Népújság, 1959. december (10. évfolyam, 282-306. szám)

1959-12-29 / 304. szám

6 NÉPÚJSÁG 1959. december M~ kedd Végleg az egri úszók birtokába került az ózdi kupa Özdon bensőséges ünnepség kö­zepette rendezték meg a már ha­gyományossá vált országos, évzáró Béke Kupa úszóversenyt, amely egyben Fiedler Ottó emlékverseny Í8 Az eddigiek során az egri úszók négy ízben nyerték meg a pont­versenyt, s mivel most is nagy fö­lénnyel győztek Debrecen, Ózd és a Bp. Spartacus előtt — a díszes serleg véglegesen birtokukba ke­rült. . A versenyen, melyen nyolc sportkör, közel 200 versenyzője in­dult, nem születtek kiemelkedő eredmények. Az uszoda gyenge vi­lágítása, a víz sötét színe ezt nem tette lehetővé. Ennek ellenére volt ennek a versenynek néhány ör­vendetes jelensége, a 8—10 éves egri „békaúszók” például . igen biztató időket úsztak, Ringelhann Juli 17,9-et ment 25 m békagyor­son! Eredmények: 25 m leány mellúszás: 1. Szabó (Debrecen) 22,3, 4. Kajsz (Eger) 23,5. 50 m fiú mell: 1. Takács (Deb­recen) 38,4, ... 4. Ali Csaba (Eger) 43.1. 100 m felnőtt férfi gyors: 1. Bod­nár (Egén 1:01,8, 2. Ringelhann (Eger) 1:04,6, 3. Bánhidi (Eger) 1:06.8. 200 m felnőtt férfi mell: 1. Vár­szegi (FTC) 2:48,5, 2. Utassy (Egerl 2:48,6, 3. Bolya (Eger) 2:50. A há­rom versenyző fej-fej mellett ha­ladt, Várszegi csak jobb benyúlás- sal előzte meg Utassyt és az egyre jobban fejlődő Bolyát. 100 m felnőtt női gyors: 1. Márisch 'Eger) 1:10.8. 100 m felnőtt női mell: 1. Bobon 'Eger) 1:29.6. 50 m fiú serd. gyors: 1. Chikász (Eger) 30,0, 2. Mitók (Bp. Spart.) 30.1, 3. Mártonffy T. (Eger) 30,2, ...6. Bodnár J. (Eger) 31,6, 7. Bánhidi (Eger) 31,7. 100 m felnőtt férfi hát: 1. Szabó (Eger) 1:09,3. 100 m női pillangó: 1. Korényi (Bp. III. kér.) 1:20,3, 2. Ringelhann (Eger) 1:22,6, 3. Márisch (Eger) 1:25.4, 4. Frank (Eger) 1:27,8. 25 m béka fiú mell: ... 6. Mikó (Eger) 23,9, 8. Bodnár B. (Eger) 24,3. 50 m gyermek leány mellúszás: 1. Szeremi (Eger) 43,9, ;; . 3. Ko­menczi (Eger) 46,6. 100 m férfi pillangó: 1. Várszegi (FTC) 1:06, ...3. Bolya 1:14,0, 4. Utassy 1:14,6. 200 m ifjúsági férfi mell: 1. To­ros (Eger) 2:48,9. 100 m ifj. női mell: 1. Papp (Ózd) 1:28,6, 2. Tóül (Bp. III. kér.) 1:29,8. 3. Oláh (Eger) 1:30,8. 100 m ifj. férfi hát: 1. Gulyás (Debrecen) 1:10,9, 3. Bodnár (Eger) 1:12,2. 25 m leány gyors: 1. Ringelhann J. 17,9, ... 3. Stefán (Eger) 20,6. 25 m fiú gyors: 1. Patkó (Eger) 15,9, 2. Chikán (Eger) 16,8, 4. Dula 'Eger) 17,2, 5. Besznyák (Eger) 18,2. 50 m serd. leány hát: ... 2. Tö­rök (Eger) 41,0. 100 m serd. női gyors: 1. Török (Eger) 1:19.6. 100 m ifj. női gyors: 1. Frank (Eger) 1:09,8, 4. Ringelhann (Eger) 1:15,9. 100 m férfi ifj, gyors: 1. Bodnár (Eger) 1:01,5, 2. Garai (Miskolc) 1:03,2, ...5. Mártonffy (Eger) 1:06,8, 6. Chikász (Eger) 1:07,2. A Béke Kupa győztese: Eger 143 pont, 2, Debrecen 54,5, 3. Bp. Spar­tacus 44,5, 4. Ózd 30 pont. Az egri úszók január 17-ig aktív pihenőt tartanak, majd elkezdik a felkészülést az 1960. évi verseny­évadra. Újság még, hogy a leszűkített olimpiai válogatott keretbe négy egri versenyző kapott helyet: Frank Mária, Katona József, Bod­nár András és Toros Károly, akik tegnap reggel Budapestre utaztak, ahol január 10-ig kondícionális jellegű táborozáson vesznek részt. Kesergés... Az angol válogatott dél-amerikai szomorú játéka után egyetlen vi­gasztalás maradt a szakemberek .számára: itt az utánpótlás váloga­tott, a 23 éven aluliak, a jövő csa­pata, amely még sohasem kapott ki odahaza és külföldön is csak kétszer. Hat év alatt. És akkor jött egy ismeretlen em­berekből álló magyar utánpótlás csapat, és összetör minden re­ménységet. Angol földön győzte le angol ellenfelét. A jövő csoda­csapatát. Nem szép dolog. Érthető, hogy nekikeseredtek az angol szurkolók, szakvezetők és újság­írók. íme Willy Me isi kesergése a Kicker című lapban: . Anglia 23 éven aluliak csa­pata Liverpoolban elszenvedte első hazai vereségét. . ; Magyarország utánpótlása joggal dicsekedhet: Angliában győzött Anglia ellen, megismételve az A-válogatott dia­dalát. De nagy ám a különbség a kettő között, nagyon nagy! 1953-ban Magyarország játéka magával ragadó volt és Anglia kétvállra fektetve is tapsolt. 1959- ben a fiatal magyarok szinte ki­zárólag védekező játékot játszot­tak, nagy egészében gyengén .. . Anglia nagy fölényben volt, de nem akadt játékos, aki a kilenc emberből álló magyar falat át tudta volna tömi. A magyarok minden lehetőséget megragadtak, ASZTALITENISZ HATVANI VSE—GYVSC 8:8 Hatvan. Gy: Szabó J. 4, Sisa 2, Papp 2, Szellő 0, illetve Tóth 3, Hidvégi 2, Bodrogi 2, Kancz 1. Az eddig veretlen Szabó J. ez­úttal is kitűnő eredményt^ nyújtott. A gyöngyösiek közül Tóth bizo­nyult a legjobbnak. EGRI HELYI IP AR—S EL YPI ÉP. 12:4 Selyp. Gy: Venczel 4, Sztaskó 3, Szűcs 3, Jékli 2, illetve Katona 2, Bódi 2, Szűcs 0, Somlai 0. Venczel a szokott teljesítményét nyújtotta, de igen jól játszott Sztaskó és Szűcs L. is. EGRI SC H.—B-FALVA 8:8 Bélapátfalva. Gy: Harangi S. 4, Kovács 4, Tóth 0, Harangi Gy. 0, illetve Bogdán 2, Sarkadi 2, Bö­szörményi 2, Veres 2. Hatalmas küzdelem jellemezte a „fiókrang­adót.” Az egrieknek a kitűnő Ha­rangi S. vívta ki a döntetlen ered­ményt. Nagyszerű teljesítményt nyújtott a fiatal Kovács is, a bél- apátfalviak egységes csapat benyo­mását keltették. Csak röviden ... — A KAPOSVÁRI Dózsa nyerte az ifjúsági ökölvívó csapatbamok- ságot, miután először Bu:' sten 15:7 arányban legyőzték ~ Bp. Vasas együttesét, majd a második találkozón 12:10 arányban vesztet­tek a Bp. Vasas ellen. — AZ ÚJPESTI Dózsa labdarúgó- csapata 100 százalékos sikerrel szerepelt nyugat-németországi por­tyáján. Második mérkőzésén az 1860. München együttese ellen 4:0, a harmadik mérkőzésén pedig a VFB Stuttgart csapata ellen 2:1 arányban győzött. A Ferencváros Bécsben 13 000 néző előtt 2:1 arány­ban győzött az osztrák bajnok Ra­pid együttese ellen, de második mérkőzését Salzburgban 3:2 arány­ban elvesztette. A Budapesti Honvéd Offenbachban, a Kickers együttese ellen játszott és 3:2-es vereséget szenvedett, majd az SPV Fürth csapata ellen 2:2 arányú döntetlent ért el. BEFEJEZŐDÖTT Dél-Amerika labdarúgó-bajnoksága, amelyet Urugay csapata nyerte meg Ar­gentína és Brazília együttesei előtt. — AZ EGRI SC NB Il-es asztali­tenisz-csapata az őszi idényben a táblázat kilencedik helyén végzett nyolc ponttal. Az egriek három íz­ben győztek, hatszor vereséget szenvedtek és két ízben döntetlen eredményt értek el. — A SZOVJET Sportújságírók Szövetsége szavazással összeállí­totta 1959. legjobb 10 szovjet spor­tolójának sorrendjét: 1 Kuznyecov (atléta), 2. Novikov (öttusázó). 3. Vlaszov (súlyemelő). 4. Tall (sak­kozó), 5. Pljukfelder (súlyemelő), 6. Popova 'atlélanő). 7. Ter-Ovan-sz- jan (atléta). 8. Jasin (labdarúgó) 9. Tyitov (tornász). 10. Pucskov (jég korong-kapus ) — EZ ÉVBEN is megrendezik Sao Pauloban a hagyományos szil­veszteri futóversenyt. A viadalon több európai atléta is indul. — A HANNOVERBEN lejátszott NSZK - Jugoszlávia labdarúgó­R TOTO eredménye 52. hót: 1. Juventus—Róma l 4:0 2. Lazio-Milan 2 0:1 3. Palermo—Alessandria 1 4:0 4. Sampdoria—Napoli 2 0:2 5. Spal—Fioreniina 1 1:0 6. Udinese—Bologna 1 1:0 7. Sedan—Limoges X 0:0 8. Valenciennes—Nice 1 4:3 9„ Rennes—Strasbourg 1 4:0 10. St- Etienne—Lens 1 6:0 11. Toulon—Monaco 2 0:3 22. Toulouse—Sochaux 1 3 .*0 mérkőzés után a jugoszláv játéko­sok legtöbbje a kelleténél is több alkoholt fogyasztott. Ezért a ju­goszláv labdarúgó szövetség fe­gyelmi bizottsága Müadinovicsot kizárta a válogatott keretből, Ze- bec csapatkapitányt leváltotta és Mihaj lovicsot szigorú dorgálásban részesítette. — AZ 1960. ÉVI súlyemelő Európa Bajnokságot május 3—4-én Milánó­ban rendezik meg. hogy az időt húzzák, szabálytalan­kodtak, tartották a labdát. . Bizony nem szép dolog. Az sem, hogy tartották a labdát, az meg különösen nem, hogy győztek. Teke A Heves megyei tekeszövetség az év utolsó versenyeként rendez­te meg Heves megye 1959. évi egyéni nagy golyós bajnokságát, melyen mint vendégek részt vet- tek a Békéscsabai MÁV tekézői is. A verseny színvonala közepes volt, csak az első három helyezett nyújtott igazán jó teljesítményt. Mindez azzal magyarázható, hogy a bajnokság több mint egy hó­napja befejeződött, s a verseny­zők nem rendelkeztek kellő edzés­sel. Meglepetés Nagy második és Pánczél negyedik helyezése. Eredmények: Bajnok: Perencsei (E. Spartacus) 415 fa, 2. Nagy (E. Spartacus) 410, 3. Lengyel (E. Postás) 403, 4. Pán­czél (E. Vasas) 399 , 5. Molnár (E. Vasas) 396, 6. Tóth L. (E. Vasas) 395, 7. Rátkai (E. Spartacus) 393, 8. Szabó (Békéscsaba) 393 , 9. Pintér (E. Kinizsi) 387, 10. Molnár J. (E. Postás) 384. o Az Egri Spartacus teke-szakosz­tálya 500 dobásos házibajnokságot rendezett. Eredmény: 1. Perencsei 1992 fa, 2. Pummer 1972, 3. Grohmann 1886. 4. Losonczi 1857, 5. Rátkai 1843, 6. Lukács F. 1841, 7. Erdélyi 1723, 8. Albach 1709, 9. Nagy 1664, 10. Lu­kács J. 1649. Sportérdekességek JÉG HELYETT MŰANYAG? Közölték a svájci jéghoki klu­bokkal, hogy egy Hinwil-i feltaláló olyan műanyagot készített, amely- Iyel pótolható a jégpályák jégré­tege. Valószínűleg rövidesen kísér­leti műanyag „jég”-pályát építe^ nek. MARATHONI KOSÁRLABDAMÉRKŐZÉS A califomiai Berkeleyben a diá­kok minden idők leghosszabb ko­sárlabdamérkőzését rendezték meg. A mérkőzés pénteken kezdődött és vasárnap este ért véget. A játék során összesen 6674 pontot értek el. mmttm Nemrégiben ülést tartott Rómá­ban az olasz Olimpiai Bizottság vezetősége. Az ülést Tupini, a tu­risztikai ügyek minisztere nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta: az olasz kormány a jövőben is foly­tatja mostani politikáját, neveze­tesen, hogy nem avatkozik be a sport és a sportfejlesztés kérdésé­be. A vezetőség tagjai, az olasz sportszövetségek képviselői és Tupini miniszter ezután meghall­gatták Brunp Zauli. a római olim­piai játékok rendező bizottsága elnökhelyettesének részletes be­számolóját az olimpia előkészüle­teiről. Az elszállásolással kapcsolatban Zauli megerősítette azokat a ko­rábbi híreket, hogy a fegyveres erők segítségével kibővítik a sá­tortáborokat. Az új létesítményekről szólva Zauli emlékeztetett arra, hogy 1959-ben avatták fel az olimpiai úszómedencét és a Flaminio- siadiont. Emellett az olasz kerék­páros szövetség hitelesítette az olimpiai kerékpáros pályát, melyet a tavasz folyamán ünnepélyes ke­retek között avatnak fel. A nagy sportpalota kupoláján most végzik az utolsó simításokat. Az új épületet ugyancsak tavasz- szal adják át rendeltetésének, méghozzá ökölvívó-mérkőzés, vagy nemzetközi kosárlabda talál­kozó keretében. Az Albano-tó evezős pályáját Thomas Keller, a nemzetközi szö­vetség elnöke próbálta ki. A pá­lyán egyszerre hat hajó verse­nyezhet. Most épülnek a ruhatá­rak és a parkolóhelyek, befejezés­hez közeledik annak az alagútnak az építése, amely megrövidíti < Róma-Castalgandolfó útvonalat. Megállapodás történt a színmű­vészeti igazgatósággal. Ennek ér­telmében ideiglenesen felhasznál­hatják a Caracallia Thermát és a Maxentius-bazilikát a torna és bir­kózás számára. A munkálatokat már meg is kezdték. Az olimpiai stadionban befejez­ték a 7. futópálya építését és felfrissítési munkákat. A stadiont esti versenyekhez szükséges be­rendezéssel is ellátták. Az atlétikai edzőpályákat egy újabbal egészí­tették ki. Ami pedig az olimpiai falut il­leti, a munkálatok jó ütemben ha­ladnak. Márciusban megkezdik a bebútorozást. Jelenleg a belső va­kolás folyik, a vendéglőket és mellékhelyiségeket építik. A híradás frontján is megnyug­tató a helyzet. Az 1958-as tervet megvalósították: 1530 telefont, 174 távirógépet, 35 kép^ávirót szereltek, illetve szerelnek fel. Gyors ütemben épül a Foro Italicot, az EUR-ral összekötő, új olimpiai út is. A játékok alatt ezt az utat csak a versenyzők és a rendezőség használhatja. 15 perc alatt lehet eljutni az olimpiai sta­diontól a sportpalotához. Zauli beszámolója után Onesti. az olasz OB elnöke emelkedett szólásra. Az ország sporthelyzeté­ről beszélt. Az olasz sportszövetsé­gek küldöttei egyhangúlag jóvá­hagyták az olasz OB tevékenysé­gét és bizalmukról biztosították a vezetőséget. Annyi bizonyos, hogy több küldött szeretett volna óvást emelni az OB döntése ellen a ví­vószövetség vezetőségének leváltá­sa miatt, de végül is a vitákat az olimpia után összeülő kongresszu­sig elhalasztottak. Otto Krahmann gyilkosai Néhány hét múlva a thürin- giai Brotterode városkában egy gyermek születik, aki, ha majd később édesapja iránt érdeklődnek tőle, kénytelen lesz a kérdésekre úgy vála­szolni: „Én nem láttam édes­apámat sohasem. Meggyilkol­ták. Mert a fasiszták 1959-ben Nyugat-Németországban is­mét gyilkolhattak...” A közelmúltban Németor­szágban ér mindenütt megren­düléssel fogadták az Otto Krahmann fiatal fémmunkás meggyilkolásáról szóló híreket. Mi is történt tulajdonképpen? Kit gyilkolt a fasizmus „vérbosszúja'? A pártonkívüli fémmunkás­nak már nyáron esedékes volt a szabadsága, de üzjs-me lema­radt a tervteljesítésben. Otto Krahmann kollégájával, Marsch-sal együtt azon gondol­kodott, miképpen lehetne e munkafolyamatot meggyorsí­tani, hogy a lakóépítkezések­hez szükséges anyagokat sür­gősen elkészítsék. Jól szerve­zett munkával teljesítették is kötelezettségeiket és ezután már semmi akadálya sem volt annak, hogy Otto Krahmann szabadságra menjen. Feleségé­vel együtt, aki a harmadik gyermeket várja, nővéréhez és sógorához, a nyugat-németor­szági Hannoverbe utazott, hogy a családi körben együtt ün­nepeljék harmincharmadik születésnapját. Egy nappal később — mi­után Hannoverbe érkezett — Hellmuth Bemerrel, sógorával a Hamsunstrassén egy vendég­lőbe tért be, hogy néhány üveg sört hozzanak. Alig jutottak túl a küszöbön, amikor egy provokációs vitába keveredtek. A kocsmáros becsmérelte az NDK-t, mire Otto Krahmann büszke önérzettel hangoztatta, hogy ő a szocializmust építő Német Demokratikus Köztár­saság állampolgára. A provo­kációs vita folyamán a kocs­máros gázpisztollyal sógorá­nak szemébe lőtt, Krahmann- ra mutatva pedig azt kiál­totta, hogy „üssétek agyon a disznót”. A vendéglőben hir­telen sötét lett és a felbérelt fasiszta banda mindkettőjükre rárontott. Bemernek sikerült elmenekülnie, Krahmann-ra azonban csak úgy zuhogtak a boxer-ütések. Egyik vendég a mentőszolgálatot akarta érte­síteni (és nem a rendőrséget!), de a vendéglős ezt n egakadá- lyozta. Krahmann-t végül is hazaszállították, ahol felesé­gének még annyit tudott mon­dani: „Nézzétek, mit tettek velem" Röviddel ezután elvesztette eszméletét és két napra rá fej­sérülései következtében meg­halt. Kik a gyilkosok? Közvetle­nül egy 20 éves Achilles nevű huligán, aki a gyilkoló eszkö­zöket olyan természetességgel hordja a táskájában, mint más emberek az öngyújtót a zsebük­ben. A nevelőiskolája a nyu­gati film, rádió, televízió ter­mése, a gyilkosságok szadis­ta részleteinek aprólékos le­írását tartalmazó rémregények sorozata. Achilles és a hason­szőrű új-náci ifjak nevelési elveire vonatkozóan a Führer szavai a mérvadók. Hogy is mondta annak idején Hitler? , Az én váramban olyan ifjú­ság nőjön fel, amelyiktől ret­teg a világ. Én nem akarok intellektuális nevelést. A tudás elrontja az ifjúságot.” Ki a kocsmáros? Korábban a Heinlein-fasisztákhoz tarto­zott Csehszlovákiában. A Har­madik Birodalom e „díszpél­dánya” a háború után hosszú ideig bolyongott Nyugat-Né­metországban, amíg csak a ha­tóságok felfigyeltek a régi fa­sisztára és kocsmát adtak neki. A volt heinleinisták védel­mükbe vették e kipróbált fa­sisztát. Bűnrészes a hannoveri rendőrfőnök is, aki megitísé- relte, hogy a gyilkosság té­nyét eltussolja és a megfélem­lített orvosokkal ennek megfe­lelően íratta be a halál okát. A nyugatnémet burzsoó sajtó — amelynek különben akár­csak a mindennapi Kenyér, kell a gyilkosság — ezúttal a hatóságok tilalmára 14 napig egyetlen sort sem írhatott er­ről. A rendőrségen jelentke­zett egy drogista, mint tanú, a vendéglős szomszédja. Erre a vendéglős büntetlenül megfe­nyegethette, hogy „te leszel a következő”. És a bonni „jogállamra" mennyire jellemző, hogy a hannoveri rendőrség — fel­CSALÄDI ház eladó, azonnal be­költözhető. Üjhatvan, Bem utca 15. KITŰNŐ hangú, fekete Bösen- dorfer zongora, 198 cm, javításra nem szorul, 20 000 forintért eladó. Érdeklődés: Földy, Budapest, Ma­gyar Jakobinusok tere 6. ELADÓ slléc alumínium botok­kal, egybeépített, gramafonos jó rádió, Mákján dűlőben 800 négy­szögöl jó szőlő Egerben, jól fel­szerelt családi ház Makiáron a vasútnál. Cím: Kiadóhivatalban. CSODASZÉP lesz minden nő, már 1 kezelés után Szövetkezeti Kozmetikánkban, Eger, Dobó tér 1. Telefon: 58-82, EGERBEN 1 szoba, konyhás, be­költözhető ház eladó. Érdeklődni: Illatszerboltban, vagy Bartakovics utca 30. HALOSZOBABÜTOR, konyhabú­tor és egyéb berendezési tárgyak eladók. Eger, Kossuth L. u, 22. FIATAL házaspár megbídiató al­kalmazottat keres sürgősen. Cím: Kiadóhivatalban. ELADÓ p. 70-es személygépkocsi. Eger, Almagyar u. IS. VARRÓGÉPEKET garanciával javít az Egri Vas- és Fém Ktsz mo­torszerelő és varrógépjavitó részle­ge. Eger, Foglár u. 4. Telefon: 24- 06. Olvasd! Terjeszd! , o NÉPÚJSÁGOT Ír-V< I £=r\"'' i _s-\V / d\Vi /—nXi /—sXi . sőbb utasításra — a meggyil­kolt családtagjainak járadékot, illetve Nyugat-Németország­ban lakást ajánlott fel, ha el- hallgatjáK a gyilkosság tényét. Az özvegy azonban elutasítot­ta a lealázó ajánlatot. „Min­den ember meg fogja tudni, hogy meggyilkolták férjemet” — kiáltotta a rendőrtisztek sze­mébe. Otto Krahmann Hannoverbe utazott és a revansisták áldozata lett. Ez a gyilkosság a nyugatné­met viszonyoknak szinte tör­vényszerű következménye. Hi­szen nyüzsögnek a fasiszta ízű szövetségek és ifjúsági szerve­zetei!, a régi és az új nácik évek óta fasiszta módon be­szélhetnek és ’ cselekedhetnek büntetlenül és akadálytalanul. A Német Demokratikus Köz­társaság ellen uszító hajszát folytatnak, amely ebben az esetben gyilkos merényletbe csapott át. A jogbizonytalan­ság új szakaszba lépett. Ami Hannoverben történt, akárme­lyik: nyugatnémet városban megtörténhetett volna. De vajon meglepő ilyen gyilkosság abban az államban, ahol maga a miniszter is tö- meggyilkos? Nevezetesen The­odor Oberlender, a müncheni 1923-as Hitler-puccs részvevő­je, SA Obersturmbannführer, náci körzeti hivatalvezető, a Iwowi és más tömegmészárlá­sokban részt vett Nachtigall zászlóalj politikai vezetője.;; Otto Krahmann halott. Egy szorgalmas, derék férfi, jó hu­morérzékű, szerény munkás nincs többé. Hiányzik a csa­ládban. az üzemben, a szak- szervezetben, az önkéntes tűz- oltókörben. a műkedvelő cso­portban, a síelők közül. Csa­ládja, kollégái és sportbarátai eltemették. A tiltakozás és a felháborodás hulláma azonban bizonyíthatja a gyilkosoknak, hogy erről a felháborító me­rényletről az emberek tudo­mást szereznek és nem fogják sajnálni az erőfeszítéseket, amíg meg nem szüntetik az ilyen gyilkosságokat eredmé­nyező körülményeket. A béke­szerető demokratikus és szo­cialista erők Németországban csakúgy, mint világszerte har­colnak azért, hogy egyetlen gyermeknek se kelljen azt mondani, ha az édesapja iránt érdeklődnek: — Én sohasem láttam őt, mert a nyugatnémet fasiszták meggyilkolták. Gémes Miklós Biztosítsa szilveszteri szórakozását! Nagy Szi!veszter-esl a Park Szállóban! ★ Helyfoglalás a portán NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Suha Andor. Kiadja: Népújság Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Tóth József. Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. Telefon: 56-74. 56-78. Postafiók: 33. Kiadóhivatal: Eger, Bajcsy-Zsilinszky utca 1. Telefon: 24-44. Postafiók: 23. Heves megyei Nyomda Vállalat. Eger, Bródy Sándor u. 4. Felelős vezető: Mandula Ernő. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizet­hető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra U Ft Szórakozzon szilveszterkor a Mátravídéki Vendéglátóspari V. szórakozóhelyein GYÖNGYÖS: HATVAN: MÁTRAFÜRED PÁRÁD: Szabadság Étterem Kedves Kisvendéglő Park Étterem Búzavirág Étterem Zöldfa Halászcsárda Sárgacsikó Kisvendéglő Mátra Étterem Strand Söröző Gyopár Kisv endéglő KITŰNŐ ÉTELEK, JŐ BOROK. HANGULATOS ZENE VÁRJA KEDVES VENDÉGEINKET!

Next

/
Oldalképek
Tartalom