Népújság, 1959. április (10. évfolyam, 76-100. szám)
1959-04-04 / 79. szám
NEPOJSAO 1959. április 4., szombat Gyengén szerepeitek megyei csapataink a falusi Dolgozók I. országos őszi-téli spartakiádjának dönti) küzdelmein szeroau reggel Budapesten, a Nemzeti Sportcsarnokban ünnepélyes külsőségek között nyitották meg a Falusi Dolgozók első őszi- téli spartakiádjának asztalitenlsz- és sakk-csapatdöntőjének háromnapos küzdelmeit. Az ország valamennyi megyéjéből gyűltek össze a falvak legjobb férfi és női versenyzői, hogy eldöntsék a bajnokság sorsát. 1408 község 54 417 benevezett sportolójából került ki a döntőkben részvevő 96 női és 205 férfi versenyző. Az előzetes küzdelmek során 920 férfi és 443 női csapat mérte össze tudását. Különösen asztaliteniszben volt sok Induló, 20 ezernél több volt a nevezés! Igen örvendetes volt ß fiatal, 16—zO éves sportolók mellett látni az Idősebb korosztályt. Számos községből férj-feleség Jutott be az asztalitenisz-döntőbe és vegyes- párosban igen érdekes küzdelmeidet Ígérnek a „családi” párok. Sakkban a tapasztaltabb. Idősebb versenyzők bebizonyították, hogy a falvakban a sakkozást komolyan veszik, és egyike a legkedveltebb sportágaknak. ASZTALITENISZBEN 9 Heves megyei csapat a nőknél, az „A” csoportba, a férfiaknál a ,D” csoportba került. Mlpdkét csoportban erős ellenfelekre találtak a Heves megyeiek. A nőknél az elődöntők során egyetlen győzelmet sem sikerült szerezniük, így a :sapat nern került be a középdöntőbe. A lányok nagy hibája, hogy oátortalamil játszottak. Ütésre keveset Vállalkoztak, inkább tologatták a labdát. Ez okozta súlyos vereségüket. A férfiaknál, a nőknél elmondott hibákon kívül, még az erőnléttel Is baj volt. Igaz, nagy tétről volt szó, de annyira Idegesen játszottak, hogy alig jött be egy- •gy egészséges leütésük. Csoportjukban az utolsó helyen végeztek. Részletes eredmények az elődöntőről: Nők. Pe3t-Szabolea 3:0, Somogy- Szabolcs 3:0, Somogy-Pest 3:1, Pest •-Heves 8:2, Somogy-Heves 3:0. Csoportban: l. Somogy, S. Pest, i. Heves; 4. Szabolcs. Vár fiák. Hajdú-Heves 5:0, Veszp- rém-Heves 5:4, Baranya-Heves 5:1, Hajdú-Veszprém 5:2, Hajdú-Bara- aya 5:2, Veszprém-Baranya 5:4. Csoportban: 1. Hajdú, 2. Veszprém, 3. Baranya, 4. Heves. Középdöntőbe jutottak a nőknél Somogy és Pest, a férfiaknál: Hajdú és Veszprém. SAKKBAN sem született több babér, mint asztaliteniszben. A Heves megyei férfi versenyzők i csoportban Indultak. Igen-rős ellenfelekkel kerültek össze és nem várt, nagyarányú vereséget szenvedtek Szolnok megye sakkozóitól. Baranya versenyzői Is biztos, 3:1 arányú győzelmet arattak -llenük. A harmadik forduló után a csoportban Szabolcs megye vezet 5 ponttal, 2. Szolnok megye 4 ponttal, 3-4. Baranya és Vas megye 4 ponttal, 5. Heves megye 1 ponttal. Részletes eredmények: I. forduló: Szolnok—Hives 3:0, Vas-Szaboles 3:1; H. forduló: Szabolcs—Heves 4:0. Baranya—Vas 1:1 (2 függő), Baranya-Heves 3:1, Szol- nok-szabolcs 1:1 (2 függő). Csütörtökön délután folytatódtak a sakk-csapat mérkőzések, míg asztaliteniszben az elődöntőkre é3 döntőkre került sor. Pénteken reggel 9 órakor az egyéni és páros és vegyes-páros ‘mérkőzéseket bonyolították le, délután 15 órakor pedig a döntőket. (ZÁRAI) Utazás a labda körül- nb in. Egercsehl és Petőflbánya legutóbb hetedik győzelmüket aratták, ugyanakkor az Egri SC hetedik vereségét szenvedte el. Csapataink az eddig lejátszott 19 forduló 71 mérkőzésén a következő teljesítményt érték el: HVSE 63.16 százalék, Egri SC és Egercsehl 52.63, Petőflbánya 44.74 százalék. A gólok Száma 112-re emelkedett, ami mérkőzésenként 1.58-as átlagnak felel meg, A kapott gólok átlaga 1.54. Az őszi és a tavaszi mérkőzések alatt a megyében lejátszott 37 NB m-íis mérkőzésnek 37 700 nézője volt. Ez csapatonként így oszlik meg: Egri SC 14 600, HVSE 8000, Egercsehl 7900. Petőflbánya 7200. A tavaszi idényben Eger 7, Pető- fibánya 6, Egercsehl és 'a HVSE 4—4 gólt szerzett. Ugyanakkor Egercsehl 3, Eger 5, Petőflbánya és a HVSE 7—7 gólt kapott. A góllövó lista állása. 9 gólos: Hídvégi (HVSE), 8 gólos: Hídvégi (Eger), Zámbó (HVSE), Román (Egercsehl), 7 gólos: Sáfrán, Hanti (HVSE), Bajuhovszki (Eger), Tengely (Eger), S gólos: Hamis (Eger), 4 gólos: Tóth, Sándor, Opovszkl (Petőflbánya),--S gólos: Nagy n. (Eger), Takács, Szlavek (Petőfíbá- nya). — Megyei I. osztály A megyei l. osztály eddigi 19 fordulójának 151 mérkőzésén 524 gól esett, egy-egy fordulóra átlagosan 27.58 gól jut. Itt a nézőszám a 100 ezerhez közeledik. Az eddig lejátszott mérkőzéseknek 83 700 nézője akadt, ami mérkőzésenként 551 nézőnek felel meg. A legtöbb nézője a Gyöngyösi Spartacus—Adács mérkőzésnek volt, számszerűen 2500. A legjobb nézőátlaggal rendelkező csapatgk: Gy. Spartacus Felnxabadulűni ráltófutás II at tun ban Hatvanban ma délelőtt tél 10 órakor tíz fős csapatok részvételével ünnepi, felszabadulási váltó futóversenyt rendeznek. A mezőny az újhatvani mozi elől indul és a dlszünnepség színhelyére fut be. Részvevők: Bajza József Gimnázium, H. Kinizsi, HVSE, H. ITSK I., H ITSK TI., I, számú ált. Birkózás Szerencs v&ros ifjúsági és seráülő birkózó bajnokságán egri versenyzők Is részt vettek. A serdülők mezőnyében Bőgős tjíszló a várakozásnak megfelelően .•szerepelt és az 50 kg-os súlycsoportban a második helyen végzett. Mérkőzései során két tusgyőzelmet I aratott. Az ifjúsági Kovács Kálmán ragyogóan birkózott és három tusgyőzelmével sikerült az első helyet kivívnia. Az 50 kg-os súlycsoportban Hévész is indult és végeredményben a harmadik helyen végzett, míg az !i3 kg-os súlycsoportban Kelemen István a második helyre került. Kelemen szépen, lendületesen birkózott, látszott rajta, hogy jó formában van. A 62 kg-os súlycsoportban Fucs- kú harmadik, a 66 kg-os súlycso- portbah Vass Miklós harmadik, a 74 kg-os súlycsoportban Szabó Miklós második helyezést ért el. Szabó jó formában, keményen, határozottan birkózott, s csak hajszálon múlott, hogy nem lett első. Az E. Honvéd birkózói közül Pálinkás Béla a 82 kg-ős Súlycsoport ban második lett. KUN ISTVÁN Iskola, H. számú ált. iskola, Nagygombosi MEDOSZ, H. Spartacus, H. Cukorgyári KISZ, Honvédség. Délután 14 órakor a Kinizsi-pályán kézilabda-mérkőzésekre kerül sor az I-es és H-eá számú iskola leány, valamint a gimnázium és az Iparltanuló-iskola fiú csapatai között. Délután 15 órakor labdarúgómérkőzések lesznek. Előbb a H. Spartacus—Rózsaszentmárton II. járási bajnoki mérkőzést rendezik meg, majd fél 5 órakor keiül sor a Vasutas öregfiűk - Cukorgyári öregílúk barátságos mérkőzésre. 1 HVSE II. vemet a hatvani járási labdarúgó-bajnokaágban Ünnepnapon Tizennegyedszer ünnepeljük hazánk felszabadulásának évfordulóját és tizennegyedszer emlékezünk: hogyan, s miképpen volt azelőtt sportéletünkben. A sport az életnek csak egy pici része, s mégis rengeteg most az emlékezni való. Mi volt a sport azelőtt? Szórakoztatás. Elsősorban pénzes emberek részére, akik a sportba fektetett tőkéjüket sokszorosan visszakapták. A sportolók — főleg a labdarúgók — sokszor hetekig poríyáztak külföldön úgy, hogy mindennapi mérkőzés volt lekötve számukra. íapadon utaztak', csomagtartóban aludtak, s ha véletlenül megsérültek a mérkőzésen — még a nagylelkűen felajánlott néhány pengőnyi prémimüot sem kapták meg. Ezek voltak a válogatottak, s mi várt a fiatal, szürke, nem vá- J lógatott sportolókra? 'Vegyvenkettes cipő, 38-as lábra, kitömve rongyokkal, papírokkal, átizzadt, ihegbüdösödött méz, amit egy másik játékosról húztak le, rozsdás lavórok, agyonfolfozoít óriás-tökké nyúlt labdák, a pályák vastag porfelhőié, zsfroskenvér, vagy olcsó néokonyliák jellegzetes, faggvú- ízfí pörkölt je ■— a kellő edzés hiányában végiggüreölt mérkőzések után. Ezek az emlékek tódulnak fel most egy pillanatra — aztán szétfoszlanak, mert Itt van a jelen. A ma sportolója mindent megkap, hogy testi kultúráját fejleszthesse. Korszerűen felszerelt pályák, zuhanyozók, ragyogóan berendezett klubbok és öltözőhelyiségek, fürdők, tisztán tartott tucatnyi felszerelés, lábra készült cipők, utazás repülőgéppel, expressz-vonatokkal, kényelmes autóbuszokkal, elsőosztálvú szállodák, kiváló edzők állnak rendelkezésükre. Ma már mindez természetesnek hat. A magyar sport az elmúlt évtizedben világszerte elismerést és tekintélyt vívott ki magának. Sportolóink világcsúcsokat döntöttek meg és számos világbajnoksággal, Európa-bajnoksággal adták tanúdét tehetségüknek, felkészülésüknek. És mindezt hogyan érték el? Népi államunk által nyújtott lehetőségek kihasználásával, a korszerű felkészülési módszerek következetes alkalmazásával. De ne feledjük soha: a magyar sport ugrásszerű fejlődésének fő forrása a felszabadulás ténye volt, a Szovjetunió adta vissza szabadságunkat és a két népet Összekötő örök barátságot közös harcokban kiontott vér pecsételte meg. Április 4-ét & magyar sportolók népes tábora azzal ünnepelheti meg legméltóbban, hogy él a szabadság adta lehetőségekkel. a világ minden tájáról (yyyyyvyWV WVWVW VVVWWWVPJ romok között nagy művészi ér- tékű, teljesen ép mozaiklapokat is találtak. A régészek kö-‘ zött nagy vita folyik arról, hogy valóban a kegyetlen császár élvezte a pompás villa kényelmét, avagy valamelyik császár kegyeltje. Az épület eredete feltétlenül erre a történelmi korra vezethető visz- sza. A TOLVAJ PATKÁNY rtiibaoban egy jólmenő bár tulajdonosa megdöbbenve konstatálta, hogy páncélszekrényéből hetek óta mindennap eltűnik egy bankjegy, holott annak kulcsát állandóan magával hordta. Kétségbeesésében már saját feleségét és lányát gyanúsította a lopással, míg végre egy szép napon a rejtély megoldódott. Amint Wefiheim- szekrényét kinyitotta, egy kövér patkány ugrott az ölébe. /Az egyik fiókban meg is találta összerágott vagyonának roncsait. A szétmorzsolt bankók puha, kényelmes fészekül szolgáltok egy egész rágcsáló famíliának. RÓMA A, római Santo Spirito in Sassia kórház mellett folyó ásatások egy császárkori római villa romjait hozták felszínre. Sokan úgy vélik, hogy ez a- kis épület egykor maga Néró császár tulajdonát képezte. A MOSZKVA A szovjet művelődésügyi níinisztérium emlékmű-pályázatot hirdetett. A szobrot Leo Tolsztoj emlékére állítják fel Moszkvában az előtt a ház előtt, amelyben a nagy orosz regényíró életének utolsó húsz esztendejét töltötte. A pályázatra beérkező legjobb alkotást 30 000 rubellel jutalmazzák. Vasárnapi labdarúgó-műsor nb 111.: Egri SC-Transvlll, Eger, Stadion 15 óra. Előtte negyed kettőkor: Egri Honvéd-E. Dohánygyár, városi bajnoki mérkőzés. Megyei I. osztály: Selyp-Heves Gy. Spartaeus-Bélapátfalva, Apci Vasas-FVSC, Rózsaszentmárton- Verpelét, Lőrinci—Recsk, H. Kinizsi —Adács, Tiszafüred—E. Spartacus, Gy. Honvéd—Gy. Bányász. Termelőszövetkezetek. egyéni gazdálkodók! NÖVELJÜK A KUKORICA holdanként! HOZAMAI. I ennünk hibrid kukorica-vetőmagot í i Körülbelül 20 százalékkal több termést ad? Kormányzatunk biztosítja a vetőmagot! Beszerezhető; a TV. és FMSZ. felvásárló helyeken. Értesítjük a nagyközönséget, hogy a DÉL- ÉS ÉSZAK-HEVES MEGYEI SÜTŐIPAR.! VÁLLALATOK 1959. IV. HÓ 1-ÉN EGYESÜLTEK. Jogutód az Észak-Heves megyei Sütőipari Vállalat, Eger, Zalár u. 9. Minden megrendelőnket és összes dolgozónkat üdvözli az Észak-Heves megyei Sütőipari Vállalat ló építőm unkát végez a lakosság részére az EGER ÉS KÖRNYÉKE ÉPÍTŐIPARI KTSZ. (Régi nevén Egri Építőipar] Ktsz.) Családi házakat építünk, javítunk. Tetőfedést, ácsmunkát, villany-, vízvezeték-szerelést, javítást végzünk Minden igényű asztalos, üvegesisaoió, üvegező, képkeretező munkát vállalunk. Központ: Eger, Csákány utca, 11. Telefon: 22—12. Üvegcsiszoló műhely: Eger, Dobó utca 1. A hatvani járás} labdarúgó-bajnokságban a tavasszal lejátszott két forduló után a HVSE n, csapata vezet. Az eddig lejátszott mérkőzések eredményei: H. Spartacus—Boldog 2:2, H. Kinizsi IL—Rózsaszíntmár- ton H. 3:2, Nagyáombos—Ecséd 1:1, Selyp! Építők—Petőflbánya n. 2:1, HVSE II.