Népújság, 1959. február (10. évfolyam, 27-50. szám)

1959-02-25 / 47. szám

1959. február 25., szerda

BífiPÜJSÍG

pognak és közösen tárgyalják meg a nagy eseményt. Szocialista község lett a falu.

Fehér Lajo- séknál is körülüli a család az asztalt. A gyerekek a díványon játszanak, a szöszke kislány édesanyja ölébe ké- redzik. A gazda éppen az előbb íría. alá a belépési nyilatkozatot és máris tervezgetik a jövőt.

Fehér Lajosnak már nem új a termelő szövetkezet.

1950-ben alapi tó tagja volt í Micsurin Tsz nek és ott dolgozott, mini traktoros.

— Engem az ellenforradalom térített el az igazi útról — mondja. — Szerettem a tsz-t, jól éreztem magam és csak azután sajnáltam, hogy kiléptem a többiek közül, amikor már egyénileg küszködtem a tizenkét hold földdel.

“ Soha annyi pénzt nem hozott haza az uram, mint akkor, amikor a termelőszövetkezetnél volt traktoros. Gondtalanul, jól éltünk akkoriban, de később, amikor magunknak kellett megdolgozni a fö’det, m'nden pénzünket a gazdaságba fektettük és mégse hozta meg a várt eredményt.

— Ez már a múlttá, legymt a gazda. Hanem tudía nagyon jól esett nekem hogy a Micsurin Tsz elnöke maga, személyesen jött el hozzám.

— Meddig vársz még Laíos? — kérdezte. Neked ott a helved közöttünk, ott a közösben, ahol hatesztendőn keresztül voltál.

Értettem a szóból és a 12 holddal újból visszamentem a „régi hevemre’1, Vissza a Micsurin Tsz-be, a traktorokhoz, a géphez.

— EGYEDÜL léptem be, de jön utánam a férjem is —, ezt mondta Erdélyi Istvánná atkári asszony, aki a napokban lépett be a Kossuth Tsz-be .hárem hold földjével.

•— Az ember akaratoskódott, de én a sarkamra álltam. Én belépek, — mondtam neki, de biztosan tudom, hogy te is jössz majd utánam... Hiába, ha az asszony nagyon akar valamit, annak mindig megvan a maga eredménye, — mondja Erdélyi néni és nevetve öleli magához legféltettebb kincsét, a kis unokát.

—- Ö az én szemem fénye, — mutatja az apróságot. Akár az apja, még a szeme is olyan.,.

— A fiam bányász, mi meg majd a szövet, kezeibe dolgozunk — magyarázza. — A Kos- suthba magunkfajta, rendes emberek vannak, oda volt bizalmunk, aztán nem is tétováztam sokáig. A mostani napokban szinte nap mint nap csak erről folyik a vita, a beszélgetés.

Egyik így mondja, másik úgy, szabad a választás mindenki előtt, ki hogyan látía jobbnak, köny- nyebbnek. Én úgy gondolom, hogy tisztességes munkám után ott is meg

kell lenni mindennek. Nem szűkölködök én, hála Istennek, semmiben most se, mert mi ám szeretjük megfogni a dolog végét, de úgy gondolom, nem lesz rosszabb a sorom ezután se. Aki iparkodik, aki szeret dolgozni és megfogja a dolog végét, annak volt is, van is, de ha valaki lusta, elissza a keresetét, annak nem volna elég még a Dárius tincse se.

Erdélyi bácsi hallgat, ő még nem döntött, de azért már belenyugodott, hogy a szövetkezetbe lépett az asszony.

★

Ahány ház, ahány család, és talán ahány ember, az mind a szövetkezetről beszél most Atkáron. Beszélik, tervezgetik a jövőt, hisz most már Atkáron is győzött az ú) és a tavasz a jó munka mellett békét, megnyugvást is hoz majd a falunak.

Szalay István és Márkusa László riportja«

Tavaszról álmodnak az atkári földek és bent a faluban is tavaszra, új tavaszra készülődnek az emberek. A „földről” van szó, az acélos búzát, a zamatos bort termő földről, ahol kenyerünket, a mindennapit termeli meg a szántó-vető ember. Évszázadok szokásai, ősi hagyományok, és az „új” között folyik a per, és bár nehéz a régit, az annyira megszokottat az újjal felcserélni, de mint már annyi sok faluban, itt Atkáron is az új, a jobb mellett döntöttek az emberek.

Számtalan kételyt kellett eloszlatni, sok-sok kérdésre kellett válaszolni, amíg megszületett a döntés, az elhatározás és a föld népe kimondta az „igent”.

Vajon gondolnak-e arra az emberek, hogy most, ezekben a napokban egy egészen új történelmet írnak, új útra Lépnek, amelyen fiaik, unokáik is járnak majd, akik számára már természetes lesz a közös munka, a szövetkezet, és biztosan mennek majd azon az úton, amelyre az elődök közül sokan csak félve léptek.

tem a lovakat, a szép lovakat. Kocsis szeretnék lenni a tsz-ben és fogadom, ha meglátják az én jószágaimat, megakad rajtuk majd a falu szeme.

SOK LÁNY van a mi falunkban — mondja E c s e g i Margitka. — Többen dolgoztak már közülünk eddig is termelőszövetkezetben & ezután még többen dolgozunk majd, Ügy gondoltam, hogy közösen, barátnőim társaságában vidámabb, könnyebb lesz a munka. Ezért írtam alá tegnap a belépési nyilatkozatot.

Többen mondták nekem: —

Te, Margit,

Margit, hát egyedül leszel tsz-tag a családból?

— Én igen — mondtam nekik — és bízom is benne, hogy megtalálom a számításomat.

Dolgoztam én már üzemben, vállalatnál, de tsz-tag még nem voltam, igaz, csak most, hogy a mi falunk is szövetkezeti község lett, határoztam el, hogy most már nem megyek el itthonról.

Édesapám fejős az állami gazdaságban, édesanyám a háztartást vezeti majd, aztán segít, ha sok lesz a munka a közösben. Sokat fogok dolgozni, mert sok pénzre lenne szükségem, — mondja kedves mosollyal. Hogy mire kell a pénz? Tizenkilenc éves vagyok, s ennyi az egész! Kevés szóból is megértheti, ha akarja. Sok minden kell egy lánynak és ma már falun sem kevesebb, mint városon.

A munkához hozzászoktam már fiatal koromtól, hiszen nekünk nem volt vagyonunk, nem voltam gazdag lány soha. Ez a négy hold a miénk, amit bevittem most a közösbe, de két dolgos, szorgalmas kéz sok hold földet pótolni tud ám! Erre tanított anyám.

Édesapám is dolgos ember, én meg az ő lánya vagyok és nemigen fog velem szégyent vallani az új munkahelyen. Leszünk majd lányok szép számmal, s ha annyi sok vidám, jókedvű teremtés dologhoz lát, megnézhetik majd magukat a legények is..,

— A PETŐFI TSZ tagja lettem — mondja János gazda.

Hogy miért? — kérdi mosolyogva. Tudja az úgy volt, hogy ott a Friss e’vMrs az elnök, aztán őt jól ismerem már régebbről, jár tam az ezüst kalászos tanfe- lyamra is, ami ő vezetett. Én már akkor észrevettem, hogy ez az ember jól érti a dolgát, rendes, derék- ember. Aztán most, hogy választani kellette hát őrá, az ő szövetkezetükre esett a válás z- tás. Együtt írtuk alá a sógorral a papírt együtt fogunk dolgozni majd a közösben is.

Nagy tervek előtt állok — magyarázza tovább. — Házat kell építenem A házépítés pedig mindir nagy kiadással sok költséggel jár. Szeretem t kertészetet, aztán, ha minder iól megy, ol szeretnék kikötni majd e szövetkezetben s. Ügy akaró dolgozni, hogy most egy esztendőre már az új házban várhassuk a tavaszt.

ESTE, amikor kígyóinak a lámpák, beszélgetni jönnek óesze a családok. Jó szomszédok, rokonok, komák is bekoKOPOGTATNAK. Jóképű fiatal ember lép be az ajtón, bemutakozik, engedelmet kér a zavarásért.

— Kakas József mérnök vagyok, — mondja — a gyöngyösi XII-es aknánál dolgozom. Fehér Miklós bácsi, a házigazda, szívesen fogadja, hellyel kínálja a vendéget aztán beszélgetni kezdenek. Szó szót követ és máris ott tartanak, amiről mostanság az egész falu beszél. A föld... a hét hold körül forog a szó, A gazda értelmes ember, nem is új számára a szövetkezet, mert volt már tagja a Il-es csoportnak. Kifogás se lenne a szövetkezet ellen, csak akkor ott a Il-es

csoportban mégse ment minden a maga rendjén. Dolgoztam ott is becsülettel, de ... tudom, nem a szövetkezetben volt a hiba akkor sem, hanem egy-két emberen múlott sok minden.

A fiatal mérnök érti a szót, igazat is ad, de hozzáteszi. —

Sok múlik a tagságon is! A szövetkezet a tagoké, joguk, sőt kötelességük beleszólni a maguk dolgába és a döntő szó a tagságot illeti. Igazságtalanságot, jogtalanságot senki se követhet el büntetlenül.

Az asszony is beleszól a vitába, ő már a gyerekekre gondol, Piroskára, aki Gyöngyösön tanul a mezőgazdasági technikumban, meg a kis legényre, aki itthon végzi a nyolcadik osztályt.

Tovább folyik a vita, a beszélgetés. Lassan oszlanak a kételyek, aggályok és mostmár inkább a tervek, az új jövő kerül előtérbe.

— Hogyis, mintis lesz majd, a közösben?... mert az én földjeim a csányi határban vannak. — mondja a gazda, aztán a jószágoknak is hely kell majd... és mire Fehér MíkIós hétholdas atkári gazda aláírja a belépési nyilatkozatot, a borral telt üveg is az asztalra kerül.

NEM KÖNNYŰ a legelsők do’ga, hisz rajtuk a falu szeme. Bartók László 15 holdas gazda a legelsők között volt mégis, aki a középparasztok közül aláírta a belépési nyilatkozatot.

—■ A Kossuthba léptem, — mondja határozottan. Ott ismerem legjobban az embereket, jó barátságban voltam a régi tagokkal is. Láttam, figyeltem, hogyan dolgoztak, milyenek voltak az eredményeik Megértettem, hogy a dolgos szorgalmas ember előbbre jut, jobban halad a szöyetke~ether is, mint a nemtörődöm, lusta.

Én megálltam a helyeme' egyéni gazda koromban is, és ezt a házat is kettőnk munkájából építettük. Jó volt a termésem, de a termelőszövetkezet túltett rajtunk, ök nyerték meg a versenyt.

Ne gondolja, hogy csak úgy simán ment a döntés. Soká1- nagyon sokat beszélgettünk vitatkoztunk az emberekkel, sógorral, komával, az asszcny- nyal is... Amikor határoztam, nem 1 várakoztam már tovább Beléptem és sokan követték a pé’dámat a magamfajták közül. Harminckilenc esztendős vagyok már. Én a tsz-beii

is becsülettel akarok dolgozn .

és remélem, hogy munkám után meglesz mindaz, ami eddig megvolt. Van egy kívánságom is, « mondja. — Szere-