Népújság, 1960. április (11. évfolyam, 78-101. szám)
1960-04-10 / 85. szám
I960, április 10., vasárnap népújság 8 rr Boeoitádi napok Hasonlat a paradicsomról JOVEMDO IVagyrédén járíssstlí . . Tose is, akit mindenki dieser lelkiismeretessége miatt. Aztán a lexikonból bizonyara még az is kimaradt, hogy a faluban kevés a fiatal. Például a házinéni két fia is kirepült a fészekből. A nagyobbik Budapesten, valami hatalmas üzemben dolgozik, nézegettem a könyveit, gondolom elektrotechnikus lehet, a kisebb most végzi Hatvanban a gimnáziumot. Most itthon tölti a vakációt, s' találkoztunk, beszélgettünk, és persze megkérdeztem Palitól: mi a szándéka? Morcos volt először a fiú és félvállról válaszolta: — Nem tanulok tovább ... — Hazajön? — Azt nem, ha egyetemre nem is iratkozom, de haza se jövök. Ipart tanulok valahol a városban... — Es utána? Csodálkozva mondta: — Természetesén dolgozom! — Itthon? — Szerelő akarok lenni és itt...? Hát igen. Erről van szó. A fiatalok még mindig nem vették tudomásul, hogy a nagyüzemi mezőgazdaság együtl jár a gépesítéssel, s falun hamarosan éppen annyi műszaki emberre, jó szakemberre lesz szükség, mint valami városi üzemben. Most már összebarátkoztunk Kerék Palival és beszélgettünk erről is ... Szereti a falut, Boconádot, s ha érdemes, hogyne élne inkább itt, mini bárhol másutt. Hiszen Boco- nádon van az otthon ... Bátyja is visszavágyik... Es bizonyára mások is ... De még s kenyér sem minden. Fiatalemberekről léven szó, nem le- ledkezhétünk meg a szórakozási lehetőségekről sem. Es itt miben lehet részük? Erre a házinéni válaszol nagy mosolygósán: — Csak amolyan falusi szórakozásban: televízió nézésben .. . Az iskolában . . . Mert igen, televízió már van... de ez még kevés. Mini ahogy kevés a heti egyetlen film a kis moziban. Mert aztán egyéb Semmi nincs. Nem különlegességeket akarnak, csupán olyant, amit könnyűszerrel, kevés pézzel is megvalósíthatnának. Kéri Dezső például ezt mondta: — Igazán nem is csodálkozom a fiatalokon, amiért félnek visszajönni, hisz két rideg italboltja van a földművesszövetkezetnek itt a községben és hiába keres, nem talál egyetlen kellemes, otthonos szórakozóhelyet. Ahová a fiatalabbak, de az idősebbek is beülhetnének egy kis trécselésre, beszélgetésre ... Gazdakör, vagy más: újságokkal, sakkal és más játékokkal, meg rádióval ... Igen, szükség lenne erre is. Mert ki szeret este nyolckor lefeküdni — amíg fiatal... Es ki szeret mindig kocsmába járni? Szerintem ez is közös ügy és ez is probléma és ezt is meg kellene oldani, s mégsem törődik vele senki... Idegenből kell ideérkezni embereknek, hogy észrevegyék ... vagy, hogy legyen aki megmondja? ... tiiiiiiiiiiiiiiaiüiiiiiiHBiiiiiiiiiiiiiiaíiiiiaiiii.aiiiiiitiiiiauaiiiHiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiaiiiiiiiiiiiiiiitiaiiiiiiiiiiiiiiini uiBiianaiiaiiaiiaiiaiia Aki helyett a munkája beszél Márkus László szintén mestere a szőlöoltás nak. Noha nem könnyű munka, mégis. teljesítménye napi nyolcszáz- nyolcszázötven vessző körül mozog, amelyeket oltás után gondos női kezek ládába csomagolnak. ÜLÜNK A HORTI Petőfi Tsz irodájában, szemben az elnökasszonnyal. A szövetkezet eredményeiről beszél, peregnek ajkáról a szavak, és semmilyen kérdés sem akasztja meg. Igazán jó ismerője a több mint kétezer holdas gazdaság minden bajának-gondjának. Mert az eredményekkel együtt járnak a gondok is, azokkal kell értük megküzdeni. Közben nyílik az ajtó. Az egyik ember az aprómagról tárgyal az elnöknővel, a másik a napközi otthon miatt keresi. Van itt mindig, amiben intézkedni kell, sokszor percek alatt döntve —, de úgy, hogy az jó legyen. Jól, mert most már nem harminchat ember kis közösségének felel tetteiért, hanem szinte a fél falunak. A tél óta ugyanis 524 tagja van a horti Petőfi Tsz-nek. — Elég jól megy a munka — sorolja. — Elvégeztük a fejtrágyázást, szépek az ősziek most már. Persze, nem ártott volna még egy kis pétisó, — de nem volt. És amit még kapunk, az kell a kertészetben. Mert ez is van. — Horton ne lenne? 309 holdon termelnek paprikát, diny- nyét, tököt, uborkát, karfiolt, vegyesen. Természetesen a nagyobb részt a paradicsom és a dinnye teszi ki. Az egyiknek már szép nagy a palántája, a másikat most vetik. így kell. — Nőtt az állatállományunk is. ősz óta 18 tehenet vettünk, most már van 32 darab — mondja. — Kevés, kevés, több kellene erre a földre, de itt, ebben a községben az állattenyésztés mindig másodrendű volt. MOST A SZÖVETKEZETBEN igyekeznek helyreállítani az egyensúlyt, de hát ez nem megy máról holnapra.- A sertésekkel is majdnem hasonló a helyzet, de azért már ebben az évben meghizlalnak 200 darabot, megvan rá a szerződés is. Szinte kapásból sorolja Mol- nárné az összes adatot, mint azok, akik szívvel-lélekkel benne élnek a közösségben. Évek óta megszokta, hogy a közösség érdekében dolgozzék, gondolkozzék. Sorolja a terveket, az eredményeket, kis büszkeség fűti a hangját, amikor arról beszél, hogy milyen jól dolgoznak most már a brigád- és a munkacsapat-vezetők, szinte önállóak saját területükön. Persze, hosszú volt az út, amíg ezt elérték, sok gyűlés, megbeszélés eredménye, de érdemes volt! Most már nemcsak a szűkkörű kis vezetőségre hárul minden gond. Csak akkor válik egészen szűkszavúvá, amikor saját magára kerül sor és ha nem volna ott a párttitkár elvtárs, hogy elmondjon egyet s mást róla, bizony nagyon egyoldalú lenne a kép. Tizenegy esztendővel ezelőtt sovány kis asszonyka kopogtatott a tsz ajtaján. Akkoriban még tíz tagja volt csak a Petőfi Tsz-nek, a birtok területe alig haladta meg a 100 holdat, s még meg sem száradt a tinta a működési engedélyen. Özvegy asszonyka volt a jelentkező, fiatal, alig 32 éves, de gondterhelt arcú, szomorkás tekintetű. Mint az olyan emberek, akik nehéz terheket cipelnek a vállukon. Az övé bizony nehéz volt. Egyedül élt már akkor, s négy kisgyerek gondozója. A legidősebb az utolsó évet járta az iskolában, a legkisebb még óvodássorban. Felvették. Dolgozni kezdett, először a növénytermesztésben, aztán fejős lett. S az asszonykában a közösség egyre jobban felismerte: vezetésre termett. 1952- ben el is küldték egyéves iskolára, s mikor hazajött, megválasztották elnöknek. Azóta állja is becsülettel a sarat ezen a poszton. Akkor is, amikor még kicsi volt a szövetkezet, néhány tagot számlált, és alig érte el a félezer holdat a birtok, meg most is, amikor több mint félezer ember gazdálkodik együtt, több mint kétezer holdat . mondva magáénak. Most is éppen olyan gyakorlattal és jól intézi az ügyeket, mint régen, együtt nőtt a szövetkezettel ez a kis asszony, — Mi van a családjával? — kérdem. Ismét beszédes lesz. Van már asszonylánya, két unokája. És minden gyerek, még a vő is itt dolgozik a szövetkezetben. Jól élnek. Elnézem ezt az asszonyt. Arcán az eltelt évek nem húztak újabb barázdát, sőt kisimultak a gond okozta ráncok. Talán még fiatalosabb is, mint ezelőtt tizenegy évvel, mikor gondokkal a vállán, bekopogtatott a közös gazdaságba. Pedig a gondja azóta sem lett kevesebb, csak másabb. NÉHÁNY NAPPAL EZELŐTT Budapesten járt özvegy Molnár Jánosné. Akkor vette át a tíz éven át végzett munka elismeréseként a kormánykitüntetést: a Munkaérdemérmet. Az egész szövetkezet tízéves munkáját tüntette ki a kormány és azt hiszem, ezt így érzi a szövetkezet minden embere, még azok is, akik csak most lettek a nagy család tagjai. És azért, mert ilyen embereket látlak ott dolgozni, mint az elnök, özvegy Molnár Jánosné, Tóth László több millió oltványt készített már életében. Keze munkáját nemcsak Nagyrédén, ás messze vidéken is ismerik. Borotvaéles késével ügyesen hasítja a vesz- szőket és helyezi el bennük a csapot — egyiket a másik után. Reggeltől estig dolgoznak, hogy minél több munkaegységet szerezhessen így a szőlőoltóbrigád. A brigád többi tagjai szintén kihasználnak minden időt, hogy e hó 20-ra befejezhessék az oltást. Munka van bőven, hiszen az idén a nagyrédei Kossuth Tsz nem kevesebb, mint két és félmillió gyökeres oltványvesszőt ad át a Szőlőoltvány- forgalmi Vállalatnak. Mozgalmas napok a demoszüi Mátragyöogye Termeiősziveikezetben A domőszlói Mátragyöngye Termelőszövetkezet 480 ezer darab új karót fog felhasználni a tagok által bevitt szőlő- területek feljavítására. A nagy mennyiségű karót a napokban szállították ki a termelő- szövetkezet központi tanyájá- . A termelőszövetkezet nagy akarással fogott a munkához és a tagság a szőlőmetszést is nagy kedvvel végzi. Mindent megtesznek az emberek a terméseredmények növeléséért. A domoszlóiak törekvése fazonban nemcsak a szőlők felújításában, hanem a kertészkedésben is megnyilvánul. Ez azt jelenti, hogy az új termelőszövetkezet nem kevesebb, mint 50 holdon létesít száraz és öntözéses kertészetet ezen a nyáron. Ugyanakkor a nagyrédeiek példája nyomán hozzáláttak 30 hold málna telepítéséhez. A néhány adat azt bizonyítja, hogy a szövetkezet vezetői és tagjai már az első esztendőben be fogják bizonyítani a nagyüzemi gazdálkodás fölényét. Boconádi tudósításokat írok és még csak egyetlen napot töltöttem a községben, de huszonnégy óra is elég ahhoz, hogy akaratlanul is a magaménak érezzem a község lakóinak gondját... Tudom, vannak fontosabb ügyek is, amiket meg kell írni a község életéről. De engedjenek meg ennyit. Mert azért ez sem lényegtelen ... Vagy tévednék? ' Szántó István i. \ Boconádi tudósításokat ígér a sorozat címe és ha va- 1 laki nem tudná, hadd mondjam meg már most, egészen ^ az elején, hogy a továbbiakban a hevesi járás egyik kis ! községéről lesz szó. Csupán kétezerkétszáz ember él itt. . Az ő életükről: ünnepükről, munkás hétköznapjaikról, ' gondjaikról és gondolataikról, örömeikről és terveikről 1 írok. 1 Ha most lenne itt kéznél valamiféle helységnévtár, ' vagy lexikon, fellapoznám, s kimásolnám azt a néhány 1 sort, amely a vastagabb betűkkel nyomott Boconád cím- 1 szó után áll. Fogadnék: nem kellene sokat írni. Bizonyára csupán ennyit: önálló tanáccsal rendelkezik és posta- hivatallal is, általános iskolája tiztanerös és a község lakói két termelőszövetkezetet alakítottak. A körzeti orvos itt székel, az állatorvos a szomszéd községből jár át... saját autóján... Persze valószínű, hogy az utóbbiról már nem emlékezik meg a lexikon. Furcsa is lenne... És én most ilye- i nekről, sőt csakis ilyesmikről írok, amik a lexikonok- ( bál kimaradtak. Nem adatokat sorolok fel, hanem fényképet szeretnék készíteni a boconádiakról, életükről. Le- ! hét, hogy a fotográfia néhol szürke, kevésbé éles és nem színes, mint amilyent szeretnék... De ez csak amolyan 1 gyorsfénykép lesz... Értenek ugye? i is falun éltem, s ha a munka egy újabb húsz évre a fővárosba kötött is, azért hazajöttem most... Jó emberek közé. Szorgalmas, becsületes, munkához értő és a munkát szerető emberek a boconádiak. Itt nincs munkaerőhiány ... — Nehéz volt a kezdet? — Most tavasszal jöttem, de az ősziek már a földben voltak, s a tavasziak vetését is előkészítették. Ami kis lemaradás mutatkozott, azt köny- nyűszerrel számoltuk fel... Jó volt tehát az indulás és most rajtunk, vezetőkön múlik leginkább, hogy miképpen sikerül az elkövetkező ... Igaz, hogy a Búzakalász új és nincs állatállományunk és nincs istállónk sem rendes, mindent most kell megteremteni... De az akarat, a jóindulat megvan és ez igen sokat számít... Két szövetkezet van a községben, s a szövetkezeteknek tizennégy gazda kivételével az egész falu tagja. A szövetkezet gondja tehát mindenki gondja itt Boconádon is. Még a tanítóké is... Legalábbis az kell, hogy legyen. Meg az orAkinél kosztot, kvártélyt kaptam erre a tíz napra: özvegy Kerék Kálmánné, vagy ahogy mások és most már én is nevezem, Mariska néni, maga is tsz-tag, mint ahogy szinte az egész lakosság a községben. Nos, Mariska néni volt az első az itt-tartózkodásom alatt, akivel a tsz-ről beszéltem. Remélem, nem haragszik meg, amiért ismétlem szavait, de nagyon találónak érzem őket. Azt a bizonyos hasonlatot a paradicsomról. Az előzmény az volt, kérdeztem, hogyan élnek a boconádiak? Mennyire elégedettek a szövetkezettel? A házinéni erre mondta: — Ügy leszünk ezzel is, mint a paradicsom-szerződéssel! — Azzal hogyan voltak? — Még a negyvenes évek végén, tán 1049-ben jöttek először azért, hogy kössünk szerződést. Paradicsomra. Üj dolog volt az akkor, aztán nem is értettük jól. Húzódoztak az emberek tőle és könyörögtet- tek maguknak ... — Es ...? — Aztán nagy keservesen leszerződtek, de ne is mondjam, milyen kínok között... Es tudja mi lett belőle? — Nem...!? — Két év múlva már verekedtek a szerződésért. Mindenki akarta, s ha valaki kimaradt belőle, futott a városba, meg mindenhová, hog> szerződni akar. — Es most így vannak a szövetkezettel is? — Ha még nem is, de érzem, hogy így leszünk. Csak mi, öregek, akik már nem bírjuk a munkát... — Maguknak sem kell félni ... Jár a nyugdíj, meg az orvosi kezelés is ... Azután már nem is tudom miről beszélgettünk, de ennyi volt az, amit Mariska néni utólagos engedelmével megírni akartam. Gondolkodtam ezen a hasonlaton a paradicsommal. Szép, ha nem is egészen igaz. Mert akkor csupán arról volt szó, az volt a kétséges, hogy az állam tartja-e ■ ígéretét. Egy évtized telt el azóta, s már a boconádiak számára is akár milliószor bebizonyosodott a tíz év alatt, hogy bízni lehet abban, amit ott fenn mondanak. Most már tudják, hogy nem a kijátszásukra, de javukra szolgálnak az intézkedések ... A szövetkezet ügye azonban nemcsak az állam támogatásán múlik. Inkább azon, hogy a tagok mit és hogyan tesznek. Akarnak-e gazdagok lenni, s jól élni, vagy ... De én azt hiszem, hogy nincs ..vagy”, itt mindenki boldogulni akar, s küzd is a boldogulásáért. Egy napja vagyok csak a községben, keveset láttam eddig, ezért hadd hívjam segítségül szavaim igazolására Kért Dezsőt, a Búzakalász Tsz új elnökét, a falura küldött pártmunkást. És most mondja el ő is. mint vélekedik a község népéről. Ezzel kezdte: — Húszéves koromig magam
