Népújság, 1959. május (10. évfolyam, 101-126. szám)

1959-05-01 / 101. szám

NÉPÚJSÁG 1959. májas 1., pétitek R. GRANDPIERRE EMIL*. RÖPCÉDULÁK A GYÁRBAN (Begényrészlet) KOLTÓK 1 ÉS VERSEK FORGÁCS KAROLY: Hajú* elsejébe Munkás! Öregje, fiatalja. Öltselek ünnepi ruhát, Nyíljon ki minden száj ma dalra. Mindenütt égjen friss virág, Lobbanj munkás-szívek heve: Felvirradt Május elseje! Piros zászlókat szellő lenget Elnyomva még, vagy szabadon Reménykedő, vagy víg tekintet Tüzel a munkás-arcokon; Harci dal zeng mindenfele: lldvözlégy Május elseje! Piros kötés fűz kezet kézbe Kelet—N yugat—Dél—Északig. Erős kötés: millió évre Vem lesz erő, mely szétszakít: Örök kötés: az ereje Te vagy. óh. Május elseje! Végtelen seregek hatalma: Eszme. Igazság és Ököl! Jele nem tegnap és nem is ma. De mindörökre tündököl. Ragyog ma is piros jele Feletted Május elseje! Csak előre, vagy hátra léphetsz. Megállni nem lehet. Világ! — Hátra nem. csak előre léphetsz! — Matd-egvmllliárd ígv kiált. Előre. Világ kereke! Hajtsd te is. Május elseje! Erőszak, fegyver ma Is úr inég: Rabság szorít sok hős szívet; Meddig feszül a zengő húr mégV Tiprott nép! Meddig tűritek? Meddig alul a tetejé? Fordítsd meg, Május elseje! Vines jámbor szív, míg vér folyik le Rabok nyomába bárhol is, Minden szivet szorít bilincse. Ha szabadon él, akkor is; Reoesszen naood ereje Bilincset, Május elseje! Vem messzi álom már a korszak: Szabad világra tűz a nap, Kik béke helvett bombát hoznak. Megverten múltba hullanak: Virágzik erőd vesszeje, Pirosló Május elseje! PATAKY DEZSŐ: Ovqciw rí q. pille Abiakomom át behajlik fegy szép fürtös ág — iándzsás hegyén csöppnyi a sok kis virág. Kaesintós vágyakkal illeg akár egy kislány, méhecskéknek tárva szirmát — lopva tekint rám. Szél túr lila sátorába: kőcolja haját, harmatcseppek csillámozzak fürtös mosolyát. Ellibbenő törzse körül „eszterlánc” forog — három kislány dudorász egy kedves dallamot: „Sejhaj. virágzó orgona, könnyed cérna-tánc; ne hagyd elfutni a legényt, ha csókot kívánsz!’“ S csókos ■— kacsintó kedvüket szellő röppenti szét — szívükben lobban a tavasz, szemükből int az ég. SZÜD1 GYÖRGY; Uj maius fele tavasz van, rezgő nesszel táncol a tűnő, játszó végtelen, zenél a tájnak ringó ágon dús illatot a friss jelen. Viszi a gondot súlyos zsákban, a lepkekönnyű pillanat, elcseni tőlünk könnyeinket erdők mélyén a fürge vad. Ilyenkor mégis néha-néha csendes estéknek tenyerén: múltam, jövendőm titkos fenje bús sejtelmeket szór felém. Gyötrelmeket sok éjszakáról, amikor bánat, gond gyötört, hiába rezzent boldog percei házam körül a drága föld. Tavasz van, máíus, béke, élet, gömbölyűi, serdül a vetés, csókokat hintő sugárkévén a csorda lomhán heverész. Tördelt az eke mély barázdát.. a fáknak lombja úgy ölel, mint édesanyánk ringó teste, mikor még szánkra hullt a tej, A völgy peremén nem rothad már oszló emberek teteme. Lám, nem lángol a növő fáknál: hajlongó, sudár termete. Anyácskáján a gyermekember végigálmodja álmait. Dús, forró pernye nem kavarja szétdúlt városok roncsait. Ki földet ásott éjjel, nappal, magának vermet aratott; s miként a fégyház vénült rabja szuronynak vélte a napot. V bosszú őrlő méreg bennünk. — ej, állat volt az ember itt, míg labanc horda tépte, dúlta hazánkban drága földjeit. Tavasz van. május, újra béke, Nyílik a sárga kankalin! érzem, remélem, hiszem, látom: lepereg lassan, fogy a kín. Durva ujjaink verejtéke, alkoss számunkra új hazát: hadd nézzünk úgy a gyárkéményre, mint aki vak volt, s újra lát MOLNÁR JENŐ: Valami készül Valami készül, majális, öltözködik a határ is: minden cicomát és üde, kibújt a bokrok friss rügye. Szégyenkezik a barna föld, a rét ruhája puha zöld, díszt álmodik rá, szép lilát: kidugja fejét egy virág. A fák, a dombon öregek apró levelet öltenek készül a völgy, a sík, halom: rajta, jöhet a vigalom! Zene szól, füttyén: a madár, a nyuszi Iába táncra áll, nem maradt ki itt 1 / senki sem, perdülj táncra te is szívem! IPÁUL ELUARD: SZABADSÁG (Papp Miklós fordítása) Iskolás füzetembe Padomra és a fákra Homokra és a hóra írom neved Minden megírt lapra Minden tiszta lapra Kőre, hamura, vérre írom neved Arany bálványokra Küzdők fegyverére Királyi koronákra Írom neved Dzsungelra, sivatagra Fészekre rekettyésre Gyerekkor visszhangjára Írom neved Csillagos éjszakákra Napok friss kenyerére Meleg-jó évszakokra írom neved A rongyos, dúlt egekre A nap penész-tavára A hold fehér vizére Írom neved Rétekre, láthatárra Madarak szárnyaira És az árny malmára írom neved Zúgó hajnali szélre Tengerre, s hajókra A tébolyult ormokra írom neved A felhő-tajtékokra Izzadó fergetegre A sűrű, únt esőre írom neved A szikrázó formákra A színek tornyaira S az igaz valóságra írom neved A fürge ösvényekre Szétbomló utakra A kiáradt terekre írom neved Kigyulladó fényre Az elalvó tűzre Sok-egy otthonomra Írom neved Egy-szobám, tükörben Szétvágott gyümölcsére Üres héjú ágyamra Írom neved Falánk kutyuskámra Hallgató fülére S ügyetlen talpára írom neved Ajtóm deszkájára Kedves tárgyaimra Áldott tűz lángjára írom neved És minden női testre Barátok homlokára Megtárult kezekre Írom neved És szép kirakatokra Odaadó ajkakra S a mély csönd fölé írom neved Szétdúlt otthonomra Pusztult fároszokra A rossz óriás falára írom neved Üres életemre Pőre magányomra A halál grádicsára Írom neved S a mégis-gyúgyulásra A múló háborúra Holnapi utunkra írom neved S e szó jövő-tüzével Kezdem új életemet S azért vagyok, hogy megmondjam Nagy nevedet: Szabadság. ÉPPEN JAVÁBAN b.U' _____________________ csuz­kodtak Margitéit házának ka­pujában, néhány száz méter­nyire a cipőgyártól, mikor va­laki feltűnt a túlsó járdán. A lámpát elfedték az egyik ut­cai fa lombjai, a keskeny út­részen. melyre fény sugárzott, csupán egyetlen kurta szem­villanásnyi időre lehetett lát­ni a siető embert. Erősen meg­hajolva ment, két karját fur­csán a törzséhez szorítva, voll valami természetellenes a tar­tásában, mintha tojást vinne a hóna alatt, s félne, hogy ki-, pottyan. — Jó estét kívánok, Kardos úr — köszöntötte Margit barát­ságosan. De nem jött válasz az üdvözlésre.- Pedig fogadni mernék, hogy Kardos Bandi voH. — Margit hangját ingerültség színezte. — Nem értem — mondta az­tán . hiszen mindig olyan kedves.- Tévedtél — próbálta meg­győzni Jóska. — Ráismertem a járásáról — makacskodott tovább. — Hiszen alig lehetett látni.- De én láttam! És ráismer­tem! És nem tévedtem! — hir­telen elhallgatott, ujját intőleg fölemelte. A léptek zaja to­vább dobogott, de tompábban, sük >ben.- Délért — magyarázna. —, lehet, hogy mégis tévedtem. Másnap reggel a tűzőgépen egy cédulát talált. Szórako­zottan tolta félre, aztán még­is főemelte, de még mielőtt rájöhetett volna, hogy micso­da, már odaugrott melléje Sá­rika, a szomszéd géptől.- Idenézz! — mondta izga­tottan, s egy ugyanolyan cédu­lát mutatott. Összedugták a fejüket,"’úgy kezdték olvasni. Felszólítás volt a cipőgyár munkáskihoz. Margit azonnal összehajtogatta az előbb félre­dobott rop’apót, s becsúsztatta egy felsőrész bőre és bélése köze. A munkaterem úgy zúgott, mint egy méhkas. Aztán egy­szerre fagyos csend állott be. A szélesre tárt ajtóban két tisztviselő jelent meg, Krasz- ner, a bérelszámolóból és a ragyás Faggyas, a könyvelés­ből. —: Mindenki haladéktalanul szolgáltassa be a röplapokat! - kiáltotta Faggyas —, aki megtagadja az engedelmessé­get, bíróság elé kerül! A NAGYOBB HATÁS kedvéért fenyegető, sötét te­kintetével végigpásztázrta a termet. Margit enyhe szédü­lést érzett, majd feltalálta ma­gát, s úgy tett, mint aki éppen eleget készül tenni a parancs­nak. s beszolgáltatnivaló után kutat A két tisztviselő ezután vé­gigrohant a termen, egyik­másik munkásnőnek a kezéből tépték ki a cédulát, másoknak a gépéből, vagy a munkada­rabjai közül kotorták elő. Mar­git . gépét Kraszner vizsgálta még. Faggyab átkutatta a vászon- függönnyel elkerített öltözőt. A sarokban, egy ha'om rongy alól. , egész köteget halászott elő Diadalmasan mutatta Krasznémak: — Ide pipálj! Még a mad­zag is'rajta van! Másodjára is átkutatták a termei, ekkor kiderült, hogy a falra is ragasztottak a cé­dulából, eldugottabb helyekre, egyik-másik gép, szekrény, vágy kályhacső mögé. A ra- gyásképű Faggyasnak azonban kü‘önleges szimata volt, mi­alatt Kraszner haragosan kia­bált és egyre hajtogatta, hogy altinéi röplapot találnak, az már készítheti a cókmókját, ő egymás után derítette föl a legügyesebben eldugott dara­bokat ' Aznap tíz perccel később kezdődött a munka. Alig in­dultak meg a gépek, az egyiK asszony felsiko’tott: — Jesszusom! A sebesen forgo transzmisz- sziós szíjon négyszögletű pa­pírdarabka fehérlett. — Még azt fogják hinni, hogy én... Négy gyerekem van! — kiáltotta hangosan s megeredtek a köm 'ei. A mellette do’gozók köréje sereglettek, a tanakodásuknak végül maga a négygyerekes asszony vetett véget. Felkapta a szoknyáját, s néhány perc­cel később Faggyassal tért vissza. — Remelem, jól megértet­ték. hogy aki elolvassa, az már mehet! — jelentette ki, az ök­lét rázva, alighogy benyitott. — Leállítani minden gépet! — rendelkezett, és gépről gép­re járt. Öt cédulát kapart le a legkülönbözőbb helyekről a zsebkésével, minden egyes al- ka’ommal szúrós szemmel mérte végig a munkásnőt, aki a közelben dolgozott: — Miért nem jelentette? Távoztával elcsitultak az iz­galmak, az é’et visszazökkent a szokott kerékvágásba. A var­rógépek zakatoltak, a lányok, asszonyok figyelmesen ráha­joltak a munkadarabra. Mar­git visszaemlékezett előző esti tapasztalatára. Tehát mégsem tévedett, . Kardos volt az, s valószínűleg azért tért le az útról, hogy ne a főbejáraton, hanem va1 ahonnan hátulról hatoljon be a gyárba. AZ IZGALOM S AZ g^_ dalom egyszerre ragadta meg. Amúgy sem bírt volna a mun­kára figyelni, leállította a gé­pet, s mintha valami hibának akarna utána járni, alája gug­golt. Babrált, babrált, s a keze reszketett az örömtől, tehát még sincsenek magukra ha­gyatva, kiszo1 gáltatva az új igazgató kényére, kedvére. Egy pillanatig kidugta fejét a gép alól, nem tűnt-e föl a mester­nőnek lazsálása. Sárika ráka­csintott a szomszéd varrógép mellől. — Elment — újságolta —, bizonyára az üzemvezető hi­vatta. Margit megkereste a felső­részt, me’yba az előbb a röp­lapot dugta. Elővigyázatosan kiemelte s kebelébe rejtette. Sárika áthajolt a gépen: — Én tudom, ki csinálta. — Honnan? — Kitaláltam. Mondjam meg, ki? Margit tagadóan intett. Most arra gondolt, milyen óriási kockázatot '-állalt Kardos Ban­di, ha valóban ő csempészte be a röpcédulákat, hiszen min­denki tudta ró’a hogy rokon­szenvez a munkásokkal. — Ne emlegess neveiket! — Csak neked! — alkudozott Sárika. — Nem! utasította vissza olyan határozottan, hogy Sá­rika egyszerre letett a tervé­ről. A mesternő visszajöttél erős zúgás jelezte. A varrógépek szaporán kattogtak, leányok, asszonyok figyelték a sebesen döfködő t" nyomán kirajzolódó varrást. Szőke tincsek, barna tincsek imboh’ogtak az arcok előtt, melyeket kiszínesített az öröm. A mestemő gyanakodva hordozta körül tekintetét a munkásnőkön, készen arra, hogy rácsapjon arra, aki las­sít, vagy fecseg. Ingerült volt, mert az előbb felelősségre von­ták, s nagy kedve lett volna rá, hogy valakin kitöltse mér­gét. De bárhogy meresztgette szemét, nem lelt semmi kivet­nivalóra. Szórakozottan, mint akinek másfelé jár az esze, nyomozhatni k- dett 6 is, hát­ha rábukkan valahol egy zug- $ ban röpcédulára, amit át- < adhat a vezetőségnek. < FÉL TIZENKETTŐKOR | \ ért véget az osztott műszak. \ A munkások ki sereglettek. I ahogy megszokták, csoporto- < sah. Az udvar tele volt tiszt- < viselőkkel, mintha fogadásuk- i ra gyűltek volna össze. Vagy S — ez a föltevés nagyon meg- > ijesztette Mareitot —, mintha > va1 amennyiökel meg akarnák > motozni. Igyekezett elfogulat- > lanul lépkedni, ho’ott, mintha I pókok mászkáltak volna a tes- ? tén, úgy tapogatták innen- < onnan a fürte' ő tekintetek. > ŐJaga Schlossberger igazgató S is ott sétált fel és alá. Két > karját összefonta hátán, zöl- > des, riadt piPantású szeme > nvustalanu! röpködött Néha > odaha'olt valarríelyik ticrtvi- < selőhöz. aki '■'Rette lépdelt, ? súgott neki va’amit. amire az < gyorsabb, vagy mé’tóságosabb <; bólitássa’ vé'aszolt. Az udvar < lassan kiürült. s Schlossberger meg vart egy $ darabig, aztán nagyon hatá- > mzottan kijelentette: < — A főkolomposokat el kell í bocsátani! > Kraszner tó. Faggyas helye- í seit. > — Ha pedig nem sikerül ki-< nyomozni, hogy kik a főkolom- l posok, — itt szünetet^ tartott, < hogy a hatás annál erősebb > legyen —, akkor elbocsátunk > másokat. Ettől észheztémek. > — Az itteniek igen — je- s gyezte meg Fr-gyas szerényen •> —, a röplap szerzői viszont i nem. < Schlossberger bosszúsan in- > tett. s — Ugvan kérem, mire men- > nek azok a városban, ha az < én munkásaim, egy mozdulat í nem sok, annyit sem mernek 5 nekem tenni? Nékem itt kell < az a rend nem ott kint. Arra > én... — fütyülök, azt akarta < mondani, de jobbnak látta le- > térni erről a csapásról... — ar- < ra nem énnekem kell gondol- > ni, arra ott van az a szépen < felszerelt rendőrség, az adó-1 fizetők pénzéből. A munkások ezalatt haza- < felé tartottak, a röplapokat be- > szélték meg s a levonásokat. < Hiába volt az ijesztés, hiába > a sorozatos kutatások, jófor- < mán mindenki tudomást szer- > zett az üzenetről. Lépjenek fel > egységesen az elszámolás új | rendszere éllen — hangzott a > jó tanács —, ha ezt megteszik, < a visszaélés megszűnik. Deké-> szüljenek el a legrosszabbra, 5 ha most gyöngének mutatkoz- > nak. > Délután feszült, villamos- < sággal terhes légkör uralkodott < a gyárban. Az igazgató mind- > egyre feltűnt az udvaron, a | munkások el-elnevei k ma- > gukat. bökdösték egymást, úgy < mutogattak ki az ablakon. > ■ Délután valaki a stancrájban | ; véletlenül meglökte a vasikály-1 ■ hát... — tömegével ömlött ki i belőle a röp'ap. A hír pilla- i 1 natok alatt bejárta az egész > 1 gyárat, amelyen egyszerre óri- > ’ ási nevetőhullám vett erőt. > : Mindenki mulatott, a lányok < vékonyan kuncogtak, a férfiak > 1 csendesen maguk elé kacagtak < 1 Mindenki az igazgatóság ku- > ■ darcának ítélte ezt az ese- < ■ ményt. < ’ A DÉLUTÁNI MŰSZAK 5 1 végeztével Margit azonnal ha- < ■ zament. E.uszedta a röp’apot> i a fehémeműs szekrényből. < - meggyújtotta a lámpát, kisi- < ; mította maga előtt, s olvasni \ , kezdte, noha csaknem fejből < ■ tudta már i?

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom