Népújság, 1960. május (11. évfolyam, 102-127. szám)
1960-05-21 / 119. szám
s NEPÜJSÄG I960, május 21„ siémbát A Hazafias Népfront megyei küldöttértekezlete Egerben (Folytatás az 1. oldalról.) igén egyszerű a magyarázata ennek a jelenségnek. A Magyar Szocialista Munkáspárt legelső megnyilatkozásától kezdve hirdette, A bizalomért hogy népfront-politikát folytat, őszinte bizalommal fordul a pártonkívüli tömegekhez, rájuk támaszkodva, velük együtt akar dolgozni. bizalommal fizettek az emberek Ez a légkör szabadította fel ilyen nagymértékben az aktivitást, ez táplálja ma is a tömegek hitét, hogy érdemes dolgozni, hiszen számítanak rájuk, megbecsülik munkájukat. — Mi, munkánkat azzal kezdtük 1957-ben, hogy elsősorban a népfront bizottsági tagokat, majd az 1958-as választások után a különféle bizottságokban jól dolgozó embereket gyűjtöttük össze és rendszeres politikai képzésben részesítettük őket. A Hazafias Népfront felvilágosító munkája jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a béke védelmének kérdésében szilárd egység alakuljon ki megyénkben is. Amikor 1958. tavaszán megrendezték a népek barátságának hónapját, annak sikere már jelezte a fordulatot. — A Hazafias Népfrontnak nagyon sok érdeme van abban is, hogy széles körben népszerűsítette a társadalmi munkát és megbecsülést vívott ki azoknak, akik önkéntesen vállaltak több feladatot az építésben. A társadalmi munka fogalma ma már mind több emberben válik eggyé, a tevékeny, haza- szeretet fogalmával. Megyénkben ma már több millió az az összeg, amely a város- és községfejlesztés meggyorsítása érdekében a lakosság önkéntes munkavállalásából kerekedett. Megyeszerte hirdetik a gyönyörű új művelődési otthonok, módern, szép iskolák, törpevízművek, sportpályák, orvosi lakások, utak, járdák, szabadtéri színpadok és mozik, játszóterek és parkok az összefogás diadalát. Nézzük meg csak Gyöngyöst, Hatvant, Egert, EgerSzólátot, Egerfarmost, Füzesabonyt, Feldebrőt és még sorolhatnám a községeket, mi mindent létesítettek az emberek. Summázva a megyében a társadalmi munka összegét, a fejlődést tekintve a következők: 1957-ben 778 ezer forint, 1958- ban 2 395 000 forint, 1959-ben már több mint négymillió forint a népfront kezdeményezésére elvégzett társadalmi munka. A Hazafias Dl ép front-mozgalom jelentős szerepet játszott a mezőgazdaság szocialista átszervezésének munkájában is Legelsősorban a felvilágosító munkából vették ki részüket, de különösen a népfront bizottságok elnökségének tagjai, akik rendszerint a helység legtekintélyesebb tagjai közül kerültek ki, személyes példa- mutatásukkal komoly eredményeket értek el. Engedjék meg, hogy néhányuk nevét felsoroljam: Szederkénypusztán M-úr&nyí Gábor. Terpesen C-fabai Mihály, népfront-elnök,. Ludason Czékmány János. Kisnánán Dudás János, Vb'mosgyörkön Szécsi Káinján, Gyöngyösön egy elnökség; és kilenc bizottsági tag., elsőként léptek a térin iä ős zovetkezet.be. De ugyanitt kell felsorolnom Táncos Lajost Ecsédről, aki ma is az ottani népfront elnöke és egyúttal termelőszövetkezeti elnökké is megválasztották. — Ez a bizalom arra kötelezte népfront-mozgalmunkat, hogy az újonnan alakult termelőszövetkezeteket hathatósan segítse az első lépések megtételekor. Megyeszerte kiegészítettük tanfolyamaink tematikáját. amelyekkel segítettünk eligazodni az új termelőszövetkezeti tagoknak, a munkaegységszámítás ösvényein. Jógászaktíváink járták és járják a falvakat, hogy a jogi kérdésekben adjanak felvilágosítást. Koszönetünket kell kifejezni ezért az áldozatos munkáért, a Magyar- Jogászszövetség, az Ügyvédi Munkaközösség megyei Vezetőinek, tagjainak. — A Hazafias Népfrontnak nem csupán mozgalmi funkciói vannak, hanem érdemleges közjogi szerepet játszik az országgyűlési és tanácsvélasztá- sok lebonyolításában is. Ezt a feladatot nem csupán formálisan elvégezni, hanem komoly, mélyreható politikai tartalommal megtölteni mindig hagy erőpróbája megyénk népfront- mozgalmának. Úgyszólván ezzel vizsgázunk időről időre a megye, de az ország színe előtt is. Az előadó ezután hosszasan foglalkozott a tanáccsal, a különböző társadalmi és tömegszervezetekkel való kapcsolatokkal, az ebből eredő eredményekkel, s a még meglevő hiányosságokkal. Ezután vázolta a megyei bizottsági elnökség irányító, szervező és ellenőrző munkáját, majd beszámólt a népfront-választási gyűlések tapasztalatairól. A népfront megyei titkára ezután a mozgalom következő feladatairól szólott. Ezzel kapcsolatban. a többi között, a következőket mondotta: Feladataink —• Ismeretes, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt VII. kongresszusa célul tűzte ki, hogy béfejezzük a szocializmus alapjainak lerakását, és meggyorsítsuk a szocializmus építését. A termelőszövetkezetek nagyarányú fejlődése e cél megvalósítása felé mutat. Mit tehet tehát a Hazafiás Nép- íront-mózgalom például a termelőszövetkezetek politikai megszilárdítása érdekében. Először is munkaképes népfront-bizottságokat kéll kialá- kítani, másodszor többet kell foglalkozni e feladattal a felsőbb szintű megyei, járási bizottságoknak is. de szükség van a népfront-bizottságok kezdeményezésére. a politikai nevelőmunka élőtérbe helyezésére, a nemzetközi erőviszonyok alakulásának rendszeréé megvitatáséra. magyarázására, az MSZMP politikájának népszerűsítésére. a mezőgazdasági jéllegű előadássorozatok félkarolására, a munkafegyelem megjavítása és a társadalmi tulajdon védelme terén reánk háruló féladatók felismerésére, a termelőszövetkezeti tagság műveltségi színvonalának emelésére, a művelődési házak. otthonók. kulturális centrumokká alakítására. A Hazafias Népfront megyéi titkára nem sokkal később, beszédét ezekkel a szavakkal fejezte be: — Egy hét választ el bennünket a Hazafias Népfront második országos kongresszusától. Ez á kóögreeszus is előbbre viszi a párt-veZette népfront ügyét és meg vagyunk győződve arról, hogy minden egyes becsületes, a nép érdekeit valóban Szívén viselő, dolgozó ember .jószándékkal munkálkodik majd é nagy esemény után is mozgalmunkon belül, szép hazánk boldogulásán. A népfront mégyei titkáré ezután a lejárt megbízatású megyéi bizottság nevében bejelentette annak lemondását és kérte a küldöttgyűlést é tény tudomásulvételére. A részletes beszámolót vita követte, ennek során számosán isélaltak fsl, a többi között Csontos d. Béla parádi termelőszövetkezeti tag, a helyi népfront elnöke, Gornyicz- ki Lajos, a megyei ügyészség helyettes vezetője, majd utánuk Putnoki László elvtárs, a megyei pártbizottság első titkára. Putnoki elvtárs felszólalásának bevezetőjében tolmácsolta a megyei pártbizottság szívélyes üdvözletét, a kongresszusra készülődő küldött-értekezletnek, majd részletesen foglalkozott a népfront-mozgalom megyénkben elért eredményeivel és további feladataival. — A Hazafias Népfrontban elemi erővel tört fel dolgozó népünk tenniaka- rása — mondotta a többi között. — Erre az erőre szükség van, a szocializmus alapjainak lerakásánál és ezért komolyan kell venni a népfront-mozgalmat mindenkinek, aki komolyan gondolkozik a szocializmus építéséről és komolyan veszi a párt ezxrányú törekvését. A párt aktív népfront-politikát folytát, mert egymaga nem tudja felépíteni a szocializmust, ehhez szükség van a legszélesebb tömegek munkájára is. Ezért mondja a párt, hogy Szükség van a Hazafias Népfrontra, amely mozgósítani és a nagy célok elérése érdekében csatasorba állítani tudja ma már a tömegeket. Putnoki László elvtárs után Varga Loránd gyöngyösi, Honi Béla egri járási, dr. Földi Pál egri, és Jebelóczki Béla, a Mát- ravidéki Fémművektől érkezett küldött szólaltak fel. Horti Béla felszólalásában egy táv- irattervezetet terjesztett elő, amelyet a Hazafias Népfront Heves megyei küldött-értekezlet részvevői egyértelmű helyesléssel elfogadtak és továbbították a Szovjetunió magyar- országi nagykövetségének. A távirat szövege a többi között így hangzik: „Heves megye dolgozó népe szilárd meggyőződéssel helyesli a Szovjetunió kormánya képviselőjének, Hruscsov elvtársnak, Párizsban, a három nyugati nagyhatalom kormányfői előtt elfoglalt álláspontját. Egyetért abban, hogy egy olyan kormány képviselőjével, amely nem a nemzetközi feszültség enyhítésén, hanem más államok szuverenitásának megsértésén fáradozik, nem tárgyalhat eredményesen.” E felszólalások után Száka- sits Árpád elvtárs, képviselő, az Országos Béketanács elnöke, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának tagja, emelkedett szólásra. Beszélt a Hazafias Népfront munkájának fontosságáról, a termelőszövetkezetek erősítésében, megszilárdításában, majd az egyik felszólaló szavait idézve, kihangsúlyozta: Valóban az űj közös gazdaságok gazdáivá kell vál- niok a termelőszövetkezeti tagoknak. De hogy ez mihamarabb sikerrel meg is valósuljon, a Hazafias Népfront-bizottságok sem tétlenkedhetnek, hiúid erősebben, aktívabban ki kell vénniök részüket ebből a munkából, a termelőszövetkezetek segítéséből. A felszólalásokra Sályi János válaszolt, majd utána sor került a Hazafias Népfront megyei bizottságának és a kongresszusi küldöttek megválasztására a jelölő bizottság előterjesztése alapján. A Hazafias Népfront Heves megyei kongresszusi küldöttei ezek alapján a következők: Szakaslts Árpád, Otta István, Tóth Sándor, Sá- Vyi János, Molek Jenő, dr. Cser- nik József, dr. Molnár Mihály, Egyed Antal, Matuzs János, Fülőp István, Molnár Illésné, Hankó Istvánná, Szurofka Miklós, Gyenes Katalin, Horti Béla, Felföldi István, Bagi Ferenc. Molnár István, Tiliczki István, Varga Ferenóné, Barcsik János. Kovák Emil, Táncos Lajos, Gáspár Jánosáé, Fii- löp K. István, Dobos István. A kongresszuson meghívott vendégként Pupícs Péter és Juhász Lajos vesznek részt, Hruscsov találkozása az NDK állami és társadalmi vezetőivel BERLIN (MTI): Csütörtökön este Berlinben, a minisztériumok házában Hruscsov, a szovjet minisztertanács elnöke találkozott a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagjaival és póttagjaival, az NDK minisztertanácsának tagjaival, az NDK Népi Kamarája elnökségének és a Demokratikus Németország Nemzeti Frontja Országos Tanácsa elnökségének tagjaival. A Walter Ulbricht által megnyitott megbeszélés során — mint az ADN jelenti —, az NDK felelős politikai vezetői teljes mértékben egyetértettek N. Sz. Hruscsovnak Párizsban tanúsított következetes magatartásával. Otto Grotewohl miniszterelnök utalt arra, hogy az Egyesült Államok agresszív körei — Eisenhowernek és Nixon alel- nöknek tudtával és teljes beleegyezésével — durván megszegték azt a Camp David-ben létrejött megállapodást, hogy az összes nemzetközi kérdéseket békésen, tárgyalások útján rendezik. Mint minden agresz- szor, ők is puszta papírrongynak tekintették ezt a kötelező megállapodást. Az NDK miniszterelnöke nyomatékosan hangsúlyozta, hogy amerikai katonai repülőgépek behatolása a Szovjetunió légiterébe nemcsak kémkedésnek, hanem agresszív cselekedetnek számít, olyan cselekedetnek, amilyen csak háború idején szokásos, durván megsérti a nemzetközi jogot, semmiképpen sem menthető módon, beleütközik a nemzetközi kapcsolatokat szabályozó törvényekbe. Grotewohl rámutatott: Eisenhower Párizsban nem volt hajlandó elítélni a Szovjetunió fölött végrehajtott agresszív repüléseket és ünnepélyesen szavatolni, hogy ilyen agressziós cselekmények többé nem ismétlődnek meg — majd így folytatta: Államok agresszív körei oldalára állt. „Adenauer mindenekelőtt azért fél a békeszerződési tárgyalásoktól és a nyugat-berlini probléma békés megoldásától, mert végre akarja hajtani az atomfegyverkezést” — állapította meg Grotewohl miniszterelnök. „Helyeselte és helyesli az amerikai agresszív katonai körök provokációját, mert fél a nemzetek közötti megértéstől, mert lehetetlenné tenné számára a CDU karlsruhéi kongresszusán meghirdetett politikájának megvalósítását, amellyel egész Németországot be akarja vonni a NATO-ba, a militaristák uralmát pedig ki akarja terjeszteni egészen az Oderáig. Ez csak előkészítése lenne egy újabb, még nagyobb agresszív kalandnak Lengyel- ország és Csehszlovákia, végül pedig a Szovjetunió ellen is”. Otto Grotewohl emlékeztetett Hruscsov szavaira, amelyek szerint a militaristák karja nagyon is rövid terveik megvalósításához, és hozzátette, hogy „a szocialista tábor, s így az NDK minden egyés újabb sikere még jobban megrövidíti a militaristák karját”. „Meg kell akadályozni — mondotta a miniszterelnök —, hogy katonai provokációk céljaira visszaéljenek a nyugatnémet területekkel. A fegyverkezés beszüntetéséért és az atomhalál ellen Indított mozgalmat tehát új erővel tovább kell fejleszteni.” Hruscsov miniszterelnök, akit a tanácskozás részvevői szívélyesen üdvözöltek, köszönetét mondott azért, hogy a szovjet küldöttséget meghívták a Német Demokratikus Köztársaságba. Tolmácsolta az SZKP Központi Bizottságának és a Szovjetunió kormányának üdvözletét és szerencsét kívánt a Német Demokratikus Köztársaságnak a szocializmus felépítésében elérendő eredményeihez. Ismertette azokat az alapelveket, amelyek a szovjet küldöttséget párizsi tartózkodása során vezették. Hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió és a Német Demokratikus Köztársaság kormánya azonos politikát folytat a béke, a feszültség enyhítése és a nemzetek közti megértés érdekében. A részvevők helyeslése közbert kifejezte meggyőződését, hogy a béke erői új eredményeket fognak elérni. „Merre tartunk most?” — vetette fel a kérdést Hruscsov. „Ügy vélem, a béke felé” — mondotta, majd kijelentette, hogy a békés együttélés gondolata minden zavaró kísérlet ellenére győzni fog. Felszólalt ezután Johannes Dieckmann, az NDK népi kamarájának elnöké, Lothar Bolz, a Nemzeti Demokrata Párt elnöke, Ernst Goldenbaum, a Demokratikus a- rasztpárt elnöke, August Bach, a CDU elnöke, Manfred Ger- lach, a Liberális Demokrata Párt főtitkára és Correns professzor, a Nemzeti Front Országos Tanácsának elnöke. Minden felszólaló nyomaté' kosán helyeselte a szovjet miniszterelnök párizsi magatartását, amellyel nagy szolgálatot tett a béke ügyének. A felszólalók felháborodásukat nyilvánították amiatt, hogy a Szovjetunió fölött végrehajtott amerikai agressziós repülésekkel megsértették a nemzetközi jogot, és elítélték, hogy az amerikai kormány szabotálta ä csúcstalálkozót. Köszönetét mondtak Hruscsovnak, hogy leleplezte az amerikai kormány provokáló és békét veszélyeztető politikáját. (MTI) Herter újból kijelentette, hogy a kémrepülések „szükségesek® — Ilyen körülmények között, véleményünk szerint, a Hruscsov elvtárs vezette szovjet küldöttség nem tehetett úgy, mintha semmi sem történt volna ... Mindenki számára teljesen világos, hogy ilyen körülmények között a tárgyalások teljésen meghamisították volna a csúcsértekezlet értelmét. Ha a szovjet küldöttség ilyen körülmények között tárgyalt volna, akkor tudatosan félrevezette volna a népeket. Jól ismerjük Hruscsov elvtársat ahhoz, hogy elmondhassuk: ezt nem téhette és sohasem fogja tenni. Grotewohl megjegyezte, nem meglepő az, hogy a bonni kormány és különösen Adenauer fenntartás nélkül az Egyesült PÁRIZS (TASZSZ). Csütörtökön Párizsban a NATO tanácsa külön ülést tartott, amelyet — mint az AFP rámutat — azért hívtak össze, hogy „meghallgassák a csúcs- értekezlet . meghiúsulásáról szóló közlést”. Az ülésen jelen volt az amerikai, az angol és a francia külügyminiszter, továbbá Brentano nyugatnémet külügyminiszter is. aki — bár nem volt kapcsolata a négy nagyhatalom kormányfőinek párizsi találkozójával — lázas tevékenységet fejtett ki e találkozás körül. A NATO tanácsának ülése zárt ajtók mögött folyt. Az AFP jelentéséből azonban kitűnik, hogy Herter amerikai Az NDK nyugati határán januártól márciusig 520 provokáció történt BERLIN (TASZSZ): NDK nyugati határán 526 próAz ADN hírügynökség a vokációt követtek el. (MTI) külügyminiszter az ütésem igyekezett elhitetni, hógy az amerikai repülőgépeknek a Szovjetunió területe fölött végzett kémrepülései „szükségesek a szabad világ számára, beleértve az Egyesült Államokat is, hogy biztosítsák magukat a váratlan támadással szemben”. Ilyenformán Herter igyekezett az Atlanti Szövetség többi tagját is felelőssé tenni az Egyesült Államok agresszív kalandorpolitikájáért. A francia főváros újságíróköreiben a NATO tanácsának összehívását úgy tekintik, hogy az amerikai kormánykörök igyekeznek menteni az Egyesült Államok hanyatló tékán- télyét és meg akarják szérezni partnereiktől a támogatást « botrányos kémkedési politikához. amely éles tiltakozást kelt ezeknek az országoknak legszélesebb társadalmi köréiben. Német Démókratikus Köztársaság belügyminisztériumának sajtóosztályától nyert értesülésekre hivatkozva jélértti, „Rövidesen sor korü! a NÄT0=orssög©k kormányfőinek értekezletére" — írja egy török lap hogy Nyugat-Németörszág részéről januártól márciusig az ítélet az altiéi ATHEN (MTI) A katonai bíróság csütörtökön hirdetett ítéletét görög demokraták ellen indított athéni terrorperben. Mint nyugati hírügynökségek jelentik, a „kémkedés” címén bíróság elé állított 42 hazafi közül Haralámbosz Flora- kiszt, Dimitriösz Dalaszt, G. Kutrukiszt, Plikszeni Kri- szohoídut, Kónsztántin Luleszt és Kiriakosz Cakiriszt életfogytiglani börtönre ítélték, harminchat vádlottat pédig felmentették. SZÓFIA (BTA): A Terdju- fnan című török lap a külügvii terrorperben Az AP tudóstíója kiemeli hogy a bíróság elé állított személyek mindegyike a második világháborúban hősiesén harcolt a náci megszállók ellen. Hozzáfűzi az amerikai tudósító, hogy a vádlottak hangsúlyozták, csupán ellenzéki politikai nézeteik miatt fogták őket perbe. Az AP tudósítója kiemeli, júniusban újabb terrórper tárgyalását kezdi meg az athéni bíróság. minisztériumból szerzett értesülésekre hivatkozva közli, hogy rövidesén sór kerül a NATO-oíszágok kóímányfői- nek tanácskozására, ez a konferencia előreláthatólag megvitatja, hogyan alakult a Kelet és Nyugat helyzeté a csúcs- találkozó elhalasztása következtében. (MTI) idő járás jelenté» Vágható időjárás szoöibat estig i Felhőátvonulások, néhány helyen eső, zivatar. Időnkéht élénk nyugati-északnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 22—25, várható legalacsonyabb éjk szakai hőmérséklet: 11—14 fok kö»