Népújság, 1959. december (10. évfolyam, 282-306. szám)
1959-12-11 / 291. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! V7 Segítség a tsz-nek AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÄCS NAPILAPJA X. évfolyam, 291. szám ARA: 50 FILLÉR 1959. december 11., péntek Együtt az értelmiséggel „Most, a szocializmus alapjai lerakásának befejező szakaszában a legfontosabb feladat a tömegek tudatának marxista—leninista átformálása" — mondotta kongresszusi felszólalásában Kállai Gyula elvtárs, s csak ez az egy gondolat oly sok mindenre ad választ. Ne szóljunk azonban most másról, mint az értelmiség szerepéről következő nagy munkánkban. A társadalomnak melyik az a rétege, amelyre számítanunk kel) eme ideológiai és kulturális fronton? Melyik az a réteg, amely a társadalom vezető osztályának, a munkásosztálynak, s parasztságunknak is olyan mértékben tud segíteni a szocialista építés minden területén, hegy rövid időn belül még biztosabban verhessünk vissza minden, a mi életünkkel, társadalmi rendünkkel ellentétes. ellenséges nézetei, felfogást, támadást? Az értelmiség, amely sok nagyszerű tudomány birtokában van. Mégis eddig csak egy részükre mondhattuk el, hogy teljes odaadással vettek részt közös munkánkban annak ellenére, hogy a világ és hazánk fejlődésének 15 esztendeje mindegyikükben mély nyomokat hagyott. A nemregen befejeződött pártkongresszus, és a többi között éppen Kállai Gyula elvtárs felszólalása, új lehetőségeket nyitott meg ismét értelmiségünk előtt. „Mi bízunk a magyar értelmiségben"— hangzott el többször is az egyhetes tanácskozás során, s ez a bizalom azt jelenti: azt akarjuk, hogy az értelmiség még nagyobb összeforrottsággal egyetértéssel haladjon velünk, további utunkon. Mit jelent ez? Azt, amit Kádár elvtárs az első két napirendi ponthoz mondott ; zárszavában kifejezésre jut- ? tatott, az Akadémia Fizikai Kutató Intézet tudományós munkatársaival kapcsolatban, akik munkájuk közben olyan műszereket állítottak elő, amelyek nemcsak kísérleteikkel függenek össze, hanem azóta már exportképes ipari cikkek is lettek? Tehát a mindennapi termelőmunkába való nagyobb mértékű bekapcsolódást minden vonalon? Azt is, de nemcsak azt. Politikánk, törekvéseink, terveink megértését, s követését, előresegííését. A marxizmus—leninizmus sokrétű, bonyolult, mindenre figyelő és kiterjedő tudomány, s a mi ügyünk ennek alapján állva oly egyszerű, érthető. Mi szocialista társadalmat építünk, annak alapjait rak'uk le, hogy szebb, boldogabb élete lehessen minden, munkáját becsülettel elvégző embernek. Ezt keli megérteni értelmiségünknek a maga mélységében és egyszerűségében. Ehhez keli tudásuk legjavával csatlakozniok, tudományukat. taoasztalataikat átad- 5 niok. hiszen ha a célt ha- i inarabb ér jük el segítségiik- > kel. az nemcsak a munkás- oszláivnair és a dolgozó parazsáénak lesz jó. ha >em tái-seaoTnvmk minden, velünk közösséget vállalt ré- , legének. Megkezdődött a karácsony fa-vásár Megkezdődött a karácsonyi vásár és az eddigi forgalom, valamint az árubőség azt bizonyítják, hogy a kereskedelem jól felkészült erre az időszakra. Az idén mintegy 46 ezer folyóméter karácsonyfát biztosítottak a megye vásárlóközönsége számára. Ez csaknem kétszerese a tavalyi karácsonyfa felhozatalnak, ugyanis az elmúlt esztendőben 26 000 folyóméter fenyőt biztosítottak. Az idén Heves megye számára a helyi erdészet 6500 folyóméter fenyőt biztosít, a gödöllői erdészet 6500 folyóméter fenyőt biztosít, a gödöllői erdészet 2000 folyómétert, a szükséglet többi részét a szovjet, cseh és román importból kapja a megye.' A lucfenyő méterenként 20 forintba kerül, az ezüst- és jegegye- fenyő méterenként 24 forintért kapható. Egerben a Kiskereskedelmi Vállalat két helyen árusítja a karácsonyfákat, de a piacon is kaphatók. Az idén tűzdelt, összefűzött karácsonyfákat nem árusítanak. Deák Rózsi: A BARÁTSÁG vonatán ★ Baki Sarolta: A HATVANI KOMMUNISTÁK : GAZDAGÍTJÁK MARXISTA MŰVELTSÉGŰKET ★ VÉLEMÉNYEK, NYILATKOZATOK A