Népújság, 1959. február (10. évfolyam, 27-50. szám)
1959-02-25 / 47. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK? Döntöttek Atkóron is AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA X. évfolyam, 47. szám ÄRA: 5« FILLÉR 1959. február 25., szerda hommupistáU a* élre Pélyen, az Arany Janos utca lakói akkor döntöttek | végérvényesen az új mellett, akkor írták alá sorra a belépési nyilatkozatokat, amikor híre ment, hogy az utcában lakó kommunista egyéni paraszt — Juhász Ágoston — maga is belépett. Ilyen esetet tucatjával tudnak felsorolni bármelyik községben, ahol végérvényesen döntöttek, s az új élet mellé álltak a dolgozó parasztok. Nem egészen két hét leforgása alatt megyénk 12 községében mondották ki, hogy ezentúl a nagyüzemi módszerek alkalmazásával, nagy táblákon, közösen dolgoznak. Ha két hét elmúltával értékelni próbáljuk a tapasztalatokat, kutatjuk a változás okát, akkor megállapíthatjuk, hogy a tömeges belépés lényegében a dolgozó parasztság helyeslését fejezi ki a párt és kormány politikája iránt. S hogy ez így történt, abban minden egyes faluban nagy részük volt a kommunistáknak, akik elsőnek szakítottak a régivel, a megszokottal, s akik elsőkként léptek át a nagyüzemi gazdálkodás útjára. Mint 14 esztendő óta már annyiszor, ismét bebizonyosodott, hogy milyen fontos a személyes példamutatás. Mint annyi más helyzetben is, a dolgozó parasztság a példamutató kommunisták nyomdokaiba lépett, s így születtek napról napra a szép eredmények. Jó munkát végezték kommunistáink és a párton- kivüli népnevelők is az elmúlt napokban, méltán lehetünk büszkék a már eddig is elért eredményre. De amikor számba vesszük eredményeinket, egyetlen pillanatra sem szabad elfeledkeznünk arról, hogy még nem fejeztük be a munkát. A következő hetekben, hónapokban még sok feladat vár ránk, amíg megyénk többi községének dolgozó parasztsága is felsorakozik a 12 termelőszövetkezeti község mellé, amíg a nagy területtel, és nem sok tapasztalattal rendelkező új termelőszövetkezetek szilárd nagyüzemekké válnak. Ehhez a munkához éppúgy, mint az eddigiekhez nagy szükség lesz arra, hogy a kommunisták szilárdan álljanak helyükön, hogy a szó mellett legmeggyőzőbb eszközük a személyes példa- mutatás legyen. Ez a feltétele annak, hogy még messzebb jussunk a jobb élet felé vezető úton. Munkában a larimsíeníináriai úttörők j\ tarnaszentmáriai úttörő pajtások a nyári szünidőben táborozni készülnek. A táborozás azonban sok penzbe kerül, amelynek nagy részét saját maguknak kell előteremteni. A farsangban előadták a Többsincs királyfi háromfel- onr os darabot, majd vidáim, nag’r .ikerű álarcos bállal orvén etették meg a közönséget^' gy a bál, mint a színdarab oevételét a pajtások a nyár, táborozásra fordítják majd. Új termelőszövetkezet Gyöngyösön „Mátragyöngye” néven — egyrészt a budapesti út mellett, másrészt a Sárhegyen — 28 taggal, ezerszáz hold földön új termelőszövetkezet alakult Gyöngyösön. Az új termelőszövetkezet tagjai főként szőlőtermeléssel és juhtenyésztéssel akarnak foglal- j kozni. ____ A „Többsincs királyfi" Apcon Az apci általános iskola szombaton és vasárnap bemutatta Benedek Elek: Többsincs királyfi című mesejátékát. Az előadást Bohnyát János úttörővezető rendezte, de segítettek a többi nevelők is. A mesejátéknak negyven szereplője volt. IS; — A BOCONÁD1 iskola tanulói rendezvények bevételéből s a szülők hozzájárulásából televíziós készüléket vásá- j roltak. Az iskola vezetőinek további terve az, hogy a Többsincs királyfi című mesejáték bevételéből 3—4 napos budapesti kirándulásra vigye a VIII. osztályos tanulókat. Szalay—Márkusa: DÖNTÖTTEK ATKÁKON ★ Gyurkó Géza: A BÖLCSESSÉG ★ BESZÉLJÜNK A LUKACS- KÉRDÉSRÖL ★ LEGYŐZZÜK A GÜMÖKÓRT! ★ ASSZONYOKNAK ★ FOLYTATÁSOS REGÉNYÜNK ★ HÍREK — SPORT Legújabbt IQ nap f* e*er I* alatt ö új belépő Négy új termelőszövetkezeti község a megyében. A legújabb adatok szerint megyénkben a február 12. óta a termelőszövetkezetbe lépő családok száma meghaladta a hatezret. Összesen 6186 család, 36 ezer 215 hóid földdel lépett be már meglevő termelőszövetkezetbe, vagy alakított új termelőszövetkezetet. A belépők zöme középparaszt. Kedd délig újabb négy község jelentette, hogy' termelőszövetkezeti község lett, földterületének több mint 85—90 százalékán nagyüzem létesült. A füzesabonyi járásban Besenyőtelek. a hevesi járásban Hevesvezekeny sorakozott fel a termelőszövetkezeti községek mellé. Igen erősen mozgolódik a pétervásári járás dolgozó parasztsága is. Itt két község, Bátor és Terpes lett termelőszövetkezeti község, de hamarosan felsorakozik melléjük Szajia és Ivád is. Űj termelőszövetkezetek alakultak Kisfüzes és Békölee községekben is. Hozzávetőleges számítások szerint az eddigi belépésekkel megyénk területének mintegy 36 százalékán van nagyüzemi mezőgazdaság. Megvénk egé«z területén megkezdődött a Yetőmajgcsere A községi gazdasági felügyelők ezekben a napokban bonyolítják le a vetőmagcse- rét. Számos községbe már megérkeztek a fajtiszta vetőmagvak, sőt azok egy részét már ki is cserélték. Örvendetes jelenség, hogy megnőtt az érdeklődés a hibrid kukoricavetőmagvak iránt és csupán az egri járásban annyi hibrid kukorica-vetőmagot igényelt a parasztság, mint az elmúlt évben két-három járásban ösz- szesen. Az aprómagvak terén is komoly az érdeklődés, különösen a lucerna, lóhere, köles és mohar magvakat igényeltek a gazdák. Az egri kisiparosok a fóti gyermekvárosért Az elmúlt hónapban szakosztály-gyűlést tartottak az egri magánkisiparosok, ahol felvetődött a Fóti Gyermekváros kis lakói segítésének gondolata. Galovics Imre cipész-kisiparos javaslatára elhatározták, hogy saját erőből egy-egy pár cipőt készítenek az arra rászoruló gyermekek részére. Az elhatározást tett követte j Tizenegy cipész, névszerint: i Veres Pál, Merczel Lajos, Galovics Imre, Katona Károly, V Szakszene/eli Székház olvasótermében február 2ti-án, csütörtökön este 6 órai kezdettel dr. Bukovinszky László adjunktus tart előadást „Kritikai megjegyzések a nők védel mében” címmel. Jakab Albert, Léyrádi László, id. és ifj. Keskeny István, Bukta Lajos, Müller János és Csillag Ferenc áldozatkész munkája nyomán az elkészült 11 pár gyermekcipőt a napokban elküldték a fóti Gyermek- város kis lakói részére. A szebb és boldogabb holnapra koccan a pohár az atkári Fehér-család házánál. A mai naptól kezdve Fehér Miklós bácsi is tsz-tag lett. A másik poharat Kakas József, # gyöngyösi XII-es akna mérnöke fogja. Neki is része van abban, hogy Atkár termelőszövetkezeti község lett. (Egészoldalas riport az 5-ik oldalon) ^WWíAAAAMA/VVtAAAAAA/WV\AVvViAAAAAA\ViAANAA/VWW\AAlWWWVWWWVWWVVy Termelési tanácskozás az Egri Faipari Vállalatnál Az Egri Faipari Vállalat dolgozói termelési tanácskozáson értékelték az elmúlt év munkáját, A mérlegbeszámolót Balázs Sándor, a vállalat igazgatója tartotta, amelyben részletesen ismertette áz 1958-ban végzett munkájukat. Az Egri Faipari Vállalat. 105,4 százalékra teljesítette éves termelési tervét. Az önköltség és az anyagtakaréKos- ság örvendetesen megjavult a múlt év második felében. Az Erzsébet hálóbútorok gyártásánál 85 ezer forint megtakarítást értek el alapanyagból. A jó, gazdaságos munkának mégvan az eredménye, A tervezett nyereségét a vállalat túlteljesítetté és ezért a munkásoknak nyereségrészesedést fizethet. Á ' nyereségrészesedés kifizetésén kívül a gazdaságos ' munkának köszönhetik a munkásök azt is, hogy egyes munkák befejezésekor jelentős céljutalmakat osztottak ki. Legutóbb a Knézich Károly utcai (Lenin-udvar) gépház-brigád dolgozót kapták Megyei nzaksserveseti aktíeaülé» lettz Egerlen A Pedagógus Szakszervezet megyei bizottsága február hó 28-án, szombaton délután három órai kezdettel mesvel szakszervezeti aktíva-ülést rendez Egerben, a Szakszervezetek Megyei Tanácsának nagytermében. Az aktívaülés előadója Brozman János, a Pedagógus Szakszervezet megyei bizottságának elnöke lesz. Az ülés után 8 órai kezdettel megyei pedagógus-bált rendeznek. A reggelig tartó tánczene mellett táncolhatnak, szórakozhatnak, s barátkozhatnak a megye pedagógusai. A színházkedvelők előzetes bejelentés alapján megtekinthetik a Gárdonyi Géza Színházban a műsoron levő „Maid a papa” című zenés vígjátékot meg az 1500 forintos cél jutalmat azért, mert importanyagban 7000 forint értékű megtakarítást értek el. A vállalat több brigádja a célfeladatok teljesítése után jutalomban részesült. A brigád-jutalmazásokon kívül, egyéni jutalmazások is történtek a termelési tanácskozáson. Az 1958. év második felében végzett jó munkájukért 7 dolgozó kapta meg s Kiváló dolgozó oklevelet és a velejáró pénzjutalmat. Pogo- nyi Sándor, Pogonyi Miklós és Molnár Ferenc kiváló dolgozó jelvényt és kétheti fizetést, négy munkás pedig egyheti fizetést és kiváló dolgozó oklevelet kapott. Szajlai János Előnyben részesül az a diák, akinek apja a Selyp! Cementgyárban dolgozik A Selypi Cementgyár faliújságján kis cédula vonja magára a munkások figyelmét. Az építőanyagipari technikum igazgatósága közli, hogy már most jelentkezhetnek a gyár személyzeti osztályán azok a munkások, akiknek VIII. osztályos gyerekük az építőanyagipari technikumban akar tovább tanulni. A felvételi vizsgáknál előnyben részesítik azokat a tanulókat, akiknek szülei a cementgyárban dolgoznak. A munkásom közül egyre több érdeklődő keresi fel a Selypi Cementgyár személyzeti osztályát. \agyrédei gazdák Nagygomboson A nagyrédei ezüstkalászos gazdatanfolyam 23 hallgatója az elmúlt napokban látogatást tett a Nagy gombosi Egyetemi Tangazdaságnál, valamint a Petőfi Tsz kertészeténél és központi majorjánál. A tanfolyam hallgatói nagy érdeklő« eléssel nézték végig az egyetemi tangazdaságban a fejlett csikónevelést, a sertés-tenyészetet, valamint a gazdaság tehenészetét, ahol bemutatták a gépi fejest és az őszi Országos Mezőgazdasági Kiállításor részt vett törzsméneket és díi nyertes teheneket, valamint a teljesen rideg módon nevelt mesterséges termékenyítés folytán tenyésztett borjakat és növedékmarhákat. Wágner Dé nes agronómus kalauzolása mellett tekintették meg a Petőfi Tsz országos hirű szegfű- kertészetét és a primőr-áruk melegágyi kertészetét is Megtekintették még a központ) majorban levő tehenészetet, sertéstenyészetet és a korszerűen megépített új tehénistállót is. A hallgatók nagy érdeklődéssel nézték végig a Nagygombosi Egyetemi Tangazdaság, valamint a Petőfi Tsz állattenyésztését és kertészetét, s gazdag tapasztalatokkal tértek haza. Külföldi vendégekkel járom a várost. ' Büszkeségtől dagadó kebellel járjuk Eger utcáit, s mutogatjuk a szebbnél szebb műemlékeket. Fenn állunk a várban, alattunk e nagymultú város — magyarázzuk vendégeinknek többen egyszerre. Ezután a székesegyház következik, majd onnan a nagyságában is monumentális líceumba visz utunk. Örömmel állunk az épület előtt l és máris hangzik az oly sok- ? szór elmondott szöveg — ez ‘ ma a Pedagógiai Főiskola, megyénk legmagasabb oktatási intézménye. Belépünk a kapun, és... ... és sajnos, a továbbiakért egyáltalán nem büszkélkedhetünk, sőt szé- gyellnivalónk van, mert az Építőipari Vállalat építkezés ürügyén, határtalan ren- ietlenséget teremtett a főiskola udvarán. Ott álltunk külföldi vendégeinkkel, s gyors léptekkel siettünk az emeletre, hogy ott gyönyörűszép freskók, a komor >oltíves lépcsők és folyosók némiképp feledtessék az udvar rendetlenségét. Építőipari Vállalat! Nem ’ehetne ezt másként? (m)