Népújság, 1959. január (10. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-23 / 19. szám

1959. január 23., péntek

FÉNYT A LELKEKBE!

Gyöngyösről hazafelé, Egerbe utaztunk- ban megálltunk Kápolnán, az út melletti italbolt előtt, s bementünk a kivilágított helyiségbe. Este volt már, úgy hat óra körül Igen sokan voltak benn, valamennyi asztal foglalt volt, a söntéspult előtt két-három kisebb beszélgető csoport álldogált, s a rex-asztalnál öten, vagy hatan is játszottak. Egyszerű hétköznapi kép volt ez; az emberek napi munkájukat végezve betértek ide egy pohár borra, sörre. Hova mehetnének máshova? Kul- túrház még nincs a faluban, csak az idén kezdik meg az építését; ha valaki nem akar mindjárt lefeküdni s egy kicsit beszélgetni szeretne a szomszédokkal, ismerősökkel, a napi munka után betér ide. ijt mindig van valaki... Nincs is abban semmiféle különösebb kivetnivaló, hogy valaki esténként meg- igyék egy-két pohár italt, s elbeszélgessen; abban már lenne, ha részegeskedésről lenne szó. De ilyen — legalább is essen alkalommal ■— nem volt

Az italbolt vendégei között azonban feltűnt két suttyó-gyerek; mind a kettő a rex- asztal mellett volt. Nem néztek ki többnek 13—14 évesnél, de mint később megtudtuk, az egyik 16, a másik pedig 15 éves múlt, s ez utóbbi most járja az általános iskola VIII. osztályát, A nevük nem érdekes.

Az egyik — az idősebb — játszott, a másik csak kibicelt.

A két alacsonynövésű, vékonycsontú, mozdulataiban kissé koravén gyerek, valahogy kirítt a cigarettázó, iszogató, beszélgető, emberek, a rex-asztalnál játszó idősebb társaik közül. Amikor véget ért a játék, beszélgetni kezdtünk velük. Előbb az idősebbek

Tavaly fejezte be az általános iskolát. Hármas bizonyítvánnyal. Nemigen szeretett tanulni. Van egy kis földjük, azon dolgozik a szüleivel együtt.

Mit tud a világ folyásáról? Szomorú dolog: majd, hogy nem semmit. A beszélgetés nem soktól azután játszódott le, hogy fellőtték a szovjet űrrakétát; erről is csak véletlenül értesült a rádióból, de nem érdekelte különösebben... S ha már a Szovjetunióról esett szó — Hruscsov elvtársra gondolva — megkérdeztük tőle, kit tart az első szovjet vezető embernek? A válasz: tudatlan válivo- nogatás.

— Ki a magyar miniszterelnök?

— Nem tudom én azt, kérem — válaszolt a gyerek egy kis szünet után.

— És mit tud Kádár Jánosról, ki ő?

— Kádár?... — hangzott a bizonytalan válasz —, arról hallottam valamit, valami nagy ember. .

Milyen könyvet olvasott utoljára? — Két évvel ezelőtt volt a kezében szépirodalmi könyv, de már nem emlékezett, hogy mi volt. .. Mikor volt utoljára moziban? — Két hete, de már az előadás címére sem emlékszik. a tartalmára is nagyon homályosan ..: Petőfiről, József Attiláról, Adyról tudja, hogy nagy Költők voltak, de a Nemzeti dalnál több költeményre nem emlékszik, s szerinte a Szózatot Arany János írtai

Egyszerűen hihetetlen az érdektelenség, s az ebből fakadó tudatlanságnak ez a foka egy 16 éves gyereknél. Kérdeztük: talán rossz körülmények között élnek és ezek a körülmények szabnak anyagi és lelki gátakat a gyerek gondolkozásának, érdeklődésének kibontakozása elé. Ez nem áll fenn, mert életkörülményei jók.

Ugyanilyen kérdéséket tettünk fel a másik, a fiatalabb, még iskolába járó gyereknek. Nagy voflt a különbség. Válaszai — ha egy kicsit iskolásak voltak is, — jók voltak, látszott belőlük, hogy a gyerekben van érdeklődés és van benne olyan hajlandóság, hogy ha valami érdekli, utána megy.

De mi az oka, hogy a másik, az idősebbé ...

Egy, a beszélgetésünket végig figyelemmel kísérő munkás-forma ember közbeszólt:

— Falu ez kérem, itt azután különösen fennáll, hogy ahány ember, annyiféle ;.. Sok a munka és sok ember úgy gondolkodik a gyerekéről, hogy járjon csak addig iskolába, amíg a törvény kötelezi, aztán gyerünk ki a

határba, vége az iskolás uralkodásnak..; A gyerek abban nevelődik, hogy a munkára született, s ha felnő, akkor majd elmehet a kocsmába biliárdozni, s ha meghaladja a 18 éves kort, még egy-két pohár bort is ihatik ott. Aztán elmegy katonának, utána megnősül, jönnek a gyerekek és kezdődik elölről az egész...

Talán nyersnek tűnik ez a néhány mondat, de aki mondta, annak ugyancsak nem volt módjában annak idején megtanulni a szép fogalmazást. Ö is ebben a felfogásban nevelődött fel, s felnőtt korára ismerte meg, hogy mennyivel kevesebbet ér az ember — önmagának is, a társadalomnak, — ha munkája mellett nem tud megismerkedni az élet más szépségeivel is, a kultúrával...

Csak úgy egész az ember, ha szorgalmas és dolgos, de művelt is, aki tud és* akar is gondolkodni az élet folyásán. A múlt eléggé el nem ítélhető átka volt az, hogy az emberekben egyszerűen a munkát végző barmot, látta — sokakkal el is tudta hitetni, hogy azok is, — s hogy a szegénynek elég a falusi kocsma, olvasnivalónak az öreg kalendárium, irodalomnak a lasszós-ponyva.

De hol vagyunk már ettől a világtól? Mint a csillagos ég a földtől. A népi állam a munka joga mellett a művelődés jogát is az egyszerű emberek kezébe adta, s a művelődés lehetőségeinek ezernyi anyagi feltételét biztosította és biztosítja mindenki számára, aki dolgozik. Csak élni kell, és élni kel5 tudni mindezekkel.

S milyen nagyon nehéz harcolni az emberek elmaradottsága, a régi gondolkozásmód meglevő, magukat makacsul tartó csö- kevényei mellett! Rádöbbenteni az embereket: emberek! — szabad az út a kultúra magaslatai felé, jöjjetek és küldjétek előre gyermekeiteket is, mert a műveletlen, a kul- túrálatlanság sötétségében botorkáló ember csak félember, sohasem ismerheti meg az élet szépségeit és műveletlensége képtelenné teszi, hogy könnyebbé tegye munkáját, s hogy munkája még szebb gyümölcsöket teremjen ..;

A kultúra — a fényt; a műveletlenség — az árnyékot jelenti. Nekünk fényre, minél több és minél nagyobb ragyogásra van 'szükségünk ahhoz, hogy meg tudjuk gyorsítani előrehaladásunkat.

A kulturális létesítmények egész sora szolgálja országunkban e fény terjedését: művelődési otthonok, mozik, színházak, múzeumok, könyvtárak, gazdaKörök, különböző tanfolyamok ... A most születő és növekvő jövő nemzpdék nevelése már az óvodában megkezdődik és folytatódik az alacsonyabb, majd felsőbbfokú iskolákban. Nyitott kapuk, amelyeken csak be kell lépni.

De nem is itt van a baj;

Az idősebb gyerek —, akivel a kápolna: italboltban beszélgettünk — nem akart, vagy valami nem engedte és így nem tudott belépni ezen a tárt kapun .;. A „vagy” szócska talán nem is kell ide. Az igazság az lehet vele kapcsolatban, amit az a munkásember mondott a falusi felfogásról... A szülők múltban élő, önmaguk példájából kiinduló maradi felfogása volt az a közeg, amelyben a gyerek felnőtt, már éleve arra „nevelkedett”, hogy ami jó volt a szüleineK, jó lesz neki is ..; és így, még mielőtt felébredhetett volna benne az érdeklődés — már el is posványosodott, a kultürálódás akarata meg sem születhetett fiatal lelkében;.; A másik gyerek elevensége, és lemérhető érdeklődése, s a kérdésünkre választ adni próbáló munkás- ember felismerése — maga a felismerés! *— egy kicsit a másik pólus ..:

Döngetni és napról napra tovább rombolni az elmaradottság, a műveletlenség falát az idősebbekben éppen úgy, mint a rég5 felfogás körülményei között felnőtt, olykor tunya fiatalokban — ez is a kultúrforrada- lom feladata. Épülő új társadalmunk sürgető követelése ez. A harc eszközei adottak, csak jól kell hadakozni ezekkel az eszközökkel.

S akkor szikra pattan, s fény gyűl az emberek lelkében, a megvalósuló szocializmust világítja meg egyre nagyobb világossággal;

Dér Ferenc

MSZBT hírek

AZ SZTK épületében, 20-án este, az MSZBT rendezésében Darvas Andor, a főiskola fizikai tanszékének vezetője előadást tartott a holdrakétáról. Az előadást nagy érdeklődés kísérte.

★

SZOMBATON az SZTK épületében képkiállítással egybekötött klubestet tart az MSZBT, ahol dr. Patakfalvi István orvos, a Szovjetunióban töltött időről tart élménybeszámolót.

★

HUSZONHATODIKÄN az

MSZBT járási, városi és nagyüzemi titkárai részére értekezletet tartanak Egerben. Az értekezleten a múlt évi munkát értékelik ki, majd megbeszélik a barátsági hónap programját.

★

AZ MSZBT Megyei Elnöksége ez év augusztus hónapjában 60—70 fős csoportot küld a Szovjetunióba. Az útiköltség és ellátás tíz napra 1820 forint. Jelentkezni lehet az MSZBT Megyei Elnökségénél február 10-ig.

— BEFEJEZÉSÉHEZ közeledik a volt Hatvany-kas- tély kertjében, — a kórház kazánházának építése.

Csináljanak végre rendet a rózsaszentmártoni bányászöröklakások körül

Több mint két éve, hogy a párt és a kormány határozatának értelmében több ezer öröklakás felépítését kezdték meg a szénbányászok részére. Ezekből a lakásokból a rózsaszentmártoni akna dolgozói is jócskán kaptak, amelynek nagyon megörültek és meg is vásároltak. Sajnos, ez az öröm nem sokáig tartott, mert a lakásokat nem jól készítették el. A falakról állandóan pattog a vakolat, jó pár épületben a padlózat és a kövezet leszállóit.

A vízvezeték bekötését a múlt év végére vállalták, de ez sem történt meg. A lakás- tulajdonosokat nagyon bosz- szantja, s azt kérdezik az építő vállalattól, mikor akarnak kötelezettségüknek eleget tenni, hiszen a bányászok a szerződésben foglalt kötelezettségüknek már eleget tettek.

A lakástulajdonosokat nagyon foglalkoztatja a mellék- épületek kérdése is. Annál is inkább, mert az első időkben komoly összegeket kellett törlesztésként kifizetni és nincs módjuk arra, hogy a lakásokhoz saját erejükből

melléképületet építsenek — még kölcsön segítségével sem. Ezért a lakók nagyobb része kénytelen a tüzelőanyagot az összkomfortos lakás előterében, vagy a fürdőhelyiségben tárolni.

A BSH lakások egy részénél két évvel a felépítés után most került sor a fundamentum építésére. A lakók félnek, hogy ez az utólagos fundamentum-építés a ház korai megrongálódásához vezet. Nem utolsó sorban aggasztja őket azért, mert a már egyszer lefikszált vételárat a fundamentum költségeivel meg fogják emelni, amit a lakók semmi szín alatt nem akarnak kifizetni.

Ezért kérik a 23-as számú Építőipari Vállalat és az I-es számú Mélyépítő Vállalat vezetőségét, sürgősen jöjjenek ki Rózsaszentmártonba. s csináljanak végre rendet a bá- nyászház-építkezés körül, és amennyiben lehetséges, építsék meg az ígért makadám- utat, mert a lakásokat a rossz időben megközelíteni nehezen lehet.

Szurdoki Bálint

Adács a kulturális fejlődés útján

Az utóbbi időben Adácson a kulturális élet területén nagy változás állt be. Több alkalommal tartottunk baráti összejöveteleket, közös vacsorát, ahol a községből igen sokan vettek részt. Fehér asztal mellett, mondhatnánk szórakozva, megtárgyaltuk az ügyes-bajos dolgainkat, minden nézeteltérés nélkül. Legutóbb az elmúlt héten volt ilyen összejövetel, amikor is a sportbarátok jöttek össze, s beszéltek Adács sportéletéről.

Vasárnap a nőtanács rendezésében a község színjátszói bemutatták Szigligeti: Cigány c. népszínművét. Az előadás bemutatását nagy érdeklődés előzte meg, hiszen nem mindennapi dolog volt ez Adácson. Az előadás előtt fél órával már minden jegy elfogyott, nem volt több férőhely az előadáson.

A rendezőség Gazdag Béla irányításával sokat dolgozott, fáradozott, s munkájuknak meg is lett az eredménye, az előadás nagy sikert aratott a közönség körében. Általában minden szereplő jó volt, de kimagasló teljesítményt nyújtott. Tuza Jolán, a cigánylány és Bencsik József, a cigány szerepében.

A közönség fegyelmezett viselkedésére vall, hogy szünetben elaludt a villany, s nem méltatlankodtak, hanem a lehető legnagyobb csendben, türelemmel várták az előadás újrakezdését. Ez is bizonyítja hogy az adáesiak mennyire igénylik a kultúrát. Egy nagy

problémánk van, de ez annál nagyobb, hogy nincs kultúrtermünk. De reméljük, — mint ahogy már értesültünk — az 1959. évi községfejlesztési alapból építhetünk egy szép kultúrházat. Ezzel régi kívánsága teljesül az adácsiaknak, hogy a járás legnagyobb községében is lesz kul túrház, ahol aztán kellő irányítással, s közös munkával a község lakossága megtalálja majd a szórakozási és művelődési lehetőséget. Most már csak az a fontos, hogy mielőbb megkezdjék az illetékesek a tárgyalásokat, hogy egy év múlva ne kelljen összepréselődve végigszenvedni egy-egy előadást, s minél többen részt vehetnek majd az előadásokon.

Berényi István, Adács.

August Strindberg

(1849-1912)

Január 22-én múlt száztíz éve, hogy megszületett a svédek egyik legközismertebb regény- és drámaírója, August Strindberg.

Szülővárosa Stockholm, apja ngfnes ember, anyja „cseléd.” Szomorúsággal teli gyermekkora igen mély nyomokat hagyott érzékeny lelkén és talán ennek is tudható be betegsége, az irodalom területén pedig beteges szemlélete. Tanulmányait sem fejezi be,

„Bízunk a nyereségben, mert megdolgoztunk érte“

ÍGY BESZÉLGETNEK egymás között a hatvani malom munkásai, miközben szorgalmasan végzik napi dolgukat.

Nem nagy üzem ez, huszonegy ember dolgozik a műemlék-számba menő épület félévszázados gépein, mégis szép eredményeket értek el a múlt évben. Ezek szerint jogosan várják reménykedve a nyereségrészesedés fizetését.

— Csak egy nagy hibája van a mi vállalati nyereségrészesedési rendszerünknek — méltatlankodik Szécsi Kálmán főmolnár —, hogy hiába teljesítettük mi * 109 százalékra az éves tervünket, csak akkor kapunk részesedést, ha a vállalat — a Heves—Nógrád megyei Malomipari Egyesülés — nyereséges lesz. Ha van olyan üzem, ahol nagyon lemaradnak, akkor ezek elviszik a mi nyereségünket is.

— Az első félévben úgy né- Bett ki, hogy nem fizetünk részesedést. Hatszáznyolcvanezer forint lemaradásunk volt vállalati szinten. A második félév ezt behozta, sőt még ezen felül nyereséget is értünk el, — olvassa a jelentéseket Margit Lajos főkönyvelő.

És mi a véleményük a munkásoknak? Hogyan látják ők az áprilisi nyereségrészesedés kifizetését, bíznak-e benne?

— Mi bízunk a nyereségben. Egy éven át becsületesen dolgoztunk, reméljük, lesz — mondja Kovács János bácsi, miközben zsákokból önti a lisztet az adagolócsőbe.

— Zökkenőmentes évről beszélhetünk, ha 1958-at említjük?

Pavlenka Sándor műszakvezető adja meg a választ:

— Nagyobb műszaki hibánk nem volt, a betervezett másfél hónapos állásidő alatt elvégeztük a javításokat. Ha valamelyik elektromos meghajtású gépünk elromlik, itt vannak közelben a szerelők, azonnal megjavítják.

A HARMADIK műszak-vezető, Janesó János is részt

akár venni a beszélgetésben. Ö a régi gépekre panaszkodik, de azért bízik abban, ha nem sokat is, de legalább 500 forintot kapnak nyereségrészesedés címén.

A hatvani malom munkásainak jogosak azok a panaszai, amelyeket az öreg gépekre mondanak. Az idő barnára festette már a gépeket, csak a gyártó céget jelző sárgaréz tábláról olvashatjuk:

— Dresden, 1906. Már elmúlt 50 éves.

Minden évben nagyjavítást tartanak a malomban, s ilyenkor próbálják még újra üzemképes állapotba hozni a gépeket Ez többé-kevésbé sikerül is. A múlt évi nagyjavítást olyan becsületesen végezték el, hogy a gépeken fokozni lehetett a termelést. Óránként

15.5 mázsát őrölnek most a

11.5 mázsa helyett. Ez a többtermelés módosítások bevezetését sürgette. Az idős munkások tapasztalata itt is segített. A szitákat átszerelték, hogy

bírja a megnövekedett terme-; lést és ezzel a módosítással el-; érték azt, hogy a múlt évben; 500 vagon terményt őröltek; meg.

A hatvani malom jól dolgo-; zik. Híre túlnőtt a megye ha-J tárain is. 1958-ban a vámőrlé-; sek egy harmad része volt csak; hatvani, a többi kétharmad; része távoli vidékekről jött; gazdák őrléséből adódott. Pest,; Szolnok megyének községeiből,; Túráról, Aszódról és a Jász-! Ságból érkeznek paraszt-szeke-! rek, mert itt, a hatvani ma-j lomban, „becsületesen őrölnek í a molnárok”.

A hatvani malom dolgozói-í nak célja a gazdaságos kiőrlés í is, mert a nullás-liszt kilójáért“ 4,32 forintot kapnak, a kor-! páért csak 1,30-at.

A RÉGI GÉPEKEN fiatalos! lendülettel dolgoznak a hat-! vani malom munkásai, Kovácsi János bácsiék bíznak a nye-I reségrészesedés kifizetésében,! mert megdolgoztak érte.

K. 5,

előbb tanító, majd újságíró, végül a királyi könyvtár munkatársa lett.

írói munkásságára emlékezve idézzük talán Szerb Antal megállapítását, amely szerint „Svédországban a századforduló korának valamennyi irányát egy ember hatalmas műve képviseli, Strindbergé.”

Első nagyobb alkotása az Olof mester (Master Olov), amelyben fausti embertípust ábrázol, akinek nagy céljai vannak, de valóságos helyzetben kérkedő lesz, sőt gyáva is, amikor nincs ereje, hogy vértanúja legyen saját küzdelme igazságának. Az Olof mester azonban megbukott és az efölött érzett elkeseredés váltotta ki belőle „a stockholmi irodalmi és művészeti élet gyilkos szatíráját”: A vörös szoba (Röda Rummet) — című regényét, amely 1879-ben jelent meg, s amely a svéd naturalizmus elindulásának első határköve.

Ifjú évek azok még Strindberg pályája során és az ifjú lelkesedéssel a nagy társadalmi és egyéni problémák megoldását' a szocializmustól várja. Következetlensége azonban csakhamar letérítik erről az útról, s Egy balga vallomásai című művében már összeomlott házaséletéről beszél valóságos mániákussággal. Nőgyűlölő lesz, aki ennek ellenére is háromszor nősül, de mindháromszor csalódik, mert eléggé különc természete, a nőkről alkotott felfogása miatt egyik házassága sem lehet boldog. E korszakból legismertebb műve a Júlia kisasszony

(Frönken Julie), amelyben egy hisztériás, gróf kisasszony kidobja vőlegényét, majd egy másik szédült pillanatban odaadja magát inasának. Azonban rájön, hogy az inas valójában egy hitvány ember (nevezzük talán így: szélhámos) és egy életet leélni vele lehetetlen, ezért a halált választja. Hasonló művei még a Pajtások, Az apa, a Számum, stb., amelyek alapján Strindberget „a nőgyűlölet apostolaként” szokták emlegetni.

Nyugtalan lelke aztán tovább sodorja a nietzchei filozófián keresztül az alkímiáig, majd később a misztikumokhoz, valláshoz menekül.

Mint drámaíró kétségtelen, nagy jelentőségű eredményekre jutott az Ibsen utáni korszakban, különösen a párbeszéd területén, ugyanis „senkinek sem sikerült annyira, mint neki, hogy maga a párbeszéd cselekmény legyen.” Azonban Ibsen magasságáig sohasem érhet fel éppen alakjainak irrealitása, beteges volta miatt, amely az ő beteges, sokszor már a téboly határán járó látásából fakad. És bármennyire „zseniális” egyéniség volt is Strindberg, mégsem lehet olyan kitűnő alakja a svéd és a világirodalomnak, mint Selma Lagerlöf. akinek a múlt évben ünnepeltük születésének századik évfordulóját.

Művészetének legnagyobb érdeme talán az, amit Szerb Antal így fogalmazott meg: „...mindent ki tud mondani; mindent, amit jobb nem kimondani.”

Lőkös István