Népújság, 1959. október (10. évfolyam, 230-256. szám)

1959-10-17 / 244. szám

2 NÉPÚJSÁG 1959. október 11., awambat Felelősségi el) esen A pártalapszervezetek ve­**■ zetőségválasztó taggyűlé­sei után — pártunk VII. kong­resszusa előkészítésének jelen­tős eseményéhez értünk. Ok­tóber 18-án tartja tanácskozá­sát a hevesi járás küldöttérte­kezlete. Az ellenforradalom óta ez az első pártértekezlet, amely hivatott a járási pártbi­zottság csaknem hároméves munkájának elbírálására. A járási pártbizottság az elmúlt idő alatt az országos pártértekezlet határozatai, a Központi Bizottságnak az ag­rártézisekről, a falusi politikai munka megjavításáról, a mű­velődési irányelvekről szóló és az 1958. decemberi és az 1959. márciusi alapvető párthatáro­zatok szellemében, a megyei pártbizottság útmutatása alap­ján végezte munkáját. Az ér­tekezlet nyilvánvalóan nem tudja teljes részletességgel megvitatni a pártmunka szer­teágazó problémáit, de a leg­fontosabb kérdésekben megál­lapítja majd a pártbizottság munkájának a tapasztalatait — eredményeit és fogyatékos­ságait, hogy okulva mindket­tőből, a megválasztandó párt- bizottság újabb eredmények elérésére vezesse a járás kom­munistáit és dolgozóit. A hevesi járási pártbizottság is nagy erőfeszítéseket tett az államhatalmi szervek megerő­sítésére. Arra törekedett, hogy e szerveknek olyan vezetői és munkatársai legyenek, akik hűek a népi hatalomhoz. ILi iután a néphatalom, a munkás-paraszt szövet­ség erősítését egyik legfonto­sabb feladatunknak tartottuk, — különös gondot fordítottunk a helyi tanácsok munkájának a fejlesztésére. Helyi tanácsa­ink ennek következtében a tör­vényes rendelkezések alapján védelmezték a dolgozó embere­ket és a népi demokrácia vív­mányait. A kommunisták kez­deményezésével nagy eredmé­nyek születtek községpolitikai vonatkozásban is. Az ellenfor­radalom óta községeinkben 60 620 méter járdát, 10 200 mé­ter villanyhálózatot, 13 új, mélyfúrású kutat építettünk és számos más létesítményt hoztunk létre. Dicséretre méltó munkát végeztek helyi taná­csaink a termelőszövetkezetek fejlesztéséért és megszilárdí­tásáért folyó munkákban is. Eredményeink mellett lát­nunk kell azonban munkánk fogyatékosságait is. Mindenek­előtt azt, hogy nem megfelelő minden tekintetben a tanácsa­ink pártirányítása. A kommu­nista csoportokkal alig foglal­kozunk amelynek olyan hát­rányos következményei is let­tek, hogy a tanácsok állandó bizottságai gyengén működnek és több községben - például Pélyen, Hevesvezekényen és Terik községekben — a tanács­választások óta még a kom­munista tanácstagok sem szá­moltak be valamennyien vá­lasztóiknak. Ezért nem kielé­gítő még sok tekintetben taná­csaink tömegkapcsolata. A hibákból tanulnunk kell és sürgősen ki kell javítani azo­kat. A járási pártbizottság szá­mot ad a pártértekezlet­nek a pártalapszervezetek fej­lődésének tapasztalatairól is. Járásunkban a párttagság ösz- szetétele álta’ában jónak mondható. Kimaradtak a párt­ból a karrieristák és az inga­dozók, amelynek következté­ben csökkent a párton belül az elhajlás talaja. De a statisz­tika azt is megmutatja, hogy a párt szervezése során nem for­dítottunk kellő gondot a nők és az ifjúság a pártba való felvételére. A jövőben tudato­sabban kell kiterjeszteni fel- világosító és szervező munkán­kat a nők és az ifjúság köré­ben is. Pártbizottságunk eredmé­nyesen harcolt a párt ideoló­giai, szervezeti egységének biz­tosításáért is. Nyilvánvalóan világos dolog, hogy ha nem folytattunk volna harcot mind­két fronton — a bal- és jobbol­dali nézetekkel szemben — nem tudtuk volna a tömegeket ilyen mértékben megnyerni, nem tudtunk volna a szocializ­mus építésében ilyen nagy si­kereket elérni — mint amilyen eredmények járásunkban is megvalósultak. De látjuk azt is, hogy né­mely pártszervezetünkben — az eredmények láttán — az ön­teltség, a szektánsság jelei új­ból felélénkülteik, amely ellen a leghatározottabban kell fel­lépnünk. A párt kongresszu­sára kiadott irányelvek is erre biztatnak bennünket. Hasonló­an intézkedést kell tennünk arra vonatkozóan is, hogy — a párttagok jogainak tisztelet­ben tartása mellett — erősítsük a párt soraiban a fegyelmet és hogy a demokratikus centra­lizmusnak minden tekintetben érvényt szerezzünk. A párt eszmei—politikai cselekvési egységének védelme, erősítése, a bal- és jobboldali elhajlás elleni következetes harc min­den párttag elsőrendű köteles­sége. A továbbiakban beszámol a pártbizottság a párt- értekezletnek a párt és a tömeg­szervezetek kapcsolatáról, a tö­megszervezetek és a tömegmoz­galmak munkájának tapaszta­latairól. A Központi Bizottság hatá­rozata és a megyei pártbizott­ság útmutatása alapján fogtunk hozzá az ellenforradalom után a tömegszervezetek és tömeg- mozgalmak újjászervezéséhez. E dolognak a fontosságát a pértalapszervezeteink is általá­ban megértették, amelynek kö­vetkeztében a KISZ, a Hazafias Népfront és a Nőtanács szerve­zésében és munkájukban jelen­tős eredmények születtek. Látjuk azonban azt is, hogy a tömegszervezetekkel és a tö­megmozgalmakkal kampány­szerűen foglalkozunk, ezért nö­velni kell azok pártirányítását, hogy még nagyobb tömegekkel együtt harcoljunk terveink va­lóra váltásáért. A párt és a tömegek közötti kapcsolat kialakításában, a tö­megek felvilágosításában jelen­tős szerepet játszik a kisgyűlé- sek megtartása, a személyes beszélgetés, a dolgozok „apró” gondjaival való törődés. A tö­megkapcsolat ezen formáival szemben az ellenforradalmat követő években nagy volt az idegenkedés az alapszervezetek­ben. Ez évben azonban a párt- bizottság segítségével heten­ként már mintegy 60—120 kis- gyűlést tartottunk a községek­ben. A jövőt illetően még na­gyobb gondot kell fordítanunk a tömegkapcsolat e formájára. A párt és az állami vezetőknek pedig az eddigieknél fokozot­tabb mértékben kell réteggyű­léseket tartani az ifjúság, a nők és az értelmiségi dolgozók kö­rében. A kulturális, az oktatásügyi feladatok megoldása a Közpon­ti Bizottság határozatának szel­lemében kibontakozóban van járásunkban. A művelődési irányelvekről szóló párthatáro­zatot megtárgyaltuk a párttag­gyűléseken és az értelmiségi dolgozókkal is. Az éves kulturá­lis programunkat most készí­tettük el. A pedagógusok zöme is lelkesen és eredménye­sen segíti művelődésügyi fel­adataink megoldását. Éppen ezért pártbizottságunk elítéli azt a hamis általánosítást, a szektás elzárkózást és bizal­matlanságot, amelyeket napja­inkban még néhány helyen ta­pasztalunk irántuk. Elítéljük az egyes értelmiségi dolgozók fejé­ben levő hamis ideológiát is, amit például a termelőszövet­kezetekről, vagy a pártvezetés­ről vallanak. De mi tovább hir­detjük közöttük a marxizmus— leninizmus igazságát, mert meg akarjuk nyerni a ma még kö­zömbösöket is, miután látjuk növekvő szerepüket a szocializ­mus építésében. A füzesabonyi a közművelődé A füzesabonyi járásban is készülnek az oktatási intézmé­nyek jövő évi költségvetései. Cél az, hogy a költségvetés se­gítségével a jelenlegi ellátási szintet tovább emeljék. Az el­következő év feladata az, hogy az intézmények személyi, szer­vezeti és anyagi vonatkozás­ban alkalmasak legyenek a megnövekedett feladatok vég­rehajtására. amelyek a gazda­sági építés rrtéggyorsulása kö­vetkeztében az ideológiai—kul- ’ turális területre hárulnak^ Az Végül említem meg, hogy a mezőgazdaság fejlődésének, a szocializmus építésének eredmé­nyeit és a további feladatokat is megvitatjuk a küldöttérte­kezleten. Ismeretes, hogy az el­lenforradalom óta igen jelentős sikereket értünk el a mezőgaz­daságban, s ezen idő alatt for­radalmi változás történt gazda­sági életünk szerkezetében is. Pártunk helyes gazdaságpoli­tikája következtében az ellen- forradalom leverése óta az ál­lami gazdaságok és a gépállo­mások minden évben gazdasá­gosan termeltek és gazdálkod­tak. Járásunk e négy szocialis­ta szektora 1957-ben és 1953- ban mintegy 14—15 millió fo­rint eredményjavulással, ezen belül körülbelül 5 millió forint nyereséggel zárták a két gazda­sági évet. A szocialista szektorok ma már ott tartanak, hogy nemcsak gazdasági, hanem igen komoly ■politikai bázist is képeznek a szocializmus építése során. Pártbizottságunk a jövőben is nagy bizalommal van irántuk, és számít a gépállomások és ál­lami gazdaságok dolgozóira a soronlevő nagy feladatok meg­oldásában. 1/ özponti Bizottságunk ag- rártéziseinek a szelle­mében segítettük elő a terme­lési szerződések útján a dolgo­zó parasztok magabiztonságá­nak erősítését, s pártunk poli­tikájának hitelét körükben. E dologban általában eredmé­nyes munkát végeztek a föld­művesszövetkezetek, ugyan­akkor elősegítették az egyéni­leg dolgozó parasztok köré­ben a nagyüzemi gazdálkodás gondolatának kibontakozását. Számos helytelen jobboldali nézet szétzúzása során ez év február elején fogtunk hozzá a termelőszövetkezetek nagyobb arányú fejlesztéséhez. Ismere­tes dolog, hogy a termelőszö­vetkezeti mozgalom ekkor o dolgozó parasztság önkéntes mozgalmává vált járásunkban. Az egyénileg dolgozó parasz­tokból 11400 család 75 024 ka- tasztrális hold földdel lépett a termelőszövetkezetekbe. Ezzel a járás szántóterületének 90 százaléka, az összes területnek pedig 97 százaléka került a szocialista szektorba. A termelőszövetkezetek meg­szilárdításáért folyó munkánk során komoly harcot kellett vívnunk az ellenség tevékeny­ségével szemben, amely a ter­melőszövetkezetek őszi kezdé­sének meghiúsítására irányult. A termelőszövetkezetek meg­szilárdításában jelentős segít­séget nyújtottak az üzemi mun­kás elvtársak. Nemcsak anya­giakban, hanem politikai te­kintetben is. Munkájuk hozzá­járult ahhoz, hogy járásunk­ban biztosítani tudjuk az őszi kezdés feltételeit, és minden termelőszövetkezetünk már megkezdte az őszi vetési mun­kálatokat. A tsz-ek megszilárdítását és jövőjét illetően arra kell majd törekedni, hogy nagy áruterme­lő gazdaságokká formáljuk azo­kat. Legyen belterjes gazdálko­dásuk, nagy hasznot adó közös állatállománnyal rendelkezze­nek. Azt akarjuk, hogy a ter­melőszövetkezeti tagoknak a le­hető legrövidebb időn belül ma­gas életszínvonalat biztosítsunk, pártalapszervezetek kül­döttei elhozzák majd a járási pártértekezletre a párt­tagság s a pártonkívüli dolgo­zók véleményét, javaslatát, amelyeket számításba veszünk további munkánkban, hogy já­rásunkban is eredményesen va­lósítsuk majd meg pártunk VII. kongresszusának határozatait. SALLÓS GYULA a hevesi járási pártbizottság titkára. járásban készül si költségvetés általános elvek kimondják, hogy a közművelődés terüle­tén a költségvetési terveket is a világnézeti nevelőmunka ha­tékonyabbá tételének szolgála­tába fogják állítani. Annak ellenére, hogy a számadó igazgatók alaposan megterheltek, nemsokára szám­arányaiban tárul elénk a járás költségvetése, mely a találga­tásokat és elgondolásokat már konkrét formában mutatja majd meg. <®*-i Humphrey szenátor nyilatkozata a Novoje Vremjában MOSZKVA (MTI): Humphrey, az Egyesült Álla­mok szenátusának tagja nyilat­kozatot adott a Novoja Vremja című szovjet folyóiratnak a szovjet leszerelési javaslatokról. Humphrey szenátor azt mon­dotta, hogy amikor a szovjet miniszterelnök állást foglalt a fegyverkezési verseny problé­máinak ilyen radikális megol­dása mellett, ki akarta használ­ni a javaslat propaganda-gyü­mölcseit is. „De, amikor azt mondjuk, hogy a javaslatoknak a Szovjetunió szempontjából propagandisztikus értékük ran. ez nem jelenti azt, hogy a ja­vaslatok értéktelenek”. „Milyen legyen az Egyesült Államok válasza Hruscsov ja­vaslatára? Egyetértek Herter külügyminiszter kijelentésével: a szovjet javaslatokat behatóan .kell tanulmányozni. Ezek a ja­vaslatok azt a célt mutatják meg. amelyre az emberiségnek törekednie kell. Semmi rossz sincs az ideálok kijelölésében”. Nyilatkozata további részében ismét az ellenőrzés kérdéseire hívta fel a figyelmet, hangoz­Egyszerű amerikaiok levelei Hruscsovhoz Időjáráiiieleiité« Várható időjárás szombat estig: Párás, csendes idő, néhány helyen reggeli ködképződés. A hőmérsék­let alakulásában lényeges változás nem lesz. Vágható lagmagasabb nappali hő- méfaéklet szobiba tón: 13—IS fók között távolabbi kilátások: A hőmér­séklet emelkedik, (MTD As egri Kisker ajándékssám- sorsolásának eredménye A „Hanglemezparádé” kere­tében lezajlott sorsoláson a rá­dió- és hanglemezvásár, vala­mint a műanyagvásárlás aján­dékszámai közül az alábbi blokkszámok nyertek: A táskarádió nyertese a 25. számú kék színű blokk. A 84. számú rózsaszínű blokk 200 forintos, az 54. számú rózsaszínű blokk 100 forintós, a 16. számú rózsaszínű blokk 50 forintos hanglemezvásárlási utalványt nyert. A 27. számú sárga blokk 300 forintos, a 40. számú sárga blokk 200 forintos, a 30. számú sárga blokk 100 forintos műanyagvásárlási utal­ványt nyert. A nyeremények 1959. novem­ber hó 39-ig vehetők át és vált­hatók be. A táskarádiót és a hangle- rrtezutalványókat az önkivá­lasztó rádió- és villamossági szaküzletben, a műanyag-utal­ványokat pedig az önkiszolgáló műanyagboitban lehet átvenni. 1ST A Gyöngyösi Tanács Bogát Pál Kórháza érettségizett lányok részére MUNKAMELLETTI ÁPOLÓNŐKÉPZŐ TANFOLYAMOT INDÍT. A tanfolyamra való felvétel feltételei: 18-23 év korha­tár, érettségi bizonyítvány. A tahíolyam Ideje két év, ez idő alatt havi 800 forint fizetést kapnak, naponta 8 órai szakmai munka és heti háromszor 4 órai elméleti oktatás kötelező. A tanfolyam elegendő je- entkező esetén azonnal be­indul. Jelentkezés a Gyön­gyösi Tanács Bugát Pál Kórház igazgatósága. Gyön­gyös, Dózsa Gy. u. Tel: 36. II MOSZKVA (TASZSZ): „Bé­kében és barátságban akarunk élni az Ön népével” — olvas­hatjuk sok levélben, amelye­ket a Pravda közlése szerint egyszerű amerikaiak küldtek Hruscsovnak. Azoknak, akik megvaló6ítha­tatlannak tartják a leszerelést, azt mondjuk, hogy az a merész és érdekes terv, amelyet ön az ENSZ közgyűlése előtt ismer­tetett, alapja lehet a fegyverke­zési verseny megállítását célzó őszinte kísérleteknek — írja Harold Horn Hicksville-i peda­gógus. Hála istennek, hogy van olyan vezető államférfi, mint ön — írja terjedelmes levelé­ben Amina R. Los Angelesből. — Hallottuk az Ön beszédeit és figyelemmel kísértük mindén lépését, amióta hazánkba érke­zett. ön nagyon tetszik ne­künk. Nagyszerű, mély bölcses­séggel megáldott férfiúnak tart­juk. Lelkesít bennünket hu­morérzéke, duzzadó ereje és A nyugatnémet mi a háborús BERLIN (MTI): Dr. Ger­hard Schräder, a Német Szö­vetségi Köztársaság belügymi­nisztere a rádióban ismertette a polgári légoltalom megszerve­zésének tervét. A nyugatnémet lakosság megdöbbenéssel érte­sült a tervről, amelynek tulaj­donképpeni célja a háborús pszichózis fokozása. A terv megvalósítása ugyanis azt je­lentené, hogy a nyugatnémet militarizmus egyetlen hatalmas kaszárnyává változtatná a Né­met Szövetségi Köztársaságot, mert hiszen minden férfi és nő köteles lenne részt venni a Hitler egykori volksturm-jára emlékeztető katonai jellegű ok­tatáson és kiképzésen. ' Fokozza a háború hisztériát Amerikái ludt atomért MOSZKVA (MTI). John Mccone, az amerikai Atomenergia Bizottság elnöke és a vele utazó szakemberek csütörtökön ellátogattak az öt éve kifogástalanul működő Moszkva-kömyéki atomerőmű­be. Az amerikai szakemberek Elhallgatott az Explorer VI. WASHINGTON (Reuter): Az USA Országos Űrhajózási Hi­vatala közli, hogy a „lapát­kerék” elnevezésű Explorer VI. műhold, amelyet két hó­nappal ezelőtt lőttek fel aZ Egyesült Államokban, egy hét­tel ezelőtt beszüntette rádió­adását. A hivatal szóvivője szerint ezt a tényt azért nein jelentet­ték be, mert remélték, hogy a jelzések ismét megindulnak — ez azonban nem következett be. A szakértők arra számí­tottak, hogy a napelemekkel táplált rádióadó legalább egy évig fog működni. energiája. Szilárdan hisszük, hogy ön őszintén törekszik az egyetemes békére és a teljes leszerelésre Margaret Anne Dechaso Charlestonból ezeket írja: Legtöbbünk hisz abban, ami­ben Ön is. Csodálattal töltenek el az önök tudományos ismere­tei, amelyek sokszorosan felül­múlják a mienket. Egy amerikai munkás, Joseph M. New York-i lakatos levelé­ben olvashatjuk: — Az ön látogatása megerő­sítette bennem a hitet, hogy a szovjet dolgozók és vezetőik őszintén kívánják a békét és az egész emberiség jobb jövőjéért akarnak harcolni. Eisenhower és Adi WASHINGTON (Reuter). Washingtoni jól értesült kö­rök szerint Eisenhower bizto­sította Adenauer kancellárt, hogy ha meg is egyezik a litarizmus fokozza p&ziehóxitn a féktelen fegyverkezés. Lap­jelentések szerint pénteken Schleswig-Holsteinben felállít­ják a Wehrmacht 5. vadász­bombázó repülőezredét, ame­lyet 50 amerikai F 84—F tí­pusú repülőgéppel szerelnek fel. A nyugatnémet Wehr- machtnak ezzel már összesen 250 vadászbombázógépe lesz. Nenni: „Adenauer Dull utolsó vét RÓMA (DPA). Nenni, az Olasz Szocialista Párt vezetője csütörtökön fel­szólalt a parlament külpoliti­kai vitájában. Kijelentette, isok a szovjet íműben három órán át tanulmányozták az erőmű berendezését és ki­merítő választ kaptak nagyszá­mú kérdésükre. A látogatás végén Mccone meghívta a szovjet tudósokat az Egyesült Államok atottilabo- ratóriumaiba. tatta — a magunk részéről ki kell dolgoznunk megfelelő ter­veinket a leszerelés ellenőrzé­sének megvalósítására, amely az egész világot átfogná, külö­nösen pedig a nagyhatalmakat. A szakaszos leszerelésnek ki kell zárnia mindenféle kocká­zatot és tekintetbe kell vennie minden ország nemzeti bizton­sági érdekeit. A lap közli több ismert poli­tikai személyiség nyilatkoza­tát. Sahib Szing Sokhi, ismert indiai társadalmi személyiség, nemzetközi béke-díjas, kijelen­tette, hogy a szovjet javaslat az egész emberiség kívánságára ad választ. Lazaro Cardenas, Mexikó volt köztársasági elnöke, nem­zetközi béke-díjas, rámutatott, hogy ha a javaslatok egy része ma még nem valósítható meg. holnap feltétlenül megvalósul Robbanás egy amerikai atomkutató laboratórium telepén LOS ALAMOS (MTI): Nyu- gati hírügynökségek jelentik, hogy a Los Alamos-i (Űj Mexi­kó) atomkutató laboratórium telepén szerdán súlyos szeren­csétlenség történt. Egy teher­gépkocsin érkezett robbanó­anyag-szállítmány lerakás köz­ben felrobbant. A robbanás­nak, az eddigi jelentések sze­rint, négy halálos áldozata van. Mauer levélváltása Szovjetunióval, ez az egyez- • meny nem tartalmaz majd ■ olyan engedményeket, amelyek , ellentétesek a nyugatnémet i vezető nézeteivel. Az amerikai elnök arról is biztosította Adenauert, hogy Hruscsov szovjet miniszterelnökkel leg­utóbb folytatott tárgyalásai semmiesetre sem változtatták meg azt az elhatározását, hogy fenntartja a nyugati hatalmak berlini „jogait”. A fenti körök közölték, hogy az elnök és a kancellár az el­múlt héten több bizalmas le­velet váltott. A levélváltás Eisenhower kezdeményezésére történt. les politikájának (let mezője“ hogy Adenauer nyugat-német kancellár az utolsó védclmező­■ je Dulles politikájának. Nenni ■ szerint a nyugati táborban két , teljesen eltérő és össze nem egyeztethető politikai felfogás uralkodik. E két politikai irányzat vezetője Macmillan, illetve Adenauer. Ezzel összefügésben Nenni ■ hangsúlyozta, hogy Pella olasz külügyminiszter egyértelműen a merev irányzat képviselőinek olda’án álL A parlament fel­1 adata az. hogy a vonakodókat ; és az enyhülés szabotálóit ■ megfossza a hatalomtól — mondotta.

Next

/
Oldalképek
Tartalom