Népújság, 1958. december (13. évfolyam, 267-289. szám)

1958-12-17 / 279. szám

1958. december 17., szerda NßPOJSAG 3 Hz önkényeskedés lenyesegetett szárnyairól Nehéz elhinni, hogy gondoltak arra azok az igazgatók, vezetők, akik alapos indok nél­kül, vagy személyi bosszúból elbocsátottak embereket, — milyen érzés munkakönyvvel a zsebben hazamenni, megmondani a család­nak: „kirúgtak”. Állni a szemrehányó, vagy sajnálkozó tekinteteket, aztán kopogtatni más vállalatoknál munka után, tűrni az új em­bernek kijáró bizalmatlankodást. Nehéz el­hinni, hogy gondoltak volna arra, mit érez ilyenkor az általuk elbocsátott ember, külö­nösen ha tudja, hogy ártatlanul szenved és az önkényeskedés áldozata. Nehéz elhinni, hogy a jogtalanul elbo­csátott ember helyébe csak egyszer is kép­zelték volna magukat, hogy megértették vol­na: emberi sorsokkal nem lehet dobálózni, hogy embereket nem lehet egyszerű terme­lési tényezőnek, „létszámnak" tekinteni. Nehezen hihető^ hogy mindezt végiggon­dolták magukban azok a vezetők, akiknek jóvoltából még az utóbbi években is elsza­porodtak a jogtalan elbocsátások, úgyhogy a Területi Egyeztető Bizottság nem győzte tár­gyalni az ilyen ügyeket és orvosolni a jogta­lanul elbocsátott emberek panaszát. Igen, a személyi bosszúnak, a hatalom téves értelmezésének, a kiskirálykodásnak jócskán voltak áldozatai, s ma is akad még, de sokkal kevesebb, mint korábban; Ez egyrészt annak köszönhető, hogy a vé­cétek nagy része érdemesnek látja gondosan mérlegelni, kit miért bocsásson el, egyrészt emberségből, másrészt azért, hogy elkerülje az önkényeskedés kellemetlen erkölcsi és anyagi kövétkezményeit; Mert korábban az volt a helyzet, hogyha az igazgató, vagy más vezető jogtalanul, ön­kényesen elbocsátott egy dolgozót, s annak jogos panaszát orvosolta a Területi Egyeztető Bizottság és visszahelyezte állásába, elma­radt munkabérét a vállalat fizette ki; E mö­gött azonban nem volt munka és nem kis időt igényelt, míg az elbocsátott dolgozó újra visszafoglalhatta munkahelyét, mert a ma­kacs és hiúságában megsértett igazgató fű- höz-fához fellebezett s igen sokszor a Leg­főbb Ügyészségig elment „igazságáért”. A nagy erkölcsi bár mellett igen tetemes ösz- szeget kellett így kártérítésként fizetni; Volt olyan üzem, amelyik 2—3000 forint ilyen munkabért fizetett ki igazgatója jóvoltából, így tehát az állam, a közösség fizette meg az igazgató önkényeskedését. Az erkölcsi kárt így tetézte anyagi kárral is a kiskirálykodás, az önkényeskedés. Ezért követelték az emberek — az fizesse meg a kárt, aki okozta, ne a többi munkás zsebéből fizessék meg az igazgató önkényes­kedését. S ennek az igazságos törekvésnek: lett is foganatja, már számos jelét lehet tapasztalni az utóbbi időben. A megye egyik üzemének önkényeskedő igazgatója, aki még terhes anyának is felmondott, másfélezer forintnyi kárt okozott, mert a jogtalanul elbocsátott dolgozóknak a bérét utólag ki kellett fizetni. Ezt az összeget korábban az üzem fizette volna, de a felettes szervek igen helyesen az igazgatóval téríttették meg, mivel ő követte el a hibát. Egy másik igazgató ügye meg a bíróság elé került, mert jóformán minden alap nélkül bocsátott el egy dolgozót, s ezzel szintén több ezer forintos kárt okozott. Ez az Igazságos eljárás már érezteti ked­vező hatását. Az egyik Eger környéki üzem­ben, ahonnét majd minden Területi Egyez­tető Bizottsági tárgyalásra került egy-egy jog­talanul elbocsátott dolgozó ügye, most hóna­pok óta nem fordult elő hasonló törvénysér­tés; De a többi üzemnél is sokat javult a hely­zet, amióta az önkényeskedés erkölcsi és anyagi terhe az önkényeskedőre hárul. Job­ban meggondolják, milyen döntést hozzanak s nem „létszámként”, de emberként* kezelik a dolgozókat, s csak alapos indokkal, a tör­vényeket betartva bocsátják el őket — ha azt magaviseletük, vagy az üzem átszerveze- zóse úgy követeli. Ez az emberséges bánásmód kedvezően érezteti hatását. Megnőtt a dolgozók bizton­ságérzete, nem kell félniük az oktalan táma­dástól, s a vele járó kellemetlenségtől, ha nem szolgáltatnak rá alapos okot. De meg­nőtt az igazgatók, vezetők tekintélye is, job­ban becsülik őket emberséges magatartásu­kért, s ebben a kedvezően megváltozott lég­körben szívesebben dolgoznak az emberek is. Az emberek kívánságái-a az önkényeske­dés prédára váró madarának így nyesegették le szárnyait okos intézkedéssel, igazságos szi­gorral. S igazságügyi szerveink vigyáznak arra, hogy sohse nőjenek ki ezek a lenyese­getett szárnyak. Kovács Endre Baráti találkozó Szombaton este a hatvani járási tanács végrehajtó bizott­ságának művelődésügyi cso­portja és a Pedagógus Szak- szervezet járási bizottsága, pe­dagógus találkozót rendezett Hatvanban. A találkozón Raft Miklós vb-elnökhelyettes tar­tott előadást a párt művelődés- ügyi politikájának irányelvei­ről, majd ezt követően közös vacsorán vettek részt a meg­jelentek. — Jónapot kívánok. Ügy hal­lottam, hogy itt van kiadó al­bérleti szoba, szeretném meg­nézni... Naponta többen ismétlik, szinte gépiesen ezt a néhány szót. Gépiesen, mert legtöbb esetben néhány perc múlva már ki is fordulnak a „szál­lásadó nénik” lakásainak aj­taján, fogaik között nem ép­pen lélekemelő kifejezéseket mormolva. Itt sem sikerült... Mosolygós fogadtatás — Tessék kérem csak bel­jebb kerülni, itt van ez a szo­ba. Ezt adom ki. Jó, kényel­mes, tiszta. Tetszik látni, két ágy is van benne, két férfi részére gondoltam... — s mi­közben mindezt egyszerre el­mondja, kedvesen mosolyog a néni. — Mit tetszik kérni egy hó­napra? — Fejenként háromszáz fo­rintot,.. — Háromszáz forint... — a pillantás végigfut az ágyakon, a szekrényen, a pergő vakola­té falakon. Aztán megállapo­dik ott, ahol kémény-lyuknak kellene lenni. — A fűtés?... — Fűteni, azt nem lehet, ké­rem... De hát nem is szüksé­ges, hiszen, olyan meleg ez a szoba még télen is. — S a la- kást-kereső fogai fázósan koc­cannak össze... Egy házzal odébbáll. A fogadtatás a követkéző helyen is ugyanilyen. Kedves, derűs. A szoba pedig tele ágy­gyal. Négy-öt is sorakozik a falak mellett, mindegyiken látszik, hogy naponta használ­ják. — Ez lenne hát a szoba. Nem kellene egyedül laknia. Már hárman vannak. Jórava'ö fiatalemberek, megférnek egy­mással. Ön lenne a negyedik. Azért kérek kevesebbet, mint mások. Csak 250 forintot. A másik szobám az foglalt. Mind­két ágyat régen kiadtam. Az a két férfi 600 forintot fizet; Gyors számolás. Négyszer kettőszázötven forint, s egy­szer hatszáz' forint, az ezer- hatszáz forint, még fizetés­nek is megfelelő. Egy egye­dülálló asszony remekül, ke­vés gonddal élhet meg belőle. S ezek még a „jobb helyek" Mert vannak mások is. Kö­ves padló, nyirkos fal, piszok, elhanyagoltság mindenütt. Té­len általában „fűtési pótlékot1’ is fizet a rászorult delikvens, de a háziasszony, ha kedve tartja, begyújt, ha nem —hát nem! Vagy: kicsiny, bútorokkal telezsúfolt szoba. Mozdulni sem lehet benne. A szállást kereső azonban körülnéz: hát­ha mégis meg lehet szokni. Bekukkant a szekrénybe, hogy megnézze, elférnek-e magával hozott legszükségesebb dolgai — de a polcok, az akasztós rész, minden tömve, sehol egy picinyke üres hely, még a szekrény tetején sem. Az is zsúfolva edényekkel, befőttek­kel. A lakás tulajdonosnője haragosan ráncolja a homlo­két: >— Hát még mit kíván a 300 forintért? Az illetékesek tehetetlenek Pedig á helyzet már-már aggasztó. Senki sem törődik a hihetetlenül magas árakat kö­vetelő szobakiadókkal, mert valamikor régen hozott a me­gyei tanács bizonyos érszabá­lyozó határozatot, de az már elavult, s felújítani nem érde­mes, hiszen változtak a lakás­szabályok, rendeletek is, meg aztán nem jó ujjat húzni a szállásadókkal. Miért? Igen egyszerű és sajnos, igaz a vá­lasz: Mert kérem, ha isimét megállapítják az albérleti szo­bák árait, az — nyilvánvalóan — lényegesen kevesebb lesz, mint amennyit azokért most elkérnek. Az eredmény pedig: „Csak nem képzelik, hogy fil­lérekért kiadom a szobám. Akkor inkább ne legyen al­bérlőm.” — Ez lenne. Már pe­dig Eger éppúgy, — sok te­kintetben talán még jobban — kínlódik a lakáshiány gond­jaival, mint a többi város. Mit Bírósági hírek Nagy D. Sándor erdőkövesdi lakos ellen baleset áldozatának cserbenhagyása és baleset oko­zása bűntette miatt emelt vá­dat a járásbíróság. Nagy D. Sándor erősen ittas állapotban, kivilágítatlan lo­vaskocsival hajtott hazafelé. Útközben úgy előzte meg az előtte haladó kocsit, hogy azt leszorította az út mellett levő árokba, aminek folytán sérülés is történt. Nagy D. Sándor a sérültön nem segített, hanem otthogyta azt. A bíróság öt­hónapi börtönbüntetésre ítélte, x Augusztus 16-án a hajnali órákban Kál-Kápolna állomá­son a Verpelétről érkező sze­mélyvonat foglalt vágányra ment be s így az ott álló sze­relvénynek ütközött. Az össze­ütközés Hoór Márton moz­donyvezető és fűtője figyel­metlensége folytán történt, mert tilos jelzőlámpa mellett haladtak be az állomásra. Fi­gyelmetlenségük folytán ki­lencezer forint károsodás tör­tént a mozdonyban és a ko­csikban, emellett egy személy súlyosan megsérült. Hoór Márton mozdonyvezetőt a bí­róság 7 hónapi börtönre ítélte, míg a mozdonyfűtőt, akinek szintén kötelessége lett volna a figyelés és azt elmulasztotta, 4 hónapi börtönre ítélte. Az ítélet nem jogerős. x Nyikes József ostorosi bolt­vezető ellen árdrágítás bűntet­te miatt femelt vádat a bíróság. -Nyikes József mint boltvezető az 1957-es év folyamán egyes árukat tekintélyes felárral adott el. A járásbíróság ár­drágítás miatt 5 hónapi bör­tönbüntetésre és 500 forint pénzbírságra ítélte. Érdekesj kintit AFRIKA Szokatlan kötözésl eljárást al­kalmaz betegein egy délafrikai se­bész. Észrevette, hogy a ragasztó- papír nagy mértékben elősegíti a sebek gyors hegesedését. Asszisz­tensének nincs nehéz dolga: a rendelési idő alatt csupán oda kell nyújtania a különböző szélességű ragasztópapír-tekercseket. Rossz nyelvek szerint a doktor követke­ző lépése az lesz, hogy orvosi mű­szerek helyett majd a papírvágó késsel gyógyítja vágásokra szoruló pácienseit. BRAZÍLIA Serafim Jósé Santuoro az 1865-ös portugál—brazil há­borúk vitéz harcosa nemrég hányt el 119 esztendős korá­ban. Az agg, viharedzett ve­terán életének egy váratlan baleset vetett véget; amint éppen szokásos reggeli sétáját végezte, egy sebesen száguldó vonat kerekei alá került. AAA/WWWWWWWWVSA/WVWW tudnának hát akkor tenni a sok dolgozóval, akiket ide köt munkájuk. Hol kapnának lak­helyet, ha lakástulajdonosok megmakacsolták magukat. Olyan érvelés ez, amivel ma még nagyon nehéz vitatkozni. Csak a lelkiismeretre lehet hivatkozni a szállásadók lelkiismeretére. Azok nevében, akik remény­kedve kopogtatnak be a hir­detett lakások ajtaján, s csüg­gedten teszik be ismét maguk után azokat. Dolgozó emberek mindannyian. Abból ebiek, amit sokszor nagyon nehezen keresnek meg. Nem mindegy tehát, hogy fizetésükből meny­nyit kell lakásra áldozni. S az sem közömbös, hogy a 250—300 forintokért olyan he­lyet kapnak-e, ahol rendesen kipihenhetik magukat napi munkájuk végeztével, ahová szívesen térhetnek haza, vagy olyan szállást kénytelenek ma­gukénak mondani, ahová még aludni is csak kelletlenül jár­nák, s — költségeiket csak nö­velve — estéiket kénytelenek éttermekben, cukrászdában való időtöltéssel agyonütni. Nehéz az albérlők sora, a szállásadókon is múlik, hogy könnyítsenek ezen. Gondol­kozzanak egy kicsit a bérlők helyzetéről, s meg kell szólal­niuk lelkiismeretüknek: nem­csak azért vannak, hogy a rá­szoruló dolgozó embertől „uzsorabért” kérjenek egy al­bérleti szobáért..; (W) HIß! TDendkívül nagy érdeklődéssel olvastam lapjában, az U. S. News and World Reportban azt az igen elmé­lyült alapossággal megírt cikket, amely témájánál és terjedel­ménél fogva egyaránt érdekes és értékes — a mi számunkra is. El kell ismernem, hogy a szerkesztőségi cikk írója nagy felké­szültséggel, a téma abszolút ismeretében nyúlt a tollhoz, s ezért minden elismerést megérdemel. A cikk, amely majd húsz gépelt oldal terjedelemben foglalkozik azzal az ame­rikai politikusok és félrevezetett átlag-amerikaiak által oly annyira izgató problémával: „Hogyan terjeszkednek a vörö­sök 72 országban” — kétségkívül nem mentes bizonyos és nagyonis érthető elfogultságtól, amit mi már megszoktunk, ha a „vörösökről" esik szó. Az elfogultság ismérvei közé tartozik a „szovjet ügy­nök”, a „Moszkva parancsa” és számos más, már régen gyártott, de ma is buzgón használt terminológia, amelynek alkalmazása gyakorlatilag nagyonis hasonlít a primitív né­pek vallásos felfogásához. Azért van jégeső, mert meghara­gudott az isten... Azért sztrájkol például az ausztráliai munkás, mert ez „Moszkva parancsa”, azért fordul a kom­munisták felé az afrikai értelmiségi, mert ugye, a „szovjet ügynökök”... és így tovább. Mindent figyelmen kívül hagyva. Főszerkesztő Űr, a lapjában megjelent cikk rendkívül érdekes és majdhogy­nem hízelgő és — meg kell mondanom — még egy kis elbi­zakodottságot is keltett bennem. Elbizakodottságot, bár tu­dom, hogy a cikk — ijesztgetésnek szánva — túloz, s bár azt is tudom, hogy a kommunizmus eszméje ma és éppen az amerikai külpolitika hatásaképpen is, rendkívül erővel tért hódít szerte a világon. De, hogy ilyen jól állunk — bocsánat ezért a köznapi megfogalmazásért! —, nos, azt nem hittem volna. Az ön lapjában megjelent cikk ugyanis olyan diadal­menetről ad számot, még akkor is. ha mindenütt, ahol csak lehet — és bizony nem mindenütt lehet — tompítani, csök­kenteni igyekszik a kommunisták befolyását általában, a kommunista pártok szerepét konkréten az állami, a társa­dalmi életre való hatást illetően. Ebből a terjedelmes cikk­ből volt szerencsém megtudni, hogy „Argentina Kommunista Pártja Dél-Amerika legnagyobb pártja”, hogy „A kommu­nisták ereje és befolyása rohamosan nő Venezuelában, ahol az USA hárommilliárd dollárt ruházott be. Január óta a párttagok száma megháromszorozódott..Az ön újságja döbbentett rá újból, hogy a francia választások az elmúlt évtizedek leggaládabb csalásai közé tartozik, hisz „... a vá­lasztásokon ... Franciaország választóinak majd egynegyede rájuk szavazott... A kommunista sajtó hatalmas: tíz napi­lappal, 19 hetilappal és 11 folyóirattal rendelkezik... — a kommunisták — ... a francia élet majd minden ágában szerepet játszanak.” Sokai, nagyon sokat tudtam meg ebből a cikkből, amelyhez hasonló — és ez igaz! — nem hiszem, hogy meg­jelent volna a népi demokráciák, vagy a Szovjetunió sajtó­jában. Ez a cikk végigmegy a 72 ország életén, s hol egy mondattal, hol lényegesen többel értékeli a „vörös behato­lás” helyzetét az illető országra, vagy ma még gyarmatra vonatkozólag. Főszerkesztő Űri Meg vagyok győződve róla, hogy az U. S. News and World Report cikke nem a mi számunkra készült, hogy az ott felsorolt adatoknak egyetlen és alapvető célja: t'ómeg- pszihózis-keltés, s ennek nyomán a fegyverkezés fokozásá­nak követelése, a békés versengés megtorpedózása. Egy ilyen tekintélyes lap szava nyilván nyom valamit a latban, mint ahogy az is igaz, hogy bármilyen tekintélyes is a lapja, Főszerkesztő Űr, azért mégsem csak a saját véleményét, sokkal inkább bizonyos tőkés és politikus körök véleményét volt szíves e cikkben is tolmácsolni olvasói antikommunista buzgalmának felkorbácsolására. Ez a cikk nem nekünk íródott és mi mégis okkal inkább nagyobb hasznát vesszük, mint Önök, s az ön lapjá­nak a lap politikai vonalával abszolút egyetértő olvasói. Hasznát vesszük: jó tudni, hogyan vélekednek a „politikai élet” másik oldalán és jó tudni, hogy a marxizmus—lenini%- mus eszméje — amelyért ezrek és tízezrek adták életüket — behatol a „legsötétebb” Afrikába éppen úgy, mint a konzer­vatívizmusáról hírhedt és híres ködös Albionba. És ezen az sem változtat, hogy a cikk sok helyütt tor­zít, hamisít és az sem, hogy voltaképpen körülhordozott véres kardnak szánta ön, Főszerkesztő Űr, amelynek láttán harcba indulnak a tőke harcosai a kapitalista rend fenntar­tásáért, a kommunizmus szétzúzásáért. Csakhogy: ma már mind kevesebb azoknak a száma, akik hajlandók „vitám, et sanguinem” áldozni a Morgan-, a Dupont-bankházért, a Dulles-i politikáért — ezt Ön is tudja, mert ha nem így volna, nem ilyen formában született volna meg a cikk — és ma már nem lehet a kommunizmust szétzúzni. Ha valaha lett volna bennem ezzel kapcsolatban kishitűség, akkor ép­pen az ön lapjában megjelent cikk győzött volna meg arról, hogy kishitűségem ostobaság volt, hogy nem ismerem eléggé a társadalom fejlődésének objektív törvényeit, hogy erőseb­bek vagyunk, mintsem gondoltam volna.. Ilyenformában — bármilyen paradoxon — végered­ményben csak köszönet illethetné az ön lapját, Főszerkesztő Űr, ha... Ha ez a lap tekintélyével és példányszámával nem állna azon az oldalon, ahol még álmukbatl is háborúról, vér­ről, pusztításról terveznek... Főszerkesztő Űr! Bevallom, nem ismerem önt, még a nevét se tudom, mint ahogy ön se tudja az én nevemet, egy kis magyarországi lap munkatársának nevét. De — és ez hitem! *- én itt, mi itt, többet teszünk a nagyvilág számára, majdhogynem névtelenül, azért az ügyért, amelyet , az embe­riség egyetemes ügyének szokás nevezni, — többet, mint az Egyesült Államok vezető lapjai legtöbb vezető munkatársa. Hogy ez nagyképűség és paradoxon? Lehet! De igazság ... Á népek békés életének, békés egymás mellett élésé­nek örök igazsága. ... És az igazság mindig naggyá tesz! Gyurkó Géza hétnapos előny as Egri Dohánygyár tervteljesítésében... Az Egri Dohánygyárban az ősz folyamán új gyártmány­ként vezették be a Jáva szivar gyártását. Az új gyártmány Ízléses csomagolásban, kiváló minőségben készül és nagy ke­resletnek örvend. Az Egri Do­hánygyár a mennyiségi terme­lésen kívül a termelési muta­tók betartására is törekszik. Az éves terv teljesítésében már két nappal előbbre dolgoz­nak és előreláthatólag közvet­len a karácsonyi ünnepek után befejezik az 58-as gazdaság évet. Hol a lelkiismeret? — Az albérleti szobák nyomában —

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom