Népújság, 1959. október (10. évfolyam, 230-256. szám)

1959-10-28 / 253. szám

1959. október 28.. szerda \EpOJSAG 5 Szövetkezés és tekintély KÉT ÉVVEL EZELŐTT úgy Váltunk el, hogy nem tudtunk zöldágra vergődni. A szövetke­zésről volt szó, s ennek a kis Tama menti községnek az egyik 8 holdas gazdálkodója hallani sem akart a közösről. Bár pártankívüli volt — az ma is — többször is hangsú­lyozta: ő kommunista, jó poli­tikát folytat a kormány is, a párt is, de ő a szövetkezetét nem tartja jónak. Nem hall­gatta el azt sem, hogy miért. Hoz neki annyit a nyolc hold, amiből feleségével megél, mi­nek kezdene vénségére közös­ködni? (Hatvanon felül van.) De nem az volt a fő érve, bár ezt is többször hangsúlyozta. Refrénként visszatérő problé­mája ez volt: ha a szövetke­zetbe lép, nem lesz tekintélye, nem állnak véle szóba, nem becsülik úgy, mint most, ami­kor még egyénileg gazdálko­dik. Ügy tekintik őt is, mint aki cseléd, szolga, akinek ugye­bár nincs, nem is lehet becsü­lete, tekintélye. Hát igen. A szövetkezeti gaz­dálkodás ellenségei hintették el ennek a hazug rögeszmének a magvát és B. J.-ben ez a mag talajra talált, kihajtott, sőt ki is lombosodott. Azért-e mert cseléd volt és miután 12 éven keresztül a maga gazdá­ja lehetett, nehéz volt elkép­zelni, hogy ismét máslábakap- cája legyen, azért-e mert ke­veset törődött a más dolgával, a nyolc hold teljesen kielégí­tette, nem nézett, nem látott túl a mezsgyéjén. Pedig attól nem is messze közösen dolgoz­tak, de ő annak adott hitelt, amit hallott,, nem annak, amit láthatott. „Ha az egész falu, én akkor sem! Vegyék vissza a nyolc holdat, én meg felkötöm magam, de cseléd én az élet­ben többé nem leszek. Elég volt 30 évig” — mondta felin- dultan és részéről le volt zár­va a vita. Két hete találkoztunk újra. B. J. bátyám jó egészségnek örvend és szövetkezeti tag. Ta­vasszal ő is az egész faluval egvütt a szövetkezés útjára lé­pett, nem maradt egyedül kint és nem keresett kötelet. De nem is teáért "lépett be*— mert mindenki belépett. „Engem az nem érdekel — mondja —, én szeretek a magam feje után menni és most is azután men­tem, Nemsokára elvégezzük a vetést, a takarmány már meg­van, a múlt héten volt gyűlé­sünk, jószágot is veszünk” — közli büszkén. MI TÖRTÉNT A KÉT ÉV alatt B. J. bácsival? Mintha kicserélték volna. Bizony sok minden. A fia az egyik gyön­gyösi üzemben dolgozik, a má­sik a rendőrségnél. A két fiú nagyon „rágta” az öreg fülét, hogy miért ilyen makacs és nyakas, hát elhiheti, hogy ők nem akarnak neki rosszat. El­vesztette otthoni szövetségesét, az asszonyt is, az is a gyere­keknek adott igazat. A fiú, a járás vezetői is sokat beszélget­tek vele, de ma is állítja — már csak büszkeségből is — nem azért lépett ő a szövetke­zetbe, mert ezek mondták. Az­tán bevallja: elment egyszer a vásárból jövet a szomszéd fa­luba. Ott vannak neki a le­génykori, katonacímborái és azok már rég a szövetkezet­ben dolgoznak. Majd azok, azok jobban tudják, mint a já­rásiak, érdemes-e közösködni, vagy sem. Azok nem olyan emberek, hogy azt mondják a rosszról is, hogy jó, nem mond­ták azok még ha régen az is­pán, vagy a csendőr akarta is kicsikarni belőlük. Szóval el­ment a cimborákhoz — és ta­vasszal már nem nagyon kel­lett győzögetni. — Na és a tekintély, a becsü­let — ezzel mi lesz? Nevet. Becsaptak — mond­ja. — Pedig engem nem köny- nyű! De elhittem. — Es folytatja.. i most is tagja a földművesszövetkezet vezető­ségének, ha a járástól kijönnek, majd mindig megkeresik, a pártbizottság és a járási ta­nács munkatársairól úgy be­szél, hogy keresztnevükön em­legeti őket, a falu vezetőivel egytől egyig megértik egymást. Legutóbb is este nézett be hoz­zá az elnök, mi a véleménye, elég lesz-e a takarmány, vagy vegyenek hozzá. „Pedig nem is vagyak vezetőségi tag” — mondja és nevet hozzá egy sort. Igaz. nem vezetőségi tag, de becsülettel kiveszi részét a munkából. A következőket már nem ő, hanem a vezetőség és a tagok mondják. A nyáron gyűlés volt és igen hangosan vitatkoztak azon, hogy másnap megkezdjék-e a kaszálást. -So­kan -éiíene voltak.: B. J. nem. Másnap hajnalban egyedül állt be a kaszálóba. Levágta, ami ráesett, egy kicsivel, többet is — ne mondják, hogy centizik — aztán ment a dolga után. A takarmányt, a vetőmagot első­nek adta be és ő jogosan sür­gethette arra a többit. A tagok véleménye: becsületes, rendes ember, tud gazdálkodni és sze­ret dolgozni. És ez a vélemény már elju­tott hozzá is. B.J. BÁCSI. EGYENESBEN VAN, amitől tartott —mások­ra hallgatva — az nem követ­kezett be. Mert már ő is hiszi és vallja, amit sokszor hallott ugyan azelőtt is, de kétkedve fogadta. Azt, hogy nálunk a járás, a megye és még feljebb az or­szág vezetői is a legmagasabb közjogi funkcióig, a legmaga­sabb munkakörig ugyanazt a célt, a szocialista építést szol­gálják, mint B. J. és a hozzá hasonló becsületes emberek. Az azonos célért fáradozók pe­dig nem nézik le egymást, nem csorbítják egymás tekin­télyét, hanem inkább ápolják azt. Ezt most már érzi B. J. bácsi is. Nagyobb a tekintélye a munkások előtt, a falu értel­miségiéi előtt is, mert most már következetesebben szol­gálja a szocialista haladási, mint egyéni korában tette. És feltétlenül növeli a tekintélyét, hogy most már nem\ nyolc, ha­nem 700 hold felett rendelke­zik, beleszól, beleszólhat, hogy hová mit vessenek, mi legyen az állatokkal és így tovább. Ha tréfásan mondja is, de igaza van: „Nagybirtokosok lettünk, méghozzá egyszerre hetvenen.” Még egy néhány év és az egész ország parasztsága ter­melőszövetkezeti paraszt lesz. B. J. bátyámra akkor úgy te­kintenek majd, mint okos, ha­tározott emberre, aki már 59- ben tudta: mit kell tennie, hogyan menjünk előre. Mert nem mindegy az, hogy valaki első, vagy utolsó, hogy valaki előrelendíti a haladás szekerét, vagy visszahúzza azt. És az előbbinek mindig több tisztelet jár, mint az utóbbi­nak. Papp János Nagy utat járt meg György István, az egy­kori cselédember fia. Nagy út volt sok-sok megállóval, míg végül is újra eljutott haza. ahonnan elindult: a földhöz. Az út most e pillanatban vem kilo­métereket, ország­utakon való úntalan vándorlást jelent, bár jelenthetné azt is. mert megjárt ösvény i3 van utána jócskán. Itt inkább a földmun­kától való elbarango- lásról íródik e pár sor és a visszatérésről lesz szó. Elmúlt a kényszerű­ség. ami hosszú időkig a négy fal között tar­totta, ismét a mezőn lehet. a határban kint: szabadban. Hatvanban született, helyesebben Hatvan határában, a mezőföl­dek tájékán és itt nőtt fel, embereseden eb­ben a munkában. So­sem volt ugyan föld­jük egy talpalatnyi sem az egész határból, csak szerették a föl­det, ahogy Ady írta: „Érzik, titkon, hogy az övék, e bús élet, s a Izaláez.. György István is a magáénak érezte min­dig: gyerekkorában. mikor dolgozott rajta, később is, mikor már továbbállt. Fodrász­nak ment először, de nem szerette. Kita­nulta, majd otthagyta a szakmát. Távírda- munkásnak szegődött, de megint csak me- hetnékje támadt, to­vább — a boldogulást keresni. A Forte Filmgyárban jó dolga lett volna, maga sem tudja, miért hagyta ott. Az újabb helyért nem, mert ezen is csak túladott megint. Hatvanban a Kon­zervgyárban betaní­tott szakmunkásként dolgozott, legutóbb a mérlegszerelő mű­helyben kereste a ke­nyerét. amikor meg­értette, hogy a föld az. ami nem hagyja nyu­godni, odavágyik visz- sza, ez kergette min­dig tovább. Kis. csendes ember másként mondja el. egyszerűbben. — Nem való nekem a négy fal, de mihez kezdtem volna1 Sze­rettem földmunkán dolgozni, de nem volt földünk, a napszám­nál meg többet akar­tam. Aztán nem lel­tem a helyem, mind a mai napig... Ma már György István a hatvani Pető­fi Termelőszövetkezet tagja. Visszatért azo1 közé az emberek kö­zé, akikkel együtt cseléd volt az apia es ő maga is. Csak most már másként van. Itt már nem titkon érzi hogy az övé a föld. az élet. a kalász, mert most már valóban tu övé is, mióta aláírta a belépési nyilatkozatot, amióta visszatért György István, ha úgy tetszik, most mát földbirtokos. Október elején ment a szövetkezetbe A szövetkezet építke­zik. egyelőre itt hasz­nosítják a tudását' mert az út. amit i visszatérésig megtelt, bővelkedett az ilyen irányú szakismeretek­ben. Vasbeton-szere­lést bízta': rá és csi­nálja is nagy szorga­lommal, mint ahogy a földmunkát is ha­sonló szorgalommal csinálta a belépése el­ső napján. Elmondta György István, hogy mikor Kollár Ferenccel, az elnökkel megbeszél­ték a belépését, «2 el­nök azt mondta: min­denki annyit keret, amennyit dolgozik. Megszokta már. hogy a munkáért fizetnek, nem új dolog ez. de itt azért minden eddi­ginél többet dolgozik majd. Kedve vrn hozzá. Kiszámította. hogy korábban 1200— 1300 forintot keresett és most a termelőszö­vetkezeiben meglesz 1500 is. Egyelőre az építkezéseknél marad, mert lesz még építke­zés a jövő évben is jócskán. A brigádve­zető Mayer László — úgy mondja: Laci bá­csi — régi ismeröse, valamikor odajárt bo­rotválkozni. ahol 6 kezelte az ollót, mega borotvát. — Akkor is megér­tettük egymást, nem lesz ezzel bai most sem — mondja György István és a brigádvezető is csak így nyilatkozik. — Ritka szorgalmú ember ez az István. A termelőszövetke­zet tagsága szívesen fogadta György Ist­vánt. szeretettel, bi­zalommal. s ő igyek­szik ennek megfelel­ni... (k. i.) Költözik a dzsungel Páratlan költöztetési vállal­kozásra került sor a közép- afrikai Rhodéziában. A Zam­bezi folyó mentén egy nagy ki­terjedésű, embernemjárta dzsungel állatvilágát telepítet­ték át 60 kilométerrel észa­kabbra. Az akció — teljes joggal — a „Noé bárkája” fe­dőnevet kapta. Az ok: átszer­vezték az ősvadont. Vízierőművet építettek a Zambezi mentén, ennek során nagy, mesterséges tavat léte­sítenek, a Kariba tengert. A célt könnyű volt kitűzni, de annál nehezebb megvalósí­tani. Még az elefántok bizo- nyúltak a legkönnyebb ala­nyoknak. Ösztönösen megérez­ocooooooococo /X10COC<XX)OOOOCOOO<X»CO<X)CXX)OOOOOOCXDOaQOOOOOCOOOó.'OOOOOOOCCOOOpCXX)COOC5CCOOűCOOOOOOOOOOCXXX300 Őszi munka a Domoszlói Állami Gazdaságban A betakarítás, az egész évi fnunka eredményének számba­vétele, s a jövő évi kenyérnek- való vetése — ez járja most állami gazdaságokban, terme­lőszövetkezetekben és egyéni gazdáknál egvaránt. A kulcori- eaföldeket alig hagyja el az utolsó megrakott szekér, már megjelenik a traktor, hogy jó magágyat készítsen a vetés aló. A Domoszlói Állami Gazda­ság központjában serény és ügyes kezek az almát osztá­lyozzák, csomagolják, szállítás­hoz készítik elő. Közel 100 hol­das almáskertjük termésének felét exportálják. öt vagon már elhagyta az ország hatá­rát, három vagonnal Csehszlo­vákia, két vagonnal az NDK kereskedelmi szervei vettek át. További két vagont most ké- •zítenek elő. Jó termést hozott a kukorica és a cukorrépa is. A kukorica törését, a cukor­répa ásását, s ezzel egy időben a szállítását is gyors ütemben végzik, hogy mielőbb meg­kezdhessék a talajmunkát, de a legjelentősebb munka a 360 hold szőlőben folyik. Mintegy 300 ember vesz részt a szüreti munkákban. Jól dolgoznak, di­cséri őket az a tény, hogy a termés jelentős része már a kádakban, présházakban van. Lőlcös Jánostól megtudjuk, hogy az idén 28—30 mázsa szőlő termett holdanként, s így körülbelül 6500-7000 hektoli­ter borra számítanak, szemben a tavalyi 4000 hektoliteres «pedménnyel. A gazdaság öt telepe közül a központi tele­im folyik a legnagyobb mun­ka. mintegy 200—250 mázsa szőlőt dolgoznak fel naponta. Lovaskocsik mellett két teher­autó és két önműködő emelő­vel felszerelt Marvurt gép se­gít a szállításnál. A hordókban beszállított sző­lőt Mobil gép darálja, zúzza. Innen a gazdaság műhelyében készült emelőszerkezet segítsé­gével kerül az első hidrauliká­val működő présbe. Egy deci­méteres területre 450 légköri nyomást adnak, utána a szőlő további két préselésen esik keresztül. A szőlőlé egy 80 hektoliteres betonkádba, majd önnön egy gépi szivattyú se­gítségével a hordókba kerül. A tárolásra nagy gondot for­dítanak. A tömegborokat itt, míg a minőségi fehér borokat a kitűnő tulajdonságokkal ren­delkező, hétszázéves kompol- ti pincében tárolják. Ennek szállítását két 30—30 hektolite­res tartállyal felszerelt teher­autó végzi. A gazdaság dolgozói vállal­ták, hogy november 1-re be­fejezik a szüretet, s ebben nagy segítséget jelent a prés­házak nagyarányú gépesítése. A gyorsított munka ellenére sem feledkeznek meg a szőlők osztályozásáról. Külön prése­ken dolgozzák fel a vörös bo­rokat, a kadarkát, kékfran­kost. A gondos feldolgozással, kezeléssel kívánják elérni, hogy továbbra is jó hírnevet szerezzen mind belföldön, mind külföldön a kiváló mi­nőségű debrői rizling. a debrői hárslevelű, a domoszlói rizling és a muskotály. (PE) 7^‘bongó udvar. Kacag a jókedv, kipi- *1 mit arcok örülnek a tízperc felszaba­dult boldogságának. Napfényben fürdik a séta, a játék, a beszélgető csoportok arcán mosoly ragyog, s a céltalannak látszó futkározások keresztül-kasul szaladó útjain, mint csilingelő csengő, cseng a kacaj. Tamás lép hozzám. Negyedikes, felélni altar, földrajzból. Nem lepődöm meg, ez már megszokott kép. Sokan vannak. A heti két földrajzóra legfeljebb egy-egv feleletre ad alkalmat negyedévenként, ez pedig nem elég arra, hogy a gyermek felkészülését ellenőriz­zük. Veszélyes is, mert csökken a munkakedv, felületessé válik a lecke átvétele éppen abban az esztendőben, amelyben a legfőbb feladat * helyes tanulás megtanulása. Ezen kellett se­gítenem. Kiadtam tehát a jelszót, hogy bárki felelhet a tanítás előtt a folyosón, vagy akár az udvaron, tízpercben is, ha jól felkészült. Ez a felelés önkéntes, nem kötelező. Nem is ve­szélyes, mert ilyenkor csak a jó feleleteket értékelem. Viszont a gyermek rádöbben arra, hogyan kell megtanulnia a leckéjét, hogy jól 8 felelhessen. Hallgatom Tamást. Mondatai folyamato- Ssan simulnak egymáshoz: „A Mátrától észak­ikeletre. a Tama és az Eger patak között terül gél az északhevesi dombvidék. Kompolt—Ká- § polna—Kerecsen d vonalán simul az Alföldbe. ° A dombvidéket a Tama és mellékvizei szab- § daliák össze. Segítette a táj kialakulását a szél § is ..Körülöttünk zsibong a tízperc, de Ta- § más zavartalanul mondja tovább beszámoló- 8 ját a Tama vízjárásáról, a településről, a me- § zőgazdasági termelésről, amely a dombháta- § kon folyik. Három kis elsős óvakodik elénk. Pöttöm gkis emberkék, pufók arcukon még rajta a fut- | kározás pirja. Az egyik kezében szőlőfürt, azt | csipegeti, a másik kettő vajaskenyerét tízóra- izza befelé. Figyelem őket, ők meg Tamást. Még a szájukat is eltátják, úgy hallgatják. A bevett falat a nyelvükön felejtkezik, kicsi markukban a félig elfogyasztott uzsonnájukat, szorongatják. Tágranyílt szemükből az ámulat néz, arcukról a néma csodálkozás... Alig két. hónapja lépték át az iskola kü- y szóbél. Még csal, most Ismerkednek a betűk* 8 ! .1. és próbálgatják összefakosgatni, hogy sza- § vakító nőjenek előttük: ló. ól. olló... Hogyne i csodálkoznának hát a tudomány küszöbén 5° 1ok tréfát tud csinálni a szél. A leg­gyakoribb az, amikor lekapja fejünk­ről a kalapot és viszi, szalad, rohan vele. Jól meghempergeti az út porában. Mikor aztán lé­lekszakadó futásunkkal már majdnem elérjük, új erővel iramlik tovább féltett kincsünkkel, — mintha incselkedni akarna velünk. Má is tréfálkozott, s jókedvé nyomán mosolyt csalt ki az arcokra, megnevettette a járókelőket, akik újszerű játékosságát láthat-; fák. A Marhót utcai hídról a piac felé tartot­tam, hogy néhány szál virágot vegyek a tan­terem asztalára. Fújt a szél, zörgő falevelek­kel játszott az utcán, ide-oda sodorgatta őket. . Belekapaszkodott a ballonkabátokba, minthaj lobogtató erejével lassítani akarta volna a pi­acra sietőket. Észak felől fújt, a patak felől.: s mint nyitott, nagy folyosó, engedte tovább : szabadjára a Zalár utca. Már majdnem az MTH-iskola kapujához értem, amikor a szem­ben levő bódék felől vidám kacagás hangzott felém. Egy nénike szitáját vitte a szél, játé- ® kos kedvvel hajtotta maga előtt. Gurult a! szita, mintha szökött volna, könnyű teste szin-j, te szállt, röpült. Mindenki ezt nézte, s nevetett, kacagott. 8 Még a nénike is. Hát hogyne! Guruló szita.. . Ki látott már ilyent... ? Mintha gyermek-;; kezek karikáznának vele. úgy szalad zörögve a j sima aszfalton. Senki sem állta útját. Miért is 8 fognák meg, mikor olyan mulattató, hogy gu- 'í rul a szita... Nem mindennap mutat ilyesmit jj az utca, s olyan jól esik ilyen kis semmiségen 8 nevetni, kacagni. Aztán mégis megállt, Eldőlt az úttesten. ■ A szél ereje már nem tudta felkapni. A né-8 nike nevető tipegéssel sietett hozzá, hogy föl-2 vegye az útról. A vidám, kacagások mosollyá sí-§ múltak, s megindult mindenki, ki erre. ki arra.g Én is. Megvettem a három szál fehér szeg- '■ fűt. S míg lassan ballagtam az iskolám felé.f arra gondoltam, hogy milyen jót tett ma az őszi; szél az emberekkel. Megnöveltette őket, gyön­gyöző kacagást hívott ki szívükből, hogy mun­kájuk felé sietve, mosollyá varázsolja bennük az életet, amely kicsinységeiben is tele van Örömmel, csak észre kell venni.. HÖRVÖLGYI ISTVÁN ték a közelgő veszélyt, egyet­len hatalmas csordába tömö­rültek. Csaknem háromezer ormányos törtetett keresztül az erdőkön, füves területeken. De rossz irányba menekültek — dél felé. ahol a csecse-le­gyek milliárdjai fenyegettek álomkórral és más szörnyű be­tegségekkel embert és állatot. Riasztólövésekkel, zájjal. .sőt helikopterek segítségév«' kel-'“' lett feltartóztatni 4- ■ .. tor- ditar.i a páncéloso , . on­lóan előrenyomuló • >■■'£ Még több gondc oroszlánok, vaddi ., itr- lopok. Tutajokat, és motoros bárkákat ácsoltak, olyanfor­mán, hogy a rajtuk levő em­bereket fedett kamrák zárták* el a gyanakvó négylábúak sze­mei elől. Ügy gondolták, hogy a víz emelkedésével az állatok maguktól is menedéket keres­nek a talajt kínáló deszka-al­kalmatosságokon. Az állatok azonban inkább befelé, a leendő tenger leg­mélyebb pontja felé igyekez­tek s gyanakvóan méregették az újdonsült Noé-bárkákat. Nem volt más hátra, mint hogy tapasztalt vadászok könnyebben megsebesítették, és elaltatták az állatokat. így kerültek megkötözve a bárkák- . ra, s mire felébredtek, már az új lakóhelyül kijelölt őserdő­ben találták magukat. Még a mérges-kígyókat is áttelepítet­ték. Bőr- és gumikesztyűkkel, lábvértekkel felszerelt expedí­ciósok különleges ldgyófogó pálcákkal kapták él a veszé­lyes csúszó-mászókat, majd azokat is észak félé szállítot­ták. A legnagyobb bajt a majmok okozták. A páviánok valósá­gos vitát rendeztek maguk kö­zött, szinte lehetetlen volt őket helyes irányba terelni, vagy megközelíteni.' Végül is a mo­dem technika segített: niagné- tofonszalagra vett különböző majmok vészkiáltásaival za­varták ki a többieket a veszé­lyes zónából. Holdbéli csillagvizsgáló Kukarin szovjet akadémikus, a kozmikus rakéták egyik is­mert szakembere egy újságíró­csoport előtt kijelentette, hogy a szovjet tudósok újabb terv megvalósításán fá radoznak. Olyan specialis rakétát akar­nak előállítani, amely csillag­vizsgáló-készüléket visz magá­val a Holdra. A különleges szerkezettel ellátott rakéta :ki­lövésének időpontja még bi­zonytalan, de remélik, hogy a közeljövőben hamarosan ezt • tervet is sikerrel fogják vég­rehajtani. A guruló szita : I tudomány küszöbén (Viiiza a földhöz

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom