Népújság, 1960. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)

1960-09-08 / 212. szám

1960. szeptember 8., csütörtök nepojsag s Jubileum Meg nem értett em­ber volt, telve annyi és olyan sokirányú tehetséggel, hogy tíz embernek is jutott, sőt, maradt volna belőle. Lehetett vol­na festőművész és kiváló zongoramű­vész, lehetett volna belőle válogatott lab­darúgó, vagy mate­matikus, aki képes megoldani a kör négyszögesítéséne k problémáját, orvos, aki műfejet tud ké­szítem néhány vacak csont- és bőr dar ab­ból, — és könyvelő lett belőle. Ilyen az élet! De az idő méhe nagy titkokat rejt magában és nagy le­hetőségeket, orvos az idő, amely meghozza a gyógyírt, meghozza azt a pillanatot, ami­kor az ember bebizo­nyíthatja nyolcad or­szág és tizenhatod vi­lág előtt: ím, ez va­gyok és nem az. Szervezni tudni kell S a titok, a lehető­ség megérkezett. A könyvelő, akit meg­bízása sarkallt, hogy a tanácskozás jól si­kerüljön, szervezni kezdett, de hogyan?, milyen csodálatosan, milyen elszántan, milyen kitartóan, milyen sokoldalúan, milyen... ésígyto­vább. Leültette az el­nökséget, aztán felál­lította az elnökséget, előbbre tolta az asz­talt, aztán balra for­dította, mert egy ki­csit jobbra állt, s ez politikailag helytelen lett volna. Helyet mutatott a vendég­nek, s elvitte a széket alóla egy másik ven­dégnek, aki nem is volt vendég, csak a portás, aki benézett, tanácskoznak-e már. Bekapcsolta a mikro­font, ráütött kettőt, hogy működik-e, s ettől a perctől kezdve nem működött. Pa­pírt dugott az elnöki asztal alá, s ettől le­dőltek az odakészített vizesüvegek, de ez nem volt veszélyes, mert víz úgysem volt az üvegekben. Most már üvegek sem vol­tak. Hozzányúlt a függönyzsinórhoz, jó- e. nem szakadt-e el véletlenül. Nem. Jó volt. Le is söpört négy embert az elnö­ki asztal mögül, s ké­pen csapta a kültúr- gárdistát, aki éppen szavalni készült, hogy rögtön csuklani kez­dett. A függönyt ijedten visszahúzta, s rajta az elnököt, aki két­ségbeesetten ka­paszkodott a drapé­riába, miközben lá­bával véletlenül be­lerúgott a reflektor­ba. A reflektor le­esett, négyen elájul­tak, egy idősebb kar­társnő, aki kissé na­gyot hallott, felkiál­tott: — Szabad! — azt hívén, hogy kopog­tattak. Végül egy ötletes ember telefonhoz hívta a nagy szerve­zőt, s ez a néhány pillanat elég volt, hogy az értekezlet megkezdődjék, hogy a kedélyek lecsitul­janak, hogy minden menjen és jól, a ma­ga útján. Az értekezlet jól si­került. Érthető, hogy másnap a nagy szer­vező megelégedetten konstatálta: — Sikerült. Na, de mire mentek volna ezek nélkülem? Hiá­ba, szervezni tudni kell... ' (egri) Uj kt«x alakult Egerben Űj kisipari termelőszövetke­zet alakult a hónap első nap­jaiban Egerben, 22 taggal Kis­lakásépítő, Karbantartó és Épí­tőanyagkitermelő Ktsz néven. A szakmai képesítés szerint a szövetkezet alapítói közül 12 fő kőműves, 3 ács, 2 asztalos, 5 kőfejtő. Az újonnan alakult kisipari termelőszövetkezet valamennyi tagja önálló kis­iparos volt. A szövetkezet kislakásépítés­sel, javítási, karbantartási munkákkal, homok- és tufakő- termeléssel foglalkozik. Az új szövetkezet megalaku­lásával Egerben jelenleg ki­lenc kisipari termelőszövetke­zet működik, több mint 800 taggal. Polgár M. Betyár becsület A/fert ilyen is van. mert még ez is valami halvány, L’J- és saját körében elismert erény, amelyet, ha so­kan nem is, de legalább kevesen — üdvözölnek. Nos, az amerikai kémszolgálat két, Szovjetunióba menekült mun­katársa az amerikai politika betyarbecsületét is megcsú­folta. Nem ők tehetnek róla: az amerikai politika, Az a politika, amely még a betyárbecsületet sem ismeri, amely politikája alapelvének tekinti, hogy kémkedjünk — a szö­vetségesek ellen is ... Lenyűgöző barátság ez. sokat mondhat erről, a lelep­lező sajtónyilatkozat után az angol, a török, vagy éppen az olasz kormány is. Hogy van az az ismert mondás? — a barátaimtól ments meg isten, az ellenségeimmel majd csak elbánok magam is. Élmormolhatják százszor is ezt a mondást az Egye­sült Államok szövetségesei. (látó) Levelezőink írják : Köszönet érte Sokat foglalkoznak az újsá­gokban az üzemek termelésé­vel, termelőszövetkezeteink egyre nagyobb eredményeivel. En szeretnék ebben a leve­lemben foglalkozni azzal az intézménnyel, amely a mun­kában kifáradt emberek egész­ségének helyreállításán fára­dozik. Csak most láttam én is, aki mint beteg feküdtem a gyöngyösi kórház belosztályán, hogy milyen lelkiismeretes, milyen fáradságos munka fo­lyik itt a betegek egészségének helyreállítása érdekében. A legdrágább gyógyszerek állnak a betegek rendelkezésére. Leg­főbb érték az ember. Ez érző­dik itt a kórház falain belül is, ahol mindent elkövetnek a be­tegekért. A többi beteg nevében is há­lás köszönetemet fejezem ki dr. Kobulniczky Emil osztály- vezető főorvosnak, aki lelkiis­meretes munkájával, atyai szigorúságával, egészségesen adja vissza a betegeket társa­dalmunknak. De köszönetét érdemel dr. Romváry Hajnal­ka doktornő is, aki örökös mo­solygó arcával, soha nem fá­radó, kitartó munkával gyó­gyítja a betegeket. Köszönettel adózunk dr. Frank-Kiss Ilonka doktornőnek, aki szintén nagy­ban hozzájárult gyógyulásunk­hoz. De nem utolsósorban mon­dunk köszönetét Lukács Bá- lintné főnővémek, aki fárad­hatatlan munkájával minde­nütt ott van, ahol segíteni kell, nem ismerve a nyolcórás mun­kaidőt. Ezt tapasztaltuk a kis- nővéreknél és a takarító sze­mélyzenél is. A betegszobá­ban érezzük a szerető féltést, a nyugodt, kiegyensúlyozott szel­lemet és ez a betegekre olyan megnyugtató. Ezt érezzük a belosztály kis laboratóriumá­ban is, ahol Weigel István elvtárs, a kórház párttitkára és kedves munkatársa, Pru- zsinszky István, akik végteien előzékenységgel, udvarias ma­gatartással bánnak a bete­gekkel és a legszorgalmasab­ban, pontosan látják el mun­kájukat. Most, hogy gyógyulva távoz­tunk, még egyszer köszönetét mondunk mindazoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy is­mét egészségesen dolgozhas­sunk. Molnár Gusztávné, és a női belosztály összes betegei. KiSZ-láborban az Egri Gárdonyi Géza Gimnázium kiszeseivel Egy év fáradságos munká­ját pihentük ki Badacsonyőr- sön, hogy újult erővel, még nagyobb lelkesedéssel dolgoz­hassunk. Élmény volt ez a tá­borozás. Már az utazást is a fiatalok jókedvű éneke, társa amikor megérkeztek a tábor­ba a bodrogkeresztúri munka­táborból az ott kéthetes mun­kán részt vett kiszisták. Az érkező fiúk lelkes munkaked­ve, az elnyert és a táborba el­hozott második helyezésről ta­játéka tette szórakoztatóvá. Eszünkbe sem jutott a 300 ki­lométeres utazás alatt, hogy milyen hosszú menetidő és éj­szakázás árán érkezhettünk táborhelyünkre. Megérkezésünkkor esősre fordult az időjárás, az első hé­ten fürdési lehetőség nem volt, de ebben az időben sem unat­koztunk, különösen akkor nem, núskodó vándorzászló minden­kit lelkesített. A táborozás második félide­jében kárpótlást kaptunk az első időszak mostoha időjárá­sáért. Verőfényes, meleg nyári napok következtek. Megérke­zett a KISZ-vezetőség által bé­relt négy csónak, igénybe vet­tük a Papp Sándor igazgató elvtárs által vásárolt B 175-ös motorcsónakot, napoztunk, fü­rödtünk, csónakáztunk szinte egész nap. Hála és köszönet il­leti pártunkat, kormányunkat, a felsőbb tanügyi hatóságokat, de az iskolai szülői munkakö­zösséget, az iskola igazgatósá­gát is azért a sok támogatá­sért, amellyel lehetővé tették a táborozáson való részvételt. Hiszem, hogy ez a két hét jól összekovácsolta tanár-diák-kö- zösségünket, s kialakított egy olyan törzsgárdát, amelyik minden munkát, minden áldo­zatot vállalni kész az iskolai és a KISZ-munka sikere érde­kében. Örülök, hogy ennek a törzsgárdának én is tagja va­gyok, és még nagyobb lelkese­déssel dolgozhatom a közös célért, — a szocialista hazánk építéséért. Nem közömbös az a tény sem, hogy a tábor saját kony­hával önellátó volt. Suba Já­nos tanár, Kristóf Lászlóné és Ferber Jánosné, szülői munka- közösségi tagok vezetésével, nagyszerűen oldották meg fia­taljaink élelmezését. A táborozásról hazatérve, közel 400 000 forintos költség­gel újjávarázsolt iskolánkban tanulhatnak diákjaink, dolgoz­hatnak az intézet tanárai. Kö­szönet és hála mindazoknak, akiknek része van az iskolai munka ilyen mérvű felkarolásá­ban; akiknek segítségével való­sággá vált a jelszó: az iskola a dolgozó nép'gyermekeié, s eredményes működéséért nem sajnáljuk az áldozatot. Körmendi Károly, iitiiiiiiiitiiiiitatiiiiatiriiiiaiiatitiiihiiiiiiiiiiiiiiiiui Nem is lenne helyes bünte­tésekkel kezdeni a hibák fel­számolását. Nem lenne mód arra, hogy a kötelességüket nem teljesítő műszakiakat és bérelszámolókat jobb munká­ra ösztönözzék? Besenyőtelken meg Atkáron is egy-, legfel­jebb kétórai munkát igényelt volna a teljesítmények felmé­rése és határidőben való le­adása. Mégsem tették meg. Egyes felelőtlen emberek nem törődnek azzal, hogy bűnös mulasztásuk következtében egy csomó ember nem kapja meg idejében bérét. A nevelés, a kötelezettségek következetes számonkérése, a figyelmezte­tés, társadalmi bírósági tár­gyalás útján való felelősségre- vonás nem használna? Nem hinnénk. De ha úgy lenne, akad más eszköz is a közösség ellen vétők megrendszabályo- zására. Cselekedni kell, megalkuvás nélkül, határozottan, de min­dig emberséggel. Ezt követelik a munkások. NEM KÖNNYŰ, de lehet jól és eredményesen dolgozni az építőiparban is. Ezt bizonyítja — a sok hiányosság mellett — a vállalat egyéb eredménye, Bartus László, idős Bodócs Já­nos, Pataki László, Erős Imre és Kozik Ferenc munkavezetők példája, mert rájuk ritka a panasz, náluk megelégedettek az emberek. Kényszerítsék ki a munkások, hogy másutt is így legyen. Fazekas László Bank revizorai már napok óta vizsgálatot tartanak a válla­latnál. Hiányzik a kellő szak­tudás, meglazult a munkafe­gyelem, nem tartják be a ki­adott rendelkezéseket, és az ütemterveket, kellő előkészü­let nélkül kapkodó a munka, máskor hiányoznak a termelés előfeltételei: a munkatér és anyag. Meddig mehet ez így és mi lesz a vége? Nincs megfelelő kezdeményezés a hiányosságok leküzdésére? A vezetők érzik a felelősséget, az elmúlt idő­szakban több helyes kezdemé­nyezést tettek. De a végrehaj­tással baj van. Tartós előreha­ladás csalk akkor lesz, ha a pártszervezet a szakszervezet­tel, a műszaki, gazdasági ve­zetőkkel összefog. Baráti kör­re, személyekre és beosztásra való tekintet nélkül következe­tes, szívós harcot folytatnak minden lazaság és szabályta­lanság ellen. TŰRHETETLEN az a nézet, hogy nem tudják keményen fogni a művezetőket és a telje- sítményelszámolókat, mert ak­kor itt hagyják a vállalatot, mondván, hogy brigádvezető­ként vagy szakmunkásként is megkeresik ezt a pénzt. Cikkünk nyomán? Miért sok a panasz az ÉM Állami Építőipari Vállalatnál? mérnöki utasítás rámutat a szabálytalanságokra: a telje­sítmény nyilvántartását nem vezetik, a művezetők egy része nem törődik az elvégzett mun­ka igazolásával, szervezetlen­ség és hanyagság uralkodik sok építkezésen. PONTOKBA foglalva, meg­határozták az építésvezetők, a technikusok, a művezetők és a teljesítmény elszámolok felada­tait és becsületes munkát kér­nek tőlük. Ezzel szemben az atkári tan­gazdaság építkezésének mun­kavezetője még szeptember el­sején sem adta le 28 munkás teljesítményét, legutóbb Bese­nyőtelken nem kaptak a dol­gozók előleget, mert nem küld­ték be az elszámolásokat, az egri építkezésről, utasítás el­lenére, hazament a teljesít­ményelszámoló. Senki sem tudja, hogy mi lesz a fizeté­sekkel, a gyöngyösi szálloda- építkezésről bejöttek a festők, hogy hiába járkálnak utána már napok óta, nem kapnak sem szerszámot, sem anyagot, de a bérelszámoló sem ment ki hozzájuk, hogy megkezdhessék a munkát. A nagy összegű béralap­túllépés miatt a Beruházási B. L. normás is. Munkaköny­vé szerint ugyan képzett em­bernek látszott. Tízéves gya­korlatot igazolt, munkaügyi képesítő vizsgával rendelke­zett, de hamarosan kitűnt, hogy nagyon felületes és meg­bízhatatlan ember. Az egri munkahelyen is baj volt vele, a hatvani munkahelyről pedig fegyelmi útján bocsátották el, de akad olyan építkezés, ahol egy esztendő alatt hét bérel­számoló fordult meg. Nem csoda tehát, ha a bér­reklamációk elintézése ígéret marad csupán. A bérelszámoló megbetegedésével magyaráz­hat ják ugyan a sok panaszt és a bajt, de ez nem elegendő in­dok és főleg nem menti fel a felelősség alól a vállalat veze­tőit. Tíz akkordelszámoló kö­zül ötnek nincs meg az előírt képesítése. Vajon miért? A munkaügyi osztály vezetője, a főmérnök, az igazgató és sze­mélyzeti előadó nem elegendő arra, hogy az oktatás terén megfelelő eredményeket érje­nek el. Vagy talán nem tudják, hogy milyen nagy hiányossá­gok és mulasztások történnek a munkahelyeken? De igen, — tudják. Az augusz­tus első napjaiban kiadott fö­A NÉPŰJSAG augusztus 31-1 számában építőipari munká­sok panaszait ismertettük. Fel­jegyeztük és a nyilvánosságra hoztuk a sérelmeket, mert nem egyedi eseteket, véletlen téve­déseket láttunk azokban, ha­nem olyan mulasztásokat, amelyeket sürgősen és gyöke­resen orvosolni kell. Elismerésre méltó az igye­kezet, hogy a cikk megjelené­sét követő nap a vállalat köz­pontja kivizsgálta az esetet és beismerte, hogy az említett hiányosságok megtörténtek, az igazolt bérreklamációkat pót­lólag kifizetik. De ezzel az ügyet nem zár­hatjuk le. Miért olyan sok a panasz és elégedetlenség ennél a vállalatnál, milyen intézke­déseket tettek a további bajok megelőzésére? Az építési feladatok rendkí­vül gyorsan növekedtek, a mű­szakiak és az akkordelszámo- lók létszáma, azok képzése és általános felkészültsége nem tartott ezzel lépést. Következe­tesen úgy alakult a dolog, hogy a vállalat megkapta a kijelö­léseket, sőt már javában foly­tak az új építkezések és utó­lag engedélyezték az előkészí­téshez, a tervfelbontáshoz, a munka irányításához és bérel­számoláshoz szükséges létszá­mot. Tetézte a bajokat, hogy ha megvolt 'a létszám, nem kaptak embert, vagy olyan személyekkel töltötték be a munkaköröket, amilyet éppen käotsik ÍGY KERÜLT a vállalathoz reknek is, eredményeknek is, — mindennek. A világért sem akarom én most azt mondani, hogy min­denki számára házasságot ho­zott egy vállalatnál eltöltött néhány, vagy éppen tíz eszten­dő, még azt sem, hogy most már minden egyes ember való­ban a saját ünnepének érzi munkahelyének évfordulóját. Minden bizonnyal akadnak még sokan, akik inkább egy­szerű murit, ivási, szórako­zási alkalmat, a jutalom ki­osztásának alkalmát látják eb­ben, mintsem családi ünnepit. De miért tagadnánk és főleg miért ne lennénk büszkék rá, hogy az utóbbiak lesznek és vannak egyre kevesebben, s mind többen azok, akik ben­sőséges érzésekkel indulnak el és vesznek részt egy-egy jubi­leumi ünnepségen. Nagyszerű dolog ez. Vala­hogy ilyen formában is meg­valósul a tulajdonosi viszony, amely összeköti a munkást az alkalmazottat üzemével, intéz­ményével, valahogy ilyen for­mában kap reális és szívvel, érzékkel, érzéssel is lemérhető igaz tartalmat. Most, amikor így utólag, gondolatban, de íme, írásban is bocsánatot ké­rek attól a fiatal asszonytól, akit képmutatással vádoltam magamban — boldogan és meg­elégedetten teszem. Vajha, minden ilyen emberi hiba fel- tételezésének konzekvenciája a bocsánatkérés lenne. Akkor talán már mégis itt lenne Kánaán! Gyurkó Géza itt kapott meg, amit eddig megkaphatott: munkát, becsü­letet, szerelmet, családot, boldog holnapi terveket és még boldogabb tegnapi betel­jesüléseket. Számára ez a ju­bileum, ez az ünnepi beszéd száraz adataival együtt is éle­tének soha el nem felejthető mérföldköveit jelentik.. Min­den év, amelyet szinte csak tő­mondatokban említ az előadó, neki egy teljes esztendő, háromszázhatvanöt nap, ezer­nyi perc, amelyben lemondó­an, vagy reménykedve tanulta a szakmát, kínlódott, vergődött és lelkesedett, ha segítséget kapott. Számára az eltelt évek, nem egy szövetkezet évei, ha­nem az ő életének szivárvá- nyos mozaik-kockái voltak, a szerelemé is, a barátságé is, a tudásé is. Hány és hány üzem, szövet­kezet, intézmény és vállalat üli, ünnepli jubileumát. Hány és hány beszámoló hangzik el, amelyben az előadó részlete­sen felméri az elmúlt évek munkáját — s ezek a jubile­umok ma már nem egyszerű­en szervezeti események, nem egyszerűen formát jelentenek, alkalmat, hogy pénzt és ki­tüntetést adjanak, vagy ne ad­janak —, hanem most már családi ünnepet is. Nemcsak egy közösség ünnepét, de egyes emberét is, aki együtt kezdte a munkát vállalata, üzeme születésével, részese volt mindannak a nehéz és fáradságos küzdelemnek, amely óhatatlan velejárója minden újnak, minden kezde­ti lépésnek, de részese a sike­A2 ünnepség a szokott rend­jében pereg, mint annyi más, s annyiszor máskor. Az előadó beszél, számokat mond, a kí­vülálló számára talán kissé unalmas is az egész dolog és ekkor... nos, ekkor a kívülálló észreveszi, hogy nem is mesz- sze tőle, egy csinos, fiatal nő ül és áhítattal nézi, figyeli a beszámolót, amely egy szövet­kezet tízéves történetét mond­ja el, sokkal inkább szárazon, mintsem lírai hatásokra töre­kedve. — Aha — gondolhatja az ember —■, ez a nő egy a sok közül, aki most kitűnő színészi alakítást nyújt, megjátssza az áhítatos érdeklődőt, hogy lás­sa a főnök, milyen lenyűgöző, amit mond, mert ő mondja, s van, egyedül egy fiatal, csi­nos nő van az egész teremben, aki ilyen odaadással figyeli a szavakat, számokat. E sorok írója csak később tudta meg, hogy tévedett. S örült ennek a tévedésnek, már csak azért is, mert e tévedés kaput nyitott egy olyan gondo­lat számára, amely minden bi­zonnyal felötlött már mások­ban is, de valahogy restelltük, nem akartuk kimondani, talán nem is hittük, hogy igaz. Az áhítatosan figyelő fiatalasz- szony a szövetkezetnél tanulta meg a munkát, tette meg az első lépéseket az életben, ke­reste meg első forintjait, állt a saját lábára, lett egy kicsit — ember. Azán egészen úgy ember és egyben asszony is, hogy a férje is innen, a szövet­kezet dolgozói közül került ki. Ha nem túlzás — és miért lenne túlzás? — akkor mindent

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom