Népújság, 1960. május (11. évfolyam, 102-127. szám)
1960-05-10 / 109. szám
6 NÉPÜJSAG 1960. május 10., kedd Ez történt az NB Ill-ban Dönletien a Pefől'ibánja-HVSK találkozó — Az E. Vasas ▼ereséget szenvedett Debrecenben — Az Egercselii Bányász idegenben harcolt ki döntetlent A labdarúgó NB III. vasárnapi fordulójában csak. négy csapatunk szerepelt, a Gy. Spartacus ezúttal szabadnapos volt. Az E. Vasas 3:1 arányú vereséget szenvedett Debrecenben, s a harmadik helyről a hatodik helyre került vissza a táblázaton. A selypi medence rangadóján döntetlen eredmény született, az Egercsehi Bányász ugyancsak döntetlent ért el Püspökladányban, s a harmadik helyre ugrott fel. Petőfibányai Bányász— Hatvani YSE 2:2 (1:1) Petöfibánya, 800 néző. Vez.: Zsig- mond. Petőfibánya: Novák — Imre, Sándor, Aradi - Tóth, Takács - Ma- kalicza, Jancsó, Opovszky, Alaty- tyáni, Szuszai. Edző: Wämser Gy. Hatvan: Széplaki - Máyer, Tóth, Adám - Rékasi, Lovász - Katona, Fehér, Zilahi, Sáfrán, Hanti. Edző: Srej Sándor. Petőfibányai rohamokkal kezdődött a mérkőzés, a második percben egy jó támadás Szuszai lesén akadt el. Változatos, élénk iramú mezőnyjáték alakult ki. Az 5. percben Hanti 20 méteres szabadrúgása szállt el a kapu fölött, majd a hetedik percben a hazaiak megszerezték a vezetést: kavarodás támadt a hatvaniak kapuja előtt, s végül Makalicza lövése a hálóba jutott. 1:0. Rögtön utána Opovszky tört ki a baloldalon, de beadásáról Makalicza lemaradt, s oda lett a helyzet. Ezután Opovszky megsérült és mintegy 10 perces ápolásra szorult. A következő esemény Alattyáni előretörése volt, a csatár azonban hosszan szöktetett és Széplaki felszedte előle a labdát. A hatvaniak ellentámadását siker kísérte. A balszélen indult támadásuk, amelynek végén kereszt- labda szállt a jobboldalra és a befutó Katona a hálóba lőtt. 1:1. A gól felvillanyozta a hatvaniakat és Katona elől Nováknak merész belevetődéssel kellett hárítania. A másik oldalon Alattyáni nagy helyzetben, öt méterről a kapu mellé lőtt. Ellentámadás során Hanti nagy- erejű lövését Novák a levegőbe úszva ütötte szögletre. Jó volt az iram, hol az egyik, hol a másik kapu forgott veszélyben. A kitörő Katonát Sándor csak szögletre tudta szerelni. zették támadásaikat. Az egri csapat ebben a játékrészben erőtlenül, pontatlanul játszott, a csapat tagjain a fáradtság jelei mutatkoztak, nem futotta az erőből a kezdeti hajrá megismétlésére. A debreceniek fölénye a mérkőzés 75. percében góllá érett. Egy baloldalról beadott labdára Szűcs rosszul ugrott fel és öklözése nem sikerült. Kezéről a hálóba perdült a labda. 2:1. Miután vezetéshez jutott a helyi együttes, a Vasas játékosai szemmel láthatóan beletörődtek a vereségbe és így rövid pár perc után újabb gólt ért el a debreceni együttes. A 80. percben egy veszélytelennek látszó lövést Szűcs vetődéssel próbált elhárítani, a labda azonban a hasa alatt a hálóba jutott. 3:1. A debreceni csapat a harmadik gól után valamit engedett az iramból és így az egriek kissé jobb játékot mutattak, mint az előző percekben, mintha erőre kapott volna az együttes. Ebből az utolsó fellobbanásból azonban már egy szépítést jelentő gólra sem futotta. Az eredmény változatlan maradt. Az Egri Vasas együttese ezen a mérkőzésen gyenge erőnlétről tett tanúbizonyságot és bár a mérkőzés elvesztését jelentő gólok kapushibából estek, mégis azt kell mondani, hogy Debrecen megérdemelten nyert. Az egri csapat játékosai rendkívül kevés jó támadást vezettek ezúttal, és a csatárok közül egyedül Hídvégi munkabírása érdemel dicséretet, rajta kívül Boros, Révász és Váraljai játszottak átlagon felül. A játékvezető jól vezette a mérkőzést. Egercsehi Bányász— Püspökladányi MÁV 2:2 (2:1) Püspökladány, 1800 néző. Vezette: Pecsenye. Egercsehi: Selmeczi — Balogh, Szűcs, Nagy I. — Török, Bárdos — Egyed, Tengely, Bóta, S. Kovács, Dudás. Edző: Túrán István. Rögtön a vendégek ragadták magukhoz a kezdeményezést és gyors, korszerű támadásokkal közelítették meg a hazaiak kapuját. A támadások az 5. percben góllá értek: Dudás kitűnő labdával ugratta ki Tengelyt, aki a kimozduló kapus mellett a 11-es pont tájékáról a hálóba helyezte a labdát. 1:0. A hazaiak nagy becsvággyal harcoltak a kiegyenlítésért, de ebben a játékrészben a vendégek támadósora kitűnően működött és a 20. percben újabb gólt szerzett: Dudás jó ütemben tört ki, három védőjátékos mellett is elhúzta a labdát, majd erős ballábas lövése a középhátvéd lábáról pattant a hálóba. 2:0. Továbbra is a vendégek játszottak mezőnyfölényben, a 40. perctől kezdve azonban feljött a hazai csapat és a 43. percben szépített: a kitörő balszélső nehéz szögből éles lövést eresztett meg, s a labda Selmeczi kapujába vágódott. 2:1. A II. félidőben Bóta helyet cserélt Dudással. Erre a játékrészre a sok gólhelyzet kihagyása volt jellemző. Az Egercsehi-támadósor fokozatosan visszaesett és a nagy erővel küzdő hazaiak mezőnyfölényt harcoltak ki. A 86. percben esett az egyenlítő gól. Kavarodás támadt a 16-os vonalánál, és a játékvezető Balogh szerelését szabálytalannak minősítette. A szabadrúgás után a menteni akaró Bárdost fellökték, s közben a középcsatár négy méterről a hálóba továbbította a labdát. 2:2. A vendégeknek még két ízben alkalmuk lett volna a győztes gólt megszerezni, a 87. percben Dudás jó cselekkel rázta le magáról a védőket, de aztán közelről csúnyán fölé lőtt, majd a 89. percben Egyed került nagy helyzetbe, de hibázott. A két csapat jó iramú, élvezetes mérkőzést vívott egymással, a vendégek az első félidőben kitűnő teljesítményt nyújtottak, később azonban elhalványodott a csatársor játéka és az együttes fokozatosan visszaesett. A gólhelyzetek alapján Egercsehi közelebb állt a győzelemhez. Egyénileg Selmeczi jól védett, Balogh és Szűcs a szokott játékát nyújtotta, Nagy 1. formája szépen javul. A két fedezet sokat volt játékban, mind a támadásból, mind a védekezésből kivette részét. Egyed jól harcolt, de kevés labdát kapott. Tengely ezúttal gyors volt, nagy területen mozgott. Bóta halványabb volt a szokottnál. S. Kovács lövései nem sikerültek, Dudás lelkesen harcolt. A játékvezető több hibát vétett a vendégek terhére. PAP IMRE Csak röviden... — A vízilabda OB I. további eredményei: Szolnok—BVSC 2:2, Üj pesti Dózisa—Vörös Meteor 10:0, FTC— Vasas Izzó 3:1, Szentes—MTK 7:5, Vasas—Bp. Spartacus 6:4. — A labdarúgó NB I. eredményei: Ferencváros—BVSC 4:1, MTK —Bp. Honvéd 3:0, Vasas—Pécs 1:1, Szombathejy—Tatabánya 2:0, Diósgyőr—Szeged 3:2, Újpesti Dózsa— Dorog 0:0, Salgótarján—Csepel 2:0. — NB Il-es eredmények. Keleti csoport: Kecskemét—Pénzügyőrök 2:0, Egyetértés—Bp. Spartacus 1:0. Szolnok—Szegedi VSE 1:1, Borsodi B.—Bp. Előre 3:1, Debrecen—Miskolc 1:0, Di. Bányász—Ózd 1:0. Jászberény—Orosháza 2:2, Nagybá- tony—Vasas Izzó 2:0. Nyugati csoport: Győr—PVSK 5:0, ZTE—Kaposvár 2:1, EVTK—Pápa 3:1, Sztá- linváros—Láng 3:0, M-magyaróvár —Komló 3:2. Budai Spartacus— Székesfehérvár 3:1. Oroszlány— Vác 1:1. — Tapolcán atlétikai versenyt rendeztek, melynek során Csermák József 63,41-re javította egyéni kalapácsvető csúcsát. — A súlyemelő Európa-bajnokság hírei: könnyűsúlyban a lengyel Zielinski győzött, a magyar Húsz- ka ötödik lett, váltósúlyban a szovjet Kurinov mögött Veres Győző az előkelő második helyet szerezte meg. Középsúlyban is szovjet győzelem született Pljukfelder révén. Ebben a számban a magyar Tóth Géza országos csúccsal ötödik lett, a félnehézsúlyban a szovjet Dvigun diadalmaskodott, a magyar Pál a nyolcadik helyen végzett. — Az Ü. Dózsa országos atlétikai versenyén Bognár Judit 49,96-ra javította a női diszkoszvetés országos csúcsát. — Comoban 72 résztvevővel ren- rezték meg az „Ezüsttőr” nemzetközi női tőrversenyt. Az első helyet a szovjet Prudszkova szerezte meg, a magyar Juhász harmadik, Ko- vácsné pedig nyolcadik lett. — NB HI-as eredmények. Észak: S. Kohász—K. Lombik 4:0, Ikarusz —J. Szállítók 2:1, Autótaxi—B. Mechanika 3:2, Baglyasalja—V. Dinamó 6:0, SBTC II.—Gázművek 4:6, Kisterenye—Generátor 1:0, Z. Építők—Goldberger 2:0. Északkelet: Ny. Spartacus—D. Kinizsi 2:0, M. Bányász—Ormosbánya 0:0, Nyírma- da—NYSZSE 2:1, Somsály—Putnok 1:0, D. Honvéd—Miskolci MTE 2:0, Tiszalök—D. Göcs. 2:0. — A kerékpáros békeversenyben továbbra is az NDK csapata vezet, Magyarország csapata a kilencedik helyen áll. — Az országos ifjúsági vidéki szabadfogású birkózó-bainokságon örvendetesen iól szerepelt az egri Kelemen, aki a légsúlyban 14 induló közül az első helyet szerezte meg. — A megyei labdarúgó-bajnokság eredményei: E. Spartacus—Gy. Bányász 4:1, Recsk—Bükkszenterzsé- bet 7:3, Rózsaszentmárton—Zalka HSE 3:2, Dobó HSE—Egri Előre 2:1, Apc—Selyp 1:1, Hatvani Kinizsi- Heves 3:1, Verpelét—Gy. Vasutas 4:0, Lőrinci—Bélapátfalva 5:1. A II. félidőben Ismét heves halai rohamok következtek. Tóth, majd Alattyáni lövései foglalkoztatták a hatvani kapust. Az 51. percben váratlanul a HVSE szerzett vezetést: egy szögletrúgás után Sáfrán jól emelkedett ki a védők közül, és élesen a hálóba fejelte a labdát. 1:2. Ezután Alattyáni a mérkőzés legnagyobb helyzetét hagyta ki: közvetlen közelről, elhamarkodottan a kapu fölé lőtt. A másik oldalon a kiugró Katona elöl szögletre hárított Novák. A következő percben megszületett a kiegyenlítő gól: Opovszky-Aiaty- iyánl-támadás végén a balösszekötő védhetetlenül lőtt a hálóba. 2:2. Ä 75. percben egy összecsapás során Széplaki megsérült és négy percig állt a játék. Hatvan nagy erővel küzdött a győzelemért, de a hazaiak védelme jól állt a lábán. A petőfibányai ellentámadások során feltűnt Tóth nagy lövőkedve, egymás után négy kitűnő lövésé Is foglalkoztatta Széplakit. A két csapat találkozója közepes színvonalú, dé végig nagyiramú küzdelmet hozott. Egyénileg Novák jól védett, de a ásodik gólt gyorsabb közbelépés- I megakadályozhatta volna. A ■t szélső hátvéd szürkén mozgott, indor viszont kitűnően játszott, ith bizonyult a mezőny legjobbnak, de nem sokkal maradt mö- itte Takács sem. Elöl Opovszky sújtotta a legjobb teljesítményt, : a többiek is dicséretet érde- elnek. A hatvaniak közül Széplaki meg- zliatóan őrizte kapuját, a hát- :dhármasban Tóth. Adóm, Máyer sorrend. Rékasi és Lovász hasz- >s tagjai voltak a csapatnak, elöl két szélső volt a legjobb, a belsők sokat körülményeskedtek. A játékvezető, egy-két apróbb bátó! eltekintve, jól vezette a érkőzést. KULCSÁR MIHÁLY Debreceni EAC— Egri Vasas 3:1 (1:1) Debrecen, 400 néző. Vez.: Kaposi. Eger: Szűcs - Baranyai, Boros, Révász - Váraljai, Kelemen - Tardi, Hidvégi. Hanus, Nagy I., Kalina. Edző: Juhász Imre. A mérkőzés első perceiben az egri együttes vette kezébe a játék irányítását és a csatársor több formás támadást vezetett. Az egri csapat fölénye jellemezte ez első húsz perc játékát, és a 14. percben gólt ért el: Kalina futott el a balszélső poszton, a 16-osra visszajátszotta a labdát, és a befutó Hidvégi kapásból a DEAC kapujába bombázott. 0:1. A gól után a hazaiak erősítettek az iramon és az egri csapat fokozatosan visszaesett. Körülbelül a 40. percben kiegyenlítettek a debreceniek: egy hosszan előreadott labdáról Révász lekésett és szélsője középre játszott, ahol is az ellenfél balösszekötője szerezte meg a labdát és a kiegyenlítő gólt berúgta az egri kapuba. 1:1. Szünet után állandósult a debreceniek fölénye, s egyre-másra veKatona Ennyi volt beütemezve“ . .. 18:19.8-ai úszott 1500 in-en Kedvezőtlen, esős időben került sor a Budapesti Úszó Szövetség úszóversenyére. A versenyen néhány egri úszó is rajthoz állott. A kellemetlen szél nem segítette a jó eredményeket, így is született azonban egy pár biztató idő. A legjobb eredményt Katona József érte el, aki első idei 1500 méteres versenyén, az edzői utasításoknak megfelelően, messze túlszárnyalva tavalyi legjobbját, 18:19,8-as idővel győzött. Az elgondolás az volt, hogy aránylag lassú kezdés után, 4:50 körüli 400 méterről egyenletes hosszakat menjen, amit Katona be is tartott. 2:19,8-as 200 méterrel kezdett, 400-on 4:49 volt az ideje. Innentől kezdve végig l:14-eshosz- szakat ment, csupán 600 méteren csúszott ki egy 1:16-os részidő. Az utolsó 100 méteren teljesen frissen belevágott az egri úszó és 1:08,8-at ért el. Az utolsó 50 méteEgri Vasas I.