Népújság, 1959. október (10. évfolyam, 230-256. szám)

1959-10-11 / 239. szám

V

népüjs Ag

1959. október ***arna#

^Z EMBER hosszú, lomha léptekkel ’ mérte a távolságot gödörtől buckáig, keréknyomtól kőrakásig. Néha kocsik zörögtek el mellette, felverve a port, ami izzadt arcára, nyakára teleDedett. A határ szélesen tárult ki csend és fény ömlött eléje, ő mégis sötét ábrázattal ballagott a dűlő úton. Szemmel láthatóan’ nem volt íryéré 3 kutyagölás

A városszéli házaknál megállt. Megtörölte nedves homlokát, majd fekete ujjaival cigaretta után kotorászott. Rágyújtott, és kissé megnyugodva fordult hazafelé, mert talált zsebében némi aprópénzt is. Tapogatta a pénzdarabokat, s szeme előtt megjelent egy korsó sör képe, aranylón, habzón, hívóga- tóan.

A cifratáblás kocsma előtt megállt egy pillanatra. Vállrándításával feljebb dobta hátán kabátját és átlépte a küszöböt Bent hunyorogva nézett szét. A félhomályban füst terjengett, keveredve a sör fanyar illatával. Derekát a hűvös pultnak vetve, egyhajtásra itta ki sörét és belebámult az üres pohárba, amit pöttyesre rajzolt az oldalára tapadó hab.

Egy kéz nehezedett a vállára. Megfordult. Mátyus Berci állt előtte ünnenlőben, s úgy látszott, a legrózsásabb hangulatban.

— Megszomjaztál?

— Adj-isten — felelt rá az ember.

— Szervusz — így Berci és megragadta emberünk vállát. — Leülünk —• mondta vidáman és már indult is egy sarokasztal felé.

Az ember követte, s amíg amaz rendelt, lerakta felső kabátját a szomszéd székre. Leült és jólesően nyújtott^ ki fáradt lábait. Szeme találkozott Berci tekintetével, aki az , asztalra könyökölve, furcsán nézett rá.

— Hát te? — kezdte az eszmecserét.

— Csak így-e — felelt rá, s megkérdezte: ; — Hová ilyen ünnepélyesen?

— Moziba, de van még időm;

' ••

I T LTEK. Az ember két marokra fogta ^ söröspoharát. Jólesett a hideg, ned- Tes üveg érintése.

— A földről jössz? — kezdte megint Berci. f — Ühüm. • ,

— Bolond vagy te, egykomám!

Az ember felkapta fejét, de nem- szólt. Jó barátságban volt Mátyus Bercivel, öt éve dől- goztak együtt. Mikor bekerült a vasúthoz, mindjárt a Berci mellé tették, ő volt a bri- ! gádvezető. Igaz, két évvel fiatalabb nála, de azért hallgat rá. Olvasott ember. Ö tanította ; be, s megszerettette vele a munkát.

Nézte tar koponyáját, örökké mosolygó '■ szemét, óriás öklét, ahogy ott hevert az asz- - talon. Irigyelte vidámságáért, az ünneplőért! és az esti moziért ahová ő nem megy eL

Fáradt volt. Délután együtt léptek le a munkából s ő azóta félhold szőlőt beperme- tezett, Méreggel átitatott koszos göncét kinnhagyta a kunyhóban, de a fáradtságot nem tudta levetkezni vele. Ruhája szinte marta testét.

Ez meg, lám, moziba megy. Ünneplősen.

A kocsma lassan megtelt. Árnya» húztak közelibb és elborították emberünk Alakját Csak Berci arca sugárzott változatlanul a függönyös ablakon betévedt fénytől.

Berci észrevette a másik fáradtságát Tudta, mi baja.

— Te, mondok én neked valamit

— No.

— Nem gondolkodtál még azon. hogy be - kéne lépni’

Az ember hallgatott, s inger ült hallgatása : mindennél többet mondott.

— No, nem is úgy gondoltam, hogy te ; hagyd ott a gyárat!

_ f

—- Az asszony. Az bemehetne.

Az ember hallgatott, gondolta, hagy pa- ; poljon, ráér.

IÍERCI közel liajplt hozzá.

— Nem is azért mondom, mintha.. \ Csakhát, tudod ... Az én feleségem is belé-1 pett mert „haladni kell a korral” — és ka- i csintott.

Csend.

Berci látta, hogy társa makacsül, szinte; védekezve hallgat és viccesre fogta hangját, j

•— Nem agitálni akarlak, te! — és meg- I bökte kemény öklével

Kamaszos, suta volt ez a mozdulat, de az 1 ember felnézett rá, s mosolyfélére rántotta ; a szaja sarkát.

— Azémondom — és felszabadultan visz- ;

szabökte \

Mindketten nevettek. Most már az ember j kezdte ’

— Hát csak mondd, hogy volt — És amíg • Berci beszélt, önmaga előtt is mentegetőd- : zött. Meghallgatni meglehet, de megfogadni, , az már más.

Boldog lehet ez a Berci Milyen könnyen | megmagyaráz mindent. Túlteszi magát a gom okon. öröm nézni, ahogy beszél. Ö meg . úgy hallgatta olyan szégyenlős izgalommal ; mint aprr legényke korában, idősebb pajtásai. kik a lányok korül szerzett tapasztalataikat beszélték nagy titokban.

SZITA ZSUZSA:

VÍVÓDÁS

Arrébb tolta poharát és az asztalra könyökölt.

— No, piondd csak tovább.

★

A nap fáradtan hajtotta fejét a lila égszegélyre, s lassan magára húzta a hegyet, mint egy nagy. szürke takarót.

AZ EMBER vékony, fekete alakja bele- i~“~ kapaszkodott az utcákra terülő estbe. Inas, csontos keze engedelmesen emelgette sapkáját a szembe jövők köszöntésére, de homloka mögött kavarogtak a gondolatai. Feje zúgott. Érvek, ellenérvek hadakoztak benne, s e nagy kavarodás tetején ott trónolt a dühe, meg valami irigységféle.

Lám, a Bercinek könnyű. Még a feje sem fáj, hogy jaj. most karó kéne, meg trágyázni meg jaj, a peronoszpóra, meg az adó, meg- azatyaúristen!

Én szakadjak meg? Szolgálat után ki a földié, szabadnapon ki a földre, vasárnap ki a földre.

Az asszony meg ül, ,ül az öt hold földjén, és ne adj isten, hogy gondolkodna, hogy egy kicsit előre nézne, hogy miért van ez vagy , az. Csak sír, meg a gyerekekről beszél.

Igaz, 18 éven keresztül szépen megvoltunk csak most bolondította meg ez a téesz.

De honnan is tudná az a szegény asszony, hogy mit kell tenni? És egyszerre szerette volna megértetni vele mindazt, amit ő lassan, kínlódva tanult meg, s amibe — bár tudja, hogy helyes — nagyon nehéz belenyugodni.

„Elavult gazdálkodás... a közös... a jövő ... ] haladás ...” — ízlelgette magában a szavakat, miket Bercitől hallott.

Tanácstalansága és tehetetlenségi érzése egyszerre elmúlt és ahogy szaporábbra vette lépéseit, már látta maga előtt az asszonyt, amint bólint mosolyogva.

★

Hazaért.

Egy kis szorítást érzett a szíve körül, éppen ezért legértyesen lökte be az ajtót. A macska ijedten ugrott le a kerítés tetejéről. E'ELESEGE ott állt a konyhaajtóban, s *• mikor meglátta a hazatérőt, szó nélkül visszalépett a konyhába.

Az ember ledobta zubbonyát a tornácon.

— Jó estét — mondta és kicsit mosolygott hozzá.

iiniiiisiii!iH«!(i::iiiini}i«iiiiiiiti::i:!i:!iiii!!aii«::i!!iui!tif!ini!:ir«iii!:«jii:!i:!ft,ir..i:;i:(«iiiuria!:i:>ii!R!ii;:>!tciiiit«!!iii«ttiiiiit«tii!)iüiiii>iiiit;iif. liiiiiiuiuiiiaiiiui:

? PAPP NÁNDOR:

PAPP MIKLÓS versei:

Ú j bor

1

Őszinte szóról

Szesszé erjedés ifjú vágya pezseg még benne lankadatlan. Töltsétek hát a pohárba!

Lehet, hogy inni még szokatlan... íze kesernyés, csípős-édes, s tüzesein gördül le a kényes félve kastoló torkokon.

Hétköznapibb a pohárban, mint arany-cseppű ó-borok,

— Igyatok belőle bátran! — a jó kedv benne hunyorog, és élet-ízű új zamat nemes varázsa elragad.

Büszkén kínálom kóstolásra.

Szorgalmunk tókéjén 'termett; érlelte meleg akarás, míg forrva tisztuló bdf lett az első, zsenge sarjadás..,

Addig derítjük, fejtjük egyre, amíg csalt minden drága cseppjt- ,. óbor-színűen nem ragyog.

MOLNÁR GÉZA:

Csak foltozgattuk...

Csak foltozgattuk életünk tépett rongyait. Melyet ránk szabott,

A tőkés úri rend,

A munkás borba itta álmait,

S szétrágta idegét, izmait,

A tizennyolc és húsz órás robot Mindezért, még jó szót sem kapott.

Ha haza ment?

Haragjában verte asszonyát,

Szidta, gyűlölte, miben élt: Korát.

A hajába főtt krumplit,

A kitaposott, régen rossz cipót, —

A tarkaszínű folttal foltozott ruhát.

Csak az iga: Az volt a miénk.

S a jog?

Volt az is!

Kardlap. vagy gumi bot.

A munkanélküliség,

A köpködök bűzös helyisége,

Ezt adták nekünk a munkánkért cserébe.

S az urak kérdezték, mi kellene még? Börtön is van,,—

Ha mindez nem elég!

Most fáj nekik, hogy végre többek lettünk. Hogy eldobáltuk ránk döntött keresztünk Hogy kiegyenesítettük görbe hátunk.

Hogy már magunkért vetjük össze vállunk Hogy asszonyaink jó ruhában járnak,

Hogy húst tesznek ebédre asztalunkra.

Fáj, hogy végre nemcsak a munka,

Hanem annak minden kincse, ,

Ragyog be életünkbe.

Óvodákba, napközikbe,

Iskolákba, üzemekbe,

Igen uraim! Már masabbak vagyunk.

Ez fáj maguknak vagy az talán,

Hogy a világunk bőséges asztalán,

Most már Mi! Munkásemberek

ooharazgatunk;?

Mikor az Idő gömbölyű méhében csak gondolat voltál: szerettelek: te formát váró férfi-képzelet, kezdettől teremtett élet-részem: isten mellől loptalak merészen s a lét vizében megfürdettelek, buja sejtekbe fontam lelkedet s arcom szívedbe véstem, hogy egészen enyém legyél; s a Nap-oltár előtt magunkat mi, örök szeretők felkínáljuk a tűznek és a lét megteljesül, föld, ég, víz összeér, s felszikrázunk: két testből egy Alak: jő így nekem, hogy megtaláltalak.

.4* utat hadd mutassam

Ne fess pillangós-kedvű képeket, menekülésnek tudod úgyis; hát ne ámítsd magad: kényszerebb igát kell felvenned: sorsod fölemleget: s én jobban haliam, mint te, életed ne desztilláld finom párákba át, sarakká tördelt utad, mint a rác* bebörtönöz; osztottan nem lehet egészet adni... s kinyíló világban keresd jövőd s találd meg a mában, célhoz az ér, ki a sorsát érti: , ne őröljön verse t-por zó malom, csak azt tanuld meg, hogy hogyan Kell élni: és a többi... csak irodalom.

Így születtünk

Rossz most a kávé, zaj van; nyűtt zene rongyos koldusként botladozik át a fázó termen; sejt-kolóniák újjonganak s nótájuk rőt szele megcsap: hahó... az élet kerete a mámor: benne gyöngy, föld, ég, virág s percnyi teljesség; megéri hát tűz-szellemet, lelket, nektárt ide! Megdöngetem az asztal-mindenségit lángot! ami perzsel, gyűjt, megéget a szívem .iégtömb, csontom fölvacog megroppannak a fagyott atomok. *

— gyógyítsatok meg pohár, vak falak

s egy asztalnál akkor megláttalak ...

SASS MARTON:

Feleség

Este fáradtan érkezed.

Frissen, üdén mégis.

Szatyrod sok jóval van tele: van benne érett cseresznye s eigy falatka ég is.

Szaladsz a fürdőszobába. Hallom. A víz csobog. Cseppek csurrannak testeden hűtik a véred csendesen.

Vár rád még sok dolog.

Vacsorát kell készítened, hogy hármunknak legyen, így változik a műszakod és mú1fk el minden napod szép elégedetten.

Rólad nem írnak verseket. Nem vagv oletykatéma.

S míg tálalod a vacsorát a gyermek két szemével Rád csodálkozik néha,:a

Az asszony hallgatott. Forgolódott az asztalnál, köténye szalagja röpködött körülötte. Tálalt, de olyan arccal mint egy kőszent.

Mint egy mártír — gondolta az ember, c káromkedás-féle tolakodott fel torkán.

Miatta. Emiatt az asszony miatt gürcöl, mint egy állat. Miatta fő a feje. a makacs természete miatt, mert nem akar hallani semmiről...

— Vizet — lökte ki szárazon.

Felesége szó nélkül öntötte lavórba a vizet. Gőz ülte meg a konyhát, változó alakokat formált a levegőbe, s elhomályosította az ablakot.

Az ember íeltápászkodott a küszöbről, ahol eddig tilt, s félig szívott cigarettáját kihajította az alkonyatba. A parázs piros ívet húzott a levegőbe, s belehullt a porba.

Az asszony nézte urát, ahogy a‘lavór fölé hajol, s prüszkölve, krákogva csapkodja magára a vizet. Csillogó csöppek lepték el rövid, fekete haját, inas nyakát, s a bor alatt ugráló izmokat.

Szándékosan fröcskölt. Ingerelte a felesége hallgatása, de az még akkor sem szólalt meg, mikor kötényére csattant egy maréknyi hab, csak kiugrott az ajtón a felmosóruháért.

Áz ember pirosán ült az asztal mellett. Ujjaival körbe-körbe tapogatta a viaszosvászon terítő tarka ábráit. Bántották a gondolatai. no meg az is, hogy nem tudta, ho- ill(gyan kezdjen az asszonnyal. Bámulta a tá- ? nyert és elfelejtette megemelni a kanalát.

I Az asszony sem evett. Telt, piros arcát

* sápadtra festette a sértett önérzet.

1 — Mi van má megint ezzel az emberrel?- Későn jön haza, s olyan, mint akit fejbever- ? tek. Miken töprenghet ez megint?

Jp GY DONGÓ tévedt be az udvarról, s

2 M J most szédülten keringett az asztal.- felett. Dzu ... dzu ... — búgott, és vakon

1 nekirepült az ember vállának. Az észre sem M vette. Csordultig volt, látszott mindjárt kifor2 dúlnak belőle a szavak.

i — Meggondoltam magam.

I — Mit? — csúszott ki az asszony száján,

I aki a sejtéstől elfelejtette, hogy haragszik.

I — Mit? Hát- e főd dolgot I Az asszony hitetlenül nyitotta rá a sze1 mét. Megijedt.

2 — Jaj, istenem!? Énédesjóistenem! — és

1 csapkodta a kezét.

2 Az embernek összeszűkült a szemerése.- Most az egyszer nem tol ki vele az asszony,

2 most nem kiabál, nem rohan el. Őt nem fu1 tamítja meg többet a fejcsóválásával, az ? ejnye-ejnyézéssel. Most végigmondja, amit

2 akar. Végig ő!

1 Az asszony riadtan nézte az elszántságot

2 ura arcán. A tányérok után kapott, csörögve ■r rakta össze őket, keze idegesen röpködött az = asztal felett. Érezte, nincs értelme a menekü- 4 lésnek, összeszorított szájjal, mereven ült le.

2 A betévedt dongó újult erővel zúgott fel,

= s pár rendetlen cikcakk után egyenesen ne- 2 kirepült az ablaknak, hogy ott aztán egy rés- § beszorulva, valami fals, magashangú éneklés = után végleg elhallgasson.

1 Az asszony szeme megakadt az ablakon.

2 Bénán ült a széken, előre dűlve, lógó kezekkel.

2 Az egészből csak annyit értett, hogy vé- derű kell a földet a tíz kömével, nehogy elit herdálja az ura. 1

ÍZEMÉBEN ott égett az anya minden 2 félelme és bátorsága.

2 — Amíg én élek, egy göröngyét se aján1 dékozza el annak a földnek. Közprédára ad2 ná? Mehet, ahova akar. de én maradok, és ^ marad az öt hold föld is!

Az emberben megpattant viflami:

•— Hát ilyen ez az asszony? Ez csak a 2 fődet szereti. — Keserűség fojtogatta, s ahogy 1 megszólalt hangja, keményebbre sikerült.

■ mint akarta.

1 — Rosszul hiszed az öt holdat, mert csak

2 három Kettő az én jussom! És én nem du3 gom be a fülem, hogy jaj, véletlenül meg ne 2 győzzelek!... Én igen is ...

r Az asszony kétségbeesetten sikított közbe.- — Égy! Hát ezt akartad? Nem baj, , ha 2 külön úton is, de mégy a magad feje után.

I Otthagynád még az állásod is, mert tudod, -lén nem megyek el napszámosnak a saját fő- I demen!

■íj — Nem. nem nem! — és rémegve ugrott “ fel a székről.

i Az ember karja, megfeszülve kapott utána.

I — Nem tudod, mit beszélsz. Hallod” Asz- >

* s^ony! — Megfogta a vállát és megrázta.

? — Velem kell lenned! A feleségem vagy

1 —■ s beszélt, beszélt, hogy közelebb hozza az- asszonyt, hogy az megérezte, igazi igazság az | ő igazsága.

? Lángolt az arca, s most döbbent rá való- .

* ban, mikor kimondta hangosan is, mennyire í magáénak érzi mindazt, amit eddig csak v Berci szavainak hitt- MEGFESZÜLT idegekkel várt, s hogy

2 a másik nem szólt semmit, kilépett 1 az ajtón.

= K-csit még remegő kezekkel gyúitott rá r cigarettára, mikor az asszony mellé lépett, s r görcsösen megkapaszkodott a vállába, s arcát ' félrefordítva, halkan, piegadóar «f-ni keB- dett...

1