Népújság, 1959. december (10. évfolyam, 282-306. szám)
1959-12-25 / 303. szám
mm VI LÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! DCdhmn kafácÁőiitjj ÜJtJifpekeí küxánLLtik műiden kedixa őlacLLÓiikttjcik ! AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA és a MEGYEI TANACS NAPILAPJA X. évfolyam, 303. szám ARA: pO FILLÉR 1959. december 25., péntek VAV »«5 .-V/V'J Az égig érő fáról szól egy mese. Az égig érő nyomorról is volt mese, de csak mese volt, hogy az égig ért, mert még a palotákig sem. Aztán arról is szólt mese, talán még megtalálható most is abban a meséskönyvben, ott a fa alatt, hogy a szegény ember kincset talált és gazdag lett, meg hogy a szegény ember becsületességével olyannyira meghatotta a hatalmasokat, hogy gazdagon megajándékozták. S mindez valóban csak mese volt, mert a hatalmasok sohasem találkoztak a becsületességgel, valahogy mindig kikerülték egymást, így aztán nem ismerték, s ha nem ismerték, hogyan is méltányolhatták volna. Kincset találni? Lehet. Talán még a valóságban is. Van egy régi történet arról, hogy egy tenger partján apró gödröt ás egy kisfiú és csöppnyi vödrével ebbe a gödörbe akarja kimerni a végtelen tenger vizét. Nos, ezer ilyen kis „kincses** vödör, vagy tízezer se tudja kimerni az egykori szenvedés mérhetetlen óceánjából a könnyes szegénység utolsó csöppjét is. De tegyük félre a meséskönyvet, vegyük elő a történelmet, a történelem egyre vastagodó könyvét, lapozzunk bele: a karácsonyokról, a szeretet, a békés holnapot-várás napjairól nem találni benne dátumot Az emberiség történelme az írott lapok tanúsága szerint is telve volt vérrel, pusztulással, küzdelemmel... S az ember mégis mindig előbbre jutott, minden vér- özönön, pusztuláson, könnyön és szenvedésen keresztül tört előre egy olyan világ felé, amelyről egykoron csak az utópisták álmodoztak. Mert az ember nem a halálra, hanem az életre, Bem a pusztításra, de az építésre és nem a gyűlöletre, de a szeretetre termett Egy ilyen világról álmodozott a keresztrefeszitett Spartacus, a római rabszolga, ilyet akart megvalósítani ama Münzer Tamás, ilyet a husziták, Budai Nagy Antal és Dózsa György, erről álmodoztak a jakobinusok, majd egy évszázad múlva Ilyen világot próbáltak megvalósítani a párizsi barikádokon és a barikádok mögött a francia munkások. Ezredévek óta, tudva nevét, vagy sem, az emberiség a szocialista, a kommunista társadalomért küzdött keresve ezt a társadalmat még csodás szigeten is, keresve mindenütt és végül megtalálva saját erejében, akaratában, teremtő tudásában immáron a világ egy- hatodán. S a fa, az emberiség, az emberség tudásának fája, ím, az égig, s még azon is túl ért, s az emberiség, az emberség megtalálta azt a kincset amelyet elvenni tőle nem lehet, s apró kis mesebeli vödröcske helyett az exkavátorok markoló kanalával új tengert alkot és nem a könnyek, de a gazdagság tengerét. Az ástál megterítve, a zöld fán égnek a gyertyák és a fehérbe öltözött kinti világ Is békét, nyugalmat áraszt, mert bent meleg van, fény és boldogság. Dehát ennyi volna az egész? Ezredévek küzdelme és végső győzelme ebben a karácsonyban kulminálna, a terített asztalban, a gyermekek, szülők megelégedett mosolyában? Egy mosolyért feszítették keresztre Spartacust? Igen, ezért az egy karácsonyért, pontosabban ezekért a karácsonyokért, amelyeknek fényei minden ablakon kikandikálva hirdetik a mát és hirdetik a jövőt. Igen, ezekért a karácsonyokért, amelyek nem pillanatnyi feledést adnak, hanem állomásai immáron egy állandóan felfelé ívelő útnak, amelynek vége még a távolba vész, de amelyre rálépve, már más tájak mellett halad a kor embere. Ezekért a karácsonyokért, s az ünnepet kővető „szürke”, alkotó hétköznapokért folyt a harc, hogy ember legyen az ember, hogy a szegénység csak a mesék világában éljen tovább, hogy ne legyenek hatalmasok, csak ember legyen, kinek hatalma sok, hogy a bilincsekből és ágyúkból eke készüljön, a tépett katonamundérból jószabású téli kabát, s a papából, amire a veszteségeket jegyzik, a halált, könyv legyen, amelyre a tudás nyomattatik. Ülünk a terített asztal körül és minden olyan természetes: hogy békében élünk, hogy egyáltalán gazdagon terített az az asztal, hogy magabiztosan beszélünk a távoli holnapról is, hogy tervezgetjük, mivé lesz az emberke, aki még az ábécével küszködik és összeveszünk, ml szülők, mert az egyik mérnököt, a KARÁCSONYI GONDOLATOK másik orvost akar belőle. Megmosolyogtató és boldogító valóság ez, amelyet megszoktunk, természetesnek tartunk és még néha bírálunk is: ezért... azért... Pedig a karácsonyi gyertyák fényei nemcsak előre vetik a világosságot, de fel-feltépik a feledés fátylát is, hogy előtűnjék a múlt, ahonnan jöttünk. Nem almát eszünk, vagy narancsot, hanem az ezredévek harcának megérett gyümölcseit ízlelgetjük nagy serényen. A nép, az ember történelmén áthúzódó véres, verejtékes küzdelmének szintézise a ma, minőségében egészen új, egészen más de a gyümölcs oly fán érlelődött, amelynek gyökerei mélyen belekapaszkodnak a múlt ősöket pihentető talajába. Kiszámította egy tudós, hogy mióta a történelmet az ember nemcsak mondja, de jegyzi is, összességében még egy év sem telt el háború, embertől kapott halál nélkül. Nagy munka lehetett végigkutatni az írott kútfőket, lényegében egyetlen végső, számokban testesült konklúzióért. Nagy és rettenetes! Mivé lett volna awr ez a világ, ha az emberiség minden csodálatos energiáját csak az alkotásra fordíthatta volna? Balassi és Petőfi is a háborúban pusztult eL Petőfi olyan világért áldozta hősi életét, a szent forradalomért, amely ma teljes valóság. Azt mondta egyszer valaki, hogy a háború szükséges rossz, de néha jó is. Mert előbbre viszi a tudományt. A cukorrépa a napóleoni háborúknak köszönheti, hogy ma egy világ termeli ... A Salk- és Sabin- vakcinát, a radioaktivitást, az autót és a repülőgépet, a gőzhajót, a gőzgépet, a szövőszéket és elméletét, hogy a Föld gömbölyű, nem a háború teremtette az ember használatára és győzelmére. A puskaport színes tűzijátékaikra, az emberek szórakoztatására használták Kínában, már jóval előtte, hogy egy európai barát, ama bizonyos Schwarz Berthold feltalálta, a 14. század első telében. A háború mindenkor szükségtelen rossz volt, amely elpusztította mindazt, amit az ember alkotott, amely csak könnyeket és halált osztogatott, újabb nyomorúságot és mindig hátravetette, sohasem segítette az emberiség fejlődését. Csakhogy a történelmet, az osztályharcok történelmét eleddig sohasem a józan megfontolás, mint sokkal inkább a kizsákmányoló osztály önös érdeke irányította. A háború, amelynek során, aki mer, az nyer, a háború, amely újabb hatalmat és újabb rabszolgákat, újabb gyarmatokat és olajkutakat hozhat, sohasem annak volt érdeke, ki feltárta és felszínre hozta az olajat, sohasem annak, aki raszolga lett ... Az ember, aki méltó erre a névre, gyűlöli, irtózza a pusztítást. S az igazi hős — nagyszerű paradoxon! — kész életét áldozni az életért, kész meghalni, hogy ne legyen több halál és könny és nyomor ezen a földön. Igaza volt a bibliának: siralomvölgy! De csak igaza volt a megállapításban, amely az emberiség fejlődésének egy történelmi szakaszára volt érvényes. Az ember a siralomvölgyéből akart, s lenyűgöző erejű példa van rá, hogy tudott is, dúsan termő életet és mosolyt adó völgyet varázsolni, — saját felszabadult erejével. Nem a bibliai ács belenyugvásával, hanem a való élet ácsainak, kőműveseinek, bányászainak, kétkezi munkásainak elszántságával, egy nagyszerű elvnek birtokában. Ez az elv gyújtott fényt az emberiség sötét éjszakájában, mint valami világítótorony a viharzó tengeren: erre, itt a part, itt az élet, a szabadság, itt a holnap. Ez az elv, ennek az elvnek lángoló tüze gyújtotta meg a gazdagon terített asztal felett a karácsonyi gyertyákat, a béke és szeretet beteljesülhető és beteljesült vágyainak apró világait. S eljön az idő, amikor így karácsonytájt, ezek a fények az égig érnek, bevilágítják a világegyetem kozmikus útjait és az idilli szférák zenéje helyett a szabad ember himnusza zeng ott, ahol most még csak a meteorrajok járják végtelen útjukat. A szegény ember, igen, kincset talált: megtalálta saját erejét! S ezt a kincset el nem vehetik tőle! Soha és senki. «Sag ■m király miklósné Ostoros dudás Agostonné Bükkszenterzsébet KISS SÄNDORNfi tanácselnökhelyettes, Karácsond Szívvel és leltei a békés holnapért VINCZE ZOLTANNÉ tanítónő, Egerbocs KOKAS LAJOSNÉ dohánygyári munkásnő, Eger Dr. KERTÉSZ IMRÉNÉ Boconád Szívvel és tettel a békés holnapért KEREK KALMANNÉ 34. AKÖV, Gyöngyös VASS MIKLÖSNÉ Hatvan NAGY ZOLTANNÉ tanítónő, Erk BARTHA ANDRASNÉ tsz-tag, Füzesabony i
