Népújság, 1959. április (10. évfolyam, 76-100. szám)

1959-04-16 / 88. szám

1959. április 16., csütörtök NÉPÜJSAG » Egyetemi életünk egynéhány problémája — Gondolatok egy újsághír olvasásakor — Lehet jelentkezni az egye­temek, főiskolák, akadémiák levelező tagozataira. (Űjsághír) _ PARASZT- és munkásgyeiv thekek zsivajgó. egészséges kis hadseregei töltik meg egyre inkább iskoláinkat, s lassan- lassan beletanulnak a szocia­lizmus építésébe, holnapi fel­adatukba. Társadalmunk nagy szellemi vívmánya az, hogy — a tanulás mind tágábbra ki­bontakozó lehetőség minden dolgozó ember, minden arra érdemes állampolgár számára. Népi demokráciánk egyetlén évtizede alatt jórészt kiűztük a műveletlenséget — a tudat­lanság ördögét — a gyermek- társadalomból, az ifjúság hét­köznapjaiból. S bízvást el­mondhatjuk: a közoktatás mé­retei tekintetében leraktuk a szocializmus kulturális alap­jait. A mai gyermekek: az eljö­vendő évtizedek äflag-felnöt- tei, sokkal műveltebbek, tájé­kozottabbak lesznek a tegnapi és a mai átlag-felnőtteknél. A szocializmus jó szakembereket, művelt kommunistákat köve­tel; ezt igényli a hatalmas sod­rású anyagi és szellemi építés. S ennek az igénynek kielégíté­sére teremtette meg népi de­mokratikus államunk az okta­tás és képzés mai, szerteágazó, gazdag iskolai rendszerét. A szellemi tunyaság, tudat­lanság, szűklátókörűség örökölt terhei ellen azonban koránt­sem lett volna elegendő a gyermekek legjobb iskolázta­tása sem. Hiszen a kapitalista, a Horthy-rendszerbeli burzsoá- iskolapolitika erőteljesen rá­ütötte bélyegét a mai felnőt­tek, a dolgozók tudásszínvona­lára; jelentős részük legfen- nebb elemi és tanone-oktatás- ban részesült a múltban — legjobb esetben. A továbbtanu­lás kommunista lehetőségének megteremtésére került tehát sor; ez az a másik vívmány, amellyel hazánk méltán büsz- kélkedhetik ezen a téren. Jel­legzetesen szocialista vívmány! Mert ugyan milyen más társá- dalom biztosította és biztosít­hatja a termelő munkával pár­huzamosan minden tanulni vá­gyó és tanulni képes dolgozó­nak a továbbtanulás lehetősé­geit? A FF* ITTEK, illetve a termelés dolgozók iskola- rendszerének alapjait az esti iskolák, a magántanulás és az egyetemi levelező tagozatok rendszerének kiépítésével ve­tettük meg. Természetes azon­ban, hogy nem lehet közömbös a mi számunkra: vajon való­ban a dolgozók, s a dolgozók közül az arra érdemesek élve­zik-e a továbbtanulás lehetősé­gét? Hisz a termelők tovább­tanulására, többek között, azért van szükség, hogy meg­gyorsuljon az új, osztályhely­zete révén is a proletariátus ügyéhez hű munkás-értelmi­ség kialakulásának folyamata! Erre volt és erre ván szük­ség! Azonban közismert tény, hogy az esti gimnáziumokban és az egyetemek levelező tago­zatain igen gyakran olyanok tanultak — sőt tanulnak ma is —, akik sem osztályhelyzetük, sem munkájuk, sém képessé­geik, sem magatartásuk alap­ján nem méltók erre. Különö­sen érvényes ez a konklúzió a nappali tagozatok hallgatóinak jórészére. Saját egyéni tapasz­talataim is erről győzhetnek meg mindenkit... Egyetemein­ken megszaporodtak a kispol­gári individuumok. (Zömmel munkás- és parasztfiatalokat legutoljára 1956-ban vettek fel egyetemeinkre!) Emlékszem: az Eötvös Loránd Tudomány- egyetem bölcsészkarára, újság­író szakon több mint 300 je­lentkező volt. Közülük válo­gatta ki a bizottság azt a tíz­egynéhány embert, aki jelen­leg is a szakon tanul. De még e közé a tízegynéhány ember közé is becsempészte „patro­náltjait” a magasabb összeköt­tetés, a protekció. Egy legjel­lemzőbb eset... Józsa János, értelmiségi származású, pesti lakos, — zenei gimnáziumban érettségizett elégséges ered­ménnyel. Természetesen nem vették fel az egyetemre, a jogi karra, ahová jelentkezett. Mit csinált erre? „Elkeseredésé­ben” felkereste szerkesztőségi szobájában az egyik patinás tollú, ismert szépírót. Az új­ságíró azután viszonozta ezt a látogatását és lakásukban, Jó­zsa külön kis szobájában talál­koztak újra, ahol elbeszélget­tek. A beszélgetés eredménnyel járt, mert az újságíró bő lére eresztett teljes kolumnás írást jelentetett meg — fényképpel — a „Béke és Szabadság” című képes hetilap egyik 1956. szep­temberi számában a „Gyűrött Hamlet” címmel. Ökölbe szo­rul az ember keze, ha az írást olvassa... Miért akart egye­temre kerülni? — kérdezi a ri­port szerzője. A válasz: — A diploma... a, diploma. Anélkül nem érzem embernek magam! A fizikai munkát szürkének érzem ... Az nem nekem való! Űjabb kérdés: Miért kérte fel­vételét a jogi karra? Válasz: — Dönteni akarok... dönteni! Megőrjít ez a bizonytalanság! A CIKK megjelenése után Józsát, ezt az elkeseredett em­bert, aki elveszíti emberi jósá­gokba vetett hitét, ha nem le­het „diplomás”, — felvették a bölcsészkar újságíró szakára. Hogy itt mivé nőtte ki magát a „gyűrött Hamlet”? Kispolgá­ri megnyilatkozásaival hama­rosan kis tábort alakított a vi­déki proli-gyerekek ellen, szét­szakította az évfolyamot. Ez a társaság tagadta a marxizmus világnézetét, a proletárdikta­túra jogosultságát, istenítette Nyugatot. így gondolkoztak: „Az élet egy rulettjátszma. Vagy piros, vagy fekete, A ru­lettjátszma szabályai azonban szigorúak: ott nem lehet egy­szerre mindkettőre nyerni. Az életben — igen! Bolond, aki nem használja ki a lehetősége­ket. Vagy vagy!” Nem voltak törtetők, de éber készenlétben álltak az érvényesülésre; min­den erkölcsi normával leszá­moltak kíméletlen-kegyetlenül és céltudatosan gázoltak előre a magasságig. Józsa 1956. októ­berében disszidált Bécsbe. Ké­sőbb visszajött és ma is az egyetem hallgatója. 1956. szeptemberében, mikor zömmel munkás- és paraszt­inak jelentkeztek és kerültek be egyetemeinkre, akkor is sok konkoly, féreg került a tiszta búzába. Nagyon körültekintő­en kell hát mostani felvétele­ink idején kiválogatni az em­bereket, nehogy újabb és fri- sebb vadhajtások mételyezzék egyetemünk levegőjét. Egyete­meinken — különösen nyelv szakokon — sok a destruktív kispolgári elem. Ezek és az ilyen elemék egyetemi oktatá­sunk igazi hivatásával szem­ben ellentétes szellemet kép­viselnek. Ne pazaroljuk az ál­lam drága pénzét érdemtele­nekre! Ezt a szellemet, ezt a helyzetet fel kell számolni!!! NAGYON szükséges lenne, hogy ha körültekintő és ala­pos határozat születne erre vo­natkozólag. A Szovjetunióban már régóta ilyen párthatározat alapján folyik az egyetemi fel­vétel és most hozott a baráti Románia is hasonló határoza­tot. A romániai párthatározat az egyetemi oktatás proletár osztálytartalmát, szervezeti és társadalmi összetétel szerinti szilárdságot hivatott biztosíta­ni. A határozat félreérthetet­lenül leszögezi: a továbbtanu­lás említett formái a termelés­ben közvetlenül részvevő munkás- és parasztszármazású ifjak, illetve felnőttek, taná­rok, tanítók továbbtanulását kell, hogy. szolgálják! A látogatásnélküli és esti oktatás megerősítésére hozott párthatározat még szüksége­sebb lenne! Ma, a mesterséges égites­tek, bolygóközi rakéták, atomhajók, automata gyárak, a természet teljesítményét fe­lülmúló műanyagok korszaká­ban a termelés fejlesztése egy­re inkább megköveteli a dol­gozók magas tudásszínvona­lát. Enélkül a korszerű és bo­nyolult gépek kezelése egyre lehetetlenné válik. A közép­fokú technikai értelmiség és a szakmunkások közötti szín­vonal-különbségnek el kell te­hát mosódnia,^ mégpedig oly módon, hogy a szakmunkások tudásban utolérjék a techni­kai értelmiséget. Ezt a feladatot azonban —a termelés és a termelők káro­sodása nélkül — a rendes ál­talános, közép- és felsőfokú oktatási intézmények nem old­hatják meg. A termelés nem várhat arra, amíg az* iskola padjaiból a munkápadokhoz kerülnek a mai gyerekek — s a munkásosztály ' sem hagy­hatja ott a munkapadokat, hogy beálljon iskolásnak. Az egyetlen megoldás: az esti ok­tatás és a levelező, illetve lá­togatásnélküli oktatás. A megerősítésére hozandó hatá­rozat tehát a kulturális forra­dalom és a szocialista terme­lőerők fejlesztésének újabb, magasabb fokát szolgálná! Az oktatás és a termelő- munka összekapcsolása a kom­munista nevelés régi, előtér­ben álló feladata. A szocialis­ta, illetve a kommunista tár­sadalom sokoldalúan fejlett közösségi ember-típusa csak a termelőmunkával egybekap­csolt oktatásban és nevelés­ben alakítható ki. Ezért lenne helyes nemcsak hangoztatni, de gyakorlatban is alkalmazni azt az elvet, hogy olyan érett­ségizett fiatalokat veszünk fel az egyetemekre, akik érettségi után egy-két évet termelő- munkában töltenek. Ebbe az irányba mutat a szovjet isko­lák évek óta kialakult új rendszere is! AZ ESTI és látogatásnélküli oktatási rendszer megerősíté­se — melyre most pártunk és kormányunktól várunk hatá­rozott segítséget — olyan fel­adat, amellyel, bármily frázi- sosan hangzik is, a legkomo­lyabban kell foglalkoznia az oktatás és nevelés szakembe­reinek, a kulturális forrada­lom gyakorlati és elméleti dol­gozóinak. PATAKY DEZSŐ R történelmi A NAPOKBAN — szürke hétköznapon — népes csoport látogatta meg a várat. Eger­ben nem újság az ilyesmi. Meg-megállnak ötvenen, hat- vanan a falak szélén és nézik a panorámát. Aztán tovább ballagnak a múzeum, az ása­tások, a kazamaták felé. Az idegenvezetőkből patakzik a szó, a csontok közt, lenn a vár alatti üregekben, villanyfény gyullad. Múzeum, kazamaták, kép­tár, mindenütt egy-egy darab­ka a rég tovaszállt^ időből. Bakó Ferenccel, a múzeum igazgatójával arról a fejlődés­ről beszélgetünk, amely a mú­zeum és a hozzátartozó régé­szeti anyagok, tehát a vár egyes területei, a volt érseki képtár, stb. látogatottsága te­rén tapasztalható. Ki hinné például, hogy a tö­rök idők, a XV—XVII. század hadi emlékeit őrző kazamaták látogatottsága 1956. óta majd­nem megkétszereződött. 1956. első negyedében 4220-an száll­tak alá a barlangos üregekbe, 1958. hasonló időszakában Az üzemi demokrácia története és mai problémái TVí éhány helyen az a szektáns ^ ’ nézet lett úrrá, hogy a vállalat szűkkörű vezető gar­nitúrája mindent lát, mindent tud és mindenben helyes ál­láspontot képes elfoglalni. Ezt nem kell különösebben bi­zonygatni, ez minden alapot nélkülöző álláspont, hiszen, ha a legfontosabb problémákat is­merik is az üzem vezetői, olyan alapossággal, részletes­séggel nem tudnak a problé­mák megoldásával foglalkozni, mintha az egész üzem dolgozói­nak segítségét élveznék. Ezzel kapcsolatban sok he­lyen felmerült, hogy az üze­mi tanácsaink még nem vál­tak az üzem vezető testületévé, munkájukban sok a fogyaté­kosság, s a tanácsok tagjai ala­csony szakmai és ideológiai képzettséggel rendelkeznek. Ez a helyzet jó néhány üzemben kétségtelenül fennáll, s éppen ezért kell nagyobb gondot for­dítani az üzemi tanács tagjai­nak szakmai és ideológiai kép­zésére. Erre igen alkalmas az a módszer, melyet jó néhány üzemben máris alkalmaznak, hogy az üzemi tanács tagjait brigádokba osztják be, s részt vesznek olyan munkabizottsá­gokban, amelyek a vállalatnál egy-egy fontosabb problémát vizsgálnak, pl. önköltségcsök­kentés. Tizekben a bizottságokban ^ az üzemi tanács tagjait megtanítják az egyes termelési mutatók vizsgálatára, megis­merik az üzem vezetésének fortélyait, tapasztalatokra tesz­nek szert, amit a vizsgált anyag megvitatásakor tel tud­nak használni. Kevésbé hasz­nos az a módszer, hogy a vál­lalat műszaki dolgozói számok­kal és szakkifejezésekkel tele­zsúfolt előadásokat tartanak az üzemi tanácsok kevésbé fejlett tagjai részére, akik ezáltal el­kedvetlenednek. Márpedig az üzemi tanácsok munkájának megjavításához feltétlenül szükséges, hogy azok tagjai nagy kedvvel és szaktudással végezzék munkájukat, hogy megtalálják a helyes vezetési módszereket és ezáltal előbbre tudjanak haladni az üzemi de­mokrácia fejlesztésében. A z üzemi tanácsok muii­■ kájának megjavítására egyre nagyobb törekvés ta­pasztalható a megye üzemei­ben, keresik azokat a módo­zatokat, amelyekkel tökéle­tesebbé tudják tenni az üze­mi demokrácia e fontos szer­vének tevékenységét. Elsősorban arra törekednek a szakszervezeti vezetők is, hogy az üzemi tanácsok elé ne tűzzenek irreális, vagy ha­táskörükhöz nem tartozó kér­déseket. Ugyanis korábban előfordult, hogy az év végén az üzemi tanácsok megtár­gyalták az üzem mérlegbeszá­molóját. Bár észrevételeiket elmondták az üzemi tanács tagjai, nyilvánvaló, a terme­lés mutatóinak alaKul ásához megfelelő alapossággal nem tudtak hozzászólni. S ez te­kintélyük csökkentéséhez ve­zetett. Az üzemi tanácsok munká­jának megjavításához nagy­ban hozzájárul ha az üzemi bizottságok és az üb-elnökök alaposan kidolgozott egyéves munkaprogramot terjesztenek az üzemi tanácsok elé. Mégis az tapasztalható, hogy ezek a programok nem eléggé át­gondoltak, s például a szű­csi Xl-es aknánál az szerepel az egyéves munkatervben, hogy az üzemi bizottság beszá­mol az üzemi tanács előtt — végzett munkájáról, vagy a munkaügyi osztály vezetője beszámol az igazolatlan hiány­zásokról. Ez azt jelenti, hogy az üze­mi tanács tagjai azt kényte­lenek elfogadni, amit a beszá­molók elmondanak. Nem is szólva arról, hogy