Népújság, 1959. május (10. évfolyam, 101-126. szám)

1959-05-05 / 103. szám

h SEFDJSAG 1959. május 5., keAá Jo, lia est is tudjuk: A társadalmi tanulmányi ösztöndíj létesítéséről A munkásosztály vezető szerepének biztosítására és erősítésére szükséges, hogy az értelmiségi pályákra és az egyéb fontos állások betölté­sére kiképzett fiatalok Között tovább növekedjék a munkás- es dolgozó parasztszülők gyer- mekeinek aránya. Javítani, erősíteni kell a termelő üze­mek, gazdaságok és az okta­tási intézmények, tehát az elet és az iskola kapcsolatát is. Ezért a munkás- és a dol­gozó parasztszármazású fiata­lok továbbtanulási feltételei­nek javítása és ezzel a to­vábbtanulási arányuk növelé­sére kormányunk rendeletet adott ki ösztöndíjak alapító-; sára vonatkozóan. Kik részesíthetők »/ uji ösztöndíjban? [ Társadalmi ösztöndíjban ré­szesíthetők azok. akik nappali tagozaton egyetemi, főiskolai, akadémiai, tanítóképző, óvó­nőképző intézeti O^agyis egye­temi, vagy középiskolai) ta­nulmányokat kívánnak foly­tatni. Ösztöndíj egyetemi vég­zettség megszerzésének előse­gítésére csak annak adomá­nyozható, aki 30. életévét még nem haladta meg és az érett­ségi (képesítő) vizsgán leg­alább közepes tanulmányi eredményt ért el. Középisko­lai végzettség megszerzésének | elősegítésére annak adomá-; nyúzható ösztöndíj, aki a 18. életévét nem haladta meg és az általános iskola VIII. osz­tályát legalább közepes átlag­eredménnyel végezte el. Kik adják és miből fize­tik az ösztöndíjat.' ösztöndíjat a tanácsok, az állami vállalatok és gazdasá­gok, a gépállomások, a ter­melőszövetkezetek. a szövet­kezeti szervek, a társadalmi szervek, valamint más állami költségvetésből gazdálkodó szervek adományozhatnak el­sősorban munkás- vágj- dől-; gozó parasztszülők politikai­lag és erkölcsileg kifogástalan magatartásit gyermekei ré­vállalatfejlesztési alap, a köz­ségfejlesztési hozzájárulás, a tanácsi vállalatok nyereségbo- fizetéseiből képzett tanácsi ér­dekeltség, illetőleg a termelő­szövetkezeti szociális és kul­turális alap — társadalmi szerveknél pedig a saját be­vételi források — terhére le­het adományozni. Az ösztöndíjasok személyé­nek kiválogatásánál az ado­mányozó köteles annak az is­kolának véleményét kikérni, amelyben az ösztöndíjban ré­szesítendő tanulmányait elő­zőén végezte Mennyi üszlötidijiM lehet fizetni? Ösztöndíj csak egesz tanul­mányi időre, illetőleg a még hátralevő időre adományoz­ható. Az ösztöndíj havi össze­ge egyetemi hallgatók részére legalább 400 és legfeljebb 850 forint, középiskolai tanulók részére legalább 200 és legfel­jebb 350 forint. Egyetemi hallgató részére indokolt eset­ben és külön miniszteri enge­déllyel havonként legfeljebb 1000 forint is fizethető. Az ösztöndíjban részesülő egyete­mi hallgatót a törvényes ren­delkezéseknek megfelelő csa­ládi pótléit is megilleti Milyen előnyhöz jut ±z ösztöndíjai adományozó? Az adományozó és az ösz­töndíjas írásbeli szerződést kötnek. Az ösztöndíjas a szer­ződésben kötelezi magát arra, hogy tanulmányi és vizsgakö­telezettségeinek idejében leg­jobb tudása szerint eleget tesz és erkölcsileg, politikai­lag kifogástalan magatartást tanúsít. Az adományozó pedig kötelezi magát az ösztöndíj idejében való folyósítására. Különösen vidéki üzemeink, gazdaságaink és főleg az új termelőszövetkezetek szakem­berhiánnyal küzdenek, ugyan­akkor sok tehetség kallódik el, mert szüleinek nincs pén­ze a taníttatásra. Tegyük hoz­zá, hogy államunk az elmúlt évek során is sokat áldozott a munkás- és parasztszülők gyermekeinek iskoláztatására, de tennivaló még akad bőven ezen a téren is, mert az élet fejlődik, a követelmények pe­dig gyors iramban emelked­nek. Az iskola és az elet egyre erősödő kapcsolata nyilván­való a rendelkezésből, hiszen az adományozó kötelességévé teszi, hogy figyelemmel kísér­je, segítse és támogassa az ösztöndíjas tanulmányi mun­káját. erkölcsi, politikai fej­lődését. Egyetemi, valamint technikumi tanulmányok foly­tatására adott ösztöndíj ese­tében az adományozó a szer­ződésben tartozik kikötni, de gimnáziumi tanulmányok ese­tében is kikötheti, hogy az ösztöndíjas tanulmányainak befejezése után az adományo­zó vállalathoz, gazdasághoz, vagy szervhez jöjjön dolgozni, természetesen végzettségének megfelelő munkakörbe. Az ösztöndíjas a szerződésben legfeljebb annyi éven át tartó munkaviszony létesítésére kö­telezhető.- ahány éven keresz­tül ösztöndíjat kapott. Az adományozó kiköthet egyéb, a tanulmányi munkával kap­csolatos feltételeket is. Az Ösztöndíj nem nagy be­fektetést igényéi és bizonyára sokszorosan megtérül. Kormá­nyunk új utakat tárt fel a szakember-utánpótlás terén, bizalommal és bátran indul­junk hát el az új utakon, hi­szen az egyenesen előre visz, a gazdagabb és boldogabb holnap felé. (A magyar forradalmi mun­kás-paraszt kormány 19/1959. [IV 12.] számú rendelete.) ,|ú«aliHg»iatt a termelődi!«vetkexdek módosított terreit szere. A?, ösztöndíjat az igazgatói alap. a nyereségrészesedés, a Megyénk 105 termelőszövet­kezete elkészítette az újonnan belépők miatt módosított, a közgyűlés által elfogadott eves tervét. Az új tervben a szarvas- marha-, a sertés- és a juhállo­mány lényeges emelése szere­pel. Tara szi — nyári AJÁNLATUNK: keni papucscípő — — — — — — — 98 Ft Női szandál — — — — — — — 98-tói 150 Ft-ig Gyermekcipő, bőrtalpas, vászonsaáru- — — 25 Ft Női, fekete papucscipő — — — — — — 68 Ft Szaténkarton női ruha — — — - — 100 Ft Vászon hosszúnadrág. női - — — — 80 Ft Sportöltöny — — —‘ — — — — 420 Ft Férfi, hosszú esőkabát — — — —1 — — 150 Ft Női színes len vászon — —■ — — — — — 23 Ft Női pamut tweed szövet, 80 cm széles — — 20 Ft Szarvasmarhából 2039 vá­sárlását ütemezték be, amely­ből 1004-et hízómarhának ne­velnek. A 3253 darabból álló szarvasmarha-állomány így az év végére 4519-re, ezen belül a tehénáilomány 1183-ról 1883-ra emelkedik majd. A sertésállományt 1028 da­rabbal növelik, melyből 594-et fognak hizlalni. Az anyakoca­állomány 1381-ről 1843-ra fog emelkedni. Megyénk juhállo­mánya ez évben 1750 juh vá­sárlásával 20 ezer 223-ra emel­kedik A Gyöngyösi Honvéd ökölvívóinak nagyszerű győzelme Kiskunhalason Gyöngyösi Honvéd— Kiskunhalasi Kinizsi 16:4 Kiskunhalas, NB n-es csapatbaj­nok! mérkőzés, 600 néző. A Gyöngyösi Honvéd kiskunha­lasi bemutatkozását nagy érdek­lődés kísérte, s a 600 főt befogadó terem már jóval a mérkőzés kez­dete előtt zsúfolásig megtelt. A kiskuníialasi közönség nem is csalódott, mert a Gyöngyösi Hon­véd csapatában kitűnően felké­szített, nagy erőt képviselő együt­test ismert meg. Minden Honvéd ökölvívó mérkőzését a határtalan lelkesedés, a küzdeni akarás, és kitűnő technika jellemezte. RÉSZLETES EREDMÉNYEK : (elől a gyöngyösi versenyzők) Fórídn-Lakatos. Döntő fölénnyel győz Fúrián: 2:0. Klenovics—Fazekas. Klenovlcsot többszörös szabálytalanság miatt leléptették, győz Fazekas: 2:2. Juhász—László. Döntő fölénnyel győz Juhász; 4:2. Tóth—Holló. Pontozással győz Hulló. Meglepetés! Az országos if­júsági bajnok Holló a harmadik menetben fölénybe került a válo­gatott kerettag Tóth-tal szemben, s biztosan győzött: 4:4. Ferencz-Forgó. Pontozással győz Ferencz: 6:4. Horuáth-Surjáu. Pontozással győz Horváth: 0:4. A nap legszebb mérkőzése! A harmadik menetben Horváth megsérült, a harcot azon­ban nem adta fel, s nagy hajrá­val sikerült kiharcolnia a győzel­met. Argyelán-Dümötör. Kiütéssel győz Argyelán: io:4. A gyöngyösi fiú hatalmas ütésekkel lepte meg eUeníelét, aki már az első menet­ben a kiütés sorsára Jutott. Kasvba-Király Kiütéssel .Kasuba: 12:4. Az egész mérkőzés csak 30 másodpercig tartott, mert Kasuba nagyerejű balegyenese áll- csúcson találta ellenfelét, akit ki­számoltak. Ez volt Kasubinak kilencedik kiütéses győzelme, amióta Gyön­gyösön tartózkodik! Nagy E.-Halász. Döntő fölénnyel győz Nagy E.: 14:4. Gácsi—Faragó I. Döntő fölénnyel győz Gácsi, A kiskunhalaslak re­ménységét az újonc Gácsi alapo­san megsorozta. Faragó a földre Nemcsak a kutatás terén, ha­nem a sportéletben Is élénk, ered­ményes munka folyik a nagygom­bosi tangazdaságban. A tangazdaság sportszerető ve­zetőinek és dolgozóinak összefo­gásából korszerű, füves pályával és liideg-meleg vízzel ellátott öl­tözővel felszerelt sporttelepet ad­tak át nemrégiben a tangazdaság sportolóinak. A pálya, amely a gazdaság bel­ső területén épült, zöldellő facse­metékkel van körülültetve. A munkálatokhoz a gazdaság veze­tősége hatezer forintnyi összeggel járult hozzá, a többit a gazdaság dolgozói társadalmi munkában vé­gezték el. A társadalmi munkában jó pél­dával járt elől a gazdaság Igazga­tója, párttltkára, valamint a sport­kör elnöke, de a gazdaság többi dolgozói Is áUandó munkaver­senyt vívtak egymással, hogy a sporttelepet minél előbb átadhas­kertilt, nyolcat számoltak ra, majd az edzője bedobta a törülközőt 16:4. A Gyöngyösi Honvéd csapata e~ zel a győzelemmel az NB Il-es CSB első helyére került négy ponttal, 32:8-as győzelmi aránnyal. A legközelebbi mérkőzésre má­jus 17-én Gyöngyösön kerül sor. ahol ezúttal a Békéscsabai MÁV együttese lesz a gyöngyösi ököl­vívók ellenfele. A mérkőzés dél­előtt 11 órakor kezdődik a járási kultúrházban bosi fiataloknak. A nagygombosi labdarúgó-csa­pat megérdemelte az új pályát, hiszen a tavasz folyamán még fegyetlen vereséget sem szenvedett, s ebben nem kis szerep jut edző­jüknek, Srci Sándornak, a hatva­niak kitűnő labdarúgó-játékosa - nak, aki heti háromszori edzései; készíti, fel csapatát a bajnoki küz­delmekre. A tudásúk még kívánni valót hagy maga után, de a szorgalom és sportfegyelem terén sok más magasabb osztályban szereplő csa­pat fölött állnak. Az a céljuk, hogy további Jó sze­replésükkel bekerüljenek a me­gyei I. osztályba, s ehhez várják a gazdaság vezetőinek és dolgo­zóinak további támogatását. A csapat tavaszi eredményei Nagygombos-Ecséd 1:1. Nagygom- bos-Petőf)bánya IX. 4:1. Nagygom bős—hvse II. 1:1, Nagygombos- Csány 4:0. HERÉDI ISTVÁN győz J9 Szépen fejlődik röplabda-sportunk Uj sporttelep, élénk sportélet Nagygomboson A Megyei Röplabda Szövetség Gyöngyösön tartotta meg kibőví­tett taggyűlését. A taggyűlésen megjelentek a szövetségi tagok és a megyei bajnokságban szereplő röplabda-csapatok képviselői. Je­len volt dr, Csicsai József, a Me­gyei Testnevelési és Sporttanáes elnöke, az országos szövetség azonban nem képviseltette magát, holott a Népsport rovatain keresz­tül éles bírálatot gyakorolt Heves megye felé ... Az ülésen a megyei elnök Ismer­tette az eddig elért eredményeket, beszámolójában rámutatott a me­gyei röplabda-sport örvendetes fejlődésére. Jelenleg 14 férficsapat küzd a bajnoki elmért, és a má­jusban meginduló tavaszi bajnok­ságra eddig hat nőlcsapat adta le nevezését. Kitért arra, hogy az év legko­molyabb feladatai közé tartozik a falusi spartakiádra készülő falusi csapatok felkészítése, hogy az or­szágos spartakiád-döntőn jobb he­lyezést érjenek el, mint az el­múltak során. A tavaszi bajnokság május 24-én indul, de a megye röplabda-sport­jának utánpótlása érdekében Ifjú­sági és úttörő bajnokságot is szer­veznek. Ezután dr. Csicsai József MTST elnök ismertette az MTST leg­újabb határozatait, arra kérte a szövetség képviselőit, hogy mi­előbb készítsék el éves munkater­vüket, állítsák fel a megyei fel­nőtt és ifjúsági válogatott-kerete­ket, rendszeresen foglalkozzanak a fiatalokkal és főleg a falusi csa­patokkal. Nagy örömmel fogadták azt a bejelentését, hogy a közeljövőben játékvezetői és edzőt tanfolyam indul, amelyre a szövetség már most felhívja a megye sportkö­reinek figyelmét! Dr. Katona Tibor Ígéretet tett arra, hogy a falusi spartakiád- versenyek küzdelmeire előkészíti a csapatokat. Gallai István az ed­zők és játékvezetők továbbképzé­séről beszélt. Szőke Károly, a füzesabonyi röplabda-csapat szakosztályveze­tője az őszi fordulóban elért szín­vonal-emelkedésre mutatott rá, majd Paucsó Gábor bejelentette, hogy augusztus 20-án ismét meg­rendezik a hagyományos Mátra- kupát. A röplabda-sport népszerűsíté­séért az Idén megrendezik a He­ves. Nógrád és Borsod megyek közötti találkozót, s egy bemutató mérkőzésre Heves megyébe hozzák a .nagj-ar utánpótlás válogatott csapatot. A taggyűlés végén díszoklevéllel jutalmazták meg a röplabda-sport jó munkát végzett vezetőit: Galle. István (Gyöngyös), Józsa ■ Pál (Bükkszék), Szőke Károly (Füzes­abony), Krisztián István (Recski voltak azok, akiknek a megye röplabda-sportjának fejlődésében oroszlánrész jutott. A szövetség kéri Heves meg; e sportköreit, hogy a rövidesen meg­kezdődő megyei röplabda-bajnok ság küzdelmeire minél nagyobb számban nevezzenek a következő elmen: Magyari István. Gyöngyös, Kórház (telefon: 36.). (M. r.| Ejtőernyős rekordkísérlet Makiáron Az MHS egri repülőklubjának ejtőernyős-szakosztálya május 3-án edzőugrásokat rendezett a makiári repülőtéren. Az ejtőernyősök Vlgh László oktató parancsára hagyták el 600 méter magasságban a gépet (ma­gasabb ugrásra a rossz időjárás miatt nem kerülhetett sor), tehát repülőszaknyelven szólva, elég „alacsony volt a plafon”. A 22 ugró közül nyolcán a tél folyamán kiképzett ejtőernyős újoncok voltak, akik ugrásukat eredményesen hajtották végre. A harmadik felszálláskor ejtő­ernyőseink rekordkísérletet hajtot­tak végre a 600 méteres célba- ugrásban. A rekordkísérletben két csapat vett részt. A) csapat: Ruttka László, Erős István, Szalai Miklós; B) csapat: Koczka Gyula, Mol­nár Ferenc, Perényi György (Gyöngyös). A rekordkísérlet a kedvezőtlen időjárás miatt nem sikerült, de az A-csapat eredménye azt bizonyít­ja, hogy kedvező Időben hamaro­san megszületik a várva várt csúcseredmény Kockás pamutszövet, 80 emn széles — — — 28 Ft Férfi gvapjúkamgarn szövet — — — — 120 Ft Női fejkendő — — — — — — — ,— — 15 Ft Pamutpullóver, női — — — — 24-tól 38 Ft-ig Leértékeli Aruk Boltja —= EGER KET-, vagy háromszobás lakást keresek Egerben, költségmegtéri- téssel. Cím: Kiadóhivatalban. 3000-ET futott. 123-ös Csepel, te­leszkópos, eladó. Cím: Institorisz, Mátraháza, Szanatórium, __________ L7 5-ÜS Jawa, újonnan generá- lozva, bejáratás alatt, olcsón el­adó. vagy 125-ös Csepelre cserélek. Rendes János, Abasár. LEGMODERNEBB módszerrel, pattanásos, foltos, mitesszeres arc­bőrt kikezel Szövetkezet kozmeti­kája, Eger, Tizeshonvéd u. 18. FIGYELEM! Rúgós és rúgó nél­küli sérvkötők, gyógyhaskötök, údtalpbetétek. járógépek, művég­tagok. Merjen képes ismertetőt és méretvételi lapot! (Postafordultá­val küldöm.) Megrendelés esetén 8 napon be­lül, utánvéttel szállítok. Sór Endre orvosi műszerész, Budapest, XIII., Hegedűs Gyula u. 1. Néphadsereg Színháznál Telefon: 118-035, NÉPÚJSÁG Az MSZMP megyei bizottsága és a Megyei Tanács napilapja. Megjelenik hétfő kivételével \ mindennap. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz utca 9. Telefon: 56—74, 56—78. sz. Felelős kiadó: ai MSZMP Heves megyei bizottság» Kiadóhivatal: Eger, Bajcsy-Zsilinszky utca 1. «. Telefon: 24—44. sz, Postafiók: 23. Heves megyei Nyomda V,, Eger. Fv: Mandula Ernő, Eger; Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza, A lapot árusításban és előfizetés­ben a megyei postahivatalok tör­lesztik. Előfizetési díj egy hónapra ti forint. — Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. iskola rétel kedése az egri járás ált. isk. atlétikai bajnokságán Bélapátfalván rendezték meg az egri járás általános iskoláinak at­létikai egyéni és csapatbajnoksá­gát. A versenyen Bekölce, Balaton, Bélapátfalva és Egercsehl-bánya- telep iskolásai vettek részt, össze­sen 86-an. EREDMÉNYEK:- FIÚK ­Távolugrás: 1. Páeza Pál (Eger­eseit!) 439, 2. Csirmaz (Egercsehl) 429, 3. Dorkó (Bekölce) 417. Csapatban: 1. Egercsehl 408 cm. átlag. Kíslabdahajítás: i. páeza 59 m, 2. Poós (Egercsehl) 54,5, 3. Nagy Mátyás (Egercsehl) 53. Csapatban: i. Egercsehl 53 m-es átlag, 2. Bélapátfalva 42,4 m-es átlag. Figyelem I FÜZESABONYI CIPÉSZ KTSZ mértékeit, legújabb fazonú cipő megrendelést bármilyen mennyiségben határidőre Tállal. Súlylökés: í. Csirmaz (Egercse­hl) 10,77, 2. Puós (Egercsehl) 814, 3. Dorkó (Bekölce) 809. Csapatban: i. Egercsehl 826 cm-es átlag. Magasugrás: 1. Barta (Egercsehl) 125, 2. Sulyok (Bekölce) 120, 3. Kovács (Bélapátfalva) 115. Csapatban: i. Egercsehl 114 cm. átlag. 4x100 m váltófutás: 1. Egeresehi- bányatclep 61, 2. Bélapátfalva 63,2, 3. Balaton 65. 60 m futás: 1. Nagy Mátyás (Egeresein) 8,5, 2. Tóth Sándor (Egercsehl) 8,6.- LÁNYOK ­Távolugrds: l. Kormos (Bekölce) 380, 2. Slbik (Egercsehl) 352, 3. Fi- czere (Egercsehl) 349. Csapatban: l. Egercsehl 340 em-es átlag. Kíslabdahajítás: 1. ülés (Bala­ton) 41 m, 2. Mikó Ilona (Bélapát­falva 32, 3. Mikó Irén (Bélapát­falva) 31. Csapatban• \ Egercsehi 30 m-es átlaggal. Súlylökés: i. Csuhány (Balaton) 59, 2. Illés (Balaton) 609, 3. Barta rén (Bekölce) 540. Csapatban: 1. Egercsehi 502-es átlaggal. Magasugrás: 1. Boző (Bekölce) 110. 2. Pál (Egercsehi) 110. 3. Barta (Bekölce) 105. 60 méteres futás; %. Kormos H. (Balaton) 8,9, 2. Kormos M. (Be­kölce) 9.0. 4X100 m váltó: i. Bélapátfalva 65, 2. Balaton 68,5, 3. Egercsehi 70. A négy iskola háziversenyén összesen 234 tanuló vett részt. SULYOK TIBOR A füzesabonyi járás visszavágott... Május 2-án Kápolnán került sor a füzesabonyi és a hatvani járás válogatott * labdarúgó-, asztali­tenisz;- és sakk-csapatainak vissza­vágó mérkőzésére. Az események előtt a füzesabo­nyi JTST és a kápolnai sportkör vezetősége ebéden látta vendégül a hatvani járás sportolóit, majd előbb az asztalitenisz- és sakk­versenyekre került sor, melyet a dohánybeváltó kultúrtermében bo­nyolítottak le, később pedig a nagy érdeklődéssel várt labda­rúgó-mérkőzést rendezték meg. — labdakügAs — Füzesabonyi járás— Hatvani járás 5:2 (2:1) Kápolna, 600 néző. V.: Ferenczi. Füzesabonyt járás: Kozma - Kiss, Szalóki, Krisztián — Kohárl, Gramantlk — Pirók, Nagy, Birgen- stock, Czékmány, Bonivárt. Hatvani járás: őszi - Gál, Kon- dek, Tóth — Matula, Rabeez — Nagy, Medveczki, Baranyl, Mar­tos, Varga. A két csapat csokrot cserélt, majd füzesabonyi rohamokkal kezdetét vette a Játék. A jól Ját­szó hazaiak már a 3. percben megszerezték a vezetést, 1:0, majd a hatvaniak a 14. percben egy szögletrúgás nyomán kiegyenlítet­tek: i:l. A gól után hullámzó játék ala­kult ki, a csúszós pályán sok volt a pontatlan labdaleadás. A 28. percben a füzesabonyiak újabb gólt szereztek, s ezzel beállították a félidő eredményét. A szünet után fokozódott a já­ték Irama, s a 49. percben Bir- genstock fejese a hálóba jutott, a játékvezető azonban les címén nem Ítélt gólt. Közvetlenül utána szép hatvani támadás végén a vendégek ismét kiegyenlítettek 2:2. Mezőnyjáték alakult ki, majd a 71. percben sikerrel járt a füzes­abonyiak egy gyors lerohanása: 3:2, A gól valósággal szárnyakat adott a hazai válogatottnak, s a 78. percben 4:2-re alakult a mér­kőzés állása. A vendégek beszo­rultak, s a 85. percben lőtt újabb füzesabonyi gól kialakította a mérkőzés végeredményét. 5:2.. A két csapat találkozója végig jóiramú, izgalmas játékot hozott, a füzesabonyiak nagyszerű hajrát vágtak ki, s ekkor valósággal le­rohanták a hatvaniakat. Győzel­mük megérdemelt. — ASZTALITENISZ — Asztaliteniszben nem várt, nagy­arányú vereséget szenvedett a fü­zesabonyi járás válogatottja. A 16:4 nem fejezi ki hűen az erővi­szonyokat, mert a füzesabonyi fiúk minden mérkőzésen jól tar­tották magukat, s általában csak 2:1 arányban maradtak alul. E? arra figyelmezteti a füzesabonyi járás asztaliteniszezőit, hogy sok­kal több edzésre van szükségük, ha sikert akarnak elérni. — SAKK — A két sakk-válogatott küzdelme döntetlenül végződött, a hatvan; járás válogatottja most valamivel erősebb csapatot vonultatott fel, mint Boldogon. A füzesabonyi járás válogatott­jai későbbi, egyelőre még Ismeret­len időpontban a hevesi járás vá­logatottjaival mérkőznek majd. POLYAK FAfc

Next

/
Oldalképek
Tartalom