Népújság, 1959. április (10. évfolyam, 76-100. szám)

1959-04-18 / 90. szám

i SfiPCJSAG 1Ö59. április 1*.. stiftttMI Sólem iteehem: lóliiás, a lcjesember (Európai könyvkiadó 1958) ..Tóbiás, a tejesembertős­gyökeres népi figura. Hiteles­ség és szuggesztivitás árad be­lőle. Mindig maga beszél ön­magáról. Balszerencsés kisem­ber, aki örül, ha olyan valaki­vel akad össze, aki meghall­gatja őt; olyan ember, aki szükségét érzi, hogy kiöntse szíve minden keservét. Életét apró történetekre porciózva mondja el egy-egy találkozás­kor, miközben „nebbich" lo­vacskájával buzgón szállítja a tejet a jehupeci gazdagoknak. — Tudja Reb. Sólem Ál­échem — kezdi mindannyiszor elbeszélését Tóbiás a lányai­ról, meg a falubeliekről, szom- egy szódáiról. Ezek a történetek novellasorozatot alkotnak, amelyeket Tóbiás kitűnően megalkotott figurája kapcsol össze. Tóbiás rendkívül bőbeszédű, kedvesen tudálékos, naivan bölcs ember, alá gyakran ott végzi mondókáját, ahol elkezd­te. Mégis mindez meggyőzően fejezi ki lelki gyötrődéssel teli egyéniségének tragikumát és komikumát. Tóbiás, a tejesember, feled­hetetlen ismerősünk, akárcsak Svejk, Thill Eulenspiegel, Há­ry János — mint a világiroda­lom annyi más népi figurája. Tóbiás a tegnapelőtti kelet­európai zsidó kisemberek kép­viselője, azoknak a többi kis­embereknek édes társa, akik az első világháború előtti idő­ben a történelem mélységeiben éltek. Tóbiás történelmi* hitelesség. Elmondott apró históriáiban megtalálhatók az irodalmi né­piesség ismert jegyei is. A szemet megkapóbbak: ízes, za­matos beszéd, találó bemondá­sok, szélások, közmondások, naív világkép, fatalista böl­csesség, jámbor erkölcsök, fur- íangok, meghitt kapcsolat a természettel, az élet menetét uraló kedves műveletek, cere­móniák sokasága. Tóbiás szemléletében és stílusában különös jelentőséget kap a folklór. Tóbiás nem a szájha­gyományokból merít, mint a legtöbb népi hős, hanem az írásbeliségből, az ortodox zsidó teológus műveltségből, ez tölti be nála a népköltészet teljes szerepét. Ám Sólem Áléchem nem egyszerű „népies”! Ő realista író, Gorkij barátja. Hőse, Tó­biás, különbözik a népies ro­mantika minden hősétől. ^Ál- échem rajongva szereti Tóbi­ást, de semmi illúziót, semmi romantikus várakozást nem táplál iránta. Tóbiást, a lá­nyait, a kérőket és a regény­ben szereplő többi alakot kö­vetkezetes realizmussal ábrá­zolja. Ebből fakad — és ebből érthető — a regény végső kon­klúziója: Tóbiás idejétmúlt életeszméje csődbe ^it, kiútta­lanság a sorsa. Tópiás gyak­ran mondogatja: ha néha egy időre sikerül is felemelkednie, mindig visszahuliott a sárba. És hét lányának sorsa is csak ez „visszahullás”. Ceil-t. a legnagyobb leányt, egy mészá­ros akarta a szó legszorosabb értelmében megvásárolni, de Geil a szegény szabólegónyt választotta inkább, s vele a kilátástalan nyomort. Hódi, fiatal forradalmárhoz ment feleségül, követte őt a szibériai száműzetésébe s így örökre elszakadt családjától. Chavve azért halt meg erköl­csileg apja számára, mert elhagyta hitét, keresztényhez ment férjhez; Sprincet egy zsidó millicmos aranyifjú hódí­totta el, de magára hagyja, s ezért a lány vízbeöli , magát. Beilke, a legkisebbik lány vég­re kifog magának egy dúsgaz­dag hadiszállítót, de még ez a várva várt házasság sem hozza meg Tóbiásnak az örömet, mert a hadiszállító kevesli apósa ala­csony származását és a Szent­földre akarja küldeni Tóbiást. Végül is a zarándokútból nem lesz semmi, mert a hadiszállí­tó vő csődbe jut és feleséges- től Amerikába kell szöknie. Tóbiás családja széthull, 'az öreg magára marad. Átkozza, szidja az úristent, csömöre tö­kéletes a maga istenfélő vilá­gától. Haragszik az Istenre, mert töl téléi lennek alkotta meg az emberi világot! Mert a szegényember csak gürcöl, szenved, dolgozik a megélheté­sért, az igazságosnak vélt Isten azonban sosem segíti ki elete hullámvölgyéből. Bármilyen kiúttalan sors vár is Tóbiásra, szomorkás gunyo- rossága a regény végén is tö­retlen. .Melegíti a derű sze­rény lángja. A rendíthetetlen eszmény, az igazi jövő-várás a kommunista Hódi leveleiben él; néha-napján levelet ír ap­jának, az öreg Tóbiásnak Szi­bériából s egyre gyakrabban, bizakodóbban írja. hogy meg­változik a világ és „azok ja­vára”, akik két kezük munká­jával építik az életet... ★ A Béke Világtanács határo­zata alapján az egész haladó emberiség ünnepli az idén Só­lem Áléchem (igazi nevén Só­lem Rabinovics) születésének 100. évfordulóját. Nemrégiben a Szovjet írószövetség a Bé­kebizottsággal és a Művelődés­ügyi Minisztériummal együtt rendezett emlékestet Áléchem tiszteletére. Az ünnepségen Borisz Polevoj mondott meg­nyitó beszédet és Sólem Ál­échem munkásságát Vszevolod Ivanov méltatta. Sólem Áléchemet, az írót, romantikus rajongás fűzte né­péhez, de realista módon lát­ta népe sorsát. Realista huma­nizmusának 'lényegét leghűb­ben végrendeletének utolsó szavai mondják el; — „Bárhol halok meg, ne te­messenek arisztokraták, híre­sek és gazdagok mellé, hanem egyszerű munkások, a nép iga­zi fiai mellé; hadd ékesítse az én jövendő emlékművem az egyszerű sírokat, és az egysze­rű sírok hadd ékítsék az én emlékművemet, ahogyan a be­csületes, egyszerű nép ékítette életében a nép íróját.” PATAKY DEZSŐ 1459. április IS, szombat: 1904-ben megjelent a JTHumanité első száma. 1949. Írország köztársasági ünne­pe. 1864-ben halt meg Kazinczy Gá­bor író. 1849-ben született A. Slaby né­met. fizikus, a drótnélküli távíró egyik úttörője. 1859-ben született T. Thorild svéd iró és költő, a sajtószabadság hő­se és áldozata. ^ Névnap <3 Ne feledjük, vasárnap; EMMA lnssf- 113 SZÁZALÉKRA telje­sítette a tavaszi munkák ter­vét az Egri Gépállomás. A ta­vaszi kampány össztervéből ed­dig 60,3 százalékot teljesítet­tek. Az amerikai irodalom „megvert nemzedéke“ írta: M. Tuguseva EGRI YrOROS CSILLAG Apák iskolája EGRI BRODY Emberek, vágj őrmesterek GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Álmatlan évek GYÖNGYÖSI PUSKIN Városi asszony HATVANI VÖRÖS CSILLAG A 39-es dandár HATVANI KOSSUTH Nővérek PÉTERVÁSÁRA Négy lépés a feHegekben FÜZESABONY Királyasszony lovagja műsora akor: j Egerben este v* 8 ov* VÁLJUNK EL I (Madáeh-bérlet) ! Gyöngyösön este 8 órakor: i ILYEN NAGY SZERELEM — AZ EGRI Vegyesipari Vállalat építőipari részlegé­nek dolgozói a kongresszusi munkaversenyhez való csat­lakozásuk alkalmával azt is vállalták, hogy a munkahe­lyeiken balesetvédelmi okta­tásban vesznek részt és mun­kájukat balesetmentesen vég­zik, — A KEDVEZŐ időjárás le hetővé tette megyénkben a rizsültetést. A kiskörei Üj Elet Termelőszövetkezet 70 hold új­telepítésű rizs vetését kezdte meg. — A HEVES megyei Ál­lami Építőipari Vállalat munkásai közül február hó­napban 12 kőműves-brigád, 3 ács-, hat kubikos- és négy segédmunkás-brigád kapcso­lódott be a kongresszusi munkaversenybe. — A HÉTEN megkezdődnek Halmajugrán a tanácstagi be­számolók. A tanácstagok ala­pos felkészüléssel állnak vá­| lasztóik elé, hogy tisztázzák a problémákat, meghallgassák i a~ esetleges panaszokat. — AZ EGER—Salgótarjá­ni TÜZÉP Vállalat dolgozói i szorgalmas munkájukkal 1958-as év második felében 121,5 százalékos tcrvleljesítést értek el. — NAGY SIKERREL mutat- | ták be Halmajugrán az ált. j iskolások a Csipkerózsika című | mesejátékot. Az érdeklődésre ! való tekintettel úgy döntöttek, hogy az előadást többször is ] megismétlikv — 30 HOLDON végeznek j vegyszeres gyomirtást a detki j legelőkön. A munka elvégzé- j sere szerződést kötöttek a nö- I vényvédő állomással. A KRITIKUSOK már más­fél-két évvel ezelőtt is fog­lalkoztak az amerikai iroda­lom „megvert nemzedékével”, Lawrance Lipton amerikai író akkoriban a Costlines című folyóiratban cikket tett közzé ezzel az eredeti címmel: „Az amerikai irodalom illegalitá­sa”, Lipton azt írta, hogy az utóbbi időben számos olyan irodalmi mű látott napvilágot, amely hadjáratot folytat a „társadalmi hazugság” ellen. Lipton azokat sorolta a „tár­sadalmi hazugság” ellenzői kö­zé, akikben még fellelhetők a társadalmi erkölcs, a vallásos­ság és a jószándékú emberi kapcsolatok ismertetőjelei. E „megvert nemzedék” írói kö­zött felsorolta Jack Keruac prózaíró, Kenneth Rex-rooth, Kenneth Patchen, Allan Ginz­burg költők és mások nevét is. ... Lapozzuk fel a Look cí­mű, szenzációhajhászó ameri­kai folyóirat egyik friss szá­mát. Az egyik oldalon szakál­las, unott arcok tekintenek az olvasóra, akik nyilván már sem örülni, sem szomorkodni nem tudnak. Mellettük egy sö­tétszemüveges, micísapkás ember képe, aki meztelen fel­sőtestére takarót csavart. A kép alatti szövegből megtud­hatjuk, hogy San Francisco egyik kocsmájában a kíváncsi­ak mindig találkozhatnak „az amerikai nagyburzsoázia osz­tályából menekült emberekkel, akik egy időre meg akarnak szabadulni unott életmódjuk nyűgétől. Közöttük találjuk a „megvert nemzedék” egyik­másik képviselőjét is. Amikor 1957-ben megjelent Jack Keruac „Az úton” című regénye, egyszerre magára vonta a kritikusok és az olva­sók figyelmét. A regény cse­lekménye a jelen század ötve­nes éveinek elején játszódik. ... TAVASZ KEZDETÉN né­hány fiatalember csavargó körútra indul Amerikában, természetesen amerikai módra — autóval. A fiatalok ide-oda utazgatnak, isznak, egymás­után váltogatják szeretőiket, kábítószereket szednek, időn­ként ködösen filozofálnak az élet értelméről, s naív büszke­séggel idézgetnek különböző vallásos, misztikus és filozó­fiai művekből. Az egyik „aranyifjú”, Dean, aki már megjárta a javító- intézetet is, csaknem a teljes idiotizmusig viszi az ivást és a kábítószerek élvezetét, s köz­ben megismeri az élet legsö­tétebb mélységeit is. De ez már csak a regény végén következik be, addig pedig barátaival együtt vad sebességgel száguld az országutakon, s kihívja a rendőrség és a „tömötterszé­nyes” polgárok gyanúját. Kik hát Keruac hősei? Harcra képtelen, ■ tragikusan védtelen kis emberkék, akik tehetetlenül nézik a könyörte­inti as emlékekből megmaradt Lapozgatás egri emlékkönyvekben len, antagonisztikus világot. A regényben van egy jelenet, amikor Trumant másodszor elnökké választják, Washing­tonban katonai kiállítást ren­deznek. Milyen furcsán és nyo­morúságosán hat a bombázó­gépekkel és a hadihajókkal összehasonlítva a csavargó fiatalok régimódi porlepte kiB autója! És még nevetségesebb a regény hőseinek az a kísér­lete, hogy behunyják szemü­ket az ijesztő valóság előtt. Dean azt tanácsolja barátai­nak és kedvesének: „Képzel­jük azt, hogy a világon min­den gyönyörű és nincs semmi olyan, ami miatt nyugtalan­kodni kellene”, „éljünk, és ne szóljunk bele más emberek aka­ratába, beleértve a politikuso­kat és a gazdagokat is”. De ezek a dekadens individualis­ták fegyvertárából kölcsönzött mondatocskák erőtlenül és ha­misan csengenek. A szerző is, meg Paradise, az egyik regény­hős is megérti, milyen hazug Dean egzaltált, egészségtelen életvidámsága és úgy látják, hogy az élet „értelmetlen, li­dérces út”, „sivatag, amelynek nincs se vége, se hossza”. A REMÉNYTELEN, pusz­tulásra kárhoztatottság és bá­nat érzékeltetése különbözteti meg ezt a regényt az érték­telen bestsellerektől. Az ame­rikai és az angol kritikusok is beismerik, hogy ez a re­gény nem a szokásos erotikus könyvecske. A kritikusok *— Liptontól eltérően — csaknem valamennyien „megvetik” ezt a „megvert nemzedéket”, b képviselőit azzal vádolják, hogy a közrend megszegőinek olcsó dicsőségére vadásznak Eze'-’iez a kritikusokhoz tar­tozik például D. Adams, aki, egy irodalmi folyóiratban „fel­háborodott” cikket írt a fiatal írókról. A „megvert nemzedék” em­lékeztet a fiatal burzsoá írók egy másik csoportjára, az „el­veszett nemzedékre”, amely a második, világháború után született Európában. A „meg­vert nemzedék” azonban tipi­kusan amerikai jelenség. Kép­viselői hangsúlyozottan távol állnak a politikától. Filozófiá­juk végtelenül eklektikus és olyanféle elemek keveréke, mint az anarchizmus, az eg­zisztencializmus és a freudiz­mus. Nem nagyon érdeklőd­nek a szociális problémák iránt. Kölcsönvett intellektua- lizmusuk, a miszticizmusra való hajlamuk, az üzlet világá­ban elfogadott erkölcsi krité­riumok elutasítása azt az elé­gedetlenséget tükrözi, ami a második világháború után született az amerikai fiatalság egy részében, a modem való­sággal kapcsolatban. A maccarthyzmus, a „hideg­háború”, a „boszorkányüldö­zés”, a koreai háború, az atomhisztéria, a fegyverkezési hajsza aláaknázta e fiatalság jövőbe vetett hitét, az „ame­rikai életfonna” iránti tiszte­letét. Miért éppen a „megvert nemzedék” képviselői keltenek bosszúságot és elégedetlensé­get a burzsoá kritikusokban? ; Nem azért, mert sok erotikus jelenetet festenek le, néha kli- ! nikai hitelességgel, nem :e • azért, mert sokat és mélyen- ! szántban filozofálnak és a | Nyugaton oly divatos pesszi- ; mizmus sugárzik belőlük. A : „megvert nemzedék” azért lett ; a kritika „hazafis” elégedet- ; lenkedésének tárgyává, mert tagadja a farizeuskodó kispol­gári erkölcsöt, mert életszem­lélete nem egyezik az ameri­kai „paradicsom” típus-dicsőí­tésével. HOL HÄT A KIÜT? Ezt nem látják a fiatal írók és köl­tők. A „szürke flanell” (a nagyvilági társasághoz tartozás jele) emberei elleni anarchi­kus lázadásukban Keruhac és társai a csavargásban és a passzív különállásban keresik az „igazságot”. Azonban a „megvert nemzedék” már lé­tével is azt bizonyítja, hogy a mai Amerika még mindig az a „tragikus Amerika”, ame­lyet Tehodor Dreiser oly nagy leleplező erővel tárt, a világ elé méltó lenne ecsetelni mind­azt, amit láttunk. Köszönet ér­te, drága magyar barátaink.” Két szovjet turista — a magyar és szovjet barátságot éltetve, 1958. nyarán így emlékezik: „Ez az út több volt egyszerű ismerkedésnél. Azok a népek, amelyek a maguk gazdagságá­nak és biztonságának tudatá­ban őrzik kincseiket, tán ko­rántsem annyira boldogok, mint önök lehetnek, akik év­százados harcok során érték el mindezt.” A magyar vendégszeretet, a hazai vendéglátás is sok el­ismerést fakasztott. „Wir sitzen in gemütlichen Rundeisteiner schönen Abendstunde” — írja egy Fregin nevű német turista egyszerű versben az Otthon Étterem vendégkönyvében. — Később egy titkos hazai köl­tőnk is rádupláz, s a követke­ző hangulatos, bár Petőfi lírá­jához még fel nem érő verskí­sérlettel ecseteli indulatait: „Szalontüdö, boífrácsguly&s meg halászlé pontyból — Mindenféle jóval szolgál minékiiak az Otthon," Egy nagyobb szovjet társa-; ság népeink barátságát élteti; és megállapítja a többször is; hangoztatott aranytörvényt:; „In vino veritas!” — Amiben: csak helyeselni tudunk nekik...: A románok 1958. augusztus: 24-én arról számolnak be,; hogy nem tudják: gyomruk: vagy szemük hódolt-e be in-! kább és végérvényesebben ; Egernek. Egy délamerikai tár-; sasóg mentegetődzik, mond-; ván, most mindenki azt hiszi; majd, hogy dicséreteiket a jó-; féle vörösbor inspirálja, pedig; dehogy... És így tovább, ol-; dalakon, köteteken, — évek so-; rán át. ; Az emlékekből egy darab — ez már a miénk, egrieké, vég-; érvényesen, hiába jön a sok< új, elmosva a régit. Az emlék-; könyvek őrzik a nótaszót, a; paprikás halászlé vastag illa-; tát, a vár körül nyíló virágok; színét, a napsugarakét, ame-; lyek valaha a dóm kupoláján; játszadoztak. Itt élnek és bűz-; dítanak ezek a mondatok,; megtanítanak örülni és büsz-s kének lenni arra, ami a miénk,; s még jobban, szenvedélyeseb-s ben szeretni földünket, a ma-s gyár tájat, ; — pagony — ? jelenti: „Ne bort. hacsak nem magyart!” Bastille és az egri pincék Pl. Leon Párizsból járt itt 1956. július 14-én és az isme­retlen, de kétségkívül szelle­mes francia turista a követke­zőket írta: „Ma, július 14-én, a Bastille bevétele napján ro­hamozom meg az egri pincé­ket, s veszem be őket! Éljen Eger, éljen Magyarország.” Itt járt a borok bürokráciájá­nak egyik főméltósága, René Protein, a nemzetközi borhi­vatal elnöke is. Áradozásaiból csak egy lakonikus aláírásra futotta, egyensúlyérzékéből a bejegyzés idejére nem futotta többre. A város szépségei ejtették rabul, s ejtik ma is a hazánkat járó idegeneket. Egy francia házaspár 1955. október . 1-én így ír: „Az egri katedrá- lis a legszebb, amit kelet­európai útunkon láttunk.” — 1956. március 26-án a Dubreuil utazási iroda népes csoportja áradozik, „Nincs szó, amely tollvonások élnék. Egy másik rajzon Svejk a hordón ül, s nem tudni, ki a pityókósabb. A poharat szorongató Svejk, vagy szellemidézője, a játékos, zseniális Trnka? A magyar bor dicsérete Több núnt valuta, s ha hoz­zászámítjuk is azt a pluszt, amit a bejegyzők könnyű má­mora érlelt, akkor is csak a jótékony és büszke öröm hangján szólhatunk a meg­jegyzések ezreiről. Lelkesítő szózatokat rögtönzött a sok kéz, — hazaiak és külföldiek. Itt egy kínai írás, a maga kép­szerű, de számomra kifürkész­hetetlen mondanivalójával, amott száz és száz orosz, ukrán, grúz megjegyzése, lelkes sza­va. A Park Szálló, a pincegaz­daság, az Otthon Étterem, a múzeum vendégkönyve mind telve vannak Egert éltető be­jegyzésekkel. Ki tudná feiso- rplni őket? Egy különösen lel­kes olasz csak ennyit írt: „Nullum vinum, nisi hungari- cum!” Hóratiüs szájába illő lendületes latin sor ez ég azt Egy város pezsgő élete olyan, mint a kaleidoszkóp. Emberek jönnek és tűnnek el. hangulatok színpompás szi­lánkjai rakódnak össze és es­nek szét a közöny mindent fe­ledtető ködében. Nemrégiben — 1956., vagy 1957. nyarán — házaspárok,világot járó fiatalok es öregek álltak az egri vár fo­kán, gömyedeztek a szépasz- szonyvölgyi pincék ászokfái között, szívükből nóta indult, szemük előtt egy feledhetetlen nyár mozdulatlan izzása, az­tán elmúlt ez is, új nyarak jöttek, 1958., s- küszöbön az idei, új arcok, új autókaravá­nok, új nóták, csak a falak maradtak ugyanazok. S mi maradt a régiekből? Néhány sor csupán valamelyik emlék­könyvben. Sveik, a boríorgalmi pincéjében A díszes, piroskötésü ven­dégkönyv egyik oldalán isme­rős figura ötlik elém, Svejk, a derék katona, hóna alatt jó­kora leánykás fiaskóval, kissé ílluminált állapotban, de azért szigorú haptákban. Jyri Trnka, a csehek világhírű rajzolója, a Svejk film és könyv illusztrá­tora járt Egerben 1958. május 28-án, s biggyesztette e rajzot *£ utókor okulására. A töltő-

Next

/
Oldalképek
Tartalom