az üzemi tanács hatáskörébe egyáltalán nem tartozik az üzemi bizott­ság beszámoltatása, A z üzemi tanácsok mun- kájának megjavításához igen komoly segítséget kell kapniok a pártszervezetektől. Annál is inkább, mert a kommunisták gyakorolják leg­hatékonyabban a gazdasági vezetés ellenőrzését,, a párt soraiban tömörülnek a legön- tudatosabb dolgozók, akik job­ban ismerik a társadalom ér­dekeit, s többet tesznek azok megvalósításáért. A pártszervezetek az üzemi tanácsokat nem közvetlenül, hanem az üzemi tanácsban dolgozó kommunistákon ke­resztül irányítják. (Folytatjuk.) Sokatmondó alcímek A válság hat esztendeje” — ezt a címet adta Dul- f*'**- les főmunkatársai visszapillantásainak az U. S. News and World Report című amerikai lap. .4 főmunka­társak az amerikai külügyminiszter áldásosnak aligha ne­vezhető hatévi tevékenységére pillantottak vissza. A cikk ugyan Dullest magasztalja, de az esztendők eseményeit hangsúlyozó alcímek olyan tökéletes arcképet festenek a külügyminiszterről, amely bármely portréfestő becsületére válna. íme az alcímek: 1953 — Koreai háború: 1954 — indo­kínai háború; 1955 — Formóza; 1956 — magyarországi forr aaalom; Szuezi háború; 1958 — a libanoni kísérlet; 1959 — Berlin. Szép összeállítás, ezt meg kell hagyni. Kevés diplomata mondhatta el magáról a világtör­ténelem évezredei alatt, hogy béke idején ennyi háborús tűzfészket sikerült létesítenie és ennyi ember vérét onta­nia. Dullesnek sikerült. Méltó a megemlékezésre: hogy soh’se feledjék. Józanul megítélve J ózanul megítélve a világ jelenlegi helyzetét, el kell ismernünk azt a keserű tényt, hogy az emberiség nagyobbik része számára a Szovjetunió és nem Amerika képviseli a csábító jövőt” — jelentette ki Chaster Bowles, az Egyesült Államok volt indiai nagykövete. Miért is vitatkoznánk a volt nagykövet úrral? Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy ebben bizony teljes az egyetértés közöttünk. Az emberiség valahogy furcsa szerzet lett az elmúlt évtizedek hatása alatt. Az emberiség egész érthetet­lenül beleunt a munkanélküliségbe és nyomorba, beleunt a háborúba, amelyből az emberiségnek sohasem volt haszna, csak azoknak, akik valamilyen, eddig még ki nem derített okok miatt — talán Brehm a hibás? — az emberiség tagjai közé soroltattak. S miután a Szovjetunió talált ezekre a bajokra me­dicinát először, éppen az emberiség történetében, ta­lán ez a magyarázata, hogy a Szovjetunió és nem Amerika képviseli a csábító jövőt. Nemde Mister Chaster Bowles? múlt csendes műhelyében 5900-an, 1959. elején pedig 8372-en. Beszédes számok ezek. — Idén főleg arra szorítko­zunk — mondja Bakó igazga­tó, á iriűzéUrn programjával kapcsolatos kérdésünkre , hogy rendezzük a múzeum fel­gyülemlett néprajzi, történeti anyagát. A napokban zárult a Pedagógiai Főiskolán egy igen érdekes, a Tanácsköztársaság­gal foglalkozó emlékkiállítás, s ezzel idei kiállításprogra­munk — azt hiszem, ki is me­rült. A növekvő érdeklődés Eger iránt ugyanis sok távlati feladatot ró ránk, s ha ezeket el tudjuk végezni, bízvást mondhatjuk majd, hogy nagy­ban növeltük Eger érdekessé­geinek, történelmi hagyatékai­nak megismerési lehetőségeit. — Folyik a volt várérseki palota restaurálása. A munká­latokat egy kitűnő műtörté­nész, Détshy Mihály vezeti, aki mérnök, tudós, fordító egy személyben, Az épületet a XV—XVI. századbeli stílus­ban állítjuk helyre. Az a terv, hogy falain belül a török há­borúk idejének hadtörténeti relikváit helyezzük majd el. Ez az épület egy-két éven be­lül elkészül. Nagysága és kor­hű jellege méltán gazdagítja majd az egri műemlékeket. — SZÁMÍTHATUNK az eg­ri vár teljes restaurálására? — Vari egy 15 éves helyre- állítási programunk a várral kapcsolatban, de egyelőre — rendelkezésünkre álló pénz­ügyi fedezet folytán — csak arra szorítkozhatunk, hogy megóvjuk a falakat az életve­szélyes omlástól, védjük a vá­rat a további pusztulástól. — Az egri kultúra és egri értékek bemutatása szempont­jából sokkal fontosabb lenne, hogy megvalósíthassuk legkö­zelebbi terveinket. Ha megfe­lelő, vár alatti pincérészhez jutnánk, már 1960-ban beren­deznénk a pincemúzeumot, feldolgoznánk az egri bor tör­ténetét. Néhány értékes emlé­ket, régi préseket máris vásá­roltunk. — Folytatódik a törökfürdő ásatási munkája, szépen halad­nak vele. Ha elkészül, sok új­szerűt, érdekeset láthat majd az egri ember. Egri ember? Vagy mit is beszélek? Az eg­riek a legritkábban szánják rá magukat, hogy ellátogassanak a múzeumba. Legtöbben még a képtárakat keresik fel. A várba viszont csak akkor té­vednek el, ha egy-egy pesti, vagy az ország más tájáról jö­vő rokonuk keresi fel őket. Ilyenkor önérzettől dagadó kebellel mutogatják azt, ami az övéké, de amire — máskor — vajmi kevés ügyet vetnek. BAKÓ IGAZGATÓ asztalán vaskos dosszié, benne sűrűn gépelt összeállítás és fényké­pek jegyzéke. Készül a Heves megyei Képeskönyv az Ide­genforgalmi Hivatal szerkesz­tésében. És itt a beszélgetés közben ismét szőnyegre kerül a Heves megyei időszaki folyó­irat ügye, s elmélkedünk, mily időszerű, kívánatos lenne, ha a néprajzi, tudományos kuta­tási anyagról időről időre napi- világot láthatna egy-egy terje­delmes, illusztrált cikk e me­gyei kiadványban. Reméljük, előbb-utóbb az idő megérleli» erre is sor ke- rül. — pagony — Egyre többen építenek lakás! magánerőből Országépítésünk egyik két­ségtelenül legnagyobb problé­mája az egyelőre még sok he­lyütt fellelhető lakáshiány. Pártunk és kormányunk — mint ahogy ez hároméves ter­vünk előirányzataiból is kivi­láglik — nagy gondot fordít a probléma megoldására. Az el­múlt évben a mi megyénkben is jelentős mennyiségű állami erőből épült lakást adtak át az arra rászorulóknak. Kormányunk nagyban támo­gatta és támogatja a magán­erőből, OTP kölcsön segítsé­gével folyó lakásépítkezéseket. Az elmúlt évben és az idén is, igen sok lakás épült ilyen­formán a p>étervásári járásban. A dolgozó emberek életszín­vonalának emelkedését mutat­ja az, hogy igen megszaporo­dó, t a magánerőből történő lakásépítkezések száma az el­múlt évhez képest. íme egy szemléltető adat: amíg tavaly, az év első negyedében mind­össze 170 lakásépítési enge­délyt adtak ki a pétervásári járás községeiben, addig ez a számláz első negyedévére 250- re nőtt. Az ú, lakások építésé­hez már csaknem mindenütt hozzáke itek és remélhető, hogy a 250 csa’ád csakhamar beköltözhet majd rendkívül előnyös körülmények között épített saját otthonába.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom