Népújság, 1959. október (10. évfolyam, 230-256. szám)
1959-10-24 / 250. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! # Hegyek Nagy fügédén A AS >■ < AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÄCS NAPILAPJA X. évfolyam, 359, szám ARA: 50 FILLER 1859. október 34., szombat i R szülők fóruma Még alig néhány napja, hogy iskoláinkban újraválasztották a szülői munka- közösségeket. A gyakorlat azt igazolja, hogy azok a szülők, akik már az elmúlt esztendőkben is lelkiismeretesen dolgoztak e felelősségteljes munkában, újra bekerültek a vezetőségbe, azok helyett viszont, akik csak únmel- ámmal, vagy sehogyan se vették ki részüket a feladatokból. újakat választottak. Szülői munkaközösség. — Mondhatnánk így is: szülők fóruma. Olyan közösség, amely esztendőről esztendőre egyre hatékonyabban és intenzivebben kapcsolódik be a nevelésbe és nemcsak hogy részt vállal, de részt is követel magának az iskolai élet irányításából, a nevelőmül) kából. Vajon működhet-e jobb. hasznosabb szervezet az iskolák, a nevelőtestületek mellett, mint a szülők egyik ilyen tömegszervezete, akik közvetlenül érdekeltek abban, hogy gyermekükből milyen ember válik, hogyan alakul életük? És talán éppen ez az érdekeltség, ennek az egyre szélesebben kibontakozó szülői munka eredménye, hogy iskoláink zömében már aktívan, rendszeresen dolgozik a szülői munkaközösség. Volt olyan időszak, amikor e szép nevű közösség tevékenysége csupán arra korlátozódott, hogy rendezvényeket készítettek elő, gyermeknapot, pedagógusnapot szerveztek és mindenhez volt közük, csak éppen ahhoz nem, amelyre életre hívták őket, amiért vannak. Ma már nemcsak az iskolák, a pedagógusok, de maguk a szülők is tudják, hogy mi a feladatuk a munkaközösségen belük Tudják és élnek is a lehetőségekkel. Beleszólnak a nevelés ügyeibe, problémáiba, a pedagógusokkal közösen vitatnak meg olyan kérdéseket, mint például az otthoni tanulás, a barátok, az esti kimaradások és a mozilátogatás problémáját. Természetesen ilven feladatok nellett nem ritka az olyan tevékenység sem, m'nt például az egri Kertész utcai általános iskola munkaközösségének munkáia: nevezetesen a tanterembővítés, más, egyéb gazdasági feladatok, amelyek előf','*éte,ei a jó oktató-nevelő munkának. örvendetes dolog, hogy pedagögusa;nk is egyre jobban támaszkodnak és támaszkodhatnak a szülői műnk <» '-«-Ssséeekre és kap- cínihaUjic ),o a szi*’őket a neve’és naev munkájába, ame'v ma már közismerten társadalmi feladat, és ezen be'ül is term esen a szülőké. az édesanyáké, édesaoá’té. Minden okunk megvan, hogy higgyük: az újonnan megválasztott szülői munkaközösség^’ az 1959—60-as tanévben még jobb és eredményesebb munkát végeznek és maradéktalanul betölt \ minden legkisebb faluban i- azt a megtisztelő feladatot, amelvet .íekik a társadalom szánt. j (wázolns Egerben Tegnap a kora délutáni órában Egerben, a Makiári úti. „nagy kanyar” előtt motorkerékpár-szerencsétlenség történt: a Húsipari Vállalat autója elütött egy motorkerékpárost. A motorkerékpárt Kiss Gyula, az Egri Autóipari Forgácsológyár művezetője vezette. Kiss Gyulát kisebbfokú agyrázkódással és lábtöréssei szállították kórházba. A rendőrség az ügyben azonnal megkezdte a vizsgálatot. A LOTTÓ e heti nyerőszámai: A lottó 43. játékhetében 3 517 841 szelvény’ érkezett a Sportfogadási és Lottó Igazgatóságra. Ennek megfelelően a lottó egy nyerőosztályára 1 319 190 forint nyeremény jut. A berettyóújfalui József Attila Művelődési Házban megtartott sorsoláson a következő számokat húzták ki: 3, 10, 20, 71, 86 % LEVELEZŐINK ÍRJÁK ★ Dr. Fazekas László: A KÖLCSÖNÖS GAZDASÁGI SEGÍTSÉG TANÁCSÁNAK JELENTŐSÉGE ÖTÉVES TERVÜNKBEN ★ A 33. SZ. AUTÓKÖZLEKEDÉSI VÁLLALAT TÁRSADALMI BÍRÓSÁGÁNÁL ★ Pataky Dezső: CSENDES ÁTOK ★ FÖLDMŰ VESSZŐ VETKEZETI HÍRADÓ Égzak-Kínában. hazánknál háromszor nagyobb területen végzett olajkutatás! a magvar és kínai geofizikusokból álló expedíció Több mint három érve dolgozik Kínában az az olajkutató expedíció, amelynek több s2áz kínai szakemberen - kívül magyar geofizikusok is tagjai. A magyar kutatók egy csoportja hazaérkezett. Sédy Lot and, a szeizmikus-részleg vezetője, a Geofizikai Intézet munkatársa elmondotta az MTI munkatársának, hogy az ország északi részében háromszor akkora területen, mint hazánk, megvizsgálták, hogy rejt-e a föld méhe olajat, szaknyelven szólva, hol vannak az olaj tárolásra alkalmas földszerkezeitek. A kutatások eredményei azt bizonyítják. hogy* nagy mennyiségben található olaj és néhány helyen már megkezdték a feltárását is. ((MTI) — Ä RECSKI tisztiklub nemrégen megtartott avatása óta nagy látogatottságnak örvend az új klub. Tisztek ülnek össze baráti beszélgetésre, vagy éppen valamilyen oktatást tartanak az új épületben. Az idei kitűnő termesnek köszönhető, hogy sikerült Nagyjiiged határában hegyet fényképezni, mert 160 vagon cukorrépa kisebbfajta hegynek is elmegy — akkora halom. Százhatvanhat holdon vetettek cukorrépát a nagyfügedi gazdák és bár eddig a felét sem szedték fel, máris megvan 160 vagon. Átlagosan 200 mázsa termett egy holdon. A termelő- szövetkezet 206 mázsás termése rekord a faluban. Jövőre is az lesz. Nagy fügéd most már I termelőszövetkezeti község. (Foto: Márkusz) kidolgost tik as ifjúsági ssö cet kezetek szervezésének irányelveit A Földművelésügyi Minisztérium a Művelődésügyi Minisztériummal, a SZÖVOSZ- szal, a KlSZ-szel és az Üttörő Szövetséggel közösen kidolgozta az ifjúsági szövetkezetek szervezésének irányelveit. Ezek többek között kimondják: ifjúsági szövetkezeteket elsősorban mezőgazdasági jellegű termelésre lehet szervezni. Fontos feladatuk, hogy segítsék a közösségi életre, a munkára nevelést, adjanak alkalmat a fiatalok öntevékeny kezdeményező, szervező, alkotó és vezető készségének kibontakozására. Az ifjúsági szövetkezetek tevékenysége lényegében a mezőgazdasági termelőszövetkezetekre érvényes szabályoknak megfelelően, néhány. katasztrá- lis hold földön ,a fontosabb növényfélék .termesztésére, zöldség, gyümölcs, .virág termesztésére, illetve á kisállattenyésztésre, terjedhet ki. Á tagok alkalomadtán a szomszédos termelőszövetkezetben, állami gazdaságban is vállalhatnak olyan munkát, amely gyaraJutaiom a verseny győzteseinek Nagy lendülettel kezdték a kongresszusi munkaversenyt az ÉM. Heves megyei Állami Építőipari Vállalatnál. A termelőszövetkezeti építkezéseken dolgozó munkások igyekeznek, hogy határidő előtt elkészítsék a gazdasági épületeket. A brigádok munkáját rendszeresen értékelik és a kimagasló teljesítményt elérőket pénzjutalomban részesítik. A legutóbbi értékelésen a brigádok között 7700 forintot osztottak szét. a kongresszusi munkaverseny rőt Javítani kell a verseny értékelését ... ezt tárgyalták és hangoztatták a petőfibányai pártérte- keziet felszólalói, akik nem tartották kielégítőnek a kongresszusi munkaverseny értékelését. s az eredmények nyilvánosságra hozását. Különösen a rózsaszentmártoni IX-es és a gyöngyösi Xll-es akna kapott bírálatot emiatt, hiszen a bányászok joggal várják el, hogy munkájuk eredményeiről értesüljenek s ne csak anyagi, de Jó eredmények as eesédi külszíni fejtésen Amióta megszervezték a kongresszusi munkaversenyt az eesédi külszíni fejtésen, azóta nem lehet panaszt hallani a termelésre. Pedig most ugyancsak komoly munkába kezdtek a külfejtés dolgozói. A telelőtti állandó felkészüléssel egy időben szenet is kell termelni és szállítani. hogy a Mátravidéki Erőmű szénellátása biztosítva legyen. Ez a kettős munka sem csökkenti a lelkesedést, nem hátráltatja az eredmények alakulását. A viszonylag kevés munkással dolgozó külszíni fejtés mindennap megtermeli a 100—150 vagon szenet. A munkafegyelem is örvendetesen megjavult ez évben, a kongresszusi munkaverseny megindulása óta nem volt semmilyen súlyosabb fegyelmi intézkedés. A bányászok igyekeznek a legjobban, fegyelmezetten dolgozni és az olyan munkásokat, akik. nem tudnak beilleszkedni a közösségbe, maguk a bányászok távolítsák el, közösítik ki. A jó eredmények elérésébe’ nagy segítséget nyújt a tör/s- gárda. vigyáznak a vállalat s a saját becsületükre és nem engedik. hogy felelőtlen emberek csorbítsák a kongresszusi munkaverseny eddigi eredményeit. erkölcsi megbecsülést is Kapjanak a kongresszusi munkaversenyben elért eredményes munkájukért. E két aknaüzemben is megvan pedig a lehetőség a Verseny értékelésére, mint ahogy a Petőfi-altáróban, a szűcsi X-es aknában több-kevesebb sikerrel már megoldották ezt a kérdést. Nem várhat tovább a verseny-nyilvánosság megjavítása, a verseny rendszeres értékelése Rózsában és Gyöngyösön sem. ★ Sikeres kongresszusi munkaversenyről szólnak ipari üzemeink. vállalataink gazdasági jelentései. Ha a megtakarított forintok szaporodnak a nyereséglistán. bizakodóan emelkedik a gazdaságilag fontos termékeket gyártó üzemek termelékenysége és örvendetesen ja vul a munkafegyelem. Ha közben akadnak is még hibák nem olyanok, hogy hozzáértő kézzel ki ne lehetne javítani azokat. pítja ismereteiket es a gazdaságnak is hasznos. Az ifjúsági szövetkezeteket egy helységen belül egy vagy több. iskola tanulói is megalakíthatják. Az ezzel kapcsolatos kormányrendelet értelmében részükre a tanácsok állami tartalékterületből földet adhatnak. Megfelelő tartalékföld híján bérleményt is igénybe vehetnek. Azok az iskolák, amelyeknek a megengedett hatszáz négyszögölnél nagyobb gyakorló kertjük van, s arra miniszteri engedélyük nincs, a fölös területet elsősorban az ifjúsági szövetkezetnek adják át. Ott, ahol más módon terület nem biztosítható, helyes, ha a termelőszövetkezet ad at használatra néhány katasztrális hold földet. A föld használatbaadá- sánál általában figyelembe kell venni, hogy az az iskolához közel legyen és nagysága a szövetkezetben tömörült fiatalok munkaerejéhez, illetve szabad idejéhez igazodjék. Az ifjúsági szövetkezetek szervezésének irányelvei a továbbiakban részletesen kitérnek a szervezésben részvevők feladataira, továbbá arra, hogyan segíthetik ezt a munkát a tanácsok mezőgazdasági és művelődésügyi osztályai, valamint a mezőgazdasági nagyüzemek. (MTI) Tízmillió forint értékű árut értékesítettek eddig a gyöngyösi járás tsz-ei Az idei kedvező időjárás következtében a tervezettnél nagyobb termést takaríthattak be a termelőszövetkezetek. Az elért nagyobb terméseredmény lehetővé tette azt, hogy a nagyobb és biztosabb jövedelmet biztosító állami értékesítési tervüket hamarabb teljesítsék a tervezett határidőnél. A gyöngyösi járásban működő termelőszövetkezetek fele már teljesítette áruértékesítési tervet, mintegy 10 millió forint értékű árut értékesítettek eddig az állami szerveken keresztül. Ülést tart a Gyöngyösi Járási lanacs végrehajtó bizottsága Október 29-en, csütörtökön a Gyöngyösi Járási Tanács végrehajtó bizottsága ülést tart. Első napirendi pontként Kuklács János, a Kisnánai Községi Tanács végrehajtó bizottságának elnöke beszámol a községi tanács v. b. irányító és szervező munkájáról. Második napirendként Agócs István, a járási tanács mezőgazdasági osztályának vezetője tájékoztató jelentest ad az őszi vetési munkálatok állásáról. Jól dolgosnak a Hevesi Gépállomás traktorosai A hevesi járás felfutott és ősszel kezdett termelőszövetkezetei ' az idén jóval több, gépimunkát igényeltek, mint az elmúlt esztendőben. A Hevesi Gépállomás gépparkja nem volt elegendő ennek kielégítésére, ezért a Szovjetunióból érkezett gépekből számos erőgépet kaptak. Az ősszel már a Szovjetunióból kapott gépekkel megerősítve kezdhették meg a talajelőkészítést. A gépek bejáratása sok munkaórát igényelt, s most az őszi munka dandárjában nagy és felelősségteljes munka nehezedik a traktorosoki-a. Be kell hozni a lemaradást, s jó magágyba, idejében, s jó-minőségben kell elvégezniük a vetést, mert ettől függ, milyen kenyér jut jövő ilyenkor a szövetkezeti tagok asztalára. A traktorosok tudják ezt, eredményeiken is meglátszik: a vetőszántás 75 százalékát elvégezték, a mélyszántással mintegy 11 ezer holdon végeztek. MT Irodalmi est fiatat írók résxréíeléeel Gyöngyösön A gyöngyösi járási könyvtai irodalmi estet tart, amelyen s Magyar Ifjúság Szerkesztőségének írói vesznek részt, akik saját alkotásaikból mutatnak be néhányat. Október 29-én Gyöngyössolymosra látogatnak el. majd 30-án Gyöngyösön a járási könyvtár olvasótermében Csanádi János, Hars György Demény Ottó és Papp László írók részvételével rendezik meg az irodalmi estet. A jó sportoló iszik is mondta a jó sportoló a ve nat sarkában és mente ivott is. Biztosan igaza vat ő csak tudja, ő a sportol aki iszik és — szerinte — j is. Én ugyan azt is el tudót képzelni, hogy valaki spot toló legyen jó is legyen t ne igyon Enl Na. de én köztudomásúid fantaszta ember vágyó ezen és más téren is. Igaz, hogy Verne is fai taszta volt annak idején! (-6)