Népújság, 1959. október (10. évfolyam, 230-256. szám)

1959-10-15 / 242. szám

1959. október 15., csütörtök nepcjsag s Takarékos munkásnemsedék „Szocialista társadalmi ren­dünk csak akkor lehet szilárd, népünk csak akkor élhet hőség­ben, ha országunk népgazdasá­ga fejlett, korszerű techniká­val, magas munkatermelékeny­séggel rendelkező, gazdaságosan termelő iparunk és mezőgazda­ságunk van” — mondja az MSZMP Központi Bizottságá­nak irányelve és ma már ennek a megállapításnak megfelelően végzi munkáját sok százezer dolgozó ember. Örvendetes látni, hogy a munkások, akiknek kezébe ke­rültek a termelési eszközök, jó gazda módjára bánnak a rájuk bízott gépekkel, anyagokkal. Valósággal . takarékos mun­kásnemzedékké vált a mostani, s netn az egyéni takarékosko­dás az, amiről most szólni aka­runk, hanem a köz javára, a mindannyiunk javára végzett takarékos munka, amely jel­lemzője valamennyi gyárunk­nak. Az a tény, hogy a gazda eszé­vel, szemével óvják és gyara­pítják a népgazdaság vagyo­nát, hogy a bányász újabb és újabb ötletekkel menti meg az egyébként pusztulásra szánt bá­nyafát, hogy a Mátravidéki Erőmű dolgozói jobb tüzelési technikával tonnányi szenet ta­karítanak meg — mind-mind azt bizonyítja: helyesen állapí­totta meg a Központi Bizottság irányelve, hogy „a párt már­ciusi határozata nyomán kibon­takozott kongresszusi verseny tapasztalatai is bizonyítják, hogy a dolgozó tömegek képe­sek feltárni a népgazdaságban rejlő, a gazdaság fejlődésének és az életszínvonal emelésének meggyorsításában hasznosítható hatalmas tartalékokat”, A lehetőségek, amelyek kor­látlanok, nem maradnak ki­használatlanul a megye üze­meiben sem —. erről gondos­kodnak a bányászok, esztergá­lyosok, építők. Ezt bizonyítják a kongresszusi munkaverseny során elért sokmilliós megtaka­rítások is. Csak néhányat belőle. Az Egri Lakatosárugyár dol­gozói — kis üzem lévén — fél­millió forint megtakarítását vállalták az első félévben. Gon­dosabb, körültekintő munkával újabb háromszázezer forintot mentettek meg a népgazdaság számára, mint vállalásuk szólt A Hatvani Konzervgyárban is megragadtak minden lehetősé­get az olcsóbb termelésre, így sikerült elérni a több mint öt­millió forintos megtakarítást, amelv az év végére még tovább növekszik. S így sorolhatnánk a Bél­apátfalvi Cement- és Mészmű munkásait is, akik amellett, hogy év végéig körülbelül egy­millió forint értékű anyagot takarítanak meg, újításaikkal nagyértékű gépeket mentenek meg a korai elhasználódástól, s ezzel is több százezer forin­tos hasznot hajtanak a népgaz­daságnak. De kezdve attól, hogy a Pe- tőfi-altáró bányászai gondosabb munkával egymillió forinttal kevesebb értékű gumiszalagot használnak el, s folytatva azon, hogy a Mátraderecskei Tégla­gyár dolgozói jobb munkaszer­vezéssel, a selejt nagymérvű csökkentésével több tízmillióra növelik a megyében elért meg­takarítást, szinte nincs olyan üzeme a megyének, ahol vala­milyen összeggel, újabb ötle­tekkel ne gyarapítanák ezt a közös vagyont. S ennek hasz­nát egyaránt érzi majd a pető- fibányai bányász, az apci ko­hász, a gyöngyösi építő, s min­den embere ennek az ország­nak. Mi ösztönzi ezeket az embe­reket. hogy kötelességükön túl takarékoskodjanak, növeljék a népgazdaság vagyonát? Mi ösz­tönzi őket arra, hogy újításaik­kal több millió forinttal gyara­pítsák a nemzeti jövedelmet? „A párt következetesen érvé­nyesíti azt az elvet, hogy a szo­cializmus építése során a ter­melés növekedésének és a munka termelékenysége foko­zódásának, a dolgozó nép élet- színvonalának emelkedését kell eredményeznie” — ad vá­laszt e kérdésre a Központi Bi­zottság irányelve a második ötéves terv előkészítéséről. S valóban, ha csak az utóbbi két- három évet nézzük is, az egész munkásság megbizonyosodha­tott felőle, hogy a gondosabb munkával, az újításokkal szer­zett többletjövedelem az ő ja­vukat szolgálta. Egész sor bizonyítékát lát­hatták ennek — kezdve a nye­reségrészesedés bevezetésétől, a többszöri árleszállításig. az egymást követő fizetésemelése­kig —, amelyeknek anyagi alapját maguk a szorgalmas és takarékosan dolgozó munkások, műszakiak, a dolgozó emberek teremtették meg. Ezt látva és tudva, becsülik továbbra is a közös vagyont, óvják a kártevőktől, vigyázzák a legkisebb értékű anyagot, gé­pet is, újításaikkal, ötleteikkel még eredményesebbé teszik a gyár működését, olcsóbbá az általuk készített árut, hogy ta­karékos munkájuk gyümölcse minél előbb, s minél gazdagab­ban érjen be a magasabb élet- színvonal formájában. Kovács Endre A TIT hírei Könyvelési ismeretek cím­mel Egerben meghirdetett tan­folyam október 16-án délután 5 órakor tartja első óráját. A tanfolyamra még be lehet irat­kozni a TXT megyei titkársá­gán. A tanfolyam a TIT klub­ban lesz megtartva. ★ A TIT Országos Titkársága és Heves megyei szervezete Egerben 1959. október 24-én egésznapcs előadói konferenci­át rendez „A természettudomá­nyos ismeretterjesztés és a Vi­lágnézeti nevelés” címmel. Előadó: Dr. Réti Endre, tudományos titkár. Ülést tartott a Hevesi Járási Tanács A Hevesi Községi Tanács nagytermében tartotta meg legutóbbi ülését a Hevesi Já­rási Tanács. A napirendi pon­tok előtt Magyar István elv­társ, a végrehajtó bizottság el­nöke beszámolt a lejárt határ­idejű határozatok végrehajtá­sáról. Ezek után került sor a napirendi pontok megvitatásé® ra. ötvös Imre elvtárs beszá­molt az 1958. évi zárszámadás­ról és az 1959-es költségvetés­ről, majd Klenóczki Ernő mb. VB. elnökhelyettes tájékoztat­ta a járási tanács tagjait a ter­melőszövetkezetekkel kapcso­latos őszi mezőgazdasági mun­kák végrehajtásáról. A legemberibb emberi tulajdonság R abelaise, a ne- vettetés klasz- szikus nagymestere szerint a nevetés az ember legemberibb tulajdonsága „Köny- nyebb leírni a neve­tést — írja —, mint a könnyeket, mert a nevetés jobban illik az emberhez.” Ez valóban így van: a nevetés kizárólag az ember tulajdon­sága. A majmok arc­játéka, fintorai néha ugyan hasonlítanak rá, de a zoológusok továbbra is kitarta­nak véleményük mel­lett: egyetlen állat sem tud nevetni. Rabelaise szerint a nevetésnek a komi­kum a gyökere, az vált ki leginkább mo­solyt, de nemcsak ez az egyetlen előidé­zője. Ha megnyert csata után. a harco­sok győzelemittas dal­ra gyújtanak, arcukra a mosoly rajzolódik, de ez már másfajta nevetés, az öröm mo­solya. Ha a gyermek meglátja hazatérő ap­ját, ő is nevet — bol­dogságában. De van még ideges nevetés, hisztérikus, felszaba­dult, erőltetett, kény­szeredett, aztán olyan, amely könnyen sírás­sá változik, stb. A mosoly, a neve- ^ * tés — minden árnyalatában emberi vonás. Fiziológiailag magyarázva nem más, mint az arcizmok gyöngébb, vagy erő­sebb játéka, amely a lélegzés és szívverés meggyorsulásával iár, miközben a test ön­kéntelenül is előre- hátra mozog, elcsukló hangok kíséretében. A nevetésnek még egy tulajdonsága van: ragadós. Erről nyil­ván nem kell külön beszélnünk, mind­annyian tapasztaltuk már, hogy ha meglá­tunk egy nevető em­bert, nekünk is, mo­solyra húzódik a szánk. A modem fizioló- gusok és pszichológu­sok, akik a nevetés tanulmányozásával foglalkoznak, sok ér­dekes és gyakran vá­ratlan újdorságot tudtak meg a neve­tésről. Max Eastmann amerikai lélekbúvár szerint például a ne­vetés mindig közel áll a síráshoz. („Mo­solyt erőltetek az aj­kamra, csakhogy ne törjek ki könnyek­ben” — mondta már régen Figaró.) East­mann véleménye sze­rint az ember akkor nevet, ha különleges lelki állapotban van. Vitoroff, a nevetés francia kutatója sze­rint a nevetés olyan lelki passzivitás, amely valamilyen ak­cióra késztet bennün­ket. A nevetés lénye­r* ge, ez az első pillantásra kicsiny­nek tűnő dolog azon­ban valószínűleg so­hasem lesz teljesen ismeretes. Mert min­den ember másként nevet — egyénisége szerint. — Minden ne­vetést tehát soha, de soha nem ismerhe­tünk meg. Kőolajtermelés „A hazai kőolaj termelését 1985-re 1,7—1,8 millió ton­nára kell emelni, tehát 1958-hoz képest meg kell kétsze­rezni. A kőolaj hazai felhasználásúnak kiterjesztésénél nagy segítséget nyújtanak a Szovjetunióból érkező kőolaj­szállítások. Ehhez megépítjük az olajszállító csővezeték magyar részét. A gyorsan növekvő üzemanyagszükséglet kielégítésére új kőolajfeldolgczó üzemek építését ke l meg­kezdeni. 1965 végéig több mint kétmillió tonnával növel­jük az ország kőolajfeldolgozó kapacitását.” (A Központi Bizottság irányelveiből.) Furfangosok Ifjúsági bajnoksága Talán már hallottam vidám rejtvényműsorról, története­sen a furfangosokról, hiszen eddig egy ízben már országos bajnokságon, majd pedig a Ba- laton-körüli versenyeken mér­ték össze tudásukat, ügyessé­güket, furfangosságukat a fel­nőttek. Most azonban elindí­tották a furfangosok ifjúsági bajnokságát, s ezzel módot ad­nak, hogy minél több fiatal 'e- gyen közvetlen részvevője a rádióból és televízióból már vi­lágszerte népszerűvé vált ilyenfajta vetélkedésnek. Van, aki bátran kiáll a színpadra, s megküzd a furfangosok bajno­ka címért, de van olyan is, aki a nézőtéren marad, de gondo­latban együtt versenyez a já­tékosokkal, s akkor örül a eg- jobban, ha magában megálla­pítja: no, ezt én is tudtam vol­na. Ezt a bajnokságot október 19-én és 20-án az Országos Rendezőiroda és a Városi Mű­velődési Ház közös rendezésé­ben a megyei tanács művelő­dési osztályának támogatásával is megrendezik napi három előadásban Egerben. Jelent­kezhetnek az általános iskolák felső tagozatai és a középisko­lák tanulói. A bajnokságon két selejtezőt tartanak. Aki a legtöbb pontot szerzi, az to­vább jut és elnyeri a furfan­gosok bajnoka kitüntető címet és a kitűzött jutalmat. A ver­senyt Pálos Miklós vezeti, míg közben a Budapesten köz­kedvelt Péter bűvész és Bux Tamás harmonika-művész nyújt szórakozást. A régi haranglábnál már rég el­húzták a delet. A hang belövta ma­gát a közeli Mátra rengetegébe és fától fáig koccanva, ütődve elhalt a távolban. Az iskola előtti téren két sátor árváskodott. Az árusok nnrn nagyon jönnek ide ki, az Isten háta mögé, ahonnan csak visszafelé vezet az út De nem is lett volna nagy értelme, mert a kis falu lakosai már az első félórában megvásárolták ismerőseik­nek az ajándékot: piros tarajú ka­kasnyalókát a kis kalapos legénykék­nek, mézeskalács olvasót a lányok­nak Kató Sanyi is ugyancsak nézte a sok szép mézest — Melyiket vegyem meg Mariká­nak? — siklott tekintete a sok szép színes, sárga, piros és még ki tudja, miféle színekkel befuttatott mézes­kalács figurákra. — Elfogadja-e? Kern adja-e visz- sza? — Ezek a kérdések nyugtala­nították és tették még bizonytala­nabbá elhatározásában. Tizennégy évének minden ragasz­kodásával, és a serdülő kor kitörő szerelmével ragaszkodott a kislány­hoz aki még nem is tudja ezt a nagy szerelmet. Együtt gyerekeskedtek. együtt, jár­tak a kis hegyi iskolába, a harang­láb mellé és a kirándulások a lankás Tariska-hegyen is csak gyerekes, paj­kos játékban teltek el, S most? — Hej, elszabadult az ördög — mo- solyította el magát Rozi néni, Sanyi édesanyja, amikor észrevette, hogy a szép festésű virágvázára odakerül a szőke kislány. Marika neve. A név, mintha üldözné a gyere­ket. minden munkáján ott volt. Hol sárgás aranyba öntve, hol kobalt- kéken, de mindig megtalálható volt, valahányszor elkészült egy új mun­kadarab a tanműhelyben. Már a búcsú előtti napokban va­lami titkos idegesség uralkodott a fiún. — Mi baj. édes fiam? — próbálta megkeresni az okot az édesanya, de az úgy elrejtőzött a még gyermeki szívben, mint a gyorsan futó he- gyipaták a föld titkos mélyében. Munkába is korábban indult, és az este is késő vetette haza. Ilyen­kor leült szótlanul az ő megszokott kis székére, hallgatott nagyokat és ha szóltak is hozzá, csak hümmentve válaszolt, hogy figyeli a beszélge­tést, de gondolatai messze jártak. Senki sem tudta, mire készül. Ügy őrizte titkát, mint a Várhegy. Ha ta­lálkozott véletlenül Marikával, fülig vörösödre köszönt és hiába igye­kezett, nem jött több hang, szó az ajkára, — pedig lett volna mit mon­dani. — Ott leszel a búcsún? — igaz, Ma­rika, s a bálba is eljössz? — kér­dezgette csak önmagától, ha már ió messze járt az öreg hegy. a Mohos oldalán. Ilyenkor, amikor egyedül ma­radt gondolataival, boldog volt. Ter­veket szőtt és szétszakított. Üjakat terveit fejében, csak azért, hogy a következő pillanatban félredobja azokat és tovább szője színes, szi­várványfonalát szerelmes szívének. hjy jött el a búcsú napja Sanni mar korín reggel felvon. volt Bol­dogan, fütyörészve öltözködni kez­dett. — Ejnye no, nehogy átváltozzál már kanárimadárrá a nagy jókedv­BÚCSÚFIA ben — csitította az anyja — Talán már nem is fütyülhetek — csattant fel a kamaszos vidámsá­gában magát megsértve érző Sanyi. — Csak be ne kapj már mindjárt az első szóra — próbálta a békitést a kútról érkezett nővére. De úgy látszik. Sándorral nem jó ujjat húzni, mert mindenkinek ki­adja a magáét, ha úgy érzi, hogy megsértették valamivel. Gyorsan ma­gára vette sötét ruháját és elsie­tett, hogy el ne késsen a búcsúsok érkezéséről. A nap már jól fenn ragyogott az égen és a meleg fény kicsalogatta a házak elé az ünneplőbe öltözött embereket. —’ Segítsetek csak, gyerekek, — szól a bámészkodóknak a vagybajszú Jós­ka bácsi, a mézeskalácsos. aki min­den esztendőben el szokott jönni, s már úgy hozzátartozott a hutai bú­csúhoz, mint az ünnepi fánk, vagy a jó erős pálinka, amit erre az alkalomra kezdenek meg a falu­ban. Az erőtlen kezek segítségével óva­tosan feszül, alakul a ponyva a si­mára gyalult asztal felett és a bő­rönd mélyéről szebbnél szebb mé­zesek kerülnek elő. Mestere mun­kájának az öreg Jóska bácsi. Még ilyen hajlott korban is — hetven­éves — aranyat ér a keze, olyan szé­pen tudja cifrázni a lovashuszárt, a babát, hogy csodálatára jár min­denki. — Szívet a szívnek, mézeset a kis­lányoknak — harsant fel az áruját kínálgató Jóska bácsi hangja. Az első tükrös mézeskalács-szív hamar gazdájára talált. Az első vá­sárlók után egyre többen jöttek és lassan benépesül az iskola előtti tér. Kocsijával megérkezett a ba- záros is. Rikoltozás, kakaskukoréko­lás verte fel a hegyi falu ünnepé­lyes csendjét. Kis süvölvények fúj­ják tele tüdővel a pléhkakasokat, durrantgatják a piros mérgű kutya­riasztót. Sándor félrevonult a tömegből les­te, figyelte, mikor tűnik fel a ház udvatán a szőkefürtös fej. mikor libben meg a rakott kék szoknya a Itapuban. Mert olyan járása nincs senki­nek, mint az ó Marikájának. — Már jönnek — csillant fel a szeme, amikor a vörös téglaoszlopos tornácon meglátta Marikát a barát­nőjével. — Most odamenni — villant benne a gondolat, de... Marikáék elvegyül­tek a két sátor előtt hullámzó, vá­sárló tömegben. Lábujjhegyre állva látta még, ahogy válogattak a mé- zeskalácsosnál és utána elnyelte őket az ünneplő embercsoport. Sanyi is belevetette magát a lár­más búcsúsok gyülekezetébe és akarva, akaratlanul is. egyre köze­lebb sodródott Jóska bácsi sátrához. Az öreg éppen Marikának ajánlott egy mézeskalács-szívet, amelyre az öreg szakértő keze Csókolózó galam­bokat festett. De. úgy látszik, a kis­lánynak másra van gondja, vagy még későbbre halasztja a vásárlást, mert vidáman, nevetgélve barátnőjével, kifurakodott a tömegből. — Ezt a szívet nézegette az a kis­lány — igy a Sanyi, de szavait el­nyomta a harangok zúgása. — Mit akarsz — kiabál az öreg, aki az első világháborúban a tüzé­reknél szolgált és azóta nagyot hadi a bal fülére. — Az a kislány — mutatott az elhaladó Marikára — ezt akarta meg­vásárolni? — vette kezébe a mézes­kalács-szívet. — Azt, azt — mondja Jóska bácsi félref or dúlva, jobb füle elé téve a színes mézesektől bepirositott ke­zét. Gyorsan nyélbeütötték az üzletet és Sanyi — értékes kis csomagjával — megindul megkeresni a lányt. Lépteit Marikáék kapuja felé irá­nyította, ott megállt, szétnézett és be­lépett az udvarra, ahol a bozontos szőrű Bodri barátságos farkcsóválás­sal fogadta Ez a hála volt a sok ízes tálaiért, amelyet Sanyitól kapott esténként, ha arra vitt útja a le­génykének. Az utóbbi Időben egyre gyakrabban járta ezt az utat, ma­ga sem tudta miért, de erre hozták lábai... — Jó napot! — köszön illedelmesen és nagyot dobban a szíve az örömtől, mert Marika fogadja a köszönését. — Te vagy. Sanyi? Ülj csak le, — kínálja hellyel a füle hegyéig piruló legényt. — Szép búcsú van. 'nagyon szép — kezdik a beszélgetést. Szorongva ültek a széken, majd Sanyi zavar­tan húzta elő a kis csomagot. — Ezt neked koztam.. Marika! — vágta ki merészen. — Jé. a galambos szív! kiáltott 9 kislány boldogan. — De gyönyörű! Igazán nekem hoztad? — Igen neked. Búcsútía. Az ablakon erős fénysugár tőrt. át. valami meleget hozott a két fiatal szívnek. Kovács János

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom