Népújság, 1960. április (11. évfolyam, 78-101. szám)

1960-04-22 / 94. szám

14M. április 33., peníík KÉPÜJSAG » Robban a kazán Walter McConaughy, a z Egyesült Államok dél-koreai_ nagykövete felkereste Li Szín' Man urat, Dél-Korea elnökét és „reményét fejezte ki, hogy a rend helyreállítására hozott intézkedések figyelembe ve- síik a rendzavarás mögött meghúzódó alapvető okokat és sérelmeket...” A nagykövet küldetésének sikerét és ered­ményességét már előre kétség­be lehet vonni, mert Dél-Ko- reában levő alapvető „okok és sérelmek” magában az ot­tani rendszerben keresendők, abban a terroruralomban, amelynek szülőatyja az Egye­sült Államok, szülőanyja a há­borús fegyverkezés: s ebből a frigyből még jó dolog nem született és nem is születhe- tik. Az a véres tüntetés, amely­nek híre bejárta az egész vi­lágot, s amelynek nyomán megteltek a szöuli kórházak és megteltek a temetők, egy im­máron másfél évtizedes terror, elnyomás szelepeinek bizo­nyultak, amelyek mindennél ékesebben igazolják, hogy a „kazán” már közel áll a rob­banáshoz. Ez a másfél évtized amelynek egyik fókuszában helyezkedik el az emlékezetes koreai polgárháború, egyúttal az Egyesült Államok távol­keleti politikájának is véres és kegyetlen kritikája, amely politika évtizeden keresztül és következetesen építgette ki a háborús tűzfészkeket a Nap­kelet országaiban. Dél-Korea és Tajvan — hogy csak ezt a két fó gyújtópontot említsük fényesen példázza e politi­ka célját és jellegét: de tartal­mának kihatását is. A szöuli, incsoni eseménye­ket egy láncolat szemének kell tekinteni. Mindenütt a vilá­gon, az Imperialista, gyarma­ti politika reagációjaként egy­re élesebben, egyre határozot­tabb formában mutatkozik meg a következetes ellenállás e politika továbbfolytatása el­len. Alig néhány napja csak, hogy a Dél-Afrikai Unióban a faji megkülönböztetés ellen fellépő békés tüntetők között rendezett vérfürdőt a despo- tizmus; nem történelmi múlt az sem, ami Kenyában tör­tént, s ma is folyik a harc Al­gériában — a szabadságért. Szöulban ' átmenetileg vérbe lehetett fojtani a tüntetést, Dél-Afri kában agyon lehetett lőni védtelen gyermekeket, asszonyokat, Algériában pró­bálkozhatnak még a francia roham-ejtőernyősök — itt is mind kevesebb sikerrel —, de Guinea és Madagaszkár, Egyip­tom és Szudán és még számos más, egykor gyarmat-ország ma már független állami lé­tét éli. Lejárt a gyarmatosítás órá ja, hajnalodik a gyarmati né­pek felett az ég, hiába akar­ják a halál kárpitjával vissza­tartani az éjszakát — nem le­het. Az Egyesült Államok vezető körei most megpróbálják tisz­tára mosni kezüket és lelkiis­meretüket. E mosdatási akció egyik eseménye, hogy Herter amerikai külügyminiszter kor­mányának „súlyos aggodal­mát” hangsúlyozta a dél-ko­reai nagykövetnek, közben az Egyesült Államok rakétafegy­verekkel felszerelt hadihajói ott cirkálnak a dél-koreai vi­zeken, haditámaszpontokon ott állnak őrséget az amerikai katonák, mintegy ezzel is de­monstrálva, hogy szövetségről és barátságról van szó — leg­alábbis, ami a két kormányt illeti. Az a bumeráng, amely más­nak szánva annak idején elre­pült az amerikai politika ve­zetőinek kezéből, ha időben elég nagy ivet is írt le, most Visszacsapott azokra, akik út­jára indították. Nemcsak azért nagy a felháborodás világ­szerte az amerikai külpolitika ellen, mert a tüntetők ellen fellépő rendőrség amerik ü gyártmányú gázbombákat használt, — mert ez legfeljebb csak szimbólum. Kifejezője annak a másfél évtizedes im­perialista törekvésnek, amélynek útját mindenütt és mindenkor vér és terror kí­sérte, amely ezreket zárt bör­tönbe, s amely nem is egyszer táncoltatta ama bizonyos sza­kadék szélén az egész világot, amelybe zuhanva újabb és minden eddiginél véresebb vi­lágháború szakadt volna az emberiségre. Dél-Koreában fellángolt a tüntetés — a terror, a diktatú­ra, a liszinmanista bábkormány ellen. A tüntetésre mi is le­hetett volna a válasz: még véresebb terror, halottak, se­besültek százai, rendkívüli ál­lapot, csapatösszevonások — és az amerikai külpolitika „ag­godalma”. De éppen az eltelt évek, hónapok igazolják, hogy a terror, az elnyomás napja leáldozóban van Dél-Koreában is, Afrikában is: mindenütt az egész világon. Ez a történelem törvénysze­rűsége. Harcolni lehet ezel- len, ideig-óráig, el lehet odáz­ni a bukást, de győzni — már győzni: nem lehet! Dél-Koreában sem! Gyurkó Géaa Vietnami kiildöttsig Egerben A népek barátsága hetei al­kalmából vietnami küldöttség érkezett tegnap délben Eger­be. A küldöttséget a TIT klub­termében Nagy Andor, a TIT megyei titkára üdvözölte és egyben bemutatta azt a nagy­szerű kiállítást is, amelynek darabjait nagy érdeklődéssel tekintették meg már a város lakói is. Thieng, a vietnami nagykö­vetség ügyvivője elmondotta a fogadáson, hogy örömmel ér­kezett Egerbe, illetve Heves megyébe és hogy boldogan tesz eleget azoknak a szíves meg­hívásoknak, amelyeket eddig kapott. A fogadás után a vietnami küldöttség a megyei tanács építőipari vállalatánál tett lá­togatást, megtekintett néhány építkezést, majd ugyancsak délben a vállalat vendége volt. Délután 3 órakor az ifjúság részére, 5 órakor pedig a fel­nőttek részgre tartott előadást Thieng elvtárs, majd az elő­adás után két, Vietnammal kapcsolatos filmet vetítettek le. A vendégek este Nagytájá­ra látogattak, ahol ünnepi nagygyűlésen találkoztak a dolgozókkal, majd az egri hő­tanács látta vendégül őket. Ma délelőtt 11-kor a küldött­ség Hatvanba utazik, ahol megtekintik a cukorgyárat, ta­lálkoznak a cukorgyár dolgo­zóival, délután pedig Betőfi- bányára látogatnak el. Szívvel—lélekkel... Vörös diploma. Milyen egyszerűen hangzik ez a két szó — pedig mennyi munka, mennyi tanulás és küz­delem van mögötte. Nincs sok belőle, s ez értékét még in­kább növeli. Egy-egy ilyen diploma birtoklása jogos büsz keséggel töltheti el a tulajdo­nost. hiszen a kiváló munka méltó jutalmaként jutott hoz zá. Büszkék vagyunk rájuk mindannyian, mert nem csa lódtunk bennük, azt nyújtót ták amíg tanultak, amit vár­tunk. Ugyanilyen helytállást Vár tőlük társadalmunk a munkás hétköznapokon is, mert van miből adniok és ők nem is fukarkodnak. Kettesben üldögélünk a regi iskola kellemesen berendezett csinos kis helyiségében Kur cina István tanárral és önkén telenül is eszembe jutnak di ákéveim, a csínytevések, nem egyszer a felkészületlenség mi atti szorongás, és belső izga lommal telítve együttérzek azokkal, akik a még csendes folyosókról nyíló ajtók mögött szorongva várják az óra vé­gét jelző csengő jól ismert hangját. Beszélgetés közben, ha né­hány percre is. de visszaper getjük az évek kerekét. Meg­elevenedik egy kis nyírségi falu élete, ahol született és élte gyermekéveit. Kis földecskéjü- kön éjt nappallá téve dolgoz­tak szülei, hogy a hét gyermek és maguk mindennapi kenyerét biztosítsák. Itt került először az elemi iskola rozoga padjai közé, és ugyanitt mondotta — jó néhány év elteltével — taní­tója, hogy maradjon e nehéz, de számára legszebb hivatás, a tanítói pálya mellett. [M éha, amikor tanítója ^ megbízta a házi feladat megnézésével, vagy éppen a napi lecke kikérdezésével, szin­te máris tanítónak érezte ma­gát. Az évek azonban ezt az érzést elhalványították benne — a műszaki pálya felé von­zódott. Hosszú éveken keresz­tül, mint bejáró diák, naponta majdnem száz kilométert uta­zott. így a tanulásra, csak az esti. vagy az éjszakai órákban kerülhetett sor. Ennek ellené re kiváló tanulmányi eredmé­nye semmit sem romlott. A felszabadulás gyökeres változást hozott az ő életében is. Egyetemi éveire, mint éle­tének egyik legkedvesebb idő­szakára emlékszik vissza. Tár­vadalmunk önzetlen támogatá­sát a vörös diplomával hálálta meg. Több éve tanít, nevel és a/, így éltöltött idő terebélyes lombbá növelte benne azt a szeretetet, amelynek rügyei már az egyetemen kihajtottak benne. Nehéz, felelősségteljes fel adatot végez — és Vele együtt tanártársai is —, hiszen fiatal iáinkat az életre készítik fel. amely sokkal többet jelent, mint egyszerűén a különböző szaktárgyak elsajátíttatását. — Diákjai már nem gyere kék. Rövidesen — az utolsó nagy erőpróba, az érettségi után — otthagyják négyéves otthonukat és legtöbben közti lük egy újabb iskolába — az ..élet iskolájába” kerülnek, ahol nincsenek tanárok, ahol nem kell izgulni az el nem készített fizikalecke miatt, de van sok, eddig még ismeretlen más. és meg kell küzdeni, szin­te nap mint nap sok-sok olyan­nal, ami súlyában magasan fe­lülmúlja az iskolai évek most még nemegyszer leküzdhetet- lennek hitt nehézségeit. IV em követel kevesebbet diákjaitól, mint ameny- nyi kell. Jtanyagság, fegyelme­zetlenség esetén szigorú, de igazságos és a felelősségrevo- násnál következetes. Ezek a tulajdonságok diákszemmel nem éppen szimpatikusak, en­nek ellenére mégis őszinte sze­retettel veszik körül. Érzi. tudja, hogy szeretik tanítványai, hiszen ennek már sokszor adták tanújelét és' ez az. ami még önzetlenebb, oda- adóbb munkára ösztönzi. — Nem száraz, csak a betűk­nek élő ember vagyok, első­sorban a'i embert keresem és látom a diákruha mögött. Ilyennek lenni megtanultam már diákkoromban — mon­dotta. — Ez fokozottabb köve­telményt állít elém is de az idő azt igazolta, hogy megéri. — Amikor diákjairól beszélt, hangjából kiéreztem a szercte- fet. a gondoskodást, a törődést, Így dolgozni csak olyan em­ber képes, aki munkáját hi- vatásszeretetbő! végzi, akinek családi élete is liszta. kiegyen­súlyozott akj amit mond, és amit cselekszik. azt azért mondja, és azért cselekszik úgy, mert a szíve legmélyén is meg van győződve mondani­valója és cselekedeté helyessé­géről. igazáról.-- Nem mondja — mint so kan mások hogy én tanár vagyok, de a fiam nem enge­dem erre a pályára hanem az.t beszéli: „Ha ehhez a Pá­lyához vonzódik majd akkor boldog leszek, hogy életem folytatóját ott látom, ahol én is tevékenykedtem, mert nincs szebb hivatás, mint embereket formálni, nevelni és erre most különösen nagy szükség van,“ Tervei? Itt akar még sokáig tanítani. A legmodernebb tudo­mányos eredmények tanulmá­nyozásával bővíti felkészültsé­gét. hogy egyre többet ad­hasson tanítványainak. Ahogy rnondia. elégedett, mert az el­ismerés. az erkölcsiek mellett anyaigakban is jelentkezik, amj előfeltétele annak, hogy nyugodtan dolgozhasson. példája nem egyedülálló, 1 egyre többen vannak olyanok, akik hasonlóan gon­dolkoznak és cselekednek, ami érthető is, hiszen ők a nép gyermekei és a nagy család­jukhoz tartozókat oktatják, ne­velik a jó szülő gondosságával. VARJÚ VILMOS (Jlést tartott a Heves megyei Pártbizottság Április 31-én, csütörtökön délelőtt ülést tartott a Heves megyei Pártbizottság. Az ülésen a községfejlesztési tervek végrehajtását, valamint ennek 1960. évi feladatait tár­gyalták meg. A napirendet dr. Lendvai Vilmos elvtárs, a me­gyei párt-végrehajtó bizottság tagja, a megyei tanács végre­hajtó bizottságának elnöke ter­jesztette be. A beszámolóhoz sokan hozzászóltak, fölszólalt többek között Putnoki László elvtárs, a megyei párt-végre­hajtó bizottság első titkára, valamint Bíró József elvtárs, a megyei párt-végrehajtó bizott­ság titkára is. Az első napirend megtárgya­lása után Tamás László elv­társ, a megyei pártbizottság mezőgazdasági osztályának ve­zetője, a megye mezőgazdasá­gának helyzetéről tájékoztatja a pártbizottság tagjait. kBöszke. osiy. 6iuj.ok. AMIKOR MÉG CSAK készülődött a falu. hogy változtat az életén és elfogadja, az új, a közös eszméjét, — ezekben a lázas és izgal­mas hangulatú időkben gyakran tapasztalhat­ták, akik háztól házig jártak, beszélgettek és az új élet mellett szóló érvek százait magya­rázták hogy a nők, az asszonyok hátráltatják a döntést. Az elzárkózott, hallgatag asszony mindaddig görcsösen ragaszkodott a múlthoz, a megszokott régihez, amíg csak úgy beszéltek előtte, hogy nagyüzemi parcellák, gépi munka, több termés — ezt jelenti a termelőszövetke­zet. Megfogta férje kezét, amikor már a nevét írta volna a belépési nyilatkozat alá: — Nem ... Féltek talán, hogy a férfi egy más közös­ségbe kerül a család egyszerű, magános életé­ből? Felbomlik a család egysége, amit a küz­delem kovácsolt eggyé, a férfi másfelé tart, és az asszony gondjával, bajával egyedül marad? Vagy egyszerűen csak annyi volt az egész, ami ezt a végérvényesnek tűnő „nem”-et ki­mondatta: semmi közöm ehhez, maradjon minden, mert már megszoktam? ... Tény, hogy az az ember járt igazán ered­ménnyel a szervezés során, aki az asszonyok jövőjét, sorsát is ecsetelte, aki családok jövő­jéről szólt. Mert a változás az nem egyoldalú, a falu életének megváltozása, családok sorsá­nak szebbre-fordulását jelenti, a nők az asz- szonyok esetében különösen nagy jelentőségű. MEGSZŰNT A MEREV tartózkodás, fel­oldódott a zárkózottság, amint szóba kerültek a nők jogai, amelyek most már igazán érvé­nyesülhetnek. Jogok, amelyek hasonlóak a fér­fiakéhoz ... A termelőszövetkezet, a közösség jobb, gazdagabb életet, műveltséget, tanulást, szórakozást jelent a nőknek is. Nem kellett sok beszéd, részletes magyará­zat, csak éppen annyi, hogy azt megértsék a nők, az asszonyok: a termelőszövetkezet ügyé­ben érdekeltek, ki nem mondott, mélyen el­zárt vágyaik teljesülését jelenti — segítettek mindjárt, s a döntés megszületett... Várakozás követte ezt az időszakot... Mi lesz? Mit jelent a gyakorlatban a változás? Heves megye déli oldalán, az Alföld felső szélén már sokat tudnak beszélni arról, hogy mit jelent az asszonyok számára a termelőszö­vetkezet. A vidék egykori summás, napszámos asszonyai olyan fogalmakat ismertek meg, olyan dolgokat fogadtak el életük minden­napos tartozékának, amelynek, vagy amelyek­nek létezéséről korábban hírből sem tudtak. Tiszanána, nagy termelőszövetkezeti köz­ség, jókora példatár. Egy esztendeje itt mű­ködik Heves megye legnagyobb termelőszövet­kezete, a hétezer holdas Petőfi Tsz, — de ezen­kívül még három szövetkezet dolgozza a köz­ség határát, s ezek közül legnagyobb a Vörös Csillag, 2500 hold területtel. Nagy, közös gazdaságok, ahol a nők is ön­álló gazdának vallják magukat és ebből az ön­állóságból sok minden következik. Következik elsősorban, hogy tanulnak ezek az asszonyok. Tanulnak, mert kötelezi őket ez az újszerű helyzet. A könyvek nélkül ma már — mondják sokan —, nem boldogulnának, A tiszanánai termelőszövetkezet asszonyai, lá­nyai sokat vállaltak a munkából: a Petőfi föld­jein tíz női csapat dolgozik, a Vörös Csillag Tsz pedig négy női csapatot szervezett... Büszkék az önállóságra: nők dolgoznak, nők a vezetők is... A munkájuk nem keve­sebb értékű, mint a férfiaké. Büszkék, mert nagy dolog ám ez. Akik egykor a püspöki bir­tokon fél kommencióért dolgoztak, robotoltak, majd később két-három hold földdel birkóz­tak, azok tudják, mit jelent az önállóság, mit jelent, hogy a végzett munka értékét nőnek, vagy férfinak egy mércével mérik. ŰJ FOGALOM VOLT a munkaegység, meg kellett ismerkedni vele... Kezükbe vet­ték a könyveket, négy-öt elemi előképzettség­gel hozzálátlak a tanuláshoz. A munkacsapat-vezető asszonyok egész té­len tanfolyamra jártak. A Vörös Csillag tag­jai: Nagy Ferencné, özv. Molnár Ferencné, Kovács Pétemé, Szlávik Flóriánné és a töb­biek, mint nagy erőpróbára emlékeznek, ami­kor a tanfolyamra terelődik a szó és mekkora megelégedést jelent, hogy sikerrel vizsgáztak. És milyen a könyv? Az ember egyszer a kezébe veszi, barátja lesz és megmarad mel­lette. Molnár Xstvánné már 58 esztendős, mégis most jutott el oda, hogy könyvet vásárol. A Tamás bátya kunyhója című kötetet most vette a napokban. — Elolvasom, aztán elteszem, majd az uno­kám megemleget róla, — így mondja. Panaszkodnak: a Vörös Csillag Tsz könyv­tárában kevés a szépirodalom. Burai Andrásné azt is tudja, hogy összesen 250 kötet a könyvtár ... — Honnan szerzik be az olvasnivalót? — Van azért könyv a községben, a járás legnagyobb könyvtára a tiszanánai. Az iskolaigazgató szerint hétezer kötet. Az olvasók nagy része viszont, különösen az újabb időkben az asszonyok. Egy esztendő és eljutottak addig, olvasnak a nők, az asszonyok... Dolgoznak, és jut idő erre is ... Más már ez az élet, a közösség nagy dolgokra képes. A munka könnyebb és kevesebb. Nagy Ferencné valamikor zsákolt is, de hol Van már az az idő? ... MA, HA DÉLUTÁN mérkőzést közvetíte­nek a televízióban: megnézik a férfiak. Este, amikor a Vörös tinta című filmet adják: asz- szonyok, lányok ülnek a képernyő előtt. Minden termelőszövetkezetnek van televí­ziója! Jut idő és megmutatkoznak már az igé­nyek. Mosógépet vásároltak a termelőszövetke­zetek és a gépek kézről kézre járnak. A ne­héz munkát gyorsan és könnyen végzi a gép. Nemrég alakult át az élet itt Tlszanánán, mégis érzik már a változás íze. Semperger Klára, a Vörös Csillag Tsz tagja, egész télen bejárt a járási székhelyre, baromfitenyésztő tanfolyamra. Hónapokon keresztül minden héten megjelent az előadáson éppúgy, mint az a 72 asszony, akiket a hevesi járás többi termelőszövetkezetei küldtek. A Vörös Csillag Tsz tervében szerepel egy szám: kétezer ba­romfit nevelnek fel az idén. Meglesz... Most már van szakember: Semperger Klára, jól vizsgázott. Igen, igények jelentkeztek... A főzőtan­folyamnak 30—40 részvevője volt és két hó­napon keresztül minden szerdán megtartot­ták a foglalkozást. A termelőszövetkezetek adták a nyersanyagot, hogy főzni tanuljanak az asszonyok. Nem kis dolog. Ez is a múlt mulasztásainak pótlását jelenti. Nem a fran­cia konyha ínyencségeinek készítését tanul­ták, inkább az egészséges étrend összeállítá­sának fortélyait ismerték meg. Es rendeztek szabás-varrás tanfolyamot is, ahová 30—40 asszony, lány hetenként eljárt. De az egész­ségügyi előadásokat ma is több mint húsz asszony látogatja. VÁLTOZÁSRÓL SZÓLTUNK és igé­nyekről ... Vajon kinek rendeztek volna ré­gen főzőtanfolyamot, kinek beszéltek volna a szabás-varrás kérdéséről és az egészségügy hogyan érdekelte volna azt, aki rongyokban járt, kenyeret se látott tél végétől újig és a hideg miatt betapasztotta a háza tenyérnyi ablakát? És később, amikor a kisparcellák művelése kötött le minden erőt, ki gondolha­tott volna tanulásra? Változás — és ime mindjárt egy minden­nél beszédesebb eredmény: Egy esztendő alatt 65 csecsemő született és csak kettőt temettek. Korábban előfordult egy év alatt nyolc-tíz csecsemőhalál. Csökkent a gond, és szaporodnak az örö­mök. Színházba, moziba járnak az asszonyok. Megfordulnak a faluban az egri Gárdonyi Géza Színház művészei, legutóbb a lehetetlen nő című darabot adták. Molnár Istvánná Vö!- csei Rózsit emlegeti, mert eljutottak nemrég Tiszanánára a pestiek is. A helyi színjátszó csoport a Liliomfit mutatta be és a Majd a papa című vígjátékot. — Milyen az érdeklődés? Többnyire telt ház ... mindig ott vagyunk — mondják az asszonyok. Komlón, a közeli községben önálló szín­játszó csoportot alakítottak a termelőszövet­kezetek nőtagjai... — Tiszanánán? — Bábjátszó csoportunk lesz rövidesen — magyarázza Pállal Jánosné — a helyi nőta­nács elnökasszonya. Itt tartanak, íme, alig egy esztendő után. Messziről indultak és bizonytalanul léptek először, de mégis megtörtént az első lépés. Közösen már másként megy az élet és es­küsznek ezek a lányok, asszonyok, hogy job­ban is... Kisköre, — az sincs ide messze, ott már csak öt napot dolgoznak a hétből. Itt, Tisza­nánán is gondolkodnak tovább, hogy könnyít­senek a nők helyzetén. Elfelejtik lassan, hogy hajnaltól késő éjszakáig tartott a napjuk, az a gond most már, hogy az új iránt mutatkozó igényeiket kielégítsék. Nagy-nagy éhség mu­tatkozik itt a tudás, a kultúra, a szellemi kin- esek iránt TUDJÁK MÁR, ÉRZIK, hogy valóban nemcsak kenyéren él az ember. Tudják és ér­zik, mert megvan a kenyér ... És nagyon sokat kívánnak, amiből az agy, a lélek gazdagszik, amitől szigorúan távol­tartották őket sokáig, aminek az ízé* most megismerték. Kiss János

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom