Népújság, 1958. december (13. évfolyam, 267-289. szám)
1958-12-21 / 283. szám
6 NfcPCJSÁG 1958. decéttbér 21., v*6áru* KOLTOk ÉS VERSEK : SZÁLÁT ISTVÁN: MŰFORDÍTÁSOK: PAUL ELUARD: A jó igazság Fordított*: PAPP MIKLÓS Ember, meleg törvényed ez A fürtökből, hogy bor legyen Szénből tűz lobogjon fel És csókokból emberek Ember, kemény törvényed éz Hogy érintetlen megmaradj Háborúban s a nyomorban S a lialalveszedelemben Ember, szelíd törvényed ez Változtasd fénnyé a vizet Az álmokat valósággá Baráttá az ellenséget Régi és új törvényed ez S egyre tökéletesedik Gyerekszív mélyéről nő fel A legfelsőbb értelemig. Kínai iiéjfjsoros vernek Fordította: ANTALIT ISTVÁN: Szerelem győz minden csatán már ezredévek óta. S az Ég, akit nagyon szeret, a szerelemtől óvja... Lao-Cse Mióta elmentél, Iris asztalkámon por lépi tükröm. Vak, mint a halál. ;. . Szíved tiszta tükör bár, én tudom, hogy csak azt mutatja, ki elébe áll... Sin-Feng-Csao. Csodás madár, kék tollazatta] a nagy tenger felett. Kivitt. Dalom néki adom, s honvágyó szívemet... Ismeretlen költő A szilva- és barackfa az. ablakomon beinteget. + Fut a fény — álom az egesz, — ó ismét..: ismét este lett..? Li-Tai-Po. Michelangelo szonettjeiből Fordította: FARKAS ANDRÁS LXXIV. A tisztelet, barátság légkörében A sértés gyakran bújva-rejtve tamad, Ilyenkor elfog a nehéz útálat, S alig marad erőm, hogy testem éljen. Aki szárnnyal segít, mért tart elébem Titkos hálót, hiszen a jóbarátnak A szívesség s a könyörület árthat, Ha hagyják, hogy gyanútlan szíve égjen. Ezért, Luigi, tiszteld a barátság Fényét! A sorsom ezzel viselem Minden zavargó szél s viharja ellen. A segítés a megvetés hatását Nem úzi s úgy fáj, ha veszekedem. Hogy ízét száz öröm nem törli bennem. CVI. Édes könnyből borús jókedvbe vándoroltam. Űrök békéből röpke csendbe estem, S itt hallgat az igazság hangja resten, 8 az értelem érzelmek rabja holtan. Szívedből-e, arcodból, merre-honnan A vétkem? Nagy bűnömben nem kerestem Nagyobb kínt. Vagy az átok eredezzen Szemedből, mert fényét leikémbe loptam? Paradicsomi szépséged örökre Él az égből, köztünk is isteni, S mert ismerlek, vígasztalom magam: Hiába húzódnék csodás körödbe, A sorsomat az ég rendezgeti, S halálomban lehet-e igazam? CIX—95. Mióta, néked áldozom magam, Többnek vallom magam és többet erek. Mint a kőszikla több jó mesterének, Kiben remekmű biztatása van. Vagy mint a festményt, melynek rangja van, Nem engedik szakadni, én így élek, Állom tüzet az átélt gúny hevének, 8 nem bánkódom: te vagy' napsugaram. Megyek a tőled elnyert tiszta jellel Mindenhová, hisz' van mar fegyverem. Minden veszély elporlik új erőmön, A harcot tenger s túz ellen veszem fel, Jeleddel fényt gyú'tok vak szemeken. Hogy általam minden kor rendeződjön. CS. ADAM ÉVA: cÁ dqai'fttu Ó£.q.q.tL MOLNÁR BÉLA: Hóhullásban Csirip, csirip, csip, — borzong a veréb, a deres lábait egyre váltja, ahogy felette a fényszórós ég a csillagocskákat veti-hányja. Hull a hó, s én esak tűnődöm egyre: a zuzos ágon, féllábon állva mily fények gyúlnak madárszemekben j miről álmodik a hóhullásban? Hull, és hull és csak egyre hull a hó, lázas arcomat paskolja, veri; bokámig érnek a hús csillagok s kis veréb-álmok föl a szívemig... Az egyik paplan jobbról felhajtva, rnááik balról borul iá. Kezdődhet az új nap, indul az új hajrá.. Alig pirkad még. A két gyerek alszik, de munkába indul anyu és apa, s mire ébrednek — rehd van, felöltözteti őket nagymama. Anyu akkor már magyarázza, hogy cselekvést . jelent az ige, s közben eszébe villan: nincs kivasalva az apu inge. És ha dolgozik is, és ha sok a gondja, este két gyerek öleli, kisimul fáradt homloka. BÖRZSÖNYI SÁNDOR: Az ősök után Mióta élek ... f Nem tudom. Mintha régi Lidérces idők Süvöltenének végig A múltán hosszúra Nyúlt lábnyomain, Amikor még csak Vágy lehettem Csendeslllatú estén, S tűnt gondolat A kékszemű Csillagok alatt. De még nem éltem így, Lélegző és szorongó Dalclással közietek, n A domború földi Halmok árnyaiban. ’ "> Akkor, oda visszavetitve A lerongyolt szolgák közé. Istállókba, vak mécsek alá. Hol velük együtt ébredeztem A hidegen derengő Hajnalokon, Gyűrött kétséggel, s A szegénység borzalmai közt. S tudtam már akkor A késő kínokat, Mert bennük voltam A százszemű jövendő, S az elnyelt dac. Akkor! 