Népújság, 1960. július (11. évfolyam, 154-180. szám)
1960-07-01 / 154. szám
6 NÉPÚJSÁG / 1960. július 1,, péntek Äz Egri Vasas vizllabda-ssapaia kiváló leljesiiményl nyújtott am egyfordulós bajnokságban Az Egeresuhi Bányász nagyobb arányban is győzhetett volna Június 26-án befejeződtek az egyfordulós vízilabda OB I. küzdelmei. Az egri csapat kiváló teljesítményt nyújtva, négy győzelemmel, négy vereséggel és három döntetlennel, 44:44-es gólaránnyal, 11 ponttal az előkelő negyedik helyen végzett, megelőzve — többek között — a bajnokság egyik esélyesének kikiáltott Bp. Honvédet, és a nagymúltú Vasast. A szép, szereplés osztatlan örömet keltett a város sportberkeiben, s a vízilabda hívei napokon át örvendezve magyarázgatták egymásnak: — Lám-lám. mit jelent az, ha egy évben nem szedik szét a csapatot... És ezek a szurkolók rátapintottak az igazságra, mert a jó eredmények elérése főleg valpban annak volt köszönhető, hogy ezúttal a játékoskufárók minden mesterkedései ellenére sem „mentek lépre” az egri vízilabdázók, s az 1959-es bajnoki évben megerősödve, megnövekedett önbizalommal, s nem utolsósorban megnövekedett tudással kezdték el felkészülésüket az egyfordulós bajnokságra. TERVSZERŰ FELKÉSZÜLÉS Mondhatjuk: ilyen lelkiismeretesen, ilyen szorgalmasan és tervszerűen még nem készült a csapat bajnoki küzdelmekre. Hiába esett, fújt, hiába szállt le a hőmérő higanyszála mínusz 16 fokra, — a fiúk mindennap megjelentek az edzéseken és szívesen vállalták a Baranyai György edző által előírt és kidolgozott edzésadagokat. Talán mondanunk sem kell, hogy a felkészülés sok-sok lemondással, megerőltető, verítékes munkával járt. Gyakran még moziba sem tudtak elmenni a játékosok, de mindent szívesen vállaltak azért, hogy az idényben minél több örömet szerezzenek a vízilabda egri híveinek. Ahogy nőttek az edzésadagok, olyan mértékben érezték: az idén talán nem kell a kiesés ellen harcolniok! Es így került sor az első edzőmérkőzésekre: a Budai Spartacus ellen 9:4, a VTSK ellen 13:3, majd a bajnok Szolnoki Dózsa ellen 3:1 arányban győzött a csapat, s ez utóbbi mérkőzés után ezeket írtuk: — Az a véleményük, hogy a csapat Pócsikkal kiegészülve, az egyfordulós bajnokságban komoly szerepet visz majd, s reálisan elérhetőnek látszik az első hat közé való bejutás. Aztán jött a nagyváradiak elleni 4:2-es. 6:l-es, majd 7:3-as győztes mérkőzés, amelyeken az együttes némi visszaesése volt tapasztalható, utána vereség következett az izzó és a Szolnok ellen. A nyitány előtt ismét két értékes döntetlen eredményt ért el a csapat a Bp. Vasas és a kiváló szovjet együttes, a Burevesztnyik ellenében. , KIEGYENSÚLYOZOTT-E AZ EGYÜTTES? És e szavakkal indítottuk útnak a csapatot az OB I. küzdelmeire. — Ez a csapat mindössze egy éve, hogy együtt játszik és az ország legfiatalabb együttesének mondható. Ha szabad ezt a kifejezést használni: mindenre képes. Képes arra. hogy az egri uszodában két- vállra fektesse a legjobbakat, de arra is, hogy gyengébb együttestől vereséget szenvedjen. Még 'egy „türelmi évre” volna szükség, hogy a csapat kiegyensúlyozott együttessé is váljon. Valóban, legyőzték a Vasast, a BVSC-t, és a legjobb magyar csapatnak tartott FTC is csak „véres verítékkel” vitte el az egyik pontot Egerből, — kikaptak viszont a gyenge MTK-tól, s itt a játékvezető gyenge működése lehet ugyan kifogásolható, de semmi esetre sem mentség. IV. Alapjában véve a gyors, kombi- natív játék és a két kiváló csatár: Utassy, Bodnár nagy gólerőssége volt jellemző a csapat teljesítményére. Nem véletlen tehát, hogy az egrieknél csak a bajnok Dózsa és az FTC dobott több gólt. Az a körülmény viszont, hogy aránylag sok gólt kapott a csapat, „a nyílt sisak” elvére vall, együttesünk stílusától merőben idegerí az óvatos, biztonsági játék, amelyben mások sokszor dulakodás, verekedés árán igyekeznek hálójukat megmenteni a góltól. Az Egri Vasas, szerintünk, a legszellemesebb ben játszó csapataink közé tartózik, könnyedén megy át védekezésből támadásba, s ez a nagy gyorsaságnak köszönhető. Nem egyszer láthatták a nézők: a víz csak úgy örvénylett, kavargott, habzott, amikor elindult egy-egy egri akció. Persze hibákról sem szabad megfeledkezni. A sok gól mellett rengeteg gólhelyzetet hagytak kihasználatlanul a játékosok, s méltán bosszankodtunk nem egyszer a sok „eladott labda” láttán. A pontos labdatovábbítás, bizony, még nem tartozik a csapat erényei közé, - de ezt nem nehéz elsajátítani. EGYÉNI TELJESÍTMÉNYEK egyéni teljesítmé- a következő képet A játékosok nyét vizsgálva, kapjuk. Denk rengeteget fejlődött iebben az évben, sokszor bravúros védései akadtak. Az ejtett labdákkal eleinte „hadilábon állt”, de az utóbbi időben már e téren is javulás mutatkozott. Ringelhann egyike legjobban szerelő védőjátékosainknak, kevés csatár „élt meg” mellette. Az idén szellemesebbé vált a játéka, már gyors előretörésekre is vállalkozott, s nem egyszer eredményes volt. Pócsik kezdeti bizonytaVanság után - érdekes, hogy ezen minden válogatott kerettag átesett —, fokozatosan feljavult és ismét csapata egyik erősségévé vált. Ügy láttuk viszont, mintha régi gólerőssége megkopott volna, bár igaz az, hogy a csapat érdekei elsősorban a védőmunka ellátását kívánták tőle. Frank hosszabb ideig betegeskedett, s emiatt kiesett az előkészületi munkákból. Így egy árnyalattal halványabb teljesítményt nyújtott a vártnál, feladatát azonban mindig lelküsmeretesen és megbízhatóan látta el. Bodnár játéka sokszor jelentett élményt a nézők számára, nem véletlen, hogy a vízilabda válogatott kapitányának szeme is megakadt rajta, s a legnagyobb elismerést az olimpiai keretbe való beválogatása jelenti számára. V'assy továbbra is a leggólképesebb nagyar csatárok közé tartozik, hé os küzdeni tudása sokszor m. ával ragadta a többieket is. Az < -i gólok 70 százalékát ő szerezte, s emellett legalább 15 kapufát dobott! Bolyától többet vágtunk - az előkészületi mérkőzéseken nyújtott biztató játéka után. Ennek ellenére tehetséges játékosnak tartjuk, reméljük, most már megszokta az OB I. légkörét, s jövőre még jobban beleilleszkedik az együttesbe. Tassi játékára csak egyszer került sör, rá azonban még mindig biztosan lehet számítani. A gólok száma így oszlik meg: Vtassu 16, Bodnár 13, Ringelhann 5, Pócsik 3, Frank 3, Bolya 3, Tassi 1. ÉS MIT HOZHAT A JÖVÖ? Az érdeklődők többségével azt mondhatjuk: ha együtt marad a csapat, az első három között végezhet jövőre! Csakhogy az innen- onnan érkező hírek nem sok jóval biztatnak. Sokan tudni vélik, hogy több játékos Pestre készül (Pócsik, Bodnár, Frank. Ringelhann nevét emlegetik), ami bizony a feltörekvő egri vízilabda-sportot ismét visszavetné, mert az ifik között is egyelőre csak Gál az, aki az első csapat kapuját döngeti. Mi erre már hónapokkal ezelőtt felhívtuk a figyelmet, s most is arra kérjük mindazokat, akik ebben az ügyben tehetnek valamit: vegyék ismételten fontolóra a dolgokat, s segítsenek, de úgy, hogy ezeket a játékosokat a jövőjük szempontjából semmiféle hátrány ne érje. Még a látszatát is kerülni kell az erőszakkal való itthontar- tásnak! Sajnos, nem tudjuk, mi lenne a legjobb megoldás, de a kérdésben elfoglalt álláspontunk érthető: sok ezer egrivel szeretnénk, ha a nagyszerű kezdet jövőre további sikerekkel folytatódna! Somody József X megyei labdarúgó ET értekezletének tapasztalatai Hatvanban értekezletet tartott a megyei labdarúgó ET. Sajnos, az értekezletnek két szépséghibája volt: Baróti Lajos szövetségi kapitány téves értesülés folytán csak megkésve érkezett, s így többen már nem hallgatták meg igen értékes előadását. A másik: a megye székhelyét csupán az E. Honvéd SE edzője képviselte!! Ez bizony szomorú fényt vet Eger labdarúgósportjára ; : s Az értekezlet először Vágó Zoltánt üdvözölte, akinek vezetésével Rózsaszentmárton megyei bajnokságot nyert, majd bejelentették, hogy a központ által kinevezett bizottság felülbírálja a megyénk területén működő edzők ténykedését. Az értekezlet értékelte az elmúlt bajnokságot, s megállapította, hogy az színvonalban alatta maradt az előző évinek. Viszont sportszerűbb légkörben zajlottak le a mérkőzések. Javult a játékvezetés is. Minden jelenlevő egyetértett abban, hogy a megyék közötti torna két mérkőzését a bajnokság befejeztével kellett volna lebonyolítani. A falusi csapatok sérelmezték a bajnokság korai kezdetét, hiszen a nyári mezőVitára bocsátjuk A Toldi Miklós testnevelési mozgalom szabályzata IV. A teljesítés időtartama és módja ‘ 1. A Toldi Miklós testnevelési mozgalomban résztvevők számára az egyes követelmények teljesítéséhez szükséges felkészülés feltételeit és a teljesítés lehetőségeit, a helyileg illetékes TST irányításával általában a sportkörök, a sportegyesületek és a sportszövetségek, vagy a helyileg illetékes TST által megbízott szervezetek biztosítják. 2. A Toldi Miklós testnevelési mozgalomra jelentkezett és igazolvánnyal rendelkező egyén a jelentkezéstől számított, legkésőbb két éven belül köteles a legalacsonyabb jelvénytípust, a vasjelvényt megszerezni. Az előkészítő jelvény egyes fokozatait a résztvevők négy év alatt teljesíthetik. 3. A résztvevő az egyes jelvényfokozatoknak megfelelő kövétel- ményektet csak a szabályzatban meghatározott sorrendben teljesítheti. A bronz-, ezüst- és aranyjelvényt fokozatokon belül azonban megszerezheti azok felső fokozatát anélkül, hogy az alacsonyabbakat sorrendben teljesítenie kellene. Minden jelvényfokozat elérésekor a résztvevő elveszti pontjait és az új követelményhez szükséges pontszámot 0-ról kezdi. a) Azok a résztvevők, akik megszerezték az aranyjelvény-fokoza- tot, ismétlődően a meghatározott sorrend betartása nélkül bármelyik jelvény típust és fokozatot megsz e re zh étik. b) A 30. életévüket betöltött résztvevők bármelyik jelvénytípust többször is megszerezhetik. c) a II. osztályú, vagy annál magasabb minősítési fokozattal rendelkező sportoló a sorrend betartása nélkül bármelyik fokozat jelvényét megszerezheti. 4. Az egyes fokozatokat a csapat és egyéni sportágakban — a vándorsportok kivételével — csak nyilvános versenyeken, bajnokságokon lehet teljesíteni. Nyilvános versenynek és bajnokságnak minősül: a sportszövetségek által rendezett helyi és országos verseny, csapatjátékoknál a bajnokság, a sparta- kiád, az üzemi bajnokság és verseny. iskolai és egyetemi versenyek, valamint minden olyan más verseny, amelyet a helyileg illetékes sportkörnek, vagy testnevelési és sporttanácsnak bejelentenek. 5. A vándor-sportágakban egyéni és csapatteljesítés is lehetséges, amennyiben a megfelelő ellenőrző állomásokat a teljesítő érinti és ott a szükséges bejegyzéseket elvégezteti. 6. A munkaközi üzemi testnevelésben, valamint az MHS összetett versenyében való részvétellel a szabályzatnak megfelelően lehet pontokat elérni, és az így szerzett pontok az egyes jelvénytípusok eléréséhez szükséges teljesítményhez hozzájárulnak. 7. A Toldi Miklós népi jelvény- szerző mozgalom egyes követelményeit a hazánkban ismert minden olyan sportágban teljesíteni lehet, amely országos sportszövetséggel rendelkezik és követelményei a mozgalom szabályzatában szerepelnek. E célból az egyes sportágakat a mozgalmon belül három csoVCVUA U'Jliiltyttt uyuui. --- -----fo kozatot a meghatározott sorrend j portba sorolhatjuk, betartása nélkül ismétlődően es 1 (Folytatjuk) gazdasági munkák miatt jóformán felkészületlenül kell kiállniok a mérkőzésekre. Nem véletlen tehát, hogy a kiesők mindig a mezőgazdasági jellegű járásokból kerülnek ki; A vidéki NB III-as csapatokra nézve káros, hogy ifjúsági csapatuk nem vehet részt bajnokságban. A legtöbb együttes éppen,ezért az utánpótlás hiánya miatt esik ki. Az értekezlet javasolta, hogy jövőre ebben az osztályban is írják ki az ifjúsági bajnokságot. A következő határozatok születtek: az ET javasolja az LSZ-nek, hogy vizsgálja felül at egyes csapatok öltözőit, és az ott biztosított mosakodási lehetőségeket. A helyi csapat az ellenfél részére is gondoskodjék frissítőről. Az edzők, intézők, csapatok fogadják egymást a pályán, hogy a közönség is érzékelje: nem ellenségek, hanem ellenfelek állnak egymással szemben. Az értekezlet második felére megérkezett Baróti Lajos szövetségi kapitány és a magyar labdarúgás jelenlegi problémáiról tartott előadást. Beszélt az 1958-as világbajnokságról, az azóta beállt fejlődésről, őszintén és tárgyilagosan feltárta a jelenlegi nehézségeket, valamint a jövő terveit; Szólott az edzésekről is. Megállapította, hogy az alapozás jó, a formábahozás megfelelő. A formában tartó időszak edzése azonban általában szegényes, sablonos és általános. Kevés az egyéni foglalkozás, s az csak ritkán irányul a hiányosságok tervszerű megszüntetésére; Az előadás után szaktárgyú beszélgetés kezdődött, amely sok kérdés, felelet és tanácsadás után a késő esti órákban ért véget. A szövetségi kapitány bejelentette, hogy július közepén NB 1-es és NB il-es edzők részére ötnapos táborozást tartanak, amely után szívesen ellátogat Hatvanba, hogy a legfrissebb tapasztalatokat és a fejlődést célzó határozatokat továbbíthassa megyénk edzői felé. A következő megyei értekezletre tehát július 25-én kerül sor; Kókai János Sporthírek- A KÖZPONTI Repülő Klub legutóbbi ejtőernyő ugróversenyén kitűnően szerepelt a hatvaniak ejtőernyőse, Ács, aki a férfi Hl. osztályú verseny első helyezettje lett. Alagon 1000 méterről azonnali nyitással célbaugrást végeztek a versenyzők. Olvasd! Terjeszd!, O NÍPŰJSKOT Egercsehi Bányász— Miskolci MTE 2:1 (1:1) Miskolc, 1500 néző. Vez.: Tamássá• Egercsehi: Tarczali - Balogh, Szűcs, Nagy I. — Török, Bárdos Egyed, Tengely, Dudás, S. Kovács, Bota. Edző: Túrán István. A sáros, nehéz talajon negye d- órán keresztül, váltakozó játék folyt, a 15. perctől kezdve azonb an a jó erőben levő vendégcsapat vette át a kezdeményezést. Sok támadás gördült a hazaiak kapuja ellen, a csatárok azonban &ok helyzetet kihagytak. Egercsehi támadások közepette a hazaiak értek el gólt. A 20. percben, baloldali támaidás végén, középre került a labda, s az összekötő az élalvó védők i\nél- lett hat méterről a hálóba lőtt. 0:1. Élénkült a játék irama, egy ízben Tengely fejesét üggyel-bajjal védte a kapus, majd a sorozatos &ger- csehi támadások góllá értek. S. Kovács — Dudás — S. Kovács íjikció után a balösszekötő védhetetfénül lőtt a hálóba. 1:1. Szünet után fokozódott a játék irama és a színvonal is javult. A hazaiak 20 percen keresztül rohamoztak, de a vendégek védelme kitűnően állt a lábán. Ezután a hazaiak mintha ellőtték volna minden puskaporukat, nyomasztó fölénybe került a kitűnő erőben levő vendégcsapat. Tengely 18 méteres lövése a hálóban kötött ki, a játékvezető azonban a partjelző helytelen beintésére les miatt nem ítélt gólt. A mérkőzés sorsa a 85. percben dőlt el, amikor a balhátvéd rövid hazaadását Dudás elcsípte és a kimozduló kapus mellett élesen a kapu közepébe lőtte a labdát. 2:1. Közepes színvonalú, de nagyiramú mérkőzés volt, a vendégek nagyobb arányban is győzhettek volna. Egyénileg Tarczali jól védett, a Szűcs által vezérelt hátvédhármas kitűnő teljesítményt nyújtott, de a gólnál hibázott. A jól működő fedezetek közül Török volt a jobbik, a lelkesen harcoió támadósorból Dudás játéka emelkedett ki. PAPP IMRE Torna Budapesten rendezték meg ,áz országos középiskolás tornáslz-baj- nokság egyéni és csapatküzdtílmeit. Heves megyét a Közgazdaságii Technikum leány és a Dobó Gimnázium fiú csapata képviselte, az egyéni versenyben Vízi Éva, Sütő Jutka, illetve Bordán és Farkas indiilt. Tornászainktól többet vártunk, hiszen ebben az évben egyesületben leigazolt tanulók nem; vettek részt a bajnokságon, s ez ai budapesti, valamint az elmúlt, évben jól szereplő vidéki iskolákat1; súlyosan érintette. A csapatversenyek során a Dobó Gimnázium Bakos, VerebéByi, Sal- lér, Lőrinc, Farkas, Bordáéi összetételű együttese az ötödik helyet szerezte meg, csupán egy; ponttal lemaradva a győztes szegjediektől. Az egriek az utolsó szám, á nyújtógyakorlat előtt még fél ponttal vezettek ! A Közgazdasági Technikum (Vízi Éva, Korepta Zs., Bartus R., Jakab M., Kánya J., Kerek É.) a várakozásnak megfelelő, hajtódik helyet szerezte meg. Itt is csak tizedek döntötték el a jobb helyezéseket! Az egriek teljesítményét dicséri, hogy sikerült megélőzniök a szegedi, a pécsi, a székesfehérvári, valamint három budapesti csapatot is. Az egyéni versenyben I Bordán a harmadik helyen végzett. Az első napon eléggé gyenge teljesítményt nyújtott, másnap azonban remekül előre tört, s ha nyújtógyakorlatót nem rontja el, első Is lehetett volna. Ügyszintén a nyújtón „bukott” el Farkas is, aki így nem tudott az első hat közé kerülni. A lányok közül Vízi Éva nyolcadik, Sütő Jutka tizedik > helyezést ért el. Vízi Éva az első napon igen szépen dolgozott, másnap azonban erősen visszaesett, különösen a szekrényugrás sikerült rosszul. Sütő (E. Szilágyi Gimn.) minden szeren jól dolgozott, s 10. helyével elégedettek lehetünk. Az egri kislány szépen fejlődik. A Szövetkezeti Központ vezet az egri városi vízilabda* bajnokságban Lejátszották az egri városi vízi* labda-bajnokság második forduló** ját is. A kedvezőtlen, esős idő ellenére 500 néző jelent meg az uszodában, ami a mérkőzés rendkívül nagy népszerűségére fnutat; Eredmények: Dohánygyár—Nemzeti Bank 7:3. V: Dudvari. Finommechanika-Igazságügy 5:4. V: Székely. Építők—Lakatosárugyár 6:2. V: Lakatos. Szövetkezeti Központ— AKÖV 8:3. V: Generál. A bajnoki sorrend: 1. Szövetkezeti Központ 2 mérkőzés, 4 pont. 2. Finommechanika 2 mérkőzés 4 pont. 3. Építők 1 mérkőzés 2 pont. 4. Igazságügy 2 mérkőzés 2 pont. 5. Dohánygyár 2 mérkőzés 2 pont. 6. Nemzeti Bank 2 mérkőzés 0 pont. 7. AKÖV l mérkőzés 0 pont. 8. Lakatosárugyár 2 mérkőzés 0 pont. Ki lesz a világ leggyorsabb gyalogolója ? Az USA-baji új rekordőrület dívik: ki tudja legrövidebb idő alatt végiggyalogolni az országot. Körülbelül két héttel ezelőtt két angol őrmester 66 nap alatt tette meg a 4700 kilométeres távolságot a keleti parttól a nyugati partig. Most a 36 éves Wallace King indult el Seatt- leből, hogy még rövidebb. idő alatt érjen New Yorkba és visszahódítsa Angliától a „diadalt”. King naponta csak három órát szándékszik aludni. Hiába, ez Amerika ; > ? rétA füzesabonyi járás falusi spar- takiádjánek atlétikai, teke és kerékpár döntőjét Dormándon rendezték meg, kedvezőtlen, esős időben. A döntőben 8 község — Al- debrő, Kompolt, Szihalom, Besenyőtelek, Poroszló, Füzesabony, Dormánd, Kál — versenyzői vettek részt; Az aratást megelőző tűzrendészet szabályai A szántóföldek gazdag termésének begyűjtése megkezdődött. Az- aratás ullán néhány hét múlva már új Búzából készült kenyeret szegünk. Az aratás időszakában a termés szárazsága miatt nagymértékben nő a tűzveszély. Elég egy pici parázs, észreyétlenül hagyott kicsi szikra/ égve eldobott gyufa, a termény lábon- állva is meggyullad és elég. Ezért fontos az alábbi tűzren- dészeti szabályok betartása: 1. A mozdonyszikrából keletkező tűztől úgy lehet védekezni, ha az aratást a vasúttól közelebb eső részen kezdik meg és a tarlót az aratók után a hulladéktól azonnal megtisztítják. A learatott terményt a sínektől minél távolabb — keresztet (boglyát) legalább 60 méter, asztagot 100 méter távolságon túl — rakják össze Ha ez a távolság nem tartható be, úgy a terményt' a szántóterületről a kijelölt helyre kell elhordani. A vasúti töltéstől körülbelül 50—55 méter távolságban, az aratással egyidejűleg legalább négy barázda szélességű védőszántást kell létesíteni. A szomszédos területek védőszántásai egymással csatlakoznak. Ha a tarlóhántás három napon belül nem nyer befejezést, úgy a vasúttól 300 méter távolságon belül elhelyezett keresztcsoportokat (boglyákat) körül kell szántani. 2. Tűzhasználatból eredő tűzkárosodás úgy előzhető meg, ha mellőzik a tűzrakást és a nyílt láng használatát. Ha tüzet raknak, azt csak a gabo- naneműek szélétől számított száz méter távolságon túl — erre alkalmas helyen, szélcsendes időben — szabad. A tüzet, ha arra szükség nincs, azonnal el kell oltani és főiddel kell befedni. Dohányozni csak a gabonaneműektől és egyéb éghető anyagtól 30 méter távolságon túl lehet. Terményszállító járművön dohányozni a legszigorúbban tilos, A .mezőgazdasági munkákban részt vevő erőgépek, szállító- eszközök, szikrafogó nélkül nem dolgozhatnak. 3. Géppel végzett aratásnál a tűzkeletkezés úgy küszöbölhető ki, ha „E”- és ^’’-párlatot egyáltalán nem használnak, az etsőgép műszakilag a követelményeknek megfelel, kifogástalan szikrafogóval rendelkezik, a gépkezelő a szikrafogót naponként legalább egyszer kitisztítja és az üzemanyag feltöltését csak leállított motor mellett, zárt csővezetéken " keresztül végzi el. A gépkezelő nem feledkezhet meg az üzemanyag-tárolás szabályáról és a gépház előírt tűzrendészet! felszerelésének kifogástalan készenlétéről. E szabályokat nemcsak azért szükséges betartani, mert a szabálysértők ellen felelősségre vonást a hatóságaink alkalmazzák, hanem elsődlegesen azért, mert minden szem gabona, amely a magtárba jut, a dolgozók javát szolgálja. Heves megyei Tűzrendészet! Osztályparancsnokság, mint H. fokú tűzrendészet! hatóság A rossz idő és a rossz talaj ellenére is született néhány kimagasló eredmény, a káli Batki László 1500 méteren 6:09-et futott, s távolban 557 cm-t ért el. A 100 méteres futásban az újonc aldebrői Uzel- mann 12,1-es jó idővel szakította át elsőnek a célszalagot. A dormándi férfi kerékpároscsapat 30 kilométeren nagyszerű időt hajtott, átlaguk 55 perc volt! Jobb eredmények; ATLÉTIKA. FÉRFIAK: / 100 m: 1. Uzelmann (Aldebrő) 12,1; 2. Tuza (Szihalom) 12,4, (versenyen kívül Szigetvári L. 12 másodperccel új járási csúcsot futott). . 400 m: 1. Batki (Kál) 63,0, 2. Var* ga (Poroszló) 66,0; 800 m: 1. Pásztor (Szihalom) 2:50, 2. Antal (Szihalom) 3:02. 1500 m: 1. Batki 5:09, 2. Varga (Poroszló) 5:13. Távol: 1. Batki 557, 2. Pásztor (Szihalom) 501. (Szigetväry L. ver^* senyen kívül 583 cm-es új járási csúcsot ért el). Magas: l. Pál (Poroszló) 135, 2: Petrik (Besenyőtelek) 125. Súly 1. Mihály (Poroszló) 10,46, 2; Németh (Füzesabony) 997. Gránát: 1. Varga (Füzesabony) 56,57. NŐK: 100 m: 1. Ven esz (Szihalom) 14,1; 2; Makula (Kál) 14,3. 400 m: 1. Szabó (B. telek) 79,0, 2; Várkonyl (Kál) 81. 800 m: 1. Szabó (B. telek) 3:14, 2; Káli (Kál) 3:55. Távol: í. Venesz 385, 2. Mester (Kál) 358. Kovács József JTST elnök :;::r Apróhirdetések líüfs EGERBEN kétszoba, összkomfortos családi ház azonnali beköltözéssel eladó, Érdeklődni: Baktai út 17; DUNAI Hajógyár, Vác, felvételre keres több éves gyakorlattal rendelkező gépészmérnököt. Jelentkezés a vállalat személyzeti osztályán; <—) PESTERZSÉBETEN kétszobás, magányos, beköltözhető, összkomfortos, közműves ház eladó, 31-es villamossal Klapka utcáig. Szabadság 62. (—) KÖNYV JÓVÁÍRÁSSAL átveszünk 1 db 30—32 kw villanymotort 220/380 V. Cifrakerti Állami Gazdaság, Cegléd. (—> 125-ös motorkerékpár eladó. Érdeklődni lehet: Gyöngyös, Mikes u. 23., este 7 órától. NÉMET boxer kölykök, 10 hetesek, törzskönyvezett, kitűnő vérvonallal — külföldi út miatt — sürgősen, olcsón eladó. Fejér István, Eger, Lenin u. 5. NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja; Felelős szerkesztő: Suba Andor; Kiadja: Népújság Lapkiadó Vállalat; Felelős kiadó: Tóth Józset; Szerkesztőség: Eger. Beloiannisz u. 3; Telelőn: 56-74. 56-78. Postafiók: 33. Gyöngyös, Köztársaság tér 15. Telefon: 697; Kiadóhivatal: Eger. Bajcsy-Zsilinszky utca h Telefon: 24-44. Postafiók: 23. Heves megyei Nyomda Vállalat. Eger. Bródy Sándor utca 4; Felelős vezető: Mandula Ernő. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál es kézbesítőknél; Előfizetési díj: egy hónapra 14 Fh DABASHOZ, Pesthez 40 km, kétszoba, konyha, kamra, fürdőszobából álló családi ház, ezer öles szőlőtelekkel eladó, azonnal beköltözhető. Érdeklődni: Rápoiti Károlynál, Dabas. Ugyanott 480 öles házhely eladó. (—) Köszönetnyilvánítás. Köszönetét mondok mindazoknak, akik felejthetetlen férjem, Lem- le Rezső gimn. tanár temetésén részt vettek és bánatomat enyhítették. Özv. Lemle Rezsőné Diákok! Fiatalok ! A vakációban a Gyöngyösi Tégi agy árban alkalmi munkával pénzt kereshettek í Nyerstégla bekazalozásánál 1000 darab tégla után 15,80 forintot fizetünk. ★ Felvételre jelentkezhettek a Téglagyár irodájában.