Népújság, 1959. július (10. évfolyam, 152-178. szám)
1959-07-30 / 177. szám
1959, július 30., csütörtök SEPOJSAC § cÁ kattdiesjfowi A JÓFAJTA gyöngyösi botokat nevezték már folyékony aranynak,' csepegő méznek, olvadt napsugárnak, (tévedés ne essék, nem a direkttermőről beszélek) csak egynek nem: c&orgó mágnesnek. Pedig mágnes ez, úgy vonzza a száradt torkokat, mint a varrónő mágnespatkója a leesett gombostűt. Varga Ferenc, a városi tanács elnöke mondta egy alkalommal: „ha autóval megy valaki a fővárosból Szombathelyre hivatalos kiküldetésbe, lehetetlen, hogy útba ne ejtené — Gyöngyöst.” Mint minden tisztességes delejezett vasnak, ennek a mágnesnek is két pólusa van (tudniillik, ott a legerősebb a vonzás) az egyik az Állami Pincegazdaság valamelyik pincészete, a másik pedig Kecskés Péternek, a szőlő és bor országos hírű tudósának pincegarádja. A rossz nyelvek szerint a Kecskés-pince vonzása olyan intenzív, hogy egyesek többszöri nekirugaszkodás után sem tudták elválni a pince falától, természetesem annak legyőzhetetlen vonzásképessége miatt. No, persze ez igen ritka eset, mert a szívélyes házigazda csak kis pohárral ad egyszerre a 16-—18 fokos borokból, ahogy ő mondani szokta: — csak egy centit. Igaz viszont, — így alkothatunk kellő képet ezekről a centikről —, hogy Pándy Pál, a neves egyetemi tanár és irodalmár ezt írta Kecskés Péter emlékkönyvébe: „Ilyen hordóit között a centi is méter, éljen házigazdánk, kedves Kecskés Péter” No, ha már „vakkantottál, hát ugass is”, — mondhatnánk gyöngyösi szólással, mivel megemlítettem már azt a bizonyos emlékkönyvet, hát meg is ismertetem az olvasóval. Vörösbe kötött, vastag album ez, valamikor teljesen üresen tátongtak lapjai (miként a sivatag vándora, avagy az országutak .'autósa szórajában egy 'bezárt, pinceájtó előtt), de ma már alig-alig találunk benne tiszta lapot. Megtanultuk a középiskolában, mi a fordított arányosság: kétszer, háromszor üresebb hordó esetén a könyv telítődése kétszer, háromszor nagyobb. EBBE A PIROS könyvecskébe ugyanis Kecskés tanár úr minden pincelátogatója ró néhány sort, aki csak írni tud. (Értem alatta: aki pincézés után még üud ímr.) Pedig nem jó az ilyesmit írásba adni, hogy köztünk maradjon: nagyon pletykás tud ám lenni egy ilyen piros, árulkodós könyv, mindenkinek nyilatkozik, aztán nem kell más, minthogy egy ilyen magamfajta fránya skribler kikotyogja a dolgot és másnap azzal; fogadja otthon a szesztársakat b. nejük, hogy: „szóval ilyen értekezleten voltál te a múlt héten! Olvastam az újságban, hogy a pincében te voltál a legharciasabb felszólaló.” Esküszöm a vörös Cabernet- re, nem ilyen céllal írok! De aki írt abba a bizonyos könyvbe, mind csak dicsérte a Kecskés Péter, azaz Gyöngyös borát. A nevek között pedig országos, sőt, világhírű Vendégek neveit olvashattam. Az első oldalon mindjárt Marcell Willard, a nemrég elhunyt, nagy haladó jogász, a Rákosi-, a Dimitrov- és a Duclos-per kiváló, harcos védőügyvédjének dicséretével találkoztam. Mellette egy másik honfitársa, Pierre Georg, a Sorbonne földrajz-professzora ezeket írta: „A gyöngyösi jelveszi a versenyt a legjobb francia borokkal. A bortermelő gazda vendégszeretete a francia bortermelők vendégszeretetével vetekszik.” De nem közömbösek a következő sorok sem: „Ez volt a legjobb, amit Magyarországon kóstoltam”. (Albert Oksanen, finn" újságíró). „Ez a bor a magyar és román nép barátságának jelképe”. (M. Vescau, román diplomata). „Ilyen bort még nem ittam”. (W. Gauss kereskedő, Sao Paolo.) Aztán még egy pár külföldi a sok száz közül: Mohamed- Mohamed Kassim Abd Elal Egyiptomból, Rysard Krupsky miniszterhelyettes és Jaworska Ursula műegyetemi tanár Varsóból, a skót művészegyüttes, egy Sztálin-díjas szovjet mérnök, egy jugoszláv miniszterhelyettes, német diplomaták, szovjet tisztek, csehszlovák szakemberek. DE LÁSSUNK egy pár nevet a hazaiak közül is. „Ezért a jó borért érdemes volt lejönni a pincébe’’ — írja dr. Münnich Ferenc, a kormány elnöke. Az egyik lap. tetején Kodály Zoltán neve áll. Ugyanazon az oldalon a kitűnő karnagy, Vé- sérhelyi Zoltán ír. Élsportolók közül: Kárpáthy Rudolf, Szil- vássy Miklós, Kurucz, Rusz- nyák és a futball-válogatott. Dicsér dr. Soő Rezső, kétszeres Kossuth-díjas tudós, Her- czeg Ferenc miniszterhelyettes. Lorenz Kornélia és Hámory Imre, az Operaház tagjai. Újságírók közül aztán a finn Kansan Tahto-tól kezdve a Népszabadságon, Jövendőnkön, Magyar Nemzeten keresztül, a Ludas Matyiig, Ország- Világig valamennyi szerkesztőség képviselteti magát. Az eddig felsorolt nevek mind komoly, megfontolt dicséretet írnak. Lássunk most olyanokat, akik nem tartották be a „centit.” Addig is, míg egy hosszabb tanulmányt szentelek annak a fölöttébb tudományos érdekességű • problémának, milyen hatással van a Kecskés-bor egyes emberekre, nézzük meg a kérdést rövid szűkszavúsággal: 1. A szakmaszerető: a) Ha Rubens itt kóstolgatott volna, angyalkái szebbek lettek volna. (Egy művészettörténész) b) Ez igen! Cabernet rouge, a’la Erasmus de Rotterdam! (Tudományos könyvtárigazgató.) c) Ha szép és jó novellát akarok írni, ennek az ízére emlékezem. (Egy író.) 2. A filozófus! Mindennek van oka-foka Budának is Budafoka Ha Gyöngyösön mozdul boka. Oka: Kecskés bora-foka. 3. A lázadó: • Az asszony már nem küldhet többet szénért a pincébe, csak ide! 4. A klasszikus műveltségű: in hoc signo vinces (e jelben győzni fogsz. A szerk.) In hoc vinkó van szesz, 5. A népies: Mint altató, vagy reggeli jó egy pohárka gyöngyösi, jó egy pohárka gyöngyösi 6. Az újságíró: (Példának tessék elolvasni a fenti elmefuttatást) MINDENESETRE: akár komoly, akás spicces, vidám bejegyzéseket olvasunk, egyet megállapíthatunk: nemcsak Kecskés Péter, de egész Gyöngyös, az egész megye büszke lehet arra, hogy borunk híre nemcsak az országban, de hegyeken, szőlődombokon, tavakon és bortengereken át eljut a görbe földkerekség másik oldalára is. Rózsa Gyula, Válaszolnak az illetékesek A Népújság június 28-i számában megjelent Széljegyzetben megírtuk, hogy táviratot adtak fel Egerből, amely csaK másnap ént Kerecsendre. A Miskolci Postaigazgatóság vizsgálatot folytatott az ügyben, s ennek alapján kiderült, hogy a posta a távirat késői kézbesítésében nem követett el mulasztást; “ BEFEJEZÉS ELŐTT áll Nagyfügeden a 100 férőhelyes szarvasmarha-istálló építése. Az építkezésnél az ősszel kezdő új tagok is részt vettek: 150 ősszel kezdő fogatos segített az építőanyag szállításánál. A S€r@s^, mm Kresm A férfi, aki ott ült az asztalnál, enyhén szólva is részeg volt. Nem enyhén szólva: úgy be volt rúgva, mint aki nyolc fél konyakot megiszik gyors tempóban. Annyit is ivott meg. Rendkívül szellemes előadást tartott a még viszonylag józan asztaltársaságnak, amelynek keretében kifejtette, hogy ő voltaképpen nem is voltaképpen, de páros csillag van az ég alján és csak ő van egyedül. Ettől egy kicsit elsírta magár és mélyen felsőhajtott nagy;; ? nagy bánatában. — Iszol egy háromcentest? — kérdezte a társaság egyik tagja, akit végletekig meghatott ez a nagy, nagy emberi bánat. A férfi felkapta a fejét, kihúzta magát és úgy dadogta: — Mi ... mi .;s mit képzelsz, kérlek... Én ne... ne... nem iszom... Mo... mo... motoron vágyom... Mondta és békésen beesett az asztal alá! Hiába a Kresz, az csak Kresz ... (egri) Kevés az újítás a Mátravidéki Fémmüvekben A TÁBLÁRA feszített papíron érzéssel fut a ceruza, hogy gépmetszet kerekedjék belőle, valamilyen újító, ész- szerűsítő gondolatot rögzítsenek a tervezőasztalon. A Mátravidéki Fémművek műszaki osztályán ilyen kép fogadja a látogatót. A tervezőállványok és asztalok sora a műszaki osztályvezető irodájánál véget ér. Itt dolgozik Czakó József osztályvezető, akitől a műszaki fejlesztésről és a jelentősebb újításokról érdeklődtünk. —- Milyen műszaki újítások teszik könnyebbé a termelést? — Most jelenleg a láncgyártás fontos alkatrészének, a csapkészítésnek az automatizálásán dolgozunk. A régi módszerrel Traub-esztergékon, rúdból történő forgácsolással, minőségileg erősen kifogásolható darabokat készítettek. A munkamenet korszerűsítésére most az egyik munkás részvételével új gépet szerkesztettünk. Az új automatagép mángorlással megfelelő finomságra készíti el a csapokat. Ezzel az új géppel jelentősen emelkedik a termelékenység, ami a kongresszusi munkaversenyben igen fontos. — Kinek a munkáját dicséri az új gép? — A készítője Remenyik József, a kísérleti üzem vezetője. Ö tervezte és most a Próbaidő alatt ő dolgozik rajta, hogy megfigyelje: nem kell-e valamilyen belső változást csinálni? A GYÁR MŰSZAKI kollektívájának komoly gondot és feladatot jelent a láncgyártásnál a hevederek kiválasztása és helyességének ellenőrzése. A mérősaobában történő mikroszkóp alatti ellenőrzés nagyon hosszadalmas, körülményes volt; Virsinger Sándor, a műszaki osztály dolgozója, ügyes kézi ■mérőműszert szerkesztett;, amellyel a gépből Mpotyogó hevedereket pontosan tudják ellenőrizni. De a gondolkodó ember nem elégszik meg a kezdeti eredményekkel, hanem igyekszik az újítást továbbfejleszteni. A kézi mérőműszert automatikusan működő gépre szeretné rászerelni Virsinger Sándor, amely a lemérés után osztályozná is az anyagot. Sok nehéz feladatot megoldott már a Mátravidéki Fémművek műszaM gárdája, így minden remény megvan arra, hogy ezt a törekvésüket is siker koronázza. A vállalat műhelyeiben újabbnál újabb kísérleti gépek készülnek, amelyek köny- nyebbé, gazdaságosabbá teszik a Mátravidéki Fémművek termelését. Eddig csak a műszaki osztály újításairól hallottunk, de munkás újítókról kevés szó esett. — Itt nincs minden rendben — kezdi Pál Dezső újítási megbízott. Ebben az évben mindössze 10 újítást, ésszerűsítést adtak át nekem. Az üzemek közül a szeriszámüzem munkásai újítanak a legtöbbet. Tóth Sándor beállító-lakatosnak az olajkenés gépesítése fűződik a nevéhez, de jelentősebbet most nem tudnék mondani. TÍZ ÚJÍTÁS hat hónap alatt, ez igen kevés és hogy mennyire nincs minden rendben az újítások köi'ül a Mátravidéki Fémművekben, arra jó tájékoztatást ad ez a szám; Több lesz az újítás, ha a munkások nem lesznek kétla- Mak — vélekednek a vezetők.; Van igazság benne, de az nem megoldás, hogy addig várjunk az újítások népszerűsítésével, a felvilágosító pror pagandával, amíg a gyárak munkásai megszakítják minden kapcsolatukat a mezőgazdasággal. Vitéz Dezső és Tornai Ede a múlt évben komoly újítómunkát végzett, az ő munkájuknak is nagy része van abban, hogy a Mátravidéki Fémművek másfél millió forint megtakarítással zárta az 1958- as évet. És most ebben az évb^n hallgatnak, egyetlenegy újítással sem keresték fel az újítási megbízottat. Hibptt.ez az 5 részükről is, de a vezetők részéről is. Mert nem keresik fel őket, nem érdeklődnek a munkájuk után — magomra hagyják őket. Az újítási megbízott szerint már egy éve nem volt újítási ankét, ahol a munkások köt-' tetten formában elmondhatnák termelést módosító javaslataikat, észrevételeiket. Ki a felelős ezért? A MUNKASOKBAN megvan az újító kedv, csak kellő emberismerettel, hozzáértéssel és főleg támogató szándékkal kell fogadni; Kovács János Cselényi néni ott ült az ablaknál és horgolt. Cselényi néni mindig horgolt Ujjaihoz úgy hozzánőttek a kötőtűk, mint madárhoz a szárnya. Megvékonyodott, kicsit bütykös ujjal rátapadtak, hozzánőttek a kötőtűhöz, s nem lehet tudni, hogy a tűk az ujjak, vagy az ujjak a tűk nélkül meg tudnának-e lenni egyetlen pillanatra is. A szoba ósdi volt, de tiszta, kopottságában is fényes, ezernyi olyan mütyürkével, szalaggal, képpel, díszszél, miknek rendeltetése ma már teljességgel megállapíthatatlan, de mindennek megvolt a maga helye és szerepe ebben a szobában. Az ablak egy kis térre nézett, ahol kora tavasztól késő őszig gyerekek hancúroztak, verekedtek, szőttek világjáró terveket és álmodoztak bicikliről, motorról, vagy éppen Afrika meghódításáról. Cselényi néni lassan már egy egész generációt látott felnőni a téren. Tegnap? Hát nem sokkal régebben, ott játszadozott örökké fénylő orrával a Kovácsék nagyfejű gyereke, kurta lábain * birkózva a felbukás állandó veszélyével. Most egyetemre készül! A szöszke Bözsike, a kőművesek lánya, a minap már ott csókolódzott szemben egy kapu alatt a nyári estében, még azt sem véve észre, hogy a tér egyetlen lámpája szemtelen kíváncsisággal kukucskált be a kapualjba. És Cselényi néni még arra is emlékszik, hogy a köművesné milyen kétségbeesve vette tudomásul annak idején, hogy megint teherbe esett, Bözsikével. Cselényi néni ugyanis mindent tud. Pedig rádiója sincs. Űjságot se szokott olvasni, hogy mj’ mi történik a GYURKÓ GÉZA: nagyvilágban, igaz, nem is nagyon érdekli. De hogy mi történik az ő kis világában, amely a tértől a piacig, onnan pedig a templomig terjed, arról pontosan és gyorsan volt értesülve mindig. Ha valaha, valakinek eszébe jutna, hogy megírja a Szamosi tér és a környező kis utcák lakóinak történetét, annak Cselényi nénihez kellene fordulnia, nemcsak ami a múltat illeti, de még ami a jövőt is. Mert, aki ismeri a múltat, ismeri kis országának embereit, az minden bizonnyal képes megjósolni a holnapjukat is. Mindezekből is kiviláglik már, hogy Cselényi néni élete nem dús- kálkodott eseményekben. Kis nyugdíjából él, amit meghalt, de soha el nem felejtett ura után kap az államtól ... Gyereke az sohasem volt, ki tudja miért, még a mindenre kíváncsi és minden lében kanál Szűcsné se, ez a nagydarab, a férje részegsége miatt mindenkire irigy asszony, még ő se érdeklődött a gyerektelenség titka után. Napszám nem nyit rá ajtót senki, hónap elején a villany- számlás, hónap végén a postás a nyugdíjjal, néha... néha valami ügynök féle, aki aztán hálát ad az Istennek, hogy kimenekült a fecsegő öregasszony karmaiból.., és senki más. Ezek után érthető ‘ ini lelkes megrökönyödése nicÁ Lmél nap, teljesen szokatlan időben, kopogtattak az ajtón. Két gyors és egy rövid koppantás: a postás szokott így kopogni, mikor a pénzt hozza a hónap végén. A villanyszámlás kopogása más, össze se lehet téveszteni a kettőt. Az idegenek, már akik nincsenek ilyen anyagi kapcsolatban Cselényi nénivel, azok meg csak kopognak, ki kettőt, ki többet, rendszertelenül. De ez a kopogás a postásé volt! Izgatottan tette az ablak párkányára a horgolást, odatopogott az ajtóhoz. Valóban a postás volt. — Levél, Cselényi mama! — mondta és olyan egykedvűséggel nyújtotta át a borítékot, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy ebbe a lakásba is levelet hoz.-=> Jaj, istenkém — tette Cselényi néni kezét a szívére — nekem hozott levelet, postás bácsi? Mit gondol, ki írhatott nekem, szegény öregasszonynak? A postás bácsi — unokája lehetne Cselényi néninek — megrántotta a vállát. — Honnan tudjam, tessék megnézni a feladót... Az a legbiztosabb — tette hozzá a beavatottak fensőbbren- dűségével és az öregasszony markába nyomva a borítékot, már loholt is tovább dagadt táskájával, markában egy csomó még kézbesítetlen levéllel... Cselényi néni meg odaült az ablakhoz, ölében a levéllel, amelyet még néni bontott fel. A levél, kék borítékjában, nagy titkok hordozójaként, békésen hevert, bélyegszemével mintha hunyorgatott is volna: na, mi van bennem? A kötőtűhöz hűtlen ujjak végigsimogatták a hűvös borítékot, megforgatták, megtapogatták, újra elengedték, majd felemelték... Jaj, ki írhatott nekem — izgult magában Cselényi néni és közben lázasan ■nézegetett ki az ablakon, csak jönne már valaki szomszéd, akivel megoszthatná nagy örömét, hogy lám, neki is hoz levelet a posta, ő is hozzátartozik még az élethez, nemcsak itt ebben a tenyérnyi világrészben, de sokkal, sokkal messzebb is. Mert ugye, ezt a levelet megírta valaki... Neki. Postára adta. Ott is elolvasták a nevét. Vitte a posta a vasúton, tán még repülőgépen is, aztán mikor megérkezett ide, itt megint elolvasták, hogy ezt a levelet özv. Cselényi Jánosnénak címezte valaki, s el is hozták, ide, az ö lakására. Özv. Cselényi János- néról tehát egy fél ország szerzett tudomást... De vajon, mi lehet a levélben? Másik szemüveg kellene, az olvasáshoz is jó. Eddig úgy gondolta, hogy minek, neki nem ír senki, ő se ír senkinek, horgoláshoz pedig jó az, ami van... — Szűcsné, kedves! -> lelkesedett fel Cselényi néni, mert meglátta harmadik szomszédja örökké mérges arcát. Az megállt az ablak előtt, leeresztette kosarát. — Mi baj, Cselényi néni? — kérdezte inkább udvariasságból, mintsem kíváncsiságból. — Levelet kaptam, Szűcsné, kedves ... Most hozta a postás, még tíz perce sincs ... Nekem jött a levél -» büszkélkedett. — Igazán.,. Nagyon örülök... S kitől? — Nem tudom, mert nincs hozzá szemüvegem, csak horgoláshoz jó, olvasáshoz nem ... Szűcsné, kedves, legyen már olyan aranyos, segítsen egy öregasszonyon... Ha volna egy perc ideje, olvassa már el nekem... — nyújtotta ki az ablakon a levelet. Szűcsné. az emberek, más levelei, titkai utáni örök kíváncsisággal nyúlt a kék borítékért. Megforgatta kezében, Cselényi néni aggódva figyelte minden mozdulatát, mintha attól félne, hogy elszalad levelével. — Hát a címzés nem egészen a magáé, Cselényi néni — jegyezte meg Szűcsné inkább kajánul, mint sajnálkozva. — A postás nekem hozta! — Az is tévedhet... Ez József vének van címezve és Szamosi utcába, nem térre __Felbontsam? — A postás nekem hozta... Az enyém... Bontsa fel — hajtogatta makacsul Cselényi néni... ... Másnap ott leste az ablaknál a postást és a visszaragasztott borítékot úgy nyújtotta át, mintha szivének egy darabja lenne ... — Eltévesztette, postás bácsi... Nem nekem írták... Ki is írna már nekem — mondta és gyorsan becsukta az ajtót. Mit kell látni a postásnak, hqgy ennyire megöregedett. Ilyen semmiségért is elsírja
