Népújság, 1960. február (11. évfolyam, 27-50. szám)
1960-02-11 / 35. szám
nepüjsag 1960. február 11.; csütörtö.-Zu. vTmíW A MISII sikerrel Rajtolta végre 1939. évi programját Egyre több a hlSZsportkörök száma A MEGYEI ifjúsági sportbizott- Bág elnöksége az elmúlt év januárjában egyéves programot dolgozott ki, amelyben vázolta az 1959. évi legfontosabb feladatokat. Egy év elmúltával megállapíthatjuk, hogy a MISB a programban meghatározott feladatok többségét sikerrel teljesítette. A sportkörökben újjáválasztották a vezetőségeket és ezeken az újjáválasztó közgyűléseken általában az volt tapasztalható, hogy a sportkörök örömmel fogadják a KISZ irányítását. A MISB irányítása alatt jelenleg 78 községi sportkör működik 481i taggal, akik közül 450 a sportoló nők száma. Az elmúlt évben 3665-en vettek részt a különböző sportrendezvényeken. Ugyancsak a MISB irányítása alatt működik nyolc középiskolás sportkör 2241 taggal, valamint négy ipari tanuló sportkör 1030 taggal. 1959-ben 22 KISZ alapszervezet mellett létesült természetjáró szakkör, amelyek tagjainak 6záma 449 fő. A MISB a kiírt bajnokságok lebonyolítása mellett a tömegsport fellendítését tartotta egyik legfontosabb feladatának. A spartakiád- versenyeken összesen 6870 falusi parasztfiatal vetélkedett egymással, de ugyanilyen eredményesek voltak a VIT jelvényszerző versenyek is, hiszen a megye területén az eddigi felmérések szerint mintegy 7000 fiatal szerezte meg a VIT jelvényt! Feledhetetlen élményt nyújtott az egri Béke és barátság ünnepi sporthét, abból is különösen a záróünnepély, amelynek keretében mintegy 2500 fiatal szebbnél-szebb gyakorlataiban gyönyörködhetett a félezerre rúgó nézőközönség. Hasonló sportünnepélyeket rendeztek Gyöngyösön, Hatvanban és sok községben is, az egercsehi sportünnepélyen például 1500 fiatal vett részt! Ugyancsak a tömegsportot szolgálta az április 4-én Kékestetőre indított hálastaféta, amelyben megyénk minden községe képviseltette magát. A VIT staféta is keresztül haladt Heves megyén és ehhez megyénk 45 községe csatlakozott; A megyei TST-vel közösen a MISB igyekezett kiszélesíteni a „Tanulj meg úszni** mozgalmat, melynek keretében Hevesen és Tarnamérán az egri úszóválogatottak bevonásával bemutatókat rendezett. AZ ISKOLAI sportkörökben a KISZ és a sportköri vezetőség egyre több közös házibajnokságot bonyolított le. A hatvani Bajza, az egri Dobó gimnázium, valamint az egri iparitanuló intézet járt e tekintetben az élen, az egri Gárdonyi gimnázium pedig nagyszabású ünnepi sporthetet rendezett a Tanácsköztársaság 40. évfordulójának tiszteletére. Hasonlóan jelentős volt a javulás falusi sportköreinknél is. Amíg 1958-ban úgyszólván a labdarúgás volt az uralkodó sportág, 1959-ben már más szakosztályok is életre keltek és számottevő fejlődésnek indultak. A füzesabonyi járás területén például férfi és női járási kézilab da-baj noks ágokat bonyolítanak le. A sportkörök vezetőségei egyre jobban felismerik a téli esték által nyújtott lehetőségeket arra, hogy a sportköri tagok részére programot biztosítsanak. Ilyen sportköri estéken tárgyalták meg sportköreink a párt művelődési politikájának sporttéziseit és hívGro8Ícs Gyula Gyöngyösön Ma este Gyöngyösön, a járási kultúrházban érdekes sporteseményre kerül sor. A Gyöngyösi Bányász Sportkör meghívására Grosics Gyula, a sokszoros magyar labdarúgó válogatott kapus tart élménybeszámolót. A rendezvény 18 órai kezdettel kerül sorra, amely iránt máris városszerte nagy az érdeklődés. A Gy. Bányász SK elnöksége ezúton is meghívja a város sportszerető közönségét. Közgyűlés A Gyöngyösi Spartacus SK február 13-án, szombaton este 18 órakor, a gyöngyösi sportpályán levő klubhelyiségben tartja 1959. évi évzáró közgyűlését. A közgyűlésre ezúton is meghívják a sportkör rendes és pártoló tagjait. tak meg élsportolókat élmény- beszámolók tartására. Jól sikerült például a tarnamérai élménybeszámoló és a tiszanánai asztalitenisz mintaedzés. A KISZ sportkörökben az elmúlt évben erőteljessé vált a nevelőmunka is, aminek következtében a sportolók közelebb kerültek a KISZ-hez. örvendetesen növekszik a KISZ tagok száma az Egri Vasas úszószakosztályában és előreláthatóan rövidesen sor kerül a KISZ-csoport léterhozása is. Hasonló jó példát találunk Dor- mándon, Andornaktályán, ahol a sportmunka egybeforr a KISZ egész tevékenységével. Nagyon fontos jelenség, hogy járásonként átlagosan 9—10-re tehető azoknak a KlSZ-sportkörök- nek a száma, amelynek tagjai rendszeresen részt vesznek a kongresszusi olvasókörökben. Javult a káderképzési munka is. A KISZ megyebizottság vezetőképző táborában 40 falusi sportvezető lett kiképezve, akik alkalmasak arra, hogy a KISZ politikájának szellemében vezessék a sportköröket. Ugyancsak sikeres volt a falusi pedagógusok részére rendezett kézilabda társadalmi edzőképző tanfolyam, amelynek 38 hallgatója volt. Ezek közül sokan még nem tudtak beilleszkedni a sportkörök életébe, de például Kálban Galambos László máris eredményes és kitűnő munkát végez. A középiskolás sportkörökben az osztályok sportvezetőit — hasonlóan az iparitanuló intézetekhez — 24—32 órás tanfolyamokon, a KISZ-szervezetek sportfelelőseit pedig központi táborban képezték ki. A KISZ vezetőképző táborban 35 túravezetőt képeztek ki a természetjáró sportág részére, ami rendkívül jelentős e fontos sportág fejlődése szempontjából. A SPORTKÖRÖK örömmel fogadták a hatvani járási KISZ VB és JTST elnökségének felhívását a pályaépítési mozgalom megindítására. Ennek eredményeként az elmúlt évben társadalmi munkával létrehozott létesítményeink értéke elérte a 892 ezer forintot. Ebből mintegy 468 ezer forintra rúg a tiszta társadalmi munka. Meg kell dicsérni a hatvani járás sportköreit, valamint a gyögnyösi MTH iskola fiataljait, akik egy kézilabda pályát és egy öltözőt építettek mintegy 150 ezer forint értékben. A MISB 1959-ben jelentős anyagi támogatást nyújtott sportkörei részére, ami felszerelésben mintegy 60 ezer forintot tett ki. Ezenkívül 30 százalékos utazási kedvezményt is biztosított. Az elért eredmények mellett persze, van még sok hiányosság is. Falusi sportköreink némelyikénél még mindig csak a labdarúgást tartják sportnak, s mondanunk sem kell, hogy az ilyen egészségtelen szemlélet milyen károkat okoz a falusi fiatalok nevelésében. Kevés a hozzáértő sportvezetők száma is és sok esetben maga a sportkör elnöke intézi a sportkör összes ügyes-bajos dolgait. Az is nagy baj, hogy a KISZ alapszervezetek nem mindenütt kapcsolódtak be aktívan a falusi sportmunkába. Az pedig már jelentős hiba, hogy a hevesi és a hatvani járási KISZ-bizottságok nem ismerik fel a sportot mint eszközt az ifjúság nevelésében és a sportmunkára egyáltalán nem fordítanak gondot. Jelentős hibának számít, hogy a MISB ez ideig sem tudott megfelelő összhangot teremteni a szakszervezetek megyei tanácsával, s így az üzemekben sehol sem jöttek létre tömegsport bizottságok, amelyek például szorgalmazták volna a VIT jelvényszerző versenyeket. Jellemző, hogy a megyében egyedül a Mátravidéki Erőmű fiataljai indultak a VIT jelvényszerző versenyeken .; s VÉGSŐ SORON azonban — a felsorolt hibák ellenére —, komoly munkát végzett a MISB, főleg a tömegsport kiszélesítésében és a sportoló fiatalok nevelésében. Újjáalakult az adáesi labdarúgó-szakosztály Ismeretes, hogy az Adáesi KSK labdarúgó csapata az 1958—59. évi labdarúgó bajnokságban gyengén szerepelt, kiesett a megyei I. osztályból és az 1959—60. évi idényben a kiemelt járási bajnokság részvevője lett. Ebben a bajnokságban a csapat nem képviselte úgy az adáesi színeket, mint ahogyan azt elvárták volna tőle, a játékosok, valamint a közönség is kedvét vesztette, amelynek az lett a vége, hogy az együttes — szégyenszemre — visz- szalépett a bajnokságtól. Ezt a sportnélküli életet azonban nem nézte tétlenül Nagyváradi János testnevelő tanár, megfelelő szervező munkával közgyűlést hívott össze, amelyen kimondották az adáesi labdarúgószakosztály újbóli megalakulását. A szakosztály vezetőségében sok lelkes, sporthoz értő szakember kapott helyet, az edzésekkel pedig Nagyváradi János testnevelő tanárt bízták meg. Az adáesi labdarúgók nagy kedvvel készülődnek az elkövetkezendő feladatok megoldására, s remélik, hogy az új bajnokságban méltóan megállják majd a helyüket. SZECSÉNYI JÓZSEF WÉrdekességek az eddigi olimpiákon Tragédiák a győzelem árnyékában Megszokott kép, hogy a nagy győzelem az olimpiai bajnokság után kicsit remegő ajakkal, könnybe borult szemmel áll a versenyző a fényképezőgép lencséje elé és meghatottan nézi a győzelmi' árbocra felkúszó lobogót. Hosszú hónapok, gyakran évek önfeláldozó, sok lemondást követelő munkája, titkos remények valósulnak meg ezekben a megható jelenetekben, hiszen minden kiváló sportember vágya, hogy egyszer ott állhasson majd az olimpiai dobogón. írói tolira kívánkozó drámai ösz- szecsapás zajlik le a szemünk előtt akkor, amikor megvan a tehetség, az akaraterő, a sportember eljutott már az olimpia színhelyére is - és a várva-várt siker mégis elmarad. Emlékezünk még a Dorando- esetre. 1908-ban Londonban ez a nagyszerű futó már ott állt a győzelem kapujában, amikor izmai felmondták a szolgálatot és a maratoni futás utolsó méterein csuklott össze, közvetlenül a cél előtt. 40 évvel később, ugyancsak a londoni stadionban, csaknem ugyanez megismétlődött. A 21 esztendős belga Gaillyt azzal küldték el az olimpiára, hogy az első három közé kerül. A fiatal futót ez Gyöngyössolymosiak Török szent mi klóson A törökszentmiklósi JTST érdekes versenyt bonyolított le. amelynek során sakk- és asztalitenisz sportágakban Mezőtúr, Fegyvernek. Kengyel, Tiszabő, Törökszent- miklós, örvényes és Gyöngyös- solymos fiataljai mérték Össze erőiket. A verseny a falusi dolgozók spartakiádjára való felkészülés jegyében folyt le. A gyöngyössolymosi asztaliteniszezők: Óvári, Deák, Csillik összeállításban Mezőtúr után a második helyet szerezték meg. A szép helyezés dicséretre méltó, hiszen a gyöngyössolymosiak kora hajnali ban ültek vonatra és megérkezésük után azonnal játszaniok kellett. A törökszentmiklósi járási TST elnöke ígéretet tett arra, hogy a közeljövőben Szolnok megyei sportolók látogatnak el Gyöngyössoly- mosra és igyekeznek a gyöngyösi, valamint a törökszentmiklósi járás sportbeli kapcsolatait kiépíteni. A gyöngyösi járás sakkozói február 14-én, vasárnap Gyöngyösön a járási tanács nagytermében tartják spartakiád járási döntőjüket. A verseny délelőtt 10 órakor kezdődik, egyéni és csapatbajnokság formájában. a vágy űzte-hajtóttá 41 kilométer és 80 méteren át. A pokoli hőségben is végig vezetve, elsőnek érkezett a Wembley stadionba. De a végén, az utolsó 400 méteren bekövetkezett a tragédia. A belga bajnok lépésről lépésre vesztette erejét, térdei összerogytak, s látszott rajta, hogy már nem a tudata, csak a szíve hajtja. Centiméterről centiméterre vánszorgott, térdrerogyott, majd új erőre kapott ... A gyengébb idegzetűek már nem tudták nézni ezt a vergődést és a kijárat felé indultak, de az egetverő üdvrivalgásra ismét visszafordultak. A maratoni kapuban ugyanis új versenyző tűnt fel az argentin Cabrera, majd közvetlen nyomában az angol Richards. És most olyan kegyetlen üldözőverseny kezdődött, amelyben szívünk a belgáért aggódott, de tenyerünkkel, ütemes tapsunkkal az argentint és az angolt hajtottuk a cél felé. S amikor a cél előtt 100 méterrel előbb Cabrera, aztán Richards befogta és elhagyta a belga fiút, már csak azért szurkoltunk, hogy legalább a harmadik hely a belgának jusson. Nem is Gailly, inkább a 100 000 néző vitte tovább az eszméletét és az erejét vesztett fiút a cél felé, aki 10 centiméterrel a 42 kilométer 195 méter után, de már a célon túl, összerogyott. — Orvost! Orvost! — kiáltoztak a rendezők. Az injekció hatására nemsokára magához tért a belga fiú: — Hányadik lettem? — suttogta. — Gratulálunk, harmadik. Gailly lehunyta a szemét és inkább magának, semmint környezetének ezt mormogta: — Mégiscsak sikerült... Helyesbítés Tegnapi számunkban, sajnálatos elírás folytán, tévesen közöltük az Egri Vasas—Egecsehi Bányász barátságos labdarúgó-mérkőzés idejét. A mérkőzést szerdán játszották Járási úftörcsesfckim^noisság P©íőfil»ányön Február 7-én Petőfibányán rendezték meg a járási úttörő-sakkbajnokságot. A hatvani járás nyolc iskolájának 11 csapata indult a küzdelmekben. Végül is Petöfibánya A. csapata nyerte meg a vándordíját 81 pontos összeredménnyel. A második helyre a Hatvani II. sz. iskola, a harmadik helyre pedig a Lőrinci Erőmű csapata Került. A további sorrend: Petöfibánya B, Apc, Lőrinci Erőmű B. Zagyvaszántó A, Hort. Ráz sasz entrriárton, Ecséd, Zagyvaszántó B. Az egyéni verseny eredménye: 1. Arii Attila (Hatvani II. sz. isk.), 2. Horváth András (Petöfibánya). 3. Kurfürst István (Lőrinci Erőmű). A részvevők száma és a küzdelmek alatt kialakult egészséges versenyszellem azt mutatta, hogy a járás úttörői a tanulás mellett szívesen vetélkednek egymással a sportban is. És ez így helyes: művelt, egészséges sportoló ifjúságra van szükségünk! A Népújság toSé-üpplsi 7. HÉT: 1. Alessandria—Bari 1 x 2. Bologna—Genoa 1 x 3. Inter.—Atalanta 1 4. Juventus—Padova 1 5. Lanerossi—Spal 1x2 6. Napoli—Fiorentina 2 x 7. Roma—Milan x 1 8. Sampdoria—Palermo 1 9. Udinese—Lazio 1x2 10. Cagliari—Torino 2 x 11. Como—Marzotto 1 x 12. Novara—Modena 1 2 Pótmérkőzések: 13. Catania—Triestina 1 14. Catanzaro—Venezia 1 15. Sambenedetese—Reggiana 1 16. Monza—Verona 1 HIRDESSEN A Tigfyujfgcfj BAtJ JÓKARBAN levő Schneket, bécsi zongora eladó. Rácz, Eger, Csíky Sándor u. 19. CSODASZÉP lesz minden nő, már egy kezelés után szövetkezeti kozmetikánkban, Eger Dobó tér 1. Telefon: 58-82. A MŰM egri, füzesabonyi, hatvani iparitanuló intézetei az építőipar számára 14— 17 évig, BEJÁRÓ IPARI TANULÓKAT VESZ FEL április 1-ével kőműves, ács, festő, parkettás, burkoló és üveges szakmákban. Jelentkezni lehet a fenti intézeteknél írásban vagy személyesen. NÉPÜJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Felelős szerkesztő: Suba Andor. Kiadja: Népújság Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Tóth József: Szerkesztőség: Eger. Beloiannisz u. 8. Telefon: 56-74. 56-78 Postafiók: 83 Kiadóhivatal: Eger. Bajcsy-Zsllinszky utca 1. Telefon: 24-44. Postafiök: 23. Heves megyei Nyomda Vállalat Eger. Bródy Sándor u. 4. Felelős vezető: Mandula Ernő. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dili egy hónapra U ft, Községfejlesztési tervteljesités: iGO százalék Szarvaskő a legkisebb községek közé tartozik, mégis számottevő eredményeket mutat fel évről évre a községiéi lesz- tési tervek megvalósításában Az 1959. évre is reális terv készült. amelyet az bizonyít, hogy a megvalósítás mértéke 100 százalék. A terv feladatainak megva’ósítására 44 ezer forintot, ezenkívül 11 ezer forint értékű társadalmi munkát és ugyancsak 11 ezer forint értékű helyi anyagot használtak fel. Az összegből utat építettek. iskolát és orvosi rendelőt úiítottak fel. ezenkívül bővítették a villanyhálózatot is. Vízhálózat-bővítés F üzesabonyban Füzesabonyban az ez évi köz- ségfeilesztési alapból nagyobb arányú vízhálózat-bővítést valósítanak meg. A meglevő ar- tézikút vizét elvezetik a Zrínyi úton egészen a Tárkányi út sarkáig. Ezenkívül csatornázzák a Dózsa György úti árkot, s megszüntetik a Hősök úti fertőt. A munkák kivitelezésére 164 000 forintot terveztek A község lakosai is részt vesznek a csatornázási munkákban, vállalták. hogy a munkák során 45 000 forint értékű társadalmi munkát biztosítanak. 1960 március 1-től mindennap megjelenik a Népújság gyöngyösi kiadása. Hírekben eseményekben képekben gazdag tudósítások a város és a járás életéből. gyöngyösi kiadása ★ Olvasd, terjeszd, a te lapod! ★ Előfizethető a postahivatalokban, postáskézbesítőknél, aktíváknál. Az ÉM Heves megyei Állami Építőipari Vállalat felvesz: ÉPÍTÉSZMÉRNÖKÖKET, TECHNIKUSOKAT, MŰVEZETŐKET, valamint ÁCS. FESTŐ, VlZVEZETÉKSZERELÖ, BURKOLÓ és PARKETTÁSOKAT. Jelentkezni lehet az ÉM Heves megyei Áll. Építőipari Vállalat központjában. Gyöngyös, Egri út 30. Figyelem ! Leszállították az erra árát! az Állami vakcinatermelö intézet értesíti vevőit, hogy az ERRA árát leszállította. Vállalatok, állami gazdaságok, termelőszövetkezetek az Állami Vakcinatermelő Intézetnél (Budapest, XIV., Zászlós u. 31-33.) 54,50 Ft-os kg-onkénti bruttó termelői áron; Földművesszövetkezetek, és viszonteladók a Kertészeti Magtermeltető és Vetőmagellátó Vállalatnál (Budapest, VII., Rottenbiller u. 33.) 58,30 Ft-os kg-onkénti nagykereskedelmi áron; Egyéni vásárlók a földművesszövetkezeti vetőmagboltokban és baromfikeltető állomásokon kilogrammonként 67.— Ft-os fogyasztói áron szerezhetik be az erra takarmánykiegészítőt. Szerződ jünk baromfi nevelésre, hizlalásra csirke átvételi ár május 31-ig 60 dkg súlyban 27.— Ft/kg. HÍZOTT liba átvételi ár augusztus 1-től ... ... ......... 20.— Ft/kg. HÍZ OTT KACSA átvételi ár augusztus 1-től ... ......... 19.— Ft/kg. PUL YKA átvételi ár november 1-től ... ... .. ... 17.— Ft/kg. átvételi ár november 20-tól ... ... ... ... 18.— Ft/kg. ELŐNYŐS FELTÉTELEK! ELŐLEGET FIZET A FÖLDMÜVESSZÖVETKEZET Bővebb felvilágosítást a baromfi felvásárlónál! Már most igényeljen napnscsirké 1