Népújság, 1960. január (11. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-10 / 8. szám

1960. január !•., vasárnap NEPOJSAO 5 Gondolatok a „jégzajlásról" TJruscsov elvtárs amerikai útjára és Eisenhower elnökkel folytatott megbeszé­léseire hosszú évek múlva is emlékeznek az emberek, szerte a világon. És mindenkor úgy gondolnak vissza erre a törté­nelmi jelentőségű eseményre, hogy akkor repedezett meg a hidegháború összefüggő jég­páncélja, ekkor születtek az első biztató jelek a jégzajlás megindulására. De követi-e a jég megrepe- dezését valóban a jégzajlás, várhatjuk-e, hogy végképp el­vonulnak a töredezett jégtáb­lák a nemzetközi politika ten­geréről? Ez az a kérdés, amely napjainkban világszerte a leg­többet foglalkoztatja az egy­szerű embereket, csakúgy, mint a világlapok neves pub­licistáit, diplomatákat, politi­kusokat. Nos, a nagy kérdésre nyilvánvalóan nem a jósolga- tás, hanem a nagy párbeszéd óta lezajlott események beha­tó elemzése adhat többé-ke- vésbé megbízható választ. Bár ahhoz, hogy tisztán és világo­san megértsük a hétköznapok politikai eseményeit szüksé­ges több mint dióhéjban átte­kinteni a két társadalmi for­ma „egymás mellett élésének” történetét is. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom napjaiban mind az Amerikai Egyesült Álla­mok, mind a többi kapitalista országok sajtóorgánumai úgy beszéltek az orosz munkások és parasztok szocialista forra­dalmáról, mint lázadásról és tiszavirág életet jósoltak neki. Az intervenció idején a „ke­resztény vallás a civilizáció megvédésére” jelszó alatt a gyorsan kibékéit kapitalista országok hadseregei gyilkoltak, az amúgy is sokat szenvedett orosz népet. Nem sajnáltak sem időt, sem pénzt ahhoz, hogy idejében elfojtsák azt a tüzet, amely egy új kor eljö­vetelének lett kezdete. Tervük és elképzelésük — hogy idejében megfojtsák a népi államot — rövid időn be­lül csúfos kudarccal zárult. C mindnyájunk által is­^ "mert már az is,- hogy mit eredményezett a szovjet állam gazdasági blokád alá való fogása is. A szovjet ipar és mezőgazdaság önerejéből korszerűsödött, fejlődött és megerősödött. Az idő a kom­munisták szövetségese lett! A kapitalisták az idővel meg vé­nültek. Gorkij — a nagy szovjet fró — harminc esztendeje éles, szókimondó cikket írt „A vé­nek” címmel. Ebben egy név­telen levélíró nevében karak­terisztikus vanásokkal rajzolja meg azoknak eljelentéktelene- dését, lealaesonyodását, akik felett elszáguldott az idő. A burzsoázia hosszú időn á< szövetségesének tekintette az időt. A polgárság tudósai a XIX. századról írva, költőket megszégyenítő dicshimnuszo­kat kezdtek: „Ebben az évszá­zadban a szellem sasröpte méltóságteljesen és büszkén vallott az emberiség erejéről’ — irta Wallace, s a további­akban kifejtette, hogy a .kapi­talizmussal „az idők teljessé­ge” jött el a világra. Kétségtelen — nem lennénk igazságosak, ha nem ismernénk el —, hogy a XIX. században számtalan természeti jelenség titkát derítették fel. Az elemi erőket a gazdasági élet szolgá­latába állították, s a technika egyik csodáját a másik után produkálta. De ez a világ az emberiség nagyobbik hányada számára nem bizonyult az „idők teljességének”. A szel­lem sasröptére emelt tekintet a földre visszatérve az osz­tályellentétek hallatlan kiéle­ződését, a gazdagság és a nyo­mor kiáltó ellentmondásait, a legszentebb emberi eszmények és érzelmek szemérmetlen megtiprását és kihasználását láthatta. A társadalom egyre több szépséghibát, a kapitaliz­mus látszólag viruló szerveze­tén egyre több hullafoltot vesz észre a bíráló szem. S ekkor megjelent, felröppent, fényét, ragyogását egyre bővebben szórta az új eszme, a munkás- mozgalom forradalmi elméle­te. C ez az elmélet, ez az ide- ológia, amely száz egy­néhány évvel ezelőtt még kí­sérteiként járta be Európát, egyre kézzelfoghatóbb, követ­hetőbb valóságként testesült meg. A Szovjetunió, amely a kapitalista környezet minden támadása és blokádja ellenére egységes, gazdag, ütőképes nagyhatalommá fejlődött és a II. világháború folyamán meg­semmisítette a fasizmust, és szerte a világon, a népi de­mokráciákban, a népi Kíná­ban; a tervezgető, békés, bol­dog jövőről álmodozók példa­képe lett. Az idő rendre igazolta azo­kat a megállapításokat, ame­lyeket a szocialista elmélet klasszikusai tettek a munkás- mozgalom dicsőséges térhódí­tásáról. Az idő rendre megcá­folta a kapitalisták jövendölé­seit és megállapításait, ame­lyek e térhódítást tagadtáx. vagy rágalmazták. Ez az egyik oka annak, hogy ma már a nyugati politikusok nem félvállról kezelik a Szov­jetuniót, hanem mérlegelik az arányokat is. Természetes a politikai tér­hódítás, a gazdasági életben mutatott gyorslendületű fejlő­dés is az előbbieket segítette elő. Az a gazdasági rendszer, amely a méreteire és szerkeze­tére nézve egyaránt jelenték­telen cári orosz gazdaság he­lyén keletkezett, történelmileg is rövid idő alatt nemcsak el­érte, hanem messze maga mö­gött hagyott egyes gazdag ta­pasztalatokkal, gyarmati nyersanyagbázisokkal, bőséges anyagi alapokkal rendelkező fejlett tőkés államokat. És ép­pen napjainkban játszódik le ennek a folyamatnak az utol­só szakasza, amikor a Szovjet­unió versenyre kel a legfejlet­tebb kapitalista országnak, az USA-nak iparával mezőgaz­daságával, hogy viszonylag rö­vid idő alatt azt maga mögé utasítsa. Egy közgazdász a hétéves tervet vizsgálva, s az USA várható hétéves fejlődé­sével összehasonlítva kimutat­ta, hogy ebben a versenyben minden „szovjet évnek” 2—3— 4 „amerikai év” felel meg. A z idő tehát gazdasági ^ értelemben véve is a szocialista gazdasági rendszer­nek dolgozik. Igazolja azokat az elveket, amelyek alapján a gazdasági rendszer létrejött, fejlődött, egyre újabb sikere­ket ér el, egyre közelebb ke­rül a kommunizmus korszaká­hoz, a termékeknek a szükség­letek szerint való elosztásá­hoz. S az idő mindinkább sza­porítja azon jelenségek szá­mát, amelyek a kapitalista— imperialista gazdasági rend­szer gyógyíthatatlan belső ba­jairól, a termelés szervezeté­ben, az elosztás mikéntjében rejlő ellentmondásokról be­szélnek. A szovjet gazdasági élet, e fejlett rendszer minden­nap újabb „csodákat” művel. És ez a felszabadult nép ha­tártalan munkakedve nélkül elképzelhetetlen lenne. Ez pe­dig elodázhatatlan kincs. Ahol a gazdasági rendszer fejlettebb fckokra épül, ott vi­lágos, hogy a technika is fej­lettebb formákban, környezet­ben fejlődhet tovább. A tech­nikai fölény viszont a honvé­delem magabiztosságát is meg­alapozza. Ezen a téren az USA nem hajlandó semmit elismer­ni. Agresszióra készült, — s nem kell éleslátónak lenni ah­hoz, hogy ezen ördögi mes­terséget a legnagyobb titok­tartásuk mellett is ne követ­hetnénk soron. Ezelőtt 18 évvel, a háború alatt nagy feltűnést keltő ta­nulmány jelent meg az ameri­kai könyvpiacon. „The Ameri­can Century”, vagyis „Az amerikai évszázad”, ez volt a könyv címe, szerzője pedig Henry Luce, a Times és Life lapok ma is ismert vezéralak­ja. A könyvben világosan meg van fogalmazva a világuralmi amerikai program: „Eljött az idő — írja Luce —, hogy tel­jes mértékben magunkra vál­laljuk a legéleterösebb orszá­gok kötelezettségeit. Számolva lehetőségeinkkel, fenntartás nélkül ki kell terjesztenünk befolyásunkat az egész világ­ra, az általunk szükségesnek ítélt célokért...“ A z első atombomba — Hirosima és Nagaszaki felett — lángjainál új istenség születik: a „magasabbrendű” fegyverek imádata. A hanyatló kapitalista világ ural rendkí­vül fogékonyak az új „vallás” iránt. Érthető, hiszen azatom- és hidrogénfegyverekre tá­maszkodva úgy gondolták, visszaforgathatják a történe­lem kerekét. Létrejön a , Pentagon — az USA-hadsereg új szervezése —, amely azonban nem meri az erők azonnali összemérését, hi­szen a szovjet hadsereg a II. világháborúban tanult, gyakor­latokat szerzett, megerősödött. Megszületett „a globális straté­giai terv”, amelynek lényege a támaszpontok kiépítése a szo­cialista tábor körül és az auto­mata háború. Ügy hiszem, fö­lösleges minden lépcsőfokon végigkísérni a kalandorok öt­letgazdagságát. De mi történt 1957. október 4-én? A párizsi Figaró kifeje­zésével élve, „Szputnyik őfel­sége ráfutott földkívüli pályá­jára”. S azóta a Holdon is ott pihen a Szovjetunió felségjele, lefényképezték a Hold eddig ismeretlen túloldalát is, s teg­nap újabb közlemény jelent meg a Szovjetunió űrkutatási fölényének növekedéséről... S mit tehetnek ez ellen az ame­rikaiak? Guardian című tekin­télyes angol lap szerint (New York-i tudósítója írta a cikket) „A Pentagon sok tisztje a hold­rakéta fellövésekor, a délután második részében, térdenállva imádkozott: az oroszok ne ér­jék el céljukat!” Hő imájuk nem talált meghallgatásra. M áris tényekkel igazoltuk a szocialista társadalmi rendszer fejlődésének megállít- hatatlanságát. Ez az egyik ok, amely miatt Nyugat hajlandó volt engedni az enyhülés, a jégzajlás felé. De amíg a Szov­jetunió minden erőfeszítés­sel azon fáradozik, hogy a ka­pitalizmus és a szocializmus között kialakuljon a békés ver­seny, a nyugati hatalmak egyes vezetői igyekeznek ennek meg­valósítása elé gátat vetni. A nyugat-németországi példákat mellőzve, elég ennek bizonyí­tására megemlíteni azt, hogy szeptember 14—25-e között tar­tották meg az Északi-tengeren Nyugat-Németország és Hol­landia haditengerészeti erőinek közös hadgyakorlatát. Szep­tember 17—25-e között került sor Nyugat-Európában a NATO-országok fegyveres erői­nek összevont nagy hadgya­korlatára. A szeptember 19— 24-e közti időszakban az Égei- tenger térségében tartottak kü­lönleges „hadijátékokat” a gö­rög és török flottaegységek az amerikai hatodik flotta részvé­telével. Szeptember 28. és ok­tóber 12. között az Atlanti­óceán nyugati felében ameri­kai, angol, kanadai, holland tengeralattjárók vettek részt a gyakorlaton. Ugyanitt novem­ber 10—24-ig, a légierő bevo­náséval szintén gyakorlatot folytattak. És azóta is nap mint nap hasonló dolgokról ér­keznek jelentések. Most nem soroltuk fel valamennyit, csu­pán a legfontosabbnak tartott katonai demonstrációból vá­lasztottunk ki egynéhányat. Mi mégis abban bízunk, hogy a béke erői diadalmaskodni fognak. Ahogyan nem lehet megakadályozni, hogy a tava­szi napsugár, az enyhe lég­áramlat ne olvassza szét, s a folyók ne sodorják tova a tö­redezett jégtáblákat, ugyanúgy nem lehet megakadályozni a nemzetközi politikai jégzajlást sem. A szocialista tábor orszá- gainak következetes bé- kepolítikája, párosulva a világ minden becsületes, békeszerető emberének óhajával és köve­telésével, olyan erő, amely a jégtáblák feltöredezése után ki tudja vívni a jég elvonulását is. FAZEKAS ISTVÁN Elkészítette tervét a poroszlói Béke Tsz űi, év kezdődött, mindenki új terveket készít, ugyanúgy, mint az elmúlt év elején. Az idei tervek azonban már jóval me­részebbek az előbbieknél, lob­ban átfogják az egész gazdál­kodást, megvalósításukkal nemcsak az idei, hanem a kö­vetkező évek eredményeit is befolyásolják. Körültekintően készítették el, az 1980-as termelési tervüket a poroszlói Béke Termelőszö­vetkezet könyvelői a szövetke­zet vezetőségének és tagságá­nak javaslatai, elhatározásai alapján. A tervkészítésnél mindig szem előtt tartották az hány vonalat, amelyet a VII. pártkongresszus a mezőgazda­ság számára megadott. Arra törekedtek már tervük készíté­sénél, hogy a mezőgazdasági termelésben szerves egységet alkothassanak. Felismerték az ipari növé­nyek termesztésének szükséges­ségét, s szántóterületük 17 szá­zalékát vetik be ezzel. Nagy ielentőséget tulajdonítanak az állattartásnak, s takarmányo­zásuk érdekében a szántóterü­let 36,3 százalékán termelnek takarmánygabonát, s 17,5 szá­zalékán vetnek pillangós takar­mányt. Termelt kenyérgabonájuk zömét természetesen a tagság részére osztják ki, s biztosítják a következő évi vetőmagnak valót, de nagy mennyiséget tesz ki a termés 6 százaléka is, amit az államnak értékesíte­nek. Az abraktakarmány 52 százalékát takarmányozásra fordítják, s a megmaradó részt ugyancsak értékesítik. Felismerték azt is, hogy j6 terméseredményeket csak úgy érhetnek el, ha megfelelően kezelik a földet, gondoskodnak a talajerő utánpótlásáról is. A szövetkezet földjére ugyan­csak ráfér a trágyázás, mert az egyéniektől elhanyagolt álla­potban vették át. Most pótol­ják a mulasztást, a szántóterü­let 33 százalékán végeznek trágyázást, s egy holdra átlago­san 102 kiló műtrágyát szór­nak. Növelik a közös állatállo­mányt, 100 katasztrális holdra átlagosan 12 szarvasmarhát terveztek, ebből 4,3 tehenet. Tenyészkocából 100 holdanként 3,2-t tartanak. Baromfiból 100 holdanként 59 kg-ot adnak át az államnak. Annak ellenére, hogy a te­hénállomány a tagoktól átvett állatokból tevődik össze, éven­ként 2500 liter tejet terveztek be egy tehén után. A termelt tej 83 százalékát értékesítik, ami azt ielenti, hogy a borjú­tejen kívül minden tejet át­adnak az államnak. Megragadva az állam segít­ségét, egy T 24-es Zetor vá­sárlását is tervbe vették, s ez­zel ötre emelkedik a szövetke­zet erőgépállomány-i. ami je­lentősen csökkenti a talajmű­velés, betakarítás költségeit, olcsóbbá, gyorsabbá teszi a szállítást. Az erőgép mellé vá­sárolnak vetőgépet, disztillent, kultivátort, tárcsás boronát, fű­kaszát, rendsodrót is. Öntözéses kertészetük részére 3 szórófejes öntözőberendezést vásárolnak, egy villanymotorral. A terveket elkészítették, ez csak a szövetkezet tagjainak további munkáján múlik, hogy reálisak-e,' megvalósíthatók-e ezek az elképzelések. Biztosíték erre az a közösen végzett tíz­éves munka, amely már a há­tuk mögött van. P. E. (Foto: Kiss B.) Téli kép Orom Meg kellett állmom, hogy gyönyörködjem az elém táruló kedves jelenetben. Egy kislány ka a Mecset utcának a patak felé kiszélesedő terén lefeküdt a frissen hul­lott hóba és meghemperedett benne. Aztán fölült, kötött kesztyűcskéjébe bújtatott kezé­re támaszkodva, széttekintett a patakparton. Arca piros volt, mint a rózsa, szemében bol­dog fények villantak fel. Néhány pillanatig üldögélt így, a hópelyhekből szőtt, puha sző­nyegen, aztán lassan fölkelt. De mintha nem tudott volna elszakadni ettől a frissen le­hullott hófehér világtól, újra lehajolt és apró markával havazni kezdte önmagát. A hó még nem tapadt, a csillogó pelyhek még nem fog­tak össze, zöld kabátkájának bolyha mégis fölfogott néhány kis csomót. Gyönyörködve nézegette a hófoltokat, aztán ugráló léptek­kel, valami dalocskát dúdolgatva, elindult vidáman a Szúnyog köz felé. Csak ennyi történt, mégis sajnáltam vol­na, ha nem lehetett volna enyém ez a né­hány pillanat. Mert tulajdonképpen mit is láttam? Egy gyermek találkozott az örömmel. Nem ment el mellette szótlanul, hanem magához vonta, szíve melegével dédelgette. Ezt sugározta az arca, ezt ragyogta a szeme... Egy gyerek találkozott a tisztasággal, amely olyan fehér volt, mint az ő gyermek­sége. Nem nézett el fölötte, hanem meghem­peredett benne, hogy még jobban egyek te­gyenek: a frissen lehullott hó és ő... Egy gyermek találkozott a szépséggeí, amely behavazta a kis teret, hósipkát rakott a patakparti védőkorlát tetejére. Megérezte, hogy milyen szép, amikor eltűnik a lucsok, a sár és fehér lesz minden, mintha porcukorral hmtette volna be a földet a tél... Egy gyermek találkozott a vidámsággal, amely lehuppantotta a puha hóba és rávette, hogy me gh em pered jen benne. A dalt is ki- csalta szívéből, hogy azt dúdolgatva, még vi­dámabb legyen az útja hazafelé... Csak ennyi történt, de ez a néhány pil­lanat megmutatta, hogy az öröm, a tisztaság, a szépség és a vidámság boldogsággal aján­dékozza meg azt, aki nem néz el fölöttük, hanem szivébe fogadja őket... Milyen jó, hogy annyiszor találkozunk ve­le. Néha már messziről látjuk, hogy jön, kö­zeleg felénk, máskor váratlanul lep meg min­ket, amikor nem is gondolunk rá. Az is elő­fordul, hogy magunk indulunk keresésére, mert keserű az élet nélküle... Ha szembe jön velünk, mintha fényt kap­na szívünk, mosolyra változik bennünk a gond, a bánat is menekül, mert érzi, tudja, hogy ahová az öröm siet, neki onnan men­nie kell. A sirás is elhalkul, észre sem vesz- szűk, hogy benne a könny párává vált, és elszállt messze, a magasságok felé, még az útját is megaranyozza a napsugár. Ha váratlanul lep meg minket, úgy tesz, mint ti kedves, jó barát, meleg kezével be­fogja a szemünk és gyöngyöző kacagással kérdi tőlünk: „Találd ki gyorsan, ki va­gyok?...’’ Ha magunk indulunk keresésére, utunk bizony, sokszor nehéz. Ki tudja, merre buj­dosott el tőlünk, mert elkergettük akkor, ami­kor még a szivünkben élt. Talán bozótokon kell áthatolnunk, ahol arcunkba csapnak a csípős gallyak, tövisbe lépünk, a kezünk is felvérzik, mégis megyünk tovább, mert tud­juk, hogy valahol megbújva vár ránk. Mindegy, hogyan találkozunk vele. csak az a fontos, hogy vigyázzunk rá. őrizzük, mint a legdrágább kincset, elrabolni ne en­gedjük! Féltsük, óvjuk, sose kergessük el, mert újra megtalálni olyan nehéz... Tegyünk meg mindent, hogy bennünk maradjon, még akkor is, ha ez küzdelmet, harcot jelent. Megéri, mert aranyló fényében a boldogságot adja nekünk. 1960... Új esztendő. Ki tudja, mennyit rej­teget... Talán csak a mindennapok kicsi dol­gaiban őrizgeti nekünk, de fénye, melege ak­kor is összeolvad, mint a széndaraboké, ame­lyeket a tűzre teszünk Csak vegyük észre és ne dobjuk el magunktól azért, mert kicsi adagokban hull le elénk. A csokrot is vi­rágszálakból rakjuk össze, az egyik útszélen, a másik kertben nőtt, bevisszük a szobánk­ba, vázába tesszük, hogy az egész csokor mi­enk legyen heteken át. Így nézzünk az új év elébe mert bizo­nyára sok-sok örömben lesz maid részünk... HÓRVÖLGYI ISTVÁN

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom