Népújság, 1959. március (10. évfolyam, 51-75. szám)

1959-03-05 / 54. szám

1939. március 3., csütörtök W8PŰJS A <3 Nemcsak az első lépésnél — mindig szívesen segítünk • • • Ezzel búcsúztak az új szö­vetkezeti tagoktól a munkás­agitátorok, mikbr aggódva ér­deklődtek tőlük: segítenek-é majd a kezdeti nehézségek le­küzdésében, a szocialista gazdálkodás megteremtésében. A szövetkezeti tagok kéré­sét komolyan vették az üze­mek vezetői, dolgozói melyet becsületbeli kötelességük tel­jesíteni. Tudják, hogy a kez­deti lépések, a közös gazdál­kodás útján, nem lesznek zök­kenőmentesek. bár a kormány minden segítséget megad a szövetkezeti parasztok mun­kájához, ahhoz, hogy biztos alapot teremtsenek a további gazdálkodáshoz, mégsem nél­külözhetik az üzemek gyors és hathatós segítségét. A munkásagitátorok, az üze­mek dolgozói, visszatérve a gyárba, már arról tárgyaltak, milyen módon lehetnének se­gítségére a termelőszövetkeze­ti mozgalomnak. Jobbnál jobb ötletek születtek ezeken a meg­beszéléseken és amit néhány üzemnél tett látogatásunk is bizonyított, igen komolyan ve­szik a szocialista mezőgazdaság segítését. A rózsás zen tmártoni IX-es akna műhelyeinek dol­gozói vasárnap délelőtt kija­vították az áita'uk patronált tsz gazdasági felszerelését, a gyöngyösi Gépjavító Ktsz-ben minden munkát félretéve, so- ronkívül hegesztették meg a Dózsa Tsz gépét. De nemcsak a gazdasági felszerelések ja­vításában adnak segítséget, de körülnéznek házaik táján, mi­lyen nélkülözhető, építőanya­got vasat tudnának juttatni az építkezésekhez, tervező-brigá­dok aíaku’nak s újabb és újabb módját találják a segí­tésnek. — Lerobbantjuk a követ szakemberünk. Tudnának-e se­gíteni? Az igazgató máris in­tézkedik, hogy a szomszédos bányából menjen át a lő- mester és robbantsa le a tsz számára a követ Később még árról is szó esett, hogy saját bányájukból is tudnak adni a tsz-ek építkezései számára rendkívül olcsó áron követ, így segít ez a kisüzem, erejé­hez mérten, a termelőszövet­kezeteknek. — Elkészítjük az épületek terveit ígérték a gyöngyösi XII-es akna műszaki dolgozói, s hogy ígéretüket könnyebben bevált­hassák, műszaki segítő brigá­dot szerveztek, mely az álta­luk patronált tsz-ek építkezési tervét" készíti majd el, hogy íey járuljon hozzá a mezőgaz­daság szocialista átszervezésé­hez, a termelőszövetkezetek gazdasági megerősödéséhez. Az aknaüzemnél a gazdasági felszerelések kijavításával is segítik az általuk patronált karácsondi Dózsa Tsz-t, és most keresnek újabb, még hathátósabb segítséget.- Korábban elkezdjük a téglagyártást Ez évben igán sok közös épületet kell felhúzni az új termelőszövetkezetekben, hogy őszre együtt lehessenek a be­vitt állatok, s ehhez igen sok építőanyagra lesz szükség. A Tég1 agyári Egyesülés vezetői és dolgozói úgy döntöttek, hogy e megnövekedett igényt úgy próbálják kielégíteni, hogy a korábban tervezett április 1-i kezdés helyett a téglagyá­rak már a jövő hét elején megkezdik a mupkát, hogy több tízezer téglával többet adhassanak a tsz-építkezések számára. Átadtuk a felhaszná­latlan betonelemeket' A gyöngyösi Szerszám- és Készülékgyár mátrafüredi tele­pén több év óta hevernek félig a földbe süllyedve, felhaszná- ’atlanul a több millió forintot érő betongerendák, s egyéb építési elemek. A környékbeli lakók már igyekeztek hasznosítani ezeket az elfekvő értékeket, a gyár is igyekezett megszabadulni tőle. de a minisztérium eddig csak állami vállalatok részére enge­délyezte volna az eladást. Ilyen vevő pedig nem akadt mostanáig. A beton építési elemek azóta is ott hevernek, ped'g nagyon jó lehetne hasz­nosítani az újonnan alakuló termelőszövetkezetekben is­tálló és esyéb gazdasági épü­letek építéséhez. Meg kellene kísérelni, hogy az egyébként pusztulásra ítélt betonelemeket átadia-e a minisztérium a ter­melőszövetkezetek részére, — mert kár lenne a nagy érté­kért. Szóljanak, bármikor segítünk... Ezt válaszolták a Heves me­gyei Építőipari Vállalat lakatos részlegének dolgozói az új ter­melőszövetkezeti tagok kérésé­re, s velük együtt ezt válaszol­ták — amint a példák mutat- iák, a megye üzemének dolgo­zói is. Tehát megnyugtatásul közölhetiük, a munkások nem feledkeztek meg ígéretükről, szívesen vesznek részt a kö7ös gazdaságok kezdeti nehézsé­geinek leküzdésében anyaggal, munkával, szovjetemmel. Kovács Endre A* .,Ot venek társasága** A svéd fővárosnak, Stockholmnak van egy kis kedves, meghitt kávéháza, amely a Triumf nevet viseli. Ebben a kávéházban gyűlt össze nap mint nap az „Ötvenek társasága”, bár ugyan nem ezzel a név­vel, de nincs okunk nem ezt a nevet adni számukra. Ez a társaság csupa vidám fickóból áll, s az ötven fickó életének egy jelentős hányada itt zajlik le a kávéház­ban. A másik jelentős hányada ugyanis a városkörnyéki nyaralókban, ahová nem nyaralni, s a kikötőkben, ahová nem hajókázni járnak: lévén, hogy mind az ötven tolvaj a javából. Ötven tolvaj, ötven magyar disszidens, kiket szí­vükre zártak anno 1956. a svéd fővárosban, s akiket minden bizonnyal a börtönbe zárnak anno 1959. Szabad­ságharcosok voltak és tolvajok lettek? Szó sincs róla: tolvajok voltak és azok is maradtak. Nem olcsó mulatság AJ emrég zajlott le a török nemzetgyűlésben a költségvetés vitája. A vita viharos volt és szo­morú kicsengésű. Törökország már ott tart, hogy tarto­zásainak kamatját sem tudja kifizetni. Nincs jogunk beleszólni egy ország belügyeibe, nincs jogunk különö­sebben firtatni sem, hogy vaj’ miből adódott és mire for­dítódott az 1,1 milliárd dollárnyi tartozás ... Egyet tudunk: iskolákra, kórhazakra alig. S még egyet: fegyverkezésre annál több. Közös paktumból „cseresznyézni” az Egyesült Álla­mokkal nem olcsó mulatság. Belekerül legalább egymil- liárdba. (látó) Ház alumíniumból Hírek — humorral... Dr. Krafft Ehricke ameri­kai tudós érdekes javaslattal hozakodott elő. Világszerte nagy problémát okoz a hulla­dékok, szemét stb. megsem­misítése. A tudós most azt javasolja: rakéták segítségé­vel lőjék ki a világűrbe a szemetet. A magunk részéről tökéle­tesen egyetértünk a tudós tervével. Csak attól félünk, hogy dr. Ehricke ameri­kai rakétákkal óhajtja ki­lőni a hulladékot a világ- egyetembe Márpedig — is­merve az amerikai rakéták eddigi kudarcait — könnyen előadódhat, hogy az űrrakéta idő előtt felrobban. Erre gon­dolni sem jó. Nem szeretjük ugyanis, ha használt rágógu­mi hullik a nyakunkba ... hogy csak a legenyhébb lehe­tőséget említsük. Dr. Ehricke különben sem határozta meg: mit ért hulladék és szemét alatt? Dulles uszító beszédei­nek kefelevonatait, a dugába dőlt Marshall-terv dokumen­tációit? Ez esetben különös­képpen tiltakoznánk, mert mi van, ha a rakéta — szakítva az amerikai „haladó hagyo­mányokkal’’ — mégis eljut az űrbe? Egy távoli csillagra? Jaj szegény égitest lakóinak. Pánikot és zavart keltene köztük a sok blöff s nem le­hetetlen, hogy a távoli hol­dak lakói közül akadna olyan is, aki elhinne azokat. Sohsem lehef tudni. — pa —- A SZÉKESFEHÉRVÁRI Vadásztölténygyámak szállít március S-a előtt egy mü- anyag-formázó gépet a Gyön­gyösi Gépjavító Ktsz. Az üze­mi próbát még a héten meg­tartják; Moszkvai építészek elkészí­tették egy négyemeletes alu­mínium lakóház tervét. Az épület súlya mindössze 450 tonna lesz, ami megfelel egv alacsony, egyemeletes tégla­ház súlyának. A falakat hab­üveggel teszik hang- és hő­szigetelővé. Az alumíníumház építése könnyű és gyors Két hónap alatt összeállít ák a vasbeton­vázat, amelyre toronydaruk segítségével emelik rá az alu­mínium-lemezeket. Jövőre Moszkva egyik utcá­ján épül fel az első alumí­niumház. Kétezer sezlont 800 ágybetétet — Mit tud segíteni egy ilyen kis üzem, mint a Bánya- és Cementipari Vállalat? — kér­dezték az aggályoskodók, ám a kis üzemben tett^ látogatás :rnáris rácáfolt u kétkedőkre^ mert Hudák Lajos igazgató ép­pen Csabai Bélával, a siroki Aranykalász Termelőszövetke­zet tagjával tárgya11. — A tsz kőbányájában követ kellene robbantani, mert ta­vasszal juhakolt, sertésólat kell építeni és egyéb renová­lást kell végrehajtani, szüksé­günk van kőre nekünk is, meg a környező tsz-eknek is. Nincs Munkások Javaslatait valósíi iák meg a Selyp! Cementgyár ez évi műszaki fejlesztési tervében Az éves műszaki fejlesztési terv összeállításánál a Selypi Cementgyárban figyelembe vették és felhasználják a dol­gozók javaslatait is. Ezt mu­tatja az a példa, hogy az ez évi műszaki fejlesztési tervben szerepel a fehér-khnker égeté­se két kemencével, amit az­előtt csak egy kemencével égettek, hosszabb idő alatt és drágábban, mint most. A másik példa a „kőkitáro­ló” ikerszalag átszerelése, ahol hevedert takarítanak meg és üzembiztosabb lesz a szalag. Ezt Bauer György javasolta és még ebben az évben meg is valósítják. gyárt az idén a Kézműipari Vállalat A gyöngyösi Kézműipari Vállalatnak nagy gondot oko­zott, hogy a kárpitos részlege jó ideig Egerben volt, s a meg­levő adottságokkal a vállalat nem tudott eleget tenni a ve­vők igényeinek. Ezért jutottak arra az elha­tározásra, hogy haza kell tele­píteni a kárpitos részleget, s azt a lehetőségekhez mérten tovább kell fejleszteni, mivel az utóbbi időben nagy a keres­let a kárpitozott bútorok iránt. Ez év kezdetétől már való­sággá vált a terv, a városi tanács ugyanis 60 ezer forintot juttatott a Kézműipari Válla­latnak a gyöngyösi kárpitos részleg helyiségének tatarozá­sára, helyreállítására. Ma már nagy ütemben folyik a munka az új részlegben, s a vásárlók megnyugtatására örömmel kö­zölhetjük, hogy ez évben 9000 sezlont gyártanak 900—1100 fo­rintos fogyasztói árban. A Kézműipari Vállalat kár­pitos részlegének készítményeit négy megye szaküzleteiben le­het vásárolni és a sezlonokon kívül ez évben 800 darab két részes ágybetétet is gyártanak, ami szintén keresett áru. A tervek szerint a mostani­nál is nagyobbá akarják tenni a kárpitos részleget, hogy mi­nél több embernek tudjanak munkát adni, és ió minőségű kárpitozott bútorokkal láthas­sák el a kiskereskedelmet. molnár Géza A február 21-i letartóztat £*. tással az volt a kormány Célja, hogy szétzúzza a kom­munista pártot és ezzel meggá­tolja a forradalmi erők továb­bi előretörését, a szocialista forradalom kibontakozását. A kormány és a szociáldemok­rata jobboldal azonban nem számolt a kommunista moz­galom életerejével. A párt ve­zetőinek és legjobb káderei­nek a letartóztatása bér sú­lyosan érintette a mozgalmat, szinte egy percnyi fennaka­dást sem jelentett a további munkában. A letartóztatott Központi Bizottság helyébe már másnap munkába lépett a Szamueily Tibor vezetésével megalakult új pártközpont. Az 1919. február 20-tól, már­cius 21-ig terjedő időszakot az jellemzi, hogy a kommunista propaganda ebben az időszak­ban kímélyült és a proletariá­tus egyre nagyobb tömegei kö­zött elterjedt. A párt ebben az időszakban nemcsak szer­vezeteit építette ú’já, hanem eredményes és egyre erősödő harcot folytatott a letartózta­tott kommunisták szabadon- bocsátása érdekében és meg­tette az előkészületeket a fegy­veres harcra, a hatalom átvé­tele érdekében. A hatósági terror következ­tében a február 20-át követő első napokban az új pártveze­tőségnek teljes illegalitásban kellett maradnia. A Vörös Új­ság kiadása néhány napra megszakadt, viszont ebben az időszakban is tömegesen je­lentek meg a párt röpte ojai, a sajtó széreoét oedte a Nagy­váradi Vörös Újság töltötte be. Már hz illegális viszonyon között megjelenő első röolap további harcra, fegyverkezés­re buzdít/a a katonákat és Újra harcol a párt munkásokat. „Még annyi elv­társunk letartóztatása sem akaszthatja meg egy pillanat­ra sem a proletárforradalom előkészítésének munkáját A proletariátus belső erői és szükségletei teremtették meg és mozgatták azt eddig is, és nem egyes emberek és párt­vezérek. És ezek a 'egyőzhe- teüen forradalmi erők min­denkit pótolni fognak, hs száz pártvezetőségünket is fog­ják agyonveretni, vagy letar­tóztatni a nyomorult, vakok, akik képtelenek eszükkel fel­érni a proletariátus mérhetet­len életerejét!” A Nagyváradi Vörös Újság február 23-i száma már fegyverkezésre és a proletár- diktatúra kivívására szólítja fel a munkásságot: „Proletá­rok! Itt az ideje, hogy fegy­verkezzetek. Elég volt a tétlen szemlélésből. Pusztuljanak azok, akik ellenségeink. Kér­lelhetetlen. kegyetlen harcot kell hirdetnünk a burzsoázia és minden uszályhordozója ellen, mert végül is tűrhetet­len, hogy a dolgozó milliók ellenségei úgy bánjanak ve­lünk, mint a veszett kutyák­kal. Jöjjön, aminek jönni kell A mi ügyünk szent és igazsá­gos. Olyan időket élünk, hogy csak akarnunk kell és kivív­juk szabadságunkat. Mert hiá­bavaló ellenségeink minden mesterkedése, azt az áramla­tot, amely kelet felől jön, fel­tartóztatni nem lehet. A bur­zsoáziának, kapitalizmusnak minden támaszával együtt pusztulnia kell. Éljen a pro­letárforradalom, éljen a pro letárdiktatúra!" Február végén a Galilei-kör balodali ifjúsága ítélte el a kormány tevékenységét és azonosította magát a kommu­nisták célkitűzéseivel Február 24-én 5000 munkanélküb vas­munkás már a kommunisták szabadon bocsátását követeli és elítélik a kormány és jobbol­dali szociáldemokraták akció ját. A munkásság szimpátiája egyre jobban a kommunisták felé fordult és ez tet+ekben is megnyilvánult. A munkásság balratolódását természetesen a kommunista oárt agteációia is tevékenven elősegítette. Már­cius 1-én újra megjelent Pes­ten a Vörös Újság és első ve­zércikke már a Kommunista Kiáltvány híres szavait idézte vissza: „Reszkessenek az ural­kodó osztályok a kommunista forradalomtól !** A letartóztatott komrau- nista vezetők helyzeté­ben is csakhamar jelentős vál­tozás következett be. A szov­jet kormány csakhamar távi­ratban tiltakozott Károlyi Mi- hálynál a kommunista letar­tóztatottak sorsa miatt és meg­torlásképpen hadifogoly ma­gyar tisztek ellen szankciókat helyeztek kilátásba. Ennek ha­tására a kormány arra kény­szerült. hogy politikai fogoly­ként kezelje a letartóztatotta­kat és jelentős engedményeket tettek. Később, ahogy a szocia­lista forradalom egyre elke­rülhetetlenebbnek látszott ma­guk a börtönőrök is több en­gedményt tettek és lassan csaknem minden ellenőrzés és fegyelem megszűnt. Len­gyel József: Visegrádi utca című könyvében leírja a kom­munista foglyok helyzetét le­tartóztatásuk utolsó időszaká­ban: „... úgy éreztük, hogy belülről feszegetjük a börtönt. De éreztük azt is, hogy kinn hatalmas, feltarthatatlaji erő­vel vetették neki vállukat a börtön falának, s rövidesen szétmállanak ezek a falak.” „Jó dolgunk volt a kisfog- házban. A látogatókat most- már nem is a fogházirodában fogadtuk. Egyenesen bejöttéi? a cellába, semmi ellenőrzés nem volt. A látogatók száma pedig egyre szaporodott. Üze­mek küldöttségei lőttek. A proliasszonyok legjobb falat­jaikat nekünk küldték. Kész- letre állt a jó ennivaló Ottó szobájában, aki mint bizalmi szétosztotta. Mert ekkor ren­des választott bizalmiaink vol­tak és László, a főbizalmi." Végeredményben a pártveze- tőség a börtönből is tudta ilyen körülmények Között irá­nyítani a mozgalmat és elő­készítette a szocialista forra­dalom győzelmét. Március közepén már az egész ország munkássága láz­ban égett. Nemcsak a pesti, fővárosi munkásság .akarta kezébe venni a hatalmat, ha­nem a vidéki proletariátus is számos helyen már meg >s valósította a hatalom megra­gadását. A szociáldemokrata párt munkástöimegei is egyre jobban balfelé tolódtak, egyre többet kívántak az opportu­nista vezetőktől, s mivel azok mereven ragaszkodtak a libe­rális burzsoáziával való szö­vetségükhöz, mind nagyobb ellentét keletkezett a lassan­ként kommunista álláspontra helyezkedő munkástömegek és az egyre jobban elpolgáriaso- dó vezetők között. M árcius 14-én nagygyűlést “ 1 rendeznek a leszerelt katonák a Vigadóban, ahol ál­lást foglalnak a polgári kor­mány és a polgári pártokkal szemben, és kimondják csatla­kozásukat a kommunista párt­hoz. Március 19-én a munka- nélküli dolgozók nagygyűlést rendeznek a Lovardában, s a többezemyi tömeg innen fel­vonul a Várba, ahol azonnal 500 korona gyorssegély kiuta­lását követelik Peidl népjó’éti minisztertől. Ugyanakkor azt is követelik, hogy a munka- nélküliek külön élelmiszerje­gyet is kapjanak, amelynek révén az állam terhére 50 szá­zalékos árkedvezményt kap­nának. Március 18-án, a Pá­rizsi Kommün kikiá’tásának évfordulóján a csepeli mun­kásság nagygyűlést tart, ahol a többi nagyüzem munkásai­val közösen elhatározzák a be­börtönzött kommunista veze­tők kiszabadítását. Március 20-án sztrájkba lépnek a nyomdászok, az a szervezet, amelyben eddig teljes befo­lyása volt a szociáldemokrata pártnak. Eltávolítják az op­portunista vezetőséget és kom­munista érzelmű új vezetőket választanak. A kommunista oárt március 23-ra nagvgyű- lést hív össze hogy tömeg- nyomással elérjék a letartóz­tatottak szabad rábocsátását Erre azonban már nem került sor, SAGY JÓZSEF ’ \ l

Next

/
Oldalképek
Tartalom