Népújság, 1960. június (11. évfolyam, 128-153. szám)

1960-06-29 / 152. szám

6 NÉPÚJSÁG 1960. június 29., szerda sS/x&id Gyöngyös ökölvívói szerepellek légiókban a hadsereg-bajnokságon A közép- és elődöntők küzdelmei után fokozott érdeklődés nyilvánult meg a hadsereg 1960. évi egyéni ökölvívó-baj nokságának döntőj e iránt. A gyöngyösi szabadtéri színpad nézőtere már jóval a viadal kez­dete előtt csaknem megtelt a né­zőkkel, akiket a rádióból is ismert egri helyőrségi fúvószenekar szóra­koztatott. A gyöngyösi versenyzők kitűnő felkészültségére, jó erőn­létére vall, hogy a középdöntőbe 15, az elődöntőbe 10, a döntőbe pedig 8 versenyzőjük jutott, s végül is négy ökölvívó hadsereg-bajnokságot nyert! A DÖNTÖ EREDMÉNYE: Légsúly: Arnóczki (Szentendre)— Dénes (OLP). Pgy. Arnóczki. Mind a három menetben nagy küzdelem folyt, a technikásabb Arnóczki jobb hajrájával győzött. A harmadik he­lyet a gyöngyösi Ferencz szerezte meg. Harmatsúly: Valkai (Kaposvár)— Szlávik (Szentendre). Pgy.: Valkai. Az első menetet Szlávik támadta végig, Valkai azonban jól osztotta be erejét és fokozatosan fölénybe került. Megérdemelten győzött. A harmadik helyet Nagy (Szentendre) szerezte meg. Pehelysúly: Juhász (Gyöngyös)— Vass (Gyöngyös). A két gyöngyösi fiú színvonalas, izgalmakban bő­velkedő meneteket vívott egymás­sal. A fiatal Vass méltó ellenfele volt a rutinos Juhásznak. Vass sokszor sikerrel verte keresztbe Juhász rohamait, a harmadik me­netben azonban szabálytalanság miatt két ízben is megintették, s ek­kor váratlanul feladta a küzdelmet. Harmadik: Galló (Békéscsaba). Könnyűsúly: Kajdi (OLP) mérkő­zés nélkül nyert Brótya (Kiskun­félegyháza) ellen. Brótya kéztörés miatt nem tudott kiállni az egyéb­ként amúgy is esélyesebb Kajdi el­len. Harmadik: Budai (Kiskunfél­egyháza). Kisváltósúly: B. Nagy (Békéscsa­ba)—Bordás (Szentendre). Pgy.: B. Nagy. A súlycsoport érdekessége az volt, hogy az esélyesek, Klupp és Tóth még az elődöntőbe sem tudtak bekerülni! A selejtezők so­rán ugyanis a gyöngyösi Tóth Klupptól vereséget szenvedett, a középdöntőben pedig Kl^uppot mély­ütés címén leléptették. A döntőben B. Nagy megérdemelt győzelmet aratott. Harmadik: Subics (Kis­kunfélegyháza). Váltósúly: Csala (Szentendre)— Mincsik (TÜ. Parság.). Pgy.: Csala. Végig nagy iram, hatalmas ütés­váltás-jellemezte a küzdelmet, Min­csik valamivel többet támadott, de támadásait Csala ellépések után jobbal keresztülverte. A harmadik menetben jelentőssé vált Csala fö­lénye. A harmadik hely a gyöngyö­si Horváthnak jutott. Nagy váltósúly: Kasuba (Gyön­gyös)—Árvái (Gyöngyös). Árvái az első menetben feladta. Árvái szem­mel láthatóan tartott Kasuba erős ütéseitől és az első menet közepén érthetetlenül feladta a küzdelmet. Kasubának minden mérkőzése az első menetben ért véget, vagy ki­ütéssel győzött, vagy pedig ellen­fele feladta. A gyöngyösi fiú má­sodízben nyerte el a hadseregbaj­noki címet! Harmadik: Kári (Szent­endre). Középsúly: Borda (Gyöngyösi­Parittya (Kaposvár). Pgy.: Borda. A nap legnagyobb összecsapása volt. A közönség vérbeli küzdelmet láthatott, ahol egyenes és horogüté­sek váltogatták egymást. A harma­dik menetben Borda erősíteni tu­dott, Parittya viszont kissé vissza­esett. Borda győzelme megérde­melt. Harmadik: Naszódi (OLP). Félnehézsúly: Gácsi (Gyöngyös)— Lampert (Gyöngyös). Lampert fel­adta. Az újonc Lampert jól kez­dett, sokszor a sarokba szorította ellenfelét, a harmadik menetre azonban elkészült erejével és több­ször is szabálytalanságokban kere­sett menedéket. Kétszer megintet­ték, majd utána feladta a küzdel­met. Harmadik: Garádi (Békéscsa­ba). Nehézsúly: Danes! (7015 Bp.)— Szita (Gyöngyös) Pgy.: Dancsi. A nehézsúlyúak küzdelmét végig nagy dulakodás és szabálytalankodás jel­lemezte. Dancsi azzal nyert, hogy Szitát két ízben, őt pedig csak egy­szer intették meg. Harmadik: Tóth (Tü. Parság.). A csapatversenyt és egyben a dí­szes serleget Gyöngyös nyerte 182 ponttal. A további helyezések: 2. Szentendre 174, 3. OLP 145, 4. Kis­kunfélegyháza 130, 5. Kaposvár 122. 6. Békéscsaba 99 ponttal. Fodor Kálmán Röplabda Füzesabony— Gyöngyösi VSC 3:0 (15:7, 15:8, 15:8) A megyei bajnokságért vívott mérkőzésen így állt fel a két csa­pat: Füzesabony: Szabó I.. Szabó II., Szőke, Bocsi, Gyula,’ Mészáros, Székely. Gyöngyös: Jankovics, Ispán, Var­ga, Hlavács, Kiss, Berger, Nagy. A találkozó közepes színvonalú játékot hozott, a hazaiak végig kezükben tartották a mérkőzés irányítását, s főleg a nyitásban, valamint a támadójátékban múlták felül a vendégeket. Egyénileg Szabó 1. és Bocsi nyúj tóttá a mezőny legjobb teljesít­ményét. SZŐKE KÁROLY Az életmentő penész Jól játszott a Füzesabonyi VSC Füzesabonyi VSC— Miskolci VSC 3:2 (1:1) Füzesabony, barátságos. A tartalékosán felálló NB n-es csapat az első félidőben sok szép támadást vezetett a füzesabonyi kapu ellen, de a jól záró védelem biztosan hárított. A II. félidőben izgalmas, élveze­tes játék alakult ki, a miskolciak két ízben is megszereztek a veze­Vízilabda OB I. végeredménye 1. U. Dózsa 11 9 2 — 58:16 20 2. FTC 11 9 2 — 44:14 20 3, Szolnok 11 8 2 1 50:19 !í; 4. Egri Vasas 11 4 3 4 44:44 11 5. Honvéd 11 4 2 5 37:33 in 6. Vasas 11 4 2 5 44:43 10 7. Vasas Izzó ll 3 3 5 28:42 1 8. Vör. Meteor 11 3 3 5 39:59 s 9. BVSC 11 2 4 5 43:52 8 10. MTK 11 3 1 7 34:50 7 11. Bp. Spartac. 11 2 1 8 35:58 5 12. Szentes 11 2 1 8 34:60 5 A bajnokságból tehát rosszabb gólaránnyal Szentes csapata esett ki. A góllövő lista állása: 25 gólos: Rusorán II. (Vörös Meteor); 18 gó­los: Kanizsa (Szolnok): 16 gólos: Utassy (Eger): 15 gólos: Dömötör (U. Dózsa): 14 gólos: Vitáris (Va­sas), Gvarmaü (FTC), Varga (U. Dózsa), Konrád n. (BVSC), Buda (Bp. Spartacus); 13 gólos: Bodnár (Eger): 12 gólos: Szívós II. (MTK). A legutóbbi mérkőzések eredmé­nyei: U. Dózsa-Vasas Izzó 10:6, Bp, Spartacus-BVSC 10:9, FTC- Vörös Meteor 7:0, Szentes—Bp. Hon­véd 2:0, Vörös Meteor—Vasas 4:3, FTC—Szolnok 2:0, u. Dózsa—Bp. Spartacus 5:1. BVSC—Honvéd 6:5, Vasas Izzó—Szentes 3:2, Szolnok— MTK 9:1. tést, de a lelkesen játszó hazaiak mindkétszer kiegyenlítettek, sőt a 90. percben a győzelmet jelentő gólt is berúgták. (Szlgetváry) A LABDARÚGÓ NB I. VÉGEREDMÉNYE: 1. U. Dózsa 26 17 6 3 52:26 40 2. Ferencváros 26 14 7 5 56:31 35 3. Vasas 26 12 8 6 44:29 32 4. MTK 26 10 9 7 47:35 2!) 5. Diósgyőr 26 10 7 9 35:30 27 6. Tatabánya 26 10 7 9 33:32 27 7. Bp. Honvéd 26 9 7 10 48:44 25 8. Szeged 26 9 7 10 33:37 25 9. Salgótarján 26 7 9 10 31:34 23 10. Dorog 26 6 11 9 32:43 23 ll. Pécs 26 8 7 11 35:52 23 12. Csepel 26 8 4 14 23:40 20 13. Szombatit. 26 6 7 13 32:47 19 14. BVSC 26 3 10 13 27:48 16 Heves megye ifjúsági birkózói legyőzték a Hojdú-Bihar megyeieket Heves megye ifjúsági birkózó vá­logatottja vasárnap Debrecenben Hajdú-Bihar megye ifjúsági válo­gatottjával mérte össze erejét. A találkozó óriási küzdelem után a Heves megyeiek 6:4 arányú győ­zelmével végződött. A hevesi fiúk minden dicséretet megérdemelnek hősies küzdeni-tudásukért, és szép birkózásukért. A megye váloga­tottját öt egri és öt gyöngyösi bir­kózó képviselte, s 'nagy örömet je­lent, hogy a két sportkör között egyre inkább elmélyülnek a jó Osztályozó mérkőzések a megyei I. osztályba jutásért Tiszafüredi Petőfi— Pélyi Arany Kalász SK 4:1 (2:1) Pély, 500 néző. Vez.: szamosvölgyi. Tiszafüred: Tóth — Balogh II., Szukop, Csorna - Szamosvári, Re- menyik — Szabó, Balogh X., Ignácz, Tóth, Megyeri. Pély: Vona — Molnár, Soós. Szal­ma — Szilágyi, Rab — Vona, Pirók, Szabó, Vona F., Soós H. Csúszós, füves talajon, sportsze­rű küzdelmet vívott egymással a két csapat. Mindkét kapu egyfor­mán forgott veszélyben, de a na­gyobb tapasztalattal rendelkező tiszafürediek megérdemelten győz­tek. s a gőlarány még nagyobb Is lehetett volna, ha a vendégcsatá­rok többet lőnek kapura. Góllövők: Balogh 1. 2, Tóth., Sza­bó. illetve Vona F. Jók: Tóth, Balogh II. (a mezőny legjobbja), SzuJcop, Remenyik, Sza­bó, Balogh I., Ignácz, Tóth, illetve Soós, Szahna, Szilágyi, Pirók, Vo­na és Soós II. A játékvezető kifogástalanul mű­ködött. (Hegedű s) Recski Honvéd— E. Vasas Hajtóműgyár 2:0 (0:0) Eger, 300 néző. Vezette: Varga. Recsk: Németh - Hámori, Hor­váth l„ Laczi - Vagács, Kovács - Horváth II., ülés, Somogyi, Hor­váth III., Szanyi. Eger: Madaras! - Soós, Lesz- kovszki I., Gyenes - Juhász, Vin- cze - Kovács, Leszkovszky II., Mengyi, Balogh, Bujdosó. A vendégcsapat kezdett jobban, több helyzete akadt az egri kapu előtt, a recski csatárok azonban rendre hibáztak. A 17. percben Balogh egy össze­csapásnál megsérült, s ezután már csak statisztált a mérkőzésen. A 28. percben Mengyi már csak a kapussal állott szemben, de mel­lé lőtte a labdát. A második félidőben is a vendé­gek irányították a játékot, Hor­váth II. nagy lövését Madarasi bra­vúrral hárította, majd Horváth II. éles szabadrúgását védte szépen az egri kapus. A 75. percben kavarodás támadt a Vasas kapuja előtt, amelynek vé­gén Horváth II. lövése a lábak kö­zött jutott a bal sarokba. 1:0. A 82. percben Somogyi egyéni játék után szerezte a recskiek má­sodik gólját. Vendégtámadásokkal ért véget a mérkőzés. Nagyiramú, izgalmas mérkőzést vívott egymással a két csapat, a vendégek győzelme megérdemelt. Jók: Vagács, Kovács, Horváth II., Somogyi, illetve Madarasi (a mezőny legjobbja), Leszkovszki I., Gyenes, Leszkovszki II. A játékvezetőnek több téves íté­lete akadt. (Balogh) HARMINC ESZTENDEJE tette közzé Alexander Fleming professzor első tanulmányát egy penészfajtáról, a penicil- lum notatumról, amely formá­lisan kiirt bizonyos kóroko­zókat. A rendkívüli jelentősé­gű felfedezést több mint egv évtizeden át eltakarta ugyan a sulfavegyületek hatalmas orvosi eredményei nyomán tá­madt ultraseptyl—deseptyi­láz, de a második világháború alatt világszerte ismertté vált, főleg azután, hogy W. Florey és társai már kivonták a gom­batelepekről az antibiotiku­mot s tisztán állítják elő a penicillint. Az új életmentő szert első ízben 1941-ben ad­ták be egy vérmérgezésben haldokló londoni rendőrnek. A beteg láza lassan lecsök­kent, gyógyulni kezdett, azon­ban az egész penicillinkészlet kávéskanálnyi mennyiség volt, s mikor elfogyott, a vérmér­gezés tünetei újból jelentkez­tek. Két évvel később azonban megindult a penicillin tömeg- gyártása, s a háború utolsó éveiben már ezrek és ezrek megmentő je lett. Magyarországon is új, kor­szerű üzem született a gyógyí­tó penész előállítására. A deb­receni nagyerdő évszázados fái között 1952-ben felépült a UtROESSFtlA - BAKI Hajdúsági Gyógyszergyár, ahol a legmodernebb technikai úji tások felhasználásával állítják elő a penicillint. A Fleming és Florey által laboratóriumok lombikjaiban elkezdett műve tét itt a legkorszerűbb körül­mények között sok százezer­szeres méretekben végzik. HOGYAN KÉSZÜL a peni­cillin? A penicillintenyészethez megtisztított színmarhahúst forrásig főznek tiszta vízben. Ezután a húslét agar-agar ne­vű tengeri moszattal elegyítik, a folyadékot zárt blake-edé- nyekben sterilizálják, majd le­hűtés után a megkocsonyáso­dott aranysárga húslére, mint táptalajra oltják a penicillin spóráit. Néhány nap múlva zöld penészréteg vonja be a kocsonyás táptalajt. Ezt oltó­kannákba összegyűjtik. Innen az egyenletes hőmérsékletű helyen villanyerővel működő rázóasztalra, majd erjesztő­kádba, fermentorokba kerül­nek. Itt nagyobb mennyiségű kukoricakivonatból, tejcukor­ból, szőlőcukorból s más anya­gokból álló táptalajt oltanak be a rázókannák már előcsí­ráztatott anyagával. Az így ke­letkezett masszát a gyár mér­nökei, technikusai állandó stc- rilvizsgálatokkal ellenőrzik, s a gombák fejlődési állapotai mikroszkópon át tartják szem­mel. Az előfermentorok megsűrű­södött anyagát ismét beoltják s hatalmas térfogatú, úgyneve­zett nagy fermentorokba eresz­tik. Az itt megkezdődött új fejlődéssel indul meg a tulaj­donképpeni penicillintermelés. A fejlődést állandó levegőke­verés segíti elő. 20—30 óra múlva a gombák megkezdik a mesterségesen megteremtett körülmények között a penicil­lintermelést, s mihelyt eléri a penicillintartalom a maximu­mot, megkezdődik a „penicil­lin-szüret”. A gombatenyésze­tet nagy teljesítményű szűrő­kön elválasztják a táptalajtól, a táptalajt null-fokra lehűtik, szerves oldószerekkel extra­hálják, vagyis kivonják belőle a penicillint. A MAGYAR PENICILLIN egyenértékű a világ bármely részén készített gyártmánnyal. A penészgombák tudomá­nyos vizsgálata azonban nem zárult le a penicillin felfede­zésével, különösen a szovjet kutatók tártak fel jelentős eredményeket az új antibioti­kumok kutatása terén. A kö­zelmúltban például növekedést elősegítő anyagot fedeztek fel az egyik penészfajtában. Úgyszólván véletlenül tör­tént a dolog. Japán parasztok megfigyelték, hogy a rizs egyes hajtásai ismeretlen okból óri­ási méretűre nőttek, többszö­rösen felülmúlták a normális növényeket, s ezért óriásrizs­nek nevezték el ezeket. Tudó­sok kutatni kezdtek a foko­zott növekedés után, s rájöt­tek, hogy a gigantizmust egy penicillin típusú baktériumpe­nész okozza. A penészből ki­vont tiszta anyagot hipere- linnek nevezték el. Ez az anyag csodálatra méltó ered­ményeket vált ki. A hiberelin- nel kezelt növény a normális méretnek sokszorosára megnő, s többszörösen csökkent a ve­getációs ideje, ami nem kis szerepet játszik a mezőgazda­ságban. Elég néhány cseppnyi hiberelin, s forradalmi válto­zások következnek be a ter­méshozamban. Ki tudja, a kö­zeljövőben talán az ilyenfajta anyagok megoldják a mező- gazdasági kultúrák sarki öve­zeten túli kiterjesztésének problémáját is, ahol nyáron elég a apfény és a hő, de rö­vid az idő a növények beéré- séhez. A hiberelin negyedére csökkenti a növény beérésé- hez szükséges napok számát. A tudomány tehát nem mondta ki még az utolsó szót a penicillinfajtákkal foly­tatott kísérletek területén. Újabb eredmények, sikerek várhatók a további kutatások­tól mind az egészségügy, mind a gazdasági élet területén. Aszfalt és termékenység Az Egyesült Államokban végzett mezőgazdasági kísérle­tek azt bizonyítják, hogy egy frissen elvetett ágyásra borí­tott igen vékony aszfaltréteg kapcsolatok és egyre inkább ki­fogástalan együttműködés indult meg közöttük. Reméljük, hogy ezek alapján még tovább gyümölcsöznek a jó kapcsolatok, amelyeknek elsősor­ban Heves megye birkózó-sportja látja majd hasznát. Heves megye ifjúsági válogatott­ját 1959-ben alakították meg, ez volt a csapat negyedik mérkőzése. A hevesi fiúk három ízben legyőz­ték Nógrád 'megye válogatottját, először 9:1, másodszor 6,5:3,5, har­madszor pedig 9:1 arányban. Most. Debrecenben, a következő eredmények születtek (elöl a He­ves megyei versenyzők): Takács (Gyöngyös)-Kovács 1:0, Kovács (Eger)—Szabó 0:1, Bőgős (Eger)—Gyöngy 0,5:0,5, Kelemen' (Eger)-Nagy L. 0:1, Ludnai (Eger)- j Eőri 1:0, Szűcs (Eger)-Nagy J. 1:0,1 Bedros (Gyöngyös)—Vágó 0,5:0,5, Risai (Gyöngyös)—Erdei 1:0, Salon- vári (Gyöngyös)—Róth 0:1, Pozácz- ky (Gyöngyös)-Kiss 1:0. A visszavágó találkozóra augusz­tus végén kerül majd sor, s ekkor a két megye birkózói kötöttfogás­ban mérik össze tudásukat. KUN ISTVÁN A Népújság totó-txppjei 27. hét 1. Üjp. Dózsa—Fiorentina 1 2. Ferencváros—Simmering 1 3. Tatabánya—Ch. Bratisl. 1 x 4. Vienna—Vasas x 1 2 5. Sarajevo—MTK x 2 6. Palermo—Diósgyőr x 1 7. Udinese—Ausztria 1 8. Spartak Tmava—Roma 1x2 9. Bologna—Hajdúk Split 1 10. Partizán—SL. Bratisl. 1 x 11. Ban. Ostrava—OFK Belgr. 1 12. Velezs Mosz.—Alessandria 1 x Pótmérkőzések: 13. Wiener AC-Vojvodina 1 x 14. Wiener SC-Dukla Prága 1 15. K. Lombik-EVTK 1 2 16. Szállítók-Bp. Spartac. 1 Ámor taktikát változtat A KERESKEDELEMBEN jártas, vagy érettségizett fiatalokat, férfi és nói munkaerőket felveszünk a gyöngyösi Könyvesboltba. Jelent­kezni lehet, június 28-tól.-----------------------,------------­JÓ karban levő 350-es Jáwa eladó. Kál, Ady u, 4. Heves megye 1960. évi férfi tenisz-csapatbajnokságát megérdemelten nyerte a Selypi Kinizsi együttese. Képünk a' bajnokcsapatot ábrázolja. Balról jobbra: Gulyás, Szentmarjay, Gáspár, Fábián, WAeneis, népújság A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Felelős szerkesztő: Suba Andor, Kiadja: Népújság Lapkiadó Vállalat, Felelős kiadó: Tóth Józsefi Szerkesztőség: Eger. Beloiannisz u, S, Telefon: 56-74. 56-78. Postafiólt: S3. Gyöngyös, Köztársaság tér 15, Telefon: 697. Kiadóhivatal: Eger. Bajcsy-Zsillnszky utca Is Telefon: 24-44, Postafiók: 23, Heves megyei Nyomda Vállalat, Eger. Bródy Sándor utca 4, Felelős vezető: Mandula Ernő, Terjesztí a Magyar Posta. Előfizet­hető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra U rt. ÖZVEGYI jogon férfifodrász üz­let átadó bányavidéken. Biztos meg­élhetés. özv. Böki Pálné, Apc. BEKÖLTÖZHETŐ kertes családi ház eladó, a Lajosvárosban. Érdek­lődni: Eger, Bartók Béla tér 21. sz. 125-ös CSEPEL olcsón eladó, Fel- sőlárkány, 186. szám. MATRAFÜREDEN háromszobás, fürdőszobás villa fele beköltözhe- töséggel sürgősen eladó. Érdeklőd­ni lehet a gyöngyösi szerkesztőség­ben. (—) BUDAPESTI kőrútnál nagy szoba, konyhát elcserélném gyöngyösi, vagy abasári megfelelőre. Érdek­lődni levélben is lehet: Fülöp Já­nos, Abasár, Főút 104. (—) Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, akik fe­lejthetetlen édesanyánk temetésén részt vettek. PROKAI-család megóvja a talajt a kiszáradás­tól, de nem gátolja a sarjadó növények növekedését. A kí­sérlethez természetesen olyan rendkívül vékony aszfaltréte­get alkalmaznak, amelyen a palánták át tudnak törni. . A nagy sikerre való tekin­tettel most már nagyobb te­rületen, Arizonában fogják folytatni a kísérleteket. A vá­rakozások szerint ezzel a mód­szerrel olyan talajt is termővé lehet tenni, amely normális körülmények között vízhiány folytán mezőgazdasági terme- 'ésre alkalmatlan. Hatvan város anyakönyvéből Születtek: Béki Éva, Kovács Gá­bor, Kocsis István, Hévízi József, Vidák László, Szécsi István, Giriti Katalin Judit, Samn Nóra. Házasságot kötöttek: Varga Lajoe —Boldog Mária. Holtá nyilvánítva: Koltai Gyula. »AA4SAAAAAAAAAA.A.A.AAAAAA * ■», a.-a. a-A a. Hevesi Földmüvesszövetke- zetnél eladó 8 darab 7—10 hl-es BOROSHORDÖ. Érdeklődni Heves, Köztár­saság tér 16. sz. alatt. Diákok! Fiatalok ! A vakációban a Gyöngyösi Téglagyárban alkalmi munkával pénzt kereshettek ! Nyerstégla bekazalozásánál 1000 darab tégla után 15,80 forintot fizetünk. ★ Felvételre jelentkezhettek a Téglagyár irodájában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom