Népújság, 1960. április (11. évfolyam, 78-101. szám)

1960-04-10 / 85. szám

NÉPÚJSÁG

to., vasárnap

Százmillió forint

A szegénység festője

Újsághír: Szobrot állítanak lYagy-Balogl* Jánosnak, a proletárok első festőjének

K

i volt Nagy-Balogh János?

Kosztolányi Dezső, a festő egykori barátja 1822. március 19-én így írt róla a Pesti Hírlapban: „Házmesterfi, egykori szobapiktor, különben az ecset lángelméje ... Kispesten lakott egy kültelki lakásban öreg édesanyjával, sánta székek, beteg asztalok között. Egy hétre megfőzte ebédjét, az öregbabot, s teát ivott rá. Ha berándult Budapestre ... füttyszóval a száján ... sohase szállt villamosra, gyalog bandukolt az őszi esőben ... már életében páratlan alkotónak tartottuk”.

1919-ben, negyven és egynéhány éves korábán, szívszél- hűdés következtében halt meg, a Szent István kórházban. Debreceni születésű parasztgyerek volt. Nevét nem sokan ismerték. Nagy-Balogh János sohasem szerepelt tárlatokon, életében egyetlen munkáját sem állította ki.

Húszéves korában szobafestő volt. Tűzetésének nagy részét félrerakta — évekig szűkösen, kenyéren és vízen élt — aztán, mikor valamennyi pénzt meg- kuporgatott magának, Münchenbe ment egy festőiskolába Zsebében harminc iórint csörgött, ebből az összegből élt három hónapon keresztül a bajor fővárosban. Csak kenyeret evett és forró vizet ivott ‘ rá. Később már rengeteg pénzt kereshetett volna ecsetjével, de nem akart pénzért festeni. „Egyik legkülönb volt minden magyar piktorok között” — írta Kosztolányi. Művészként alkotott, ősi tehetségével, remb- randti egyszerűségével. „Ö nem tartozott semmiféle iskoi—i

Minden negyedik fel

A tókiói központi meteorológiai intézet nemrég kiszámította, hogy a világon minden negyedik földrengés Jajáni sújtja Ennek oka _az hogy Japán a Csendes-óceán: foldrengési övezetben fekszik

Iához. Egész ember volt, az ember, akinek festenie kell, különben elpusztul”. Nem adta el a képeit. Alig mozdult ki valahová kispesti lakásából, „melyet maga takarít húsz év óta”.

Magányos ember volt Nagy- Balogh János, önmagába forduló lélek a silányság és a kiabáló „népszerűtlen” művészek korszakában.

Az első világháború Nagy- Balogh János életét is örökre megnyomorította, tönkretette. Végigküzdötte a háborút. „Egy ütközetben sebet kapott, a jobb karja megbénult, és halála napjáig nem tudta kezébe venni az ecsetet”. Amíg jobbjába foghatta festőszerszámát, édesanyját festegette nagy szeretettel a gyalulatlan konyhaszéken. Döbbenetesek ezek a képei a maguk biblikus hangulatával: édesanyja, a formátlan anyóka alakjában a megtört, magukra hagyott proletárasszonyokat festette vászonra. Rajongva szerette az életét, „mellyel egyenrangú alkotó volt”. „Semmi esetre sem másolt, inkább szerkesztett”. Festményének tárgyai: egy darab bolti kenyér, egy zöld bőgte, egy törött mosdótál, melyben „a víz is szürke, sovány, szerény”, s nem olyan, mint a gazdagok porcelánjában. Megfestette a rogyadozó vaskályhát is, festett szalmavi rágot, kikiricset, „a szegénység egész özvegyi pompáját” vitte ecsetjével a vászonra, papírra.

Nagy-Balogh János a szegénység festője volt. Színei nem hivalkodók, de szegények, sorvadok, „rosszul tápláltak”. „Bizonyára a festékkel is ta■n — —* ' *

árengés Japánt sújtja

amely Üj-Guineától a Fülöp- szigeteken, Tajvánon, Japánon, a Kurili-szigeteken és Alaszkán át, Kelet-Amerika csendes-óceáni partja mentén, Perun, Chilén és az Antarkti- szon át húzódik.

karékoskodott”. Nem kedvelte az újjongó színeket, a pirosat — inkább azokat keverte ki kopott palettáján, melyekkel kispesti hosszú sétáin találkozott, melyek életének alaptónusát adták, melyek körülvették őt a kültelki apró lakás még apróbb szobájában. Nagyon szerette színben a sárgát de „sárgája fáradt, igénytelen, mint a kicsépelt szalma, vagy a koldusok keze.” Kosztolányi Dezső, a költő- és kritikus- barát írta Nagy-Balogh János színeiről: „ ... egy élet fájdalma van mögötte”.

ÍP. D.)

Bevallott és be nem vallott célok a genfi leszerelési konferencián

ország háborút Visel az algériai nép ellen. A Szovjetunió leszerelési terve előírja, hogy csökkentsék már az első szakaszban a Szovjetunió és az Egyesült Államok haderőit 2 100 000 főre, Anglia és Franciaország haderőit pedig egyenkint 650 ezer főre. Franciaországnak azonban csupán Algériában rryntegv hatszázezer katonája van jelenleg. Ha tehát elfogadná a szovjet javaslatot, a NATO-ban és az anyaországban összesen ötvenezer katonája maradna. Ebbe pedig a francia kormány nem hajlandó beleegyezni.

A perspektívák

Íme, változatosan összefoglalva, így fest az a kétfajta mód, ahogyan a szocialista országok és nyugati államok a leszerelési kérdést megközelítik. A két álláspontot, — mint látható — mély szakadék választja el. Milyenek tehát ilyen körülmények között a genfi leszerelési értekezlet előtt álló perspektívák. A helyzet nem olyan rossz vagy kilátástalan, mint hihetnők. A másik genfi értekezlet, az atomfegyverkísérletek megszüntetéséről tárgyaló háromhatalmi konferencia legalább ilyen nehézségek előtt állott. Tizenhét havi szívós tárgyalásokkal, a szovjet küldöttség rugalmas, célratörő javaslataival, mégis sikerült az értekezlet munkáját jó vágányra vinni, úgyhogy a megegyezés küszöbön áll. Ugyanez várható a tízhatalmi leszerelési értekezleten is. S itt még talán tizenhét hónapig sem kell vámunk. Nemsokára összeül ugyanis a csúcskonferencia, amelynek napirendjén a leszerelés első helyen szerepel majd. Várható, hogy a csúcsértekezlet határozatai kimozdítják a leszerelési konferenciát a holtpontról. S addig is a szocialista országok küldöttségei, élükön a szovjet küldöttséggel, fáradhatatlan és türelmes munkával leplezik le a világ közvéleménye előtt a titkos nyugati szándékokat, elemzik és magyarázzák a szovjet terv realitását, s igyekeznek kialakítani azt a légkört, amely meghozhatja a kedvező fordulatot.

Ez a fordulat előbb vagy utóbb biztosan elkövetkezik, hiszen a népeknek elegük volt a háborúból, s nem fogják vég nélkül tűrni, hogy a hidegháborús erők maradványai állandóan egy újabb világkatasztrófa Damokles-kardját lógassák a fejük fölött.

Hitler hordái hús« évvel ezelőtt támadták meg Norvégiát

BERLIN (ADN): A hitleri hordák húsz évvel ezelőtt ro^piJlcuiatklfL

— Szerencsés, szép jóreggelt kívánok mindannyiuknak — így szólt a köszöntés, mellyel tekintélyes termetét, két fekete lakkcipöbe bújtatott lábával — behozta a kocsiba, hol az utazás vidám, vagy éppen egyhangú perceit várva, már hárman ültek.

A bácsi — kora 50—60 év között — kényelmesen elhelyezkedett a párnás ülésen, közben a hidegtől kissé pirosra csípett kezét ösz- szedörzsölte, s foga között mormogta:

— Az ördög szánkózna már végig a hideg oldalbordáin! Meddig kell még fagyoskodni?!

Várta a választ, de az csak késett. Majd szétnézett tisztán, gyermeki kéken ragyogó szemével a kocsiban.

Megigazította kékpepita ingének nyakán simuló fekete-fehérpettyes nyakkendőjét s várta, várta a választ. De csak a csend hallgatott beleegyezően.

Közben már teljes kényelemben elhelyezkedett s régi divatú, szürke csíkos nadrágja alól, amint előkandikált cipőzsinórja, látszott: a bácsi szereti a kényelmet, vagy nagyon sietett. Akár ez, akár az, de bizony a cipőfűző egymástól távol búslakodott meg-megsimo- galva az olajos kocsi padlózatát, ahogy a bácsi odább helyezte lábát.

A fülke lassan megtelt. Űj emberek jöttek, s a bácsi — beszédes kedvében volt — újra

megszólalt.

— Hej, hidegre fordult az idő, hidegre. Szegény barackfák! Talán az éjjel le is fagyott minden viráguk.

De kegyetlenek is az emberek! Hát senki sincs, aki válaszolna végre a pufók bácsi szavaira?

Nincs! És nagy lett a csend, csak a vonat kerekei zakatoltak ösmelódiájú muzsikát.

Űtitársunk unta magát, A vonat kerekeinek andalító zenéje álomba ringatta, s egészségtől duzzadó arcán a békés megnyugvás gondot elsimító cirógatása lassan simára egyengette a ráncokat. A bácsi álmodott.

Eltűnt előle a vonat, el az útitársak, s füle valahonnan már traktor zúgását hallotta. Megelégedetten nézett szét a földtáblákon. Majd tovább haladt s a gyümölcsös előtt, kedveskedő zsörtölődéssei fordult a barackfák felé:

— Kellett nektek így kivirítani, ilyen hamar! Még meglátjátok, hogy megcsíp benneteket az a szúrósszájú dér.

Halkult a zúgás. A traktor hangja zümmögéssé változott.

— No’, kis szolgáim, ti is kibátorkodtatok téli szállástokról? Jól van, jól, csak zümmögjetek, gyűjtsetek szorgalmasan — beszélgetett a méhekhez.

A vonat nagy zökkenéssel megállt. A bácsi felriadt. Utasok szálltak le- és fel. S a kocsiban nemsokára egy szőke hajú kisfiú hallgatta, csodálkozó kék szemét a bácsira szegezve, annak mindig mesélni kész, öreges hangján elmondott sok érdekességet a természet világából — melyet most, hallgatóságra találva, teljes odaadással mesélt.

' KESKENY ILONA

hanták meg Norvégiát.

Az NDK kormánya a hitleri támadás 20. évfordulója alkalmából nyilatkozatot adott ki. Megerősíti azt az álláspontját, hogy a keleti-tengeri térség békéjének biztosítása céljából hajlandó két, vagy többoldalú barátsági, együttműködési, illetve megnemtámadási szerződést kötni. A Német Demokratikus Köztársaság kormányának szilárd meggyőződése, hogy a két német állammal kötendő békeszerződés és a nyugat-berlini természetellenes helyzet megszüntetése nagymértékben hozzájárulna az észak-európai térség feszültségének csökkentéséhez.

A Német Demokratikus Köztársaság nyilatkozata befejezésül hangsúlyozza, hogy az NDK-ban megemlékeznek Dánia és Norvégia ellenállási harcosairól. (MTI)

Idő járásjelentés

Várható időjárás vasárnap estig?

Kevesebb felhő, néhány helyen eső. Mérsékelt nyugati szél. A nappali felmelegedés kissé fokozódik.

Várható legmagasabb nappali

hőmérséklet vasárnap általában 15 —20, várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4—fi fok között.

Távolabbi kilátások: a lövő hét elején kellemes tavaszi idő. (MTI)

mény, amely szerint Hatvan város 1960. évi beruházási ösz- szege a tanács tizenötmilliós költségvetésével együtt 96 millió 356 000 forint.

ÍROM, HALLGATOM, méregetem a számokat, majd váratlanul kiszalad a számon:

— Mennyi adó folyt be 1959- ben? — Hárommillió — kapom a választ és arra gondolok, hogyha most itt lenne az az ember, aki a napokban megkérdezte tőlem:

— Mit csinál az állam ’azzal a rengeteg pénzzel? — akkor annak megmutatnám a két összeget, a befolyt adót és a hatvaniak költségvetését. Ide, barátom! Ide is teszi az állam a pénzét. Építi Hatvant és Kazincbarcikát, hidakat a Dunán, házakat, vízvezetéket, villany- hálózatot, falvakat, járdát, iskolát és bölcsődét szerte az országban. Élő példa alapjár) magyarázhatnám meg nekik, hogy „magunkra” költjük a pénzünket, úgy, ahogyan azt látja, saját szemével tapasztalja mindenki, aki nvitott szemmel járja ezt az országot.

— Szóval, több mint kilencvenhatmillió — mondom az elnökhelyettesnek, mire ő előveszi a termelőszövetkezetek építkezési terveit és kiderül, hogy ezekkel, meg a városfejlesztési hozzájárulással együtt Hatvan város ez évben kereken százmillió forintos beruházásra számíthat.

Százmillió egy esztendő alatt. Százmillió egy húszezres épülő, gyorsan fejlődő Heves megyei városra, aztán a többi milliók, milliárdok. máshol, másutt, másra, vagy ugyanarra...

— Soha ilyen költségvetése még nem volt Hatvannak — jegyzi meg egy előadó, amint éppen friss adatokat húz elő a dossziéból.

— SOHA ENNYI... — ismétli az elnökhelyettes és a nyitott ablakon, amelyen már a tavaszi napfény árad befelé, arrafelé mutat, amerre épülnek, magasodnak a papíron már bemutatott új lakások piros téglafala: a valóra vált tervek, a százmilliókból.

Szalay István

párt- és állami vezetői mindent megtesznek, hogy az 1960-as esztendő minél több új, gazdag eredményt hozzon.

A tanácselnök-helyettes elvtárs előtt papír fekszik, rajta a gépelt számok, ma tervek, holnap mindmegannyi valóság. 1960-ban újabb nyólctan- termes iskola épül. Ugyancsak ez évben fejezik be nyolcvanegy lakás építését, 32-höz pedig hozzákezdenek. Ha ideszámítjuk az épülő tizenhat honvédségi lakást is, meg az öt konzervgyárit, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy ez évben a hatvaniak újabb jelentős lépést tesznek előre, hogy enyhüljenek a lakásgondok Papír, ceruza kerül elő. Kiderül, hogy három év alatt 180 lakás épül még akkor is, ha nem számítjuk hozzá a városhoz tartozó nagygombosi építkezéseket. A tanácselnökhelyettes tervében újabb számadatok következnek. Közművesítésre újabb kilencmilliót költenek az idén, közel egymilliót csemege üzletre, cukrászdára, csaknem másfél- milliót a malom korszerűsítésére. Ez ismét egy szembetűnő szám. Kórház épül ez évben Hatvanban 2 300 000 forintos költséggel. Ügy tervezik, hogy ez évben nyolcvan ággyal már meg is kezdi a működést, de három éven belül 450 ágyasra fejlesztik. És sorakoznak egymás után a napjainkban valóra váló számok, amelyek közül a több százezres tételeket meg sem említi az ember.

Erőműtelep épül ez évben a cukorgyárban, közel húszmilliós költséggel, — áll meg egy ponton a ceruza, majd tovább hallgatom az elnökhelyettes szavát.

. — A cukorgyár felújítására 10 205 000. gépek beszerzésére másfélmillió. A konzervgyárban paradicsomfeldolgozó üzemet létesítenek, raktárakra és egyebekre négy és félmilliót költenek, ugyancsak itt készenléti lakásokra több mint kilencmilliót, kutakra, vízvezetékre ugyanitt egymilliót áldoznak ... És a tervek, a jóváhagyott, a már készülő tervek alapján kijön a végered— ÉVENTE KÉTSZÁZ FŐVEL növekszik Hatvan város lakóinak száma — ezt mondta Endrei László elvtárs, a Hatvani Városi Tanács VB-elnök- helyettese. Az említett mondat egyszerűen hangzik, önmagában nem Is mond sokat, csupán, ha jobban meggondolja az ember, akkor nézhet nagyot. Évente 700, tíz év alatt hétezer és... a statisztika legfrissebb adatai szerint Hatvan jelenlegi lakóinak száma ma már meghaladja a húszezret.

Igen. Hatvan, megyénk harmadik városa s mindjárt tegyük hozzá, rohamosan fejlődő, épülő, szépülő városa lett, s 1949 óta, amióta „városi” rangra lépett elő, bizony nem kevés gondot okoz vezetőinek, azoknak az embereknek, akiknek vállain most már több mint húszezer ember elhelyezésének, élelmezésének, vízellátásának gondja nyugszik.

Nem titok az sem, hogy Hatvan is lakásgondokkal küzd, amelynek megoldása talán elsősorban kap helyet a problémák sorában. A város lakóinak hatvan százaléka ipari munkás. vasutas, akik évről évre növekvő — s mondjuk meg — jogos igényekkel lépnek fel a lakásügyeiket illetően. A cukorgyár, a konzervgyár és más üzemek ifjai és idősebbjei akarnak szebben, jobban, emberibb körülmények között dolgozni.

Ám Hatvan nemcsak rohamosan fejlődő, iparosodó város, de a tettek városa is, ahol sok-sok milliót áldoznak azért, hogy a mai álom . holnapra valósággá váljék.

A TISZTA KÉP KEDVÉÉRT csupán néhány példát, számadatot az elmúlt esztendőből: 1959-ben Üj-Hatvan nyolctantermes iskolát kapott, építettek egész sor állami lakást, amelyek mellett még 138 ház épült saját erőből, OTP kölcsönnel. Hárommilliót költöttek a vízhálózat kiépítésére. Hatvanban még mindig sok a lakásigénylés, a panasz a vízhiányra. a villanyra, a tanteremhiányra, ezért a város

A múlt héten a genfi leszerelési tárgyalások ismét az érdeklődés előterébe kerültek. Hruscsov és De Gaulle tárgya lásain a leszerelés miit első számú probléma szerepelt. A kiadott szovjet—francia közös közlemény is hangoztatja, hogy a két államférfi leszögezte: a leszerelés korunk légion tosabb és halaszthatatlan problémája. Hruscsov és De Gaulle ugyancsak a közös közlemény szavaival — kifejezte azt az óhaját, hogy a jelenleg Genfben folyó tízhatalmi tárgyalások „eredményezzék bi - zonyos összehangolt szempontok kidolgozását az általános és teljes leszerelés kérdésében”.

Azt lehetett volna hinni, hogy ezek után a genfi nemzetek palotájának híres, VII. számú üléstermében tanácskozó tízhatalmi konferencia munkája nagy lendületet kap. s a delegátusok végre hozzálát ak a leszerelés gyakorlati intézkedéseinek megtárg"a- lásaihoz. Nem ez történt. Ellenkezőleg, több mint háromheti ülésezés után a konferencia visszakanyarodott oda. ahonnan elindult. Az öt szocialista ország és az öt nyugati állam küldöttéi ismét árról vitatkoztak ezen a héten, hogy a konferencia voltaképpen miről tárgyaljon: a Szovjetunió által benyújtott általános és teljes leszerelésről, vagy az úgynevezett nyugati tervről.

Két terv — két eél

Az olvasók ismerik a Szovjetunió tervét az általános és teljes leszerelésről, amelyet Hruscsov ismertetett elsőnek az ENSZ múlt évi közgyűlésén. Ez a terv gondoskodik arról, hogy több szakaszban, pontos határidők betartásával fokozatosan leszereljék a haderőket, megsemmisítsék az atom- és hidrogénfegyvereket és megszüntessék a külföldi katonai támaszpontokat. S mindezt szigorú nemzetközi ellenőrzés mellett. A szovjet terv célja: örökre megszabadítani az emberiséget a háború rémétől. Ezt az ENSZ-közgyűlés nyolcvankét tagállama egyhangúan elismerte, amikor azt ajánlotta a tagállamoknak, hogy a genfi leszerelési értekezlet lehetőségeivel élve, találjanak konstruktív megoldást az általános és teljes leszerelésre.

A másik tervnek, amelyet a nyugati hatalmak nyújtottak be Genfben, egészen más célja van. Maga a terv közös, megfoghatatlan, sem pontos számokat, sem határidőket nem tartalmaz, felhő, amely megy valamerre, de nem tudni, merre — ahogyan a TASZSZ jellemezte — vagy rongyszőnyeg, ahogy az angol

Statesman című lap nevezte. Egyetlen dologban konkrét és pontos a nyugati terv: az ellenőrzés kérdésében. Rendkívül részletesen, szinte bőbe- szédűen tárgyalja egy nemzetközi ellenőrző gépezet felállítását. Azt azonban, hogy mit ellenőrizzen ez a gépezet, kínosan elkerüli.

Mi ennek a ködös nyugati tervnek a célja? Nem tételezzük fel a tapasztalt nyugati szakértőkről, akik ezt a tervet összeállították, hogy képtele- n.k lettek Volna egy gyakorlat1, hasznos tervezet összeállítására. Nem is erről van szó. S a genfi tárgyalásokon Zorin szovjet külügyminiszterhelyettes, a Szovjetunió delegációjának vezetője alaposan leleplezte a nyugati hatalmak valódi céljait.

Kémkedés, vagy leszerelés?

A nyugati hatalmaknak, amint ez az eddigi genfi tanácskozásokból kiderült, hármas céljuk van. Az első célt Herter amerikai külügyminiszter február 18-án, az amerikai nemzeti sajtóklubban elmondott beszédében elárulta. Herter akkor azt mondotta, hogy „a genfi amerikai delegáció erőfeszítéseinek ki kell egészíteniük az amerikai katonai programot”. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy az amerikai delegáció utasításokat kapott Washingtonból: harcoljon ki

Genfben olyan megállapodást, amelynek alapján amerikai katonai szakértők ellenőrzés ürügyén értesüléseket szerezhetnek a Szovjetunió katonai felkészültségéről. Ezért erőltetik a nyugati küldöttek Genfben az ellenőrzési gépezet felállítását. |

A második cél: mindenáron el kell kerülni, hogy egy leszerelési megállapodás következtében fel kelljen számolni a szocialista országokat körülvevő amerikai katonai támaszpontokat. A Pentagon, az amerikai belügyminisztérium még mindig azt hiszi, hogy ezzel a támaszpont-gyűrűvel „sakkban tarthatja” a Szovjetuniót, a Kínai Népköztársaságot és a népi demokratikus országokat. Amint tehát valamelyik szocialista delegátus felveti Genfben a külföldi katonai támaszpontok kérdését, a nyugatiak azonnal viharos ellenzésbe kezdenek.

Ami a harmadik célt illeti, ez abból folyik, hogy Francia-