Népújság, 1958. december (13. évfolyam, 267-289. szám)
1958-12-12 / 275. szám
1958, december 12., péntek népújság Pótadó és községfejlesztés ADÓ MINDIG VOLT, van is és lesz is egy jó darab1 g. A lakosság adófizetése a múltban — értve ez alatt a felszabadulás előtti időket — minden célt szolgált, csak éppen az adófizető polgárok általános és egyéni előrehaladását nem. A befolyt pénz nagy része az állam kasszájába ment, kisebb része maradt csak a községben, városban. Ennek felhasználásáról azonban nem a nép, hanem a város, vagy község „tekintélyeiből“, a virilistákból álló képviselőtestület döntött. így épültek azután a véletlen úgy akarta járdák éppen ott, amerre a főjegyző, vagy az első gazdák laktak, így épültek bekötőutak a zsírosparasztok tanyái közelében, így volt, hogy éppen azt a legelőterületet ápolták le a közpénzből, amelyet egy év múlva a város, vagy község egyik tekintélyének adtak egészen olcsó áron — véletlenül. Teher volt az adó — kétszeresen az. Egyrészt, mert aránytalanul sok volt. másrészt pedig semmi hasznát nem látták az adófizetők; És mindezekre még ott volt a képviselőtestületek által megszavazott ilyen, vagy olyan százalékú pótadó fizetési kötelezettség. 1941—42-ben például a pótadó — a rendes adónak csaknem kétszeresét tette ki jó néhány községben az egri járás területén, így például Felnémeten és Eger- baktán is. Mire volt ez jó? A köz javára? Semmiképp. Nagyrészt a pótadó jelentette azt az összeget, amelyből a város, vagy a község vezetőségét, úgymond: tisztikarát, és a hivatalnokokat fizették. Ennek behajtását is éppen olyan szigorúan vették, mint az egyenes, vagy másféle adóét. Aki nem fizette, ahhoz ment a végrehajtó. a mi Államunk adófizetési rendszere és tartalma egészen más. Nálunk az adófizetés aktív hozzájárulást jelent ahhoz az általános építőmunkához, amely népgazdasági terveinket valósítja meg mind a közösség, mind a közösség tevékenységében részvevő egyének javára és hasznára. Az ország, s benne a mi megyénk adófizető polgárai vajon tudjáK-e ezt? Feltétlenül tudniok kell, hiszen ha megnézzük a községek, városok adófizetési tervteljesítéseit, azt tapasztalhatjuk, hogy az adózó lakosság legnagyobb része pontosan, határidőre eleget tesz kötelezettségének. Megyénkben nem egy község van, ahol az ez évi adót már száz százalékig befizették. Ez a pontosság, s az a tény, hogy csak elvétve kellett sort keríteni hivatalos eljárásra adófizetéssel kapcsolatban, — tükre annak a megnövekedett öntudatnak, felelősségérzetnek, amelyek az embrekben a köz ügyei iránt megmutatkozik. Nálunk nincs az adófizetőket nyomorgató pótadó. Az a plusz — az adónak bizonyos, de 20-nál sohasem több százaléka — nem az apparátus fizetésére megy, hanem község- és városfej lesztésre. Olyan helyi feladatok megvalósítására, amelyele egyszerre szolgálják az egész közösség és minden egyes adófizető érdekét. Ez a plusz: a fejlesztési hozzájárulás, amelynek fel- használásáról maguk az adófizetők döntenek. Nem is lehetne talán felsorolni azokat az eredményeket, létesítményeket, melyeket megyénk városaiban, községeiben az elmúlt évek fejlesztési alapjából, s az ezt kiegészítő önkéntes társadalmi munkával megvalósítottak. Mi volt a cél a fejlesztési hozzájárulások felhasználásával? Rendbe hozni az adott községet, vagy várost, olyan szükséges, vagy a lakosság által rég óhajtott létesítményeket megvalósítani, amelyek nem igényelnek nagyobb összegű beruházást és végrehajtásuk nem haladja meg a helyi erőforrásokat. AZ ELMŰLT ÉVEK fejlesztési terveit és azok megvalósulását tekintve azt láthatjuk, hogy nincs a megyében egyetlen hely sem, ahol a befolyt összegekből ne létesítettek volna valamit. A létesítmények között első helyen szerepel mindenütt a járdaépítés, útépítés és javítás. Látszólag nem nagy dolog ez. De csak látszólag, mert azoknak az embereknek, akiknek 20— 25 éven keresztül kellett az esős, rossz időben a sarat taposni, amíg házuktól a falu közepéig eljutottak — azoknak régi vágya teljesült az új járdák megépítésével. Nem is volt a megyében se hol sem olyan építkezés, ahol a lakosság ne ajánlott volna fel jelentős értékű társadalmi munkát, csakhogy mielőbb elkészüljön .. ? Számos községnek igen nagy gondja volt egészen alegutóö- bi évekig a vízellátás elégtelensége. A községfejlesztési tervek megvalósítása során e probléma már sokhelyütt megoldódott. Ugyancsak községfejlesztési alapból villamosítottak több falut —, csak az egri járásban Szarvaskőt és Egerszólátot — számos helyen kibővítették a hálózatot, bővült a közvilágítás. Hangoshíradó felszerelés és bővítés, középületek rendbehozása, különféle felújítások, hidak, átereszek építése, útkövezés — ezek is az elvégzett feladatok között szerepelnék a tervekben. Több községben bővítel- ték az iskolát, építenek és építettek új Jnxltúrotthont, — hogy nagyobb értékű beruházásokat is említsünk. A városok, községek lakossága — s ezt éppen a megvalósult tervek és a már elkészült jövő évre szóló célkitűzések mutatják leginkább, — szívesen szavazza meg az 5—10—1*5 sőt 20 százalékos fejlesztési hozzájárulást, mert kézzelfogható közelségben látja a befizetett pénz megfelelő felhasználását, maga is közvetlenül részesének érzi magát egy-egy létesítményben; Ez a mi „pótadó rendszerünk“ — ha egyáltalán szabad ezt a kifejezést használni — a város-, illetve községfejlesztési hozzájárulásokra. Vállalt kötelesség ez, hiszen amikor az emberek megajánlják, élőbb elbeszélgetnek arról: mit akarnak a pénzből megvalósítani, s hogyan akarják... De szívesen vállalt kötelesség-e? Nos, adót fizetni — a múltra nézve érthetően — nemigen szerettek soha az emberek. Most — mintahogy nemcsak az ország, a megye külső képe változott meg az elmúlt években, hanem azzal együtt az emberek felfogása és gondolkodásmódja is — másként fogják fel az adófizetést. SZÜKSÉGES ÉS KELL ahhoz, hogy biztosan és mielőbb válóra válhassanak az országot építő, minden egyes ember életét szebbé formáló tervek és célkitűzések. Dér Ferenc Alakuló ülés A november 16-án megválasztott községi, járási és városi tanácstagok megtartották alakuló üléseiket, s ezzel megalakultak a községi, városi, és járási tanácsok. A tanácstagok megválasztották a végrehajtó bizottságot és az állandó bizottságok tagjait. Képünk a nagyrédei községi tanács első ülésén készült. A zárszámadások óta 81 belépő A hevesi járás termelőszövetkezeteinek túlnyomó része a vártnál jobb eredménnyel zárta az elmúlt gazdasági évet. Erről értesültek a dolgozó parasztok is, s egyre többen határozzák el, hogy szövetkezeti gazdaként dolgoznak tovább. A járási tanács mezőgazda- sági osztályának értékelése szerint a zárszámadások megkezdése óta 81-en léptek be a járás közös gazdaságaiba és ez a szám állandóan, növekszik. Szórakoztató és nevelő jellegű DIA-filmeket vásárolt az elmúlt napokban a hevesi könyvtár. Összesen 130 tekercs dia-filmmel bővítették a film- állományt. A 2000 forint értékű filmekkel 436-ra emelkedett a szórakoztató és nevelő jellegű filmtekercsek száma, amelyekből rendszeresen tartanak vetítést. Mai íróink számos új alkotása a Szépirodalmi Könyvkiadó jövő évi tervében A Szépirodalmi Könyvkiadó jövő évi tervek számos érdekességet ,ígér klasszikusaink munkáiból, s a mai irodalom új alkotásaiból egyaránt. A kiadó — a többi kiadóvállalathoz hasonlóan — felkészül a Tanács- köztársaság 40. évfordulójának megünneplésére. Ez alkalomból Pirkadása a magyar égnek címmel antológiát bocsátanak közre, amely irodalmi visszaemlékezéseket tartalmaz 1919- re. Tovább bővül a jövő esztendőben a Magyar Klasszikusok nagysikerű sorozata: napvilágot lát: Apáczai Csere János, Bajza József, Kazinczy Ferenc, Tompa Mihály, Kosztolányi Dezső, Babits Mihály válogatott műved. A Magyar Parnasszus sorozatban négykötetes válogatást adnak közre a Magyar novella címmel, a- mely a hét évszázad magyar verseihez hasonló gyűjteményben tárja az olvasó elé elbeszélő irodalmunk legjobb alkotásait. E sorozatban egyébként kibocsátják Petőfi Sándor összes verseinek újabb kiadásét és Radnóti Miklós költeményeit. A Gábor Andor sorozat az író Véres augusztus c. kötetével, a Jókai-kiadás az Elátkozott család és a Barátfalvi Levita című kötettel gyarapszik. Nagy Lajos alkotásaiból írók, könyv, olvasó címmel adnak ki újabb kötetet. Napvilágot látnak Heltai Jenő ősz- szegyűjtött versed, Gárdonyi Géza Kék pille című novellas kötete és Karinthy Frigyes így írtok ti című gyűjteménye. Az élő írók műveinek sorában Fehér Klára, Hegedű * Géza, Karinthy Ferenc, Deer Imre, Bárány Tamás. !' "as József, Erdős László, Ko' -s- vári Grandpierre Emil, Gergely Sándor, Hidas Antal Németh László, Palotai Boris Rideg Sándor, Szabó Pál, Szilái György, Tamási Áron, Urbán Ernő, Veres Péter, a ke!'ök közül Hajnal Anna, Juhász Ferenc, Kassák Lajos, Rem-Hyi Béla és Simon István kötete szerepel. SUGAR ISTVÁN: V ad úszkál and Boszorkányok IHeves Vármegye törvényszéke előtt Kevés olyan ver dászember van, aki élményeiről, kalandjairól ne tud-* na akár órákon keresztül mesélni egy-egy jóízű tár- ióságban. A vadászat, a vadászkalandok — kimerít* hetetlen téma... Kovács Sándor bácsi, az egri vadásztársaság egyik tagja — legalább 30 éve vadászik már — különösen szeret mesélni, összejön egy kis társaság, egy pohár bor is kerül az asztalra, azután kezdődnek a történetek ... íme, egy, nem is olyan régi történet... — Hárman mentünk ki nyálra -* meséli Sándor bácsi. — Mind öregebb vadászok voltunk. Az volt a terv, hogy meg- lőjjük azt a két- két nyulat, azután hazajövünk. Minek nyújtsam a beszédet: öt nyulat hamarosan le is terítettünk, csak a hatodik sehogy se sikerült. Harmadik vadásztársunkat —\ noha foglalkozásához igen közel áll a fegyverviselés (és ne is haragudjatok, ha a nevét nem említem) —, úgy látszik, elhagyta a vadászszerencse, mert már ellőtt vagy 30 töltényt, de még egy árva nyulat sem talált el... Érthető, hogy mérges volt és ideges ... — Hanem egyszer csak felbukkant előtte egy nyúl, olyan harminc-negyven méternyire. Kapja a puskát, rádupláz... Talált. A nyúl, mint amelyiket éppen szíven lövik, magasan felugrott a levegőbe, lezuhant, s elkezdte a halálvergődést. Barátunk nagy sietve szaladt a zsákmányhoz, még rá is lépett a lábára, hogy el ne szaladjon. Aztán felkapta a vergődő állatot és ahogy elő van írva, a tarkójára ütött, hogy ne szenvedjen. A nyúl mozdulatlanná dermedt. Ekkor barátunk a földre dobta, azután levette hátizsákját, hogy beletegye a zsákmányt. A hátizsák száját kitágította* s fogta a nyulat a hátsó lábánál, hogy bele tegye. — Ekkor történt a csoda ...A nyúl feléledt és rugdalni kezdett. Társunk bizony erre a váratlan „feltámadásraolyany- nyira meglepődött, hogy elengedte a nyulat. Az meg a földre huppant, azután — halljatok ilyet — úgy elszaladt, hogy csak a csúfolódó hátsó felét láttuk, amíg el nem tűnt a messzeségben. Barátunk úgy maradt, mint Krisztus az olajfák hegyén. — Hanem... mit folytassam a történetet tovább.Vé- ge van, s csak vadásztársunk mér- gelődésének nincs vége. Őt, aki vaddisznót, szarvast lőtt már, most egy kis nyulacska tréfált meg. Bizony, ezt nem lehet nevetés nélkül hagyni — fejezte be derűsen a történetet Sándor bácsi, s koccintásra emelte poharát. Mert a vadászat is jó dolog, de az egri új bor se kutya. (esfj IX. Nagy Erzsébet vallatása után a szerencsétlen Kató-házaspár vallatására került a sor. Ök ,merőben tagadják Nagy Erzsébet állításait.” A törvényszék ezután élrendeli Katóék szembesítését Nagy Erzsébettel, aki ekkor is „vallomásánál állhatatosan megmaradt.” Nagy Erzsébet a bűnjelként szereplő eszközök és egyéb boszorkányszerek hatására nézve a következőket vallja, a felvett jegyzőkönyv tanúbizonysága szerint: Először. „A dió hajban való kenőcs oly erejű, az melyei meg kenvén magát az hova akar oda megyen, hip-hop hírivei ott lesz az hol akarja. Másodszor. Az sotus iskátu- lában (dobozban) való kenőcs oly erejű, hogy az lisztben a vagy tésztában mikor valamely keveset beléje rejt, ha csak kenyérnek való tészta lészen is, * úgy megszaporodik, hogy az egész kemence teli lesz vele. Harmadszor. Az cserépben lévő kenőcs oly erejű, hogy akármely jólelkű (értsd alatta: erkölcsös) embert vele megkennek, hozzá kell magát adni és az ördögségben részesülni. Negyedszer. A réz gyűszű- ben lévő kenőcs oly erejű ez is, mint az előbb levő. Ötödször. Egy darab kék keszkenőben lévő fű oly erejű, hogy ha valakit megveszt (tudnillik: megbetegít a boszorkány) és rája fogják, hogy ő vesztette, az megtörtényén rája hinti, meggyógyul. Hatodszor. A spanyol viaszk arra való, hogy midőn az pincében bementek, az bort megitták, azzal ismét bepecsételték a hordót. Hetedszer. Az kék kő (réz- gáüc) és timsó oly erejű, hogy az mely embert megvesztett (megbetegített), s azután megbánván midőn hozzá folyamodtak, hogy gyógyícsa meg azzal kente, és ha béorbáneosodott is meggyógyult. Nyolcadszor. Az csepfl (kóc) madzag oly erejű, hogy ' ha akármely embernek az fejéhez csapják, azonnal lóvá válik, mert az kantár volt és más si- nór forma madzag gyeplő volt, mikor szekéren járt.” A fővádlott fenti jelentős vallomásán — mint a törvény- széki eljárásró’ felvett jegyzőkönyv is megemlíti — a Kató- házaspár „csodálkozni látszik” — amit bizony igen természet- szerűnek és logikusnak kell tartanunk. Ezután a fenyitő törvényszék rátért a tanúk kihallgatására és „meghiteltetésére”, azaz megesketésére. A tanú kihallgatás újabb érdekességekkel szolgált, és alátámasztotta az ügyészi vádat. Bata Gergely eskü alatt vallotta, hogy „midőn az leánya Kató Istvántul némely szókat hallott volna és az anyjának megmondott, egy éjjel elvitte és igen rutul bánt vele, az combját megszorítván úgy annyira, hogy az keze miatt esett kékséget (azaz zúzódásos kék foltokat) sok ideig kellett hordoznia” Ugyanezt adja elő a kérdéses 13 éves leányzó is. Tóth Andrásné azt vallotta, hogy „midőn volt volna betegségben, két boszorkányok rámentek s minekutána az világ előtt elaludt (elájult, elaludt), az Katóné képiben való boszorkány nekie azt mondotta: Kutya, tagadd meg az istent, mert majd gonoszul lesz dolgod, megölöm a leányodat.” Imre Miklós tanúvallomásában azt adja elő, hogy „midőn ő kereszteltetett volna, bement hozzájuk Katóné és az gyermeket felvette, azt kérdezvén: megy é már az gyermek, mely időtül fogva az gyermek nyomorék.” Ugyanezt adja elő Imre Miklósné is. Körösi Anna tanú azt vallotta, hogy „midőn az malomban őrlött volna az urával, Katóné kérte, hogy őrölne nekie egy keveset, de hogy tőlük nem lehetett, az lovakon azután oly nehezen őrlött (itt ugyanis ún. száraz malomról van szó, melyet lovakkal hajtottak), hogy a lovak a karfát általugrották, annakutána az földön mint döglöttek nyúlva feküdtek, — máskor pedig ugyan őrölni kívánván, legel- sőbben Katonának ajánlotta jó akarattyát, mondván, ha őrölhetnék kegyelmed is, egy keveset őrülhetnék. Katóné pedig biztatván, ezt mondotta: bizony, ha akarsz őrölhetsz, őrölhetett is, mert az lovai úgy mentek, hogy az malmot megnehezíteni kényszerítették, még felettébb és mentek.” Borbély János eskü alatt azt vallotta, hogy „mivel Katona Mihályné anyjának (azaz Nagy Erzsébetnek) kenyeret kölcsön nem adhattak, akkor az hornyát (borját) megtörte, mely reggelig meg is döglött — fenegetvén (fenyegetvén) őket formálibus (oly formán) adnál még.” Murányi Katalin tanúvallomásában azt adta elő, hogy „az öreg Varga Jánosnénak az Katona Mihályné anyja (Nagy Erzsébet) azt mondotta: ám az örökké kinn ül, mint az ördög a fontban, de egykor olyast gördítenek elibe, h'->ov még él sem gázol ki belőle — az minthogy azután meg is vakult”. Azt is elmondotta a tanú, hogy „az ő leánya midőn aratásbéli fáradságának jutalmát kérte volna, nekie azt mondta: ne kérd, mert megsiratod és annakutána leányának csecsei megromlottak (azaz emlőgyulladást kapott) és gyermekágyban el is akarták vinni mind gyermekestül az Katona Mihály anyja (Nagy Erzsébet) képében”. A Tekintetes Nemes Vármegye fenyitő törvényszéke a bizonyítási eljárás lefolytatása után, kihirdette az ítéletet, ily formában: „Minekutánna a vádlottakról, a tanúknak a bíróság előtt hittel is megerősített vallomásaiból kitűnik, hogy boszorkányos cselekedeteket űztek, gyékényből font- bizonyos kocsiban, emberekből boszorkánysággal lovakká változtatott fogaton, miként az egyik vádlott eskü alatt meg is vallotta, a Borshalma nevű hegyre mentek, s mit Nagy Erzsébet vádlott kihallgatásakor nem is tagadott, sőt azt is hozzátette, hogy mikoron visz- szatértek, az egyik lónak, ily letve emberek fejéből ő maga vette ki a kantárt: ennek okáért a vádlottak, MIUTÁN A KÍNZÓ VALLATÁST KIÁLlottAk, máglyára ítélték.” (Folytatjuk-j
