Népújság, 1959. szeptember (10. évfolyam, 204-229. szám)

1959-09-15 / 216. szám

VlUü PROLETÁRJAI. FliVFSi lJETtK! Jó tanulást! AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA X. évfolyam, 216. szám ÁRA: 50 FILLÉR 1959. szeptember 15, kedd 0 történelmi párbeszéd előestédén Már csak órák választanak el bennünket attól a pillanattól, amikor Hruscsov és Elsenhower találkoznak egymással és megkezdődik a történelmi párbeszéd, amelynek első hírére annak idején fellélegzett a világ és amelynek eredményétől sokat vár az emberiség, A Hruscsov-Eisenhower találkozó bizonysága annak, hogy a Szovjetuniónak, a szocialista tábornak sikerült elfogadtatnia a tárgyalások gondolatát; rákényszeríteni a Nyugatot a vitás kérdések békés megoldásának ke­resésére. Hogy ennek értékét jelentőségéhez mérten láthassuk, nem kell egyebet tennünk, mint visszagondol­nunk arra az időre, hogy nincs is olyan távol — amikor még a hidegháborús lovagok kizárólag az erőszak ered­ményességét hangoztatva, gátat vetettek a tanácskozá­soknak, Most a tárgyalások hosszú során keresztül jutott el az emberiség a Hruscsov—Eisenhower kölcsönös láto­gatásáig. Ma már a tárgyalások során a kapitalista nagy­hatalmak vezetői is gyakorta hangoztatják, hogy reá­lisan akarják felmérni a való helyzetet, de mind ez ideig a gyakorlatban kijelentéseik szólamok, a fenyegető helyzetek, a vitás kérdések pedig megoldhatatlanok maradtak. Itt van például a német probléma, amelynek megvitatására összehívták a külügyminiszteri értekez­letet. A kapitalista hatalmaknak be kellett látniuk, hogy Nyugat-Berilnben a helyzet tarthatatlan és szükségesek bizonyos lépések a feszültség csökkentésére. Mindazonáltal ezekre a lépésekre a mai napig nem került sor. Még mindig vonakodnak a német kérdésben legdöntőbb lépés, sőt joggal mondhatjuk, a világ- politika egyik legdöntőbb lépése megtételétől: a német békeszerződés megkötésétől, holott mindenki számára világos, hogy ezzel a II. világháború legátkosabb marad­ványát számolnák fel és a leghatározottabban közeled­nének a békéhez. A hidegháborús körök minden mesterkedése elle­nére a nyugati polgári sajtónak is meg kell állapítania, hogy a megbékélés szelleme győzedelmeskedik a hábo­rúé felett. A győzelem még idő kérdése és egyelőre csak a tendenciát lehet kétségkívül érezni. Ebben a tenden­ciában vannak hullámhegyek és hullámvölgyek. Ezért folyamodnak a hidegháborús erők olyan akcióhoz, mint például a laoszi válság megteremtése, illetőleg a vak- lárma e távoli vidék körül, hogy olajat öntsenek a hidegháború ktalvóban levő tüzére. A huHámvölnryek elmélyítését szolgálják azok a hírharsonák is. amelyek szítják az indiai—kínai ellentéteket és rontani igyekeznek a világ e két nagy országának kapcsolatát. Mindezek az erőfeszítések azonban nem állhatták útját a Hruscsov—Eisenhower találkozónak, azonban a konzervatív Daily Express írja vezércikkében: „Eisen- howemek, európai útja végső tanulságaként le kell vonnia, a népek békét kívánnak és megegyezést a Szovjetunióval, s ennek megvalósítását éppen tőle, Eisen- howertől remélik”. A Catuolic Herald is azt fejtegeti, hogy a tárgyalások és a megegyezés korszaka hasonlít­hatatlanul jobb megoldás és több biztonságot ígér, mint a háború, vágj' a tehetetlen sodródás. ,.Azok a tényezők, amelyek manapság a kommunista és nem kommunista világ között a megbeszéléseket, a megegyezést és a tárgyalást diktálják, a valósággal számoló józan té­nyezők.” Nem véletlen az sem. hogy most az angol válasz­tások idején a kortes-hadjárat főtémája nem annyira a belpolitika, mint a külpolitika. A konzervatív párt azzal érvel, hogy ő járult hozzá elsősorban a Szovjetunióval való tárgyalások és általában a tárgyalások eszméjének érvényesítéséhez. A munkáspárt pedig azt hangoztatja, hogy a konzervatív párt diplomáciai tevékenysége a munkáspárt sugalmazására és szorítása következtében született meg. A tárgyalások eszméjének újabb diadala a többi között az is, hogy az ENSZ leszerelési bizottsága el­fogadott egy olyan tízesbizottság alakítására előter­jesztett négyhatalmi javaslatot, amelyben a Kelet és a Nyugat egyenlő arányban képviselteti magát és elhatá­rozta. hogy kétesztendei szünet után ismét megkezdik a leszerelési tárgyalásokat. Eisenhower egyelőre legutóbbi televíziós beszédében meglehetősen homályosan fogalmazta meg az Egyesült Államok célkitűzését a Hruscscvval való találkozást illetően, amikor azt mondotta: „A komoly tájékozódás kísérletei esetleg új lehetőségeket tárnak fel a tényleges haladásra a nemzetközi feszültség néhány okának meg­szüntetéséhez“. Az emberiség azonban azt reméli, hogy a homályos fogalmazás ellenére a tárgyalásokon világos eredmények — nemcsak ígéretek, de tettek is születnek. MeghoHsxabbítotiák a beiratkozást a sxabadegyetemre Ma: Gyurkó Géza: IRÁNY VOLT: A HOLD, IF.ÄNY: A BÉKE ★ TUDÓSÍTÁS A GYÖNGYÖSI „SZÜRETI NAPOKÉRÓL ★ Dér Ferenc: KÉT NAP BRNOBAN ★ Pintér—Szabó: TITKOS UTAKON (Regény) ★ — SPORT — Alig egy hete kezdődött meg, a nyári szünidő után, a tanítás. Különös izgalommal várták az első napokat azok a kisdiákok, akik most mentek első osztályba. Azóta már túl vannak a legnehezén, s édesanyjuk nélkül is el mernek menni az iskolába. Ez a képünk a makiári általános iskolában készült, közvetlenül az első napokban. Jó tanulást, pajtások! (Foto: Kiss Béla) A szovjet tudomány világra szóló sikere Megérkezett a Holdra az első űrrakéta ♦ Mtioyar csillagászok is észlelték a rakéta becsapódását i j fejesei nyílt meg a kozmikus térség kutatásában Moszkvai idő szerint szep­tember 14-én 0 óra 02 perc 34 másodperckor (magyar idő sze­rint 13-án 22 óra 02 perc 34 másodperc) a második szovjet kozmikus rakéta elérte a Hold felszánét. A történelemben először sikerült a Földről más égi­testet űrrepüléssel elérni. E kimagasló esemény meg­örökítésére a Hold felszínére juttatták a Szovjetunió címe­rével és a következő fel­irattal ellátott zászlócskákat: „Szocialista Szovjet Köztársa­ságok Szövetsége. 1959. szep­tember”. Intézkedéseket tettek, hogy a Holddal való találkozás pil­lanatában a zászlóban ne es­sék kár. A tudományos mérési prog­ram végétért. A tudományos mérőműsze­reket magában foglaló tartály­ban elhelyezőit rádióállomá­sok megszűntek működni a Holdat érés pillanatában. A tudomány és a technika kiemelkedő sikere, hogy a szovjet űrrakéta elérte a Hol­dat. . Űj fejezet nyílt meg a kozmikus térség kutatásában. A Reuter hírügynökség va­sárnap este 22 óra 05 perckor közölte, hogy a Jodrell Bank-i óriási rádióteleszkópon észlelték a második szovjet űrrakéta jel­zéseinek megszűnését, s ebből arra következtettek, hogy a ra­kéta elérte a Holdat. Amikor a jelzések megszűntek, óriási izgalom uralkodott a megfi­gyelő állomáson. A készenlét­ben álló újsá^rók egymással versenyezve rohantak a táv­írókészülékekhez, hogy első­nek tudják értesíteni a vilá­got a nagyszerű eseményről. A Reuter moszkvai tudósí­tója 22 óra 19 perckor közölte, a moszkvai planetárium tisztvi­selői jelentették, hogy az űr­rakéta megérkezett a Holdra. A bejelentést a planetárium körül várakozó- hatalmas tö­meg nagy örömrivalgással fo­gadta. Ugyancsak a Reuter je- letése szerint a washingtoni rádió 21 óra 11 perckor meg­szakította adását, hogy beszá­moljon a szovjet űrrakéta és a Hold találkozásáról. A rá­dió a Jodrell Bank-i megfi­gyelő állomás jelentésére hi­vatkozott. Moszkvai jelentés szerint Bazikin, a moszkvai planetá­rium igazgatója helyi idő sze­rint éjfél után két perckor, az órára pillantott és ennyit mon­dott: „Megszűntek a jelek.” A moszkvaiak tömegesen tó­dultak be a planetárium he­lyiségébe, hogy közvetlenül hallják e történelmi fontossá­gú bejelentést. A planetárium szakembe­rei közölték, hogy a Hold 376 000 kilométer távolság­ra volt a Földtől, amikor a történelemben először — emberi kéz alkotta készü­lék — a szovjet tudomány és technika sikere foly­tán — elérte a Holdat. A moszkvaiak tolongtak a csillagászati távcsövek körül, hogy a ragyogóan derült éj­szakában megnézzék a Holdat, amelyre a szovjet űrrakéta megérkezett. Az Atlanti-ócéánori túl nem láthatta a Holdat Amerika né­pe, ámely készül Hruscsov fo­gadására — jegyzi meg a Reu­ter tudósítója. Az űrrakéta a Nyugalom tengerének térségében érkezett meg a Holdra, azon a széles, sö­tét síkságok egyikén, amelyek szemmel is világosan láthatók a Hold középpontjától észak­nyugati irányba. Amikor a Jodrell Bank-1 Csillagvizsgáló Intézet tudósai észlelték a szovjet űrrakéta rádlójelzéseinek megszűnését, Lovell professzor, az Intézet Igazgatója megkérdezte: „Nos, megérkezett?” — „Igen” — hangzott a válasz. S a csilla­gászok és újságirók órájukra néztek, s megállapították, hogy a szovjet űrrakéta, a számítá­sokhoz képest, nem egészen 90 másodperccel később érke­zett meg a Holdra. A francia, televízió külön műsort szervezett meg, a fel­vevő kamerákat a Holdra Irá­nyították abban az időpont­ban, amikor a rakétának meg kellett érkeznie kitűzött cél­jához. A televízió bemondója a Jodrell Bank-ról érkezett je­lentéshez hozzáfűzte: „A Hold már nem szűzterület.” A rákosligeti holdkövető állomáson vették a szovjet űrrakéta utolsó jeleit Rákosligeten májusban állí­tották fel a holdkövető állo­mást és ennek az intézmény­nek mintegy próbatétele volt, milyen mértékben tudja a Hold felé közelgő szovjet űrrakéta jeleit fogni, útját követni. Amikor vasárnap délután bi­zonyossá vált, hogy a rakéta műszertartálya eléri a Holdat, a magyarországi holdkövető rá­dióállomáson összegyűltek az illetékes szakemberek. Ott volt az űrhajózási intéző bizottság több tagja és sok kiváló szak­értő. Az ionoszféra zavaraival összefüggő kisebb kihagyások­tól eltekintve, a vétel kielégítő volt. Este tíz előtt igen jól jöt­tek a jelek, később az adás (Folytatása az 5. oldalon) A megnövekedett érdeklő­désre való tekintettel a TIT megyei titkársága az egri sza­badegyetemen a beiratás ide­jét 1959. szeptember 21-ig meg­hosszabbította. A beiratkozás mindennap (szombat kivételé­vel) reggel 8-tól délután 5 órá­ig tart A beiratkozáson lehetőleg személyesen kell megjelenni. Aki a nyelviskolára iratkozik be, a beiratkozási díjat két részletben fizetheti, míg egyéb tagozaton az egész évre szóló 40 forintot a beiratkozás al­kalmával kell befizetni. Az elő­adások október első hetében kezdődnek. Rövidesen elkészül az erki új Barázda 102 férőhelyes istállója Erken az Űj Barázda Ter­melőszövetkezet tagsága ősszel kezdi a közös munkát, azon­ban munkájuk alapját, a felté­teleket már a nyáron igyekez­tek megteremteni. Az Üj Ba­rázda tagsága elhatározta, hogy állatállományuk részére istál­lót építenek. A 102 férőhelyes istálló falait felhúzták és most kezdték meg a tető építését. Kissé megkéstek az építkezés­sel, mert a tetőszerkezet ele­meit és a mennyezethez szük­séges anyagot nem tudták be­szerezni. Most már azonban hozzákezdhettek a munkához, s rövidesen elkészül az épület. — A GYÖNGYÖSI JÁRÁS mezőgazdasági felügyelői meg­tárgyalták az őszi mezőgazda- sági munkákkal kapcsolatos tennivalókat. Értekezletükön elhatározták. hogy közösen megtekintik a mezőgazdasági kiállítást. M ára várják az egymilliomodik látogatót a Mezőgazdasági Kiállításon Nagy látogatottságnak ör­vend a 63. Országos Mezőgaz­dasági Kiállítás és Vásár. A kapuk ünnepélyes meg­nyitása után egy héttel már több mint félmillió látogató nézte meg a kiállítást. Vasár­nap volt a legnagyobb forga­lom, amikor több mint 250 ezer ember volt kíváncsi a modem mezőgazdasági gépekre, ered­ményekre, a kiválóan tenyész­tett állatokra. A kiállítás vezetősége mára várja az egymilliomodik láto­gatót. A szerencsés néző foga­dására minden előkészületet megtettek, a Kiállítási Iroda egy Üveg tokaji borral ajándé­kozza meg és ötösfogaton kocsi­kázásra küldi a városba.- A HEVESI Járási Nőta­nács kibővített vezetőségi ülést tartott. Az ülésen Bogár Lászlóné járási titkár ismertet* te a féléves munkatervet. Jól sikerfiit szüreti felvonulás, 10 ezer ember a szabadtéri színpadon — a gyöngyösi szüreti napokon Nagy érdeklődéssel várták Gyöngyösön a Gyöngyös Gyön­gyi szép szerelme című daljá­ték bemutatását. A szombat és a vasárnap esti előadáson mintegy 10 ezer ember tekin­tette meg a gyöngyösiek nagy­szerű munkáját, az új szabad­téri színpadon bemutatott dal­játékot. A vasárnap délután megren­dezett szüreti mulatságon több mint 15 ezer ember vett részt, s a színes, ötletes felvonulás nagy sikert aratott a nagy szá­mú budapesti és külföldi ven­dégek előtt. A szüreti felvonulás és a daljáték ismertetésére követ­kező lapszámunkban visszaté­rünk. Becsülöm a Meteoroló­giát: nemcsak azt közli, hogy milyen idő várható holnap az egész országban, de azt is, milyen idő várható a Balaton területén és mi­lyen Budapesten, Hiába, ez a precizitás. Ezek után egyáltalán nem lennék meglepődve, ha hol­nap ezt közölné a rádió: „Napos, száraz idő. A Ba­laton környékén átvonuló felhőzet. Budapesten kisebb eső. A Holdon a Világosság, a Nyugalom és a Gőzök ten­gerei térségében nappal plusz 150. éjszaka mínusz 130 fok. Eső nem várható” Szeretem a precizitást! (~ó)

Next

/
Oldalképek
Tartalom