Népújság, 1959. szeptember (10. évfolyam, 204-229. szám)
1959-09-26 / 226. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! \Z MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA X. évfolyam, 228. szám ARA: 50 FILLER 1959. szeptember 26., szombat Magyar párt- és kormányküldöttség utazott a Kínai Népköztársaságba A Kínai Népköztársaság kikiáltásának tizedik évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségekre a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának és a Kínai Népköztársaság kormányának meghívására magyar párt- és kormány- küldöttség utazott a Kínai Népköztársaságba. A küldöttséget Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke vezeti. A delegáció tagjai: Biszku Béla, az MSZMP politikai bizottságának tagja, belügyminiszter, Antos István, az MSZMP Központi Bizottságának póttagja, pénzügyminiszter és Nógrádi Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Magyar Népköztársaság pekingi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. A küldöttség búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, dr. Münnich Ferenc, a Minisztertanács elnöke, Kiss Károly, Marosán György és Rónai Sándor, az MSZMP politikai bizottságának tagjai, az MSZMP Központi Bizottságának, az Elnöki Tanácsnak és a kormánynak több tagja, a politikai élet számos vezető személyisége. Részt vett a küldöttség búcsúztatásán a budapesti diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja, ott voltak a főváros dolgozóinak képviselői. (MTI) Tervleliesftés is életszínvonal ’ Ma már mindenki előtt tudott dolog, hogy jobb sorsunkat, életszínvonalunk emelkedését mi magunknak teremthetjük meg. Pártunk és kormányunk e tekintetben még az ellenforradalmat követő legnehezebb időkben is a leghatározottabb álláspontot foglalt el és nyíltan, őszintén leszögezte, hogy az ellenforradalom idején pusztán demagógiával megalapozott ún. „életszínvonal-emelés” irreális és éppen az ellenkező cél felé vezet. A forradalmi munkás-paraszt kormány éppen ezért olyan gazdaságpolitikát alakított ki, amely reális, biztos alapokra helyezi az életszínvonal emelkedését és amely politikával egyetért egész népünk. Ismeretesek azok a nagyszerű célkitűzések is, amelyek arra irányulnak, hogy még ez évben befejezzük az 1960-ra szóló tervünk egyes előirányzatait és ezzel együtt természetesen az ez időre célul tűzött életszínvonalat is elérjük. Gazdaságpolitikánk reális. Nem mentünk előre nagy ugrásokkal, de az út, amelyet megtettünk, ezen a téren teljes összhangban áll eredményeinkkel, a tervek teljesítésével. Az életszínvonal emelkedésének egyik igen fontos j mutatója az áruforgalom, amely lényegében a dolgozók vásárlóerejének helyzetét jelenti. Nézzünk néhány számadatot és ezen keresztül vizsgáljuk meg az élet- színvonal emelkedését. Mindenekelőtt azt, hogy a megnövekedett vásárlóerő következtében megyénkben lényegesen nagyobb lett az áruforgalom. Az 1958. évben forgalomba hozott áruk mennyisége több mint kétszerese volt az 1940. évinek. Az elmúlt hat esztendő alatt csupán kereskedelmünk forgalma nem kevesebb, mint 67 százalékkal nőtt. Megyénk egy főre eső húsfogyasztása az 1956. évi 1,7 kg-mal szemben ma közel 2,5 kiló. A vaj és a gyümölcsfogyasztás majdnem duplájára nőtt és nagyobb lett a tejfogyasztás is. 1959. júniusában megyénkben 91 üzemi konyha működött, ahol a dolgozók olcsón étkezhetnek. A forgalomba hozott ruházati cikkek értéke ma 409 millió forint, csaknem kétszerese, mint volt 1953-ban. Néhány adat csupán, de világosan szemlélteti az életszínvonal jelentős és reális emelkedését. A dolgozók munkasikerei, a kongresszusi munkaverseny eredményei pedig biztosítékot nyújtanak arra, hogy a párt és a kormány által meghatározott életszínvonal-emelkedéssel kapcsolatos célkitűzéseinket terveinknek megfelelően a jövőben is sikerrel valósíthatjuk meg. A leszerelés — a kérdések kérdése Urtuscsov beszélgetése az amerikai szakszervezeti vezetőkkel MOSZKVA, (TASZSZ): A Hruscsovval utazó szovjet újságírócsoport közzétette azt a beszélgetést, amelyet a szovjet kormányfő szeptember 21-én San Francisco-ban az amerikai szakszervezeti vezetőkkel folytatott az AFL—CIO szakszervezeti szövetség egyes személyiségeinek kezdeményezésére. Amerikai részről a beszélgetésben részt vett J. Carey, az AFL—CIO alelnöke, az elektromos- és rádióipari szak- szervezet elnöke, W. Reuther, az AFL—CIO alelnöke, a gépkocsi- és repülőgépipari szak- szervezet elnöke, O. Knight, az olajipari szakszervezet elnöke, K. Feller, a söripari szakszervezet elnöke, E. Rieve, a textilipari szakszervezet elnöke, Catran, az országos tengerészszakszervezet elnöke, továbbá J. Weaver, a villamosipari dolgozók szakszervezetének részéről. A több mint háromórás, időnként éles jellegű beszélgetés a nemzetközi helyzet, továbbá a szovjet—amerikai viszony egyes kérdéseit érintette. Az amerikai sajtó sok ellentmondó jelentést közölt a találkozóról. A beszélgetésen történtekről szóló értesülések forrása az a sajtóértekezlet volt, amelyet az amerikai szakszervezeti vezetők késő este tartottak, nem sokkal azután, hogy Hruscsovtól elváltak. Mint a lapok jelentéseiből kitűnik; Reuther, az AFL—CIO alelnöke a sajtóértekezleten egészen képtelen koholmányokat tálalt fel, durván elferdítette a szovjet kormányfő kijelentéseit és olyasmiket tulajdonított neki, amelyekről szó sem esett. Reuther annyira szabadjára engedte fantáziáját, hogy — mint a San Francisco-ban megjelenő Examiner is rámutat — a sajtóértekezlet zűrzavarba fulladt’’. Rieve, a textilipar szakszervezet elnöke és Carran, az országos tengerész szakszervezet elnöke *— mint a lap közli — kijelentette a tudósítóknak, hogy „Reuther közlése arról, ami a Hruscsovval folytatott beszélgetésen történt, jelentős részében badarság volt”. A New York Times szeptember 22-én jelentést közölt, amely állítólag a beszélgetés „teljes szövegét” tartalmazta. De ezt közelebbről szemügyre véve kiderült, hogy ez a jelentés csupán a beszélgetés ön-* kényes ismertetése, amely teljesen elferdíti a beszélgetés tartalmát. Szerkesztői szemlátomást féltek az olvasók tudomására hozni a szovjet kormányfő kijelentéseit. Az igazság érdekében a szovjet minisztertanács elnökével utazó újságírócsoport az alábbiakban ismerteti a beszélgetést, annál is inkább, mert a beszélgetés alapvető tételeit egyes amerikai lapok vagy eltitkolták a közvélemény előtt, vagy célzatosan elferdítették. A beszélgetés elején Carey és Reuther kijelentette, hogy őket és kartársaikat igen érdekli az őszinte eszmecsere az égetően fontos nemzetközi problémákról. Carey hangsúlyozta, hogy érdeklődést keltett bennük Hruscsovnak az ENSZ-ben az általános és teljes leszerelésről előterjesztett javaslata. Mint Carey mondotta, az amerikai munkásokat aggasztja, _ hogy óriási összegekét fordítanak fegyverkezésre. Reuther a maga részéről kijelentette: a / leghalaszthatatlanabb kérdés a béke fenntartása. Carey és a többi részvevő kérte Hruscsovot, beszéljen az új szovjet leszerelési javaslatról. Az amerikai szakszervezeti vezetők azonban meg sem várták a tényleges választ, hanem más kérdéseket is kezdtek feladogatni, így például az elmaradott országoknak nyújtandó gazdasági segély kérdését. A kérdésekre válaszolva Hruscsov emlékeztette beszélgető partnereit, hogy a szovjet kormánynak az ENSZ-ben beterjesztett általános és teljes leszerelési javaslata lehetővé teszi az elmaradott országok megsegítését is, mert a javaslat értelmében a fegyverzet csökkentése révén elért megtakarítás bizonyos százalékát az elmaradott országok megsegítésére lehetne fordítani. Mi nem várunk addig, amíg megegyezés jön létre a leszerelésről — mondotta Hruscsov —, mi most is nagyarányú gazdasági segítséget nyújtunk az elmaradott országoknak. Egyrészt az ENSZ útján adunk segítséget: bizonyos összegeket fizetünk be, egészségügyi és élelmiszer-segítséget. nyújtunk, másrészt kétoldali szerződések alapján segítjük ezeket az országokat. A szovjet miniszterelnök példákat hozott fel az elmaradott országoknak nyújtott segítségre, amikor Reuter félbeszakította, s arra törekedett, hogy árnyékot vessen a gazdaságilag elmaradott országok megsegítésére irányuló szovjet politikára. Ennek során odáig ment, hogy azzal vádolta a Szovjetuniót: az elmaradott országoknak nyújtott segélyt önző célokra, a hidegháború céljaira használja fel. Hruscsov visszaverte a támadást. Ezt mondta: „ön rossz helyre céloz nyilaival. A Szovjetunió nem zsákmányolt és ma sem zsákmányol ki senkit. Barátként nyújt segítséget az elmaradott országoknak, nem köti segítségnyújtását semmiféle politikai feltételhez. így például több ezer tonna gabonát küldtünk Jemennek, pedig ott nincs szocialista rendszer, hanem királyság van. Talán ez önző célokból nyújtott segítség? Hol itt részünkről az önzés? Ebből nem vágunk zsebre semmiféle nyereséget. Mi jó baráthoz illően cselekedtünk. Viszont nézzék meg, hogyan járnak el az imperialisták. Az amerikai monopóliumok kiaknázzák az elmaradott országok kincseit és nagy nyereséget zsebelnek be ebből. Anglia, Franciaország és a többi kapitalista ország szintén foglalkozik ilyesmivel. Nem lehetne-e, hogy ezek az országok az így szerzett nyereségből nagyobb arányú segítséget nyújtsanak az elmaradott országoknak?! A Szovjetunió tett ilyen javaslatot az Egyesült Nemzetek Szervezetében. A Szovjetunió kölcsönös előnyök alapján kereskedik minden országgal. Reuther nem tudott semmit se szembeállítani Hruscsov érveivel, ezért hirtelen így kiáltott fel: „önök kizsákmányolják Kelet-Németországot.” Ez a kijelentés még Reuther kartársainál is mosolyt váltott ki. Hruscsov így válaszolt: „Ezt meg honnan veszi? önt láz gyötri, nyugodjék meg. Ki bízta meg önt, hogy a német nép nevében beszéljen? Miért próbál állandóan más népek nevében beszélni? önt elkényeztette az a körülmény, hogy sok ország függ az Egyesült Államoktól és kénytelen tőle segítséget kérni. A szocialista országok azonban szilárdan állnak a lábukon. Mi nem emelünk alázatosan kalapot önök előtt. A szovjet rubel nem hajolt meg a dollár előtt, ma sem hajol meg, és nem is fog.” Ezután a leszerelés kérdése került szóba. Reuther és néhány más szakszervezeti vezető a burzsoá sajtónak azokat az állításait kezdte ismételgetni, hogy az általános és teljes leszerelés tervét a Szovjetunió csupán propaganda céljából terjesztette elő. A Szovjetunió ugyanannyit költ fegyverkezésre, mint az Egyesült Államok, évenként 40 milliárd dollárt „Először is — válaszolta Hruscsov — mi védelmi célokra nem negyven, hanem 25 milliárd dollárt költünk, ha az önök pénzében számolunk. Másodszor: amikor olyan kijelentést hallok öntől, hogy a szovjet javaslat pusztán propaganda, akkor engem, a volt bányászt szánalom fog el ön iránt. Azt mondják, hogy ön a munkásosztály szülöttje. Mégis ön úgy beszél, mint a kapitalisták képviselője. Azt értem, ha Hearst közöl ilyesmiket sajtójában. De ha ezeket egy amerikai szakszervezeti vezető megismétli, akkor sajnálkozom amiatt, hogy mennyire lezüllesztették önöket a monopolisták.” Reuther azonban tovább hajtogatta a burzsoá propagandának a szovjet javaslatokat elferdítő állításait Kijelentette például, hogy a szovjet leszerelési tervben nincs szó ellenőrzésről. Hruscsov így válaszolt: miért van az, hogy ön ilyen jól ismeri Dulles érveit és ilyen rosszul ismeri a szovjet álláspontot? Mi helyeseljük a mindenre kiterjedő ellenőrzést de hogyan kell ezt megszervezni? Az Egyesüd Államok azt javasolja, hogy először vezessük be az ellenőrzést és csak aztán tárgyaljunk a leszerelésről. Viszont a mai helyzetben, amikor az Egyesült Államok katonai támaszpontokkal vesz bennünket körül, ellenőrzés leszerelés nélkül csak katonai hírszerzést jelenthet. Mi viszont reá javasoljuk, hogy az ellenőrzést szakaszonként szervezzük meg, annak arányában, ahogyan a leszerelés megvalósul. De hiszen mi egyenlő ellenőrzést javasolunk az Egyesült Államok és a Szovjetunió számára — mondotta Reuther. Nem, nem egyenlőék a feltételek — válaszolta Hruscsov. Amerikai katonai támaszpontok vannak határaink körül, szovjet támaszpontok pedig nincsenek az amerikai kontinensen, hogy éreznék magukat, ha szovjet katonai támaszpontok lennének Mexikóban és Kanadában? — Ki gátolja önöket ebben? Csináljanak ilyen támaszpontokat!— Vágott közbe Reuther testvére. Ezt a provokációs megjegyzést viharos felháborodással fogadták a jelenlevők. Hruscsov elvtárs — lowa-i látogatása Gorán munkásokkal beszélget. Hruscsov, Reuther testvére felé fordulva így szólt: „Nem szégyellj magát, hogy ön, a munkásosztály képviselője* ilyeneket ejt ki a száján?” Reuther, az AFL-CIO alelnöke ügyetlenül más témára igyekezett terelni a beszélgetést: Arr. hivatkozott, hogy már késő van és hogy „a miniszterelnök úr fáradt”* Hruscsov erre azt felelte, hogy „nem lehet bolhamódra ugrálni témáról témára”. Mit akarnak, komoly beszélgetést* vagy talán valami mást? Először az egyik kérdést kenték el, aztán a másikat, most pedig a harmadikra akarnak átugrani. A leszerelés a kérdések kérdése, a legfontosabb kérdés. Azt akarjuk, hogy helyesen értsék meg álláspontunkat, s ezért alaposan el szeretném magyarázni.” Walter Reuther ennek ellenére sürgősen újabb kérdéseket akárt bedobni, s e célból Rieve-nek adta át a szót* Rieve egyszerre több kérdést tett fel: állami tulajdon a kapitalista és szocialista országokban, demokrácia és diktatúra, a sajtó és a rádió ellenőrzése stb.,s közben még egyszer megismételte a Szovjetunió és a szocialista országok ellen irányuló, ismert rágalmazó kirohanásokat. Már a kérdések megfogalmazásából látszott, hogy Rieve igen homályosan és ferdén képzeli el a szovjet valóságot. Walter Reuther figyelte, hogyan „dobja be” Rieve az előre elkészített forgatókönyv szerint a kérdéseket és jegyzetébe tekintve, odaszólt Rieve-nek, hogy még az egypártrendszer- ről is érdeklődnie kell, de Rieve erre csak legyintett. Hruscsov azt válaszolta, hogy Rieve kérdéseit a Szovjetunió- ban alapfokú politikai szemináriumokon tárgyalják. Erre Reuther, hogy kiélezze a beszélgetést, még egy kérdést tett fel: „feltétlenül megköveteli-e az állatni tulajdon rendszere a demokráciát kizáró diktatúrát?” Miközben Hruscsov Rieve kérdésére válaszolva, jellemezte a szocialista állami tulajdon és a tőkés állami tulajdon közti különbséget, elmondta, hogy a tőkés országokban az államosítás a burzsoázia, mint uralkodó osztály kezében hagyja a termelő eszközöket. Reuther hirtelen megjegyezte, hogy „a szocializmus legfelső fokát Izraelben érték el”, ahol állítólag a szakszervezeték kezében van az ipar 60 százaléka?! Arra a kérdésre, hogy kié a hatalom Izraelben, Reuther nem tudott értelmesen válaszolni. Hruscsov elmagyarázta, hogy minden társadalmi rendszer legfontosabb jellemvonása: vajon a munkásosztályé, a dolgozóké, vagy pedig a kizsákmányoló osztályoké a hatalom? Ha a nép van hatalmon, akkor a termelőeszközök szocialista tulajdonban vannak, ha pedig az államosítás kapitalista hatalmi rendszerben történik, akkor más az eset. A kommunisták a munkás- osztály diktatúrája mellett foglalnak állást, s csak úgy lehet sikeresen építeni a szocializmust, ha a dolgozók veszik át a hatalmat. A munkásosztály diktatúrája nemcsak, hogy nem zárja ki a (Folytatás a 2. oldalon.)
