Népújság, 1960. július (11. évfolyam, 154-180. szám)
1960-07-12 / 163. szám
1960. július 12., kedd NEPÜJSAG 5 ■P Mikor fordítják a szabadságot végre pihenésre Istenmezején a bányászok? Az illetékesek figyelmébe NYÍLIK az üzemvezetői iroda ajtaja. Egy férfi lép be, s megáll Juhász György üzemvezető előtt: — Juhász elvtárs, egy-két nap szabadságot szeretnék kérni — mondja. — Nem tudom, mi van velem, rosszul érzem magam, de orvoshoz nem akarok menni. Olyan nagy bajom nincs. Juhász György ceruzája végigszalad a szabadságolási nyilvántartáson, aztán megállapodik a férfi nevénél: Kovács Gusztáv föld alatti gépkezelő. Néhány pillanatig gondolkodik az üzemvezető, aztán határozottan kijelenti: — Elmehet szabadságra, Kovács elvtárs, de négy napra. Miért? Hiszen a gépkezelő csupán egy-két napot kért. — Nem tehetünk másként — adja meg a választ az üzemvezetőhelyettes. — Kénytelenek vagyunk így eljárni a szabadságot kérőkkel, több okból is. Nagyon sokan ugyanis kis föl- decskéjükön akarnak dolgozni szabadságidőben a jól megérdemelt pihenés helyett. Egy-két napra lenne mindig csak szükségük. Ezalatt végeznének a kapálással, az aktuális szántóföldi munkákkal, s sokkal fáradtabban állnának ismét munkába a bányában, mint mielőtt szabadságra mentek. Mi viszont azt szeretnénk, ha pihennének is dolgozóink, ezért ha tetszik, ha nem, két nap helyett négy, vagy ha mód van rá, hat nap szabadságot adunk annak, aki kér. Így legalább valamennyi időt pihenésre is szánnak ebből. NEM A LEGJOBB megoldások közé tartozik ez az eljárás, de úgy látszik, kénytelenek alkalmazni itt Istenmezején a bentonit-bányában. A bányában 150 ember dolgozik, s — elgondolkoztató — senki sem akar üdülni menni sofuz. A szak- szervezet küldené rendszeresen az üdülőbeutalókat, s nincs aki elkérné bármelyiket, elutazni néhány hétre csak pihenni, szórakozni, egy esztendei kemény munka után. Nem- régibefi is érkezett két beutaló, s á „becsületet” végül is a kis tűzállóagyag-bánya hét munkása közül kettő mentette meg. Tanakodtak, összebeszéltek társaikkal, s elmentek üdülni. — Nagyon ritka eset ez — mondja Juhász elvtárs, s hangjába egy kis lemondás, szégyenkezés is vegyül. A következők miatt: — Nem megy itt még a kirándulás szervezése sem. Egy alkalommal például kirándulásra kaptunk pénzt a szakszervezettől, össze is ültünk, megbeszéltük a legmegfelelőbb útvonalat: Lillafüred, Aggtelek felé. Ha két kocsira való bányász jelentkezett volna, 54 forintot számítottunk hozzájárulásnak. Egy busznál ez az összeg 23 forintra csökkent. Nem nagy pénz, ha a bányászok keresetét nézzük. Mégsem tudtunk elindulni — nem akadt egy fél buszra való jelentkező sem. Jó — határoztuk el —, próbáljuk másként. Salgótarjáni kirándulást hirdettünk, teljesen ingyen. Ügy látszott, hogy most megtelik két autóbusz. A végén mégis egy indult el, összesen 17 utassal. ÉRTHETETLEN. A bentonit- bányászok munkája legalább olyan nehéz, mint a • széntermelőké, ugyanúgy a föld alatt dolgoznak, s ugyanolyan keményen, derekasan, mint az ország más sok ezer bányásza. Első negyedévi tervüket 110,4 százalékra, második negyedévi 45 százalékkal magasabb tervüket pedig 105,9 százalékra teljesítették. A test alaposan elfárad ebben a munkában, jogosan követeli tehát a megérdemelt pihenést, s ezt az ész is tudja, mégis előbbre valónak tartja a földet, az ugyancsak kimerítő, s egy cseppet sem üdítő kapálást, kaszálást a szabad időben. Pedig lennének mások, akik a falu határában levő kis parcellákat megművelnék — nem így, hanem fejlettebb módszerekkel, — s akiknek csak a nagyobb munkáknál kellene segíteni néhány napot, de úgy, hogy bőségesen maradna idő még az üdülésre is. A bányához tartozó műhelyekben többen dolgoznak, akik csak egy-két esztendeje kerültek ide Istenmezejére. Azelőtt más vidéken, vagy éppen a fővárosban dolgoztak nagy üzemekben. Ott megszokott dolog volt, hogy aki csak tehette, s beutalóhoz jutott, szabadsága idején elutazott a Balatonhoz, a hegyekbe, vagy éppen valamelyik gyógyfürdőhelyre. Ezek a lakatosok, szerelők, gépészek most értetlenül figyelik munkatársaikat, a föld alatt dolgozó bányászokat. Szakács Kleofás, a műhelyben dolgozók egyike azt mondja: — Én mennék üdülni szívesen, csak nem biztos, hogy sikerül. A szakszervezet ugyanis két hétre szóló beutalókat küld mindig, én meg ebben az évben csak egy hétre tudok elmenni, mert nyolc napot elvesz a szabadságomból a mozi- gépészi tanfolyam, amit el akarok végezni. Ez is szükséges itt, a falu érdekében is. De ha ez nem lenne, akkor éppúgy elmennék két hétre, mint máskor. Megvan hozzá a pénzem is. CSAKHOGY Istenmezején jelen pillanatban a bányászok számára legfeljebb a kis vasárnap délelőtti, vagy délutáni sörözés jelenti a pihenést. Meddig? — kérdezhetjük jogosan. Mikor fordítják végre jól megérdemelt 18—20 szabad napjukat valóban a fáradt test felfrissítésére, felüdítésére a bányászok? Mikor értik meg, hogyha egyrészt a földeken végzett munkával megoldódik is néhány konyhai gondjuk, néhány év múlva épp emiatt több lesz a káruk, mint a hasznuk? Talán nemsokára. Akkor, ha a párt- és szakszervezet is segít, s megérteti mindenkivel, akit illet, hogy a szabadság egy esztendő fáradalmainak kipihenésére, s a következő feladatok elvégzéséhez erőgyűjtésre szükséges, nem pedig ugyanolyan nehéz munkához, mint amilyenben a munkás hétköznapok mindegyikén részük van a bányászoknak. Egyszóval: akkor, ha megtanítjuk ezeket a bányászokat — pihenni is. Weidinger László A rózsaszentmártoni zöldségellátásról Furcsa árukapcsolásról panaszkodnak a rózsaszentmártoni háziasszonyok. Ha kora hajnalban kimennek a piacra, és például vásárolni akarnak az ebédhez 1 kiló burgonyát, csak úgy jutnak hozzá, ha mellé megvesznek egy főzőtököt is. Aki nem vesz, az nem kap mást sem. A vásárt egy ecsédi kofa bonyolítja le, s a rózsaszentmártoni asszonyok kénytelenek így is belemenni az üzletbe, ha burgonyát akarnak venni, mert nincs. Sem c termelőszövetkezet, sem a földművesszövetkezetek nem visznek hozzájuk zöldárut, pedig már egy zöldséges bódét is csináltak, csak éppen bele kellene költöznie az elárusítónak. De eddig még senkinek sem jutott eszébe, hogy segítsen a rózsaszentmártoniak nagy gondján. Továbbra is szűkös az ellátásuk, aki paprikát, vagy paradicsomot, esetleg zöldborsót, babot akar venni, az beutazik Hatvanba, vagy legjobb esetben „csak” Petőfi- bányáig. Kérésük jogos: a hatvani FJK szervezze meg jobban a rózsaszentmártoniak ellátását, illetve szervezze meg egyáltalán. Mert ez is bányászközségi (deák) — 14 KOMBÁJNNÁL és tizenöt aratógéppel , segíti a termelőszövetkezetekben a gabona betakarítását a Füzesabonyi Gépállomás. A gépek munkája eddig még zavartalan volt, de a szerelők azért állandóan készenlétben állnak, hogy azonnal kijavíthassák a meghibásodott gépeket. Sok könyvel vásárolnak a Málravidáki Féntmüvekben A gyár műszaki osztályán jártam. Két fiatal megszólít: — Ne hadragudjék, hogy feltartjuk, de segítségét szeretnénk kérni. — Nos, ml a probléma, mit tehetek? — Az üzemi könyvterjesztést végezzük már régebben. Tavaly alig volt 20 000 forint a félévi forgalom, most meg majdnem a duplája. De az a baj, hogy kevés könyvet kapunk. Sokszor olyan kellemetlen, hogy a leghűségesebb vásárlóinknak sem tudjuk megszerezni a keresett művet. Mit csináljunk, egy-két darabot kapunk egyesekből, de tízszer- hússzor annyi is elfogyna. Nemcsak a műszakiak és az adminisztratív dolgozók, hanem a munkások közül is sokan rendszeresen vásárolnak könyvet. A fiatalok elsősorban a szépirodalmat kedvelik, de feltűnő, hogy az Üj magyar lexikonból 25 példány fogyott el, pedig az egész sorozat ára 900 forint. Zsivicz Mihály, Karsai Lajos lakatosok és Gerőcs György, valamint Cserte István gyakori vásárlók. Vella Géza művezető háromgyermekes apa, de bizonyára a könyveket is nagyon szereti, mert fél év alatt 1500 forintért vásárolt Panaszolták a dolgozók, hogy kevés műszaki könyvet kapnak, az asszonyok és lányok pedig sokszor hiába kér resik a jó kézimunka könyveket, a változatos és szép hor- golási mintákat. Ebben az üzemben különös jelentősége van a szépirodalmi és a műszaki könyvek vásárlásának. Nem mehetünk el szó nélkül a tény mellett, hogy könyvhiányra panaszkodnak az emberek, mert a munkások nagyobb része egy-két évvel ezelőtt környékbeli földműves volt, parasztságunk pedig általában nem tartozott a legolvasóbb réteg közé. Becsülendő 'az igyekezet, hogy pótolni akarják az elmulasztottakat. Ügy véljük, a munkások kulturális érdeklődését a leg- messzebbmenően ki kell elégíteni. Jól tudjuk, hogy egyes művekből nem tudnak elegendőt adni. Biztosítson a Könyvesbolt nagyobb választékot, rendszeresen küldjék meg az újonnan megjelent könyvek jegyzékét, hogy válogathassanak és kellően tájékozódhassanak az üzem dolgozók F. L. Kedves Juliskám! Azt kérdezted, hogy miért nem megyek férjhez. Hát most már ez is elkövetkezik. Tudod, én nem akarok akármilyen ember felesége lenni. Ezért kellett kicsit vámom. Anyám is mindig nyaggatott, próbáljam megszerezni a Jancsit. Tudod, a Teri vőlegényét, merthogy az milyen jó parti, amellett a kisujjamnak se kéne meggörbülni, mivel mindent előteremtene. De nekem nem kéne az az égimeszelő. Csak igazi férfihoz megyek. Járt felénk egy, se ilyen, se olyan traktoros. Mindjárt azzal kezdte, hogy elvenne feleségül, mert tetszem neki. Hát osztán! Ilyen már volt egypár. Ezen az alapon már tízhez is mehettem volna. A Teri meg csak henceg, hogy a János már motort is vett. Ott berregtette mindig a ház előtt. Persze, hogy pukkadjak. De én észre sem vettem. Csak nem fogok ámuldozni a Teri előtt. Mert ez kéne neki, hogy odalegyek, milyen fiúja van. Az a traktoros, akiről az előbb említést tettem, szorgalmasan eljárt hozzám, még szerenádot is adott. Azt húzatta, hogy: „Hideg szobor vagy, meg sem értenéd...” A Teri másnap röhögött, hogy micsoda hideg szobor vagyok én. Persze, pukkadt, nem bírta magában tartani. Nem tudom, hallotlad-e már, hogy milyen gyönyörűséges szép, amikor azt húzzák, hogy: hideg szobor vagy... Persze, én úgy csináltam, mintha aludnék, pedig majd kilelt a hideg, úgy csiklandozott belül az érzés. Képzeld el, hogy a Teri a szomszédban fölébredt rá, s nem neki húzzák! Na persze, szombatra már ő is szerenádot rendelt a Jancsijánál. Biztosan tudom, hogy a Teri erőltette, mert annak magától ilyesmi nem jutna eszébe, a nyakamat teszem rá. De én nem törődtem vele. Amikor a bál jött, persze, hogy odaállít a traktoros is. Csak kérdezi, hogy miért nem vagyok hozzá jó szívvel. Még a szerenádját se fogadtam, pedig azt illett volna még akkor is, ha nekem ő nem tetszik. Én csak húzogattam a vállamat, de nem mondtam semmit. Ebből persze kitalálta, hogy mondani akarok valamit. Hát faggatni kezdett, mi van bennem, miről nem akarok beszélni. Mire én megkérdeztem: minek van olyan nagyra a szerenádjával. Ilyet minálunk tucatjával kapnak a lányok, nehogy azt higgye, hogy az olyan nagy dolog. Én is kaptam már mástól is. Ami igaz is molt, csak azt nem mondtam meg neki, hogy tévedésből. Mert tavaly a Jancsi elvétette Teriék házát, és a mi ablakunk alatt állt meg muzsikálni. | Megmondtam én annak a traktorosnak, hogy nem kell olyan nagyra lenni a szerenádjával, mert énnekem az semmi. És én csak olyan legényt tudok kedvelni, aki valami nagy dologra képes értem, valami olyat csinál, amilyet más nem. Kérdezi, hogy mi lenne az. Mondom, hogy az ő dolga, találja ki. Azzal elmegy, se bű, se bá, én meg azt mondom, no, Mari, erre is hamut szórhatsz. De csak úgy vettem, mintha nem rántanék rája, pedig a Teri szája fülig ért, úgy röhögött, amikor látta, hogy otthagy a fiú engem. Mérgemben persze hazamentem. Otthon édesanyám macerálni kezdett, hogy mit képzelek én, a nyakán akarok maradni vénlánynak. Javában csepült, mint a répát, amikor olyan gyönyörű dolog történt, hogy még! Hallom ám, hogy az éjszakába egy traktor berreg bele. Olyan hangon, mint amikor a cigány húzza, szépen, fájdalmasan. Csak jön, s világít, olyan a fényétől az utca, mint a színpad, ha fölmegy a függöny. Kétszer ment végig a főutcán, az én Ferim. A traktoros. így hívják, Ferinek. Pótkocsival! Visszafelé aztán rríeg- állt a ház előtt, de gyönyörűen berregett tovább a motor, jó hangosan, hogy mindenki kijött az utcára, s nézte. Akkor aztán megszólalt a banda. Mert az volt a pótkocsin. Egy egész cigányzenekar. És húzták, hogy: „Lányok, a legényt jól megbecsüljétek.. ”■ Addigra már édesanyám is felkelt, jött hozzám, kezében a gyufa, meg a gyertya, s azt mondja, olyan pofont kapok, hogy körültáncolom a szobát, ha nem gyújtom meg. De én gyújtottam volna azt pofon nélkül is, csakhogy ideges lettem. Tíz gyufa is eltörött, amíg végre sikerült meggyújtanom a gyertyát. Képzelheted, kedves Juliskám, hogy milyen boldog vagyok. Már egy heténél is több ennek, de még mindig erről beszél az egész falu. Feri ellen fegyelmit is indítottak! Ez egy igazi férfi! Gondold el, hogy pukkad a Teri. Mert a Jancsi ezt már nem tudja az én Ferim után csinálni. Ez, mint már említettem is, egy igazi férfi, egy bátor, egy hős. Majd meglátod, ha eljössz a lakodalomba. Addig is csókol egy igazi férfi menyasszonya: MARISKA. Lemásolta: SZEMES PIROSKA. Szerenád (Levélben elbeszélve) Hív a strand (Folytatás az 1. oldalról) Jaj, ez a zuhany! A sok-sok csillogó vízcsepptől alig tud szóhoz jutni az „ember”. Itt vannak a J búvárok. Valóságos békaemberek, akik nyi- ! tott szemmel ; vizsgálják a l medence álját, > nagyszerű búvárszemüvegü> kön át. Most légy kis pihenőt ? tartanak, no ímeg az új szenzációt, az úszó- l kártyás strandicipőket figye- í lik, amelyek segítségével ’ könnyen meg- l tanul úszni ?akárki. A kicsi nagy> szerűen érzi >magát a homo- Ikozóban, És ha > más játszótárs c nem kerül, akikor anyukával í játszanak egy > kicsit, mert I olyan jó meleg lez a naptól ége- Itett homok.
