Népújság, 1960. február (11. évfolyam, 27-50. szám)

1960-02-10 / 34. szám

6 népújság I960., február W., szerte Bánhidí László c§apat!iapit«ny Hogy a Gyöngyösi Spartacus NB III -as Labdarúgó-csapata az őszi idény befejeztével a táblázat nyol­cadik helyét foglalta el, s hogy a csapat sokszor kitűnő játékkal és remek győzelmekkel örvendeztette meg híveit, — nem kis része van Bánhidi Lászlónak, a Gy. Sparta­cus mindenki által megbecsült, népszerű labdarúgójának. Bánhidi Laci még egészen fiatal korában megismerkedett a labda­rúgás szépségeivel, s 15 éves volt, amikor tagja lett a MÁV GYSE ifjúsági csapatának. Az ifi-csapatban nem sok időt töltött a fiatal labdarúgó, mert a vezetők felfedezték benne a tehet­séget és rövid egy év eltelte után bekerült az első csapatba. Jobb fedezetként kezdte, s most is a jobbfedezet posztján szerepel az NB lll-as csapatban, de játszott már balfedezetet, középhátvédet, középcsatárt és összekötőt, attól függően, ahogy a csapat érdeke kí­vánta. Abszolút kétlábas játékos. Eddigi pályafutása alatt az 1959 tavaszán lejátszott Egri Spartacus Bodrogi nyerte a HISZ gyöngyösi asstaliteniss versenyét Az „Ifjúság a szocializmusért” próba harmadik követelményének teljesítése után, Gyöngyös vala­mennyi KISZ alapszervezete rész­vételével, megrendezték Gyöngyös város KISZ asztalitenisz-bajnok­ságát. A verseny a gimnázium torna­termében zajlott le, melynek so­rán szoros küzdelem alakult ki az első nyolc, illetve az első négy közé jutásért. Az elődöntők és a döntők alatt szép, magasszínvona­lú játékot láthatott a közönség. A legjobb teljesítményt Bodrogi, az MTH iskola KISZ alapszerveze­tének versenyzője nyújtotta, aki mindkét oldalról jól ütött és kitű­nően védett. Rajta kívül Rozsnyai és Dobos játéka tetszett. A verseny végeredménye: 1. Bod­rogi (MTH iskola), 2. Rozsnyai (Mezőg. Tech.), 3. Dobos (Kisker V.),4. Fehérvári (34-es AKÖV.) Vághy Jenő Istenmezeje csapata vezet a pétervásári járási labdarágó­bajnokságban A pétervásári járási labdarúgó­bajnokság küzdelmeiben 12 együt­tes vett részt. Az őszi idényt azonban csak 10 csapat játszotta végig, mert Párád csapatát három­szori meg nem jelenés miatt tö­rölték a bajnokságból, Erdőkövesd csapata pedig minden indokolás nélkül visszalépett; A bajnokság állása: 1. Istenmezeje 11 7 2 2 30: 9 16 2. Tamalelesz 11 7 2 2 27: 8 16 3. Mátrád. HSE 11 7 2 2 29:11 16 4. Parádsasvár 11 8 —• 3 27:14 16 5. Sirok 11 8 — 3 19:15 16 6. Mátrád. Ép. 11 6 3 2 16:11 15 7. Mátraballa 11 5 2 4 10: 5 12 8. Várasszó 11 5 1 5 6:21 11 9. Pétervására 11 4 — 7 8:35 8 10. Recsk n. 11. Párád 12. Erdőkövesd 11 2 9 5:16 4 törölve törölve (bacsó) elleni mérkőzést tartja a legemlé­kezetesebbnek, ahol ezen a fel- jebbjutás szempontjából sorsdöntő találkozón 2:1 arányú győzelmet arattak. A legérdekesebb és legiz­galmasabb mérkőzést viszont 1952- ben játszotta a Gyöngyösi Építők NB Tl-es együttesében, amikor a Salgótarjáni SE a mérkőzés befe­jezése előtt 7 perccel még 2:0-ra vezetett, de ekkor a gyöngyösi csa­pat mindent elsöprő hajrába kéz-1 dett és 2:2 arányban a maga ja-\ vára fordította a mérkőzés sorsát. ! Bánhidi László nem érdemtele- j nül viseli a csapatkapitányi tiszt­séget. A hosszú, egyenletes, jó já- J ték titka sportszerű életmódjában, I szerény és példás magánéletében i kereshető. Munkahelyén, a Gyön- i gyösi Kézműipari Vállalatnál - ahol mint műszaki vezető dolgozik — megbecsülik munkáját, dolgozó társai szeretik. A gyöngyösi szurkolók nem fe­lejtik el, hogy soha nem hagyta el a gyöngyösi színeket, pedig más sportköröktől sok csábító Ígéretet kapott. Most társaival együtt heti négy edzésen készül az NB 111. tavaszi küzdelmeire, és a véleménye az: a csapat máris jó erőnléttel ren­delkezik, a kollektív szellem kifo­gástalan, s ha a szurkolók nem­csak akkor biztatják az együttest, amikor már amúgy is győzelemre áll, — akkor sikerül majd az első hat között végezni! KADAR BÉLA fiéssiilődés az olimpiára Kézilabda villámtorna Selypen Vasárnap délelőtt, a eelypl álta­lános iskola tornatermében férfi kézilabda villámtornát rendezett a hatvani JTST, amelyen hét Heves megyei és két Pest megyei csapat vett részt. Kétszer IS perces játékidővel, gyors egymásutánban peregtek a mérkőzések és ezért a lelkes ren­dezőséget illeti a dicséret. Mérsékelt teljesítmény • • • Miskolcon több száz részvevővel rendezték meg Magyarország 1960. évi vidéki egyéni felnőtt és ifjú­sági asztalitenisz-bajnokságát, me­lyen néhány Heves megyei ver­senyző is elindult. Versenyzőink meglehetősen mér­sékelt teljesítményt nyújtottak az eléggé erős mezőnyben, s nem si­került döntőbe jutniok. A legjobb teljesítmény a fiatal, egri Kovács György nevéhez fűződik, aki az első fordulóból, mint kiemelt já­tékos, jutott tovább, majd a Pécsi Vörös Meteor Vér nevű játékosa ellen több, mint egyórás küzde­lemben győzött. A harmadik fordulóban simán kétvállra fektette a hódmezővásár­helyi Kerekest, s ezzel a legjobb nyolc közé jutott. A legjobb nyolc között Balázstól, a Pécsi Vörös Meteor válogatott játékosától ve­reséget szenvedett, de így is min­den elismerést megérdemel, mert kitűnő teljesítményt nyújtott. A szorgalmas felkészülés íme, meg­hozta gyümölcsét! A férfi egyesben Bárt Attila jó játékkal jutott a legjobb 16 közé, itt a Túri elleni mérkőzésen már 1:0 arányban és 20:l8-ra vezetett, amikor balszerencsés vereség érte. Meggyőződésünk, hogy e balsze­rencsés játszma nélkül ott lett volna az első helyért vívott harc­ban. mert tartja kitűnő formáját! Ruttkai az első fordulóban biz­tos győzelmet aratott a debreceni TEKE Vasárnap nagy érdeklődés mel­lett került sor Petőfibányán, a kor­szerű ikerfolyosós tekepályán, az első barátságos mérkőzésre. A petőfibányai tekézők ez alka­lommal a Bp. Rózsa Ferenc Építők csapatát látták vendégül. A két csapat vetélkedéséből a nagyobb rutinnal rendelkező fővárosiak ke­rültek ki győztesként, 2995:2912 arányban. A petőfibányaiak legjobb dobó­jának Ulrich bizonyult, aki 388 fát döntött. A visszavágó találkozóra február M-án Budapesten kerül sor* ifjúsági bajnok, Baffi felett, majd az ugyancsak ifjúsági Koroniccsal került szembe. Végig nagy küzde­lem folyt, a döntő játszmában Ko- ronics meg tudta tartani két-három pontos előnyét. A hatvani Szabó szintén Koro- nicstól szenvedett vereséget, míg a férfi párosban a Hart-Jambor pár bejutott a legjobb 16 közé és ott alul maradt a Székelyhídi—Ragon- csa pécsi kettőssel szemben. A selejtező során kiesett csapa­tok további vigaszdíjban mérték össze erőiket. A tornát a lelkesen játszó és kitűnő lövő játékosokkal rendelkező Gyöngyössolymos csa­pata nyerte. Eredmények: Gyöngyössolymos —Hatvani ISK 23:4 (12:2), Gyön­gy össolymos—Petőfibánya 10:9 (3:4), Gyöngyössolymos—Hévíz- györki KSK 17:3 (11:2), Hévízgyörk —Hord KSK 10:2 (5:0), Hévízgyörk Pásztói KISZ 13:9 (6:3), Petőfibá­nya—Bagi KSK 15:2 (6:0), Pásztó— H. Kinizsi 13:9 (8:4), H. Kinizsi— Bag 11:3 (5:3), H. Kinizsi—H. ISK 14:5 (7:3), H. ISK—Füzesabonyi KISZ 9:2 (3:1), H. ISK—Hort 8:7 (4:3), Füzesabony—Bag 6:3 (3:3). A torna végeredménye: I» Gyön­gyössolymos, 2. Hévízgyörk, 3. Pe­tőfibánya, 4. Pásztó, 5. H. Kinizsi, 6. H. ISK, 7. Horti KSK, 8. Füzes­abonyi KISZ, 9. Bagi KSK. PÁPAY ISTVÁN 1 MrU A falusi dolgozók IX. spartakiád- jának versenyei 1959. szeptember elsején kezdődtek és 1960. augusz­tus 20-án, az országos döntő-ver­senyekkel fejeződnek be. Mint ismeretes, az országos dön­tőt Egerben rendezik meg, s mon­danunk sem kell, hogy ez a meg­tiszteltetés milyen kötelezettsége­ket ró a megye sportvezetőire. Az ország különböző részeiből mintegy 1300 parasztfiatal részvé­telére számítunk, s e nagy tömeg elhelyezése bizony nem látszik könnyű feladatnak. Az országos spartakiád már megalakult rende­ző bizottsága az alábbi elszálláso­lási tervet dolgozta ki: József At­tila Diákotthon 280 fő, Főiskolai Leány Diákotthon 140 fő, Turista- szálló 135 fő Középiskolás Fiú Diákotthon 160 fő, Vörös Csillag Diákotthon 150 fő, Főiskolai Fiú Diákotthon 180 fő, Gyógypedagó­giai Iskola 80 tő, MTH Otthon 100 fő. Szükség esetén a Szilágyi Erzsé­bet Leánygimnáziumban négy tan­terem berendezésével további 80 versenyző nyerhet elhelyezést, míg a versenybírák és az országos ren­dezőszervekhez tartozók részére a Park Szállóban biztosítottunk szál­lást. A sportolók étkeztetését a kollé­giumokban és diákotthonokban működő étkezdék bonyolítják le, de a főiskolai diákotthonban, az MTH iskolában és a Turistaszálló­ban elhelyezettek részére az Üzem- élelmezési Vállalat biztosítja az étkeztetést. E nagyszabású verseny lebonyo­lításának tárgyi feltételei biztosít­va vannak — a tekepálya kivételé­vel —, amely a közeljövőben a Nép­kerti salakos pálya területén épül fel. Az atlétikai versenyeket a sta­dion pályáján rendezik meg, míg a kerékpárversenyek színhelye a Kerecsendi út kijelölt szakasza lesz. A kézilabda-, röplabda- és tekeversenyek a stadion pályáin lesznek lebonyolítva. A tornászok jó idő esetén a stadionban felállí­tott szereken mérik össze erőiket, rossz idő esetén pedig a Dobó Gimnázium tornatermében. A sportolók fogadására 20 leány­ból és 20 fiúból álló KISZ fogadó bizottság alakul, melynek tagjai a sportolók érkezésétől a versenyek befejeztéig a csoportokkal marad­nak és irányítják, kalauzolják őket. A megyei rendező bizottság a ké­sőbbiek folyamán kiegészül az országos rendező bizottság tagjai­val, melynek vezetője Súlyán Mi­hály, az OISB falusi sportközpont­jának munkatársa. A rendező bizottság megkezdte az országos döntő lebonyolításá­hoz szükséges forgatókönyv elké­szítését. r Érdekességek, hlwk a naqqaitáqb&L IRÁNY A MARS Ez év április 16-a fontos dá­tum lesz az úr meghódításának történetében: ezen a napor, lövik ki a Szov­jetunióban az első rakétát a Marsba. Az első földi hírnö.-: 258 nap alatt éri el a planétát, ha azt a legalkalmasabb idő- pontbn indítják el, vagyis ak­kor, amikor a bolygó keringé­si pályáján legjobban megkö­zelíti a Földet. Ez december 30-án kövekezik be. A Mars ezen a napon kb. 55 millió ki­lométer távolságban lesz tő­lünk. A Szovjetunió űrhajózá­si szakemberei azonban kísér­letképpen áprilisban is elkül­denek egy rakétát a titokza­tos és minden bizonnyal nagy meglepetéseket tartogató csil­lagra. RÉGI ÚJSÁGOKBÓL — FRISS TAKARMÁNY A technika fejlődésének megfelelően az atomkorszak­ban a szarvas- marhák étrend­je is meg fog változni. A menüt A. J. Wood, a colombói egyetem professzora állította össze a számukra és nagyon büszke érdekes találmányára. Ha ez a gyakorlatban is beválik, az ál­lattenyésztés jelentős megta­karításokhoz juthat. A pro­fesszor különös abraKot készí­tett, melynek jelentős része régi újságok és dohos köny­vek összedarált és megáztatott keveréke. Most már csak az a kérdés, vajon fontos háziálla­taink mekkora lelkesedéssel fogják habzsolni a fóliáns- szénát, amit ilyen buzgalom­mal kotyvasztott nekik a co­lombói egyetem tanára; JAPAN El. AKARJA Árasztani Amerikát SZÍNES TELEVÍZIÓS KÉSZÜLÉKEKKEL Amerikában igen drágák a színes televíziós készülékek és éppen ezért nem nagyon ke­lendőek. Japán most be akar hatolni az amerikai piacokra színes televíziós készülékével, amelynek ára jóval kevesebb, mint a legolcsóbb amerikai készüléké. (A „Daily Te!egraph"-ból.) RIASZTÓCSENGŐ A JÉGSZEKRÉNYBEN Oklahoma Ci- yben két betö­rő kifosztotta agy csemege- izlet kasszáját; najdnem öt­száz dollárt vágtak zsebre, a tulajdonost és két vevőt pe­dig, akik éppen az üzletben tartózkodtak, a raktárban le­vő nagy hűtőszekrénybe zár­ták. Jól sikerült ténykedésük­nek azonban nem sokáig örül­hettek. mert amint az ajtón kiléptek, egyenesen a rendőrök karjai közé futottak. A tulajdonosnak már úgy látszik több ízben meggyűlt a baja a tolvajokkal és a betö­rőkkel. Számolt az esetleges rajtaütésekkel sa jégszekrény­be riasztócsengőt szereltetett, mely összeköttetésben állt a legközelebbi rendőrőrsei. NYOLCVANEGY ÉVES HÁZASSÁGI ÉVFORDULÓ Az angol Peter Peterson és felesége, Celestia a napokban ünnepelte 81. házassági évfor­dulóját. A házaspár mindegyi­ke 99 éves. Egész életüket ugyanabban a fairviewi há­zacskában töltötték. 1960. március 1-től mindennap megjelenik a Népújság gyöngyösi kiadása. Hírekben, eseményekben, képekben gazdag tudósítások a város és a járás életéből. gyöngyösi kiadása ★ Olvasd, terjeszd, a te lapod! Előfizethető a postahivatalokban, postáskézbesítőknél, aktíváknál. Iz Egeresein Bányász labdarúgói Egerben Holnap délután Egerben a nép­kerti salakos pályán újabb érde­kesnek ígérkező barátságos labda­rúgó-mérkőzésre kerül 6or. # Újrajátszás Emlékezetes, hogy a Gy. Spar­tacus labdarúgó szakosztálya óvás­sal élt az őszi idényben lejátszott Gy. Spartacus—Vasas Dinamó mér­kőzés ügyében. A felettes szervek helyt adtak az óvásnak, s a mérkőzést február 14-én Gyöngyösön, közös rendezés­ben újra kell játszani! A találkozó kezdési időpontjáról még nem ho­zott döntést a két szakosztály ve­zetősége. 4 Postaigazgatóság felhívása Tekintettel az ebben az évben megrendezésre kerülő olimpiai já­tékokra és a rövidesen elkezdődő labdarúgó idényre — felhívjuk a sportkedvelőket, hogy a Népsport és Képes Sport — előfizetésüket már most tegyék meg, mert posta- hivatalaink a sportidény alatt, — a nagy érdeklődésre való tekintettel —, csak előfizetés útján biztosít­hatják kedvelt lapjaikat, annál is inkább, mert áruspéldányok kor­látlan vásárlására ebben az évben sem lesz lehetőség. POSTAIGAZGATÖSÄG MISKOLC Ezúttal az Egri Vasas együttese az Egercsehi Bányász csapatát lát­ja vendégül. A mérkőzés délután 3 órakor kezdődik és egységes 2 fo­rintos belépődíjjal kerül megren­dezésre. Az egercsehiek vasárnap mint­egy 20 percen keresztül kitűnően játszottak a Salgótarjáni Vasas el­len, de az egri együttes játékában is volt néhány pozitív vonás. Mindez arra enged következtetni, hogy a nézők — a jó talajú pá­lyán —, izgalmas, érdekes küzdel­met láthatnak majd, NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Megyei Tanára lapja. Felelős szerkesztőt Suba Andor. Kiadja: Népújság Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Tótb József. Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. Telefon: 56-74. 56-78 Postafiók: S3 Kiadóhivatal: Eger, Bajcsy-Zsilinszky utca 1. Telefon: 24-44. Postafiók: 23. Heves megyei Nyomda Vállalat Eger. Bródy Sándor u. 4. Felelős vezető■ Mandula Ernő Terjeszti a Magyar Posta Előfizet­hető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra U Ft FOGYÓKÚRÁZÓK, FIGYELEM! Evansvilleben agy gyógyszer- gyártó vállalat újfajta pora'a- kú tápszert ho- •sofct forgalom­ba. A különle­ges éle: por na­pi 900 kalóriát biztosít i.gyasztói számára. Egyidejűleg több klinikán vé­geztek kísér'eteket a „Metre- cal" névre keresztelt szerrel, s az eredmények biztatóak. A páciensnek nem kell vigyáznia a vonalaira, mert a „Meirecal” csemegeporral táplálkozók mindegyike átlag napi 20—25 dekát fogyott. PÁRIZS—NEW YORK 6 ÓRA 16 PERC ALATT Még rö­videbbre sokként a két világvá­ros között a légi közle­kedés ideje. Egy négymotorps „Boeing 707 Intercontinen­tal" típusú személy- és teher­szállító gép M. Gove ’óta vezetésével leszállás r, 6 óra 46 perc alatt tette meg az utat az Atlanti-óceánon ke­resztül. Az előző rekordhoz képest 81 perccel rövidítette meg ezt az utat és első ízben sikerült hét óránál rövidebb idő alatt átrepülnie az óceánt; KIN, HOGY ALL a KALAP? Izgatott légkörben folyt le a tengerentúli divatszakér­tők és di­vattudósítók konferenciája. A zajos értekez­let után szavazással egy igen lényeges kérdést kellett eldön­teniük: kik azok a hölgyek, akik a legbiztosabb ízléssel vá­lasztják ki a nekik legjobban illő kalapokat? íme a rangsor: az első helyezést Clara Luce volt római nagykövetnő érte el; a második, harmadik és negyedik helyre pedig Joan Crawford, Doris Day és Betsy Palmer kerültek. SZÍV HELYETT PUMPA Érdekes cikk látott napvilá­got egy ameri­kai orvosi fo­lyóirat hasáb­jain. Willen Kolff clevelandi orvos tollá­ból. A sikeresen folyó kísér­leteik alapján — írja a kutató a közeljövőben hamarosan elképzelhető, hogy az emberi mellkasba mesterséges szívet helyeznek, amely a gyönge, vagy beteg szív működését elő­segíti, vagy tökéletesen pótol­ni tudja. A beteg, vagy műkö­désképtelen szívet állandóan működő, mechanikus pumpá­val helyettesítik, melyet a pá­ciens mellkasába állítanak be. Az is lehetséges, hogy ezt a mesterséges „szívet" majd az atomenergia segítségével tart­ják állandó és egyenletes mű­ködésben s ez tökéletesen meg fog felelni a normális szív te­vékenységének. A kis pumpa felépítése ugyanolyan, mint a szívé, s a vérkerinkést is ugyanúgy szabályozza. A kis szerkezet dr. Kolff szerint egyelőre a testen kívül elhe­lyezett kis elem segítségével működik. Fordította: Nagy Katalin ELADÓK belga-óriás tenyésznyu- lak és különböző fajgalambok. Bokor János, Eger, Karéj u. 6. ELADÓ szabadkézből Gyöngyö­sön az örálló utca 23. számú ház. Érdeklődni: Szűcs Istvánná. ELADÓ Gyöngyösön, Dózsa György u. 25. számú, 2 szoba, konyha, mellékhelyiséges, pincés ház. A város központjában azon­nal beköltözhető. Cím: Sábiánné, ugyanott. A Mátravidéki Vendéglátó­ipari Vállalat Hatvanban, gyakorlott JÉGGYÁRKEZELÖ1 felvesz. Központ: Gyöngyös Lenin út 11.

Next

/
Oldalképek
Tartalom