Népújság, 1960. július (11. évfolyam, 154-180. szám)

1960-07-29 / 178. szám

l&o. július 29., péntek

NÉPÖJSAG

5

fl bánya becsülete — mindnyájunk ügye

A kompresszor tompa doho- gása és gépek zöreje elhallgatott. Teremtett lélek sehol. Néma csend és feszült várakozás.

Hirtelen eget-földet rázó dörrenés. Dübörög, morajlik lábunk alatt a talaj. Újabb dörrenés. Ismét egy, aztán gyors egymásután kettő, három ...

Róbbantottak a recski kőbányában. Sok mázsás szikladarabok szakadták ki a hegyoldalból, helyükön sötét lyuk tátong. Lőpóffüst és szürke porfelhő ülte még a völgyet.

Rejtekhelyükről előjönnek az emberek. Nehéz csilléket tolnak a sikló felől, újra munkába álltak a hasítok is. A méztelen hátakon és az erős férfikarokon pattanásig feszülnek az izmok. Lesújt a nagy- kalapács. A szikla makacsul visszalöki a szerszámot. Ujabo ütés. Még egy, és darabokra törik a kemény kő.

Két munkás már megrakta a platót és a riícelők felé gördíti a nehéz terhet. Ugyeskezű emberek különféle méretre, kocka és tégla alakra dolgozzák fel a követ.

— Nehéz munka és bizony nagy gyakorlatot kíván.

Füredi György, az üzemi bizottság titkára szól:

— Több helyen próbálkoztak már a munkafolyamatok gépesítésével, de az ilyen kemény kőzetbén nem mégy másképp, kézierővel dolgozunk.

Sok tonna kő egymás he- gyén-hátán. Egyik szikla olyannak látszik, mint a másik, de a bányászok gyakorlott szeme rögtön észreveszi, hogy melyik mire való, felfedezik a belső repedést és a keresztszálat.

— Halad a munka? — köszönök rá a szomszédokra.

Zömök, jókötésű férfi egyenesedik fel.

— Hát mehetne jobban is. Ma délelőtt csak két csillével vittünk a kővágókhoz. Terméskőből azért meglesz a norma, talán egy kis ráadás is kijön, de nem mindegy az, hogy feklaposat, vagy csak útburkoláshoz valót adunk ki. Ha majd egy kicsit odébb haladunk a bányával, akkor jöjjön ki. Mert azt megnézheti, príma kő lesz.

— Most látom, a társa Mag- dus József, a párttitkár, ugye?

— Jól ismeri, ő az. Együtt dolgozunk, mi ketten, mivelhogy a bátyám.

A párttitkár még pár darab jókora követ dob a csillére, hunyorít egyet a rakomány

felé, aztán elégedetten kihúzza magát.

— No, nem mondhatja senki, hogy a két Magdus félig rakja a csillét. A platót, meg a csillét is úgy kell megrakni, hogy abba hiba ne legyen. Ezt mondtam az embereknek, illő, hogy magam is úgy csináljam. Ne panaszkodjanak ránk a riccelők. Ha ők jól kihasználják a követ, 30 téglaegységet kihozhatnak egy plató hasítványból. Mert tudja, nem mindegy az — se nekünk, se áz országnak —, hogy egy darab kőből 20, vagy csak 10 forint értéket veszünk ki. Mesterség dolga ez, de becsületbeli ügye is minden kőbányásznak.

— Becsület? Tudja-e, hogy mit kiabáltak utánam szombaton a faluban? — kérdezi egy négy darab sziklával küszködő kőbányász.

A csillék zöreje, kalapácsok és kövek csattogása miatt szavát nem értettem, de többen letették a szerszámot és szenvedélyes vita kezdődött. Először nehezen értettem a rövid mondatok értelmét.

— A bányamester a hibás, ö mondta, hogy rakjuk meg gyorsan a dömpert. A pénzt is ő vette fel.

— A csillejegyzők is benne vannak.

— Feklapos volt 18 csille, de nekem mégis terméskövet írtak be. Meg azt mondták, hogy az idoma sem volt jó. Annyit tudok, hogy a pályán nem ment le. De ha nagyon keresnék, a faluban meg lehetne mindet találni.

— A csillejegyző este a bányamesternek adta át a füzetet, ő aztán úgy csinálta a de- kádot, ahogy akarta.

— Engem az nem érdekel. A harmadik szintről is kitolom a 22 csille terméskövet. Az a fontos, hogy a magam százasát minden nap megkeressem ...

— Nem úgy van az, te! Feklapos volt a kő, neked mégis terméskövet írtak. Hová lett az idomkő? Ki vette fel az árát? Hány csille meddő van a munaklapodon? Te magad mondtad, hogy meddőt egész hónapban se toltál ki.

— Bírja a munkát Bolics Balázs is, mégse keres háromezren felül.

— Azt mondják, van olyan ember is, akinek 70 csillével több szerepel a munkalapján.

— Sok mindent beszélnek. Safranka István, Trincsák Sándor már három éve egy karra dolgoznak. Amikor onnan fentről lesték őket az ellenőrök, náluk két csille többletet állapítottak meg.

Vitáznak az emberek. Egyik is mondott valamit, a másik is. A maga hibáját senki sem iparkodott beismerni. De az igazság lassanként csak előjött. Hibák és mulasztások történtek a recski kőbányában. Májusban és júniusban a munkautalványokon és a bérelszámolásnál jóval több csille követ számoltak el, mint amit a valóságban kitermeltek.

Kik hibáztak? Mennyivel nem egyeznek az adatok? A vizsgálat megindult.

— Sípos Béla csille jegyzőt megtévesztették, sokat vitáztak vele. Azt mondják, meg is fenyegették. Idős ember már, talán azért engedett a jogtalan követeléseknek. Laza volt a felügyelet. Lehet, hogy egyesek csaltak. De egyik ember a többiek rovására nem élhet. Ezt nem tűrhetjük. Mindnyájunk becsületéről van szó! — hangzottak a komoly szavak.

— Hibázott a vezetőség, nem követelte meg a fegyelmet, úgy ahogy kellett volna, de hibásak vagyunk mi is, mert a bánya becsülete mindnyájunk ügye. Ha mulasztást követtünk el, azt nekünk kell helyrehozni. Ezután jobban ügyelünk a fegyelemre és a rendre. Megmutatjuk, hogy ebben a negyedévben jobb eredményeket érünk el. Nem lesz hiba sem a kőben, sem az elszámolásokban...

Nem mondta senki, hogy a vitának vége, dolgozzunk emberek. A kőbányászok egymásra néztek, egy pillanatig gondolkodtak társuk szaván, aztán megfogták a nagykalapács nyelét, megfeszültek az izmok és a recski kőbányában új ritmussal indult a munka.

Fazekas László

Dolgosok iskolája nyílik as egri IX-es sxámú általános iskolában

Az egri IX-es számú általános iskolában az 1960—61-es tanévben a nappali tagozat mellett dolgozók általános iskoláját is nyitnak. Elsősorban az általános iskola VII—VIII. osztályába jelentkezhetnek az

érdeklődők, de megfelelő létszám esetén az V—VI. osztályt is elvégezhetik. Jelentkezni minden kedden és pénteken délelőtt 12 óráig lehet az iskolában (Szovjet hadsereg útja 57. szám).

Mondja így: Jó napot, Gizi

Egy idősebb asszony kopogtatott a minap szerkesztőségünk ajtaján. Kicsit zavartan kezdte el mondanivalóját, de később világosan kiderült, hogy a fiatalokra panaszkodik.

— Higgye el, nekem is vannak gyermekeim, sőt mi több, már nagymama is vagyok, a legkisebb lányom most műit tizenkilenc éves. de ezek a fiatalok sokszor már igazán túlmennek a határon. Maguk az újságban annyit írnak a fiatalokról, tanítják, nevelik őket, hát gondoltam, bejövök ide, elpanaszolom a fájdalmamat — kezdte szavait a kedves néni és nyomban el is mondott két történetet:

— Ritkán szoktam utazni nyáron, de a napokban úgy esett, hogy mégiscsak mennem kellett. Ketten ültünk idősebbek a kocsiban, egy férfi és jómagam, a többiek többnyire tizenhat, tizenhét év körüli diákfiúk. Mindkét oldalon nyitva volt az ablak, erős huzat volt, így az idősebb férfi megszólította az egyik legénykét:

— Legyen szíves, húzza fel az egyik ablakot, erős a huzat.

A fiatalember, mintha nem hallotta volna a kérő szót, tovább bámészkodott kifelé az ablakon, mire a férfi megismételte a kérést hasonló udvariassággal. Erre se jött válasz. Ekkor a fiút barátja is oldalba lökte:

— Hé! Nem hallod, mit beszélnek? — Ekkor fiatalemberünk hanyag eleganciával megfordult és így szólt az idős férfihez, alti nagyapja lehetett volna:

— Nyugi, csak tata. Kibírja tay is ezt a kis időt. — A szavakat egy nagy röhej követte, és csak mi ketten hallgattunk, megszégyenülten, megalázva.

— Ez az egyik. A másik még inkább érdekesebb dolog, úgy hiszem, nevelés kérdése. Nehogy azt higgye, hogy pedagógus vagyok, nem. Csak egyszerű háziasszony, aki azért sokat olvas, jár moziba, figyeli az életet. Különösebb iskolám sincs, de van nagy katonafiam, érettségizett nagy lányom, akik szintén „mai ' fiatalok”, aztán ezért érdekel különösen a dolog.

— Szóval, a másik... A másik eset tegnap történt. Társaságban voltunk, ahol ott volt a lányom egyik barátnője is, aki most végzett, fiatal tanítónő. Nem túlságosan sokszor találkoztam vele, de ismertem már kisgyerek korától. Amikor bemegyek, igy köszön nekem: „Szervusz, Gizik’ Azt hittem, rosszul hallottam, de később, amikor továbbra is csak „te Gizizett”, már tudtam, hogy úgy is gondolja, ahogy mondja.

— Hát. kérem szépen! Szabad ezt megtenni? Anyja lehetnék, akárcsak a tulajdon lányomnak és... és csak azt mondja nekem: „szervusz, Gizi”. Nézze csak! Ne mondja nekem, hogy kezét csókolom. Nem vágytam rá soha. De mondja azt: jónapot, Gizi néni. Nem tudom, megérti-e aggodalmamat. Ez nem csitri másodikos gimnazista volt. Nem. Egy tanítónő, aki szeptember elsejétől kezdve másokat nevel, tanít. Ugye megérti, hogy most nagyon szomorú vagyok. En tudom, hogy ez nevelés dolga, azt is tudom, hogy nem rosszabbak ezek a fiatalok, az enyémek se,

csak... azért valami mégis hiányzik. Mert kérem, ezt nem a mi társadalmunk diktálja, hogy ne adja meg a kornak kijáró tiszteletet az a fiatal.

— No, ugye nem haragszik a sok beszédért, de egyszer majd Írjanak erről is az újságban, hadd tanuljanak ezek a kedves, de oly rakoncátlan fiatalok... az enyémek is...

Kedves Gizi néni!

Bocsásson meg a bizalmas megszólításért, de mivel nekem is anyám lehetne, ezért veszem magamnak a bátorságot. Tegnapi beszélgetésünkről most már százan és ezren tudnak, bizonyára sokan, fiatalok is. Es mindenek előtt szabad legyen megmondanom, hogy mindkét említett esetben jogos volt szomorúsága a fiatalok viselkedése' miatt. Ilyen is előfordul, de legnagyobb többségükben azért nem ilyenek a mi lányaink, fiaink. És ha ilyenek, akik ilyenek, azért valameny- nyien felelősök vagyunk. Elsősorban természetesen a szülők, a nevelők, aztán mi is. az egész társadalom. Mert szabad-e ilyen eseteket szó nélkül hagyni, ott, a helyszínen szóvá nem tenni? Teszem azt, a kis tanítónőnek vajon ártott volna-e, — ha nem is a társaság előtt, de talán négyszem között — szóvá tette volna Gizi néni az ő helytelen viselkedését. Természetesen kedvesen, finoman, úgy, ahogyan azt érző, anyai szíve diktálja. Bizony sokat használt volna és a kis tanítónő talán soha többet nem tegezett volna le magánál sokkal idősebb asz- szonyt, engedetem nélkül. Helyes, hogy Gizi néni elmondotKétszeres mintaiskola

A cukorgyár épületei közül messzibe kiválik a selypi iskola hatalmas, vörös épülete. Homlokzatán büszke címer hirdeti, hogy immár másodszor nyerték el a „mintaiskola” címet. E mögött a kis tábla mögött komoly erőfeszítés, hatalmas munka rejlik, amely azt mutatja, hogy a selypi iskola pedagógusai máris sokat tettek a szocialista iskolán belül az új ember kialakításáért. Tudjuk jól, hogy a nevelés és oktatás olyan terület, ahol „mindent” megtenni nem lehet, csak sokat, nagyon sokat, hiszen az életnek ez olyan területe, ahol mindig új, mindig ismeretlen problémával találja magát szembe az ember. De az, hogy a két éve megkezdődött mozgalom értékelése után már kétszer nyerték el a „mintaiskola” címet, ez nemcsak munkát jelent, de a következő évekre is kötelez.

Az iskola külsőségeivel féltétien biztosítja az óktató- nevelőmunka feltételeit. A hatalmas épületben minden megtalálható, amire gyermek és nevelő vágyik. Az iskola impozáns fő részében gyönyörű freskó mutatja be a vidám gyermek nyári szórakozásait. Kár, hogy az építkezéskor megfeledkeztek arról, hogy az ablakok eső esetén is jól zárjanak, így a festményt esőpatakok szennyes folyama éktele- níti.

Az épület további részében a láfogató mégismérkedhet a szép, világos, korszerű tantermekkel, a hatalmas tornateremmel, amelyhez — inkább a kihasználásához —, csak anytatta meg a 94 kiló meggyből készített befőtt-halmazt.

— Ennek csaknem ötven százalékát maguk a gyerekek szedték le, mert június 23-tól egy hónapig az ecsédi gyümölcstermelő célgazdaságban voltam, 21 gyerekkel a táborban. Dolgoztunk is, híztak is a gyerekek — mondja. — Nagyon szépen dolgoztak ez alatt az egy hónap alatt a lányok közül Lázián Mária, Illés Ilona és Szűcs Erzsébet, de a fiúk közül is kitüntette magát Varga Tibor és Herle István.

Bizonyára jó étvággyal fogyasztják majd a saját szüre- telésű meggyet!

Az iskolában félnapos tanítás folyik, ami végeredményben minden Iskola álma, vágya, mindenütt erre törekednek. Tíz tanuló csoport van, tizenkét nevelő vezetése mellett. A háromszáznyolcvan gyerek mindennapos iskolába járása nem nagyon látszik meg az épületen, s éz ugyancsak azt bizonyítja, hogy nem hiába díszeleg a kiállítási szekrényben a 'vándorserleg, a mintaiskola vándorserlege. Gyerekek és szülők, igazgató és nevelő; mindenki azon dolgozik, hogy ez a serleg „örökös lakója” legyen az iskolának. Ezért is dolgoztak az elmúlt évben olyan jól a szakkörök, amelyek komoly eredményeket biztosítottak az iskolának. Így például az irodalmi szakkör neveltje Szepesi Éva, aki megyei első lett a szavalóversenyen, szintén hozott egy serleget. Ezért dolgoztak úgy a nevelők, hogy i— l i

nagymértékben csökkentsék a bukások számát. Ebben az iskolában három osztály érte el azt, hogy nem hagyott maga után bukott tanulót: a VIII. osztály, Haraszti Károlyné vezetésével, a VII. osztály, Molnár Ferencné vezetésével, és a

IV. á. osztály Gáspár Sándo r né vezetésével sikeresen, bukás nélkül zárta az évet. Különösen érdekes ebből a VIII. osztály, mert Haraszti Károlyné ezt az osztályt nyolc éven keresztül, elsőtől a nyolcadikig vezette. Minden bizonnyal, hozzájárult az elért eredményhez az is, hogy ez idő alatt minden tekintetben megismerte tanítványait és mindenben segítségükre tudott lenni.

Az iskola patronálója a cukorgyár, amely nemcsak név- leg az, hanem az iskolának minden problémáját a tőle telhető legnagyobb szeretettel és gondoskodással igyekszik megoldani. Jól dolgozik az iskola szülői munkaközössége is, ahol Kányik Jánosné, SZMK-elnök jár mindenben az élen.

Lám. mennyi mindenből tevődik össze az, hogy egy iskolában ne csak betűvetést tanuljanak a gyerekek, de a tanulmányi eredmény emelésén túl tisztán, rendesen- tartsák az iskolájukat, a társadalmi munka fontosságát már itt, a padok között megtanulják, és ha az élet majd feladat elé állítja őket, visszagondoljanak a szekrényben büszkélkedhető serlegre, és ahhoz méltóan cselekedjenek mindig.

Cs. Adóm Éva

A szakrendszerű oktatásért

nyit szeretnénk hozzáfűzni, hogy azért ez a jól felszerelt, rendkívül szép és korszerű tornaterem szívesen látna egy szakos nevelőt is. Az iskola épületét járva feltűnik a napközi otthon terme, ahol egyben étkeznek is a gyerekek. A konyhában hatalmas, több száz személyes konyha ellátására alkalmas tűzhely terpeszkedik. Az iskolát négy éve adták át céljainak, de ez a tűzhely nem volt azóta sem begyújtva. Nem is lehetett volna befűteni, mert nincs hozzá kémény. Jó, hogy ezt tudja a megyei tanács illetékes szerve is, de azért nem ártana már egy új tűzhellyel meglepni a selypi napközi otthont, hiszen az a kis családi tűzhely, amin azóta is főznek, nagyon kevés, kicsi, és a korszerű épületben igen-igen őskori valami.

Gáspár Sándor, a napközi otthon vezetője büszkén munéni...

ta nekünk a történteket, aggodalmait. E levél garancia arra, hogy szavai nem találtak süket fülekre, ám legyen szabad megmondani, hogy a szülők, a pedagógusok mélységes felelősségének, nevelői hivatásuknak kihangsúlyozása mellett, mi is felelősek vagyunk a fiatalokért, ön is, én is, mindenki. ,

A mi leányaink, fiaink a dől- gőzök gyermekei. Munkásoké, bányászoké, parasztoké, értelmiségieké. Mint hajdan mondani szokás volt, legtöbbjüknek „nem volt gyerekszobája". Nem tanította velük odahaza a „Fraulein” az etikett szabályait. De mi nekünk mégiscsak kedvesebbek ezek a gyerekek amazoknál, még akkor is, ha nekünk magunknak, az osztályfőnöki órákon, a kollégiumokban keU megtaníttani velük a társadalmi érintkezés helyes törvényeit, szabályait. Lehet, hogy itt-ott még hiányos, hézagos ez az oktatás, d'e mindent el kell követnünk, hogy a mértéktartó udvariasság szabályainak ismeretében se maradjanak el a mi gyermekeink azoktól, akik hajdan az angolkisasszonyoktól, vagy valamilyen előkelő internátusbán tanulták — sokszor keservesen — ezeket a szabályokat.

Reméljük, hogy a fiatalok, akik olvassák e sorokat, megértik Gizi nénit és a jövőben azon lesznek, hogy kellő tisztelettel beszéljenek, köszönjenek minden idősebb embernek, legalább olyan tisztelettel, mint amilyen szeretettel viseltetnek a felnőttek az ő ügyeik iránt.

Szalay István

A jövő szempontjából igen fontos, hogy minél több tanuló részesüljön szakrendszerű oktatásban. Ennek nagy jelentősége van még azoknak a tanulóknak a számára is, akik nem kívánják folytatni az általános iskola után tanulmányaikat. De különös jelentőségű azért, mert legyen az a gyerek bármilyen kis faluba való, mégis más esélyekkel indul a középiskolába, ha szak- rendszerű oktatásban vett részt. Ennek biztosítására a művelődésügy ötéves tervjavaslata többek között azzal kíván intézkedni, hogy például Tófalu és Aldebrő között a két község felsőtagozatosainak szakrendszerű oktatására új, négytantermes iskolát létesít. Ugyanezzel a céllal épül Egér- bocson felsőtagozatosok számára iskola, amely Hevésara- nyos, Bátor és Egerbocs felső- tagozatosait fogja majd össze. Ezek elég kis községek, úgyhogy ezeknek az iskoláknak felsőtagozatos növendékei megkapják a szakrendszerű oktatást, (á)

A „Tegnap asszony, ma menyasszonyu bemutatója Gyöngyösön

Július 30-án Gyöngyösön, este 8 órai kezdettel, a szabadtéri színpadon mutatják be megyéikben először, az Országos Rendező Iroda új műsorát Tegnap asszony, ma menyosz- qszony címmel. A műsor rigmusait Simon István, jeleneteit Szabó Pál, Tamási Áron Kos- suth-díjasok és Ignácz Rózsa

j írták. A műsorban fellépnek Balázs János, Völcsey Rózsi, Rózsahegyi Marika, Bordy Bella érdemes művész, Pethes Ferenc érdemes művész, Szirtes Ádám, Lengyel András, Markovits Endre, Lorencz Kornélia, Béres Ferenc, Boda Teréz. Közreműködik Sárközi Lajos és népi zenekara.

Krajcsovics, as más...

Amikor Krajcso- vics, hóna alatt a pisai ferdetorony- nyal, hazaballagott, még nem szóltam. Istenem, van, aki a bélyeget, van, aki a szalvétát, s van, aki a ferdetornyokat gyűjti. A do- . log akkor kezdett feltűnni, amikor Krajcsovics egy kis bőröndbe bepakolta az egri Széchenyi utcát és láttam, hogy az egyik fénycső kilóg a táskából. Minek ez neki?

— A gyerek, ö kérte ... Hadd legyen boldog — mondta és ruganyos léptekkel távozott.

Megértem. Egy apai szív minden áldozatra kész, s utóvégre annyi utca van még a városban, nem beszélve az országról és a világról, hogy egy ilyen, végeredményben nyúlfarknyi kis vacak utca se nem oszt, se nem szoroz. Ha akarna, se tudna, mert Krajcsovics elvitte a Tudományegyetem osztani és szorozni tudó elektronikus számológépét is,

mert szerinte esztétikailag is nagyon jól mutatott a központi étterem hatalmas jégszekrénye mellett.

A jégszekrényt az anyósa kérte, s Krajcsovics hűséges vő és vajszívű ember volt. A jégszekrény tehát oda került az egri Líceum és egy csúcseszterga mellé, amelyek békésen megférve egymás mellett, hirdették a politechnikai oktatás mélységes igazságát.

Legutóbb azonban már dühös lettem, amikor a bu- dapest — miskolci műutat kerestem és az útkaparó magyarázta meg, hogy itt járt egy tipli orrú férfi, kis barna aktatáskával és ő vitte el. Ez csak Krajcsovics lehetett — mondtam magamban és azonnal elrohantam az illetékes helyre, hogy feljelentést tegyek, s egyáltalán kifogásoljam, miért nem léptek már a kezére ennek a Kraj- csovicsnak.

Az illetékes helyen maga az Illetékes fogadott és panaszom meghallgatása után megértőén intett, majd elmosolyodott.

— Kedves, izé kartárs, önnek voltaképpen igaza lenne ... Dehát, maga is beláthatja, hogy Krajcsovics azért más... Nézze, ez a Krajcsovics 1956-ban, érti? 1956-ban helytállt.

— Az más mondtam és megértőén távoztam.

Az utcán találkoztam Krajcso- viccsal és felhívtam figyelmét a Himalájára, amely eddig, eléggé érthetetlen módon, elkerülte figyelmét. Krajcsovics boldogan rebegett hálát és már nyúlt is a Himalájáért.

Udvariasan hátat fordítottam, nehogy zavarba jöjjön az a kedves, derék, aranyos Krajcsovics.

Csak egytől félek: jövő héten nem fogom megtalálni Budapestet, mehetek Kraj- csovicsék kamrájába!

(egrié

i