8 magam is ott voltam Külön... Ezt érzem mindig Az ólrnos. tört idők Bezárt ajtai mögött. Mindennap emlékezem Azokra, akikből egy csepp Átmenekült belém, Az atomvilág reggelének Fiába, hogy kapaszkodjam s Bátran, mert már Letört a sorompó ... Az egykor megvetett Erecske ki tudja, mikor Indult, Mily korán s merre...? De én már itt vagyok. 8 nem felejtettem semmit! P AT AKT DEZSŐ: Munkásgyülés^en Csepelen 1958 Ott ültem köztük, s láttam őket. A lomhán imbolygó furcsa fényben keménység szólt az ajkakon, s künn apró neszekkel, kavargással, cseppek cseppekkel keveredve, makacs és konok dobolással hullt az eső a kövezetre. Zsongott a csarnok, — szinte zúgott, mikor a múltjukat idézték: Weismannfrédot, grófot, bárót; egy munkásasszony a cselédséget mondta el sírva, csendesen. Néztem, a szikár arcokon, mint bolygatott vízben tiszta áram úgy tisztult ki — a gyűlölet. S mint tépdelt kövek között a mályva, úgy virágzott ki bennük a sorsot formáló gondolat. Egymásután beszéltek, sorban s mint mikor szél jár a bokorban úgy rezzent meg a rongy, bitang! S éreztem bennem is indulnak az érvek, acélos, küzdő akarat! ... Lassan ballagtam az úton hallottam még beszédjüket. S láttam, a gyárak ormán fenn, fenn száz csillag gyűlt ki vörös*!,.. AKIK ISMERNEK, tudják, hogy nem dohányzom. Igaz, néha némi irigységgel tekintek föl azokra, akik örömükben, bánatukban, vagy éppen munka közben előszednek egy cigarettát, aztán jó hosszút szippantva, átadják magukat a dohányzás élvezetének. Én pedig, én napjában többször is elmondom: .— Köszönöm, nem dohányzóm. Néha meg is kérdezik: — Tényleg nem szokta? Soha nem is dohányzott? Ilyenkor erősen bizonygatom, gyakran kissé zavartan erősítem: — Nein, igazán nem szoktam! tíoha nem is dohányoztam! Pedig ... pedig, ha tudnák, hogy egyszer, egyetlen egyszer mégis elszívtam egy cigarettát. Második gimnazista voltam, afféle fehér holló, ott Pesten, a sok-sok úrigyerek között, akik sohasem bocsátották meg nek,em, hogy palóc és paraszt vagyok. Idegen voltam közöttük mindig. Csupán egyetlen barátom akadt az osztályban, Mészáros. Diák-nevén Dugó, a mamája mosónő volt az igazgató úrék- nál. Dugó egyébként angyalföldi gyerek volt és nem ijedt meg a maga árnyékától. Gyorsan egymásra találtunk, hisz ő éppen úgy nem volt a többi közé való. mint én, és neki éppen úgy volt „foltja”, mint nekem. Proligyerek volt és nagyszájú vagány. Az osztályban mi ketten képviseltük az ellenzéket és szépén fejlődő barátságunk gyorsan szemet szúrt mindenkinek. Dehát mit tehettek? Tanulni, tanultunk, botrányt nem csináltunk, és tomászbüszkeségei voltunk az osztálynak. Nem. szerettek, de megtűrtek minket. EGY NAPON úgy esett, hogy 1 együtt .tjöttük..be... a naposi > tisztséget.'- welíénszky tanár úr ; órája után — éppen úgy, mint ; mindig — kitessékeltük a gye- ; rekeket a folyosóra, és szellőz- ; tettünk,, táblát töröltünk. Én. ! amint a tanár úr kiment, ész- 1 revettem, hogy cigarettája ott ! maradt a katedrán a virágváza > mellett. Gyorsan szemügyre > vettem a finom, sztaniolos do> bozba csomagolt aranyvégű ; cigarettákat. Felvéttem, beleszagoltam és mélyen tüdőre í szívtam a kellemes, dohány- : szagot. — Dugó, idesüss! — mond- ! tam. — Ez aztán cigi. mi? Dugó egy robinzonáddal az ; ajtóhoz ugrott és háttal az ajtónak támaszkodott... Én pe- ; dig. mintha csak súgta, pa- ! rancsolta volna valaki, kivet- í tem a doboztól két darab ci- ! garettát és gyorsan belső zse * I * * * S bem legmélyéié Csúsztattam azokat. A dobozt visszatettem a régi helyére, a váza mellé. Dugó rámkacsintott, aztán felkapta a dobozt és elviharzott vele a tanári felé. Két perc múlva visszajött és vigyorogva újságolta, — Fiam. még meg is köszönte a Wollenszky! Marhajó, mi? A lopott cigaretták szinte égették a zsebemet egész óra alatt. Horváth tanár úr kétszer is rámszólt, hogy ■ figy eljek és ilyenkor mindig ijedten kaptam össze magam és csak nehezen ocsúdtam föl gondolataimból... Végre kicsöngettek. Délután háromkor a szokott helyen, — a Múzeumkertben — találkoztunk Dugóval Amikor megérkeztem, már várt rám és erősen kémlelte a vidéket. — Maradj itt — mondta titokzatosan. — Bauert erre láttam a kutyájával, .utánanézek egy kicsit... NÉHÁNY PERC múlva visz- szajött, elbújtunk a bokrok közé és én előkotortam a két princesszászt. Átnyújtottam az egyiket, a másikat pedig számba vettem, földöntúli gyönyörrel. Dugó pirosvégű gyufát szedett elő valahonnan és talpán meggyújtva, tüzet adott. — Ez aztán a cigi — suttogta Dugó, kinek már volt valami gyakorlata a dohányzásban. Büszkén ült velem szemben egy kövön és slukkerozni próbált, de éktelenül köhögni, majd öklendezni kezdett. Mire cigarettám közepén jártam, már én is sápadoztam és Dugót kettőnek láttam, de azért csak szívtam, szívtam rendületlenül, a szép, aranyvégű cigarettát. Éppen valamit mondani készültem, mikor hangom elcsuklott és... Estefelé ballagtunk haza mindketten sápadtan és rosszkedvűen a múzeumkertből... Másnap szom baj,.,.Voltos osz~ tályfőnöki óra. Óra előtt Baper cédulát dobott a kérdezz-féle- iek-ládába és sokatmondóan nézett rám és Dugóra. Wóllen- szky tanár úr bejött, beírta az osztálykönyvet és szokása szerint kiszedte a ládikóból a cédulákat Csak egy cédula volt benne, a Baueré. A tanár úr kétszer is elolvasta, nézegette a papírt, majd végre megszólalt. — így volt? Mielőtt szóhoz juthattam volna, újra Bauer lépett akcióba és papírba csavarva két csikket is mellékelt az előbbi levélhez. — Spicli — sziszegte Mészáros alig hallhatóan, de a tanár úr meghallotta és kemény, határozott hangon mindkettőnket kioarancsolt a katedra elé. Wollenszky tanár úr a két prinoesszász-csikket meglátva, tovább fűzte a gondolatmenetet és bizonyára eszébe jutott, hogy tegnap itt, ebben az osztályban felejtette a cigarettáját. Ezt abból gondolom, mert kevés ideig gondolkodva, ő ni aga mesélte el nekünk a dolgot, szóról szóra úgy, ahogyan történt és csak a végén kérdezte meg újra. — Szóval így volt? — Igen — válaszoltunk mindketten lehajtott fejjel. — Itt , tulajdonképpen lopás is történt — magyarázta a tanár úr. — Komolyabb dolog, súlyosbítva az ügy, és azt hiszem, majd a konferencia elé kerül. ÉLETEM EGYIK legkeservesebb két napja következett Almomban rémképeket láttam és kicsaptak az iskolából is. Dugó bátrabb gyerek volt, nem volt annyira elkeseredve, de azért őt is megviselte a dolog Végre megszületett a döntés. Nem csaptak ki, nem kaptam igazgatóit, még osztály- főnökit sem, csak éppen a tandíjkedvezményemet vonták meg, illetve megemelték azt havi 15 pengővel. Dugó megúszta egy dorgálással, mert nem ő volt az értelmi szerző. Amikor megtudtam a döntést, azt hittem, végem lesz egyszerre. Már vágytam az osztályfőnöki, az igazgatói után, hisz a havi 15 pengő az mindennél több volt számomra. Ügy éreztem, hogy most nem engem, hanem az apámat büntették meg, aki alig tudta az eddigi pénzt is