Népújság, 1959. május (10. évfolyam, 101-126. szám)

1959-05-28 / 123. szám

1959, május 28., csütörtök

népújság

5

I Dél-Afrikában adják-veszik a néger rabokat

A pretoriai legfelső bíróság fényt derített arra a botrányos bánásmódra, amelyben a Dél-Afrikai Unióban a néger rabokat részesítik. Gyakorlattá vált ugyanis, hogy fekete bőrű rabokat fehér földbirtokosoknak, vagy gazdálkodóknak „bérbe adnak”, s azoknak jogában áll a rabokat akár meg is csonkítani, hogy megakadályozzák menekülésüket A kormány és a gazdálkodók között kötött „megállapodások” értelmében a rabok napi 5—10 frank bért kapnak, amelyet büntetésük kitöltése után fizetnek ki. Becslések szerint 1958. első felében egyedül Transvaal tartományban 36 608 néger rabot adtak „bérbe” fehér gazdálkodóknak (MTI)

Községfejlesztésből járda

Az egész világ sajtója foglalkozott azzal a kis bensőséges ünnepséggel, amely a Német Demokratikus Köztársaságban zajlott le, ahol a második világháború egy táborban harcoló hősei jöttek ösz- sze és megemlékeztek 1945. április 25-óről, amikor Hitler vérre, könnyre és hullahegyekre épített harmadik birodalmának romjain, a keletről előtörő szovjet vörös hadsereg és a nyugatról érkező amerikai haderő találkozott az Elba melletti Torgaunál. A sajtó tudósításai meleg hangon számolnak be, hogy a baráti találkozón megjelent veteránok sorai között amerikai kitüntetéseket viselő szovjet katonák és szovjet rendjelekkel ékesített amerikaiak is megjelentek és igaz barátsággal szorítottak kezet egymással.

Ez a kis jelenet elgondolkoztató — hű és plasztikus kifejezője a világ becsületes embered bókeakaratának. Azok a harcosok — ringatta bölcsőjüket amerikai, szovjet, angol, vagy francia édesanya —, akik megjárták a második világ-, háború poklát, akik csügge- dés nélkül éveken át küzdöttek Hitler minden emberi értéket semmibevevő, terrorisz- tikus világhatalmi terved ellen, amikor a „Győzelem napja” után letették vállukról a fegyvert, kiszálltak a magasan szálló gépmadarakból és a dörgő páncélszömyek gyomrából, erős és szent fogadalmat tettek, hogy nem engedik meg még egyszer, hogy vér- és tűzesővel árassza el egy új fasizmus a világ népeit. A katonák lelkűk mélyén megfogadták, hogy bár éljenek a világ legtávolibb pontjain, különböző társadalmi és politikai rendszerben, dolgozzanak bár a bányák mélyén, az irodák írógépeinek kopogása között, a gyárak zakatoló gépei mellett, a föld dús kalászait aratva, vagy a laboratóriumok csendjében — baráti kezet nyújtva egymásnak, a békés egymásmelleit élés elvét vallják.

Azóta, sajnos, nem minden

úgy történt, mint gondoltuk, és mint gondolták a végső győzelem gyümölcsét kemény fegyverrel megérlelő katonák. A szabadság katonái meghozták a felszabadulást Németország népének, de még ma, 14 esztendővel a második világháború véres kataklizmáinak lezárta után sem élhet a német nép egységben.

Most, amikor — talán egy jobb kor hajnalán — Genfben leültek a hatalmak képviselői a zöld tárgyalóasztal mellé, úgy gondoljuk, érdemes lesz felidézni azt a — Magyarországon kellően nem ismert — szép tavasa napot, ott az Elba folyam partján, Torgaunál, amikor nagyszerű szovjet és amerikai katonák először rázták meg egymás kezét és feloldódva, az őszinte öröm érzésében, boldogan ölelték és csókolták egymást.

1945. április közepétől egyre erősebb ütemben közeledett egymás felé keletről a vörös hadsereg, nyugatról pedig az ún. szövetséges haderők, hogy halálos abroncsot vonjanak a végvonaglásban fetrengő hitleri birodalom roncsai köré. A két szövetséges haderő a német Torgaunál közelítette meg legjobban egymást. A szovjet tüzérség erősen lőtte a várost

Az elbai

az Elba keleti partjáról. Az amerikai hadi tudósítók leírják, hogy a lakosság szinte az utolsó szálig elmenekült a városból . s csak néhány német kutat a rombadőlt falak és üszkös romok között élelmiszermaradványok után. A front mögötti területen ezer és ezer német fogoly,- menekült civil, megszabadult szövetséges hadifogoly és elhurcolt rabszolgamunkás tolongott. Az utak melletti árkok és bokrok tele voltak eldobált német fegyverekkel. Mindenki érezte, hogy közel van a vég, hiszen ha a katona eldobja fegyverét, a hadsereg már nem jelent ütőképes erőt.

Az első amerikai hadsereg két gyalogos és egy páncélos divíziója hatolt előre a Mulde folyó szorosán az Elba felé. Április 25-én kora reggel a 273. regiment 69. divíziójának egy négytagú őrjárata azt a megbízatást kapja, hogy haladjon előre s tereljék hátra, egy meghatározott irányba, a magukat óriási tömegben megadó német katonákat. A kis különítmény egyszerre csak Torgaunál, az üres, és szétlőtt Elba-parti városkában találta magát. A kis őrjárat parancsnoka William D. Robertson hadnagy volt, Los Angelesből, három tagja pedig besorozott amerikai polgár. Robertson hadnagy tudta, hogy az Elba másik oldalán állnak már Konyev marsall szovjet hadseregének katonái. A szovjet megfigyelők észrevették a mozgást a városban és az 58. gárdadivizió emberei színes rakátékat lőttek fel, a baráti haderők előre megbeszélt jelét. Mivel az amerikaiaknak nem voltak rakétáik, egy hirtelenjében szerzett lepedőre, a patika romjai között talált szerekkel, hevenyészett módon, elkészítették az amerikai lobogót, melyet egy régi kastély tornyából lobogtattak ki. A vöAmerikai és szovjet katonák

rös hadsereg a német fasiszták cselének vélte az USA- zászló felbukkanását, néhány figyelmeztető aknát repített át az Elbán.

Erre Robertson hadnagy és három embere bátor tettre határozta el magát. Magabiztosan kimentek a szabadba és előrehaladtak egészen a folyo- ig. Itt egy felrobbantott híd libegő gyalogjáróján megindultak a szovjet keleti oldal fee. A szovjet harcosok most már rájöttek, hogy a jövevények csakis amerikaiak lehetnek. Elekor két orosz tiszt tűnt fel

kézfogás

a parton és ők is megindultak a billegő deszkákon át. Mint az amerikai haditudósító leírja: csak néhány lábnyira a gyorsan rohanó Elba folyó fölött találkoztak először a vörös sarló-kalapácsos és a csillag-sávos amerikai zászló katonái egymással. Robertson hadnagy mosolygó örömmel kiáltotta: „Helló, tovaris! Adj kezet!”

Az oroszok táborukba kísérték a négy jenkit a keleti pontra, ahol ünnepélyesen fogadták őket, üdvözölték, hátukat, vállukat veregették, borral és pálinkával kínálgatták, finom falatokkal etették őket, majd Robertson hadnagy megállapodott a szovjet parancsnokkal egy delegáció küldésében az amerikai parancsnokságra. Charles M. Adams ezredes a 273 regiment parancsnoka meleg szavak kíséretében üdvözölte a szovjet küldöttséget.

William Walton, a „Time” c. lap levelezője, aki röviddel az első találkozó után érkezett Torgauba, azt jelentette lapjának, hogy a szovjet és amerikai katonák összejövetelén felállt egy vöröshadseregbeli hadnagy és tört angolsággal így beszélt a nagy örömzaj közepette: „Barátaim, csendet kérek! A mai nap a legboldogabb az életemben, amint Sztálingrád volt a legboldogtalanabb, amikor már szinte azt hittük, hogy nem tudunk semmit sem tenni a hazáért, csak meghalni. De ma, barátaim, életünk leg- rendkívülibb napját éljük. Önöknek meg kell bocsátani, mert nem beszélek jól angolul,

de mi nagyon boldogok vagyunk és igyunk az örömére. Éljen Roosevelt! Éljen Sztálin! Éljenek soká hadseregeink!”

első kézfogása az Elbánál.

Ál Nevrman, a „Newsweek” haditudósítója így számolt he a világjelentőségű eseményről: Az USA 1. hadseregének ágyúi hirtelen csendben maradtak és 11 hónap szakadatlan üvöltése után némán hallgattak. Az amerikai fiúk labdáztak és sütkéreztek az áprilisi napon a virágzó gyümölcsfák alatt. A főhadiszállásokon izgatottan suttogtak. A megfigyelők erős teleszkópjai a keleti vonalakat figyelték. A rádiók idegennyelvű beszélgetések töredékeit fogták fel... Délután 5 óra után a 69. divízió jelentette, hogy felvette a közvetlen „fizikai összekötettést” a szovjet hadsereggel... A továbbiakban beszámol arról a szovjet—amerikai találkozóról, mely a 69. divízió főhadiszállásán folyt le. A tisztek kar- a karban beszéltek baj társaikról. A jenki riporternek végre sikerült beszélgetnie Nikolaj Andrejevvel, egy szovjet tiszttel, aki elmondta, hogy „a vöröshadsereg megjárta a poklok poklát. A németek öt tankot is küldtek egy orosz katona ellen.” Megkérdezte az amerikai, hogy mi a véleménye a német fasisztákról, „ők a legkulturá- latlanabb lények” — mondta Nikolaj. „Ez volt a legrosszabb vélemény orosztól, amit eddig hallottam” — írta Newmann. Sok felköszöntő hangzott el Sztálinra és Roosevelt elnökre, a két hadseregre és a két országra. „Le a nácikkal!” ,.Pokolba Hitlerrel!” — hangzottak a felkiáltások az ameri- i kai és szovjet katonák ajkáról.

Másnap a haditudósító meglátogatta a szovjet hadsereg által megszállott területet. Torgau mellett, az Elba partián összecsókolództak a szovjet katonákkal, barátságosan megveregették egymás hátát. Egy orosz katona géppisztolyát égnek irányítva, örömteli sorozatot ereszt a levegőbe. A magasban egy szovjet vadászgép keringett. „Nagy pillanat volt” — írta az amerikai hadi- tudósító. „A folyóhoz kísértek, — szól az amerikai riport —, mint látogató bizottságot. Ott kedves barátkozás folyt. Amerikai sofőrök voltak együtt az oroszokkal és egymást fényképezték, kicserélték apró emléktárgyaikat és jelvényeiket. Ezek a fáradt, sáros emberek, a szovjet katonák, barna egyenruhájukban nem voltak olyan magasak, mint a jenkik, de erősebbek, sokkal elszán- tabb, barátságosabb tekintetűek voltak. Automata fegyevereik- kel gyerekes jókedvvel lövöldöztek a levegőbe. Nem viseltek sisakot a táborban, mint mi, amerikaiak ... Vidám poharazásban és énekben ért véget a hosszú út Sztálingrádtól és Normandiától az Elba-parti Torgauig.”

A torgaui szép napok örökértékű emlékét az amerikai vezető politikai körök meggyalázták: az egyszerű, békeszerető népek baráti ölelkezését, Robertson Los Angeles-i hadnagy és Nikolaj Andrejev szovjet tiszt meleg bajtársi kézfogását megcsúfolták, pedig a békés együttélés elvét ott az Elba parti kis német város határában eleven élettel töltötték meg a nagy szovjet és hatalmas amerikai föld egyszerű fiai. Bár az amerikai politikusok azóta a gyűlölet mérgét keverték a torgaui bajtársi összejövetelek örömpoharába, de a világ népei szeretnék hinni, hogy az elkövetkező nagy- jelentőségű napok, hetek, és hónapok, a tárgyalóasztalok melletti megbeszélések és viták. meghozzák végre talán azt a békés kibontakozást, melynek eleven és soha el nem múló példaképét adták a jenki William Robertsonok és a szovjet Nikolaj Andrejevek, ott Torgaunál, az Elba partján, 1945. április 25-én...

Sugár István

Ludas termelőszövetkezeti községben az idén is nagy tervek vannak a község fejlesztésére, szépítésére. Az egyik ilyen terv, hogy az idén ismét építenek újabb utcákon járdát,

A ruhátlanság a szabad, független, öntudatos emberek méltóságával összeférhetetlen — így döntöttek Fekete Afrika nőklubjainak tagjai, akik rá akarják venni a ghanai nőket,

Néhány hete jelent meg a termelőszövetkezetek mintaalapszabálya, amelyet nagy érdeklődéssel fogadtak a termelőszövetkezetek tagjai.

Az egri járásban a régi termelőszövetkezetek mindeA VÉN SÄRHEGY oldalából mesés kilátás nyili.it nemcsak a városra, de a környező szőlődombokra is, ahol mindenütt szorgalmasan dolgoznak az emberek, Piros fej Kend 5s lányok, asszonyon, nehéz permetezőt cipelő emberek mindenfelé, amerre csak tekint az ember. Az asszonyok, lányok derekán vastag rafiaköteg és jól látni amint hajladozva, Körülölelve a tőkét, kötözik a friss, fiatal hajtásokat.

Tu ... tuuuu ... tu... hangzik fel a szomszédos hegyoldalból egy vékony kürt szava. Abbahagyom a nézgelődést, odapillantok, hát látom, hogy egy amber magasra tartja napfényben csillogó fokosát és kiabál. Nem hallani a hangot, elkapja a Mátra felől fujdo- gáló szél. de mozdulni nem merek tovább.

Nem sok idő múlva egy erdészkalapos, nagybajúszos ember áll. előttem. Homlokán gyöngyözik az izzadság, inge átnedvesedett mellén az igyekezettől és kicsit határozottan, hivatalos hangon kérdezi.

— ,Mi járatban errefelé? És mindjárt — feleletet se várva — hozzáteszi — ez itt nem országút, kérem!

BemutatKozunk, . kezelünk, aztán szemmel láthatólag megnyugszik az öreg és most már arra is ráér, hogy megtörölje verejtékes homlokát.

— Mert tetszik tudni, ilyentájt, amikor zsendül a cseresznye, a hegyőr nem lehet nyugton egy pillanatra sem.

— Csodaszép termés van az idén. Ott, amodébb az a nagy fa, — mutat távolabb Besze Pali bácsi, — már rakni se lehetne rája többet.

NÉZELŐDÜNK. Pali bácsi a messzeségbe mutat fényes fokosával, és egymás után sorolja a szőlődombok neveit.

— Ez itt a Felső-Sárhegyi dűlő, amott a Zsombrák, Kert- megi, Farkasmáj, amott távolabb az Aranysas, meg a Rózsahegy. Kitűnő bortermő valamennyi, egy se hoz szégyent a gyöngyösi borok hírnevére.

Közvetlen mellettünk egy fiatal menyecske szedi kosarába a cseresznyét. Nem vesz észre minket először, dúdolni kezdi a nótát..;

— Fel megy a legény a fára. .; te meg babám szedjed... A vékony gally ugyancsak hajlik alatta, de ő kényelmesen elhelyezkedik és szedegeti, eszegeti is a cseresznyét.

— Ez járja mostanában a szőlőhegyeken. — meséli Pali bácsi és kicsit szemébe húzza a zsinóros kalanot. Cseresznyeszüret, szőlőkötözés. Der- metezés, de lassan hellve1- hellvel már Kezdik a második kanalast is. Nézze, micsoda haitás, — mutat esv rizline- tőkére, pedig a tavalyi termés

hogy kényelmesebbé tegyék a gyalogos közlekedést. A széles, új betonjárdák lerakását a Kolozsvári és a Vasút utcában kezdik meg.

hogy hagyjanak fel a fügefalevél» évezredes hagyományával.

A nudizmus ellenségei a legkisebb falucskában is ruhákat osztogatnak a nők között.

gyikében tárgyaltak a mintaalapszabályról és ezeken a megbeszéléseken több helyen újabb tagokat vettek fel. így verpe- léten 16, Felsőtárkányban 8 új tag kérte felvételét a termelő- szövetkezetbe.

után azt hihette volna az ember, hogy az idén kevesebb lesz a borunk. Kiheverte még a fagyot is, aztán ha továbbra is kedvez az idő, ez évben is tele lesznek majd a pincék borral.; s

A GAZDA, akinek a szőlője végén állunk, éppen kiért a sor végére a permetezéssel. Közelebb jön 5 is, megpihen. Újságolja, hogy van bőven rézgálic, kötöző-, oltóanyag, csak a mészben volt egy kis fennakadás, különösen az elmúlt napokban. Azt is elmondja, hogy a Tüzépnél levő négyszázezer karó egy szálig elfogyott, és ebbői több mint százezret a termelőszövetkezetek használtak fel.

— Én magam is szövetkezeti tag vagyok már, és ősszel kezdjük majd a közös munkát. Van azonban olyan termelőszövetkezet is, amelyik már dolgozik, így az Űj Élet Tsz is, amelynek 38 hold szőlője szintén nagyon szépen mutat. A múlt esztendőben 42 hektó bort szüreteltek holdanként, de ha az idén se sajnálják a fáradságot, a mostani eredményük se lesz gyengébb a tavalyinál;

A gazda tovább indul a munkával, mi ketten. Pali bácsival még beszélgetünk. Sok minden szóbakerül, többek között a gyöngyösi peronosz- póra-jelző állomások, amelyek átfogják mind a két és félezer hold szőlőterületet és a megfigyelők idejében jelzik, a városi tanács pedig hangos oe- modón közli, hogy hol és Körülbelül mikor várható pero- noszpóraveszély;

Amikor a noah kerül szóba, Pali bácsi kicsit gondolkodik, aztán elégedetten mondja.

— Az utóbbi két esztendő alatt kivágtak már vagy hatvan holdra tehető „novát”. de szétszórtan itt is, ott is még mindig akad belőlük. Az értéktelen direkttermő fajtákat kezdik már kipusztítani az egyéniek is, hiszen eddig is sok gondot, bajt okozott a gyöngyösieknek.

BESZE PALI bácsi régi ember már itt a gyöngyösi szőlődombokon, hiszen lassan harminc esztendeje, hogy az itteni szőlők pásztora. Mesélne még. lenne mondanivaló is. de hívja, továbbszólítja a kötelesség. Feláll, többször is széttekint, aztán megint csak belefúj messze hangzó kis trombitájába és ott messze, a lovakat legeltető gyerek már szalad is a pejkó után. amelv elszabadult a bóklvóból és a tilos felé indult. Elbúcsúzunk egvmástól és néhány perc múlva Pali bácsi már el is tűnik. tovább indul délelőtt! kőrútján az öreg Sárhegy oldalán.

Szalay István

Reinhardt tábornok (jobbról) amerikai és szovjet tisztek társaságában.

Együtt ünneplik a háború végét az amerikai, szovjet tisztek, katonák Ann Strinegel újságíró társaságában.

(A képek az Associated Press hírügynökség felvételei, megjelentek a Newsweek című amerikai lap 1945. május 7-i számában.)

iwi uwn .........

Ne

m járnak többé ruhátlanul a ghanai nők

Befejeződött a rmntaalapszabály ismertetése az egri járás régi termelőszövetkezeteiben

Portya a gyöngyösi szőlőkben