Népújság, 1959. május (10. évfolyam, 101-126. szám)

1959-05-17 / 114. szám

2 NÉPÚJSÁG 1959. május 17., vasárnap Nagy érdeklődés mellett nyílt meg az idei Budapesti ipari Vásár PÉNTEK REGGEL a szo­kottnál is többen szálltak fel a Budapest felé induló vona­tokra, hogy az Ipari Vásár megnyitóján ott lehessenek. A beszélgetés témája is ekörül forgott. A miskolci gyorson egy magas, testes férfi, aki szemmel láthatóan pálinkás reggelre ébredt, imigyen lec­kéztette a vásárra igyekvőket: — Mit törik magukat! Ugyanazt a semmit mutatják az idén is, mint már 10 éve. Azok az emberek, akik már jó néhány mezőgazdasági és ipari vásárt láttak Budapes­ten, vitába szálltak vele, s meginvitálták, ha nem hisz iparunk fejlődésében, jöjjön velünk az ipari vásárra, ott saját szemével győződhet meg arról, mennyit haladtak előre a szocialista országok a tech­nika fejlesztésében. Nem tudom, elfogadta-e a meghívást az örök kétkedő, de ha elfogadta, az ellenke­zőjéről győződhetett meg, mint amit a vonaton állított. Az ipari vásár megnyitása után — melyen részt vett Ká­dár János elvtárs, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első titkára is — a pavilonokat el­árasztó efcibersokaság hangu­lata azt mutatta, meglepte őket az ipari termékek gaz­dagsága, a modem vonalak, az ötletes reklámok, a szépen dí­szített pavilonok hosszú sora. A legtöbb kíváncsiskodó a a könnyűipari termékek kö­rül tolongott, ahol az év leg­szebb termékei a Brüsszeli Világkiállításon nagydíjat nyert cipők, ruhák, s egyéb könnyűipari termékek sora­koztak. Nagy sikere volt az úgynevezett hangosfénykép­nek, amely külsőleg a normá­lis fényképre hasonlít, azon­ban lemezjátszóra téve, a fény­kép küldőjének saját hangján „szólal meg” a kép és közve­títi az üzenetet. Más újdon­ságok: a televíziós szemüveg, mely megkíméli a szemet a televíziós adás kellemetlen ha­tásaitól, a fazon nélküli férfi­zakó, az újvonalú női cipők, melyben szinte azt hiszi az ember, nem is lehet olyan parányi Hamupipőke lábat ta­lálni — sok emberből váltott ki csodálkozást. Vagy a szép, újvonalú „nylon autóbusz”, mely rózsaszín és zöld szín- árnyalatával valóságos me­sebeli kocsinak tűnik, méltán dicsérte az ' IKARUSZ gyár dolgozóinak ügyességét. Igen sokan álldogáltak az ipari televíziók felvevő kame­rái és képcsövei előtt, s min­den vásárlátogató legalább kótszer-háromszor „szerepelt” a televízióban, ugyanis a kép­csőn ugyanabban a pillanat­ban viszontlátja saját magát, amint elhalad a felvevő Ira­méra előtt. az Újítások, találmá­nyok pavilonja, főleg a szak­embereket vonzotta, ahol öt­letes emelők, a világhírű Hel- ler-féle készülék, s már érté­kes, a magyar feltalálók és újítók keze munkáját dicsérő gép és szerkezet hívta ma­gára a figyelmet. A kisipari szövetkezetek által készített háztartási cikkek, zeneszek­rények, a Brüsszeli Világkiál­lításon nagydíjat nyert Eötvös- inga,, a különböző műszerek, televíziós berendezések, a kon- fekciós ruhák készítésének be­mutatója, igen sok látogatót csalogat még 10 napon át, hiszen az első napon is több ezren keresték fel ízléses pa­vilonjukat; • A Budapesti Ipari Vásáron megyénk termékeivel is ta­lálkoztunk. A legnagyobb ér­deklődés a Berva-mopedek iránt volt tapasztalható. A látogatók legtöbbjének a Ber- va-robogó tetszett, melynek 75-ös, vagy 100-as motorja lesz, s két személy utazhat a szép karosszériái ú, kis robo- bogón. A baráti országok pavilonjai közül a Szovjetunióé a leg­látogatottabb, ahol az Ipari Vásár legszebb gépkocsija, a ZIL 113 és a Sirály nagyko­csik a „sztárok”, de a többi ipari termék is — különösen a televíziók — nagy tetszést arattak már az első napon. Az NDK pavilonjában a Trabant kisautót igen sokan „kinézték” maguknak, a csehszlovákok­nál a Jáwa motoroknál volt a legnagyobb tolongás, de igen sok látogató jutott a kínai, a Bolgár Népköztársaság, kiál­lító termeibe is. A látogatók elismeréssel beszéltek a jugo­szláv kisautóról, a finom szö­vetekről. Tagadhatatlanul az egyik legérdekesebb, legtöbbet láto­gatott hely a nemzetközi autó­kiállítás volt, melyen francia, angol, német kiállítók mutat­ták be gépkocsijaikat, melyek az előző híreszteléstől elté­rően, nem nagyon szárnyalják túl a baráti országokban ké­szült autókat. A vásár látogatói igen ötle­tes reklámokban is gyönyör­ködhettek. A legnagyobb tet­szést az alumínium edények­ből összeállított „kisbíró” arat­ta, mely dobszólója után az alumínium edények előnyét hirdette. Az óriási gumilabda, az Unikum üveg, mely eme­letnyi magasságával méltán nyerte el a látogatók tetszését, s adott biztos tájékozódási pontot a pavilon-rengetegben tévelygő embereknek — a vá­sár egyik jellegzetessége volt. Százak állottak a baráti or­szágokból importált árukat bemutató és árusító pavilonok előtt a szemerkélő esőben, s reklamálták, hogy a többi pa­vilonokban is miért nem áru­sítanak, ha már vásárnak ne­vezik a kiállítást. Ugyancsak •sokan kérték, hogy legalább az irányárakat tüntetnék fel a kiállított könnyűipari termé­keken, hogy tudják, mennyi pénzt kell spórolni a Trabant kiskocsira, a szépvonalú, új cipőkre. AM, EZ AZ APRÓ kellemet­lenség nem tudta elrontani a vásár látogatóinak kedvező benyomását, akik hazafelé jö­vet, áradozva mesélték a sok látnivalóról, akik azzal a véle­ménnyel tértek haza: nagyon szép az idei Budapesti Ipari Vásár, látványos és hasznos. Érdemes megnézni. Kovács Endre Választott a Heves megyei Építőipari Vállalat szakszervezeti munkás küldöttsége pénteken délután négy órai kezdettel küldött-közgyű­lést hirdettek a Heves megyei Építőipari Vállalatnál. A vál­lalat Élmunkás utcai ebédlő­jében, a feldíszített teremben négy óra után gyülekezni kezdtek a küldöttek, hogy megvitassák a szakszervezeti bizottság 1956. óta végzett munkáját és megválasszák az új szakszervezeti vezetőséget. A vállalat munkásai 38 munkahelyen dolgoznak a me­gyében és így a szervezett munkásokat küldöttek képvi­selték a választáson. A 88 kül­dött közül 71-en érkeztek meg így a küldött-közgyűlés hatá­rozatképes volt. Az ünnepi közgyűlésen képviseltette ma­gát a Szakszervezetek Megyei Tanácsának elnöksége is. A küldöttgyűlést vezető el­nök, Mezner Sándor üdvözlő szavai után Sándor János, az üzemi bizottság elnöke tartot­ta meg beszámolóját, amely foglalkozott az 1956-os októbe­ri ellenforradalom utáni idők szakszervezeti munkájával. A kül- és a belpolitikai ösz- szefoglaló után Sándor János, a vállalat szakszervezeti bi­zottságának munkájáról a kö­vetkezőket mondotta: — A munkásszálláson még sok helyen tűrhetetlen állapo­tok uralkodnak. A szakszerve­zeti bizottságunk az elmúlt két év alatt ha tudott is ered­ményt felmutatni a szociális norma betartásában, de gyö­keres változást nem tudott te­remteni. A munkahelyeken dolgozó nők és fiatalkorúak részére biztosítani kell a Munka Tör­vénykönyvben előírt jogaikat, jobban, mint eddig. A munkás­szállásokon politikai és termé­szettudományos előadásokat kell rendszeresen tartani, hogy elősegítsük a dolgozók szocialista szellemben való nevelését. A BESZÁMOLÓ TOVÁBBI részében foglalkozott az Építő­ipari Vállalat kétéves gazda­sági eredményeivel, az építő­ipari vállalatok közül elsőnek megindult szocialista munka­verseny sikereivel. — Az első negyedéves ered­ményeinket figyelembe véve az tapasztalható, hogy a hiány­zások száma nemhogy csök­kent volna, hanem egyre emelkedett. Az első negyedév végére 5118 munkanap kiesést .tartottak nyilván a vállala­tunknál táppénzes betegség cí­mén. Csak március hónapban 2025 munkanapot '— folytatta beszámolóját az üb-eínök. A beszámoló további részé­ben az üdülési, sport és társa­dalmi munkákkal foglalkozott. A küldöttgyűlést vezető el­nök a beszámoló után határo­zati javaslatot terjesztett a részvevők elé, amelyek szerint kell dolgozni az új szakszerve­zeti bizottságnak a munkások érdekeiért. A határozati javas­latot a részvevők elfogadták és a beszámoló felett megkezdő­dött a vita. Egymás után szólaltak fel a különböző munkahelyek kül­döttei. Elmondták véleményü­ket a régi szakszervezet mun­kájáról. Eddig nem orvosolt hibákat és javaslatokat ter­jesztettek az új szakszervezeti vezetőség elé. Halász Ernő és Rózsavölgyi Géza méltatták a választás je­lentőségét és a határozati ja­vaslat kiegészítését kérték egyes esetekben. Az ünnepélyes közgyűlés vé­gén szavazólapokat osztottak ki, amelyen az új szakszerve­zeti bizottság tagjainak neve szerepelt. A választás megkez­dődött! Fegyelmezett sorok­ban vonultak a küldöttek a szavazó urnához, hogy az el­következendő két évre megvá­lasszák érdekképviseleti szer­vük, a szakszervezet új veze­tőit. A szavazatszedő bizottság a választás befejezése után je­lentette, hogy a küldöttek kö­zül 63-an adták le szavazatu­kat a jelöltekre, ketten pedig éltek ellenvetési jogaikkal és két jelölt neve helyett újat ír­tak a szavazólapra. Az újonnan megválasztott szakszervezeti vezetőség a részfeladatok elosztására az üb-irodában tartotta meg. A Heves megyei Építőipari Vál­lalat szakszervezetének füg­getlenített titkára az elmúlt két évben is jó munkát vég­zett Sándor János lett, üb-el- nöfcnek Kaknics Ferencet vá­lasztották. AZ ÜJ SZAKSZERVEZETI vezetőség az első gyűlésén Ígéretet tett arra, hogy mun­káját sokkal jobban, odaadób- ban végzi, mint az elmúlt két év alatt. Erre minden lehető­ség megvan, mert a bizottság­ba olyan munkások, műszaki vezetők kerültek, akik bátran emelték fel szavukat már ed­dig is a munkások érdekeiért. _________K. 3. A genfi értekezlet hírei íz M)K küldöttsége szóvivőjének sajtóértekezlete GENF (MTI). Kegel követ, az NDK kül­döttségének szóvivője, pénteki sajtóértekezletén néhány meg­jegyzést fűzött azokhoz a nyu­gati „engedményekhez", ame­lyeket Selvoyn Lloyd angol külügyminiszter emlegetett a Nyugat „csomagtervével” ösz- szefüggésben. A szóvivő megjegyezte, a Nyugat azt állítja, hogy je­lentékeny engedményeket tett, s engedménynek minősíti pél­dául az össznémet bizottsá­got, viszont az NDK kezdet­től fogva síkraszállt az össz­német szervek megteremtésé­ért. Ezeket az össznémet szer­veket paritásos alapon kell megteremteni. Alig’ha lehet komolyan beszélni valamiféle engedményről, ha azt követe­lik, hogy ebben a bizottságban a szavazatok száma 25:10 le­gyen a Német Szövetségi Köz­társaság javára — hangoztat­ta Kegel. Az értekezlet egyik részve­vője megkérdezte a szóvivőt, elfógadná-e az NDK kormá­nya azt az elgondolást, hogy Berlint el kell hagynia. Kege! válaszában kifejtette, nem ar­ról van szó, hogy Berlin kele­ti felében kell a helyzetet megváltoztatni, mert változá­sokra csupán Nyugat-Berlin- ben van szükség. „Berlin az NDK -fővárosa és nem áll szándékunkban lemondani fő­városunkról” — mondotta s megjegyezte, hogy az NDK küldöttsége a többi között eb­ben a kérdésben is kifejti részletes álláspontját. Az amerikai szóvivő kijelentései Az amerikai küldöttség szó­vivője pénteken este kijelen­tette, az értekezlet első hete sok tekintetben jobban zajlott le, mint ahogy várni lehetett volna. Viszonylag rövid idő alatt oldották meg az eljárási Kérdéseket, amelyek bizonyos körülmények között lekötötték volna az értekezlet egész első hetének vitáit. Hétfőre halasztották a külügyminiszterek genfi értekezletének folytatását GENF (AFP): A négy nagy- A pénteki ülés két óra idő- hatalom külügyminiszterei tartamú volt. A következő genfi értekezletének pénteki ülést hétfőn 15 óra 30 percre ülése 17,37 árakor véget ért. tűzték ki. (MTI) Waller Ulbricht nyilatkozata a nyugati „csanagtervri“ Pénteken Rostockban véget ért a Német Demokratikus Köztársaság ifjúsági szerveze­tének, az FDJ-nek 6. parla­mentje. A négynapos üléssza­kon a küldöttek megválasztot­ták az ifjúsági szervezet új központi tanácsát. Az ülésszakon beszédet mon­dott Walter Ulbricht, az NSZ- EP első titkára, aki részlete­sen foglalkozott a genfi érte­kezlettel, s a nyugati hátai­nak „csomagtervéről” megálla­pította, ez az okmány a német egyesülés megakadályozását célozza. A nyugati hatalmak tervüket Adenauer kívánságá­ra terjesztették elő. A Német Demokratikus Köztársaság népe, és Nyugat- Németország békeszerető erői egyetértenek Gromiko nyilat­kozatával, melyben a szovjet külügyminiszter javasolja, hogy végre meg kell kötni a békeszerződést mindkét né­met állammal és meg kell szüntetni a viszály gócát Nyugat-Berlinben. A békeszerződés elutasítása korlátolt politika és ellentétes a német nép nemzeti érdekei­vel — hangoztatta Walter Ulbricht. Ha a bonni kormány továbbra is elutasító magatar­tást tanúsít, akkor — miként Hruscsov szovjet miniszterel­nök mondotta — a Szovjetunió és más államok békeszerződést kötnek a Német Demokratikus Köztársasággal. Ez megerősíte­né a Német Demokratikus Köztársaság tekintélyét és egyúttal nagy erőket mozgósí­tana Nyugait-Németországban az Adenauer-csoport politiká­ja ellen” — fejezte be beszédét Walter Ulbricht. (MTI) A német sajtó a genfi értekezletről BÉRŰN (MTI): Eddig két terv fekszik a tárgyalóaszta­lon: a Szovjetunió és a Német Demokratikus Köztársaság kormányának béketerve, vala­mint a Nyugat béketervnek álcázott csomag-terve, amely különböző kérdésekkel kap­csolatos összetákolt javaslato­kat tartalmaz — írja vezér­cikkben a Neues Deutschland. A Nyugat a militaristákhoz hozzá sem akar nyúlni, sőt tá­mogatni akarja őket, mégpedig két és fél éven át. Éppen any- nyi ideig, amennyire Strauss bonni hadügyminiszternek a nyugatnémet hadsereg teljes harci erejének kialakításához szüksége van... E nyugati „béketerv” azzal kezdi, hogy kiterjesztenék a nyugat-berli­ni megszállási rendszert egész Berlinre. A „csomag-terv” nem megoldás. Ezt azok is jól tud­ják, akik a „csomagot” az asz­talra helyezték. vánvalóan nem fogják tudni megakadályozni, hogy a cso­magot felbontsák és részletei­ben vizsgálják. A Frankfurter Rundschau leszögezi: „A Genf ben tartóz­kodó nyugatnémet küldöttség egyre nagyobb aggodalommal figyeli, milyen közel került ma már a világ ahhoz, hogy Kelet-Németországot de facto elismerje.” A szociáldemokrata sajtó- szolgálat megállapítja: „Alig­ha vitatható, hogy mindkét német állam küldöttségének részvétele az egykori győztes hatalmak külügyminiszteri ér­tekezletén a második világhá­ború utáni történelem új sza­kaszát nyitja meg.” A nyugatnémet lapok egyéb­ként továbbra is határozottan elítélik, hogy Brentano bonni külügyminiszter nem vesz részt a külügyminiszterek ér­tekezletének ülésein. A ham­burgi Die Welt például maró gúnnyal kommentálja Bren­tano genfi szereplését: „Bren­tano egy grand seigneur-légkö- rében él Genf kapui előtt és legfeljebb azzal foglalatosko­dik, hogy a fotóriporterek uta­sításait teljesíti. Először például egy kék ker­ti heverőben fényképeztette le magát, amint újságokat olvas, majd megjátszotta az állam- férfiúi gondokba merült kül­ügyminisztert. A Vorwärts, a Német Szo­ciáldemokrata Párt központi hetilapja kevésbé humoros ol­daláról fogja fel a dolgot és ezeket írja: „A történelemben aligha találunk példát arra, hogy egy állam saját tekinté­lyének jelentéktelenségbe sül­lyesztésére törekedjék. A bon­ni küldöttség genfi magatar­tása végső fokon mérhetetlen károkat okoz a német ügy­nek.” (MTI) Miért érkezett lXorstud tábornok Kanadába Hasonló a véleményük a nagy nyugatnémet lapoknak is, A Süddeutsche Zeitung pén­teki vezércikkében a többi kö­zött így ír: „Nagyon is nagy igényekkel léptek fel a nyu­gati hatalmak, amikor azt gondolták, hogy a Genfben előterjesztett tervet egységes egészként kell megvitatni és nem szabad felbontani, nyil­OTTAVA (TASZSZ): Nors- tad tábornok, a NATO fegy­veres erőinek főparancsnoka Kanadába érkezett. A kanadai sajtó kommen­tárjaiban hangsúlyozza, hogy Norstad követelni fogja a ka­nadai kormánytól, szereljék fel atomrakéta-fegy verekkel az Európában állomásozó ka­nadai gyalogsági dandárt és légihad osztályt, továbbá lássák el új technikai felszereléssel az Európában állomásozó 12 kanadai repülőrajt. A rendsze­rint jól értesült Globe And Mail című lap szerint Norstad követelni fogja, hogy a kana­dai kormány szerezzen be 200 —300 újtípusú repülőgépet 200—400 millió dollár érték­ben. biztonságos előnek lenni tudott erről, és megjelent a parlament folyosóin. Demok­rat" párti honatyák szóváltás­ba kerültek velük és a ve­szekedés mintegy félórán át tartó verekedéssé fajult. A ve­rekedő képviselők az épület több ablakát is betörték. Mint ismeretes. Iszmet Ino- nii, a köztársasági párt vezére, két héttel ezelőtt választási körútja során fejsérülést szen­vedett. Most sajtóértekezleten azzal vádolta a demokrata pártot, hogy meg akarja őlceít fosztani szólásszabadságuktól. A délafrikai hatóságok bestialitásu a bennszülött lakosokkal szemben állított rendőrautóhoz és elin­dították a kocsikat. A szeren­csétlen embert a két kocsi szétszakította. Nem nagyon török képvis« ANKARA (MTI). Az AP jelentése szerint a török ' képviselőházban már másodízben összeverekedtek a parlamenti tagok. Most a köz- társasági párt képviselője se­besült meg. A hétfői incidens alkalmával a párt másik há­rom képviselője szenvedett sé­rüléseket. Az incidens miatti tiltakozásul a köztársasági párt képviselőcsoportja már kedden úgy határozott, hogy ■ nem vesz részt a nénteki kép- ; viselőházi ülésen. Két képvi- ] selő azonban úgy látszik nem i LONDON (TASZSZ): A lon­doni lapos capetowni jelenté­seket közölnek a Délafrikai Unió hatóságainak a bennszü­lött lakosokkal szemben alkal­mazott Kegyetlenkedéseiről. E jelentések szerint a rendőrök elfogtak három, lopással gya­núsított bennszülöttet és a kö­vetkezőképpen „hallgatták ki1' őket. Lábuknál fogva egy fára akasztották és kegyetlenül megbotozták őket, majd az egyiket lábánál fogva odakö­tözték két ellentétes irányba Idő járásjelentés Várható időjárás vasárnap estig: Meleg idő, felhőátvonulások, több helyen eső, zivatar. Mérsé­kelt északi-északkeleti szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 10—13, ’ legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap: 20—25 fok között, (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom