Népújság, 1959. október (10. évfolyam, 230-256. szám)
1959-10-13 / 240. szám
2 nepüjság tf)S9. október 13., keéA Következetesen valósítsuk meg a békés együttélés elveit Hruscsov krasznojarszki beszéde MOSZKVA (TASZSZ) Mint már jelentettük, Nyi- kita Hruscsov szovjet miniszterelnök egy krasznojarszki gépgyárban beszédet mondott. Kijelentette, hogy ma. amikor amerikai látogatása után az államok viszonyában bizonyos felmelegedés észlelhető, egyes reakciós politikusok minden erejüket latbavetik, hogy megrontsák a nemzetközi enyhülés friss eredményeit. Még kitartóan kell harcolnunk a békéért — mondotta. Az Imperialisták attól félnek, hogy a hidegháború felszámolása, a nemzetközi feszültség enyhítése csökkentheti busás profitjukat, hiszen a nagy katonai megrendelések haszna az ő zsebükbe kerül. — Néhány szót szeretnék szólni amerikai beszélgetéseimről — folytatta. — Amerikai személyiségek többször is beszéltek az eszmék úgynevezett szabad terjesztéséről. Arról akartak meggyőzni, hogy a Szovjetunióban szükség van arra, hogy minél szélesebb körben terjeszthessék az általuk külön e célra kiválasztott könyveket és filmeket, s zavartalanul hallgathassák rádióadásaikat. Mindenféle szemetet akarnak reánk tukmálni, hogy ezzel mérgezzék a szovjet emberek lelkét. Beleegyezhetünk mi ebbe? Természetesen nem. A mi embereink nem vágyódnak a burzsoá eszmék mérgétől áthatott, romlott kosztra. — Azt mondtam az amerikaiaknak: inkább úgy kereskedjünk, hogy mi megvásároljuk, ami nekünk kell, önök pedig azt veszik meg tőlünk, ami önöknek megfelel. Jobb lenne, ha csak a legjobb árut vásárolnánk egymástól. ha csak a legjobb dolgokat cserélnénk ki, a saját romlott kosztjukat pedig csak fogyasszák el maguk. Ezután Hruscsov kijelentette, hogy a kapitalizmus napja lealkonyulóban van, s a kommunizmus eszméi egyre jobban megnyerik a dolgozókat. Hruscsov elítélően nyilatkozott arról, hogy egyes amerikai politikusok a Szovjetuniót más országok belügyeibe való beavatkozással vádolják. Minden bajukat és bűnüket, beleértve a munkások tömeges sztrájkjait, a mi nyakunkba akarják varrni. De nem fog sikerülni, hogy a kommunistákra hárítsák a felelősségeit a kapitalizmus minden nehézségéért és ellentmondásáért! mondotta: Mióta létezik a magántulajdon. amióta osztályok vannak, szakadatlan harc folyik a munka és a tőke között, s ez a harc csak akkor ér véget, ha az anyagi javak megteremtői győzedelmeskednek. Amikor Amerikában voltam, gyakran kérdezték, szándékosan időzítettük-e a holdrakéta fellövését az én amerikai utazásom időpontjára. Erre azt válaszoltam: „kérem, semmi akadálya, hogy ezt önök is megtegyék! Miért nem időzítették saját holdrakétájuk fellövését az én utazásomhoz” — mondotta Hruscsov, majd méltatta a szovjet szputnyikok és holdrakéták jelentőségét. Megállapította, hogy a szovjet nén ezzel az egész világ előtt megvédte érettségi bizonyítványát. De nem szabad megpihennünk habárainkon — folytatta. — Csak úgy érhetünk el további eredményeket, ha keményen és önfeláldozóan dolgozunk gyárban, szovhozban, kolhozban, tudományos intézményekben, főiskolákon. A szovjet kormányfő ezután hangoztatta, hogy a hétéves tervet minden bizonnyal túlteljesítik, majd a közoktatás nagy jelentőségét méltatta. Az amerikaiakat meghökkenti, hogy a Szovjetunió tavaly 94 000 mérnököt képzett, míg az Egyesült Államokban mindössze 35 000 mérnök hagyta el a főiskolát. — így hát majdnem háromszorosan felülmúljuk az Egyesült Államokat mérnökképzésben — mondotta. Aki jobban fejleszt! a tudományt, aki több szakembert képez, az nagyobb sikereket ér el. Nixon az Egyesült Államok al- e'lnöke, amikor a Szovjetunióban járt, meglepetéssel tapasztalta. hogy majdnem minden fiatal vagy egyetemre, vagy technikumba, vagy esti iskolába jár, de mindenképpen tanul. — Külföldi ellenségeink közül sokan abban reménykednek, hogy minél több művelt emberünk lesz, annál többen akarják majd visszahozni a kapitalizmust. De csak ostoba emberek gondolkodnak így. Vagy talán meg lehet fojtani népműveléssel a szocializmust? Minél több ember szerez nagyobb műveltséget, annál lelkesebben támogatják a szocializmust. — Az imperialisták nagydobra verik, hogy segítenek az elmaradott országoknak. De nézzük meg, mit is adnak nekik valójában. A közmondás szerint cselekszenek: „Vidd csak uram. ami nekem nem kell”. Csak morzsáit adják annak, amit régebben összeraboltak vagy most harácsolnak a gyengén fejlett országok kiszipolyozásával. S hozzá még gara- sos segélyért talléros hasznokra akarnak szert tenni. — Volt idő, amikor országunkat is fosztogathatták, de az idő visszavonhatatlanul elmúlt, s az imperialisták soha nem láthatják viszont, mint ahogy az ember nem láthatja a háta közepét. Hruscsov hangoztatta, hogy a szocialista országok megbonthatatlan egységben haladnak a szocializmus és a kommunizmus felé. — Amikor Magyarországon az ellenforradalmi erők meg akarták dönteni a néphatalmat — folytatta — internacionalista kötelességünknek tartottuk, hogy a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány kérésére segítsünk a magyar munkásosztálynak, a dolgozó népnek az ellenforradalom leverésében. Ezt a feladatot végre is hajtottuk. Amikor Magyarországon jártam, láttam, mennyire hálás a magyar nép a Szovjetuniónak ezért a testvéri segítségért. Hruscsov ezután kijelentette, hogy egyre szilárdabbakká válnak a testvéri szovjet- lengyel kapcsolatok. A lengyel dolgozó nép a Lengyel Egyesült Munkáspárt vezetésével biztos léptekkel halad a szocializmus építésének útján. A testvéri barátság erős és eltéphetetlen szálai fűzik össze a Szovjetuniót valamennyi szocialista országgal. Ez a barátság egyik legfontosabb erőforrásunk, közös sikereink fontos tényezője. Jó kapcsolat alakult ki a Szovjetunió és India, Afganisztán, Indonézia, Etiópia és több más békeszerető ország között is. Erősítsük továbbra is minden eszközzel a baráti kapcsolatokat minden országgal, harcoljunk a világbéke megszilárdításáért, valósítsuk meg következetesen a békés együttélés elveit — fejezte be beszédét Hruscsov. (MTI) Franciaország hallandó fegyverszüneti tárgyalásokat kezdeni a Nemzeti Felszabaditási Front vezetőivel NEW YORK (AP): Couve De Murville francia külügyminiszter a Columbia Broadcasting System Amerikai Televíziós Társaságnak adott nyilatkozatában kijelentette, hogy Franciaország hajlandó fegyverszüneti tárgyalásokat kezdeni az algériai felkelők vezetőivel. A francia külügyminiszter nyilatkozatában De Gaulle elnök algériai programját elemezve, megállapította: „mindazoknak, akik harcolnak, fegyverszünetet