—Csány 3:0, H. Spartacus —Csány 3:2, HVSE ll.—Selypi Építők 3:0, Hort—Nagygomboe 2:1, Ecséd—H. Kinizsi H. 2:0, Rózsaszentmárton n.—Boldog 2:1. A Petőflbánya II.—Heréd mérkőzésen Heréd nem jelent meg, a két pontot Oá) góiaránnyal Petőflbánya kapta, a Heréd—Hort mérkőzésen Hort szabálytalan Igazolásokkal játszott, a két pontot 0:0 gólarány- nyal Heréd kapta. EGRI VÖRÖS CSILLAG 4—ö-ón: Üdülés pénz nélkül (Szélesvásznú) EGRI BRÓDY 4- én: Római vakáció 5- én nincs előadás GYÖNGYÖSI SZABADSÁG 4—5-én: Őfelsége kapitánya GYÖNGYÖSI PUSKIN 4—5-én: Hárman jötték az erdőböi HATVANI VÖRÖS CSILLAG 4—6-én: Az árba® HATVANI KOSSUTH 4—5-én: Mindhalálig PÉTERVASARÁ 4—ő-én: Régi idők mozija FÜZESABONY 4—6-én: Üdülés pénz nélkül HEVES 4—5-én: Gyermekkori szerelem A bajnokság állása: II 1. HVSE H. 13 10 1 2 37:12 ■ 21 2. R-mártonn. 13 9 1 3 29:10 19 3. Petőfib n. 13 7 2 4 20:12 16 4. H. Kin. II. 13 7 1 5 19:15 15 5. Boldog 13 5 5 3 22:18 15 6. Ecséd 13 7 1 5 13:21 15 7. Selypi £ 13 6 1 6 19:10 13 3. Nagygombos 13 5 3 5 32:27 13 9. Heréd 13 5 1 7 10:23 11 10. Hort 13 4 — 9 8:18 8 11. H. Spart, 13 3 2 8 10:30 8 12. Csány 13 1 — 12 6:30 2 A bajnokság győztese osztályosét játszik a megyei bajnokságba Jutásért, de az osztályozőn tarta- lékcsapatok nem vehetnek részt. Ezért eredményeik nem számítanak bele az osztályozőn való részvételt eldöntő táblázatba. Ezek figyelembevételével pillanatnyilag a Selypi Építők csapata vezet 10 ponttal, az ugyancsak 10 1 pontos Boldog előtt. _______________________ Eg sr Városi Tanács v. b. Ipari Műszaki Osztálya az építőiparban és az építőiparhoz tartozó szakipari munkák irányításában jártas, képzett technikust keres. A beosztást pályázat útján lehet elnyerni. A pályázat mellé önéletrajz csatolandó. Feltétel: 5 éves gyakorlat. A pályázat Eger, Városi Tanács v. b. Ipari Műszaki Osztályához nyújtandó be. 4 próhirdetések tűnnöm, Egerben este fél 8 órakor A HARAG NAPJA (Madách-bérieJt NGPOJ8AG as MSZMP megyei bizottsága és a Megyei Tanács napilapja Megjelenik héttő kivételével mindennap. Szerkeszti o szerkesztő bizottság. Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz utca J>. Telefon: 58-7«. 58-78. sí. Felelős kiadó; az MSZMP Heves megyei bizottsága Kiadóhivatal: Eger, Bajcsy-Zsillnszky utca L az. Telefon: 24-44 szám. Postafiók: 23. Heves megye) Nyomda V.. Eger. Fv.: Mandula Eroó. Eger. Kéziratokat nem érzünk meg és a*®» küldünk »Issza. A GYÖNGYÖSI Vízmű- és ingatlankezelő Vállalat a nyári fürdési szezonra okleveles úszómestert 1959. május 1-től alkalmaz. Jelentkezés a Gyöngyösi Vímű- és Ingatlankezelő Vállalatnál, Gyöngyös, Jókai u, 25. FIGYELEM! MAGÁNOS nő, különBejáratú bútorozott szobát keres a belvárosban. Címeket kérem az egri Nyomda Vállalathoz, délután 4 órától este 8 óráig, „Ár nem számit’' jeligére. KIUTALÁS NÉLKÜL állandóan kapható mindenféle ÜJ HASZONVAS, úgymint: építkezési anyagok, vascsövek, lemezek minden méretben, patkó- és ráfvas, lapos- és gömbvasak, gépalkatrészek stb. A Szolnok—Heves megyei MÉH Vállalat telepein. Ismét kötünk értékesítési szerződést KENYÉRGABONÁRA «-ként 5.— forint felárral és 60.— forint előleggel. SÖRÄRPÄRA a megállapított takarmányárpa ár felett 70.— forint felár, előleget 80.— forintot fizetünk. SZERZŐDÉSES NAPRAFORGÓ 275.— forint, 80.— forint előleggel. Egyéb feltételek megtudhatók a Termenyforgalmi és az Fmsz. felvásárlóhelyeken. HEVES MEGYEI TERMÉNYEORGALMI VÄLLALAT GYÖNGYÖS központjában levő 2 szoba, konyha, speiz, vízvezetéke lakásomat elcserélném budapesti bármilyenre, megegyezéssel. Cím: Magyar Hirdető. Gyöngyös. RÉSZBEN beköltözhető 3 szobás, villaház eladó. Eger, Üttörő u. 18 (Csákó.) ZONGORA, bécsi mechanikát', rövid-fekete, körpáncélos, kérészi húros, majdnem új. Mesterhegedö és egy öreg cselló eladó. Gyöngyös, Petőfi utca 7. rAdióJAVItAS, vidékieknek azonnal, Egerben, autóbusz megállónál, Bajcsy-Zsilinszky u. 13. ZONGORÁT bérelnék, Eger, Ti- zeshonvéd u. 25. szám. ELADÓ üzemképes, jókarban le vő kombinált abrikter. Egy 260-as szalagfűrész, vasvázas. Mezőkövesd, Bükkfaköz 3. ELSÖ-HATSÖ teleszkópos, 125- ös Csepel új állapotban eladó. Vass András, Recsk. Kapcsolóház. JLJL*. A A. A 4 A tarnaszentmiklósi gépállomás segédkönyvei őt keres azonnali belépésre. Fizetése havi 1500 forint. Képesített, vagy mérlegképes könyvelők személyesen jelentkezzenek t gépállomás igazgatójánál Jelentkezéssel kapcsolato.- itiköltséget nem térítjük. v t ▼ nr ter t ~y w > 1470. Verpelét 858, Gy. Bányász ISO, Recsk 633, Apc 560, Eger 533. Minden fordulónak meg vannak az érdekességei és furcsaságai, de ami a legutóbbi fordulóban történt, szinte ritkaság számba megy. Az FVSO—Gy. Spartacus mérkőzésen ugyanis Körtvélyesi játékvezetőt a pálya közepén mérkőzés közben tettlegesen bántalmazta a füzesabonyi közönség. Ha a füzesabonyi labdarúgó-csapat netalán kiesne a megyei I. osztályból, megköszönheti majd hevesvérű szurkolóinak... Az elmúlt fordulóban is akadt néhány meglepetés, ezek közé tartozik a két éllovas nehéz, egygó- los győzelme, gyengébb képességű csapatok ellen, de kevesen számítottak arra is, hogy a Lőrinci Vasas Adácson, a Recski Bányász pedig otthonában szenved veresé- ; get. Az Egri /Spartacus eddig 10 mérkőzésen nem kapott gólt, P már negyedik esetben, győzött 1:0- ra, mögötte a verpelétiek következnek, akik nyolc mérkőzésen őrizték meg góltól hálójukat. Tavasszal már csak a Gy. Honvéd együttese veretlen. Kitűnő rat tot'vett tavasszal a Selyp! Kinizsi. Csak a tavaszi eredmények alapján ezt. a táblázatot kapjuk: 1. Egri Soartacus 8 pont 2-3. Gy. Honvéd, Verpeiét 6 pont 4. Gy. Bányász 6 pont 5. Heves 5 pont 6. Selyp 5 pont 7. Lőrinci Vasas 5 pont 8. Gy. Spartacus 4 pont 9. Rózsaszentmárton 4 pont 10. Adács 4 pont 11. Hatvani Kinizsi y 2 pont 12. Recsk 2 .pont 13. Füzesabony 2 pont 14. Apc 2 pont 15. Tiszafüred 2 pont 16. Bélapátfalva 1 pont (SZKuGSOVSZKY)