Népújság, 1959. augusztus (10. évfolyam, 179-203. szám)
1959-08-30 / 203. szám
6 N É P Ü J S A G 1900. augusztus 30., vasárnap RÖVID hét hét alatt jártunk Riminiben, Forliban, Ravennában, Ferrarában. Padovában, Velencében. Bolognában, Firenzében és ezeken kívül számtalan kisebb városban, községben, tengerparti településeken. E helységeket járva, számtalan érdekes eseményt, apró történetet, jellegzetességet, szokásokat figyeltünk meg. Ezek közül számunkra nagyon sok ismerősként, még több idegenül hatott. Először is: nálunk az emberek egy részében — megfigyeltem — bizonyos előítélet él az olaszokkal szemben. Piszkosak, lusták, gyávák, — hallottam már nemegyszer a lebecsülő szót. Azt hiszem, ilyen elvekből kiindulva nem lehet megítélni egyetlen nemzetet sem. Gondoljuk meg; innét már csak egy fél lépés a fajelmélet, az „Übermensch” gondolata. Jelenleg Amerikában is azzal indokolják a négerek elkülönítését, hogy, büdösek, piszkos nigrók. Engem senki sem kért, senki sem bízott meg az olasz nép, az olasz szokások, a kétségkívül tőlünk. különböző olasz mentalitás "védelmével. De amikor az egyik ember, itt Egerben, megkérdezte tőlem, hogy ettem-e macskahúst, elhatároztam, hogy minden vita helyett írok néhány személyesen látott, hallott tapasztalatomról. Nem igaz, hogy az olasz nép, de akár még csak városai is piszkosak lennének. Sőt! Szomorú leírni, de meg kell tennem: városaik — legalábbis Eszak-Olaszországban — tisztábbak, mint a mieink. Az sem igaz, hogy az olasz ember nem dolgozik eleget. Hogyan is lehetne ezt elképzelni másképp egy kapitalista országban. Tény, hogy az ember úgy érzi, Olaszország nem számítható a mi értelmünkben vett európai országnak. Eszem ágában sincs a térképet, a mái* elfogadott törvényeket és a földrajzi valóságot valamilyen új elmélettel megváltoztatni. Tisztában vagyok azzal, amivel minden átlag-halandó, hogy tudniillik Olaszország a legrégibb európai kultúra hordozója. Hogy az olaszok műveltek, kulturáltak és muzikálisak, stb. Hiszen éppen erről' akarok írni, csakhogy . T. Csakhogy Olaszországot éppen történelmi múltja és klímája teszi egy kicsit többé, de egyben kicsit kevesebbé is szemünkben az úgynevezett, „európai” rangnál. Mert történelmet lehel itt minden templom, mihden macskakő az utcán, minden kút a város piacterén, Velence és a Piazza San Marco, a Sóhajok hídja és Grand Canall, Firenze és a Medici-ek, Ravenna és Dante, sorolhatná az ember még tintája és papírja el nem fogyna. Ugyanígy a művészet terén is Leonardo da Vinci, Michelangelo, vagy a későbbiek. Verdi, Puccini, Leoncavallo, Donizetti... És ha a mát nézzük: tipikus európai civilizáció! Neon, rengeteg aütó, nagyon elterjedt a jó televízió, modern épületek, jó közlekedés, számtalan újság, mozi, sok és színvonalas iskolák, egyetemek. A múltja és jelene is tehát az európai civilizált országok sorába állítja ezt az országot. Ugyanakkor az emberek tempója, szenvedélyessége, bőrük színe, az ország klímája egy kicsit délivé, mi több, keletivé teszi őket. (Természetesen, az ország fő jellegzetességét társadalmi redszere. a kapitalizmus határozza meg. Ezen belül azonban más mondjuk a német, más az olasz, és én most erről szeretnék írni.) Qtcu'átlássák alatt a au ont or Olasz divat — Ahol az ivóvízért is fizetni kell — Perzsa vásár — Éjszakai autóverseny — Lábszépségverseny az egykori plebejust eleveníti. A szólás-mondás azt tartja, hogy ízlések és pofonok különbözők. Tudom, hogy nálunk nagyon sok embernek nem tetszene az olaszok öltözködése. S az is igaz, hogy nálunk nemegyszer rosszul, ügyetlenül, ízléstelen színösszeállításban, utánozva születik meg a torz, jampec öltözék. De ez nem vonhat le semmit az eredeti, egy egész nép által hódolt öltözködés szépségéből. . Az olasz nők összesen kétfajta cipőt hordanak: tűsarkút, és mokaszint. De ezt ezernyi változatban, a fehértől az aranyszínűig. Ruháik — most nyáron a természet minden színében pompáznak. Széles, bő aljak. — alatta sok csipkével —, könnyű mosóanyagból készítve. És itt is micsoda színek! Fehér alj, fekete blúz, fehér alj, bordó blúz, fehér alj, égszínkék blúz, fehér alj, ezüstszürke blúz, és mindehhez a legszebb színkeverő és színbontó, a barna bőrük. Mozgásuk kecses, szépségük klasz- szikus. Ékszer kevés. S még egy — talán ez hihetetlenül is hangzik — nagyon kevés nő használ rúzst. Az extra dolgokat itt is megbámulják. Velencében a Piazza San Marco után következő csillogó üzletsoron, ahol a világ kiskereskedelme adott találkozót egymásnak, megjelent két fiatal nő egészen abnormális hajszínnel, kriminális zsákruhában. Néhány fiatal férfi elfüttyentette magát, nagyon finom behajlással megtapsolták őket. A két nő számára ez az „elismerés” felért egy vesszőfutással. Ügy látszik, itt sem szeretik a bolond dolgokat, A férfiak is elegánsak. A szövetek finomak és jószínűek. A zakó mindenkinél háromgombos. A mell nincs kivarr- va és kikeményítve mint nálunk, ezért nem is tűnik páncélnak. Minden természetes rajtuk. A nadrág keskeny és hajtóka nélküli. Nyáron a férfiak nagy része is fehér cipőben jár, de urakodó az antilopcipő. Minden cipő hegyes, franciás, vékonytalpú és kényelmes. Talán az ingeik a legszebbek. Nagy az ingkultusz náluk, és elsősorban nem nylonból. Talán a mi szemünknek egy kicsit furcsa a férfiákon a bordó ing, de hordják a tintakék és a hófehér színű ingeket is. ja elképzelni a fehéret, a zöldet. Csak amikor végre lát.. Amikor ittunk az olasz feketéből, akkor jöttünk rá, hogy milyen rossz kávét főznek nálunk. Kikívánkozik belőlem az a megjegyzés, hogy itt legtöbb helyen férfiak főzik, s úgy látszik, nekik nagyobb szívük van. az Arak VENDÉGLÁTÓIK ARI A DIVAT. Az olaszok ma __________ már vitathatatlanul átvették Európában a divat-diktátorságát. Az angolok a férfidivatban, a franciák pedig a női divatban ma már az egykori hegemónia visszahódí- tásán fáradoznak. Mib ől áll ez a divat? Mindenekelőtt igazodik a klímához, tehát könnyed és kényelmes. Nőknél és férfiaknál uralkodó az élénk szín a szépen, ízlésesen összeválogatott élénk színek. Van, különösen a férfiak öltözködésében, valami ple- bejusi egyszerűség. Még a hajuk viselete is, rövid frizura, kultúrájuk is fejlett. Mi magyarok, annak idején, amikor, Budapesten és vidéki városainkban felépítettük különböző: szállóinkat, kávéházainkat,; presszóinkat, tulajdonképpen: mind olasz mintára csináltuk. Az olasz hotelek elegánsak,; luxuskényelntűek. A legkisebb; városban is az utcákon, egy; tenyérnyi helyen elhelyezik a; napernyőt, alatta asztal, szék; és vitatkozó olaszok. Az erős; meleg miatt nagyon elterjedt; náluk az utcai terasz-kiszol-; gálás. Természetesen mindé-; nütt fejük felett a hűst adó; napernyő. Bolognában, külö-J nősen a belvárosban, órákig; gyalogolhatsz a napernyők; alatt, s míg neked a bágyadt-! Ságtól nincs kedved szólni: sem, addig az clasz ember; energiáját nem kímélve han~! gosan, gesztikulálva vitatko-! zik. Kellemes hűsítő italokat; árulnak. A gyümölcs minden; ízét megtalálhatod itt, valóii; szörp formájában. Akkora; üveggel, mint nálunk a bambit, 100—200 líráért veszteget-, nek. Az úgynevezett közfo-; gyasztású foljmborok viszony-; lag olcsók: egy palack ára 100; •líra, de majdnem annyiba ke-; rül hozzá a szódavíz is. Sőt.; a rendes ivóvízért is fizetni; kell 20—30 lírát. A jobb bo-J rok természetesen itt is drá-í gábbak. Feketekávéjuk csodá-; latos. Mi úgy voltunk ezzel,; mint vak ember a színekkel.; Hiába mesélik neki, nem tud-; és az alku. ____________Hát amit ezzel csinálnak, túl a kapitalizmuson, az már tipikusan „Kelet”. Először is a szórakozóhelyeken méregdrága minden. De ahány kávéház, annyi ar. Ugyanazt a feketét ihatod 40 líráért, de 100-ért is. Minden helyiségben, ahol élő-muzsika és tánc van, belépődíjat fizetsz. De még mennyit! Egyetlen ország pánzegységét sem könnyű átszámítani, ezért a legfőbb irányadó a munkabér. Ebben az esetben elég ha két számot hasonlítunk össze: egv jó szakmunkás órabére 200— 250' líra, belépődíj a mulatóhelyre 350 líra. Senki se higy- gye, hogv itt valamilyen műsort láthat. Legjobb esetben a dizőz énekel. Firenzében nagy plakátokon hirdették a francia operát, a belépődíj 1500-tól 3000 líráig volt megjelölve. Nem lehet könnyű dolguk az olasz fiatalembereknek, ha a kislánnyal akarna:: szórakozni. A vendéglőkben alkudni nem lehet. Így hát, ha van kedved és pénzed, a jó- szerencsédre kell magadat bíznod, mert csak a végén tudod meg, hogy 40. vagy 100 lírás helyre tévedtél-e. Az élelmezési és ruhaüzletek ízlésesek és tiszták, késő éjszakai órákban is nyitva tartanak. Ajtajuk nincs, helyette gyöngyfűzérek, vagy színes nylon-csíkok lógnak az ajtó elé egész szélességben; A kapitalizmus, a konkurrencia vasmarka szorítja a tulajdonosokat, még jobban az alkalmazottakat. Ezért — ennél az állati hajszánál fogva — sokkal udvariasabbak, mint nálunk. Talán ez már nem is udvariasság, de remegés a vásárlóért, a pénzért.' Majd minden városban, — még Velencében is — a főnök, a cegéd, az inas, és a főnök szép felesége, az ajtóban állva csalogatja az arra járót: térjen be üzletébe. Az olaszoknak nagyszerű üzleti érzékük vqg. S akit lehet — becsapnak. Az áruknak nemegyszer öt-hatszoros .árát tüntetik feL Ha valamit tízezer lírára tartanak, nyugodtan megkérheted öt-hatezerért, A kereskedő letérdepel. imádkozik, szidja a Madonnát, feláll és azt mond^ ja: az olasz és a magyar burát, ezért odaadom kilencezerért. Ha bírod idegekkel és nem zavar, hogy másodpercenként tízszer ismételgeti a Madonnát, akkor egy félórán belül az említett árut hatezerért is megveheted. S még nem biztos,' hogy jói jártál! Nagyon sok a kereskedelmi éhenkórász, a kis hajsznyeh. Ezek üzletüket a hátukon hordják, de karjuk is meg van pakolva a leggyönyörűbb holmikkal, nylon-pulóver, nylon-pléd. nylon-alsószokny.i. csempész-karóra stb. Korán reggel elárasztják az üdülőtelepeket, a tengerpartot. s ámulok, hogy ni csak, ebben a reggeli perzsavásárbari távolról názVe nem tudom e1- dönteni: melyik a magyar és melyik az olasz? Egyszóval, honfitársaim állják a sarat, csak épphogy ők is le nem térdepelnek, s nem szidják a Madonnát, Hiába, egy-két. nap alatt mi is „akklimatizálód- tunk”. Amikor sikerült az üzlet. magyaros szívvel oda- nyújtják a barackpálinkás fiaskót — no, igyál. koma. Az jót húz belőle, de a páh'nka erős lehetett, mei’t nem tudja megköszönni. AMIT a legkevésbé tud____ tam megszokni It áliában, az a lárma, a szag és az étel volt. Maguk az olasz emberek is lármásak. Beszédjük szenvedélyes és hangos. Sohasem tudtam eldönteni: beszélgetnek, vagy veszekednek- e? Legtöbbször természetesen beszélgettek — veszekedés formájában. De növeli a lármát a nyitott ajtókon kiáramló Wurlitzer hangja és az a rengeteg idegen, aki feLkeresi Olaszországot. Mindez tökéletes Bábellé változtatja a városokat, fürdőhelyeiket. Ött, kinn jutott, eszembe, hogy az olaszok egyszerűbben meg tudnák oldani a műemlékek táblával való ellátását, mint mi Egerben. Nekik csak Tarvisio- riál. az északi határállomáson kellene leszúrni a földbe egy táblát, amelyen tudatnák mindenkivel, hogy amit ettől délre látnak, az mind műemlék. De nem kell még a tábla sem, mert tudja mindenki, hogy a bennszülöttek valóban kénytelenek kiabálva értekezni, hogy megértsék egymás szavát, a bábeli ’ zűrzavarban. De szükség van a hangos beszédre azért is, mert az amerikaiak nemcsak turistaként jönnek ide, bár ők így sem csendesek és szerények. Lökhajtásos repülőik éjjel-nappal hasítják az eget, messzi mennydörgéssel jelezve az imperializmus szándékait. Már ez a hang-kakofónia is megüli az idegeket, de a közlekedéshez ez mind kismiska. Az a sok autó, busz, robogó, motor- kerékpár. ami most a nyugati kapitalizmusra jellemző, itt. ebben az országban, mintha csak az emberek vérmérsékletét, beszédjét akarná követni, az országutakon (városokban is), mint egy hatalmas folyó, éjjel- nappal százas tempóval hömpölyög. A sok autó, a kapitalista rohanás, az ország méretei, az enyhébb törvények hozták magukkal ezt. S következményeként: a merészebb, bátrabb, ügyesebb, a nagyobb tudású autóvezetést. Az már szinte a virtuozitással határos, ahogyan az olasz sofőrök vezetnek. Velencétől Riminiig közel 400 kilométer az út és ezt éjszaka az a három autóbusz, amellyel mi, magyarok utaztunk, hat óra alatt tette meg úgy. hogy közben Ferrarában a sofőrök húszperces vacsoraszünetet tartottak. Ha itthon utazunk, különösebben egyikünk sem figyeli a sofőr munkáját. Hajtanak szép kényelmesen, s mi utasok időnként elbóbiskolunk. Jellemző az ottani vezetésre, hogy a buszban senki sem aludt, pedig a tájból semmit sem láttunk, lévén, hogy késő éjszaka volt. Velencét elhagyva — úgy az 50—60. kilométernél — az utasoknál megtörtént az a , lélektani fordulat, amikor abba- ’ hagyták a beszélgetést, s mintha mindannyian egy autóverseny nézői volnánk, feszülten figyeltük az országutat. A három busz közül a miénk volt az utolsó. S most 100-assal „tép- ye”. már helyet cseréltünk a másodikkal. A kis, fiatal sofőr lehetett vagy 20—22 éves, s talán 60 kiló — megérezte a tömegszimpátiát, s mint a hiúz. ördögi ügyességgel „ragadt” az elsőre. Bent a kocsiban halálos csend volt. Rádöbbentünk, hogy mi itt nemcsak nézői vagyunk ennek a versenynek, hanem esetleg áldozatai is. De már nem bírtuk abbahagyni, bennünket is megfogott, elkapott a verseny különös, izgalmas, sós szédülete. Az utasok és a sofőr egybeforrtak. Egy szív, egy izom. egy ideg, egy akarat. Kanyar kanyar után. Kisebb fékezések, de a kanyar közepétől ismét teljes gázzal repülünk. Közben állandóan szemben a sok kocsi. Mellettem egy idősebb orvos ült, lopva az ő arcát nézem, s arról látom, hogy nincs itt most se kor, sem bátorság különbség, mindenki egyformán élvezi a szédületes versenyt. Elalszik a reflektor. Így szágul- dunk öt percig. Megremeg a motor, s mint egy jó paripa, két mellső kerekével felnyomui az első busz mellé. A reflektor hirtelen kigyúl. s vele egy időben megszólal a kétszólamú duda zenéje. Az első kocsi oldalra szorul, s mi, a verseny győztesei boldogan, felszabadultan veregetjük kis. ügyes sofőrünk vállát. Ferrarában húsz percet pihenünk, aztán hajrá tovább, így száguldjuk végig az egész éjszakát. ★ AZ EGÉSZ országban uralkodó a pácolt heringhal szaga. Városokban ez keveredik a parfüm és a feketekávé karakterisztikus, illanó szagával. A szag miatt a halat sem tudtam megenni. Különben is az olasz konyhánál rosszabb a mi számunkra talán a világon sincsen. Mindent olajjal főznek, különleges, számunkra szokatlan fűszerrel. Egyedül elfogadhatónak a különböző mártással (legtöbbször darálthús, keverve paradicsom-szósszal) leöntött makarónit találtam. Ezt az olaszok az ebédnél előre, leves helyett eszik. Amikor nekünk kedveskedni akartak, lecsót készítettek, a la Itália. Megfőzték a paprikát tiszta vízben, s amikor szétázott mint kávéban a kenyér, kiszedték, leöntötték forró olajjal, amelyben a szegfűszeg volt az uralkodó fűszer. Szórtak még rá valami petrezselyemszerűséget. ennek meg tömjén illata volt. Még ma is. itthon is lidércnyomásként üldöz ez az íz. ★ AMI képrejtvény-pályázata Melyik egri városrész 8. Június 24-i számunkban képre jtvény-pályázatot indítottunk, amelynek keretében tíz héten keresztül Eger egy-egy részletéről rajzot közlünk. Olvasóinknak meg kelt hatá- rozniok, hogy a rajzok Eger melyik részletét ábrázolják és ezek leírását .,Képre jtvény-pá lyázat” megjelöléssel, az utolsó kép megjelenése után, a szerkesztőség címére be kell küldeniök. A megfejtők között értékes könyveket sorsolunk ki. Pásztor Péter rajza. az erkölcsöket illeti, itt is abból kell kiindulnunk, hogy Olaszországban a kapitalizmus uralkodik, s hozzá kell még tenni, hogy itt a klerikalizmus fellegvára. Mit jelent e két tényező? Talán azt, hogy itt mindenki rossz? Nem! semmiesetre sem! Az emberek itt is emberek jó- és rossztulajdonságaikkal együtt. A fiatalok végeredményben is szépek és egészségesek. Legfeljebb az tűnt fel egy kissé, hogy mintha a nők erősebben vívnák a párviadalt a férfiért, s mintha a férfiak visszaélnének konjunkturális (kevesebben vannak) lehetőségeikkel. A nők ruhái merészebbek, shortjaik pikánsabbak. mint nálunk. A táncok korántsem olyan gyorsak és veszettek, mint mi azt hittük. Ezzel szemben a fiúk mind a két karjukkal erősen fogják, sőt ölelik a lányok derekát, a lányok pedig két tenyerükkel fogják a fiúk nyakát — így táncol ma az egész olasz fiatalság. Abban a kis mulatóban, amelyet már említettünk volt, az egyik este lábszépségversenyt rendeztek. Természetesen nőit. A tulajdonos ezzel akarta fellendíteni üzletét. A lányok nem nagyon húzódoztak. Felálltak kis asztalaik mellől, s kimentek a táncparkettre. Ki fürdődresz- ben, ki shortban, ki csak úgy, bő szoknyáját combtőig emelve vonult el a zsűri előtt, amely férfiakból tevődött össze. Az első, a legszebb láb tulajdonosa egy kosár pezsgőt kapott. Közben a mamák jókat kacarász- tak, örültek, tapsoltak, hogy csak úgy csengett mellükön a vastag aranyláncon csüngő aranykereszt. (Az országban viszonylag olcsó az arany.) ezek egészen apró dolgok, úgynevePERSZE zett apró emberi erények és hibák. Az országban uralkodó erkölcstelenség hordozói és gyakorlói a kapitalisták, akik a legaljasabb, a leeerköicstele- nebb módon az emberek kiszipolyozásából, az emberek testi és lelki nyomorából élnek, híznak, nyaralnak, s e dicső tettükért hatalmas templomaikban az első padsorokban forgatják szemeiket. Suha Andor Következő riportunk: Gyurkó Géza: OLASZ VAROSOK
