Népújság, 1959. június (10. évfolyam, 127-151. szám)

1959-06-07 / 132. szám

*»

\ 15 I* 1 J i A ti

1P59 juniuS *.. vasárnap

baj megtörtént, az öreg Goldmann elkövette azt a visszavonhatatlanul nagy könnyelműséget, hogy lévén bár kora délelőtt, kiállt az üzlete ajtajába. Mert kell neki sütkérezni ... Holott tudhatná már, hogy nem jó az. ha az ember a legnagyobb forgalom idején mutogatja magát. Legjobb, ha nem látják. Akkor. ugyebár, megfeledkeznek róla és nem ma- cerálják. Ha meg szem előtt van. csak ránéznek a személyére és máris eszükbe jut valami, valami csipkelődni való, ami aztan oda is elfajulhat, hogy egyszer csak bevonják az iparát. Mert milyen az aktatáskás. hivatalos ember? Megyen az utcán, se lát, se hail, csak megy a járdán, aztán bánja is az, hogy állami, vagy magánüzlet, ami elölt elmegy De ha nasv mosolyogva odaköszön neki az ember, akkor felnéz ugye és egyből azt gondolja magában: ni csak. ni csak, Goldmann, hál ez még mindig maszek a szocializmusban? Bizony. így van ez, és nem lehet mosolyogni. mert erre meg azt mondja: még hogy vigyorog, milyen jól megy neki. na. majd elvesszük azt a jókedvét. Aztán meg csak csodálkozik az ember, ha felemelik az adóját.

Hányszor végigment már az öreg Goifl- mann ezen az alaposan végiggondolt teórián és mégiscsak kiállt az üzlete ajtajába. Kirúgott a hámból és az ilyen, mint mindig, ezúttal is megbosszulta magát. Nem nagyon érdekelté pedig a kis mezőváros főutcája. Nézegeti már vagy ötven esztendeje, ha nem régebben. Ilyen ez már, ki tudja mióta. Igaz, r’akítják az utóbbi esztendőkben, de itt mellette, ahol a földművesszövetkezet nagy, boltja van. régen is üzlet volt. csak akkor Hangyának hívták. Most is csak kint van még a tábla, hogy- „Lószerszámok a legnagyobb választékban”, mint régen. Persze, azt az öreg Goldmann nemigen volt hajlandó észrevenni, hogy mi van még kint. ami régen nem volt. Ezen túl a nagy cukrászda következik. Erre még neon-betűket is raktak, hogy „Espresso ", vagy mi az ördög. Belülre sohasem merészkedett, nehogy valaki meglássa és azt mondja, hogy annyi pénzt keres, hogy dorbézolni jár. Az üzlete másik oldalán, lefelé, a cipészszövetkezet a szomszédja. Nagy műhely, kirakattal. Modem, de a ház nem változott, az a régi, az öreg szerint tehát itt sem történt semmi. A járda szélén a fákat lecsonkították a vezetékek miatt, ezen már eleget mérgelődött, így újdonságot ezek sem kínáltak. Megszokta őket. A forgalom? Autó, szekér... istenem, hát aztán, mi van ebben különleges? Nagyobb forgalom, nagyobb zsivaj, ennyi az egész.

P gyetlen oka. ami miatt kiállt az üzlete

■ legfelső lépcsőjére, — alulról számítva *z ötödikre-— csupán a napfény. A meleg simogatása után vágyott, a nap miatt tette félre a teóriát. Persze, nagyon keveset élvezhetett belőle, mert koztam, ahogy az utcát figyelte, percek alatt kiderült a könnyelműsége. Bánta már a tavaszi napsütést és egyszerre szívesebben lett volna várbörtönnek , megfelelő nyirkos sötétben is, mert a cukrászda. előtt a tanács közeledő ipari előadóját pillantotta meg.

Visszaút nem volt, mert az igaz, hogy az előadó nem nézett felé. de minden pillanatban arra nézhet. Lehet, hogy' elmenne az üzlet előtt, hogy észre sem venné, de mi történik, ha rájön, hogy Goldmann nem .köszön neki? Bizonyára azt mondaná: hű, ha a maszek már nem is köszön, úgy felvitte- az isten a dolgát, meg sem látja az egyszerű tanácsi dolgozót, no, de majd... Ebből pedig nem lenne semmi jó, tehát köszönni kell.

— Van szerencsém, jó napot kíy'ánok! — kiáltott le, — a lépcső tetejéről, mikor az előadó az üzlete előtt járt. Bezerédi kartárs észre sem vette volna, ha oda nem kiált. Előre dőlten ballagott, nyilván valami kontár nyomán járt megint, akikből bejelentettek hozzá naponta vagy hármat. Csak akkor állt meg, amikor a nevét hallotta, akkor is előbb az út felé nézett, majd aztán oldalra, fel a könyvkötőmester felé, aki meghajlott ugyan az üdvözlésben, úgy-, hogy féllábával még le is bukott egy lépcsőt a lendülettől, de ;1 nem mosolyodott. Ha nő lenne és csinos, akkor mosolyogna, ezt eldöntötte magában régen. Akko nem hordana ilyen maszatos, enyves, kék köpenyt, hanem szép szabott köténye lenne és folyton, mindig, mindenkire mosolyogna. Am így pocakosán, vörös képpel és nagy' kopasz fejjel ne vigyorogjon egy’ maszek mester, mert abból hét baj lesz.

\ z előadó rögy’est megismerte es úgy üd* vözölte. mintha éppen Kolumbus lenne, abban a pillanatban, amikor meglátja a Földet.

— Ah, jó napin Goldmann bácsi, :ió napot. Hát sütkérezünk, sütkérezünk. Jobb is az ilyenkor, mint bennt ülni a házban. Igaz-e?

— Hót igaz. igaz, jólesik a nap — mondta kelletlenül az öreg. s mór azorf Töprengett, hogy az se jó, ha azt látják, hogy nem dolgozik. mert ebből arra lehet következtetni, hogy jól megy neki így' is. Az előadó viszont tovább lelkendezett.

— Jó helyen van a bolt, pont ide süt a nap. Bezzeg a mi irodánkba nein jön ebből egy fia sugár sem.

— No, hiszen ide se süt délután — tiltakozott a mester, mert nem szerette, hogy az üzlet ’ó helyéről beszél Bezerédi kartárs. Még úgy járhat ő is, mint, Zombori. a bádogos, (itt mindjárt a sarkon), akit kitelepítettek a

KISS JANOS:

cA röqe sütne

külsőségbe, azzal, hogy ott jobban ki tudja elégíteni á lakosság szükségleteit. A helyére meg irodát tettek. Az előadónak azonban úgy látszik nem sikerült elterelni a figyelmét az üzlet jó helyéről, mert egyszerre elkezdte tanulmányozni szemmel látható érdeklődéssel. Mikor pedig az öreg nem szólt többet, megint csak ő kezdte, most mór hivatalos hangon.

— Hanem hallja-e Goldmann bácsi? Hát. hogy- néz lei ez a cégtábla? Tiszta rozsda .az egész, már a festéket, nem is látni rajta. Mikor festettéle ezt utoljára? A múlt században?

\ z öreg Goldmann szinte felnyögött. íme 1 a macerálás.

— Dehogy is akkor, most volt még ez festve nemrég. Mindjárt na... Most a háború alatt — mondta zavartan.

— Na, akkor most újfent sor kerülhetne rá. Törvény van, hogy a cégtáblának világosan olvashatónak, külsejének rendesnek keli lennie. Hogy néz ez itt ki a város közepén? Megcsináltassa Goldmann bácsi, mert meglátja, nem leszünk jóba.

— Mór éppen akartam — szólt csendben az öreg, az előadó meg intett, hogy megértette. — Rendben van, igyekezzék vele — mondta. — Viszontlátásra! — és ezzel elbal- lagbtt.

A könyvkötömester úgy ment be a műhelybe, mintha kint legalábbis főbevágták volna. Nem tudta, hogy saját magát átkozza, amiért kiállt az ajtóba, vagy az előadót, amiért" arra jött. Mert tudja ő, neki ne tegyék a szépet. Ez a cégtábla is Ürügy. Hogy néz ki a város közepén? Milyen könnyű még ebbe

KOLTOK

BEEECZKY ZSOLT:

ES VERSEK

FORGÁCS KAROLT:

JCasstfrnd

Köszöntő szóra nyílik Ajkam.

S ‘ virágom nektek Nyújtom át Kik bosszú évek Munkás-napján Adtátok a tudás Javát.

Talán bosszúságot Okoztunk,

, S jószóndéktok sem

Fogadtuk,

Nem, figyeltünk az

Órákon,

Nem hallgattuk Szavatokat.

Fájt ez nektek,

S most nekünk is Ne feddjetek érte.

Mert fogadjuk,

Hogy ezentúl Nem kell már a Korholó szó.

De most, kérünk,

Tanítsatok,

Tanítsatok,

S kezünk fogva Vezessetek az Életbe, a munkába...

Köszöntő szóra nyílik Ajkam,

S virágom nektek Nyújtom át,

Kik hosszú évek Munkás-napján Adtátok a tudás Javát.

FARKAS ANDRÁS:

Vallomás literiről

Ezek a dombok nem kövérek; Szikárak és gerincesek.

Ringatnak, ha aludni térek,

S néznek reám, mivé leszek.

A bőrük fényes és barázdált,

Mint szorgos embereiké,

Akikben vér és munka mászkál És el nem múlnak semmivé.

E bortfakasztó környezetben Ügyesbeszéd ű. friss szelek Hordják a hírt nem leplezetlen Időkön túl mindenkinek,

Az elsőtől az utolsóig " Mindenki egy. minden rokon,

Ahogy a szőlő aszalódili Szeptemberi ázásokon,

A bölcső itt fenn ugyanaz • mar,

And koporsó odalenn,

A föld bort szül és minket hasznai. Mert élünk véle szüntelen,

S a város is, ha lenn a völgyben Olykor hangosra megtelik,

/ Nem hív azért, hogy üdvözöljem.

S mulassak neki reggelig.

De szólít halkan, hogy mutassa Művészi lelkét s csak nekem:

Az éji égben száll magasra,

Ami másoknak idegen,

Az a megejtő nagy varázslat,

Ami összhang meg élvezet,

Amit fogalmaz annyi század,

S olykor egy percben elpezseg.

Nem is a minaret, a tornyok,

Nem is a vár — így összesen,

A sok-sok kőház szép, ha hortvog Holdfényben és álomlesen,

A lankák önfeledt nyugalma.

Az ittmaradt tekintetek .Szűz, fénye, mintha csak szavalna Időfeletti életet —

És van és lesz itt mindig élet,

Ezek a dombok termelik A borban élő üdvösséget Estétől hajló reggelig,

S barázdált arcú emberekben Szalad tovább ez a jelen.

Boldog vagyok, hogy itt születtem. Hogy sok-sok ősöm itt pihen.

Távlat nélkül

Forog a földgömb, nem mozdulatlan, két pályát fut be egy időn, s ki hunyt szemmel néz. s rág fogatlan, lágy alszik, s horkol rémítőn: forog az. is, ha akaratlan is.

S ki mozog: benne él a korban, tesz érte, vagy sző ellene hamis tervet. De él, halad, s megtorpan, ha lábára lép. ki tudja, hogy nem elég. ha a föld forog: az embernek is lépnie kell!

S ki lép: megnézi, hova lép. s ha néz: lát magot, mely kikelt, szárba szökkent és buja rét, erdő, vagy varos tölti be a tájra nyílt szem-tükörét.

S ne lássam én. a tág szemű, mint robban szét egy volt-világ?

Mint sorvad el a keserű és lesz a kő-ágy meleg, tagi fekhely?

Ki koplalt: jóllakik, ki szolga volt, nem szolga mái', ki élt csak mától-holnapig. s várta: megváltja a halál: ina gukkér nélkül messze lát:

' *TéJJékc win dőlj fős gazdagok báját dagasztja: egy nagyszerű világ alá köt vasbeton alapot.

Ne erezzem: mint áramlik át véremen egy új zengésű élet lüktetése? S mit szem áradni lát percről-pcrcre, arra mondjam: ez csak

kísérlet

s holnap majd, vagy holnapután csak, ha visszanézek: igen-t akkor kiáltsak?

A hűs semlegesnek kell csak a távlat, s a köd, melyben nem lát, mit nem akar. Nekem elég ok a lelkesedésre: testtel és szívvel, s tollal venni részt e szédítő forgásban. És ha a fal, mely elém épült: erdőt is fed el, tudom, hogy nagy Tett. s ezt dicsérni jó ha dudva-erdőt takar is a fal.

(A dudva-mag a rostán lepereg és ősszel már tiszta magot vetek, s a gyom ágya az égő ravatal.)

Ha távlat nélkül nem látok csak érett és való jót: nem ok nélkül dicsérek!

SASS FRVIN:

Te vagy a Tavasz

Májusi eső suhog, a narton zöld hajat lengeti a fűz.

A víztükör szerteszét törik, sok pici hullám összeütközik, s a kandi nap szikrázva nevet, —

Te vagy a Tavasz!

Az eső. a fűz, a víz, a nap: harsogja a neved.

Pirosán kel a hajnal, jóízű, friss földszag hömpölyög tova. a bokrok ágain levélke pattan, növekvő, csintalan száz mozdulatban nyújtózzák álmukat vidám emberek. —

Te vagy a Tavasz!

A hajnal, a föld, a levél, a mozdulat: dalolja a neved.

Déli órákon jó a hűs, csillómló. meleg port kavar a szel. ívelő kéltség az égbolt gömbje, az egész világ bukfencei körbe.,.'

Játékos Tavasz, de jó is együtt, veled. —

Te vagy a Tavasz!...

A hűs, a szél, a kékség, a játék: kacagja a neved.

Az éjszaka simogató.

A csend tarkaszínű, sok szép mesét mesél... Csillagfóny rezeg — ezüst pettyek — megtelnek csókokkal messzi kertek, s száll az ének: szeret, szeret, szeret!...

Te vagy a Tavasz:

az éj, a csend, a csók, az ének:

öleli a neved.

is belekapaszkodni, de valami csas kell. R* az előkészítő manőver, aztán jön a több’: Hogy az isten meddig tűri még ezt?

Az öreg Goldmannhoz pedig nemigen szólt senki. Az adóját nem bántották., egyszer mondták neki, hogy menjen be a ,-e- gyesipari szövetkezetbe, nem ment. hál hagyták azóta. Egyetlen könyvkötő a városban, szükség van rá, a hivataloknak is ő dolgozik. Mégis tele van tartózkodással. Ajaj. amit mondanak, meg amit az újság ír, az nem igaz ám. Tudja ő, látja, hogy a. nagyipar’ erőltetik, az pedig ellensége a kicsinek Elvonják a kicsit. Hogy szükség van ránk? Mesebeszéd. A dekli-olló kell. ami még a Kral Krause cégtől való. nem én. Az öreg az már mehet, mert az öreg már hol kell ebben az uj világban?

A z új világba? Ebből az öreg Goldmann

* már nem látott semmit. A gyárról, a csoportos munkáról megőrzött valami kellemetlen régi emléket. Az új emberekkel alig érintkezett, és nem vett tudomást a környezetről. Betegesen- ragaszkodott a szurokszérű en fekete préseihez. Az is bántja, viszont1 hogy nem foglalkoznak vele. De ha megpró-1 bálnák, megijedne,

„Hozzám nem jönnek beszélgetni se. csak egyszer, majd ripsz-ropszra felszámol? nak." Pedig csak tudták, hogy milyen és nem akarták zavarni. „Hagyni kell az öregei, bogaras szegény” — elvi alapon.

— Megsimogatta az aranyozó prést, a vén kikopott csavaros szerszámot. — Ilyet ma nem gyártanak — mondta büszkélkedve, majd megfordult, levette az enyves köpenyét, felvette helyette a kabátot, s elment a címfestőért. Azonnal átfesti a táblát, abba ne lehessen többet belekötni.

A címfestő még délután elkezdte a munkát. Túlórát számított, csak így vállalta. Hogy miért túlórát? Az öreg nem vitatkozott vele. Mindegy, mennyit kér, csak rövid idő alatt készen legyen. A dolog egyszerű: le kell alapozni a táblát, aztán átüt az előző írás, és azt kell csak újra festeni. Megállapodtak a színekben, világoskék lesz az alap, sötétkék és feketék a betűk. Azt a két kőin - vet meg, ott a tábla végén, amelyek azt hír vatottak ábrázolni, hogy milyen nagyszerű munkára képes Goldmann mester, azokat ugyancsak kékkel és feketével csinálja, de árnyalatokkal persze, és nem árt bele egy kevéske arany’.

A festő bámulatos munkát végzett, két nap múlva készen volt a tábla. Káprázatosán sikerült. A festő nem győzte eleget dí- csérn-i a saját munkáját. Váltig hangsúlyozta: az a két könyv, ott a végén sokkal job* ban sikerült, mint a disznófej, amit a hentes táblájára festett. Pedig meg lehet nézni azt. is, csak hát hiába, a kulturális témát jobban ki tudja hozni ő is, elvégre nem hiába kezdte művészként «*'pályát.

.y z Öreg- Goldmann végighallgatta a pik- " tort, majd jól megnézte a könyveket, s nagy mérgesen levakartatta mind a kettőt.

— Mit gondol maga — ripakodott rá a festőre — el akarja szedetni az iparomat? Bibliát, meg „Kurcmáler” könyveket fest a cégtáblámra a mai időkben? Szedje csak le onnan az egészet, más címeket írunk a könyvekre.

A festő hiába mondta, hogy régen is az volt odafestve — mert tényleg az volt, az ö<reg ugyanis a legtöbb pénzt azzal kereste, hogy régi bibliákat, s könnyen rongyolódott ponyvákat kötött masszív, kémény fedélbe -, Goldmann mester levakartatta a címeket. Leírta egy papírra. Az- első könyvnek, amelyik most a biblia, ez lesz. a címe; Marx: A tőke... A kereszt helyere -ötágú csillagot kell festeni. Míg a másiknak .nem fontos- címe, elmosódó betűk lehetnek, csupán az kell, hogy a név jól látszódjék: Engels. Persze. ezen - is a csillag.

A festő lehet, hogy művészként kezdte, de az irodalomban nem sok kárt tehetett; Meg kei) adni azonban, a szakmáját ismerte. Megszokta már, hogy mikor a cégtáblákon felsorol valamit, ábc sorrendben írja a dolgokat. Most is csak így iárt el. Mivel elől volt a r aey.-kcnyv. háttérbe a ‘ másikat, az ,e” betűst írta elölre. Az első könyvre festette az Engels-et, szép arany betűkkel. Igei: ám. csakhogy erre kellett a cím is. Annyi baj legyen. Ráírta: A tőke. Befejezte a másik könyvet, erre Marxot írt, mert ugye az „m” hátrább van az a be-ben. mint az „e’-betű. Majd felvette a munkadíjat, amit meg is kapott, mert az öreg Goldmann most már megelégedett a munkával, nem. vett észre semmit.

Ahogy a cégtábla elkészült, a könyvkö- tömester •— könnyelműség, vágj’ nem — kiállt ismét az üzlete ajtajába, de most már nem napozni, hanem a tanácsi embert várta. Ott ácsorgóit már vagy három nap délelőtt-, ión, míg végre megpillantotta az ipari előadót. Megint csak elgondolkodva jött Bezerédi kartárs. s ismét az öreg köszönt rá. Az i előadó elfelejthette már a cégtábla-ügyet, és ha az öreg nem figyelmezteti, elment volna egy pár napozásra vonatkozó megjegyzést hagy maga után. így azonban, hogy Goldmann mester felhívta rá a figyelmét, mindjárt megvizsgálta.

— No. ez szép Goldmann bácsi. Ez már igen. Ugye, hogy mennyivel szebb így? — mondogatta, majd hirtelen megállt a táblán futkosó tekintete a vaskos könyvön. — Tőkét Marx írta, nem Engels... hibás a tábla Goldmann bácsi.

z öreg felnézett és szédülni kezdett. A ^ tanácsi ember megcsóválta fejét, s mosolyogva elment, ő pedig állt az ajtóban és dörtnögött maga elé.

— Csinálhatok akármit, ezek úgyis min» denbe belekötnek.