Népújság, 1959. február (10. évfolyam, 27-50. szám)

1959-02-10 / 34. szám

4 népújság 1959. február 10., kedd sSh*44 Barátságos labdarúgó-mérkőzések É«Ti SC—Ózdi Kohász SE 1:0 (0:0). Eger, 700 néző. V.: Szegedi Barna. Eger: Antal - Nagy II., Boros, Ltsztóczky - Váraljai II., Kelemen - Takács, Bajuhovszky, Hanus, Nagy I., Szász. Edző: Szentmarjai Tibor. Ózd: Szántó — Gyárfás, Siska, ilajner - Borbás I., Derenkó - Széles, Ferdinánd, Zalai, Kismar­ton, Szkladán. Edző: Nagy András. A göröngyös, fagyos talajon Özd óriási erővel kezdte a játékot, sok villámgyors, veszélyes támadást vezetett Antal kapuja ellen. Az el­ső negyedórában lövés lövést kö­vetett, s ekkor úgy látszott, hogy a '-endégek megnyerik a mérkőzést. Negyedóra után azonban az egri csapat fokozatosan feljavult, ki­egyensúlyozottá vált a játék, ame­lyet rendkívül heves iram jellem­zett. A félidő befejezése előtt a jobb erőben levő egriek lassan fölénybe kerültek, Bajuhovszky lapos lövé­sét csak nehezen védte szögletre Szántó, majd a kitűnően játszó oisfca az utolsó másodpercben há­rított ismét szögletre a berohanó ■Banus elöl. A II. félidő is egri támadásokkal kezdődött. Bajuhovszky kitűnően vett le egy labdát a levegőből, de •aztán túlságosan kivárt és odalett ■a biztos gólhelyzet. A másik oldalon Nagy 11. nehéz (helyzetben tisztázott. A közönség­nek tetszett a játék, amelyet most (már tartósan az egriek irányítot­tak. Hanus átadását Nägy I. ka­pásból alig lőtte a léc fölé, majd iHanus jó ütemben ugrott ki a vé- üők gyűrűjéből, a keresztező Gyár­tás azonban szögletre rúgta előle la labdát. Nagy L 20 méteres sza­badrúgása a jobb sarokba tartott, ide Tengely vetődve védett, aztán ,Bajuhovszky elől ismét csak szög­letre tudtak hárítani az ózdi vé­dők. Eger szinte állandóan táma- ilott. Takács kapáslövését a bal -;első sarokból ütötte szögletre Tengely, majd a 80. percben meg­született a mérkőzés egyetlen gól- Ha- az ESC szabadrúgáshoz jutott, a kaputól mintegy IS méternyire. \ labdának Bajuhovszky futott neki és a rosszul helyezkedő sor­fal mellett, félmagasan a háló jobboldalába lőtt. 1:0. A gólra elkeseredett ózdi táma­dások következtek, Gyárfás 20 mé­teres bomba-szabadrúgása a felső kapufán csattant, de az egyenlítés már nem sikerült. A két csapat rendkívül neves- í/amú, változatos, érdekes mérkő­zést vívott egymással, ózd kezdett jobban, később azonban a magára talált egri csapat némi fölényt har­colt ki, s végeredményben meg­érdemelten győzött. Egyénileg: Boros, Nagy II.i Lísz- lóczky, Váraljai 11., illetve Siska, Borbán 1. és Hajner nyújtotta a legjobb teljesítményt. ______ Va sárnap a Miskolci VSC NB t-es csapata látogat el Egerbe, Petőfibányal Bányász— Salgótarjáni SE 3:1 (1:1), petőflbánya, 300 néző. V.: Pogonyi. peiőfíbínva: oodó - Veres I., Sándor, Veres II. - Paraszt, Zilál - Imre, Takács, Bátort, Tóth, Opovs^kl. Edző: Csizmarik Imre. Ez a mérkőzés is nagyiramú, he- lyenkint élvezetes játékot hozott. Petőfibánya kezdett jobban és tá­madásait már a 14. percben siker kísérte: Tóth mintegy 17 méterről élesen a bal alsó sarokba lőtte a labdát. 1:0. A gól után hullámzó játék ala­kult ki, amelyben a salgótarjá­niaknak ll-esből lőtt góljukkal si­került kiegyenlítenlök. A n. félidőben az NB Il-es ven­dégcsapat Irányította egyideig a játékot, de 20 perc eltelte után a máris jó erőben levő Bányász­együttes került fölénybe, s kezde­ményezett többet. A második hazai gól Tóth 11-eBé­ből esett, majd nem sokkal később Takács lerázta magáról a salgótar­jáni védőket és a kimozduló ka­pus mellett könnyedén a hálóba helyezte a labdát. 3:1. A hátralevő időben még Tóth remek kapufája jelentett eseményt. A Petőfibányai Bányász csapatá­ban fentieken kívül szóhoz jutott tnég Novák, pünkösdi, Balcsó, Gáldi és Bócsó. A hazai együttes megérdemelten győzött, mert jobb volt az erőn­léte és az adódó gólhelyzeteket is jobban kihasználták csatárai. Egyénileg: Godó, Sándor, pa­raszt, Tóth és Opovszki játszott ki­tűnően. Egri Spartacus— Egri Honvéd 7:0 (4:0). Eger, 200 néző.' Spartacus: Szűcs — Török. Bóta, Bozsik - Bubal II., Nagyszalóki - Miskolci, Szabó, Árvái, Jezoviczky, Vida. Edző: Kovács László. A két csapat háromharmados edzőmérkőzésén máris jó formáról tett tanúságot a szövetkezetlek csapata. Az első harmadban ugyan még eléggé döcögős volt a játék, utána azonban már folyamatosabbak let­tek a támadások és a csatársor is eléggé gólképesnek bizonyult. A mérkőzés folyamán szóhoz jutott még Beltovics, Bubái E, Csepcsá- nyi és Polonkal is. A legjobb teljesítményt Helto- vics, Miskolci, szabó: Jezoviczkl és vida nyújtotta. Hatvani VSE—Rózsa­szenlmártuni Bányász 1:1 (1:0), Hatvan, V.: Srttbó Z. Hatvan: Berényi (Széplaki) — Zsámboki (Tajti), Tóth, Pete — Ré- kasi, Kovács - Zámbó, Hídvégi (Zilai), Sáfrán, Tajti (Bovász), Fe­hér. Edző: Selmeczi József. Rózsaszentmárton: Mátra —Hucz- ka, Kazi (Dorher), Körösi - Baczik, Domer II. - Zilai, Borbély, Boron- kai, Báti, Imre II. Edző: Vágó Zol­tán. A vendégek nagy irammal kezd­ték a játékot, több veszélyes táma­dást vezettek Berényi kapuja él­len, később azonban fokozatosan a hazaiak vették át a játék Irá­nyítását. Kovács jobbnál jobb lab­dákkal tömte a támadósort, a gól­Sporiérdekettaé4» „SEMMIKE SEM ALKALMAS” As amerikaiak elleni találkozóra készültek a szovjet atléták, írja a 'Lémet Leichtathlet című lap, ami­kor egy nap Nyina Dumbadze tá­rogatta meg őket egy magas, fe- ketehajú fiú kíséretében. „Ez a fiam” — mutatta be Dumbadze a 196 cm magas „kisfiút”. Amikor 1kíváncsian kérdezték, hogy mit a fiú. szerényen válaszolta, hogy bizony „seiumire sem alkal­mas”. Alig néhány héttel később a fiú 14,9-et futott 110 gáton, majd 24,7-et 200 gáton és 190-et ugrott magas­ba. Elindult az ifjúsági tízpróba- bajnokságban is és 6012 ponttal győzött, úgyhogy rúdugrásban megsérült és gerelyt már csak helyből tudott dobni, 1500-at pedig nem is futott.., Mit ért volna éli ha alkalmas I lenne atlétikára? . „, lövés azonban nem sikerült. Tajti lövése elkerülte a kaput, majd Sáfrán lövését védte Mátra bizto­san. A másik oldalon Zilai veszé­lyeztetett. A 40. percben Fehér jó beadását Tajti kapásból küldte ka­pura, de a labda a kapufa töve mellett suhant el. Néhány perc múlva megszületett a mérkőzés első gólja: Zámbó a jobb szélre ki­húzódó Sáfránhoz továbbította a labdái, aki egészen az alapvonalig futott el, s beadását a jó ütemben érkező Zilai élesen a hálóba fe­jelte. 1:0. A játék hátralevő részében is a hatvaniak irányították a mérkő­zést, a csatárok azonban eléggé pontatlanul lőttek, avagy Mátra mentett. A vendégek néhány gyors lefutással kísérleteztek. A 70. perc­ben Imre n. elől Tajti hanyatve- tődve vágta vissza a mezőnybe a labdát. A 85. percben kiegyenlített a vendégcsapat: Tajti könnyelműen adta haza a labdát, a szemfüles Borbély rácsapott, lövése Tóthról Báti elé pattant, aki biztosan lőtt a hálóba. 1:1. A két csapat jóiramú mérkőzést vívott egymással, erőnlétük máris kielégítő, a csatársorok azonban mindkét oldalon gyengélkedtek. — Jók: Kovács, Tóth, Zámbó, Híd­végi, Pete, illetve Mátra, Kazi, Báti. Imre 11. A TOTO eredménye 6. HÉT 1. Baii—Roma 1 2:1 2. Genoa—Bologna 1 1:0 3. Lazio—Lanerossi 2 o:l 4. Padova—Intemazionale 1 2:0 5. Spal—Triestina 1 4:0 6. U dinege—Juventus 9 0:4 7. Leins—Sedan 2 0:2 3. Valenciennes—Paris 1 1:0 9. Nancy—Lille X 1:1 10. Monaco—Nice X 1:1 11. Lyon—Sochaux 1 2:0 12. Marseille—St. Etienne 1 4:1 ( nah röviden « 1 • \B I-es barátságos labdarúgó- mérkőzések: MTK—Egyetértés 4:2 (3:1), Cse­pel—III. kér. 9:0, Elektromos—Új­pesti Dózsa 5:2 (2:1), Bp. Honvéd —Nagyatádi Kinizsi 2:0 (1:0), Fe­rencváros—Traktorgyár 5:i (1:0), Nagybätony—SBTC 1:1 (1:1), Győri Vasas ETO—Szombathelyi Pamut­ipar 2:2 (2:1), Tatabányai Bányász —Bp. Petőfi 1:0 (1:0), Zalaegersze­gi TE—Szombathelyi Haladás 0:0, BVSC—DVSC 3:2 (3:0), Diósgyőr— Kazincbarcika 3:0 (1:0) _ — AZ OSZTRÁK Hanna Walter nyerte a női műkorcsolyázó Euró­pa Bajnokságot. Zöllner Helga a 20. helyen végzett... — CSAVÁS ISTVÁN nyerte az országos sí-ugró bajnokságot. Ug­rásai: 55 m, 58.5 m. Az esélyes Kiss E. 67 méteres ugrásnál bu­kott! — A MAGVAR teivímkéziláb(ki­válogatott Párizsban 16:12 (10:3) arányú vereséget szenvedett Fram- ciaorezág együtesétől. — BUDAPEST jégkorong válo­gatottja változatlanul gyengén sze­repel a bukaresti nemzetközi tor­nán. Legutóbb bukarest csapatától 9:2 arányú vereséget szenvedett. Biztatóan mozogtak az ifik A Heves megyed ifjúsági labda­rúgó-válogatott kerete vasárnap tartotta első kétkapus edzését Egerben, az Egri SC—özdi Kohász mérkőzés előtt. Ebből az alkalomból nagy szám­mal jelentek meg ifjúsági játéko­saink a megye különböző részei­ből, ami arra vall, hogy sportkö­reink végre komolyan foglalkoz­nak a megyei ifjúsági válogatott csapat kialakításával. Különösen a gyöngyösi „különítmény’* keltett jó benyomást, amely Szalai Sán­dornak, a Gy, Spartacus ifjúsági edzőjének vezetésével érkezett Egerbe. A 23 vidéki labdarúgót az ifjú­sági bizottság tagjai fogadták, majd közös ebéden vettek részt, amely után a játékosok nyilván­tartásba vételét végezték el. A pályán három-harmados edző- mérkőzést játszott egymással a keret. A szakemberek árgus sze­mekkel figyelték az ifik mozgá­sát és elégedetten állapították meg, hogy megyénkben sok te­hetséges ifjúsági labdarúgó bonto­gatja szárnyait a különböző sport­körökben. Szinte nem lehetett észrevenni, hogy legtöbbjük még csak néhány napja kezdte e] az edzéseket, olyan lelkesen, olyan nagy erőbedobással küzdöttek vé­gig a liarma dókat. Végső következtetéseket levonni még nem lehet, de máris megálla­pítható, hogy egyik-másik játé­kosra bizton lehet majd az elkö­vetkezendő, megyék közötti talál­kozókon számítani. Szinte kivétel nélkül jó teljesítményt nyújtott valamennyi ifi, mégis ki kell emelnünk közülük Nagy Attila, Puporka, Wagner, Balogh, Bara- nyi, Adám, Túri és Krivik játé­kát. És még egy': az ifik az egész mérkőzés alatt példamutató maga­tartást tanúsítottak. Az MLSZ kilátásba helyezte, hogy a legeredményesebb mun­kát végző megyei ifjúsági váloga­tott a nyár folyamán külföldi tú­rára megy. Nos, ha Heves megye fiataljai és a lelkes vezetők to­vábbra is a megkezdett úton ha­ladnak. céltudatosan készülnek elő a közeljövőben sorrakerülő megyTei válogatottak tornájára, valamelyik szomszédos ország szép vidékein tölthetik el nyári szabadságukat. És ez tőlük függ... A válogatott keret legközelebbi edzésére két hét múlva, február 22-én kerül sor Gyöngyösön. A jégsport hirei Jégkarnevál Egerben Á özilágyi Erzsébet Leánygim­názium ée leánykollégium vasár­nap este jól Kikerült jégkarnevalt rendezett az intézet jégpályáján. A szépen kivilágított és feldíszí­tett jégpályán sok jelmezbe öltö­zött fiatal vonult fel, a legszebb és legötletesebb jelmezeket díjaz­ták. Eger város sporttársadalma szív­ből köszönti a Szilágyi E. gimná­zium és leánykollégium kezdemé­nyezését, hiszen jóformán fillér nélkül, kifogástalan jégpályát te­remtettek a város korcsolyázni vágyó fiataljai számára. Ez a pá­lya ma Eger város egyetlen jég­pályája, itt kapott most otthont, Eger régóta halódó jégsportja. A város sporttársadalma és sok száz korcsolyázni vágyó nevében kérdezzük az illetékeseket: mikor kap a város korszerű, jól felsze­relt, ömlesztett jégpályát, leg­alább olyant, amilyen 1950-ben a stadion építése előtt rendelkezésre állt. Már több ízben is rámutattunk arra, hogy a Hadnagy utcai, volt Vasas pálya nem alkalmas jégpá­lya céljaira, mert ott kizárólag csak úgynevezett „spriccelt’* jeget lehet ■ létesíteni, amely állandó, tartós hideget igényel. Ugyanak­kor a népkerti söröző épülete és a mellette elterülő terület, — mely kiválóan alkalmas volna jégpálya céljaira — télen kihasználatlanul hever. Az illetékesek mikor tesznek már pontot erre a kérdésre? BALOG TIBOR, a Korcsolyázó Társ. Szöv. elnöke. * aí S-zővfit CflLm (buitfLt képr ejt vény pályázata Melyik filmből való? Lapunk 20 napon keresztül egy- egy kénét közöl a szovjet filmek­ből, amelyek számozva vannak. Minden kép mellett egy kérdés van, amelyre válaszolni kell. A képek­kel egyidejűleg közöljük az azo­nos számú megfejtési szelvényt Is. Erre a szelvényre kell beírni a film pontos címét, amelyből a ké­pet közöltük és a kérdésre adan­dó választ. A pályázaton mindenki részt ve­het. A pályázóknak 1-től 20-ig ösz- sze kell gyűjteniök a lapból kivá­gott megfejtési szelvényeket és azokat kitöltve, név és lakcím be­írásával együtt kell elküldeni a Heves megyei Moziüzeml Vállalat­hoz (Eger, Sándor Imre u. 2.). Az a pályázó, aki hiányosan küldi be a szelvényeket, Illetve a megfejté­seket, díjazásban nem részesülhet Csak a lapból kivágott szelvény érvényes. Az 1-20. sorszámig ősz- szegyűjtött szelvények egyszerre küldendők bel A helyes megfejtők között a», alábbi nyereményeket sorsoljuk kit NYEREMÉNYEK: I. díj: 80 darab. n. díj: 50 darab, HL díj: 30 darab, IV. díj: 20 darab V-X. díj: 10—10 darab ingyenes mozijegy. A mozijegy-szelvények beváltha­tók 1959. IX. hó 30-ig, a nyertes ál­tal megjelölt filmszínházban, bár­melyik filmhez. A szelvények be­küldési határideje február 28. Az értékelés 1959. március 10-én lesz. I|| 5 - í- ' 13. Melyik időszakban játszódik a film? SZOVJET FILM ÜNNEPE keprejtveny pályázata A film címe; Felelet IS. a kérdésre £ szelvény A beküldő neve és pontos címe: Régészeti leletek Izraelben Jeaxi Perrot, francia régész Izrael déli részén, Beesheba közelében több mint 5000 év­vel ezelőtt eltűnt civilizáció értékes leleteit • fedezte fel. A történelemelőtti Szafadi falu újonnan kiásott házaiban a francia régészeti expedíció ér­tékes szobrocskákat és más elefántcsont-tárgyakat talált köztük egy 40 cm hosz- szú sarlót, valamint egy vi* rágmotívumokkal és mértani alakzatokkal díszített elefánt­csont dobozkát. FELHÍVÁS Felhívjuk az Egri Bizományi Áruházba bizományba beadóit tételek tulajdonosait, hogy 19 5 9. MÁRCIUS 15-IG a tételeket váltsák vissza. A beadó felek a megadott időpont után semmiféle követeléssel a „BÁV”-val szemben nem léphetnek fel. A Bizományi Aruház Vállalat egri üzlete (Eger, Zaiár utca 2. szám) 1959, március 31-én megszűnik. .-Sib Apróhirdetéseit Vezetőség véiíasztó közgyűlést tartott az Egri SC Vasárnap délelőtt lé órakor a ♦áros vezetői, tanácstagjai helyett sportolók, edzők és szakosztályve­zetők foglalták el helyüket a vá­rosi tanács nagy tanácstermében, hogy meghallgassák a sportkör régi vezetőségének beszámolóját, elfogadják lemondását, s egy olyan vezetőséget válasszanak, amely ké­pes lesz az elkövetkezendő idők­ben irányítani az egyesület mun­káját, szívügyének tekinti az egyesület sportó.óinak helyzetét és meg tudja valósítani azokat a cél­kitűzéseket, amelyeket . a felső szervek rájuk nézve kötelezően előírnak. A vezetőségválasztó közgyűlést a szakszervezetek megyei tanácsától jelenlevő Szajlai János nyitotta meg, májéi átadta a szót Prokai Mihály elvtársnak, aki a régi ve­zetőség nevében megtartotta be­számolóját. Beszámolója első részében a ve­zetőség munkájával, s általában az elnökségi tagok tevékenységével íoglalkozott, ismertette a költség­vetés lényegesebb terv- és tény- ■számait, felhasználását, a sportlé­tesítmények fenntartási, üzemelte­tési munkájának elvégzését, a tag­díj-bevételi terv teljesítését, majd áttért a szakosztályok munkájának és eredményeinek felsorolására. Különösen az úszó-szakosztály munkájával és eredményeivel fog­lalkozott. Ismertette az úszók mos­tani mostoha körülmények közötti felkészülését és Válent edző kitar­tó, áldozatos munkája nyomán el­ért kimagasló eredményeiket. Felsorolta az Egerben tnegren­űezett jelentősebb sporteseménye­ket és az azokon elért eredménye­ket. Végezetül foglalkozott a sporto­lók politikai és erkölcsi nevelésé­nek hiányosságával, s Jó példá­nak állította a többi szakosztályok elé ismét az úszókat, ahol a szak­osztály vezetősége, a szülők és a pedagógusok segítségével neveli sportolóit. Beszélt a városi tanács és a pártszervekkel fenntartott la­za kapcsolatokról, a vállalatok er­kölcsi és anyagi támogatásának hiányáról. Kifejtette abbeli reményét, hogy sikerül egy olyan vezetőséget vá­lasztani, amely sikeresen oldja meg a sportkör problémáit. Szoros kapcsolatot létesít a város vezetői­vel, hogy azok segítségét Igénybe- véve, szolgálhassák a szocialista sport ügyét. A beszámolót széles vita követte. Tasst László a vízilabdázók ne­vében bírálta a régi vezetőség munkáját, felvetette a vezetők és a sportolók kapcsolatának hiá­nyát, majd kérte az új vezetősé­get, hogy tegyék lehetővé végre a düledezö uszoda kijavítását, s a nagyhírű egri úszók téli edzésének biztosítására a régóta húzódó fe­dett-uszoda felépítését. Kérte to­vábbá, hogy a jövőben ne enged­jék el a sportkör legjobb verseny­zőit, s legalább azt tegyék lehe­tővé számukra, hogy katonai szol­gálatukat Egerben tölthessék le. Kutnyák Géza, az ökölvívók ed­zője a helyiség problémáját ve­tette fel, hangsúlyozta, hogy tart­hatatlan az az állapot, amikor egy verseny megrendezéséért több ezer forintot fizetnek terem-díjért, ugyanakkor a szakszervezeti szék­házban megfelelő terem áll ren­delkezésre. Kérte az új vezetősé­get egy szétszedhető szorító vásár­lására. Kún István a birkózók nevében ugyancsak az edzési lehetőségek hiányáról beszélt, kérte, hogy a siketnémák eddig kihasználatlanul levő földszinti helyiségét alakítsák át edző-teremmé. Felszólalt Mucsi Sándor elvtárs, az elnökség tagja, a Megyei Ta­nács osztályvezetője is. Felszólalá­sában többek között nem tartotta elég részletesnek a beszámolót, felvetette az utánpótlás nevelésé­nek szükségességét, s Ígérte, hogy mindent megtesz a tanácsok támo­gatásának megnyerése érdekében. A felszólalásokra Prokai elvtárs válaszolt, majd a megválasztott je­lölőbizottság nevében Pusztai László előterjesztette az új elnök­ség tagjainak személyére vonatko­zó javaslatát, melyet a közgyűlés egyhangúlag elfogadott. Az új vezetőség tagjai: Liberté- nyi Sándor, Zsabka Endre, Kormos Pál, Németh Tibor, Prokai Mihály, Mucsi Sándor. Varga Mihály, Mu­rányi László, Gere István, Dancz Pál, Dr. Rózsa Sándor és Rózsa László. Póttagok: Csányi Barna és Kormos Miklós. A felügyelő bizott­ság tagjai: Győrffy Ferenc, Polgár László és Montvai Béla. Póttag: Mándoki László. Az új vezetőség elfoglalta helyét, majd Szajlai János bezárta a köz­gyűlést. A SZILAGYI ERZSÉBET Gim­názium és leánykollégium értesíti Eger várod korcsolyázóit, hogy a jégkamevált a nagy érdeklődésre I való tekintettel február 15-én, va­sárnap este 19 órai kezdettel meg­ismétli. A korcsolyázó társadalmi szövet­ség a hat legszebb, legötletesebb jelmeít díjazni fogja. Ugyancsak e napon, délelőtt 11 órai kezdettel a szövetség ifjúsági gyorskorcsolyázó és műkorcsolyá­zó tehetségkutató versenyt rendez fiúk és lányok részére. A gimná­zium jégpályáján naponta 19—20 óráig díjmentes mű- és gyorskor­csolya tanítás folyik Csákfalvyné és Balogh Tibor edző vezetésével. Bélapátfalván szépen fejlődik az asztalitenisz Nemrégiben az Egri SC asztali­tenisz-csapata Bélapátfalván ven­dégszerepeit, s mint ismeretes, 15:1 arányú győzelmet aratott a megyei csapat-bajnokság során. A számszerű eredmény nem tük­rözte híven a látottakat. Az eg­rieknek minden egyes győzele­mért alaposan meg kellett küzde­niük, mert a bélapátfalvi. játéko­sok jelentős mértékben fejlődtek az elmúlt évekhez viszonyítva. Bélapátfalván modem, minden Igényt kielégítő terem áll az asz- taliteniszezök rendelkezésére, mely a megyei asztalitenisz szövet­ség vezetői szerint nagyobb ver­senyek rendezésére is alkalmas. Máris úgy hírlik, hogy Bélapát­falva még az idén megkapja egy nagyobb egyéni verseny rendezési jogát.' VESZÜNK vastag tükröket 80x100-as, vagy azon felüli méret­ben. Fodrász Szövetkezet, Gyön­gyös. LEGMODERNEBB módszerrel; pattanásos, foltos, mitesszeres arc­bőrt kikezel: Szövetkezet Kozme­tikája, Eger, Tizeshomvéd u. 18. Köszönetnyilvánítás, Mindazoknak, akik felejthetetlen kislányunk temetésén fájdalmunkat részvétükkel enyhítették, ez úton mondunk köszö­netét. FODOR-CSALÄD. íllllllllllllllllllllllllllilllllllllH A Nagyfügedi Földműves- szövetkezet vezetősége egy 80 000 forintos árukészlet­tel rendelkező VEGYES BOLT vezetői Állasára PÁLYÁZATOT hirdet. Feltételek: 1 éves gyakor­lat, erkölcsi bizonyítvány. Jelentkezni a Földműves­szövetkezet irodahelyiségé­ben személyesen. ii!illl!l!llí!!!!!!!ü!í!!i!lill!!l!ii PERFEKT gépírónőt felvételre keresünk, azonnali belépéssel; Gépállomás. Egesr. ESKÜVŐKRE, összejövetelekre edénykölcsönzés. Cím: Eger, Szépe asszonyvölgy u. 2. AZ EGRI Tejüzem keres villany­szerelőt, külszolgálatos munkára. Jelentkezés a (Mária utcai Tej­üzemben. NÉPOJSAG Az MSZMP megyei bizottsága és a Megyei .Tanács napilapja. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Szerkeszti a szerkesztő bizottság Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz utca 9. Telefon: 56-74. 56-78. sz. Felelős kiadó: az MSZMP Heves megyei bizottsága Kiadóhivatal: Eger, Bajcsy-Zsilinszky utca 1. ss. Telefon: 24—44 szám. Postafiók: 23. Heves megyei Nyomda V.. Eger. Fv.: Mandula Ernő. Eger. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A lapot árusításban és előfizetés* ben a megyei postahivatalok ter­jesztik Előfizetési díj egy hónapra U forint. - Előfizethető bármelp postahivatalnál és kézbesítőn#.

Next

/
Oldalképek
Tartalom