Népújság, 1958. december (13. évfolyam, 267-289. szám)

1958-12-14 / 277. szám

4

NÉPtJSÄG

1958. december 14., vasárnap

őlmÁm^ éj tett

Bródy: „A tanítónő" bemutatója az egri Gárdonyi Színházban

Abba a korrupt, rothadó, parasztokat Amerikába űző világba, amelyről oly idilli csendéleteket tudott festeni a korabeli irodalom, mint valami ostorcsapás, vágott bele egy dráma. Egy robosztus ember drámája, amelyben egy karcsú, fiatal, szőke kis tanítónő mond verdiktet a korrupció, a panama, az erkölcstelenség, a szemforgató tartüfi ájtatosság felett... És micsoda kegyetlen verdiktet. A századforduló elején vágják a polgárság szemébe, a hatalmasok szemébe, a földesurak szemébe, hogy ostobák, hogy aljasok, hogy a gazdagok ostobasága kimeríthetetlen, mint a tenger.

A dráma, vagy ahogy Bródy Sándor jelölte, az életkép magja: egy hír. S erre a hírre építette fel véleményét, kegyetlenül igaz ítéletét, ebből a hírből vonta le az egyedül levonható következtetést „A tanító- nő”-ben Bródy... „... az állam az egyház, a társadalom szemforgató, otromba csaló... az állam, az egyház, a társadalom a testemet akarják...”

Az első bemutató — amelynek végét „megoldották” és megbékítették — óriási sikert aratott. Sikert - bár és éppen ezért is volt siker —, a konzervatív lapok hazaárulásról sikoltoztak, társadalom elleni lázadást szimatoltak és erkölcsi fertőt emlegettek... Az ellenforradalom évei, évtizedei alatt is megtompított éllel, állandó szitokáradat közepette, de mégis mindvégig sikerrel mutatták be az életképet. S bemutatták Reinhardt híres berlini színházában, bemutatták Olaszországban, cseh, román és szerb színpadon is.

...És a félévszázados dráma ma is friss, elevenül ható, a mának szól a tegnapról, amelyet ugyan könnyes szemmel nézünk a színház kényelmes páholyából, de amelyről olyan könnyen és oly gyorsan megfeledkezünk.

»

Lényegében csak két alak — Tóth Flóra és ifj. Nagy István — fejlődik, alakul, válik végül is drámai hőssé a három felvonáson keresztül. A darab többi szereplőit készen kapjuk. Aljasok és korruptak, ha-. zugok és szemforgatók az el-; ső képben, s azok a záró kép-; ben is. Nem fejlődnek: osztá-; lyuk „fejlődésének” végső fi-; gurái ők, a falusi „intelligen-; cia”, amelynél még a fővárosi; cigányprímás is műveltebb,; korrektebb: ember! I

Azazhogy: a tanító, ez a ke-l szeg, kis, megnyomorított em-: bér, akit igazságáért, termé- ! szettudományos hitéért az! egyetemen is megvertek, min-! dig megvertek, de hitéből mit; sem engedett, aki tanári ok-; levéllel, falusi, kegyúri isikolá-; ban tanít: a tanító alakja is; kiteljesedik. Szavazati joga; nincs; jegyzőkönyvet vezethet; és bicskával, egy sötét utcán; leszúrhatja azt, aki éppen ak-; kar keresztezi útját, amikor; tisztul róla a salak, amikor a: szerelem, a tiszta, nagy érzés; füzében tisztulni kezd egész lelke, egész érzésvilága...

*

Lényegében nem is történik különösebb a színpadon, lényegében a dráma meséje nem is valami megdöbbentően új, valami meghökkentően merész... A meséje. A tanítónő, akinek nincs protekciója, lekerül egy falusi iskolába, egy kegyúri iskolába, ahol az a szokás, hogy a tanítónők felajánlják szolgálataikat a kegy- úrnak, a parasztmilliomos fiának... A tanítónő csinos és fiatal és önálló gondolata, véleménye van. Csinossága és fiatalsága szabad prédának tekintetik a szolgabírótól a káplánig bezárólag mindenki számára, s mivel a préda nem hajlandó testét áldozni a „tizenkilenc edik század uralkodó eszméinek” szennyes oltárán, az éhes férfihad halált kiált — nemcsak eszméi, de erkölcstelen életmódja, igaz szerelme miatt is. A fellángoló szerelem, amely ifjú Nagyot próbálja emberré, Tóth Flórát nővé formálni, zátonyra fut az osztályon. „De maga is más pang, más osztály, magának

fölfelé kell törnie. Maradjon mindenki a maga osztályán” — mondja a tanítónő, felismerve az élet, a korabeli élet kegyetlen igazságát...

Ez a történet. A történet, amely az igazságok köntösében, a társadalom szennyének, aljasságának felismerésében és leleplezésében volt maradandó értékű a későbbi korok számára.

r

Tett volt, hármas tett, hogy műsorra tűzte és bemutatta az egri Gárdonyi Géza Színház Bródy Sándor életképét. Tartozott ezzel a város szülöttének, igaz drámát adott, művészetet és magával ragadó színházi élményt nyújtott. Csak megelégedetten és aligha titkolható büszkeséggel lehet megállapítani: jó színháza van Egernek. Ékről győzött meg bennünket a Szélvihar és erről, még inkább erről „A tanítónő”.

Horváth Árpád rendezte. Az első előadás helyenként megmegtorpanó tempójától eltekintve — kitűnően. Levegőt árasztott a színpad, a századkezdet levegőjét, ahol minden szereplő egy-egy figurája volt társadalmának, alázatos „fogaskereke” az egész alkotásnak. Egységes és nem kiabáló, megható, de nem csiholtan, erőltetette« paitetákus az egész előadás.

Tóth Flórát, a tanítónőt Kovács Mária alakította. Pontosabban: Kovács Mária volt a tanítónő. Játéka élmény volt, mintha őt álmodta volna meg annakidején Bródy Sándor drámája főalakjának. Sehol semmi rikító szín, semmi kül- sőséges eszköz, annál több, annál mélyebb, igaz és őszinte érzés. Az iskolaszék előtti jelenete különösen, de egész alakítása során emlékezetes marad.

Bodó György ifjú Nagyja (a kettős szereposztás másik alakítója Antal László), az előadás legjobb alakításai közé tartozik. Alázatos és őszinte szerelme a férfi szerelme volt, aki nem megalázkodik szerelmében, de igaz emberré válik, aki nem veszít férfiasságából, jelleméből, de nyer, gazdagodik. A hányaveti, mindenen uralkodni akaró és tudó férfitől hosszú és lélektanilag bonyolult út vezet a szerelmét vesztett, önmagára döbbent férfiig. Ezt a hosszú utat ábrázolta meggyőző erővel Bodó György.

Forgács Kálmán tanítóját egyéniségére szabták. A máskor talán vitatható „egyszerűség”, amely Forgács művészi munkáját jellemzi, itt alapvető eszközzé vált alakításában. A szegény, a tudatlansággal oly hiába birkózó falusi tanító volt ő, de az a tanító, aki testben ugyan nem gladiátor, de lélekben azzá tud válni, ha az igazságról, ha emberségről, ha tiszta, szép szerelméről, és hivatásáról van szó.

Csapó János főura megrázó erejű volt. Egy-egy gesztusa, halkan ejtett mondata a megdöbbenés némaságát varázsolta a nézőtérre. Pusztai Péter a káplán szerepében új oldaláról mutatkozott be, most mint drámai színészt ismertük meg. Kár, hogy helyenként túlzásokba esik, hogy valamiféle moliérei figurát visz a huszadik század eleje falusi világába. Sikert hozott Déry Mária kántorkisasszonya, Rutt- kay Mária nagyasszonya és Pálffy György öreg Nagyja. Fekete Alajos újból megmutatta, hogy sokoldalú színész... De a többiek, Lenkey Edit, mint Hray Ida, Kautzky Ervin, mint a kántor, Herédy Gyula, Szűry György, Dánffy Sándor, Pathó István, a dráma valamennyi szereplője elismerésre méltó munkát végzett, hogy sikert hozzon Bródy drámájának bemutatója.

A díszleteket Ambrózy István tervezte, egyszerűen és hatásosan. Talán csak a kántorék lakásának túlzott mélységén lehetne vitatkozni, amely a színpadi játék bizonyos hátra helyezettségót eredményezte.

*

A tanítónő szavaival zárva: „Emelt fővel jöttem, és fölemelem, amikor elmegyek... Dicsértessélcl”

Dicsértessék a színház új bemutatója. Megérdemli!

Gyurkó Géza

1958. december 14, vasárnap;

1955. A Magyar Népköztársaságot felvették az ENSZ-be.

1883. Meghalt Földváry Károly ezredes, az 1848—49-es szabadság- harc egyik legvitézebb katonája.

1958. december 15, hétfő:

1873-bain született Kacfióh Pong- rácz zeneszerző.

1948. A Kínai Néphadsereg felszabadította Pekinget.

1948. Megkezdődött a Lengyel Munkáspárt és a Lengyel Szocialista Párt; egyesülési kongresszusa.

^ Névnap <2

Ne feledjük; hétfőn:

VALÉR

kedden:

ETELKA

iiiDli

— GYÖNGYÖSÖN a Szerszám- és Készülékgyár kul- túrcsoport.ja kabaréműsor próbájára készül az új év köszöntésére. Rövid egyfel- vonásos bohózatokat, táncokat, jeleneteket mutatnak be.

— AZ ECSÉDI külszíni fejtésen sokszor üzemzavart okozott a gyenge vonófejjel ellátott gumiszalag. Vasárnap, a nagyjavításkor megerősítik a szalagot, hogy a szénszállítás zavartalan legyen.

— HÉTFŐN délután Gyöngyösön a 34-es AKÖV KISZ- szervezete zászlóavató és névadó ünnepséget tart. Az ünnepélyt műsor keretében rendezik meg.

— AZ EGRI Autóipari Forgácsológyár december ÍO-ig 40 százalékra teljesítettg havi tervét. A munkások és a vezetők reménykednek, hogy határidő előtt befejezik, éves tervüket.

(X) Ifj. dr. Horváth Mihály egri lakos, ügyvédet az Igazságügyi Minisztérium ügyvédi kamarai tagságában megerősítette.

Lotz Károly

(1833-1904)

JY1K0U3 0ASKI3F»:

hihetetlenül erős fény csapta meg. Lila sugár szúrt a szemébe, pupilláját hajszálfinom pengék vagdalták, majd mint az olvasztott vas, agyába nyomultak.

— Jack...

Harry már nem kiabált. TeA rendkívül bonyolult készülék előtt ülő, zömök, egészségtelenül puffadt arcú férfi eleinte egykedvűen szivarozott. Végre felemelte fejét, és száraz gonoszsággal mondta:

—■ Te sem voltál még soha lelkibeteg, Harry. Inkább ülj a helyedre és tolta új kazettát. Hallottad? — a főnök visszaérkezett. Nem akarom, hogy miattad megmossa a fejemet.

Harry nehéz sóhajjal ván- szorgott a laboratórium túlsó végébe. Jack időben szólt rá: az ellenőrző lámpa mutatta, hogy a főnök új kazettát kér.

Harry gyorsan kazettát váltott, és a készülékhez ment; feltöltés után jelezni kellett, mint mindig.

e-* Adj ellenőrző jelet, Jack! — mondta Harry, most már a megszokott, mindennapi hangján.

Jack gyorsan fordított a kapcsolón.

—i Kész... Csökkentsd..,

Fokozatosan... Még... Még...

Harry figyelmesen nézte a készüléket. A tejfehér ernyőn két világoszöld vonal táncolt, kígyózott: átugrották, vastag csomókban keresztezték egymást, majd finoman összefolytak. Már csak a vonal teteje osztódott ketté.

Harry, alighogy elmozdította a készülék fogantyúját, élesen felkiáltott, és hátravetette magát a karosszékben. Szemét

125 ÉVE, 1833 december 14- én született Lotz Károly, festészetünk egyik kiemelkedő alakja.

Fiatal korában a bécsi történelmi festészet ismert képviselőjénél, Rahl-nál tanult. Hatással volt rá a késő barokk híres velencei festőjének Tie- polo-nak könnyed, mozgalmas festőiségé is.

Ha Lotz-ot emlegetik, leginkább hatalmas' falfesményeire gondolnak. Kevésbé ismeretes, hogy kezdetben a magyar népéletet szívesen választotta képei tárgyául. Például a „Ménes az itatónál“’ és a „Zivatar a pusztán” romantikus zsánerképek, de érezhető rajtuk az alföldi táj délies melege, bizonyos lüktetése. Joggal mondhatta ezekről Péter András művészettörténete, hogy a kor divatos festőméi reálisabbak, közvetlenebbek, festöiebbek.

*

Később, a múlt század 50-es, 60-as éveiben a divatnak, a közönség igényeinek is megfelelően a történelmi festészet irányába fordult. Szívesen jelenített meg ecsetjével görög raithiológiai jeleneteket.

Egyik legismertebb, hatalmas mennyezetképe a budapesti Állami Operaház freskója, az O’ymposzt ábrázolja. (Készült 1883—84-ben.) A középen trónoló főisten, Zeusz, fenséges nyugalmát, a környezet széles mozdulatait a hegytető lebegő felhői hordozzák. Az alakok mozdulataiban mutatkozó ellentéteket a festésmód hozza mesteri harmóniába. Vonalak, színek, formák csodálatos egységbe fogják a kompozíciót. Színei halványak, finoman mértéktartóak, a klasszikus formákkal összhangot tartanak. Tiepoló barokkos túlzsúfoltságához, mozgalmasságához képest leszűrtebb, zártabb, klasszicizáló megoldásra törekszik.

Sok tekintetben kevéssé sikerültek magyar történelmi tárgyú falfestményei;

JELLEMZŐ e szempontból a „Nagy Lajos kora“’ című falfestménye, melyet a Magyar Tudományos Akadémia számára festett. A képen papok, szerzetesek veszik körül a merev méltósággal egypontfélsz a száz wattos lámpától?

Harry nem felelt. Félrebillent fejjel, halálsápadtan, eszméletlenül feküdt. Jack odarohant hozzá, megrázta a vállát, majd karjában a díványhoz vitte és lefektette. Harry kinyitotta a szemét:

— Köszönöm, Jack. Te igazi barát vagy... Mondd, mi volt ez? Villám? Kapcsold be a villanyt, mért nem látok!

Jack felkapta a fejét: a rrrennyezetlámpa fényesen világított, mint eddig is.

— Várj csak, Harry, várj! Eloltom a felső világítást és megpróbálom az asztali lámpát... — Jack kikapcsolta a villanyt, s a másik lámpához fordult. Harry hunyorogva sürgette:

— No, gyorsan, gyorsan... Szörnyű sötét van, és nekem még ellenőriznem kell a készüléket.

— Ne izgasd magad, Harry! Lehet, hogy az állomás eérült meg.

Jack most hirtelen barátja szeme felé bökött. Harry nem mozdult, pillája sem rebbent. Jack hátán végigfutott a hideg: félvak, félőrült ember feküdt előtte.

— Pihenj csak, Harry, majd elvégzem az ügyeletet helyetted. — Jack remegő kézzel töltött néhány csepp szeszt. — Tessék, idd ki, én megyek a szerelőhöz,

Harry ivott, kis grimaszt vágott, s tüstént elaludt. Jack elhelyezkedett a díván szélén, és eltűnődött a történteken. Nem tudta, mitévő legyen. Értesítse a főnököt? De hiszen Mr. Harwood egyszer és mindenkorra megtiltotta, hogy a laboratóriumban zavarják. Bármi történjék is... Hívja az orvost? Az a fajankó még az őrültek házába viteti Harryt!

Jack őszinte részvéttel nézte barátját. Harry nyugtalanul

ra meredő királyt. Mélán te* kintenek maguk elé, vagy kezükben könyvet tartva beszélgetnek körülötte.

Vajon ilyen békés, jámbor volt ez a kor, a XIV. század második fele, I. Lajos király kora?

A * történelemből tudjuk, egyáltalán nem a béke és a szelídség kora volt ez.

Az itáliai rablóhadjárat, a balkáni „eretnekek” kegyetlen üldözése festette azt véresre.

A festő talán valamit mégis megsejtett e mozgalmasságból, a feudális hódító háborúk és az egyház embertelen- ségéből: a kép előterében szakállas öregember magyaráz. Előrelendülő karja szinte belemarkol a levegőbe. Talán a kíméletlenül „térítő” szerzetesek erőszakosságát, a hódító hadjáratok vadságát példázza ez a mozdulat.

*

Lotz klasszikus harmóniát kereső festőiessége talán leginkább női képmásaiban, fél- aktjaiban talált önmagára. Szépen írta ezekről Hekler Antal, hogy „alkotó képzelete csodálatos könnyedséggel szárnyalt ég és föld között, s ünnepelte derűs, halkan muzsikáló színekben a női szépséget.“’

Több műve ismeretes „Múzsa“’ címen. Ezeken fiatal nő lágy mozdulattal hárfát tart kezében. A fej- és testtartás könnyed, pihenő. Az arc: csupa mélázás, csupa eszmélke- dés, csupa harmónia. Búcsúztatnak a szemek, vagy várakoznak, múltba, vagy jövőbe néznek? — nem tudjuk. Csak az bizonyos, hogy nem harsogó színpompára, hanem a polgári vásárlóközönségnek tetsző külső hatásokra vadászik a festő — mint nem egy millennium — korabeli pályatársa.

A HAMIS örömök, a felszínes kápráztatás, a millenniumi görögtűz helyett a lelket akarja meglátni és ábrázolni a festő. És ezt az őszinte törekvést a mai néző is méltányolni tudja, ez az, ami ma is megragad minket.

Berenczné Saár Zsuzsa., a TIT művészeti szakosztályának tagja;

'WWWWSA/WWWVAA/WSAAAAAVVAi

aludt, álmában fel-felkiáltott, zihálva szedte a levegőt. Arca meg-megrándult, felnyögött.-. Igen, kétségtelen: Harry beteg. Hát csak pihenjen.

Jack Peterson egyáltalán nem volt keményszívű ember és nagyon szerette Blackwellt. Több mint húsz évvel ezelőtt, a winstoni kollégiumban ismerkedtek meg. Azóta együtt járták a jelentéktelen mérnökök örömtelen életútját, mint mindazok, akiknek nincs tehetségük az üzlethez. Boldog napjaik elég ritkán akadtak, de annál gyakrabban szűkölködtek a létért folyó küzdelemben, és csak az őszinte barátság tette elviselhetővé a sok bajt és keserűséget. Egy- egy nyers tréfa, sőt néma kéz- szorítás is fel tudta oldani a rossz hangulatot; ilyenkor újra elmerülhettek abban a szomorú optimizmusban, amely az „átlag-amerikaiban” mindig ébrentartja a szerencsés véletlen lehetőségét.

De most valami érthetetlen dolog történt. Lehet, hogy az elviselhetetlen trópusi hőség, a túlfeszített munka, vagy Harry mindennapos hallucináciöi miatt. Jack valahogy egészen átalakult. Rendíthetetlen és kemény lett. Harry kínlódása elégedetlenséget keltett benne. Mégis, a méreg, az ingerült közérzet azonnal eltűnt, amint elhagyták a laboratóriumot. Igen, el kell menni innen; minél előbb, annál jobb.

Jack köpenyével betakarta Harryt, ellenőrizte a készülék működését, aztán a karosszékbe ült és elgondolkodott. (Folytatjuk)

Kedves olvasóink! Mai szú* inunkban megkezdjük és folytatólagosan közöljük az utóbbi évek elbeszélő prózájának egyik legizgalmasabb alkotását, — „A világ uralkodójáét. Témája rendkívül időszerű, meseszövése pedig a detektívregé- nyek kalandos fordulataira emlékeztet. Jó szórakozást kívánunk hozzá !

(X)

I. fejezet.

MIRŐL VAN SZÓ?

— Nem bírom tovább, Jack! Nem bi-rom!

A magas, karcsú férfi izgatottan pattant fel helyéről, és

■ csattogó léptekkel futkosott a

■ szobában. Barázdás arcáról ■kövér verejtékcseppek folytak, ■rekedten, szaporán lélegzett.

; — Jack, még néhány nap ebiből a munkából, és megőrü- \lök... Nem bírok magammal! '.Szeretném darabokra tömi ezt ’az átkozott integrátort!

; A férfi megállt, kezét homlokára szorította és az ablak- ; párkányra könyökölt.- Az ablak mögött szinte hőm- >pölygött a sűrű, nyirkos, fül- Uedt trópusi éj. Se hang, se > villanásnyi fény a puha, át- 5 hatolhatatlan káoszban. Csak >az ablak vékonyan szivárgó l sárga világossága —■, de milelőtt a földre ért volna, az is (eloszlott a ködben.

I — Miért vagy ilyen durva, (Jack? — A férfi hangja be- Itegesen remegett. — Évtizedek \áta ismerjük egymást... Soha- isem voltál ilyen...

nyerével eltakarta szemét, és alig hallhatóan suttogott: — Kapcsold ki... Kapcsold ki... Honnan jön a fény? Kapcsold ki...

Jack ezt már nem tudta elviselni. Felemelkedett helyéről és az ijedtség árnyalatával hangjában, durván rákiáltott:

— Mit beszélsz, Harry? Milyen fény? Bagoly vagy, hogy