előteremteni. Másnap levelet kellett írnom haza a szüleimnek, őszintén bevallottam vétkemet és vártam a választ. Ezekben a napokban sok mindenre gondoltam és arra is számítottam, hogy talán kivesznek az iskolából, vagy talán él is kergetnek hazulról. Egy hét múlva megjött vég-, re ,, a levél, Anyám írta. El- - sorolta, hogy nagyon bánatosak miattam és mindén ' sorában csak a jóra kért, szegény. Nem szidott, nem is fenyegetett semmivel, csak ennyit írt még levele végére: — Apád abbahagyta a cigarettát is. Hiába, nem lehet. Kell a pénz! Azt akarja, hogy tanulj és ember legyen belőled. Szemeim előtt hirtelen ösz- szefutottak a sorok. — Apám nem dohányzik? ö, aki valamikor a vacsoráját is odaadta egy cigarettáért... Szívem elszorult és sírni kezdtem. AZÓTA HÚSZ ÉV telt el, de arra az egy cigarettára míg élek. mindig szorongó szívvel em'ékszem vissza. És azóta sem dohányzom! Szenvedély • . • Vart Kovács kartársnak egy nagy- ’> nagy „bűne”, mondI hatnám inkább szen- ; vedélye. A csendes ; hétköznapok után va- ; sárnap különös izga- lom zökkentette ki I nyugalmából. Délben > alig eszik valamit, > fogja kis kézitáska> iát, futó csókot nyom > asszonya homlokára, ; meg az ebédtől ma- I szatos gyermekének ! arcocskájára és már í rohan is, „cserben- i hagyva” családját. > feláldozva vasárnapi [ nyugalmát. Igen. Kovács kar- ; társra kis idő múlva ; már rá sem lehet is- ; merni, Megszokott ! ru hadarabjait rövid. t fekete nadrággal, ci- ! pőit „csukával”, zok> niját sportszárral, s S ingét címeres fehér ; inggel cseréli fel. A pálya szélén né- ; hány mozdulattal ; „bemelegít”, hogy né- i hány perc múlva han- < gos sípszóval hívja pályára a 22 játékod. A kisportolt testű fiatal futballisták közt kissé esetlenül fest vékonyka lábával, kelleténél nagyobbra nőtt pocakjával, félig kopasz fejével, de hát fő a szív. Az első percek feszült várakozása, ott künn a nézőtéren, hangos biztatásra oldódik fel. Egy hang ott, a balközépen Kropacseket, a jobbhátvédet biztatja, d° a túlsó oldalon már el-elhangzik egv-két. fejére és szemére vonatkozó, cseppet sem hízelgő „díszítő” jelző. Később, ahogy a játékiram fokozódik, már édesanyját is emlegetik, aki régen kint nyugszik a temetőben, és aki öt nagyon-nagyon szerette. Sőt, ott. az a nagy bajuszos, méregtől kipirult arcú. görbebotjával hadonászó. vérszomjas valaki már a fejét követeli... Nem újság ezt neki hallani, de az állandó „dicséretek’’ hatására a félidő végére már egy kicsit ő is belezavarodik a mérkőzés vezetésébe és nem csoda, ha ilyen biztató jelzők mellett egy-két hibát vét valamelyik csapat javára, vagy hátrányára. A második félidőben a hangulat fokozódik. Akárhogy is igyekszik igazságos lenni, bárhová, bármit ítél, mindig van. akit csak a drótkerítés tart vissza attó1. hogy a pályára rohanjon. Ügy érzi magát, mint az egyébként nyugodt, de most felbőszített oroszlán a vasketrecben, akinek az orrát vásott gyerekek piszkálják, mert tudják, hogy onnan nem haraphat. Vékony dongd jú, nyápic legények invitálják egy kis verekedésre, mert érzik a kerítés védelmét. Az utolsó percek palyi rengető hangorkár ban telnek el, száz í száz ököl kívánj vesztét. Homloké már gyöngyözik veríték, szive káli Pál, ott, küfin mégi őrjöng a tömeg, meg nem születet gól miatt... A mérkőzés végi jelző sípszó elhangzó sa után ezernyi szí tok és átok közepei te, lehajtott fővel, n mégő inakkal, zihál mellel, s kicsit a fut ball mártírjaként ve nul be a rendezők é a rendőrök sorfal mögött az öltözőt* hogy negyedóra múl tán esetleg mente autón szökjék meg a egyébként békés, d most bíróverésr szomjas szurkoló sokasaga elől. S azt hiszed, ked vés olvasó, hogy ez zel vége'! Dehogy, lövő vasárnap újr kezdődik az egész..