PÄRT< TANÁCSKOZÁSÁRÓL ★ Okos Miklós: SZOMBAT ESTE ★ Kiss János: MAKLÄRON A JÖVÖ TERVEIT KÉSZÍTIK Hagyróde, Egerbocs, Tófalu, Demjén termelőszövetkezeli községek 1318 újabb család kérte felvételét a szövetkezetekbe A képen látható juhhodály már elkészült. A detki Szabadság Termelőszövetkezet területén áll és háromszáz juh talált benne téli szállásra. Nevezetessége az, hogy ezt as építményt a helyi gépállomás dolgozói készítették a közös gazdaság tagjainak segítségekép* pen, úgy, hogy a munkára, s az anyagok megvásárlására kapott harmincnyolcezer forintos bankhitelt fel sem használták teljesen. Képünkön: Horváth István tsz-tag sem akar kimaradni a munkából, együtt fedi a tetőt Kálmán József és Boza Dezső gépállomási dolgozókkal. (Kiss Béla felvétele) ;WMWWWWWVWWMVWAWVWWVVVVWWWWWVVVVWWVVVWAVWWWVAVWVVVWWW/WVVW A part kongresszusa, amely utat mutatott az ország népének a szocializmus további építéséhez, új lendületet adott a termelőszövetkezeti mozgalom fejlődésének is. Az okos, felvilágosító szó egyre több dolgozó parasztot győz meg a nagyüzemi gazdálkodás fölényéről, égyré több azoknak a családoknak a száma, akik ezt az utat választják. Az utóbbi napokban újabb 1318 család kérte felvételét a meglevő szövetkezetekbe, vagy új szövetkezet alakítását határozta el. Megyénkben így december 10-ig 3817 család, 3857 taggal, 16 730 hold földdel lépett be. Egy család átlagosan 4,4 hold földet vitt be a szövetkezetbe. • Űjabb négy község vált termelőszövetkezeti községgé: Nagyréde, Tófalu, Demjén és Egerbocs. Tizenöt perces film készült megyénk tízesztendős termelőszövetkezeteiről Bemutatója december 15. Néhány héttel ezelőtt a Magyar Híradó és Dokumentum Filmgyár három munkatársa Heves megyébe látogatott, hogy a megyei szervek kérésére egy 15 perces filmet készítsen tíz- esztendős termelőszövetkezeteinkről, azok életéről, eredményeiről. tagságának gyarapodásáról, boldogulásáról. Az ötletesen rendezett és összeállított film most elkészült és bemutatójára december 15- én kerül sor. Ezután a filmet megyénk községeiben műsorra tűzik a mozik és a művelődési otthonok. Szocialista műnkabri**adókkal az If júsági Szocialista Üzem címért A gyöngyösi Szerszám- és Készülékgyárban a munkások nagy része kiszista fiatal. A fiatalok azt tervezik, hogy üzemüket Ifjúsági Szocialista Üzemmé alakítják. De, hogy a címet kiérdemeljék, még jobban kell dolgozni a gyár fiatal kollektívájának. A fiatalok már eddig négy brigádot alakítottak, amelyek a szocialista munkabrigád címért dolgoznak. A munkabrigádok nagyban segítik, hogy A fővárosban vendégszerepel a hatvani irodalmi Színpad A népművelési Intézet Műsorpolitikai Osztálya december 12-én rendezői munkaértekezletet tart Budapesten a Postás Szakszervezet Cházár utcai művelődési otthonában. Az értekezletre meghívták a hatvani Vörösmarty Művelődési Ház Irodalmi Színpadát is, amelynek tagiai ez alkalommal Irodalmi esttel vendégszerepeinek a. fővárosban. valóra váljon a fiatalok terve, sikerüljön elnyerni az Ifjúsági Szocialista üzem kitüntető címet. A négy után jíjabb hét brigád jelentette be, hogy ők is szeretnének a szocialista munkabrigád címért dolgozni. Japán szakszervezeti delegáció Egerben A szákszervezeti munka tanulmányozására szombaton öttagú japán szakszervezeti delegáció érkezik Egerbe. A vendégek találkoznak a megye szakszervezeti vezetőivel, akik bemutatják a-megyében végzett szakszervezeti munka eredményeit, a szakszervezeték szervezeti felépítését. A közös megbeszélés után a japán delegáció tagjai város- látosatáson vesznek részt, majd tovább folytatják útjukat Megyei karnagyi konferencia lesz Gyöngyösön Vasárnap délelőtt 10 órakor Gyöngyösön a Városi Művelődési Ház Vegyeskórusának rendezésében az Állami Zeneiskolában megyei kamagyi konferencia lesz. A megye kőrusvezetői ez alkalommal elmondják, milyen segítséggel, módszerekkel érték el az elmúlt esztendőkben eredményeiket, s megbeszélik azokat a feladatokat is, amelyek a következő időkben, a felszabadulásunk 15. évfordulóiával kapcsolatos seregszemle sikerének biztosítására elvégzendők. Túlteljesítette éves tervét a Hatvani Cukorgyár Nagy karácsonyi és újévi forgalomra számít a MÁV Hamarosan pontosan megállapítok, mennyi mentesítő vonatot indítanak Az idei karácsonyi hármas- és az újévi kettős-ünnep előreláthatólag a szokottnál is nagyobb feladatot ró a MÁV-ra. Minden valószínűség szerint az év végén rengetegen utaznak majd vidéki rokonaik, ismerőseik látogatására, illetve sok vidéki keresi majd fel a fővárost és tölti itt az ünnepeket A MÁV-nak az a törekvése, hogy a nagy karácsonyi és újévi forgalmat a lehetőség szerint jól és gyorsan bonyolítsa le A mentesítő vonatok indítására vonatkozó tájékozódást a MÁV időben ; kiadja, ennek megfelelően az utazóközönség pontosan tájékozódhat majd a gyorsabb utazási lehetőségekről. (MTI) Kongresszusi versenyvállálá- saikat már jóval a határidő előtt túlteljesítették a Hatván! Cukorgyár munkásai. Most újabb örvendetes munkaeredményről érkezett hír a cukorgyárból, A gyár munkásai közölték,' hogy a kongresszusi' vállalás túlteljesítése után december 9-én teljesítették a jóváhagyott éves tervüket. A tervezett 216 089 0Ó0 forint helyett 216 285 000 forintra teljesítették az 1959-es tervet. Az év hátralevő részében úgy dolgoznak; hogy még nagyobb legyen a nyereség, .többet tud jár. nak osztani a gyár munkásaid nak részesedés címén. Az Egri Dohánygyárban az év eleién jelentős beruházással új építkezéseket kezdtek meg. Az új üzemrészben az előkészítő osztály dolgozói kezdték meg a munkát hónapokkal ezelőtt, s december 2-án ide költözött a csomagolóosztály is. Az előkészítő- és a csomago- ló-osztály helyén fürdő- és öltözőhelyiséget építettek a dohánygyári munkásoknak. Az átalakítás 500 ezer forintba került és tegnap adták át a gyár vezetőinek. Külföldi áruk a karácsonyi vásáron A méteráruk választékának növelésére az idén nagyobb mennyiségű textilárut vásárolt a Hungarotex és a karácsonyi vásárra még újabb szállítmányok is érkeznek. Olaszországból tisztagyapjú télikabát- és öltönyszöveteket, továbbá női estélyi ruhára való nylont vásárolt a vállalat. Angol szövet és néhány ezer méter csehszlovák teddy-beer is érkezik. Újdonság lesz a Kínából importált, egészen vastag, dús- bolyhú, a panofixhez hasonló teddy-beer. Ebből különböző színárnyalatban, ötezer métert küldenek. A különleges kelmék egy részét a belkereskedelmi a mértékszabóságoknak adja át. A Német Demokratikus Köztársaság kereskedelmi szervei egész éven át rendszeresen szállítottak a vállalatoknak biedermeier és modem mintájú bútorszöveteket, amelyekből a karácsony előtti forgalomra számítva, ismét nagyobb érkezett. Forgalomba hoznak üzleteink csehszlovák gyártmányú ágy- és asztalterítő garnitúrákat is, amelyek igen keresettek a falusi lakosság körében. (MTI) Lesz elég tej és tejtermék az ünnepekre itt tartják a A közelgő karácsonyi ünnepek előtt a háziasszonyok megnyugtatásául megkérdeztük az egri Mária úti tejüzem vezetőjét, hogy lesz-e az ünnepekre elegendő tej és tejtermék? A Mária úti tejüzemtől eddig Miskolcra szállították a felesleget, főleg a vajat, de amint a város lakosai igénylik ezt. a mennyiséget is, fogyasztóknak. Naponta az üzemben 400 kilogramm vajat készítenek és ezt a mennyiséget az ünnepek előtt emelni tudják. Tehát nem kell félni a háziasszonyoknak, hogy hiányozni fog az asztalról a vajas foszlós kalács, lesz tej, vaj az ünnepekre. Szinte egymás kezébe adják a kilincset a vásárlók a gyöngyösi játékboltban. Falusi fiatalásszony lép be és válogatni kezd a játékok között. Százhúsz forintos babát vásárol a kis Margitkának, autót, lombfűrészt, könyveket a fiúcskának. — Szörnyű, mennyi kiadása van, így karácsony előtt az embernek — panaszkodik. — A karácsonyfát is beleértve, csaknem ötszáz forintba kerül az ünnep... Elgondolkodtam. Milyen 'ó, hogy már ilyen gondjaink vannak. Gondok, de olyan gondok, amelyeknek -sak örülni lehet. sz...y Átadták az Egri Dohánygyár fürdő- és öltözőhelyiségét