Népújság, 1960. február (11. évfolyam, 27-50. szám)
1960-02-19 / 42. szám
6 NÉPÚJSÁG I960 február 19., péntelfc S3f\c44 A Gyöngyösi Spartacus közgyűléséről A napokban tartotta meg a Gyöngyösi Spartacus SK évi ren- öes közgyűlését. A gyűlésen nagy számban jelentek meg sportköri tagok és más érdeklődők. Hevesi János megnyitója után Mohácsi Tibor, a sportkör elnöke emelkedett szólásra és megtartotta a beszámoló jelentését a sportkör 1959. évi működéséről. Beszéde elején röviden kitért az ellenforradalom utáni időkre, elmondotta, hogy a sportkör hogyan küzdötte le fokozatosan a nehézségeket, s ebben nagy segítséget jelentettek a város szövetkezeti dolgozói, a kisiparosok, a városi tanács — s nem utolsósorban a sportkedvelő közönség. Az 1959. év nagy feladatok elé állította a sportkört. A munka azzal kezdődött, hogy a városi tanács VB segítségével új teniszpályát létesítettek - s ezzel megteremtették a teniszsport komolyabb alapjait. Ugyanakkor új kerítést kapott a labdarúgó-pálya és egy új, korszerű futópálya építése kezdődött meg, amely az év végére csaknem teljes befejezést nyer. A sportkör rendbehozatta az öltözőépületet, de a pálya salakkal való beborítása még további munkákat követel meg. Mohácsi elnök ezután bejelentette, hogy a sportkörön belül oktatási és nevelési bizottság alakult, melynek az lesz elsőrendű feladata, hogy a párt művelődéspolitikája sportra vonatkozó téziseinek végrehajtását biztosítsa. A szakosztályokról szólva, megállapította Mohácsi Tibor, hogy a labdarúgásban mutatkozó nehézségek sürgős beavatkozást igényeltek, s a két legsürgősebb feladatot máris sikerült megoldani: az utánpótlás nevelésével Szalai Sándort, a kitűnő edzőt bízták meg, s az első csapat edzéseinek vezetésére pedig CsizmariJc Imrét kérték fel. Jó munkát végzett a kosárlabdaszakosztály vezetősége, sajnos, ugyanez nem mondható el a torna-, a vívó- és a birkózó-szakosztályokról, mindháromnál hiányzott a kollektív vezetés — és ezen a helyzeten a közeljövőben mielőbb változtatni kell. A Gyöngyösi Spartacus nagy gondot fektetett a sport propagálására is. Ez év folyamán egy nagyméretű, kivilágítható faliújságot létesítenek a városban, amelyen olvashatók lesznek a sportkör legfrissebb hírei, eseményei. A tömegsport terén nem született olyan jó eredmény, mint az előző évben. Ezt olyan okok „segítették elő”, mint például a pálya túlzsúfoltsága, valamint az, hogy sl szövetkezetek nem rendelkeznek olyan kultúrhelyiséggel, ahol néhány teremsportot lehetne lebonyolítani. A sportkör azonban mindezek ellenére is biztosította a szövetkezetek dolgozói és a kisiparosok részére a sportolási lehetőségeket. A ktsz-ek 1959-ben több mint tíz egymás közötti labdarúgómérkőzést bonyolítottak le, de hasonlóan nagy volt az érdeklődés a tenisz és a természetjárás iránt is. A sportkör tagjai jelentős társadalmi munkát is vállaltak, ami jelentős anyagi megtakarítást hozott a sportlétesítmények építéseinél. A tagdíjbevételi tervét magasan túlteljesítette a Spartacus Sportkör és e téren nyugodtan elmondhatjuk, hogy a legjobb sportkörök sorába emelkedett. A tervekről szólva, kijelentette Mohácsi elvtárs, hogy emelni fogják az első osztályú minősítéssel rendelkező tornászok számát és a tornászcsapat ebben az évben már a második osztályban indul. A labdarúgásnál változatlanul nagy súlyt helyeznek az utánpótlás nevelésére, igyekeznek egységes második csapatot kialakítani és úttörőcsapatokat hoznak létre. Elmondotta, hogy a jövőben fokozottan ellenőrzik a szakosztály vezetőinek és edzőinek működését. A sportkör elnöke végezetül sikeres sportmunkát kívánt a Spartacus sportolói részére. Az elnöki beszámoló után Han- kóczi Béla ismertette az 1960. évi költségvetést, majd Goda Tibor az ellenőrző bizottság munkájáról számolt be. A vita során sok értékes hozzászólás hangzott el a jelenlevők részéről. Csaba József és Bánhidi László labdarúgó problémákról szólott, Radnai András az iskolákkal való kapcsolatok szorosabbra fűzését hangsúlyozta. A Spartacus Sport Központ kiküldötte, Szeiffert M., a tömegsport kiszélesítésére hívta fel a tagok figyelmét. Bágyi I- a labdarúgó-pálya lelátójának mielőbbi megépítéséről beszélt, majd Csizmánk Imre köszönetét mondott a ktsz-ek vezetőinek azért, hogy készségesen lehetővé teszik a sportolóknak edzéseken való megjelenését. Halmai L. indítványozta, hogy Szalai Sándornak, a labdarúgó-csapat volt edzőjének jegyzőkönyvileg mondjanak köszönetét áldozatos munkájáért. Nagy F. a sakkozók problémáit vetette fel. Bicskei T. pedig kifejtette, hogy a város fejlődésével nem tartanak lépést a sportlétesítmények. Végezetül Poppé J. a szertárosi munkáról szólott. Ezután Mohácsi Tibor elnök válaszolt a felszólalásokra, majd az elnökség jegyzőkönyvi dicséretben részesítette Szalai Sándor edzőt és dr. Dózsa Lajos sportorvost. A sportkör elnökségét három taggal bővítették. Üj elnökségi tagok lettek: Sereg József gimnáziumi igazgató, Kiss Ernő KISZ-titkár és ifj. Nagy György, a Cipész Ktsz KISZ-titkára. A közgyűlés még több más indítványt fogadott el, majd Hevesi József zárószavaival ért véget. RADNAI ANDRÁS Jf Ünnepélyesen megnyitották Squaw Valley-ben a téli olimpiát A sportvilág figyelme ezekben a napokban a califomiai Squaw Valley felé fordul, ahol tegnap ünnepélyes keretek között nyitották meg a VIII. téli olimpiai játékokat. A magyar téli sport képviselői ezúttal sem hiányoznak a téli Birkózás Mint már hírt adtunk róla, Budapesten rendezték meg az 1960. évi országos szabadfogású ifjúsági birkózó csapatbajnokságot. Az északi területet az Egri Vasas együttese képviselte, — miután megnyerte a területi bajnokságot. Az országos döntőben a csapat minden egyes tagja tudása legjavát nyújtotta, de az együttes — rutin hiányában — nem tudott beleszólni a bajnoki címért folyó küzdelembe, s végeredményben az ötödik helyen végzett. Nagy előny viszont, hogy Bőgős László, Toll- ner Ferenc, Hisztai László és pusztai János szinte kezdő versenyzőnek számítanak. A legjobb teljesítményt Bőgős László, Kelemen István, Vinczepap Béla és Ludnai József nyújtotta. A döntő küzdelmekben hat csapat vett részt. (Kún) olimpiáról, de szereplésükhöz nem fűzhetünk vajmi vérmes reményeket. Három síelőnktől csak becsületes helytállást várunk, - abban a reményben, hogy a látottakat és a tapasztaltakat majd sísportunk hasznára fordítják. A jelek szerint a Szovjetunió versenyzői szerepelnek majd a legjobban — különösen a gyorskorcsolyázó számokban várnak tőlük olimpiai aranyérmeket. Csütörtökön a késő esti órákban elkezdődtek a jégkorong-torna selejtező mérkőzései. A Magyar Televízió részleteket közvetít az olimpiai játékokról. Hetenként ötször közli az eredményeket az United Press hírügynökség filmfelvételei alapján. ASZTALITENISZ Az adácsi általános Iskola sportköre az Idén Is megrendezte asztalitenisz-bajnokságát. A tanulók a verseny során jó felkészülésről Lirti A pétervásári járás spartakiád versenyeinek sakk és asztalitenisz járási döntőit Sírokon rendezték meg. A verseny minőségi és mennyiségi szempontból eddig soha nem tapasztalt sikereket hozott. Asztaliteniszben például 38 egyéni versenyző és 9 csapat küzdött egymással, sakkban pedig 14 egyéni versenyző és 10 csapat indult. A sakkversenyben végig nyílt volt a bajnokság sorsa, a döntőben különösen nagy vetélkedés folyt Tarnalelesz, Ivád és Bátor csapatai között. A versenyt végül is a kellő rutinnal rendelkező Ivád csapata nyerte meg. örvendetesen jó teljesítményt nyújtott Egerbocs, Fedémes és Váraszó együttese és ez annál is inkább jelentős, mivel fenti községek évek óta nem vettek részt a spartakiád versenyeken. Annál szomorúbb viszont, hogy Bükkszenterzsébet, Mátraballa, Máíraderecske és Párád sportkörei távol maradtak a járási döntőtől. Asztalitenisznél — hasonlóan a sakkhoz —, mind az egyéni, mind pedig a csapatversenyben, színvonalas versenyek folytak, a bajnokság sorsa itt is szinte késhegyig menő harc után dőlt el Sírok csapata javára. A sirokiakon kívül Terpes, valamint Szajla versenyzői nyújtottak ió teljesítményt. A verseny előkészítéséért és megrendezéséért elsősorban a si- roki községi sportkört illeti dicséret. amelynek tagjai Minksz Károly vezetésével, mindent megtettek a döntő sikere érdekében. Úgyszintén dicséret illeti Garami Györgyöt, a sakkszövetség elnökét. Vass Albint, a sakkszövetség titkárát és Kerecsendi Andort, az asztalitenisz járási szövetség elnökét. Eredmények. Sakkcsapat: 1. Ivádi KSK (Körösi P., Ivádi I.. ivádi M., Ivádi Gy~), 2. Tarnalelesz, 3. Bátor, 4. Sírok, 5. Fedémes, 6. Istenmezeje. Egyéniben: 1. Nagy Nándor (Bükkszék), 2. Nyerges (Tamale- lesz), 3. Bíró (Pétervására). Asztalitenisz-csapat: 1. Sírok (Berta, Török, Minksz), 2. Terpes, 3. Szajla, 4. Egerbocs. Egyéniben: 1. Minksz Károly, 2. Berta István, 3. Török. 4. Szilák (Bükkszenterzsébet). A nők asztalitenisz csapatbajnokságát ellenfél nélkül nyerte Kisfüzes. Az egyéni versenyekben Pintér Attiláné (Sírok) győzött, a kisfüzesi Végh Mária előtt. Bacsó István XXX Az egri járási sakkszövetség az andomaktályai általános iskolában kieséses rendszerű sakk egyéni versenyt rendezett. A versenyt Horváth Mihály nyerte meg Ferencz József és Sas Béla előtt. tettek tanúságot. Különösen a fiúk vívtak egymással izgalmas mérkőzéseket, — a lányoknál már valamivel gyengébb volt a bajnokság színvonala. A fiúk győztese Varga József, nyolcadik osztályos tanuló, valamennyi mérkőzésen diadalmaskodott. de elismerőleg kell szólni a Bencsik-testvérek teljesítményéről is. Az első három helyezett tanuló oklevélj utalómban részesült. EREDMÉNYEK. Fiú egyes: 1. Varga József (VIII. o.), 2. Bencsik 5. (VII. o.), 3. Bencsik L. (VII. o.), 4. Ács (Vin. o.), 5. Fehér (Vin. o.), 6. Major (VI. o.). Fiú páros: 1. Varga—Árvái, 2. Bencsik L.-Palásti, 3. Magyar- Fehér. Leány egyes: 1. Bártfai Magdolna (vm. o.), 2. Mongyi (Vili. o.), 3. Ács (VIII. o.). Leány páros: i. Bártfai-Boros. NAGYVÁRADI JÁNOS ÉRTESÍTÉS A Megyei Testveleési és Sport Tanács értesíti az érdeklődőket, hogy az egri sportakadémia ma délutánra meghirdetett előadása — technikai akadályok miatt — elmarad. Az előadás új időpontját közölni fogjuk. Atlétika A gyöngyösi Vak Bottyán Gimnázium atlétái a tél folyamán sem maradtak tétlenül. Komolyan vették az edzéseket, s így felkészülten várják a tavaszi idény kezdetét. Az atlétikai szakosztályban nagy súlyt helyeztek az utánpótlás biztosítására, 15—20 első osztályos atléta-jelölt nagy kedvvel „ékelődik” a nagyok közé. Az elmúlt héten néhány számból álló terem-háziversenyt rendeztek. EREDMÉNYEK. Lányok: Helyből távolugrás: 1. Bakondi 195, 2. Dienes 195. 3. Fülek! 193. Magasugrás: 1. Nagy J. 125, 2. Dienes 125, 3. Fülek! 125. Gyógy-labdadobás: i. Dienes 11,20, 2. Bakondi 10,20, 3. Halmócz- ki 10.20. Fiúk. Magasugrás: 1. Márkus 160, 2. Borszéki 155, 3. Vörös 155. Helyből hármasugrás: 1. Márkus 715, 2. Karsai 710, 3. Borszéki 700. Helyből távolugrás: 1. Borszéki 240, 2. Márkus 235, 3. Wöller 225. Gyógy-labdadobás: i. Márkus 13,20, 2. Fejes 11,50. 3. Hetényi 10. (Márkus) A Népújság totó-tippfei 1. Atalanta—Alessandria 2. Bari—Sampdoria 1 3. Genoa—Napoli 1 4. Lazio—Inter. 2 5. Padova—Udinese 6. Palermo—Róma 2 7. Spal—Juventus 8. Rennes—Nice 9. Le Havre—Sedan 1 10. St. Etienne—Nimes 2 11. Toulon—RC Paris 2 12. Toulouse—Lens A pótmérkőzések tippejei: 1; U U Automatikus meteorológiai állomás A RÄDI0N vagy az újságon keresztül naponta tudomást szerezhetünk arról, hogy milyen idő lesz másnap, meddig tart például egy erősebb fagyhullám, hogy vihar közeledik és így tovább. Ezeket a jelentéseket — amelyek olyan nagy fontossággal bírnak a gyakorlati tevékenységben — egész természetes, megszokott dolognak tartjuk. De mikor egy-egy ilyen közlést meghallgatunk vagy elolvasunk, gondolunk-e vajon azokra, akik fáradságos és áldozatos munkával lehetővé teszik az idő pontos előrelátását. A Meteorológiai Intézet ezzel megbízott munkatár sai végzik az ilyen megfigyeléseket és nem a nagyvárosok kényelmes irodáiban, hanem a több ezer méter magas hegycsúcsokon, a Bucegi. az Omui és más hegyláncok magaslatain. öt-hat hónapot az évből teljesen el vannak zárva a külvilágtól, esetleg egy-egy merész alpinistával ha találkoznak. Az általuk közölt adatok azonban feltétlenül szükségesek a mindennapi életben. Nélküle nem indulhatnak el repülőgépek, nem lehét tudományos mezőgazdálkodást folytatni. Az ilyen szakemberek méltán megérdemlik az el- ismerést. Rövidesen azonban a nagy magaslatoik légköri viszonyainak megfigyelése már nem kíván ilyen áldozatos munkát egyetlen embertől sem. Nemrégen az egyik fiatal szakember. Flórian Patrichi, aki a Szovjetunóban végezte tanulmányait, egy automatikus meteorológiai állomást készített eL Az állomás — amely a nemzetközi technikában eddig nem ismert elv alapján épült fel — hat hónapig működj minden emberi beavatkozás nélkül és ebben az időszakban a megfelelő nemzetközi szinoptikus órákban (02, 05, 08,11, 14, 17, 20, 23) közli a levegő hőmérsékletére, nedvességtartalmára, nyomására, a szélirányára és sebességére vonatkozó értéket. AZ ŰJ AUTOMATIKUS állomás felépítése a következő: elektromechanikus szerkezet, mely irányítja az állomást, a tulajdonképpen; állomás, amely az automatikus szerkezeteken kívül magában foglalja a különleges felépítettségü meteorológiai berendezéseket és a speciális akkumulátorokkal ellátott eolitikus villanyáram-fejlesztőt és végül a jelzőberendezés az antennával. Az állomás adásai 300 kilométer távolságú körzetben is felfoghatók. Két perccel az adás megkezdése előtt az állomás bizonyos figyelmeztető jelzéseket sugároz s ezután két egymás utáni sorozatban Morse-jelek formájában történik a légköri viszonyok értékeinek továbbítása. Az adatok alapos átvétele érdekében az állomás minden adást megismétel. A közölt értékek sora szigorúan mindig ugyanaz, úgyhogy a rádiogram felolvasása nem okoz különösebb nehézségeket, az adatoK összetévesztése kizárt. A felvétel alaposságát, pontosságát segíti elő az is, hogy az adás sebessége az ed digi megszokott jelzésközléseknél 5—6-szor lassúbb. Az állomás rövidhullámokon műApróhirdetések fí?Si JÖL kereső, intelligens házas- i GYORS- és gépírni tudó, admlpár egri ház, vagy házrészért egye diilálló idősebb nőt, vagy férfit ellátás és havi törlesztéssel elvállal: „Családi ház jeligére” kiadóhivatalba. A GYÖNGYÖSI Ércbánya felvételre keres autógén- és villany- hegesztői vizsgával rendelkező személyt. Jelentkezni lehet írásban, vagy személyesen a munkaügyi osztályon. Utazási költséget csak felvétel esetén térítünk meg. Munkabér megegyezés szerint. PATTANÁSOK és arctisztátlan- ságok kikezelése, elektromos úton való végleges szőrtelenítés, hajhullás kezelése, kvarc, szövetkezeti kozmetikánkban. Füzesabony. Szihalmi u. 53. Telefon: 78. A Horti Gépállomás eladásra felkínál a tsz-eknek, illetve egyénieknek MI A, MIB öntözőmotorokat 5—6000 Ft-os egységáron. Érdeklődni Horton lehet. A motorok Selyp Vörösmajorban tekinthetők meg. Kérjük ügyfeleinket, hogy a tisztításra beadott RUHÁKAT a 7800-as sorszámig haladéktalanul váltsák ki, mert helyszűke miatt nem tudjuk tárolni. EGRI PATYOLAT VÄLLALAT * 2 TSZ SZŐLŐTERMELŐK, FIGYELEM! Szőlőtelepítéshez berlandéri rop. portális, 2 éves gyökeres vad olcsó áron kapható. Érdeklődni: a Makiári Fmsz Irodájában. Telefon: 4. népcjsag A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapla. Felelős szerkesztő: Suba Andor. Kiadja: Népújság Lapkiadó vállalat. Felelős kiadd: Tóth JSíset Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. Telefon: 56-74 56-78 Postafiók: S3 Kiadóhivatal: Eger. Bajcsy-Zsilinszky utca 1. Telefon: 24-44 Postaflftk: 23. Heves megyei Nyomda Vállalat Eger. Bródy Sándor u. 4. Felelős vezető: Mandula Ernő. nisztrációban jártas, nyugdíjas egyént, félnapos azonnali alkalmazásra keresünk. Jelentkezni lehet: Háziipari Termelő Szövetkezet, Eger, Vörösmarty u. 21. sz. alatti irodájában. EGERBEN, kistályai u. 4. sz. ház, 800 négyszögöles gyümölcsösben, 2 szoba, 2 konyha, spelz, istálló, kocsiszín. 3 fiókos sertésól. vízvezeték eladó. Elfoglalható. MOTORKERÉKPÁR, újonnan ge- nerálozott, 250-es Csepel, eladó. Eger, Árpád u. 68. ködik s ez nemcsak energia- megtakarítást jelent, hanem biztosítja az adások világos felvételét. Felvetődhetik a kérdés, hogy ha szakemberre nem is lesz szükség a három óránkénti adás lebonyolításához, de hát mégsem lehetséges huzamosabb ideig nélkülözni az emberi beavatkozást, hiszen ki tölti meg az akkumulátorokat, hogy azok kellő energiát szolgáltathassanak legalább hat hónapig. A tervező erre is talált egy nagyszerű — éppen egyszerűségében nagyszerű — megoldást. A havasok mindennapos jelenségét, a szelet használja fel az akkumulátorok villany- energiával való megtöltésére. Olyan áramfejlesztőt (ún. eolitikus generátort) szerkesztett, amely a szél erejét villany- energiává változtatja. Az új automatikus meteorológiai állomás, ez az időjárásjelző „robot", rövidesen végleg felváltja és sikeresen helyettesíti a hegycsúcsokon magánosán dolgozó szakembereket. A TECHNIKÁNAK ez a nagyszerű vívmánya újabb lépést jelent abban a harcban, amelyet szerte a világon a tudomány és a technika vív a természet erőinek meghódításáért s ezek felhasználásáért az emberek szolgálatában. A MÄTRAVIDÉKI ERŐMŰ Vállalat raktárkészletéből az alábbi anyagokat és alkatrészeket ajánlja közületeknek megvételre: VILLAMOS SZERELÉSI CIKKEK, TEKERCSELŐ ANY AGOK, ÉKSZÍJAK, FÉMTÖMEGCIKKEK MŰSZEREK, KÜLFÖLDI ARMATÜRÄK (DBW), VUTÓALKATRÉSZEK. Érdeklődni lehet: MÁTRA VIDÉKI ERŐMŰ V. anyagosztályán. Telefon: Hatvan, 17-77/149, 150, 252 mellékállomás. 1960. március 1-től mindennap megjelenik a Népújság gyöngyösi kiadása. Hírekben, eseményekben, képekben gazdag tudósítások a város és a járás életéből. A gyöngyösi kiadása ★ Olvasd, terjeszd, a te lapod! ★ Előfizethető a postahivatalokban, postáskézbesítőknél, aktíváknál. Ssersőd jiink baromfinevelésre, hizlalásra CSIRKE átvételi ár május 31-ig 60 dkg súlyban 27.— Ft/kg. HÍZOTT LIBA átvételi ár augusztus 1-től ..................... 20.— Ft/kg. HÍZOTT KACSA átvételi ár augusztus 1-től ..................... 19.— Ft/kg. PULYKA átvételi ár november 1-től ..................... 17.— Ft/kg. átvételi ár november 20-tól ..................... 18.— Ft/kg. ELŐNYÖS FELTÉTELEK! ELŐLEGET FIZET A FÖLDMÜVESSZÖVETKEZET Bővebb felvilágosítást a baromfi felvásárlónál! Már most iqényeUen nsooscsirkéí