Népújság, 1959. február (10. évfolyam, 27-50. szám)

1959-02-01 / 27. szám

VILÁG PKOLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! Megjeleni a képújság (Kiss Béla képesriportja) AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA X. évfolyam, 27. szám ÁRA: 60 FILLÉR 1959. február 1., vasárnap A magyar sajiő napja 17 esztendővel ezelőtt, — 1942. február elsején jelent meg először az illegális Szabad Nép, a kom­munisták lapja, amely utat mutatott a fasizmus sötét éveiben a harchoz. El­ső szerkesztője, Rózsa Fe­renc elvtárs, életét adta ezért az újságért. Halálra kínozták a fasiszta pribé­kek, mert a dolgozók igaz­ságáról, szabadságáról írt. Emberek tíz- és százezrei­hez jutott el az igazság sza­va a sajtó hasábjain, s em­berek százai adták életüket azért, hogy eljuttassák a dolgozókhoz. A szabad sajtóért mártír­halált halt emberek előtt hajtjuk meg ezen a napon a kegyelet zászlaját, s az ő emléküknek állított már­ványnál is maradandóbb emlékművet a magyar nép, amikor február elsején a magyar sajtó napját kö­szönti. A hős kommunista újság­írók megkezdett útját jár­ják tovább a ma újságírói, akik már szabad hazában, szabadon írhatják meg az igazság szavát, akik 14 esz­tendő óta szerény króniká­sai a szocializmust építő dolgozó nép harcának, mun­kájának. 17 éve, hogy megjelent a kommunista Szabad Nép, s nem lehet szebb feladata egyetlen újságírónak sem, mint ennek a lapnak, s hős, mártírhalált halt szerkesz­tőjének nyomában járni. Ezen igyekszik a Népújság is, amely ebben az évben ünnepli fennállásának tize­dik évfordulóját. A Népúj­ság igyekezett megörökíteni a megye dolgozóinak har­cát, munkáját, 10 esztendő történetét. Munkájában nem volt eddig sem egyedül. Száz és száz munkás és pa­paraszt, értelmiségi fogott tollat kezébe, hogy megírja üzemük, községük esemé­nyeit, hogy tájékoztassa a párt lapját a meglevő hi­bákról. Köszönet érte ezen a napon, amikor a szabad sajtót ünnepeljük. 10 éve él együtt az újság a megye dolgozóival, s az oszág felett elvonuló ellen- forradalmi vihar felette sem múlt el nyomtalanul. Hogy milyen jelentősége van az írott betúnek, a saj­tónak, arra sokan talán ak­kor ébredtek rá igazán, amikor látták, milyen el­szánt harcot folytat az el­lenforradalmi bizottság a lapért. S ha ideig-óráig si­került is megkaparintania a vezetést, a harcból meg- újhódottan került ki a Nép­újság is, hogy tovább hir­desse a párt szavát. Ezen a napon, amikor a Szabad Nép megjelenésének 17. évfordulóján a magyar sajtó napját ünnepeljük, köszöntjük levelezőinket, olvasóinkat, a kérjük to­vábbra is segítsék lelkes munkájukkal az újságot. kormányhatározaj A TERMELŐ­SZÖVETKEZETEK GAZDASÁGI MEGSEGÍTÉSÉRŐL Nagy József: A POLGÁRI DEMOKRATIKUS FORRADALOM HEVES MEGYÉBEN Megindult a rotációs gép és megállás nélkül ontja magából a Népújsá legfr sebb példányait. Egy nap története, pontosabban egy nap történelme található i ,g i hasábjain ... (Folytatás a 2. olaaiui.., HETI RÁDIÓMŰSOR /vWWVVV>AAvVNAAA\AVVV\AA/VVVVV'AAAA/WWWíAAA/WWvWVWV Az SZKP XXI. kongresszusának szombat délelőtti ülése Egyházi vezetők látogatása a Hazafias Népfrontnál Az elmúlt napokban római katolikus és református egy­házi vezetők látogatták meg a Hazafias Népfront megyei tit­kárságát. A római katolikus egyház részéről a Hazafias Népfront megyei béke-bizott­sága mellett működő katolikus papok megyei békebizottsági elnöke, Tassy Ferenc c. espe­res, titkára, Csépányi Ferenc esperes és Katona látván espe­res — bizottsági tagok, a refor­mátus egyház részéről Kom­játhy Aladár esperes látogat­ták meg a megyei titkárságot. Az egyházi vezetőket Fóti Je­nő, a Hazafias Népfront meg­bízott megyei titkára és Rud- lof Tibor megyei munkatárs fogadták. A baráti hangú meg­beszélésen a vendégek a kato­likus, illetve reformátüs egy­ház békemozgalmi, békeagitá- ciós tevékenységekről és az 1959, évi elgondolásaikról be­szélgettek. rwö<—— MOSZKVA (TASZSZ): Az SZKP XXI. kongresszusának szomibat délelőtti ülésén elnök­lő Leonyid Jefromov (Gorkij város) elsőnek J. D. Musztafa- jevnek, Azerbajdzsán Kommu­nista Pártja Központi Bizott­sága első titkárának adta meg a szót. Musztafajev elmondot­ta, hogy Azerbajdzsán felké­szült a népgazdaságfejlesztési terv ellenőrző számainak kife­jezésére juttatott feladatok megoldására. A hétéves terv végére a köztársaság teljes termelése hozzávetőleg 93 szá­zalékkal növekszik. 1965-ben Azerbajdzsán 22 millió tonna kőolajat ad a népgazdaságnak. Musztafajev hangsúlyozta, hogy az azerbajdzsán nép ba­rútságban akar élni a szom­szédos Iránnal és Törökor­szággal. A nyugati hatalmak agresszív imperialista körei igyekszenek megzavarni ezt a barátságot. Ez azonban nem sikerül nekik. Szomszédaink biztosak lehetnek benne, hogy a legjobb szándékkal viselte­tünk irántuk. A második felszólaló AZeíc- szej Kirícsénko; az SZKP Központi Bizottságának titká­ra, a Központi Bizottság elnökr ségének tágja volt. A XXI. kongresszus — mon­dotta — az a határmeseye. amely jelzi, hogy országunk egy új, magasabb fejlődési fokra lép, s megkezdődik az átmenet a kommunista társadalom általánosan kibontakozó építésében. Bíróság előtt felelnek tetteikért a Szolnok—Heves megyei Állatforgalmi Vállalat egri bűnszövetkezetének tagjai A múlt esztendőben nagy­arányú visszaélést leplezett le rendőrségünk a Szolnok—He­ves megyei Állatforgalmi Vál­lalat egri kirendeltségének telephelyén. Székely József, a vállalat telepvezetője, Nemesik Pál és Szuromi Pál felvásárló. Kár­páti Pál vágóhídi átadó, vala­mint Csányi Gyula, Mészáros Károly és Kovács András, a vállalat alkalmazottai, három éven keresztül lopták a válla­latot. A nagyarányú bűncse­lekmény véghezvitelében nagy segítséget jelentett számukra a laza ellenőrzés, amelyet ki­használva sertéshizlalási szer-' ződéseket kötöttek olyan he­lyen, ahol nem volt sertés, szabad vásárlásban vett ser­tést adtak el szerződéses for­mában. súlyon aluli sertéseket vásároltak, s saját céljaikra fordították a vidéki szállítások és a hqlyi vásárlások súly­apadását. A három év alatt — az ügyészség becslése szerint — 244 ezer forint illetéktelen ér­tékhez jutottak, amelyet a vádlottak nagy része házépí­tésre fordított. A vádlottak a társadalmi tulajdon ellen elkövetett bűn­tett közben számtalan okirat- hamisítást és csalást követtek el. A bűnszövetkezet tagíainak ügyében a Megyei Bíróság ja­nuár 27-én kezdte meg a tár­gyalást. A vádlottak kihallga­tását már befejezte, s a bizo­nyítási eljárást, a tanúK ki­hallgatását hétfőn kezdi meg. ítélet két hét múlva várható. A gyöngyös* kulturális bizottság első ülése Pénteken tartotta meg első ülését Gyöngyösön a városi pártbizottság által létrehozott kulturális bizottság. Ennek a bizottságnak feladata, hogy el­készítse a város kulturális eleiének kooperációs tervét. A bizottság tagjai e megbeszélés után hamarosan hozzáfognak a terv elkészítéséhez, amely lehetővé teszi majd, hogy a város különböző kulturális te­vékenységet kifejtő szervei egymást segítve, pontosa" együttműködve végezhessék munkájukat. i Az utóbbi öt esztendőben és 1 különösen az SZKP XX. kong- ' resszusa óta a Szovjetunió j olyan magaslatra jutott, ahon­nan feltárulnak a hétéves országfejlesztési terv széles és nagyszerű távlatai. Kiricsenko elítélte Malenkov, Kagano- vics, Molotov, Bulganyin és Sepilov pártellenes cso­portját, amely nyomban. Sztálin halála után, mindent támadott a Köz­ponti Bizottság elnökségének ülésein, ami új, ami a lenini tanításból, az ország életének követelményeiből fakad. Közismert — mondotta Kiri­csenko hogy a pártellenes csoport tag­jai a konzervatívizmus mocsarába süppedtek, csu­pán a marxizmus—leniniz- mus klasszikusaiból vett idézetekkel operáltak, s el­szakadtak az élettől és a néptől. Elmondhatjuk — hangsúlyozta Kiricsenko —, hogy a pártelle­nes csoport szétzúzása pártunk nagy győzelme a lenini vonal érvényesítéséért vívott harc­ban. Kiricsenko aláhúzta azok­nak az intézkedéseknek fon­tosságát, jelentőségét, amelye- j két a Szovjetunióban a Köz- ; ponti Bizottság kezdeményezé- 1 sére az ipar és építőipar igaz- | gatásának átszervezésére haj- i tottak végre, valamint azok- ; nak a központi bizottsági ha- , tározatoknak jelentőségét, ' amelyek a szovjet mezőgazda- i ság rohamos fejlesztését tűzték iki céluL kasodnak a forradalmi ifjúsági Kiricsenko azt mondotta, sorai. [ hogy a kommunizmus az emberiség tavasza, A XX. pártkongresszus — mondotta Kiricsenko — új sza­kaszt nyitott meg az ország pártszervezeteinek életében. Megélénkült a munka a párt alapszervezeteiben, erősödött a párt tömegkapcsolata. Kiricsenko megállapította, hogy most, a XX. kongresz- szust megelőző időszakhoz ké­pest sokkal többen kérik fel­vételüket a kommunista pártba. Kiváló munkások, kolhozpa­rasztok és értelmiségiek je­lentkeznek a pártba. A kommunizmus eszméi igazságukkal ejtik hatalmuk­ba a népeket — jelentette ki Kiricsenko, s utalt a kapitaliz­mus ideológusaira, akik jobb ügyhöz méltó buzgalommal próbálják leplezni a kapitaliz­mus fekélyeit, valamféle jóté­konysági intézménynek tünte­tik fel a kapitalizmust, sőt a kapitalizmus „evolúciójáról”, a „kapitalizmus szocializmusba való átnöveléséről” szóló el­méleteket gyártanak. Bármilyen elméleteket agyainak is ki a kapita­lizmus ideológusai, nem menthetik meg a kapita­lizmust, amely már idejét múlta. Kiricsenko rámutatott, hogy világszerte gyorsan erősödik a kommunista és munkásmozga­lom, növekszenek a testvéri kommunista- és munkáspár- j tok, s a tőkés országokban s s a kommunizmus eszméi a ta­vaszi vizekhez hasonlóan szer­teáradnak minden országban. A következő felszólaló, Dmitrij Baraskin, a minszki autógyár olvasztára volt, majd Vlagyimir Milarscsikov, az SZKP Központi Bizottságának az oroszországi föderáció me­zőgazdasági ügyeivel. foglalko­zó osztályvezetője, az ÓSZSZ- SZK mezőgazdaságának fej­lesztésével foglalkozott. A kongresszus küldöttei me­leg fogadtatásban részesítet­ték Siverro Aguirrét, a Kubai Népi Szocialista Párt országos bizottságának képviselőjét. A kubai nép — mondotta — mélységes rokonszenv- vel és őszinte érdeklődés­sel figyeli a Szovjetunió hatalmas sikereit. A kubai hazafiaknak az át­élt sötét napokban nagy örö­met hozott a három szovjet szputnyik. Az űrrakéta felbo­csátása újabb győzelem a kapi­talista tömegbutítás erői fölött. Ez a győzelem — tette hozzá — egybeesett a kubai népnek az imperialista elnyomók fö­lött aratott győzelmével. >, Batista d’ktatúrája összeoni: lőtt — mondotta a kubai kül­dött. A kommunisták, a felke­lők első soraiban harcoltak és kivívták bajtársaik nagyrabe­csülését. A győzelmet az új nemzet­közi erőviszonyok, a szocialista tábor országainak erőgyarapo­dása, az ázsiai és afrikai né­pek imperialistaellenes harc­ban elért sikerei tették lehető­vé. Latin-Amerika megszűnt az amerikai imperializmus tar­taléka lenni. 4z Egyesült Államok gazdasági bojkottal, sőt fegyveres invázióval fenyegeti Hubát, kommunistaellenes hadjáratot folytat, hogy elszigetelje a bal­oldali pártokat. Kuba képviselője köszönetét fejezte ki a vi­lág valamennyi kommu­nista és munkáspártiának a kubai nép ügye iránti szolidaritásukért. A szovjet népnek nagyszerű hétéves terve sikeres teljesíté­sét kívánjuk — mondotta vé­gezetül. Következőnek Averkij Arisz- tov, az SZKP Központi Bizott­sága elnökségének tagja szó­lalt fel. A hétéves terv élet­ereje és realitása abból fakad, hogy kidolgozásában részt vett az egész szovjet nép és benne testet öltenek pártunk gazdag tapasztalatai. Arisztov a továbbiakban összehasonlította az ipari ter­melés növekedésének üteméta Szovjetunióban és az Egyesült Államokban. Hétéves tervünk megkezdé­sekor — mondotta Arisztov — a szovjet ipari termelés növekedésének üteme ki­lenc és félszeresen meg­haladta az amerikaiak üte­mét. A hétéves terv előirányzata: azt mutatják, hogy az 1913-tól 1965-ig terjedő időszakot ala­pul véve, fejlődésünk üteme hozzávetőleg 13-szor olyan gyors lesz, mint az Egyesült Államoké. Ebbe azután bele- fájdulhat az amerikai mono­polisták feje. Ezek az adatok azt mutat­ják — folytatta Arisztov, — hogy a szocialista rendszer ereje évről évre szakadatlanul növekszik, s hogy a szocialista rendszer­nek milyen nagy a fölénye a kapitalista rendszer fölött Ezekután fabatkát sem érnek azok a legendák, amelyek sze­rint a Szovjetunióban lassul a fej'ődés üteme! Ásványi kincsekben — muta­tott rá Arisztov — gazdagab­bak vagyunk a kapitalista tá­bor bármelyik országánál. A oy te tűni« » 16 leg­fontosabb ásványi kincs közül 13-ban az első he­lyet foglalja el a világon, A szovjet tudósok, mérnökök és munkások azáltal érhettél! el sikereiket a Föld mestersé­ges holdjainak megalkotásá­ban és az űrrakéta felbocsátá­sában — hangsúlyozta Arisz­tov —, hogy nálunk ilyen prob­lémákat nem magánosán dol- (Folytatása a 3-ifc oldalon»

Next

/
Oldalképek
Tartalom