ajánlottunk, és hajlandók vagyunk tárgyalni a fegyverszünetről mindazokkal, akik harcolnak. Ez annyit jelent, hogy a Nemzeti Felszabadítási Front vezetőivel is.” Az AP megállapítja, ez az első eset, hogy francia felelős személyiség fegyverszüneti tárgyalásokat ajánl a felkelőknek. Mint ismeretes, De Gaulle szeptember 16-án jelentette be algériai tervét és hangsúlyozta, hogy Franciaország nem hajlandó tárgyalni — mint ő nevezte - „nagyravágyó agitátorokkal”, de nem beszélt fegyverszüneti tárgyalásokról és Couve De Murville sem említs ENSZ politikai kezdi a lessereié» kél NEW YORK (AFP): Az ENSZ-közgyűlés hétfői munkájának középpontjában a biztonsági tanács három új, nem állandó tagjának megválasztása áll. Jól tájékozott körökben bizonyosnak veszik, hogy Kanada helyett Ceylont, Panama helyett pedig Ecuadort választják meg. Vitára csupán a harmadik. nem állandó tagság betöltésénél számítanak, mivel Japán helyére egyaránt felmerült Lengyelország és Törökország neve. A közgyűlés hétfői következő feladata lesz az ENSZ gazdasági és szociális tanácsa hat új tagjának megválasztása. tette ezt a kérdést az ENSZ- közgyűlés előtt szeptember 30-án elhangzott felszólalásában. A francia külügyminiszter mostani nyilatkozatában megjegyezte, hogy Franciaország továbbra sem hajlandó tárgyalni a Nemzeti Felszabadi- tási Fronttal Algéria politikai Dobi István CSENGTU (Űj Kína): Dobi István, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnöke délkelet-kínai körútja során Vu- hanból Csengtuba érkezett. Vasárnap Tung Pi-vu, a Kínai Népköztársaság alelnöke, Vang Csen, a szűz- és parlagföldek hasznosításának minisztere és Washington deci megtartani a es PÁRIZS (MTI) A párizsi Combat beszámol arról, hogy Washington javasolja Párizsnak és Londonnak, december elején Genfben tartsák meg a csúcskonferenciát Ami az előkészületeket illeti, Washington — úgy tűnik — nincs azon a véleményen, hogy előbb újra meg kell kezdeni a külügyminiszteri szinbizottsága szerdán •désének megvitatását A leszerelés kérdésének megvitatása szerdán az ENSZ politikai bizottságában kezdődik meg — jelenti az AFP. (MTI) • • jövőjéről. Arra a kérdésre, miért nem vesz részt Franciaország az ENSZ-közgyűlés algériai vitájában, Couve De Murville azt válaszolta, hogy nem tartja illetékesnek az ENSZ-t ebben a kérdésben. Hozzátette azonban, hogy ha szükséges lesz, Franciaország kifejti álláspontját. (MTI) Csengtuban több más kínai vezető személyiség kíséretében megtekintette a város nevezetességeit. A többi között ellátogatott eg) épülő acélhengerműbe és egy népi kommunába. Dobi István a hengerműben beszélgetést folytatott az építkezés irányításában részt vevő magyar szakemberekkel. (MTI) emberben akarja ácskonferenciái ten a tárgyalásokat Berlin dolgában. Amerikai részről szívesebben vennék, ha a külügyminiszterek csupán rövid értekezletet tartanának, amely csak arra szorítkoznék, hogy előkészítse a „berlini dossziét” — összeállítva mindazoknak a pontoknak a listáját, amelyekben egyetértés, illetve véleményeltérés mutatkozik. A külügyminiszterek ezenkívül lerögzítenék a kormányfők találkozójának napirendjét. A Combat szerint az angolok azt kívánják, hogy egy „nyugati csúcstalálkozó” előzze meg a Kelet és a Nyugat közötti csúcskonferenciát. Ot ország természettudósainak felhívása a tudomány és technika békés felhasználására DREZDA (ADN): A drezdai tudományos értekezlet, amelyen a csehszlovák, lengyel, magyar, bolgár és az NDK-beli természettudósok és technikusok vesznek részt, vasárnap felhívással fordult az egész világ természettudósaihoz és technikusaihoz: állítsák a technikát kizárólag békéi célok szolgálatába. A technika óriási fejlődése a jólét távlatait nyitja .meg az emberiség előtt, azonban Da- mokles-kardként lebeg a világ fölött az az eshetőség, hogy a tudomány és technika vívmányait háborús célokra használhatják. Ez készteti arra az értekezlet részvevőit, hogy felemeljék szavukat: egyszer s mindenkorra kapcsolják ki a háborút a vitás nemzetközi kérdések megoldásánál. Az értekezlet szívből üdvözli Hruscsov javaslatait, amelyek megmutatják a reális utat a Miért éppen Amerikában uléaesett a CENTO tanácsa ? fl Bugát Pál Szabadegyetem hírei Az egri szabadegyetem október 6-án tartotta első előadásait a világirodalmi és technikai tagozaton. Világirodalomból Voltaire-, Rousseau-, Diderot- ról tartott előadást dr. Lukács Dezsöné tanár, az első technikai előadást pedig Darvas Andor, tanszékvezető tanár tartotta ..Atommáglyák, atomerőművek” címmel. ★ A szabadegyetem következő előadásai 13-án, kedden délután 5 órakor lesznek. Művészettörténeti tagozaton „A színes Eger” címmel tart előadást dr. Lénárt János ny. középiskolai tanár, a szónokképző tanfolyamon „A szónoklás története — a szónoki beszéd és fajai” címmel tart előadást dr. Bakos József, főiskolai tanszékvezető tanár, a iog- és államtudományi tagozaton pedig a nyugdíjtörvényről tart előadást dr. Fe- renczfalvy Ferenc. A szabadegyetem előadásait a beiratkozott hallgatókon kívül bárki látogathatja. Belépődíj előadásonként 5 forint. ★ Sok kívánságnak tesz eleget a szabadegyetem vezetősége akkor, amikor a szabadegyetem előadásaira bérletet bocsát ki. A bérlet 10 szelvényt tartalmaz, amely a megkezdett kilenc tagozat bármelyik 10 előadására érvényes. A bérlet tulajdonosa egyszerre több szelvényt is beválthat és a bérletet bárkire átruházhatja. A 10-es bérlet ára 40 forint, kapható a TIT megyei titkárságán, valamint a szabadegyetemi előadások szünetében. ★ Hamarosan megkezdődnek a szabadegyetem előadásai Gyöngyösön és Hatvanban is. A szervezési munkák azt igazolják, hogy ebben a két városban is nagy lelkesedéssel karolják fel a szabadegyetemi mozgalmat. Társadalmi munkában: 18 kilométer járda Hatvanban Eddig 18 kilométer hosszúságú járda épült Hatvanban társadalmi munkában. Legutóbb a Bányász utcában építettek meg egy 500 méteres járdát 12 nap alatt az utca lakói. Űj járdaépítési kísérletek is folynak a városban. A Kossuth téri park sétányán kísérleti járdát építettek, amely alul döngölt salakból s arra rakott bitumenes zúzott kőből áll. Ez a járda azért gazdaságos, mert nem kell hozzá cement. Ha ez a módszer beválik, akkor alkalmazni fogják a város többi részén is. MOSZKVA (MTI): Borovsz. kij, a Pravda New York-i külön tudósító ja a lap hasábjain megjegyzéseket fűz a CENTO washingtoni tanácsüléséhez. Megállapítja, hogy az ülés újabb kísérlet volt a hidegháború felszámolásának meghiúsítására, a nemzetközi enyhülés megzavarására. A New York Herald Tribune felvetette: furcsának tűnhet, hogy a szervezet tanácsa olyan országban ült össze, amely nem is tagja... De az Egyesült Államok már kezdettől fogva tagja volt a bagdadi paktumnak, ha névleg nem is, de szellemben annál inkább. — A New York Herald Tribune persze szerénykedik — jegyzi meg Borovszkij —, hiszen az Egyesült Államok nemcsak „szellemében” tagja a CENTO-nak, prmrttmhtistsAGj-o NAGY UGRÁS állama Megkezdődött az Eötvös Loránd Tudományegyetem kínai és keletázsiai tanszék tudományos ülésszaka A Kínai Népköztársaság a sinológia, a Kínával foglal- megalakulásának 10. évfor- kozó tudományos munka ma- dulója alkalmából hétfőn dél- gyarországi módjára. Elmon- előtt az Eötvös Loránd Tudó- dotta, hogy a keletázsiai tan- mányegyetemen megkezdődött szék munkájában a sinológia a kínai és keletázsiai tanszék csak 1942-től foglalja el méltó kétnapos tudományos üléssza- helyét. ka. A megnyitó beszéd után Ligeti Lajos akadémikus, Józsa Sándor adjunktus tartanszékvezető megnyitó beszé- tóttá meg a tudományos ülés- dében először visszatekintett szak első előadását. ■ Ifi MA »Cilii SZÉN HII1M rcRMtlfst hanem kezdettől fogva vezető ereje ennek az agresszív tömbnek, amely súlyosan veszélyezteti a közel- és középkeleti békét, az ottani országok függetlenségét. (MTI) technikai vívmányokkal való visszaélés kiküszöböléséhez, egy szebb és gazdagabb emberi élet megteremtéséhez — hangzik a felhívás. (MTI) Amerikái rakétakilövőhelyek épülnek Törökországban NEW YORK (TASZSZ): A New York Times vasárnapi számában közli, hogy Norstad tábornoknak, a NATO európai főparancsnokának Párizs környéki főhadiszállásán Törökország képviselőivel tárgyalások folytak, amelyeken elhatározták, hogy Törökországban középhatósugarú amerikai rakéták kilövő pályáit építik. „A török kormánynak már csak egy dolga maradt: el kell döntenie, hogyan jelentse be a dolgot a parlamentben” — írja a New York Times. A lap tudósítója megállapítja, hogy Törökországban a NATO-nak máris nagy légi és haditengerészeti támaszpontjai vannak. Mint írja, az amerikai rakétakilövőhelyek elhelyezése és felépítése súlyos gazdasági problémákat vet fel Törökország előtt (MTI) Mikor kerülhet sor a Mars és a Venus megközelítésére ? MOSZKVA (MTI): A Moszkovszkaja Pravda című lap érdekes cikkben foglalja össze a világűr meghódításának eddigi eredményeit, a soron következő lehetőségeket. Megállapítja: a legközelebbi jövőben már sor kérülhet a Mars és a Venus meghódítására, az első olyan űrhajók elindítására, amelyek megközelítik a naprendszer e két testvérbolygóját. Az ilyen űrhajó sebessége a ielenlegi űrrakéta sebesbégéhez viszonyítva mindössze 1—2 százalékkal, másodpercenként tnintegy 100—200 méterrel nagyobb. Az indítás időpontját azonban különleges gonddal kell megválasztani. Legközelebb 1960. szeptemberében és októberében alakul ki olyan kedvező helyzet, amelyben lehetséges űrrakétát fellőni a Mars irányába. (MTI) Idő,járás jelentés Várható időjárás kedd estig: Fel- huáLvonulasok, néhány helyen kisebb esővel. Mérsékelt északiészakkeleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet kedden: IS—16 fok. legalacsonyabb éjbzakaj hőmérséklet: 1—4 fok között, több helyen talajmenti fagy. Távolabbi kilátások: Csendes idő. IS fokig tefjedő nappali felmelegedéssel. éjjel talajmenti fa* gyök, (MTI)