Népújság, 1959. január (10. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-06 / 4. szám

1959. január 6., kedd NEPCJSAG n Nem csupán szántó-vető vállalatok Éppen tíz esztendeje lesz •zen a tavaszon. Verőfényes vasárnap délelőtt volt, s olyan díszbe öltözött a falu, ahogy csak nagy ünnepeken szokás. A község apraja, nagyja ott tolongott a régi kastély előtt. Bent az évszázados fák alatt piros drapériával bevont emel­vény magasodott. Az emberek türelmesen várakoztak, s ün­nepélyessé vált arcuk, amikor befordult a kastélyhoz vezető fasorra az első traktor. Nem­sokára követte a másik, har­madik. Rövid idő múlva tíz vadonatúj, zöldre festett Hof- fer sorakozott az árnyas fák alatt. A traktorok nyergében, mint támadásra induló katonák, kék overálos fiatal emberek ülték. Azok is voltak, — tá­madásra induló katonák, akik ebben a faluban, ezen a napon indultak harcba gépeikkel, hogy a régi elavult módsze­rekkel megvívjanak. Volt aki örömmel fogadta őket, már akkor látta milyen nagy se­gítséget küldött velük a párt és a kormány, volt aki kö­zömbösen, voltak akik ellen­ségesen; Azóta tíz esztendő telt el. Megsokszorozódott a gépállo­mások száma, s ma már a ré­gi Hofferek helyét egyre in­kább elfoglalják a fürge Zeto- rok, a nehézkes, — de a szi­kes földdel, domboldallal sok­kal jobban megbirkózó lánctal­pas, féllánctalpas traktorok. S megsokszorozódott a traktoris­ták száma, megedződtek a tíz­éves munkában és harcban. Mert a gépállomások immár 11 esztendős története egyben a mezőgazdaság átszervezése tizenegyesztendős időszakának története is. A gépállomások jelentették az első legnagyobb segítséget a kezdés nagy ne­hézségeivel küszködő termelő- szövetkezeteknek, hiszen sok helyen nem volt még iga sem ahhoz, hogy megműveljék földjeiket. A gépállomásnak is része van és volt abban, hogy a termelőszövetkezetek föld­jén nagyobb a termés, s a leg­nehezebb munkák elvégzésé­ben segítenek a gépek. Az elmúlt esztendő alatt a gépállomások nagy feladata volt a termelőszövetkezetek politikai segítése is. Értek is el eredményeket ebben, bár nagyon göröngyös út volt. Nem egy helyen még ma is megtalálható az a vélemény, hogy a gépállomás feladata az, hogy elvégezze a szántást, a vetést, a betakarítást a gép­állomás földjén, s aztán a töb­bi már a termelőszövetkeze­tek dolga. Ez az álláspont kü­lönösen az ellenforradalom idején erősödött meg, s nyo­mai azóta is megvannak még, noha igen nagy a változás ezen a téren. Ma már egyre inkább érzik és tudják a gép­állomások dolgozói, hogy a gépállomás nem egyszerűen szántó-vető vállalat, hanem döntő szerepe van abban, hogy bebizonyosodjék a nagyüzemi gazdálkodás fölénye, s új ter­melőszövetkezetek is alakulja­nak. A gépállomás — ha kisebb mértékben is — végez munkát az egyénileg dolgozó parasz­toknak, s már ezzel a gyakor­latban győzheti meg jó mun­kájával az egyéni módszerek­hez ragaszkodó parasztot, hogy mennyivel jobb a gépi munka, mennyivel nagyobb termésre van lehetőség, ha állandóan gép dolgozik a földjén. Külö­nösen sok lehetőség van en­nek bizonyítására a nemrég alakult géphasználati társulá­soknál; Sokat segíthetnek a gépállo­mások tehát új tagok, új szö­vetkezetek szervezésében, de talán leglényegesebb felada­tuk a már meglevő termelő- szövetkezetek gazdasági és politikai erősítése. Az elmúlt évben sok helyen lehetett hal­lani, hogy a gépállomások munkájára igazán nem lehet panasza a szövetkezetnek, igyekeztek minden munkát időben elvégezni, s nem egy helyen még a szerződésben vállalt kötelezettségen felül is segítették a szövetkezet munkáját. Ez örvendetes, de csak egyik része a gépállomá­sokra váró feladatoknak. Nem kevésbé fontos az, hogy a gép­állomás tapasztalt vezetői ad­janak sokkal több segítséget a szövetkezeteknek a munkák megszervezésében anélkül, hogy sértenék ezzel a szövet­kezet önállóságát. Termelőszövetkezeteink több­ségéiben nincs, vagy elég gyen­gén működnek a pártszerve­zetek. Ki adhatna e gyengén működő pártszervezeteknek elsősorban segítséget a munka megjavításához, ha nem a gép­állomás. melynek munkája oly szorosan összefügg a ter­melőszövetkezet munkájával. A gépállomás kommunista dolgozóját mindennapi mun­kája a szövetkezethez köti. Mint ilyen közelálló, pontosan ismeri a szövetkezet problé­máit, s igen nagy segítséget adhat a munkák megjavításá­hoz, a tagok politikai nevelé­séhez, melyről nem szabad egy pillanatra sem megfeled­kezni. A gépállomás mezőgaz­dásza, laboratórum vezetője, szakmai téren segíthet sokat, igazgatója, brigádvezetője a munkák megszervezésében. Szerelői a termelőszövetkezet munkagépkezelőit taníthatják meg a gépek kijavításánál szakmai tudnivalókra. Egyszó­val ezer és ezer szállal van egymáshoz kötve e két szek­tor, s kapcsolatuk akkor lesz még szorosabb, még hasznot- hozóbb, ha a gépállomásaink minden módot megkeresnek arra, hogy elsősorban a gyen­gén működő, — de az erősebb termelőszövetkezeteknek is —, segítséget nyújtsanak; E feladat megoldásához ter­mészetesen az kell, hogy ma­guk a gépállomások dolgozói is lássák, milyen nagy fel­adata van a gépállomásoknak a mezőgazdaság szocialista át­szervezésében, azt, hogy a párt a gépállomásokat fontos bázisnak tekinti a mezőgazda­ság szocialista átszervezéséért folytatott harcban; A gépállomások többsége, ha kisebb-nagyobb hibákkal is, de megfelelt ezeknek a kö­vetelményeknek. Az eredmé­nyeket azonban fokozni kell ahhoz, hogy célhoz érjünk, s ez mind a géppállomásoktól, mind a szövetkezetektől még jobb munkát kíván. Deák Rózsi Több segítséget kérnek az eesédi külszíni fejtés bányászai A múlt évben a Mátravidéki Szénbányászati Tröszt üzemei közül az eesédi külszíni fejtés az utolsó helyen kullogott. A laza munkafegyelem, a munka­eszközök hiánya hozta azt, hogy csak 95 százalékra tudták tervüket teljesíteni. Üzembe kellene állítani az újonnan épült siklópályát és, hogy mérni tudják a kitermelt szenet, legalább két mázsát kellene beszerezni a külszíni fejtésre. A tudomány és technika világából ARAMVEZETŐ festék A belmonti (USA) Western Gold and Planatinum Co. fes­tékgyár újfajta, sokféleképpen használható festéket gyárt, amelynek legfontosabb és leg­érdekesebb sajátossága, hogy vezeti a villanyáramot. Ezt a hatást azzal érik el, hogy a festékanyagba ezüstpikkelye­ket kevernek, amelyek mázo­láskor jól illeszkednek egy­máshoz. A festék kötőanyaga erősen hőálló műgyanta, üveg­por s végül egy szerves oldó­anyag. VILLANYMOZDONYOK A MOSZKVA-RJAZANYI ŰTVONÁLON Befejezték a Moszkva—Rja- zany közötti 200 kilométeres vasútvonal villamosítását, mely első szakaszát alkotja a több mint 9000 kilométeres Moszkva—Kujbisev— Irkutszk —Távol-Kelet transzkontinen­tális vasútvonalnak. Az egész útvonalat a következő hétéves terv során villamosítják. ULTRAÉRZÉKENY SZEIZMOGRÁF Yves Rocart, a párizsi Ecole Normale Supérieure fizika- professzora új földrengésmé­rőt helyezett üzembe, amely már 20 angstromos (az atom átmérőjének kb. húszszorosa) földmozgást is megérez. Az új szeizmográf is az ed­digi elven alapul: felfüggesz­tett fémtömeg érzékenységéből indul ki. Annak mozgása azonban olya.i rezdülések fel­jegyzésére is képes, amilyene­ket eddig egyetlen szeizmog­ráf sem érzékelt; A Rocart-féle készülékek hálózatával lehetővé válik, hogy automatikusa.« megálla­pítsanak és le 'lizáljanak minden robbanást, i készülék eredményesen felhasználható atomrobbantások ellenőrzésé­hez is. Egyetlen baja, hogy túl érzékeny a föld felszínén elő­forduló rezgésekkel szemben. Ezért kell elszigetelni minden lakott területtől és a forga­lomtól távol elhelyezni, kü­lönben használhatatlanná vá­lik; HORDOZHATÓ TELEVÍZIÓ A radebergi Rafena Művek (NDK) dolgozói elkészítették Európa első hordozható tele­víziós készülékét. A készülék mindössze tíz kilogrammos. a holdrakéta ... amely vasárnap délben már 422 ezer kilométernyire szagul* dott a Földtől, s amely érthető okokból nemcsak napjaink, de jelenkorunk szenzációja is. Nem akarok rossz indulata jós lenni, de megjósolhatom, hogy nem lesz sokáig szenzáció! Az ember, elsősorban a szovjet ember, a szovjet tudomány szinte sorozatban „gyártja” ezeket a szenzációkat, úgyannyira, hogy ami ma féktelen ámuldozásra ingerli az embereket, az hol­nap már csak emlék, olyan „ja igen... tényleg... holdrakéta is volF’-féle megállapítás. Hol van már az első szputnyik lelkendező ovációja, hol a másodiké, s hol a harmadiké, amely pedig ma is, ezekben az órákban is, rója végtelen köreit az öreg Föld körül. Vil­lonnal mondva „Hol van a tavalyi hó?” Az emberek kicsit hálátlanok és kicsit elkényeztetettek... Hálátlanok a három holdbébivel szemben, pedig azok nyitották meg az utat a holdrakéta számára, hogy már a Holdon túlról sugározza rádiójeleit és elkényeztetettek, hisz a tudomány olyan tetteket produkál nap mint nap, hogy már semmi sem meglepő, sem­mi sem csodálatos. Csak az ember! Talán holnap, talán egy év múlva, esetleg valamivel ké* sőbb elindul útjára a második, a harmadik, a tizedik rakéta, amely már embert is visz a világűr meghódítására. Elindul és nemcsak a Holdba, de a Marsra, vagy a Vénuszra, mert... Mert amikor a Wright-testvérek első repülőgépe levegőbe emelkedett, akkor azzal már lényegében megoldódott a repü­lés problémája, akkor már kész tény volt, hogy az ember igenis versenyre kelhet a madarakkal. Csupán idő és gya­korlat kérdése volt, hogy mikor szeli át az első repülőgép az óceánt, mikor emelkedik ötezer, tízezer méter magasra, mikor lépi át sebessége a hanghatárt... Csak idő kérdése volt és az ma is: a rakéta világűrbeli személyszállítása. Mi nem is tudjuk lemérni, hogy hatásában nyilvánvalóan korszakalkotóbb, de lényegében ugyanolyan „találmány” születésének voltunk tanúi, mint apáink annak­idején a gőzhajónál, a gözvasútnál, az első repülőgépnél... A tizedik bolygó, a szovjet holdrakéta megkezdte, talán végtelen útját, a Naprendszeren belül, ott viszi orrában a szovjet zászlót, száguld a végtelen űrben, és utat tör pionír- ként a következő rakétáknak. Az ember lejött a fáról és ura lett a Földnek. Az ember kilépett a Földről és ura lesz a világegyetemnek! Csak idő kérdése... És akkor háládatlanul ismét megfeledkezünk az első holdrakétáról? Ne feledjük! (gyurkó) Szőlőoltvánv-neveiö tanfolyam indult Detken A Mátra-vidék községei­ben egyre nagyobb az érdek­lődés a szőlőtelepítés iránt. Az elmúlt 1958. évben nemcsak termelőszövetkezetek, de egyé­nileg dolgozó parasztok is sok szőlőt telepítettek. Most értesültünk arról, hogy Detk községben a községi ta­nács rendezésében szőlőolt- vány-nevelő tanfolyan indult. A tanfolyamnak harminc hallgatója van és a községi tanács elnöke vezeti. A/WWWWWWWWWVWWWWWS/WVWWWWWWWWWVWWWWWWWWWWWWWVWVWVWWWVWVWWWWWWWWWWWWV /WWW SUGAR ISTVÁN: Régi terített asztalok Mostanában, amikor egyik ünnep kergeti a másikat, amikor egyik disznótor jön a másik után, nem is beszélve arról, hogy erre az időre már jól kiforrott a hegy leve is, de sokszor fel-felfakad az ajkakról a kel­lemes sóhaj: „Hej, de jóllaktam, egy falat sem férne már belém!” Ma, amikor tehát a jóllak ásnak, a „dugigevés”-nek valóságos dömpingje fenyegeti a dolgozók gyomrának egészségi állapotát, — nem lesz érdektelen és érdeklődés nélküli, ha belelapozunk a régi, sok százesztendős kódexek vaskos köteteibe, a levéltárak múltakat idéző okmányai közé, hogy ha csak futtában is, de bepillantsunk az elmúlt századok gazdag földesurainak és ágrólszakadt jobbágyparasztjainak konyhá­jába, asztalára. E századok uralkodó osztá­lya farizeusi szemforgatással hirdette a „nem azért élünk, hogy együnk, hanem azért eszünk, hogy éljünk” eszméjét, de azért fék­telen és mértéktelen evés-ivásban látta a földi gyönyörök egyik legfőbbikét megteste- tülni. Hogy miként is valósult meg a gazdagok rogyásig megrakott asztala? Hát ilyen for­mán. Wilhelm von Rosenberg német nemes úr esküvőjén, a 15. században, a következő húsmennyiség került asztalra, az egy'k rész­vevő vendég feljegyzései szerint: 370 ökör, 2678 ürü, 1579 borjú, 421 bárány, 99 süldő­sertés, 300 hízott sertés, 577 malac, 8S sonka, 113 szarvas, 24 szarvasderék-pecsenyehús, 98 vaddisznó, 19 vaddisznó-pecsenyehús, 162 őz, 2292 nyúl, 470 fácán, 276 fajdkakas, 3910 fo­goly, 22 687 fenyvesmadár, 3000 hizlalt kap- pan, 12 887 tyúk, 2500 csirke és végül 3550 hizlalt liba. A híres, vagy inkább hírhedt lengyel úri lakomák 10—20 tál ételből és óriási mennyiségű italneműből állottak és több óráig is eltartottak. Egy Krakkó-kör- nyéki nemesről azt találtam feljegyezve, hogy naponként reggelire kappant, pulykát, libát, sültet, 2 liter mézet és ugyanennyi bort, — ebédre pedig kb. ugyanennyi meny- nyiségű ételt kebelezett be. A pécsváradi apátság 1438. évi kimutatá­sai szerint megállapitható, hogy az „önmeg­tagadó” életet élő és szegénységi fogadalmat tett barátok és klerikusok átlagosan napi 1,5 liter bort ittak meg. Vitéz János nagyváradi püspök, amikor 1451-ben kiváltságlevelet adott Belényes községnek és a főbenjáró dol­gokban saját bírója és esküdtei alá rendelte, az ezt szabályozó okmányban külön kikö­tötte, hogy a falu vezetői a törvénykezési el­járást csak délelőtt végezhetik, amikor még józanok és az ebéd után hozott ítéleteket eleve semmiseknek nyilvánította. Bonfini mester pedig azt jegyezte fel Mátyás király­ról, hogy a mértéktelen „lakmározások (értsd evés-ivás) közben hányingerben szenvedő barátain szívesen segített és mintegy meg­feledkezve királyi méltóságáról, tartotta fe­jüket, míg hánytak”. Említésre érdemes az a kutatási eredmény is, hogy a középkori társadalomban egy 50 százalékos életszínvo­nal emelkedésnek. 300 százalékos borfogyasz­tási növekedés felelt meg! Eszterházy Károly egri püspöki udvarának borfogyasztására is élénk fényt vet a következő gazdasági jelen­tés 1789-ből: „Mivel 1 cellentiád udvari bora nagyon elfogyott, jók lévén az elmúlt eszten­dőbeli borok, azokbul Excellentiád Udvari Kulcsárja kíván Excellentiád Udvari pincé­jébe (azaz kizárólag a püspöki udvar fogyasz­tására) által tétetni 350 hordóval, mely tú­szén 1050 akót?’, azaz mintegy 47 250 litert. A kölni hercegérsek udvartartásában na­ponta 24 nagy és 8 közepesen hízott sertés fogyott el, de ünnepeken ezt a számot még 4 darabbal megtoldották. Történelmi tény­ként sikerült megállapítanom, hogy gróf Barkóczy egri püspök, a tipikus barokk főúr udvarában, az 1739-es húsvéti ünnepek alkal­mából, csak a tiszanánai tiszttartó 30 bárányt szállított az asztalra! Természetesen érdemes lesz megnéznünk, hogy miként élt, étkezett a másik osztály, a jobbágyparasztság milliós tömege? Világos, hogy a jobbágynak, aki kisebb-nagyobb föl- decskéje után, minden élelmiszerként fel­használható terményéből, a gabonától kezd­ve, a bárányon át a mézig, keményen adó­zott egyházi, s világi urainak, édeskevés ma­radt saját és családja élelmezésére. A job­bágynak egyformán terhet jelentett földes­ura öröme vagy bánata, mert Vírbéri köteles­sége volt a keresztelői, esküvői, vagy halotti tori asztalt finom falatokkal megpakolni. Plasztikusan fejezte ki a jobbágyság helyze­tét Martinuzzi György, a mindenható erdélyi miniszter, amikor azt mondotta: „A parasz­tot annyira elnyomtuk, hogy nején és gyer­mekein kívül édesmindenétől megfosztatott.” Hogy miként élhettek, táplálkozhattak az egri földesurak fennhatósága alatti falvak­ban a jobbágyparasztok, némi képet nyerhe­tünk a következők alapján: Felsőtárkány „szegény szolgálói” így ír­tak 1736 nyarán: „... majd éhvei megha­lunk, pokrócon, vagyis ponyván kenyérnek valót csépelgetünk, úgy táplálgatjuk magun­kat ... ha csak Excellentiád kegyelme raj­tunk nem könyörülend, hozzánk nem járu- iand, éhvei halóvá maradunk.” Egy bizonyos Tót Örzse jobbágy asszony így szólalt meg 1734. telén: „... miglen magamat jobbacs- kán bírtam, naprül napra valómat keres­hettem, de immáron elöregedtem, gyámolat- lan vagyok, semmi jószágom nincsen, az kibül valamit várhatnék, vagy remélhetném táplálásomra valót.” Felnémet jobbágyai olyan ínséges viszonyok között tengették életüket, hogy pl. az 1747-es Rozáiia-búcsú- ra meghívott papoknak nem tudtak asztalt sem teríteni. Így azután „alázatosan nyúj­tandó instantiá”-jukra a püspöki prefektus küldött ki Egerből a búcsún részt vevő pár egyházi személy részére „némi ellátmányt”: 1 szépen fejlett bárányt, 20 font tehénhúst, 50 liter jóféle bort, s másfél hektoliter sört. Szívbemarkolóak a munkában elcsigázott Felföldy István felsőtárkányi öreg jobbágy sorai, í734-ből: „Tizennégy esztendők alatt hites kerülője lévén Excellentiádnak, mind alkalmatos, mind alkalmatlan időkben hív- ségesen egyaránt igazán szolgálni igyekez­tem, most is tehetségem szerént kitelhető erőmmel Excellentiádat szorgalmatos igye­kezettel szolgálván, a szénnek égetésében naprul napra fáradozom, már pedig ezen boldog idők elfolyása alatt annyira életem­nek táplálása iránt megfogyatkoztam, hogy szükséges kenyérkémet magam ereje által keresni éppen elégtelenné lettem, a szemeim világai igen vékonyan szolgálnak, öreges éle­temnek súlyos terhe mellett testemben igen erőtlen, s beteges vagyok éppen, semmi járó marhám nincsen, mely után kevés búzave­téssel \ számolhatnék... alázatosan folyamo­dom, hogy életem táplálására szolgálatomnak is tovább való elégséges búzával megsegí­teni méltóztatna.” Egy eset kapcsán, igen érdemes lesz rá­mutatnunk, hogy mily embertelen és kegyet­len körülmények között szerezték meg a földesurak, az asztalukra kerülő finom fala­tokat. 1739-et írtak, amikor a húsvéti ünne­pek közeledtével, a teljhatalmú püspöki pre­fektus kiírt a tiszanánai tiszttartónak is, hogy a püspöki „udvar szükségére alkalma­tos bárányokat?’ megszerezze a dézsma ré­vén. Német Andrásr-STTiszananaT^Thív szol­ga”, ekként számolt be prefektusának a dézsmaszedés alatt történtekről: „... Tegnap Sarudra is bémentem, első­ben a mezőn a juhok között a bárányokat megvizsgáltam, azután a faluba mentem. Bí­róval a juhos gazdákat mind összehivattam, megmondva nékiek, hogy ma a juhokat a falutól messze ne hajtsák, ki fogom hányni (válogatni), aki arravaló leszen. Nem elle­nezték. Ma ugyan bémentem és béhaltat­tam. Kilencnél többet ott is nem találtam. Amint is a gazdáknak mutattam, kinek- kinek melyiket fogják, de egyik sem akarta azt fogni, aki rávaló lett volna. Hárman tá­madtak rám, ketteinek csak elszenvedtem, jóllehet az is egyike az orromat jól felütötte. Hanem Páll Gergely a fiát küldötte, maga nem gyütt, annak is kettő olyas volt. Az is semmiképpen nem akarta megfogni, hanem a katona (uradalmi fegyveres) által meg­fogattam, a katona kezeibül sokáig rángatta, de egyik sem eresztette, hanem magam taszí­tottam el róla. Azonnal kését a hüvelyébül kirántotta, de nem tudhatom, magamhoz, vagy katonához. Azzal pofon akartam ütni, elugrott és kését eltette. Már a bárány meg volt kötözve, a többiekkel a földön feküdt, Észre sem vettem, odament a földön és azon báránynak a fejit taposta és rugdosta. On- nand is elkergettem és fölrakattam a kocsira mind a kilenc bárányt, hogy a kocsi csak induljon Eger felé. Magam már elmentem a többi gazdákkal együtt, csakhamar futnak utánam, hogy Páll Gergöly fölugrott a sze­kérre és a bárányt késsel által verte (át­szúrta), megdöglött. Ezért csak nyolcat küld­hettem ... azon sarudi Páll Gergő fia. rossz cselekedetéért az juhait mind elhajtattam Excellentiád dispositiójára... Nem érde­melne egyebet az olyan ember, hogy az olya- tin jószágát mind elvesztené, kérem is nagy alázatossággal Excellentiádat, megbüntetni méltóztatna, mert mások is szarvat vesznek. Ezután parancsolat mellett is hivatalomat nem követhetném." Valóban találóan irta Heltai Gáspár uram a XVI. század közepén: „A magabiztos dúsak nem gondolnak sem törvénnyel, sem igazsággal, sem tisztesség- geh Ez a válasz: úgy akarom, így legyen."

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom