Népújság, 1958. december (13. évfolyam, 267-289. szám)

1958-12-07 / 271. szám

195a. december 7., vasárnap

NEPÜJSÁG

Közvetlenül a Mátra alatt húzódik meg a kis falu: Pa- rádsasvár. Az öregek még most is Üveghutának ismerik a környéken — az ott létesített üveggyárról. S ez az üveggyár ontja a szebbnél-szebb készítményeit messzi távoli országokba. A gyár híre bejárta Európát, gyönyörű, metszett serlegei nagy keresletnek örvendenek a nyugati piacokon is.

Apáról fiúra száll itt a mesterség. Legalább is ezt mutatták az üveggyárban szerzett tapasztalatok.

Az üvegfúvó pipát, amit az apa letett, a fia veszi fel és formálja a tüzes üveget, karcsú vizeskorsóvá. Az üvegfúvók csarnokában mintha zsonglőrök dolgoznának, úgy mozognak ide-oda a levegőben az izzó üvegtárgyak. Az olvasztókemencéből rőt fénnyel szökik a hőség. A végtelenített szalagon csigalassúsággal haladnak a félig kész áruk, hogy a vágógép után formás borospohárként csillogjanak a kész gyártmányok között.

Késő délutánba hajlott az idő, mikor ott jártunk, s hiába járt le a munkaidő, a finomcsiszoló műhelyben, mégis világosak az ablakok: 15 fiatal dolgozik serényen a köszörűknél.

A Parádsasvári Üveggyár legfiatalabb szakmunkás jelöltjei itt viszik saját elképzelésüket a fehéren csillogó rideg üvegre. Szókup Gyula tanuló kezében rajzolókréta és a tintával tervezett lapról másolja az üvegtálra fantáziájának érdekes virágait. Az egybefutó, majd félkörbe szétváló csillag-virágok derűs harmóniában olvadnak össze a kis „mester” keze nyomán. Nem remeg a kéz, óvatosan születnek a halvány erezetek.

— Érti a szakmáját, aranykeze lesz ennek a gyereknek — dicsekedik jogos büszkeséggel a fiatalok tanítómestere, Asztalos Ferenc művezető.

— Vizsgamuwkájukon dolgoznak, mert december 15-ig el kell készíteni. Itt lehet igazán meglátni az öröklődést: Szókup Gyula és Boldizsár József szülei is idejárnak dolgozni a gyárba. A fiuk már nem üvegfúvónak áll, sokkal finomabb, nagyobb érzéket követelő csiszolókorong mellé.

A pár négyzetméternyi nagyságú teremben vizeskádak fölött forgó köszörűköveken alakulnak a remek vázák, csinos serlegek. Tóth Lajos, a fiatalok egyike, a kiállító szekrényből kékesen csillogó metszett vázát vesz elő.

— Már mi is csinálunk ilyeneket — mondja, s leteszi az asztalra, majd a szekrényből káprázatosán szép üveggömbbe zárt virágok kerülnek elő. Mintha tavasz költözött volna a terembe, úgy csillognak, sziporkáznak a virágok, csak kint hordja a havat a hideg szél.

Sárga, kék, vörös és zöld színek tükröződnek a falakon.

A vázák mozdítására valóságos szivárványívek keletkeznek a levegőben. Ezüsttalpú kelyhek, finommetszésű poharak sorakoznak a ládában. Az évre ugyan még fiatal, de máris tehetséges munkások keze alól kerülnek ki ezek a remek munkák, amelyek már az idős mestereknek is dicséretére válnak.

Fényest Győző harmadéves tanuló már olyan hozzáértéssel forgatja a rubinttal kékre színezett vázát a köszörűn, mintha évtizedek gyakorlata lapulna vékony ujjaiban. Mattszínt vág a kék felületbe az éles kő. Lassan formálódva alakul a darab, így születnek egyéni ízlésű készítmények a tanulóműhelyben.

Boroskészlet terveit forgatja fejében Tóth Lajos, amikor leül a tervezőasztalhoz. Minták, legkülönfélébb megoldások foglalkoztatják. December 15-re szép vizsgamunkával akarja meglepni a többieket.

— Szorgalmas gyerekek. Tőlük már nem félek a vizsgákon — mondja a mesterük.

— A tanulók közül először eltanácsoltunk olyanokat, akiknek nem volt érzéke a munkához. Ideges, kapkodó természetek itt nem jutnak előre. El kell mélyedni a munkában. Meg kell ismerni az anyag, az üveg összetételét, megmunkál- hatóságát, szinte részévé kell válni az anyagnak. Csak ekkor születnek nagy dolgok.

Ahogy végignézünk a 15 fiatalon, akik munkájuk fölé hajolva, gondolkodva akarnak újat, nagyot alkotni, megláthatjuk, hogy a Parádsasvári Üveggyár finomcsiszolóinak utánpótlása biztosított. Nem hal ki a mesterség.

Kovács János

** hír

(JJ-ZÉLAND

Miro Comdstream újzélandi oposszumvadász közel félórán át , heves és elkeseredett küzdelmet vívott egy óriási szarvassal, melynek agancsa 8 ágból állt. A megvadult állat több tíz méteren keresztül vonszolta áldozatát, aki csupán egy tőrrel volt felfegyverkezve. Hosszas dulakodás után végre sikerült a tőrt az állat torkába döfnie.

ANGLIA

Az angol Földművelésügyi Minisztériumban konfererciát tartottak a következő címmel: „Hogyan óvjuk és védelmezzük a bálnákat?” A konferencián angol, japán, orosz, és norvég küldöttek vettek részt. A megbeszélés célja az volt, hogy tervezetet fogadtassanak el a kipusztulófélben levő értékes és ritka állatok elleni expedíciók csökkentéséről.

JAPÁN

A nipponi halászokat egy idő óta egy 140 kg-os medve tartja állandó rettegésben. Halászhelyeiken úszkált, felka- kapaszkodott a bárkák szélére és megdézsmálta értékes zsákmányaikat. A halászok végül is szigonnyal ejtették el a vakmerő haltolvajt. A veszélyes vadászat egy kis öbölben zajlott le, amelynek során a megvadult mackó három bárkát döntött fel.

Műszakon a Recski Ércbányában

(Folytatás az 1. oldalról.)

így készült a télre a Mátravidéki Erőmű

Megyénk egyik legnagyobb üzeménél, a Mátravidéki Erőműnél néztünk körül, hogy miként készültek fel a télre, biztosított-e a folyamatos áramtermeléshez szükséges előfeltétel, s miként becsülik meg azokat az embereket, akik e fontos, szinte éltető elemünket előállítják, miként biztosították számukra az emberséges munkafeltételeket.

Az Erőmű, mint minden évben, most is idejében megkezdte a télre való felkészülést, nehogy zavarok legyenek az áramellátásában. Bár az Erőmű országos kooperációban dolgozik és így a megtermelt áramot az ország más részeiben is várják, nemcsak Heves megyében, kétszeresen fontosnak tartották az alapos felkészülést.

A tüzelőanyagellátás zavartalan biztosítására ötezer vagon szenet tartalékoltak az üzem mellett, melyet szükség esetén gépi berendezés továbbít, egészén a kazánokig. így, ha Petőíibányában rövid időre szünetelne is a termelés, nem lenne fennakadás az Erőmű szénellátásában.

A zavartalan áramtermelés biztosításához jól karbantartott gépi berendezések szükségesek, ezért a tervszerű karbantartásokhoz megfelelő mennyiségű tartalékalkatrészt és egyéb anyagot biztosítottak.

Az Erőműnek igen nagy ellensége a párás, ködös idő, mivel a szabadban elhelyezett nagyméretű porcellánszigete- lőkre rárakódik a kéményekből lehulló nagymennyiségű pernye, s átnedvesedve igen

könnyen üzemzavart okoz, — ; melyet gyakori tisztogatással igyekeznek elkerülni.

S az emberekről, akik fáradságos munkával állítják elő a villamosenergiát, szintén megfelelően gondoskodtak.

A dolgozók jó része a környező községekből jár be, egy része munkásbuszokkal, s ezekben a községekben az Erőmű már a korábbi években építtetett váróhelyiségeket, ahol meleg teremben várják az érkező autóbuszokat a munkába induló dolgozók.

A munkások védőruhával való ellátásával sincs fennakadás. Azokon a munkahelyeken, ahol a munkatörvénykönyv előírja, biztosítják a: megfelelő téli ruhát minden ' dolgozó számára.

Lévay Andrcús

A főtepászta-fejtésen robbantáshoz készülnek. A fényesen kivilágított vágatból csillében szállítják a lerobbantott ércet.

Rakodógép segíti a bányászok nehéz munkáját és gyorsítja meg a szerelvények összeállítását a szállítóvágatban. Dieselmozdonyt kapcsolnak a kész szerelvény elé és indulhat a külszíni törőgépekhez.

cAiuujak is lémnek

ILYENKOR TÉLEN már korán

beköszönt az este. A Napnak másutt van dolga és hamar sötétségben hagyja a pusztát, a szétszórt alföldi tanyákat.

Boccnádon innen, Hevesen túl, járom a tanya világot. A három apró tanyabokor közül a leg- nagyobbikban, a Csárda-tanyánál ér utói az este. A házak ablakai megvilágosodnak és tompán csapódnak az ajtók, hátatfordítva a ködös, sötét decemberi estének. A kutyák ugatnak, vonitanak kegyetlenül és éjszakára ők veszik át az uralmat a tanya fölött.

Bekopogok az egyik házhoz. Idős bácsika nyit ajtót, aztán beljebb tessékel a konyhába, ahol hosszú, rozsdás drótján vöröses fényt áraszt a lámpa. Kicsike fény ez, de mégis vakító a ködös, szinte tapadós sötétség után. Hunyorogva ülök az asztal mellé, aztán beszélgetni kezdünk az öreggel. Először lassan, vontatottan, azután egyre messzebbre jutunk a gondolatokkal, mert a beszéd az olvan mint egy gombolyag _ fonal. Nehéz megtalálni az elejét, de aztán, ha mégis hozzájut az ember, akkor már gyorsan, könnyen szalad a szál. Hat mi is így voltunk valahogy a János bácsival; megtaláltuk a beszélgetés elejét, aztán tíz perc múlva már húsz-harminc esztendőt hagytunk magunk mögött.

— Nagy uraságokhoz tartoztunk mi ezek előtt, — magyarázza János bácsi. A köves út egyik felén Ko- burg herceg parancsolt, a másik felén meg a Gosztonyi báró. Mi, a cselédség együvé tartoztunk volna, ha széjjel nem szakítanak minket is a törvénnyel, mert, hogy megértse a szót, itt volt például az iskola. Az iskola a boconádi részen volt a Gcsztonyiak birtokán, és ide csak a Gosztonyi báró cselédjeinek gyerekei járhattak. Az út másik oldaláról, a Hevesi részről pedig egy másik tanyára jártak át a gyerekek, oda- vissza nyolc kilométerre az itteni iskolától. Nyolc kilométer naponta ötven méter helyett, — tudja mi volt az a rongyos, elcsigázott cselédgyerekeknek? így aztán bizony nagyon sok gyerek otthon maradt, vagy ha járt is iskolába, akkor is csak tavasszal néhány hétig, amikor meg már a dolog tartotta otthon őket. Tíz évvel ezelőtt még ötvenöt írástudatlant tartottak számon az iskolában. Ezeket örökségül hagyta ránk Kóburg herceg, Gosztonyi báró, meg Hirsch földbirtokos. Valamikor az úri birtokokon tíz-tizenkét apró ta- nyabcikorban laktak az emberek. Ma összesen hét tanya van a környéken, melyeknek itt a Csárda-tanyán van a központja.

Cselédsorsunk idején jól megtanultuk a gyaloglást is. Ha só, cukor, élesztő, vagy orvosság kellett, gyalog tettük meg az utat Hevesre, vagy Boconádra Kórházba innen nehezen kerülhetett valaki, hisz télen a hó, tavasszal, ősszel meg a sár miatt nem vállalkozott senki fuvarra, így aztán jobban tette, ha inkább felfordult, búcsút mondott az ámyékvilág- nak a szerencsétlen beteg. Az apró tanyákra még a bába se akart kimenni egykönnyen, az orvost meg nem is hívta már senki. Ügyse tudtuk volna megfizetni a költséget... Szóval így volt, — sóhajtott János bácsi és rátömött a pipára. És ebben a sóhajtásban benne volt 68 esztendő minden küzdelme, keserűsége, fájdalma és megaláztatása, a negyven éves cselédsors minden gyötrelme.

JÁNOS BÁCSITÓL elbúcsúztam és átmentem az iskolába, ahol Molnár József tanító és felesége éppen abbahagyni készültek a napi munkát. A padok már üresek voltak és a falon hosszú testével elnyújtóz- Kodva feketéllett a tábla, egy ottfelejtett „i” betűvel a hátán.

— Ez a mi birodalmunk, — mutatott szét a teremben Molnár József. A mienk és a nyolcvan iskolásé, akik idejárnak innen és a környező tanyákról. Nagyobbítani kellett a tantermet is, hisz hely kellett a nyolc osztálynak. Munka, az bizony akad itt bőven, hisz a tanítás mellett még sok a tennivaló. Az analfabétizmust már sikerült felszámolni a tanyavilágban, évekig tartó, hosszú, fárasztó munka árán. Idős nénikék és meglett férfiak jöttek össze őszi és téli estéken az analfabéta-tanfolyamokra és itt a padokban, gyermekeik helyén tanulták meg az írás tudományát. Iskolánk fejlődését mutatja, hogy 1949-ben még mindössze 1200 forint volt a leltári érték, a mostani 40 000 forinttal szemben. A fejlődés szempontjából igen sokat jelent az általános iskola megteremtése és az, hogy ma már nem egy, hanem két tanerős az iskolánk. Itt nemcsak nappal, de esténként is akad mindig tennivaló. Télen összegyűlnek a tanyai emberek előadásokat hallgatni, tanulni, művelődni egy kicsit. Van már könyvtárunk is és jelenleg 456 kötet könyv közül válogathatnak az olvasók. Külön öröm számunkra, hogy nemcsak a gyerekek, de szüleik, a felnőttek is olvasnak és télj hónapokban nem ritka eset az sem, amikor havonta 80—100 darab könyvet adunk ki felnőtteknek. Ez a szám különösen akkor szembetűnő, ha meggondoljuk, hogy ezelőtt 14 esztendővel nyoma sem volt könyvtárnak a pusztán és a cselédházakban esetleg csak egy elsárgult ócska kalendárium volt található. Időnkből futja még az úttörő munkára is, hisz a színdarabot, mesejátékokat, bohózatokat a tanyán is szeretik. Most, így ünnep előtt különösen sok a munka. Karácsonyra készülünk és ebbe a munkába bevonjuk a szülőket is. A szüreti felvonulások, a jókedvű, vidám gyermeknapok mindig emlékezetesek maradnak valamennyiünk számára.

Amit elmondtam, ez csak egyik része annak a nagy változásnak, ami az elmúlt esztendők alatt végbement itt a tanyavilágban, — mondja Molnár tanító bácsi. Mindenekelőtt talán arról kellett volna szólnom, hogy mindjárt a felszabadulás után a hajdani cselédemberek között felosztották a földet és egy-egy család 6—15 holdat kapott és végié, annyi sok robot és szolgaság után a maga gazdája lett a puszták népe. Először említhettem volna a 166 házhelyet, vagy a 46 új lakást, ami az utóbbi két esztendő alatt épült a tanyán. Az autóbuszjárat, a telefon, a mélyfúrású kút, a földművesszövetkezet, megváltoztatták a puszta képét, a tanyai emberek életét.

A FELSZABADULÁS előtt a tanyavilágból soha senki nem vitte tovább az ekeszarvánál és ember- emlékezet óta nem került ki innen egyetlen tanult ember se. Most szinte évente megy valaki tovább tanulni és körülbelül tizenöt azoknak a gyerekeknek a száma, akik már érettségiztek, középiskolát végeztek, vagy egyetemre járnak. Orvost, mérnököt, tanárt ad a puszta az országnak. Nagy dolog ez, nagyon nagy dolog és érdemes rajta egy kicsit elgondolkodni. A nagyapja cseléd, apja saját földjén dolgozó paraszt, ő maga orvos, vagy mérnök. Ez a valóság ide jutottunk el tizennégy esztendő alatt.;.

★

Ide jutottunk el, de még tovább is el kell jutnunk, mert még nincs minden rendjén itt a tanyavilágban

sem A következő egy-két esztendő alatt újabb tervek, vágyak válnak majd valóra. Talán már csak hetek vaianak hátra és kigyúll a villanyfény is a pusztán és sutba lehet dobni a petróleumlámpát, a múltnak ezt a pislákoló kísértetét. A hároméves tervben új iskolát, nevelői lakást kapnak a tanyaiak és tovább bővülnék a szertárak, könyvtárak. Mindezek mellett azonban változnia kell az embereknek is. Az egyénileg dolgozó parasztoknak meg kell érteni, hogy boldogabb jövőjük, további felemelkedésük útja az összefogás és a szövetkezés. A meglevő termelőszövetkezet tagjainak viszont tudniok kell, hogy a szövetkezet nemcsupán néhány ember, de az egész parasztság boldogulásának útja. A termelőszövetkezetnek kell elsősorban támogatni és segíteni az, ifjúságot, és mindenek előtt példát kell mutatni a kívülálló dolgozóknak. Még kell érteni, hogy emberséggel, egymással szót értve lehet csak mész- szíré jutni.

. Nem tudjuk helyeselni, hogy a termelőszövetkezet kisajátította a tanyai kultúrházat akkor, amikor az ifjúság és a napokban megalakuló KISZ-szervezet otthon nélkül van. Mit ér a színpad, minek a függöny és a sók szép díszlet a zárt ajtók mögött?

Sok minden dolog, probléma vár még itt a tanyán megoldásra. Sok minden, amit elsősorban az ittlakó embereknek kell megoldani. Nem cívódással és haraggal, hanem megértéssel és emberséggel, a jaját érdekükben.

Államunk segít, a hároméves terv nem feledkezik el az alföldi tanya- világról sem, de mit érne mindez, ha nem lenne meg az egymás iránti megértés és szeretet? Ez a nép, amely együtt szenvedte évszázadokon át a cselédsor kínjait kell hogy egy akaraton legyen a felemelkedés* a boldogulás útján is.

Szaláy István