Népújság, 1958. december (13. évfolyam, 267-289. szám)
1958-12-25 / 286. szám
4» NÉPÚJSÁG 1958. december 25- csütörtÄ Hegyíaragó emberek Vadlibák 'T'éli este. A Somogyi. Béla utcán járok. 1 A villany sápadt fénye megvilágítja a kapualjakat, a hozzájuk simuló gyalogjárókat. Kicsit messzebb is elmerészkedik, fénye azonban mindig gyöngül. Mintha félne a sötétségtől, amely a csillagtalan estében feléje közeledik. Csak sejteni lehet a bokrokat, amelyek a megdermedt gyepágyakban fázósan várják zuzmarás ruhájukat. Hideg van. A fagy mindig jobban megmarkolja a földet, s érintésétől riadtan lapulnak a földhöz az elgyöngült fűszálak. Vadlibák hangja hangzik a magasból. Megállók. Szemem belefúródik a sötétségbe. A hangjuk még tisztábban ér le hozzám. Szinte ljitom őket, amint szállnak a magasban, elrongyolódott V alakban vonulnak a levegő sötét országútján. Alattuk a föld, felettük a csillagtalan ég. Honnan jönnek? ... Hová igyekeznek? ... Miért vándorolnak?... Honnan tudnák ők ezt!?... Szállnak, röpülnek, vezeti őket a nagy életfenntartó erő: az ösztön. Ki tudja, mikor indultak? ... Szárnyukat meg-meglib- bentik, s panaszkodva kiáltják előre: „Ne siessetek, elfáradtunk!” Valahol majd leszállnak. Talán a Hortobágyon, amelynek végtelen síksága ma még menedéket ad nekik. De néhány év múlva erdősávok szaggatják meg az eddig beláthatatlan rónát, csatornák viszik szét a Tisza vizét, hogy gazdagon teremjen az ezeréves puszta. Hajó kürtje búg fel a Keleti Főcsatornán, s úszó óriások szállítják a feltört síkság gazdagságát. A beláthatatlan messzeségeket felölelő Hortobágy minden rögét megbolygatja az ember, hogy termékeny tájjá alakítsa át. De ezt ők nem tudják, csak érzik, hogy ma még övék a puszta. Ezért vonulnak a téli estében arrafelé ... Egyedül... IT'int maradt. Valahogy kint felejtették. Vagy talán elmaradt a társaitól, s termését még nem tudta beérlelni, ezért hagyták meg? .. Ki tudja ... Két szép csövet nevelt. Ezért sem jöttek. Otthagyták. A sárga szemek kikandikálnak a felnyílt «édőburok alól. Ezek is hiányosak, mert kivágta a madár. Helyükön a torzsa meg meztelen testét. A hajdan szép, szőke haja is erősen megbámult, megfony- nyadt, összezsugorodott, s csapzottan lóg lefelé a torzsa végén. Szép magasra nőtt. Nem dőlt meg. Pedig hányszor megtépázta a szél, amikor végig- nyargalászott az őszi határon: hányszor akarta kitépni tövestől, mert útjába mert állni. De pányvagyökereivel még jobban belekapaszkodott a földbe, és bírókra kelt a széllel. Megsárgult, száraz levelei ilyenkor zörögve csavódtak egymáshoz, majd kibomlottak mint a harci zászló. Némelyik levele ronggyá tépő- dött, s úgy lobogott a szélben. Aztán jöttek az őszi esők, a hideg éjszakák, hajnalonként pedig deres lett a határ... Lehullott az első hó, megjött a tél. Egyedül maradt __ Akármerre néz, üres a h atár. Csak néha-néha pihen meg rajta egy madár, de az is csak azért, hogy talál-e még kukoricaszemet az elázott, megbámult csutka torzsán. A léereszkedő köd megáll a néma föld felett. Alig lehet látni pár lépésre... Traktor pöfög a távolból. Mindig közelebb, közelebb ér. Majd megáll a tábla szélén és belehasítja ekéjét a földbe. A barázdák sokasodnak és az egyikben ledől ő is a fekete hantok közé... HÓRVÖLGYI ISTVÁN 3Cdlemej un.nep.deet A ZUHOGÓ ZÁPOROK és nyargaló szelek simára gyalulták a csákánykői hegyoldalt és lassan, szinte észrevétlenül szúrták át a vékonyra lekopott földréteget a sziklacsúcsok. A magasbatörő meredek oldalak alatt robbanások szakítják fel a fagyott talajt. Az örökké nyugtalan, kutató emberi kéz formálja a koporsó alakú hegyet. A recski kőbánya munkásai verték fel tanyájukat már évekkel ezelőtt a sűrű fás, titkát féltve őrző erdőben. Az első lövésekre szálfák indultak a hegy tetejéről és gyökereik alól szürkésen villantak elő a hatalmas sziklatömbök. A motor nehézkesen halad iH előre az egyre emelkedő úton. — Hahó, hahó! — integet valaki az út-kanyarban. Meleg vattaruhába öltözött fiatal strázsál az út mentén, megállásra szólítja a gyanútlan közeledőket. “ Vigyázat, lövésbe mennek! Álljanak szorosan a domb mögé! — hangzik a felhívásszerű parancs. És -mintha a lömesterek ösz- szebeszéltek volna ezzel a vé- konydongájú pverekkel, Kovács Imrével, felrobajlanak a robbantások. — Egy, kettő, három... — számolja a hozzáértők hangjával a lövéseket, miközben a szerterepülő kődarabokat nézi szórakozottan. A megkopott koronájú fák között fütyülve törik az ágakat a szerteröpülő szikladarabok. — Mind elment, indulhatnak. A KOCSI ÚJRA nekikap az emelkedőnek. Fenn, az egyenletesre sikált platón a robbantások törmelékeit kell kerülgetni. A hegy oldalához tapadva, alacsony házakban dolgozik a bánya vezetősége. Az irodaépületnek kinevezett helyiségben, barátságos melegben Magdus József párt- titkár és Balázs Elemér nézi az éves tervteljesítés számait. — Majdnem 50 százalékkal emelték meg tervünket a tavalyihoz képest, de még eddig, kisebb zökkenőkön kívül, amelyeket a létszámhiány és a vagonhiány okozott, napra teljesítjük a decemberi tervet is. Az októberi lemaradásból a decemberi hónapra 4334 tonna jutott. A havi össztermelés 14 734 tonna lesz. Beszélgetnek és önmaguknak a megnyugtatására is bizalommal indulnak munkahelyeikre. Nagy feladatot szabtak erre a kőbányára ebben az évben. 199 650 tonna kő kitermelését irányozták elő. De ez a megemelt tervvel dolgozó kőbánya még így sem tudja ellátni a keresletet. A nagy szilárdságú építőkövet út-, vasútépítéshez és a fővárosban folyó építkezésekre szállítják. Ritkán küldenek Lengyelországba is.- Szükség van a kőre, és a munkások arról panaszkodnak, hogy sokszor elég kezdetleges módon, kézi fúróval kell lyukat fúrni a kemény kőzetbe, mert a kompresszor vezetékét nem tudják felvinni a munkahelyekre. Ezért csak a kőzetre teszik a paxitot, úgy robbantanak. Ez az eljárás azért nem helyes, mert megégeti a követ és sokkal több robbanóanyag- fogy. Hock Feri bácsi az utolsó falat tízóraival birkózik a kályha mellett. — Menne itt a munka sokkal jobban, csak tudnánk biztosítani a megfelelő szerszámokat. Nekünk, kővágóknak, nélkülözhetetlen szerszámunk a hasító ék, de mit érünk vele, ha gyorsan legömbölyödik az éle, dobhatjuk el a többiek közé. — Az acélszerszámok, azok igen, úgy vágják ezt a sziklát, mint éles kés a vajat. ■— De munkára, mert senki sem csinálja meg helyettünk, — mozdul meg Feri bácsi. A SARKIG KIVÁGÓDÓ ajtón fehéren gomolyogva száll ki a meleg. Hczzátapad a lépegető emberek felhajtott gallérjához és úgy néznek ki, mintha fátylas menet igyekezne a sziklafal alatt. A siklópályákon kővel rakott csillék ereszkednek a sodronypálya rakodójára. Az időjárás ezen a napon úgy látszik ellensége a recski kőbányászoknak. Először még csak a hirtelen feltámadt metsző szél dermesztette a kőhegvezők, — Hócsvári Józsefék — kezét a hideg szerszámon. De időközben fergeteges hóvihar zúdult le a hegytetőről., Sebesen kavargóit a meredek falnál, megkereste a menedékhelyre húzódó munkásokat és biztosabb, védettebb bunkerbe üldözte őket. Fütyült a szél, élesen vágta a havat. —- A rossz kutyát is kár kiverni ilyen ítéletidőben, — jegyezd meg Gál Jóska bácsi a füstös teremben. — Itt legalább a füst melegíti az embert. Bevár'uk, arm g elvonul a fergeteg és utána kiássuk magunkat, a munkahelyet és újból megy tovább a munka. De a gyorsan jött télies idő úgy, ahogyan jött, el is szaladt. Szinte látszott vonulása. Ügy nézett ki, mintha egy hatalmas fehér függöny ereszkedne le az égből és láthatatlan kéz húzná, vinné tovább a völgy felett. A menedékhelyről botorkálva jöttek elő Gál Istvánék, hogy ott folytassák a munkát, ahol félbeszakították. — Indulhat a pálya, — adta le a jelentést a bányamester az alsó telepre. — Már azt gondoltuk, egészen betemetett benneteket a hirtelen jött hóvihar. Innen a törőtői nem is lehetett látni a hegyet, — mondja telefonba Kovács Károly. ÉLES NYIKORGÄSSAL indult meg a sodronypálya. A munkahelyre fölkapaszkodott dolgozók már a hatalmas tömböket görgetik a sima terepre, hogy jobban kezük ügyében legyen a bunkózásnál. A kettes szinten György Péter felügyelő jegyezget valamit a füzetébe. — Nem nagyon örülhetnek maguk az ilyen időjárásnak. — De nem ám, ezek a munkakiesések hozzák a lemaradást. Eső, hó, nekünk mind ellenségünk. Itt még az a rossz, hogy ilyen cudar időben, mint ami most is volt, nem tudunk hová bújni. Le kell menni a nagy melegedőbe, éppen úgy, mint a lövéseknél. Van ugyan bunker, csak nem biztonságos. Nem ártana már rendbeszedni. A szakszervezetnél is tudják ezt és jegyzőkönyvbe foglalva várja az intézkedés megkezdését. Ez a munka nem tűr halasztást. Igyekezni kell, hogy rr''él hamarabb felépül'ön a keUes szint biztonságos védő- bunkere. Jogos kérések hangzottak el a recski kőbányászok részéről, amelyeknek orvoslását a legrövidebb időn belül elvár-‘ ják. A decemberi 14 734 tonna követ a vállalásuknak megfelelően kitermelik. Nem aka-- ják. és nem szeretnék adóssággal zárni az 1958-as évet. A GYORSAN MÜLO idő tovább kergette az ólomsúlyú fellegeket és váratlanul kisütött a nap. A kőbánya mellett húzódó fákon sziporkázva tündököltek a fehér hó milliónyi csillagai. Üjabb robbanások zavarják a békés erdei hangulatot. Az emberi erők előtt térdre kényszerül a természet és alakul a kemény sziklájú csákánykő a recski erdőben. Kovács János t TT: műszer w I módszerrel Ukrán tudósok eredeti készüléket, úgynevezett lángfénymérőt szerkesztettek, amellyel egy perc alatt megállapítható a talaj. kálium, kalcium és nátrium tartalma. Régebben ez a talaj-analizis legalább három napot vett igénybe. Az új műszereken kívül új módszereket is dolgoztak ki, amelyek segítségével fiziko- kémiai műszerekkel elemezhetik a talajmunkákat. A foszfor jelenlétét pl. fotoelektromos színmeghatározással (kolori- metriával) mutatják ki, a szulfátok mennyiségét pedig ibolyántúli színképfénymérővel állapítják meg. Végtelenül jóleső érzés fog el bennünket, hogy dolgozóink megbecsülésének jeleként gyermekeink az ország egyik legszebb helyén üdülhetnék. Ha párhuzamot agarunk vonni a múlt és a jelen között, büszkeség tölti el szívünket, hogy minden, ami van, ez a munkáshatalom összefogásának eredménye, mely felszámolta a sötét múltat és megteremtette a virágos jelent és jövőt legnagyobb értékeinknek, gyermekeinknek. Ez úton mondunk köszönetét az üdülő vezetőinek és személyzetének azért az odaadó és lelkiismeretes munkájukért, amit gyerme* keink üdülése érdekében ki- fejtettek és hozzásegítették a dolgozó szülőket ahhoz, hogy az élet terheiből egy-egy kicsit levegyenek vállaikról. Pártunk és kormányunk tó-1 mogatásával lehetőséget ad* nak arra, hogy a dolgozók gyermekei olyan helyen üdül* hetnek, ahol nekik talán sót ha nem volt eddig alkalmuk. Kellemes ünnepeket kívá- nunk az üdülő személyzetének és dolgozóink üdülő gyermekeinek jó tanulást. Észak-Heves megyei Sütőipari Vállalat Üzemi Bizottsága (10) — Rendben van, semmi baj. Henry! — kapkodott Smith. — Remélem, nem kételkedsz a jószándékomban. Betsynek megmondom, hogy fél óra múlva visszamégy. Addig csak hadd beszélgessen azzal a kolbászárussal. Knipps és Parker!... Ezt a két nevet az egész világ ismerte! „Knivos gyarmatáruk". „Knipps kolbász”, „Knipps kaucsuk”, „Knipps konzerv” — ezeket a hirdetéseket az ó- és az újvilág minden városában kifüggesztették. Az angol Knippí, Anglia kolbászkirálya, a háború után a „Dunlop Rubber” kaucsuk- részvénytársaság egyik főrészvényese volt a Malájföldön. Parker, a tekintélyes amerikai. sokkal kevésbé reklámozta magát. Néhány szolid, fekete. arannyal díszített táblácskával is beérte New York, London, Párizs és sok más főváros középületeinek kanui felett. A „Parker National Bank”-nak nem volt reklámra szüksége. Dollármillióival a háttérben zsonglőrködött: több nagy társaság és kisebb bank tartozott hatáskörébe, Parker most elhatározta, hogy az angolokat, de elsősorban Knivp- set végképp kiszorítja Malájföldről. Ügynökei titokban ösz- szevásárolták a „Dunlop Rubber” részvényeit. Jack Petersont nem avatták be a két milliomos kulisszatitkaiba. Annál jobban örült, hogy láthatatlanul kihallgathatja a beszélgetést, amelyet igazán nagy jelentőségűnek tartott. Persze, meg kellett osztani figyelmét, hiszen Parker is, Knipps is érdekelte. Jack most jött rá, hogy az ismerős női hang Knipps leányának hangja volt. — Na, napa, az ügyünk, úgy látszik, jól halad. Henry nemsokára befejezi kísérleteit. En a „V'lág uralkodóiá”-nak. hívom őt. Henry pedig a „Világmindenség királynőié”-nek koronáját ajánlotta fel nekem... — Ennek a koronának csalóka fénye már hatszázezer dolláromba került — dünnyögte egy öreges hang elégedetlenü’ — Vedd tudomásul Betsy Parker. az az öreg gazember nem ok nélkül csoszogott 'ide. Félek, hogy valami intrikára készül. Különben mi dolga lenne Henryvel?, — Papuskám, te igazán csacsi kis öreg vagy! — Betsy idegesen kacagott. — Henry elmagyarázta nekem: egyelőre meg kell egyeznie Parkerrel De csak azért, hogy ne zavarjon bennünket. Azután pedig... ó, papa! Mr. Harwood integrátora és Miss Knipps milliói!... ügy széttapossák Parkért, mint egy hangyát! — Na, azok a milliók még nem a tieid! — horkant fel Mr. Knipps. — Mi az, papuskám, csak nem haragszol?... Azt ne tedd’ ... Vagy bántani akarod a kislányodat?... Ez a beszélgetés tovább már nem érdekelte Petersont. A másik kettőt kezdte hát hallgatni. — ...Értesüléseim szerint ön, Mr. Harwood, jó üzletember... — motyogta valaki unottan. — Lehetetlen, hogy Knipps-szel kifizetődnék önnek. Az öregben nincs semmi lendület. Ügy informáltak, hogy még az a félmillió dollár is, amit a felszerelésre költött... szóval... még az a félmillió is az elragadó Miss Be'sy ajándéka... Hm... Ha mondjuk, bánatpénzt fizetnék, önnek... és ... lehetőséget adnék arra, hogy új laboratóriumot rendezzen be, teljesen korlátlan eszközökkel... Csend lett. Aztán Harwood bátortalan, bocsánatkérő hangja hallatszott: — De én szeretem Betsyt és ő is hajlandó a feleségem lenni...! — Hát ilyen ajánlatot én nem tehetek önnek, miután lányom nincs... Még ha nőrokonom lenne... De tudok egy jobbat: azon a napon, amikor a készülék hibátlanul kezd működni, üzlettársammá fogadom... Az ön integrátora és az én millióim... az egész világ Amerika lába elé fog borulni. Parker elhallgatott, Harwood nem felelt. Jack mellére tette a kezét: szíve lázasan dobogott. Ennek a közönséges alkunak, amelyet a füle hallatára kötöttek meg, távolabbi célja: az egész világ meghódítása volt. De őt most más izgatta. A dollár- milliók!... Peterson behúnyta szemét. S akkor az arany pénzoszlopok szabályos regimentje vonult el képzeletében. Ez a ragyogás szinte megvakította. Fülében finom csengést hallott, mint a mozivásznon, áruházak siklottak el végtelen sorban, összkomfortos személyautók és gyorsjáratú jachtok, márványpaloták. és asszonyok,, asszonyok, asszonyok... Jack nem értette, mi történik vele? Csak azt érezte, hogy mindez az övé lehet. Misem egyszerűbb: megszerzi az integrátor titkát, magához veszi... igen, igen, elrejti, az4án ölni fog. megöli Harwoodot, Smithet. És akkor... Jack nagy, inas kezére pillantva. észrevette, hogy vérzik... Régen, nagyon régen tör- *ént, Texasban, egy farmon. Tízéves korában ráparancsol- 'ak. hogy váajon le egy nyu- 'at. Azó*a irtózott a vértől. A mohóság azonban fe’ülke- -ekedett benne. Harwood és Parker beszélgetése már nem érdekelte. Tudta: a főnök dolgozószobájába aligha sikerül még egyszer behatolnia, el- határoz*a tehát, hogy nem vesztegeti tovább az időt. Amennyire csak a „rádiósisak” zsinórja enged*e. eltárolódott a készüléktől, majd az asztalhoz érve. egy vasmag bőrmappa kerül* a kezébe A mappa burkolatán a jobb felső sarokban kovott gótikus betűk: „Otto Wagner, Németország, Berlin.” — Wagner..., Wagner... suttogta Peterson, a mavpa zsinórját oldozgatva. — Ki lehet az a Wagner? Wagner, a híres zeneszerző jutott eszébe, aztán a chicagói Wagner hadnagy, Wagner, a vendéglős és még néhány Wagner. De hogy került ide ez a mappa? A vaskos kézirat első lapjára pillantott és felkiáltott: „Az integrátor munkájának elve” — olvasta a kézzel írt, gondos betűket. Kissé lejjebb még kétszer aláhúzva: „Előfeltételek...” Ó, az a hírhedt német pedantéria. Rendről rendre, logikus pontossággal tárult fel előtte az agy elektromágneses rezgéseinek felvételére alkalmas készülék lényege. A mérnök akkor is könnyen kiismerte volna magát az integrátor működési elvében, ha történetesen nincs „rádiósisakja”, amely megHzszerezi a szellemi képességeket. De a készülék vázlata is a kezébe került... Kilen cszáznyolcvan rádiólámpa! S mind ismeretlenek: OH -6- 1107”, „N—4—VSZU”... A mérnök alaposan megvizsgálta a rád'óvázlatot. Akkor jött rá: az integrátornak hívott készülék csupán a beállítás mellékes csatlakozása. Az alapvető konstrukció — a fő integrátor — nyilván nagyon terjedelmes lehet. A vázlaton a teljes szige*elés leírását a köve*kező megjegyzéssel keretezték be: ..A rezgés elkerülése végett egy legalább háróm- szá~ tonnás betonoszlopra állítandó.” (Folytatjuk.)
