Népújság, 1958. december (13. évfolyam, 267-289. szám)
1958-12-24 / 285. szám
1958. december 25., csütörtök népújság Olyan szép, mint egy álom HÁNYSZOR mondjuk ezt így, szívhez szóló történetek hallatára, s hányán vagyunk, akik filmek, izgalmakkal teli történetek, regények, mesék és színdarabok végén szeretjük a hepiendet, mégha ezerszer banális is. Az emberek nagy része szomjazik a boldogító történetek után, szívükben úgy hullámzik a drámák viharában az érzés, hogy mindig elsősorban a kiegyenlítő megoldások felé tör, s a feltörő feszültség ott nyugszik meg igazán, ahol a jó és igaz győz K. F. története nem novella, mégcsak elbeszélés sem, hiszen ez utóbbi műfajban is sok a szépítő, hangulatkeltő elem, amely az író agyából kipattanva idillizálhat, moshat el lényeges szépséghibákat, alakíthat, belemagyarázhat a történet menetébe. Amit K. F-ről tudok, azt szóról szóra írom le okulásképpen, s hozzáteszem elöljáróban mindjárt azt is, hogy ez a történet azért minálunk, (tehát a mai Magyarországon) és nem, teszem azt, Franciaországban, Kanadában, vagy Argentínában játszódott le, mert ez egyszerűen csak és kizárólag itt, az állítólagos vasfüggöny keleti oldalán bonthatta ki magjának csíráit s juthatott el K F. happy endjéig. Hogy miért «safe itt? Válaszoljon maga a történet. K. F., aki 28 éves fiatalember, évek óta a MÁV szolgálatában áll s a budapesti igazgatóság dolgozója; Nem igazgató, tanácsos, vagy más, vezetőállású ember, hanem egyszerű tisztviselő, a jogügyi osztályon. 1953-ban súlyos baleset érte. Az egyik állomáson egy tehervagon ajtaja kiugrott beágyazott csúszta- tójából és rázuhant K. F. hátára. Eszméletlenül terült el s a hevenyészett orvosi vizsgálat is arra utalt, hogy hátcsigolyáit súlyos ütés érte. A röntgenvizsgálaton kiderült, hogy a feltevés helyes volt. Három hátjsígólyája^ az ütés következtében eltört és K. F,-et csak a leggondosabb ápolás menthette meg az életnek. Több mint egy éven át gipszágyban feküdt; A KÉSŐBBI fejlemények műtéteket tettek szükségessé. ■Hála K. F. kitűnő szervezetének, négy, csaknem egymás után végzett műtét állította helyre egészségét — úgy- ahogy. A jókedélyű, türelmes és optimista fiatalember a Zoltán-féle idegklinika kedvence lett. Maga Zoltán professzor — aki minden lehetőt megtett betege talpraállításá- ért — többször is megdicsérte férfias viselkedéséért a veszélyes és sokszor fájdalmas műtétek alatt. Végre eljött az idő, amikor a jóvágású, kis fekete bajúszkás, sápadt fiatalember, mankóira támaszkodva megkezdhette sétáit a klinika folyosóin, majd kertjében. A csigolyák összeforrtak és a be-; teg rohamosan gyógyult. | De a nagyhírű professzor és! munkatársai tudták már, hogy. K. F. kortörténete itt még. nem ért véget. Tudták, hogy. a gyógyuló és befelé is vasta-. godó csontszövetek vaskosodé-, sa idővel újabb, kellemetlen, s tán veszélyessé is válható tü- < netekkel járnak majd, hiszen < nyomni fogják a központi < idegrendszert, hűdést, funkció-< zavarokat okozhatnak a szer-. vekben. Felmerült hát a prob-í léma, hogyan lehetne a lehe-5 letfinom gerincvelő idegsejt- > jeit megóvni a csigolyák belsői falának vastagodásától? Apró-? fesszor, aki e terület világhírű? sebésze is, tudta a megoldást.? platina csigolyatesteket kell a? sérültekbe építeni, s e nemes? fémből készült falak akadá- ? lyozzák majd az idegrendszer? további nyomását, ő maga el< is végezte volna ezt a műté-< tét, de hazánkban nem gyár-? tunk ilyen platinatestet. As professzor tudta, hogy a nyu-> gatnémetországi Freiburgban ? Richert professzor sikeresen ? épített be néhány esetben? már platina csigolyatesteket. ? Heteken át azon töprengett:? hogyan tehetné betege számá- ? ra lehetővé e fontos műtétet.? A NYÁR FOLYAMÁN az-? tán Zoltán professzor egy nyu-? gateurópai idegsebész-korg- \ resszuson beszámolt betegéről < s a magával vitt röntgenfelvételek alapján elmondta kollégáinak az esetet. A kongresz- szuson jelen volt Richert is, aki nagy érdeklődést mutatott az eset iránt. Még mielőtt . magyar sebészkolléga megpen dítette volna tervét, Richert maga vetette fel: „Ha lehet, küld ki hozzám a beteget, megoperálom.” És amikor Zoltán a fiatalember anyagi hely zetét ecsetelgette: szinte mentegetőzve és zavartan tiltakozott: „Mindössze a kórházi ápolás költségeiről lehet szó.. — mondotta. — Alig 200 már ka az egész... Kétszáz nyugatnémet márka. A magyar professzor, hazatérve, az orvostani kísérletügyi szervek és az Egészségügyi Minisztérium segítségét kérte. A minisztérium azonnal felkarolta az ügyet. Megtárgyalta K. F. felettes minisztériumé val, a Közlekedés- és Postaügyi Minisztériummal is a dolgot, s a közlekedésügyiek gondoskodtak K. F. tartós szabadságolásáról, s megindították az útlevél- és vízum-kérelmekkel kapcsolatos eljárást, hogy ezzel is tehermentesítsék a nehezen mozgó, bizony még rokkant K. F.-et. Bürokráciamentesen, szinte filmstory- szerűen gördült minden; A szakminisztériumok a pénzügyminiszterhez fordultak: utaljon ki K. F.-nek 300 dollár devizát, ami mintegy 1200 nyugatnémet márkának felel meg. E jelentős összeg fedezte annak a kis személykocsinak a vételárát is, amit K. F. a minisztériumok közbenjárása és engedélyei alapján vámmentesen hozhat majd be a műtét után, számítva arra az eshetőségre is, hogy járóképessége a műtét ellenére sem áll majd teljesen helyre. Már minden rendben volt, s K. F. az illetékesek segítő kezétől támogatva, mankóin bukdácsolva, de mosolygó tekintettel várta, hogy útra kelhessen; EKKOR NEM VART nehézség támadt,. A. nyugatnémet kormány „ rr.. orvosszalidaritás ide, emberiesség oda — keréken megtagadta K. F. beutazási vízumát azzal, hogy kommunistát nem bocsát be a Szövetségi Köztársaság területére. De az orvosokat nem lehetett egykönnyen lerázni: a bonni szovjet ügyvivőhöz fordultak, aki személyesen járt el Bren- tanonál, az Adenauer-kormány külügyminiszterénél, s végül is kieszközölte a vízumot. K. F. november végén útrakelt hát, hogy hazájától távol, életét idegen emberek kezére bízva, de az itthoniak féltő és részvevő segítségétől kísérve alávesse magát a sorsdöntő műtétnek. Indulása előtt itt bicegett még köztünk Eger ben, s ha mellettem ült az asztalnál, annyi derűt, magabiztos optimizmust sugárzott, hogy önkéntelenül lábaira néztem, és vártam: mikor pattan fel s jár döngő léptekkel fel s alá a szobában. Csak pergamenszerű, sápadt arca árulta el az utolsó évek szenvedését. Sohasem láttam még beteget, aki ennyire hitt abban, hogy meggyógyul, hogy ez az útja eredményes lesz. PEDIG LÁTSZOTT rajta: tudja, hogy ami rá vár, nem könnyű, s nem veszélytelen. De a körülötte áradó derű egy kicsit azoknak a gyermekeknek a gondtalanságára emlékeztetett, akiket a szülők és rokonok babusgatása és sze- retete kísér s akik tudják: ha a világ bármely pontján járnak is, van családjuk; PAGONY LAJOS A magyar színjátszás csillagai ők, színpadi kultúránk legnagyobbjai, halhatatlan egyéniségei. Példaképei a ma művészeinek is, hiszen ők voltak dicső elődeik a magyar filmgyártás őskorában. Blaha Lujza, Márkus Emília, Bajor Gizi, s a többiek, a néma és hangosfilm sztárjai... Csillagok ők, halhatatlanok ... Emlékezzünk meg Róluk! BLAHA LUJZA a Népszínház, később a Nemzeti Színház nagy művésznője, a magyar népdal klasszikus megszólaltatója. Egyik legnagyobb színpadi sikerét, Csiky Gergely Nagymamáját némafilmen is eljátszotta Korda Sándor rendezésében, Szirmai Imre, Fényes Annuska, Vár konyi Mihály közreműködésével. Blaha Lujza életéről 1941- ben filmet is készítettek; Drámai színjátszásunk egyik legnagyobb művésznője volt JÁSZAI MARI. Küzdelmes fiatalság után 1867-ben kezdte színészi pályáját a budai Népszínházban; Később a Nemzeti Színház tagja lett, színpadán — rövid megszakításokkal — évtizedeken át a nagy alakítások egész sorozatával írta be nevét a legkiválóbb magyar OjÍUmIJŐ k színjátszók sorába. Fűmen is volt néhány felejthetetlen alakítása (Bánk bán, A tolonc), amelyet némafilmgyártásunk kezdetén (a kolozsvári filmgyárban) játszott el. MARKUS EMILIA első fellépte a Nemzeti Szín házban a Romeo és Júliában volt. Később Dumas, Sardou. Ibsen drámáinak nőalakjait, a nagy drámai szerelmes szerepeket játszotta kirobbanó si kerrel, mély művészettel, élményszerű emlékeket hagyva a színházi közönségben. A némafilm idején több filmszerepet is játszott és a magyar filmgyártás történetében külön fejezet illeti meg az első filmszereplését: Az aranyhajú szfinksz című drámában. Másik híres szerepe Bisson népszerű, hatásos drámája, a Névtelen asszony címszerepe volt, amelyet Janovich Jenő kolozsvári filmgyárában játszott el. Szerepelt hangosfilmen is. HEGEDŰS GYULA szintén a magyar színművészet egyik legnagyobb egyénisége volt. Vándorszínészként kezdte pályáját. A színészakadémia elvégzése után előbb Kolozsvárott, majd a pesti Vígszínháznál játszott. A magyar színjátszásban új iskolát Ügy állt társai között, mereven és hidegen, mint a tisztaság, az érintetlenség örök szimbóluma. Fejét magasra tartotta, elnézett mindenki felett és meg is szólt mindenkit. Undor- kodva figyelte társait, hogyan viháncolnak a tavaszban, amikor kék az ég, dongnak a bogarak, szereimet énekelnek a madarak. Euj — gondolta magában —, fúj, ezek az alantas ösztönök, Furcsa történet ez a szemérmetlen ki- tárulkodás... ah... milyen távol áll tőlem — és úgy nézett végig ezernyi szerelmet sóvárgó és adó társain, mint a bél- poklosokon. Egyetlen egy volt csak, akihez leereszkedett. Az csúnya volt, bibircsókos és bőre olyan kemény, majd mint a páncél. Csak ennek az egyetlennek volt hajlandó engedményt tenni: hogy szóbaálljon vele. Ennek mondta el minden véleményét a többiekről, akikben sem szemérem, sem tisztesség nincs, akik nem tudnak sem mértéktartóak, sem tiszták maradni, sem szerények, sem ártatlanok. A másik helyeslőén bólogatott és együtt háborgott az- • erkölcsök romlásán és azon, hogy miért is van a világon egyáltalán tavasz... Szombaton délután és | egész vasárnap — ha ? valami jóféle disznótól tvagy lakodalom ner, ?tartja a városban az em <bert — alig van job 1 ?szórakozás és sport, min ? vadlesre menni a kör \nyék erdőibe. Vad vrn > bőven — különösen vad > disznó, és a ritkásban ’tisztásokon, erdőszélei nyúl — csak vadász le gyen, aki lőni tud. Az elmúlt napok egyikén hatan indultunk úthak a baktai erdőbe Puska a vállunkon, t hátizsák — egyszóva1 minden, ami kell a vadászathoz. Három társunk az egri vadásztársaság meghívására Hor- tobágyról érkezett egyenesen ide, s közülük ketten még nem jártak ezen a vidéken. Amolyan igazi alföldi emberek voltak, akik két hegy megmászása után már kétségbevonták a világ teremtésének tökéletességét, mondván: az isten még igazán elgereblyézhette volna ezeket a hegyeket, de legalábbis ráhordhatta volna a Hortobágyra töltésnek. Jó délután volt, mire kiértünk a vadászházhoz, lepakoltunk, s indultunk lesre. Vezetőnk '.eállított bennünket egy- egy helyre a rengeteg erdőben, olyan 50—80 lépésnyire egymástól, nár, tíz-tizenkét perc múlva minden bizonyával mutatkozni kell valaminek. De csend, hogy várakozzunk most iemmi nesz ne legyen! &s cigarettázás sincs. A :aj, a füst elzavarja a vadat. Az igazság az, hogy in még igen kevésszer voltam vadászaton. LES E N teremtett, egyéniségét a beszéd természetes egyszerűsége és életszerűsége, a mozgás természetessége, és eleganciája jellemezte. Számos alakítása él még az idős színházlátogatók emlékezetében. Fellépett néhány filmszerepben is, amelyek közül Zoérd mester aratott emlékezetes sikert. Hangját, beszédét, alakját megörökítette á hangosfilm is, az 1930-ban készült A szerelem örökké él című filmjáték előtt mondott prológust Már sokkal több filmszereppel „dicsekedhet” LÓTH ILA. Rózsahegyi Kálmán színésziskolájába járt és első filmsze- repét az Illés Jenő rendezésében, Deésy Alfréd és Hollay Kamilla főszereplésével készült János vitézben játszotta: Tündérország tündérei között statisztált. Első főszerepe Her- vé operettjének, a LiLi-nek filmváltozata volt. Több mint harminc magyar film főszerepét játszotta, egyéves külföldi filmezés után itthon férjhez ment, majd visszavonult. RÁKOSI SZIDI 1867-ben lépett először színpadra, majd a későbbi Nemzeti Színházbeli sikeres bemutatkozása után a színház tagja lett. Előbb főleg vígjátéki alakításaival szerzett maradandó emléket a közönségben, később áttért a jellem- színésznői szerepkörre, s ezzel méginkább gazdagította a magyar színpadi kultúrát. Némafilmen két nagy szerepe volt: A szerető és a Barbárok egy- egy jelentős szerepét játszotta, hangosfilmen a Szép Pong- ráczné krinolinja című kis történelmi filmben és a Szerelem örökké él című mesejátékban lépett fel. Ha röviden is, de meg kell emlékezni PETHES IMRÉRŐL, a Nemzeti Színház tagjáról, aki Cyrano, Posa márki, Pet- rucchio. alakításával elmosód- fiatatlanúl él még az emlékezetben. Játszott filmen is, például 1918-ban a Papagáj című film főszerepét alakította. RÄTKAI marton színészi pályafutását vidéken kezdte, de rövidesen felkerült a fővárosba és 1905-tól a Király Színház népszerű táncos- komikusa volt, majd több magánszínházban is nagy sikerrel szerepelt. A legjobb operettszínésznek könyvelte el annak idején a színházi krónika, pályafutása során azonban nem egyszer egy-egy szerepben mély drámai tehetségről is bizonyságot adott. A némafilm Idején készült filmjei közül a Gyárfás Dezsővel készült Harrison és Barrisan volt emlékezetes siker, a hangosfilm térhódítása óta igen sok filmben játszott kisebb- nagyobb szerepeket Utolsó filmje az 1948-ban készült Beszterce ostroma volt Befejezésül BAJOR GIZIRŐL emlékezünk még meg. A Színművészeti Akadémia elvégzése után mindjárt a Nemzeü Színházhoz került, ahol a Kicsinyek című angol vígjátékban aratta az első sikerét. Modern és klasszikus, drámai _ és vígjátéki szerepekben egyaránt kivételes tehetségnek mutatkozott. Egészen fiatalon, 32 éves karában a Nemzeti Színház örökös tagja lett. Első filmszerepét még némafilmen^ A 100 000 koronás ruha című életképben játszotta, évekkel később Rongyosok című film főszerepét, majd a Petőfi-cen- tenáriumra készült filmben Szendrey Júlia és a Megbűvöltek főszerepét alakította. A hangosfilm első éveiben egy amerikai filmgyár Párizsba szerződtette több verzióban készült európai filmjeihez. Bajor Gizi két magyar hangosfilmben szerepelt még, a Két fogoly című regény és a Szűz és a gödölye című színmű filmváltozatában. Blaha Lujza, Márkus Emilia, Jászai Mari és Bajor Gizi — csillagok nemcsak a magyar színjátszás, hanem a filmművészet egén is ;.; Összeállította: Murai Janót Aztán arra repült egy méhecske, dongva, aranyló testén gyöngyöt vetett a napsugár. És akkor a hűvös és merev liliom, mert a liliom volt, kitárta kelyhét a méhecske ölelésének, A csúnya kaktusz szóhoz sem tudott jutni a felháborodástól... . ... Hát már senkiben sem lehet bízni? (egri) ff puskám — szólt a mese — célzok és látom, hogy az elsütés pillanatában megmozdul az állat. Nem találtam pontosan, úgyhogy a gyönyörű bika egy szempillantás alatt eltűnt a eűrűben... — No, de megsebesítetted? — kérdezte egyikünk. — Meg hát, — válaszolta a kérdezett. _'• Ug yanis sebesebben ment el onnan, mintha lépésben ballagott volna a sűrűbe. Hát ezen azután nevettünk is, bosszankodtunk is. Végre is esteledni kezdett. Úgy határoztunk: még egy lest csinálunk a sötétség beálltáig. Hátha... Azután megyünk hazafelé. Ez az utolsó les végül j is hozott némi sikert. 5 Egyik hortobágyi ven- ? dögünknek sikerült r>v>3- 5 kavégre kapni egy ba-\ kot. Az az öröm, ami > akkor volt... érthetően! ? Lehet, hogy a sors? meghallgatta könyörgé- ? sänket: legyen móri akármilyen vad, csak ? ne kelljen üres kézzel? hazamenni? Ha hivő len-í nék, isten bizony ezt\ gondolnám... < Bevonulásunk az er- > dőből a városba ily ? módon dicsőséges volt, < tehát — nem számítva? azt a hat-nyolc kilomé-i tért, amit jócskán sze- s merkélö esőben,, erdeit csapásokon és rossz, kö-l vés úton kellett megten-\ nünk. ? Cipőm oda, nadrágom?: oda — legfeljebb majd? íjabb vadászatra vehe-i tem fel, de akkor is at, városon kívül... Egyszóval: szép vadá-l. •zat volt. ?. Dér Ferenc ? Ahogy egyedül maradtam a lassan sötétedé erdőben, egyszerre elkapott a félsz, azaz szépen mondva: a vadászláz. Eszembe jutott az első vaddisznólesem. Álltam egy fa mellett, s jobbkézről, olyan negyven méternyire egyszer csak kibukkant egy kan. Fújt egyet — azt hittem összeroggyan a térdem — aztán átugrott a keskeny csapáson és eltűnt a sűrűben. Az egész nem tartott tíz másodpercig, de nekem éppen eleget jelentett ahhoz, hogy gondoskodjak egy esetleges újabb vad- iisznó távoltartásáról. Legelőször is rágyújtottam a pipámra és akkorákat pöfékeltem mint vgy mozdony. Hadd kapának szagot a disznók. Azután tüsszentettem, köhögtem — legyen mitél nagyobb zaj, és tmikor mindezek elle- lére a szembeni sűrűtől félreismerhetetlenül íjra vadkan neszt halot- am, a puskatussal ver- li kezdtem a közeli i okrokat, fákat. Csak neghallja talán — s el- negy az a buta vadjó- zág... Szerencsére az- itán néhány perc múlva ött a csoport többi tag- a, s kimentett szoronga- ott helyzetemből... Most is — noha már aegnövekedett a bátorág az első vadászat óta- eléggé gyanakodva lézegetem a sűrűt... Csak em bolond az a vad- isznó, hogy éppen rre jöjjön... ? S a akartam, ha nem, tindig csak megeleve- edett gondolatban előt- :m István király fiának, Imre hercegnek, aztán a költő Zrínyi Miklósnak esete, lévén mindkettő vadkan áldozata. Nem is beszélve vadásztársaim rémregéiről, amelyek arról szóltak, hogy egy megsebesített vadkan miként tépi, trancsírozza szét a vadászt. Egyszóval hálát adtam a sorsnak, hogy nem jött még csak közelembe sem vaddisznó. Még egy süldő sem. Persze ezt bevallani nem lehetett; amikor beértünk a házba, meséltem én is olyanokat erről az egyórás lesről, hogy a régebbi vadászok is csak tanulhattak volna belőle. Hanem a három hortobágyi vadász cimborák... Csapzottan értek be a lesről, különösebb tredmény nélkül. Az igyikük — valami húsz épésnyire a leshelyétől, nint mesélte — két őzgidát látott feltűnni, de lem volt szíve (meg lem is volt szabad) ránk emelni a puskát. Summa-summárum: az >lső les eredménytele- lül zárult. No, majd lajnalban... Este úgy látszott, hogy zépen megfagy, hó is ’olt egy kicsi, és remél- tettük a másnapi jó válaszidőt. Csakhogy éjfél felé 1 •sni kezdett az eső. iem nagyon, de olyan ■Mártással, hogy még 1 násnap délben is volt 1 előle. A hajnali lesből ‘ eggeli les lett, de mi- -l el ilyen időben a va- 1 ak is sokkal éberebbek, * lint egyébkor, bizony * em került puskavégre :, semmi. Mi, egriek, egy t kicsit zavarban is vol- t tunk már: itt van há- rom vendég és azonkí- 5 vül, hogy messze-mesz- sze látnak feltűnni egy- bilcát, vagy vaddisznót,- más eredménye nincs- a látogatásnak. Horto- J bágyi vadásztársaink nem mutatták ugyan i ebbéli csalódásukat, de i a hegyeket úgy szidta- egyikük, másikuk, hogy l az felért egy-egy csaló- '■ dási kitöréssel is. Mond- ■ ták is: mennyivel más t kacsázni a Hortobágyon. i Meg hogy: nincs is pár• ja a Hortobágynak... Hátha vad nem volt; voltak helyettük jobbnál jobb vadásztörténetek. Mert vadászkalandokról mesélni — azt minden vadász tud. Ugyanis a meséhez nemcsak élmények kellenek, hanem fantázia is. Akinek nincs fantáziája, az nem ás igazi vadász. Most is: a harmadik lesről jöttünk be, s egyik társunk nagy lelkendezve mondja: megsebesített egy tizenné- gyes, csodaszép kapitálist. Hogyan volt? így: két bika feküdt egymás mellett az erdő mélyén. Amikor meg- neszelték, hogy a vadász közeleg, felálltak, s : odébb mentek néhány . lépést, majd a zaj irá- : nyába fordultak. Az ' egyik egy nyolcas volt, a másik a gyönyörű ti- < zennégyes... Társuk i már ott látta a ritka 1 trófeát a szobájában... \ Olyan ezáz méternyire lehettek a bikák. i =i Lassan felemeltem