— FTC I. 4:1 (2:1) Budapest. Vez.: Láng. Eger: Rüll — Cseh, Bóta — Bodnár II. — Bánhidi I., Gál, Szepesi. A mérkőzés az országos ifjúsági vízilabda-bajnokság keretében került sorra. Mindkét csapat elfogó- dottan kezdett, az egri fiúk szemmel láthatóan tartottak az FTC- től, s így mintegy három percen keresztül szinte „állójáték” folyt a vízben. Egyik csapat játékosai sem úsztak. Három perc eltelte után Bánhidi I. ügyesen kiugrott és éles lövése nyomán megszületett a vezető gól, ami megnyugtatólag hatott a csapatra. A Vasas fokozatosan játékba lendült és nem sokkal később ugyancsak Bánhidi révén 2:0-ás vezetésre tett szert. A félidő hátralevő részében dulakodással tarkított mezőnyjáték folyt, egy kapuelőtti tömeg jelenet után az FTC-nek sikerült szépítenie. A II. félidőben az egriek taktikát változtattak, amennyiben a középen szorosan őrzött Gált a szélre állították. Megváltozott a játék képe is. az egriek ötletesen, gyorsan mozogtak a vízben, az FTC játékosai sokszor csak szabálytalanságok árán tudták csatárainkat feltartóztatni. Két kiállítás után Gál és Bóta lövéséből esett a harmadik, illetve a negyedik gól. Szép teljesítmény volt a jó erőkből álló FTC legyőzése! Csapatunk gyengébb kezdés után fokozatosan játékba lendült és biztosan fektette két- vállra fővárosi ellenfelét. A helyzetek alapján győzelmük rés részideje 30,5 volt, ami arra mulat, hogy nem úszta ki magát és fáradság nélkül, aránylag jó idővel ütött be a célba. Edzője, Válent Gyula elmondotta, hogy ellentétben a pesti szakvéleményekkel, nem volt cél az 1500 méteres magyar csúcs megjavítása, ez a felkészülés jelenlegi állapotát tekintve, még tú] korai lenne. Katona Jóska a hét közepén különben is. könnyű meghűlésen esett keresztül, a csütörtöki és a pénteki edzést ki is hagyta. Frank Mária a neki szokatlan 200 méteres távon állt rajthoz. 1 :l0,2-es 100 méter után 2:29.2-es új megyei ifjúsági és felnőtt csúccsal győzött Temesvári és Csizmadia előtt. Frank ennél többet is tud, s ha jobban osztotta volna be erejét, és az esős idő nem befolyásolta volna túlságosan, ma 2:25 körül volna az új megyei csúcs. A 100 méteres serdülő leány mellúszásban két egri kislány állt ifik akár nagyobb is lehetett volna. Egyénileg: Rüll hiba nélkül védett, Bóta a mezőny legjobbjának bizonyult, Cseh ügyes játékos, de usznitudásán javítani kell. Bodnár II. jól látta el feladatát, Bánhidi I. ötletesen, eredményesen játszott, Szepesi nem használta ki eléggé uszástudását, Gált nagyon fogták, így is volt azonban néhány szép megoldása. Egri Vasas II.— Bp. Építők 5:1 (2:0) Budapest. Eger: Mártonffy I. — Urbanovics, Mártonffy II. — Novák — Szölgyé- mi, Tőrös. Csikász. Kitűnően kezdett az egri csapat és már az első másodpercben gólt ért el Urbanovics révén. Nem sokkal később szép adogatás után Szölgyémi lövése talált utat az Építők kapujába. Ezután emberelőnyhöz jutott az egri együttes, a csapat azonban — helytelenül — húzta az időt, nem akarták bedobni a labdát... Szünet után — az edző utasítására — ismét rákapcsoltak a vasasok és Tőrös révén pillanatok alatt kihasználták az emberelőnyt. A gól után ellaposodott a játék, az egriek engedtek az iramból és egy ellentámadás során a fővárosiak szépítettek. A hátralevő időben ismét lendületessé vált a játék és Toros két szép góljával 5:l-re alakult a végeredmény. A kitűnően játszó egri csapatból külön ki kell emelnünk Mártonffy I. éa Tőrös jó teljesítményét. rajthoz, Szeremi Mária és Komén- czi Olga. Szeremi Mária a várakozásnak megfelelően, kitűnő úszással 1:31,8-as jó idővel győzött, Ko- menc.zi — élete első pesti versenyén — elmaradt ugyan itthoni eredményeitől, de így is jó úszás után, az ötödik helyet szerezte meg. Ko- menczi nagy tehetség, róla — akárcsak Szeremiröl — sokat fogunk még hallani! Rendkívül erős mezőny állt rajthoz a 100 m leány serdülő gyorsúszásban, Török eddigi legjobb idejét érte el és 1:13,1-el — harmadik lett. Eredménye nagyon biztató! Jól úszott 100 m ifjúsági férfi pillangón Szepesi, aki 1:11,1-es idővel biztosan utasította maga mögé a jónevű mezőnyt. Eredményének értékét növeli, hogy a verseny előtt bajnoki vízilabda-mérkőzésen vett részt, s nem volt alkalma, hogy kellően kipihenje magát. Ugyanebben a számban Urbanovics l:17.2-es idővel nem került a döntőbe. A hátúszó Vajdovich Hona ezúttal a 100 m ifjúsági gyorsúszásban indult és 1:14,1-el negyedik lett. A mell úszó Szölgyémi Feri viszont a 100 m serdülő fiú gyorsúszásban állt rajthoz, de nem tudott a legjobb hat közé kerülni. Az 1\B III. állítsa: ÉSZAK 1. SBTC n. 27 19 6 2 64:21 44 2. K. Lombik 26 16 5 5 56:27 37 3. Saig. KSE 27 15 5 7 56:27 35 4. Gázművek 26 11 8 7 58:47 30 5. Ikarus 27 12 5 10 40:34 29 6. Kisterenye 26 9 11 6 29:27 29 7. Baglyasalja 26 10 7 9 45:31 27 8. Gyöngyös 26 10 7 9 48:50 27 9. Z. Építők 26 9 8 9 39:36 26 10. Autótaxi 26 8 9 9 38:43 25 11. Goldberger 27 11 2 14 34:47 24 12. B. Mech. 27 8 8 11 36:52 24 13. Generátor 26 9 5 12 23:31 23 14. Hatvan 27 7 8 12 26:52 22 15. V.. Dinamó 26 6 8 12 23:47 20 16. Petőfib. 26 3 8 15 25:46 14 17. J. Szállítók 26 4 4 18 31:51 12 ÉSZAKKELET 1. Ny. Spart.-6 18 7 1 58:16 43 2. MMTE 25 12 9 4 48:24 33 3. Egercsehi 26 10 9 7 34:36 89 4. DEAC 25 11 6 8 41:27 2H 5. M. Bányász 25 11 6 8 41:31 28 6. Eger 25 10 8 7 34:27 28 7. DVTK n. 25 11 5 9 60:52 27 8. D. Kinizsi 25 10 7 8 37:40 27 9. D. Göcs. 89 9 8 8 33:30 26 10. D.. Honvéd 25 9 6 10 40:39 24 11. Somsály 26 10 4 12 33:41 24 12. Tiszalök 25 9 5 11 37:40 23 13. P. MÁV 26 9 5 12 34:43 23 14. Nyírmada 25 9 4 12 36:60 22 15. Putnok 26 6 6 14 27:48 18 16. NYSZSE 26 5 5 16 33:47 15 17; Ormosb. 26 M 6 16 35:60 H Az alaposan kiteltek magukért Vízilabda OB 1. Három gól négyméleresből, kél gól emberelőnyből... Bp. Honvéd— Egri Vasas 6:4 (3:1) Tüzér utca. Vez.: Somóczy dr. Honvéd: jeney — Hevesi, Babina — Gallov — Vedlik, Németh, Váczi. Edző: Brandy Jenő. Eger: Denk — Ringelhann, Pócsik — Tassi — Bodnár, Utassy, Bolya. Edző: Baranyai György. A gólok sorrendje: Váczi (4 méteréből), Tassi, Vedlik (4 méteresből), Babina# Németh (4 méteresből), Németh, Váczi, Bodnár. Rin- gelhann, Bolya. Első bajnoki mérkőzésén balszerencsés vereséget szenvedett az Egri Vasas vízilabda-csapata. A meleg vízhez szokott egri fiúkat meglepte a Tüzér utcai uszoda 19 fokos hideg vize, pillanatok alatt elmerevedtek, s kénytelenek voltak a játék irányítását átengedni ellenfelüknek. így is érdekes, színvonalas volt a küzdelem, mindkét csapat játékosai sokat úsztak, a Honvéd támadói azonban ebben a játékrészben a kapu előtt határo- zottabbak voltak. Az egriek viszont sok kínálkozó gólszerzési alkalmat elmulasztottak. 3:l-es állásnál például Utassy négyméterest hibázott. A II. félidőben - meglepetésre - megváltozott a játék képe. az egri fiatalok megszokták és jobban bírták a hideg vizet, mint a „házigazda”. A Vasas fokozatosan fölénybe került, s különösen a félidő utolsó szakaszában játszott kitűnően, végül is kisarányú Honvéd-győzelem született. A játékvezető. Somóczy dr. tárgyilagosságához nem férhet kétség, meg kell azonban mondanunk, hogy rossz felfogásban vezette a mérkőzést. Túl jószívűeB „osztogatta” a négy métereseket, amivel az egri csapatot sújtotta. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a Honvéd két gólját emberelőnyből érte el, láthatjuk, hogy csapatunk egyenrangú ellenfél volt. Gyenge kezdés után fokozatosan magára talált, a végén még erősíteni Is tudott és fölényt harcolt ki. Ez mindenesetre biztató a jövőre nézve. A csapat játéka a pesti szakvezetők körében 'is jó benyomást keltett. így nyilatkozott válogatott csapatunk edzője, Lemhényi Dezső is, aki külön gratulált Ringel- hátin kitűnő teljesítményéhez. A fiatal hátvéd élete egyik legjobb játékát nyújtotta, kitünően rombolt, és még a góllövésre is futotta erejéből. Denk jól védett, de egy gólban „benne volt”. Pócsik megbízhatóan látta el feladatát, de ezúttal szürkébb volt a szokottnál. Tassi időnként lassúnak bizonyult. Bodnár rengeteget mozgott, jól játszott. Bolyától sok ügyes dolgot láthatott a közönség, kár, hogy a Honvéd védői sokszor elnyomták. Utassy ezúttal is veszélyes középcsatárnak bizonyult, de egy-egy akció lezárása után gyorsabban kell visszafordulnia . . . A vasárnapi forduló válogatott csapatunk bukaresti vendégszereplése miatt elmarad, a következő két mérkőzésre 21.. 22-én kerül sor Szentesen, illetve Egerben, vízilabdázóink kéréssel fordulnak a sportszerető autótulajdonosokhoz: segítsenek a hosszú, fárasztó szentesi út lebonyolításában . . . Csak így képzelhető el ugyanis, hogy a másnapi egri mérkőzésen valamelyest kipihenten szerepeljenek játékosaink! Budapesten van már a Burevesztnyik szovjet vízilabda-csapat A szovjet vízilabda-bajnokság negyedik helyezettje, a több válogatott játékossal rendelkező moszkvai egyetemi csapat, a Burevesztnyik, Budapestre érkezett. A szovjet együttes csütörtökön délután Egerben vívja első magyarországi mérkőzését. A találkozó iránt megyeszerte óriási érdeklődés nyilvánul meg. A szovjet csapat tudására jellemző, hogy a Bp. Vasas együttese több ízben is találkozott már vele Moszkvában, s minden esetben vereséget szenvedett. Az egri uszoda közönsége tehát' kétségkívül, kitűnő vízilabdajátékot láthat majd. Szovjet barátaink csütörtökön reggel autóbusszal érkeznek Egerbe. délben az egri vízilabda játékosokkal közös ebéden vesznek részt a Park Szállóban, majd a mérkőzést is közös vacsora követi, amely után a Burevesztnyik együttese visszatér Budapestre. A mérkőzés csütörtökön délután l/a 6 órakor kezdődik. A TOTO eredménye 19. HÉT: 1. MTK—Honvéd 1 3« 2. Ü. Dózsa—Dorog X 0:0 3. Csepel—SBTC 2 o:2 4. Szeged—DVTK 2 2:3 5. Szombathely—Tatabánya 1 2:0 6. Miskolc—Debrecen 2 o:l 7. Pénzügyőrök—Kecskemét 2 0:2 8. Pápa—EVTK 2 1:3 9. M-magyaróvár—Komló 1 3:2 10. Bari—Padova 1 5:2 11. Genoa—Inter. 2 1:8 12. Roma—Juventus X 2:2 Júü'deA len a Népú;ságban és a Népszabadságban ■ ■ilKlllllllilllllllllB!lllllllllll(llll«t|||||ll||l||||iil)||||||||!||,,|,|l,if,,|||g|,|,||lil|l|l|Bll||l|,|||l||||||||||||g,)||r A Szolnok—Heves megyei Allatforgalmi Vállalat közli, hogy a kerecsendi őllatátvételi helyet technikai okok miatt megszüntette. Helyette az előre meghirdetett állaióivéieit Makiár községben tarifa ELADÓ Mátraszentistvánon 200 négyszögöl telek nyaralónak, vagy vikendházhoz. Érdeklődni: dr. Teleki, Eger, Görög u. 5. délután. KITŰNŐ állapotban levő íűszer- és vegyesbolt belső berendezése eladó. Érdeklődni: Domoszlai Gyula, Halmajugra, Kossuth u. 90. KÉTSZOBÁS, konyhás, éléskamrás, pincés ház eladó. Cím: Gyöngyös, Dózsa György u. 25. SZÄRAZ, zsíros arcbőr, pattanásos, mitesszeres arc szakszem kikezelése legújabb eljárással. Szövetkezeti Kozmetika, Eger, Dobótér 1. Telefon: 58-82. KERESÜNK eladásra, vagy egyhavi használatra Bayer: Babatündér kottáját. Kölcsönzést díjazzuk. Cím: Városi Kultúrház, Gyöngyös. NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Felelős szerkesztő: Suba Andor. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy nőnapra 11 Ft Kiadja: Népújság Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Tóth József. Szerkesztőség: Eger. Beloiannisz u. 8. Telefon: 56-74. 56-78. Postafiók: 33 Kiadóhivatal: Eger, Bajcsy-Zsilinszky utca 1. Telefon: 24-44. Posta fi ők: 23 Heves megyei Nyomda Vállalat Eger. Bródy Sándor u. 4. Felelős vezető: Mandula Ernő. ELHELYEZKEDNE fodrász kisiparos Heves megyében olyan községben, ahol jelenleg fodrászhiány van. Iparigazolvánnyal rendelkezem. Budai Gábor, Jászapáti, Damjanich u. 12. szám. BEKÖLTÖZHETŐ 2 szoba, konyha, speiz, fürdőszobás, családi ház, és 12 család méh eladó. Kompolt. Újtelep, 108. Szálkái. A Hatvani Építőipari Szövetkezet azonnali belépésre megfelelő képesítésű ÉPÍTÉSVEZETŐT KERES. Jelentkezés: Hatvan, Horváth Mihály u. 9. sz. A Bükkszék és Vidéke Körjeti Földművesszövetkezet azonnali belépésre keres szak képzettséggel ren£i6ÍK€Z0 CUKRÁSZ» és SZAKÁCSOT. Jelentkezés az fmsz. igazgat 'ságanal. Bükkszék. »*♦♦< **********♦♦♦»