Népújság, 1959. december (10. évfolyam, 282-306. szám)

1959-12-12 / 292. szám

1959. december 12., szombat népújság 3 Együttes erővel... Pártunk hetedik kongresszu­sa nagyszabású feladatokat tű­zött ki dolgozó népünk elé. A kongresszus határozattá emel­kedett beszámolói így fogal­mazták ezeket meg: következő ötéves tervünk időszakában be kell fejeznünk a szocializmus alapjainak lerakását, meg kell gyorsítanunk a szocializmus építését hazánkban. Nem kis feladatokat jelent mindez. A Központi Bizottság korábban kiadott irányelvei részletesen, konkrét tények és számok formájában rajzolják fel a célt szolgáló tervelőirány­zatokat. Az ipari termelés 65— 70 százalékos, a mezőgazdasági termelés 30—32 százalékos nö­vekedését úgy kell elérnünk, hogy a nemzeti jövedelem emelkedése legalább 50 száza­lékos legyen. De ezek csak a legfőbb számok — a terv az é’etnek minden területét át­fogja. mindenütt növekedést, nagyobb léptű gyarapodást irá­nyoz elő. A nemzeti jövedelem­nek ilyen arányú emelkedése — mint a kongresszus is meg­állapította — új vonása fejlő­désünknek, hiszen a korábbi években a nemzeti jövedelem alakulását több tényező nem a legelőnyösebben befolyásolta. Fock Jenő elvtárs mondotta kongresszusi referátumában: „Mostani gazdaságpolitikánk legsajátosabb vonása, hogy nem egyszerűen a termékek mennyiségét növeljük, hanem ezzel egy időben fokozzuk a termelés gazdaságosságát, csök­kentjük az anyagi ráfordításo­kat, s arra törekszünk, hogy minél magasabb legyen a nem­zeti jövedelem.” Az elkövetkező ötéves nép- gazdasági terv feladatai szilárd anyagi és erkölcsi alapokon nyugszanak. A tennivalók meg­szabásánál a párt és a kor­mány a meglevő, adott helyzet­ből indult ki. Mi jellemzi ezt a helyzetet? Szilárd gazdasági megalapozottság, s a dolgozó nép tevékeny és lelkes rész­vétele az országépítő munká­ban. a do’gozó emberek mil­lióinak szilárd bizodalma a párt helyes politikájában, bizo­dalma és nagyfokú felelősség- érzete a jövendőben. Eredményeink nagyok. Az ellenforradalom fegyveres le­győzése óta eltelt több mint három esztendő alatt népgaz­daságunk fejlődése — a párt politikájának megfelelően — helyes irányban és ütemben haladt előre. A konszolidáció gyors megvalósítása után tel­jes mellszélességgel láthattunk hozzá a még most is folyó há­roméves tervünk feladatainak végrehajtásához. A párt és a kormány politikája, a megvaló­sult számtalan, a dolgozók életkörülményeire kedvező in­tézkedések nagy erőket állí­tottak az országépítés munká­jába. Lehetővé vált, — a már­ciusi párthatározatnak megfe­lelően — hogy már ez év vé­gére elértük hároméves ter­vünk egyes mutatóinak egyéb­ként 1960-ra tervezett színvo­nalát. Mindez azt jelentette, és jelenti, hogy új ötéves ter­vünk kezdetekor még széle­sebb. még szilárdabb alapokon állhatunk meg; még nagyobb, még hasznosabb eredményeket érhetünk el előrehaladást szol­gáló munkánkban. Lerakni a szocializmus alap­jait hazánkban, meggyorsítani a szocializmus építését — mindez nagy erőket kíván. S ezek az erők rendelkezésünkre állnak. Az anyagi erőforráso­kat most folyó építőmunkánk teremti meg s ezt a forrást te­szi bővebbé az az együttmű­ködés, amely országunk és a Szovjetunió, valamint a többi népi demokratikus ország kö­zött a KC-ST keretén belül ki­alakult. A kongresszus így rög­zítette ezt: feladataink meg­valósításánál elsősorban saját erőforrásainkra támaszkodunk, ugyanakkor népgazdaságunk sajátosságainak megfelelően. sokoldalúan felhasználjuk a Szovjetuniónak és a népi de­mokratikus országoknak a szo­cializmus építésében felhalmo­zódott gazdag tapasztalatait, ugyanakkor elkerüljük a nem­zeti sajátosságok eltúlzását is, a tapasztalatok gépies átvéte­lét is. Lényegében mindez már mostani ötéves tervünk meg­valósítása során is érvényesült, de még jobban és hatékonyab­ban érvényesül új ötéves ter­vünk időszaka alatt, amikor is a szocialista tábor országainak terveivel együ.tt és összhang­ban kezdődnek el az 1961-es évben. Az anyagi, a gazdasági bázis a feladatok végrehajtásának egyik részét jelenti. Ami mind­ezeken túl van: az alkotni akaró, teremteni akaró emberi munka, — az ércből vasat és acélt, a sárból építőanyagot, a gyapjúból textilt, a szénből energiát formáló emberi mun­ka — ez is az adott, a célkitűzé­sek rendelkezésére áll. Tekint­sünk csak vissza az elmúlt hó­napok nagy munkájára: a párt. kongresszus tiszteletére millió­kat megmozgató szocialista munkaverseny bontakozott ki, amelynek eredményei a dolgo­zók lelkesedését, nagy-nagy tenniakarását reprezentálják. S volt-e, van-e megállás, meg­torpanás ebben a felszabadult munkaversenyben? Nincs! — és ezt maguk a dolgozó emberek döntötték el így. A pártkongresszus tisztele­tére megindult és sok győze­lemmel zárult munkaversenv tovább folyik — a dolgozók tovább versenyeznek, s a szo­cializmus építésében, a tervek megvalósításában elérendő újabb munkaxiíkerekkel felszar badulásúnk tizenötödik évfor­dulója előtt akarnak tiszteleg­ni. A kongresszus határozatai nagy mozgósító erővel bírnak — ezt tükrözi a tovább folyó munkaverseny is. A kitűzött feladatok vonzóak mindenki számára, önmagukért beszél­nek és önmagukban is együvé kovácsolják azt az erőt — az emberek millióinak összefogá­sát —. amely képes lesz való­sággá teremteni a ma még pa­píron levő számokat és elő­irányzatokat. Mert az előttünk álló ötéves terv célkitűzései egész népünk együttes erejét igénylik! S ez az erő karjaink­ban feszül, készen a munkára, a szorgalmai építésre. Dér Ferenc tPfböd uten/á/pJí j^ÁHiféoxm l Szombaton: Egerben este 8 órai kezdettel a Szakszervezeti Székház nagy­termében nagyszabású úszó­bált rendeznek. A bálon ..Dup­la vagy semmi” játék és tom­bola is lesz. Vasárnap: Egerben délelőtt fél 11 óra­kor: a Városi Művelődési Ház­ban mesedélelőtt lasz, filmve­téssel egybekötve. Este 7 óra­kor ugyanott táncklub. Köhler Gyula, Mátravidélci Erő­mű, lakótelep: A rádióval kapcso­latos panaszát továbbítottuk az il­letékeseknek. Reméljük, hogy azt idejében megjavítják, s az ünnepi mű-őrt hallgathatja új rádióján. Bettenbuch Pálné, Heves: Ígére­tünktől eltérően csak a jövő héten tudjuk meglátogatni személyesen, addig kérjük, várjon türelemmel. Molnár Zoltán, Márkáz: Üttörő- szervezetükről írt levelét az úttö­rő-rovatban felhasználjuk majd. Kérjük, hogy a továbbiakban az úttörőkről szóló írásait az Üttörő- j házhoz küldje. Fabók Irén, Kál: A KTSZ-szerve­zet színjátszó csoportjáról írt kis tudósítását megkaptuk, s azt vala­melyik lapszámunkban felhasznál­juk. Kérjük, írjon továbbra is a színjátszó csoport működéséről. Fél óra a£ egri TUZEP iüzelőmegrendeíő irodájában Kattan az aitó és idős nénike lép be. — Ez kérem a tüzelőmegren­delő iroda? — kérdi, aztán a kedves szavakra elmondja jö­vetele célját. — Tíz mázsa szenet, azután a hozzá járó fűrészelt fát szeretném megrendelni. Pető Istvánná ügyintéző már írja is a megrendelést, és biz­tosítja a nénit, hogy a szén holnaD délelőtt már otthon lesz a lakásán. — Pontosan meglesz az áru? Nem vesznek le belőle a kocsi­sok az úton? — aggodalmas­kodik a néni. Szavaira már i Kerekes ZAszlóné forgalom irá­nyító válaszol, aki elmondja, mintegy biztatásképpen, hogy december 1. óta. tehát néhány nap alatt. 305 ezer forint árú tüzelőt szállítottak lé és egyet­len vásárló részéről sem me­rült fel panasz, sőt az egriek, de a vidékiek is nagyon örül­nek, hogy szinte percek alatt bonyolítják le tüzelőgondjaikat és a kiadás, mázsálás, szállítás gondját sem kell vállalniok. Az iroda dolgozójától tud­hatjuk meg azt is, hogy csupán december 1-éh, tehát az iroda megnyitásának legelső napján, 61 447 forint forgalmat bonyo­lítottak le. ami más szóval annyit is jelent, hogy december 1-én 70—80 vásárló jelentkezett az irodánál. Örömmel hallottuk azt is, hogy mind a tüzelőigényeket, mind a huszonnégy órán belüli pontos szállítást minden zök­kenő nélkül vállalhatja to­vábbra is az iroda. A tüzelőmegrendelő iroda alig kéthetes fennállása azt igazolja, hogy az egri közönség örömmel veszi igénybe az újonnan bevezetett tüzelőbe­szerzési módot, de dicséri a TÜZÉP Vállalat döntését is, amellyel Egerben is biztosítani kívánta a lakosság gyors, pon­tos és kényelmes tüzelőbeszer­zését. Sz. I. HhoS az orvosi fecskendők készülnek (Folytatás az 7. oldalról) Több mint száz ember dol­gozik a nyár részi ahol m: on ként 1250 or­vosi fecskend/ készül el. Bent Miklós csupán harmadik hó napja dolgozik az üzemben, ő a fecskendők dugattyúit esz- tergnlyozza. Kézről kézre jár a munka­darab, s gya­korlott mozdu­lattal minden­ki elvégzi rajta a maga mun­káját. Burai Istvánná már egy esztendeje forrasztja a fe­jeket a fecs­kendőkre. Mun­kájával elége­dettek az üzem vezetői, havi keresete 1500 forint körül jár. ^ ■iiiiia!:iiii!ia!iiiiiiiBitiiiiiiRiiifii?iiiiiiiiiiiiiana!ii!i ­A jövő esztendő első negyedévében 3500 vagon szenet biztosit a megye számára a TÜZÉP Jelenleg még a mezőgazda­sági területeken — Heves, Hat­van, Kál környékén — hibák mutatkoznak a tüzelőellátás terén. Ezeken a helyeken táro­lótér hiányában a TÜZÉP nem tudott elegendő szénmennyisé­get felhalmozni, így most a tél első időszakában zavarok je­lentkeztek. A jövő esztendő el­ső negyedévében azonban a TÜZÉP mintegy 3500 vagon szenet biztosít a megye számá­ra és így megoldódik a jelen­leg mutatkozó probléma. [ Ez a szénmennyiség bősége- \ sen elég lesz, mert 20 százalék- j kai több, mint az elmúlt tél j hasonló időszakában volt. Fő- ; ként nógrádi szenek érkeznek j megyénkbe, de lesz elegendő i fa és brikett is. Egerben a I megrendelő iroda igen jól mű- ! ködik, népszerű, s megkönnyíti j a vásárlók helyzetét, mert ké- j nyelmes, modem megoldásnak I bizonyult Milyen tapasztalatokat sze­reztek a KISZ-fiatalok nyári társadalmi munkájánál? — Az ifjúság elvégzett mun­káját dicsérni lehet. Sok érté­kes munkát végeztek el. Olyat is, amelyre a közeljövőben nem lett volna mód és beruházási keret. Ilyen munka volt példá­ul a korszerű közvilágítás sze­relése, amelynek határidejét előbbre tudtuk hozni egy fél­évvel. A város KISZ-fiataljaj közül sokan voltak a nyári építőtáborokban és az ott szer­zett tapasztalatokat idehaza is gyümölcsöztették. Nagy lendü­letet adott a fiataloknak az „Ifjúság a szocializmusért” jel­vény megszerzésére indult moz­galom. amely egyaránt nagy érdeklődést váltott ki az isko­lák és üzemek fiataljai között. A tapasztalatok jók. A fiata­lok a munkát komolyan vették, igyekeztek a feladatokat a leg­jobban elvégezni. Sokan je­lentkeztek a különböző mun­kákra. volt olyan eset is, hogy a Pedagógiai Főiskola lányai panaszkodtak: nem jutott ne­kik társadalmi munka. A főis­kolás lányok közül végül ötve- nen az egri Balázs Ignác Tsz- ben. százan pedig a Tangazda­ságban segítettek a cukorrépa ásásánál. Milyen munkában segítet­tek még a fiatalok? — Már említettem, a Kos­suth utcai neon világít ás felsze­adni rendeltetésének. Ebben a munkában számítunk a város fiataljaira. Tovább akarjuk vezetni a demjéni gázt, hogy a gyárak- kon kívül egyre több lakóházat tudjunk bekapcsolni a gázhá­lózatba. és mind több háziasz- szonynak könnyítsük meg a „második műszakját'. A gáz­csövek lefektetése szép felada­ta lesz a fiataloknak. Azokat a kiszeseket, akik a tudományos kutatások után érdeklődnek, sze­retettel várják a vári ásatások vezetői. A város tisztaságáért is sokat tehetnek a kiszesek. A mozi előtt például ügyeletet tarthatnának és figyelmeztet­nék a meggondolatlan szeme- telőket. A lányok segíthetné­nek a parkok gondozásában ... Ez mind a jövő évi tervhez tartozik, amelyben, remélem, olyan lelkesedéssel vesznek részt a fiatalok, mint ebben az évben. Az jó kapcsolat, amely a tanács és az üzemek, iskolák KISZ-fiataljai között kialakult, — bízom benne —, a jövő év­ben is gyümölcsözik majd. A városi tanács nevében csak megköszönni tudom valameny- nyi fiatalnak, — akik részt vet­tek a város fejlesztésének munkájában — odaadó, lelkes szorgalmukat, igyekezetüket — fejezte be nyilatkozatát Kris­tóf László, a városi tanács al- nökhelyettese. Kovács János E A füzesabonyi Bocsi Szidó- rnia egy esztendeje dolgozik a =műhelyben. s kiváló munkát /-végez a csiszológépen. ? Az elkészült darabok a cso- ímagolók asztalára kerülnek. ?Buzás Józsefné és Turna Fe­detlené ízléses dobozokba cso­magolják a fecskendőket. Ók =ts igyekeznek munkájukkal, hi­szen sok helyen várják — bel- \földön, külföldön egyaránt — • ígyár kétszítményét. téren felállított emlékmű, az 1919-es vörös tűzéreZred el­esettjeinek emlékműve — az úttörők munkáját dicséri. Ok gyűjtötték társadalmi munká­val össze a pénzt és segédkez­tek az építésnél is, hogy a di­cső harcok katonáinak megfe­lelő emlékműve legyen. Hozzávetőleges számítások szerint az elmúlt nyáron 700 KlSZ-űatal, több mint négy­ezer órát dolgozott társadalmi munkában. A városi tanácsnál csak azokat a munkákat tart­ják nyilván, amelyeket a köz­ségfejlesztési terv szerint vé­geztek. Azokról a munkák­ról, amelyeket az iskolák­ban, üzemekben végeztek, csak az üzemi felelősök tudná­nak beszélni. A jövő évben milyen fel­adatok elvégzésében számíta­nak a város KlSZ-fiataljai­nak segítségére? — Az 1960-as év is gazdag­nak ígérkezik. A jövő évben megkezdik az egri szabadtéri színpad építését a Népkertben, a Sörkert és Park Szálló kö­zötti üres részen. A színpadot szeretnék augusztus 20-ra át­gázcsövet, amelyen majd a demjéni gáz érkezik az állo­másra, s a környék üzemeibe. A munkaerő megszerzése nagy gondot jelentett a városi ta­nácsnak, de a honvédség KISZ- fiataljai segítségükre siettek. Kiásták az árkokat, lefektették a gázcsövet és ezzel a munká­jukkal 70—80 000 forintot taka_ látottak meg a fejlesztési alap­ból. A középiskolák kiszistái in­kább iskolájuk csinosításán dolgoztak eredményesen. A Do­bó gimnázium tanulói lesala- kozták az udvart, kitisztították a csatornákat. A megtakarítás itt is húszezer forint. A Gárdo­nyi Géza Gimnázium fiataljai rendbehozták a KlSZ-helyisé- get, gondosan elrendezték szer­tárukat. Az így felsorolt és becsüle­tesen elvégzett társadalmi munka mellett meg kell emlí­teni azt is, hogy a nyáron mint­egy 16—18 000 facsemetét ül­tettek el a vállalkozó szellemű KISZ-fiatalok a város különbö­ző terein. De nem lenne egész a fiata­lok nyári munkájáról festet' kép. ha nem említenénk meg a legfiatalabb generáció, az út­törők munkáját. A Ráckapu relésében nagy részük van a város kiszistáinak. Munkacso­portot szerveztek, hogy a Haj­dú-hegyen kiássák a földben 1913 óta heverő magasfeszült­ségű kábelt. Azért lett volna szükség erre a kábelre, mert a Budapesti Kábelgyár csak a jövő év közepére vállalta a szállítást, és csak akkor kezd­hettük volna meg a Kossuth utcai neon-világítás szerelését. Miskolcról azonban soron kí­vül kaptunk kábelt, így a Haj­dú-hegyit nem használták fel. A Pedagógiai Főiskolások nyolcvanan egy szombat dél­után és egy vasárnap kiásták a vezeték árkát a Kossuth Lajos út két oldalán. A további mun­kánál segítettek a középisko­lák fiataljai is. A 32. sz. AKÖV kiszesei vé­gezték a legjobb munkát a sta­dionhoz vezető út korszerűsíté­sénél. A Finommechanikában dolgozó fiatalok az üzem terü­letén végeztek társadalmi mun­kát. Igen jelentős a honvéd KISZ- szervezet segítsége. Nagy mun­kát vállaltak, de amit elkezd­tek, sikeresen be is fejezték. A tervek szerint a demjéni olaj­mezőtől az állomásig ki kellett ásni és le kellett fektetni a Négyezer óra — társadalmi munkában Eger RISZ-fiataliainak elmúlt nyári munkájáról és a jövő terveiről nyilatkozott Kristóf László, a városi tanács elnökhelyettese

Next

/
Oldalképek
Tartalom